Menetrend
Szavazás

Training Camp 11. nap - frissítve

2008. 08. 05. 00:54
Szerző: vidor
Kategória: Hírek
Mike Reiss megfigyelései a 11. nap két edzéséről. Először a délelőtti:
1. Felkészülés az első meccsre Ez az edzés már kiemelten foglalkozott a csütörtöki előszezon nyitóval. Gyakran lehetett hallani az edzőket, ahogy a különböző csoportokat irányították, konkrét playeket is hívtak, és a játékosok reagáltak az utasításokra. Rengeteget dolgozott a special team is. Néhány top játékos nem volt jelen, köztük Tom Brady, Randy Moss, Wes Welker, és Richard Seymour, így persze felmerül a kérdés, játszanak-e ezen játékosok a csütörtöki mérkőzésen. Persze lehet, hogy csupán azért nem edzettek ma, hogy a többiek is lehetőséghez juthassanak, hiszen nagy feladat közel 80 embert felkészíteni, és talán említettek az esti, stadionbeli edzésen már szerepelnek is. További bizonyíték a mérkőzés-fílingre a fekete csuklóvédő, amin a csapat néhány play-e olvasható. Ezt Matt Cassel viselte. 2. Központban a szerelési gyakorlatok Ahogy halad előre a training camp, úgy növekszik a contactok száma is, ennek megfelelően ma szerelési gyakorlatok kerültek sorra. Narancssárga kúpokat helyeznek el egy 10 yardos területen, ezen belül helyezkedik el a védő, a támadó pedig 10 yard távolságból közeledik. Amint elindul a támadó, a védő előrelép, és pontosan végre kell hogy hajtsa az egy az egy elleni szerelés alapjait. Egy ilyen gyakorlat során Vince Redd szerelése Heath Evans ellen nagy sikert aratott a nézőknél. 3. Goal-line munka zárja az edzést Az edzés egy csontropogtató goal-line gyakorlattal végződött. A labdát a 2 yardos vonalra helyezték, az offense 2 back-kel, 2 tight enddel és egy receiverrel állt fel. Az első játékban Cassel egy gyönyörű play-action fake-et hajtott végre, és Sam Aikent találta meg TD-t érően a kapu alatt. A második playben Laurence Maroney balfelé szaladt, Santonio Thomas felé, és szép védekezéssel sikerült megállítani. Ugyanerre a sorsra jutott LaMont Jordan is a jobb oldalon. Adalius Thomas meg is ünnepelte a társaival a sikert. A 4. játékban, Jordan érintetlenül futott át a jobb oldalon, úgy tűnt, Shawn Crable alaposan lemaradt az emberéről. Ezt egy Matt Gutierrez TD passz követte Marcus Pollardnak, az utolsó playben pedig BenJarvus Green-Ellis futott el szépen a jobb oldalon touchdownt érően. Tehát a támadók a 6-ból 4 játékban sikeresek voltak. 4. Sam Aiken is beszáll az elkapó-harcba A Patriots elsősorban azért igazolta le free agentként Aikent az offseasonban, hogy a special teamben vitézkedhessen. Azonban elnézve a mai edzést, amilyen hatékonysággal dolgozik Aiken elkapóként, nem lenne nagy meglepetés, ha számolni kellene vele 4. vagy 5. elkapóként. Laikus szemmel nem tűnik úgy, mintha kilógna a többiek közül. Ahogy futja a patterneket, nagyon szépek a kitörései, ráadásul 6 láb 2 (1, 88 m) magassággal, 215 font (97,5 kg) súllyal tökéletes célpont a red zone-ban. Csütörtökön érdemes lesz odafigyelni rá, hiszen egy dolog edzésen bizonyítani, egy másik pedig ugyanezt tenni meccsen. 5. A defensive backek tartják a szintet Úgy tűnik, minden egyes edzésen akad legalább egy defensive back, akinek sikerül eltéríteni egy passzot, és ez a maira is ugyanígy igaz volt. Egy az egy elleni munka során Fernando Bryant elütötte a labdát Sam Aiken elől egy out-route során, igaz, később a 11-11 elleni munka során egy Chris Dunlap felé szálló hosszú passznál nem fordult meg időben, és valószínűleg a bírók pass interference miatt zászlót dobtak volna. A rookie cornerbacknek, Terrence Wheatleynek szintén sikerült elütni egy Dunlap felé szálló Cassel-passzt. slideExtra pontok: A PUP listán található játékosokon kívül nem volt még jelen: Tom Brady, Jason Webster, Ellis Hobbs, Sammy Morris, James Sanders, Rodney Harrison, Kyle Eckel, Tedy Bruschi, Ryan O'Callaghan, Matt Light, Randy Moss, Wes Welker, Benjamin Watson, David Thomas és Richard Seymour... Logan Mankins az edzés egy részében a shotgunos snapet gyakorolta... Az újoncok ismételten egy fumble-gyakorlatot hajtottak végre, amelyben bekapcsoltak egy locsolót, és a labdát a vizes területre dobták. A rookie-k alaposan megmártóztak a vízben, ahogy a labda után vetették magukat. Ez a gyakorlat már hagyomány... A két újonc, Kevin O’Connell és a center Ryan Wendell büntetőkörre kényszerült, amikor nem tudtak megoldani egy irányító-center váltást... Az idei traning campen az eddigi legkevesebb néző látogatta meg az edzést... A csapat esti edzése, amely a stadionban zajlik, csak a szezonra szóló jeggyel rendelkező nézők számára látogatható (18:30-tól) Forrás: Reiss's pieces És akkor a tegnapi második edzésről: 1. Fokozott sebesség Az esti edzésen leginkább a nagy tempó volt feltűnő. Úgy tűnt, az a cél, hogy az éles meccsek ritmusában haladjon a játék. Még azok is szaladtak, akik éppen nem szerepeltek a pályán. Az edzők is jelzéseket használtak az oldalvonalon, mint egy mérkőzésen, és cseréket is alkalmaztak. 2. Jonathan Wilhite sérülése Az edzés vége felé 3. és 15 volt a 15 yardos vonalról, Tom Brady hátralépett, hogy az end zone balkéz felőli hátsó sarkába passzoljon. Welker érkezett jobbról balfelé haladva, szorosan mögötte Jonathan Wilhite. A labda épp hogy elkerülte Wes kezeit, Wilhite pedig hirtelen megállt, és azonnal körülvette az orvosi stáb. Remélhetőleg nem súlyos sérülés, mostanában 3. cornerként dolgozott, elsősorban a slotban. 3. Néhány rossz irányítói döntés Úgy tűnt, a megnövelt tempó gyorsabb döntésekre kényszerítette a quarterbackeket, vegyes eredményekkel. Matt Cassel középen próbált passzolni, de a labda szó szerint Eric Alexander ölébe hullott (gyakorlatilag az 5ös és a 2es között találta el a mezét). Valószínűleg lennie kellett volna egy elkapónak azon a területen. Alexandernek volt még egy pickje, amikor Kevin O’Connell megpróbált jobbra kilépve rövidet passzolni Ray Ventronénak. Nem tűnt jó döntésnek, és ezt ki is használta a védő. 4. Stephen Gostkowski erős lába A stadionban zajló edzések kiváló lehetőséget adnak a rúgóknak is, hogy meccs-körülmények között gyakoroljanak és úgy tűnt, Gostkowski kiválóan alkalmazkodik a feltételekhez. Egyetlen field goalt sem hagyott ki a gyakorlás során, a legtávolabbi 44 yardos volt. 5. Fókuszban a special teams Mivel a csapat a csütörtöki mérkőzésre készül gőzerővel, nem meglepő, hogy az edzés valamely pontján mindegyik special team részleg előkerült. Nagy kihívás egy 80 fős rostert special team szempontjából rendszerezni, mind az edzők, mind a játékosok számára. Minden sorra került – kickoff return, punt return, punt coverage (end zone-ból való puntolás), field goal, és field goal blokkolása. Extra pontok: PUP játékosokon kívül nem vett részt ezen az edzésen Jason Webster, Sammy Morris, James Sanders, Rodney Harrison, Kyle Eckel, Ryan O’Callaghan, Matt Light és Marcus Pollard... Randy Moss bemutatott egy újabb elképesztő elkapást – jobbról balra futás közben szedte le a labdát – igaz ha a védőknek sikerül a földre vinni Brady-t, Pierre Woods egy sackkel lett volna gazdagabb... Matthew Slater egy kickoff return gyakorlat során ámulatba ejtette a nézőket kirobbanó sebességével... Fernando Bryant szerzett egy interceptiont egy rövid, Kelley Washington felé szálló Matt Cassel passzból egy 7 a 7 elleni munka során... Mike Richardson szintén elütött egy labdát egy ilyen gyakorlat során; a cornerbackek továbbra is jól követik a labdát... Chris Hanson rosszul találta el a labdát egy saját területről elvégzett punt során... Richard Seymour elütött egy Brady-passzt a line of scrimmage-nél 11-11 elleni munka során. Keddi program: Egy edzés délután (14:30), nézőkkel. Forrás: Reiss's pieces

Hozzászólások

2008. 08. 05. 08:43
juhi04
BigSey azért edzhetne is egy kicsit. Valami nincs rendben vele úgylátszik. Mellesleg köszönjük a cikket!
2008. 08. 05. 10:48
bradyfan
Én személyszerint nagyon örülök a defensive backek jo munkájának l
tszik rajtuk h akarnak és sikerül is nekik amit akarnak. Sztem nemn leasz gond a secondaryval mert nagyon erős a front hetesünk és ezzel valamennyire le kerül a teher a cb-ekről.
2008. 08. 05. 21:28
Boston
Hogy ma se maradjunk jó hír nélkül: Mike Vrabel lekerült a PUP listáról és a mai edzésen már ott lesz. Elnézést, hogy nem vártam meg vele a külön hírt, de annyian érdeklődtetek felőle, gondoltam biztosan örül majd neki mindenki :)
2008. 08. 06. 11:11
balint
na ez télleg jó hír:D már alig várom a meccset..GO Patrióták!
2008. 08. 06. 11:17
cset
kiváncsi vagyok mit víritunk.HAJRÁ FIÚK!
2008. 08. 06. 12:02
RoBrady
Végre beindul az élet. Valahol neten tudjuk nézni a pre-season meccseket esetleg?
2008. 08. 06. 14:10
Montesclan-pats
Hétfőn már láttam az Indy és a Redskins Hall Of Famer eket bemutató kicsit még félgőzös bemutatómeccset a NASN-en és meglepően ( de nem számomra ) jól játszott Colt Brennan, aki szinte megnyerte a meccset a W-nak. Lorenzen viszont gyatra volt az Indy qb-jeként.
Hozzászólás a(z) Training Camp 11. nap - frissítve bejegyzéshez