Training Camp 2. nap

A pénteki nap folyamán 1 délutáni edzést tartott a csapat, ezúttal már a szurkolók előtt. Néhány hír tegnapról: A csapat leemelte a PUP listáról a rookie running back BenJarvus Green-Ellis -t. A mai napon bejelentette visszavonulását C/G Gene Mruczkowski. Mivel így 1 hely megüresedett a rosteren, így a csapat újra leszerződtette Lav Bautát. Mike Reiss meglátásai: www.patriots.comFókuszban az irányítók. Az NFL-hez közeli emberek úgy vélik: “ez egy quarterback liga”. Úgy gondolják, hogy ahhoz, hogy egy csapat győzelemre legyen képes, mindenképpen egy jó irányító kell, mert ez a legfontosabb – és a legkihívóbb – pozíció a pályán. Ennek értelmében, ennek az edzésnek a fénypontja az volt, amikor a három legjobb irányító a hurry-up offense-t gyakorolta az edzés végén. Ebben a felállásban az látható, amikor az irányítók úgy kommunikálnak az támadócsapat tagjaival, hogy nem állnak körbe (no huddle) és hogyan reagálnak erre nyomás alatt. Mialatt mindenki úgy vélte, hogy Tom Brady lesz a legjobb ezen a teszten – ahogy mindig – érdekes volt látni a nyugodt utasításokat Matt Cassel-től, aki a második egységet irányította. Úgy tűnt, nyugodt volt a center mögött, ahogy az elmúlt 4 évben is. Ezalatt, bonyolultabb volt megfejteni Matt Guttierez-t, mert nem védték meg túl jól. Vékony az offensive line. Ha van aggodalomra okot adó terület ebben az időszakban, akkor az mindenképpen az offensive line jobb oldala, ahonnan PUP listán van Nick Kaczur és Stephen Neal. Wesley Britt volt a jobboldali tackle a harmadik edzésen, míg Bill Yates először került a jobb guard helyére. Russ Hochstein – aki a jobb oldali guard volt az első két edzésen – volt a másodrendű center. Ez egyrészt mutatja, hogy a játékosok több pozícióban is megállják a helyüket, amit Bill Belichick mindig ki szokott eemelni. Másrészt mutatja a csapat jelenlegi felállását. Ryan O’Callaghan, aki elsődlegesen jobb tackle, a második csapatban bal tackle-t játszott az edzésen. A blitzelő játékosok “felvétele”. www.patriots.com Mindig a szurkolók kedvence, amikor a running back-ek a linebacker-ekkel gyakorolnak a blitz – pickup drill keretében. Talán át lehetne nevezni ezt a gyakorlatot Tedy Bruschi után, hiszen szinte mindig csinál valami közönségszórakoztató dolgot. Egy alkalomal Bruschi megpróbálta átugrani Sammy Morrist, amelyet néhány játékos és edző megmosolygott. Bruschi és Morris később összepacsiztak. Érezni lehetett, hogy még az edzőtábor elején járunk, mert ilyenkor a running back-ek még nem annyira “élesek” mint általában. Általában nem túl gyakori, hogy Kevin Faulk-ot hogy földre vigyék – a pass blocking az egyik erőssége – de ez most megtörtént párszor. Egy alkalommal az újonc Jerod Mayo nemes egyszerűséggel átgázolt Kyle Eckelen, ami hatalmas ovációt váltott ki a nézőkből. Később azért Eckel javított Eric Alexander ellen. Fizikális edzés Az eddigi három edzésből ebben volt a legtöbb ütközés. Az előbb említett feladat mellett a támadófal is gyakorolt védőfalemberek és blitzelő LB-k ellen, valamint a középen futást is átvette a csapat. A támadófal vs. védőfal/pass rusherek gyakorlatnál Bill Belichick a védők mögül figyelt, és időnként megszakította a munkát, hogy a védők hibáit kijavítsa, mint példűul hogy pontosan hova tegyék le a kezüket. Egy alkalommal a frissen igazolt Titus Adams-szel beszélt, ami jól mutatja, hogy a rosteren levő összes játékosra ugyanúgy odafigyel. Fókuszban a speciális csapatrész A speciális csapatrész sokat gyakorolt ezen az edzésen. Az egyik ilyen gyakorlatnál a visszahordó csapat első sora hátrasprintelt, majd megfordult, és megpróbálta blokkolni a feléjük teljes sebességgel rohanó védekezőcsapat tagjait. A szabadügynökként a csapathoz kerülő újonc, Gary Guyton kitűnt a többiek közül, mert sebessége révén közel tudott kerülni a blokkolni szándékozó Dave Thomashoz, akinek így gondjai akadtak az újonc blokkolásával. A nap játéka(majdnem...) www.patriots.com Az edzés kései szakaszában a támadók trükközni próbáltak. Brady úgy tett, mintha egy reverse futás lenne a play Jabar Gaffneytől, ám a QB végül megtartotta a labdát, és a mélyen futó Randy Moss felé nézett. A csel tökéletesen működött, Moss már a safetyn is túljutott, Brady pedig elindította a passzt. Ám Moss, a közönség általános megdöbbenésére, elejtette a passzt. Egyebek, röviden Richard Seymour a második egymást követő edzésen nem vett részt ... A helyét LeKevin Smith vette át Vince Wilfork és Ty Warren mellett ... Mike Vrabel helyén Pierre Woods dolgozott az első csapattal ... Fernando Bryant és Jason Webster marad a két kezdő CB ... Matt Slater többször is ámulatba ejtette a közönséget: először egy rövidebb kirúgást vitt vissza TD-ig, később pedig egy Matt Cassel-passzt húzott le a feje fölül az oldalvonal mellett ... A tulajdonos Robert Kraft is megtekintette az edzést. Egy kis szösszenet arról, hogy milyen a hangulat jelenleg az edzőtáborban: Brady és AD párbaja Tom Brady általában pacsikat szokott osztani az elkapók között, ám a tegnapi edzésen mást is láthatott a közönség. Miután Thomas leütötte az egyik passzát, az irányító utána ment, majd megfejelte a linebackert. Thomas továbbsétált az eset után, ám a riportereknek elmondta, az öltözőben még lesz folytatása a dolognak. "Igen, adott egy kis fejest"-mondta Thomas. "Az öltözőben majd birkózással eldöntjük a dolgot. Aki veszít, annak el kell hagynia a csapatot holnap, haza kell mennie. Tehát ha holnap nem látjátok itt Tomot, tudni fogjátok ki veszített." "Régimódi visszavonulási meccs. Holnap sajtótájékoztatója lesz délben. Mindenkit szeretetel várunk. És ha esetleg nekem lenne sajtótájékoztatóm, akkor tudni fogjátok hogy én veszítettem." És hogy hogyan készül az ellenfél eltiprására Thomas? "Talán a Randy Savage-féle 'Macho Man'-t fogom alkalmazni, a könyökömmel"-így Thomas, aki nyilvánvalóan élvezte a témát. "Egyből le fogom vinni. Ha esetleg mindketten megjelenünk holnap, az azt jelenti, hogy Bill közbelépett. Bár ez azért kínos lenne." Forrás: Reiss's Pieces Fordította: bart és Danna