Menetrend
Szavazás

Training Camp 6. nap

2009. 08. 04. 20:42
Szerző: DoM
Kategória: Hírek
Lassan az első hét végéhez ér a New England Patriots edzőtábora. Napi két edzés, és eddig két kivétellel mindig teljes felszerelésben vettek rajta részt a játékosok.
A délelőtt díszvendége Mike Shanahan, a Broncos korábbi vezetőedzője volt. A bemelegítés után Bill Belichick összehívta a játékosokat. Shanahan mondott pár szót, majd az edzés hátralévő részét az oldalvonalról nézte, és közben elbeszélgetett Robert Krafttal (tulajdonos), Floyd Reese-zel (tanácsadó), Dean Pees-zel (védekező koordinátor) többek között. A szokásos hiányzók: Jonathan Wilhite, Shawn Springs, Tedy Bruschi, Al Johnson, George “Bus” Bussey, Ryan O’Callaghan, Benjamin Watson, Le Kevin Smith, Myron Pryor, Richard Seymour és Jarvis Green valamint a PUP (Rich Ohrnberger, Mark LeVoir, Darryl Richard, Ty Warren és Shawn Crable) és NFI (Brandon Tate) listán szereplők. A délelőtti edzésen történtek: 1) Randy Moss második alkalommal látogatott ki a korai edzésre, és hozta szokásos formáját: nagyon meggyőző volt. Pár passzt Andrew Waltertől is elkapott. Ők ketten a Raidersben még együtt játszottak. 2) Walteren ami mindenkinek először feltűnik, hogy milyen magas (198 cm), majd a következő mondat az, hogy mennyire emlékeztet Drew Bledsoera. Walter is kicsit alacsonyan tartja a labdát, amíg a védelmet olvassa. Az új irányító legjobb esetben is hullámzó volt a passzaival. Walter Tom Brady-vel váltásban dobált, az edzésen a harmadik legtöbb dobás volt az övé, Brady és Hoyer után. Kevin O’Connell mostanában kevesebbet dobál. Egy edzés eleji gyakorlatnál,a receiverek 1-az-1-ben voltak a defensive back-ekkel, és Walter egyik passza az endzone végében korábbi Raiders-es csapattársát, Randy Moss találta meg, ami TD-ért. A következő próbálkozásnál azonban Terrence Wheatley elcsípte a TD-t szállító postást. Walter, aki sokat dolgozott az összhangon a tight end, David Thomas-szal, nem akart válaszolni az újságírók kérdéseire, az edzés végeztével. 3) Ray Ventrone parádézott nyílt pályán a szerelési gyakorlat során. Terrence Wheatley szerelte szépen és még egy fumblet is kiharcolt. Elkapó poszton nagyon elveszettnek tűnik Ventrone, de a special teams meghatározó alakja lehet. Korai tipp, de ő veheti át Larry Izzo special teams kapitányi posztját ősszel. 4) A szerelési gyakorlat nagy része a futókról szólt, ahogy játszadoztak a védőkkel. Fred Taylornak voltak különösen szép megmozdulásai két linebacker, Vinny Ciurciu és Gary Guyton ellen. 5) Kickoff return során Matthew Slater és Laurence Maroney volt a két elsőszámú returner. Őket Wheatley és Julian Edelman majd Kevin Faulk és Wes Welker követte. 6) Ryan Wendell a támadófal közepén mutatta meg sokoldalúságát. Legtöbbször mégis guardként szerepelt. 7) Brian Hoyer rengeteg lehetőséget kapott a csapattal a feladatok során Tom Bradyt követve. Hoyer után Walter jött a sorban. Kevin O’Connell ebből adódóan nagyon keveset találkozott a labdával délelőtt. Hoyernek volt egy rontott dobása Welker irányába, amit aztán kijavított: Chris Bakernek dobta azonos helyre, mint Welker esetében, csak ezúttal pontosan. A tight end azonban már mintha feladta volna, hogy elérheti a labdát, így nem lett sikeres az elkapás, de nem az irányítón múlott. Hoyernek később egy büntető kör is jutott, Russ Hochsteinnel együtt, valószínűleg elrontott snap miatt. 8 ) Nick Kaczur továbbra is remekel a blokkoló feladatoknál. Ma Jerod Mayot tüntette el az útból. 9) Az edzés végén touchdown utáni 2 pontos helyzetet gyakorolta a csapat. Csak egy próbálkozásra volt idő, és a tét is nagy volt, mert a vesztes félnek egy teljes büntetőkört kellett futnia. A támadókat Hoyer vezette. Középről Vince Wilfork gyakorolt nyomást az irányítóra, áttörve a támadó falemberek vonalát. Az újonc Hoyer elegánsan tért ki, lépett előre és Joey Gallowayt találta meg a labdával a gólvonalnál. Touchdown. A nagy igyekezettől Wilfork a földre zuhant, és az első akivel találkozott, amikor felkelt, az oldalvonalról berohant Brady volt, aki a támadókat ünnepelte. Wilfork egy ideig még tüntetett, mert szerinte sack volt a játék során, de végül le kellett futnia a többi védővel együtt a büntető kört. 10) Gyakori a Belichick vezette edzéseken, hogy a meccsek során ritkán előforduló helyzeteket gyakoroltat. Ezúttal a támadó falember Matt Light felé dobtak passzt az egyik feladat során. A left tackle elejtette a labdát. A következő pillanatban már Belichick állt ott mellette és részletesen magyarázta el neki, hogy mit kell tenni ilyen helyzetben. 11) Az edzőtábor elején, az újonc elkapónak, Julian Edelman gondjai voltak a puntok elkapásával. Ma megmutatta, hogy mennyit fejlődött ezen a területen. Egyetlen puntot sem ejtett el, pedig számos esetben nagyon közel kerültek hozzá a védők. Volt egy eset, mikor az ötösön belül fair catch-et jelzett, de egy meccsen jobb lett volna azt továbbengedni (az end zoneba, a szerk. ) Vélhetően azt az instrukciót kapta, hogy egyetlen puntot se engedjen tovább. Meglehetősen sokat dolgozott a punt-csapat, míg Belichick szituációs playeket gyakoroltatott az end zone végében. A délutáni edzést ideális időjárási viszony fogadta. Szokásos hiányzókat, azonban ez sem tudta kicsalogatni a pályára. A feketelista: CB Jonathan Wilhite, CB Shawn Springs, LB Tedy Bruschi, OL Al Johnson, OL Stephen Neal, OL George Bussey, OL Ryan O’Callaghan, TE Benjamin Watson, DL Le Kevin Smith, DL Myron Pryor, LB Tully Banta-Cain, és DL Richard Seymour. A PUP és NFI listán nem történt változás. A délelőtti edzés után a délutánin is részt vett Mike Shanahan. A Broncos korábbi vezetőedzője a nyár folyamán körutazáson vesz részt az NFL csapatok edzőtáborában, mint jövőbeli tévés feladataira készül fel. Emlékezetes pillanatok: 1) A futók a linebackerekkel szemben a blitzek felvételét gyakorolták. A feladat sztárja Jerod Mayo volt. Előbb Sammy Morrist döntötte a földre ellentmondást nem tűrően, majd BenJarvus Green-Ellist takarította el az útból könnyedén, ami hangos „óóó” kiáltást váltott ki az edzésre kilátogató nézőkből. 2) Pár perccel később viszont fordult a kocka. Amennyire dominált Mayo az előző során, az 1-1 elleni passzjáték elleni védekezés során annyira szenvedett. A linebackerek és futók mellé csatlakozott a feladathoz a tight endek csapata is. Először Laurence Maroney került Mayoval szemben lépéselőnybe, és Kevin O’Connell passzából touchdownt szerzett, majd Fred Taylor következett, aki egy ügyes mozdulattal verte át Mayot, és az így létrejött szabad területen O’Connellnek nem okozott nehézséget, hogy megtalálja a futót. Újabb TD. 3) Gary Guyton is vegyes élményekkel gazdagodott az edzés során. Green-Ellisnek szánt passzt ütött el szépen, majd ettől felbátorodva a következő play előtt már szóban jelezte Maroneynak, hogy ő lesz a következő. Maroney nem hagyta, hogy ez megzavarja. Igaz, csak fél lépés előnye lehetett, ahogy a gólvonal felé sprinteltek, de O’Connell precíz passzát csak a futó kaphatta el, amint az átszállt a linebacker feje felett, és Maroney külső válla felett érkezett meg a kezébe. Az elkapás után Maroneynak még arra is volt ideje, hogy mindkét lába az end-zone-on belül legyen. 4) Terrence Nunn (182 cm, 86 kg) produkálta a másik nagy reakciót a közönségtől 7-7 elleni játéknál történt elkapásával. Baloldalon az oldalvonalhoz közel futott go-route (egyenesen előre sprintel teljes erőből az elkapó) során kapta el Tom Brady bombáját, pedig Leigh Bodden (185 cm, 88 kg) végig ott futott a sarkában és magasság- ill. súlybeli előnyben is volt az elkapóval szemben, de Nunn kiharcolta magának a labdát. 5) 11-11 elleni játék során Brady a baloldalon futó Joey Gallowaynek címezte 45+ yardos bombáját. Galloway mellett Leigh Bodden sprintelt és maradt folyamatosan közel a még mindig villámgyors veterán elkapóhoz és az end-zoneban sikerült is elütnie a labdát, ami különben egy könnyű touchdown lett volna az elkapóknak. 6) Az edzés végén Stephen Gostkowski utolsó másodperces mezőnygólt értékesített 40+ yard távolságból, majd ezt követte volna egy 50 yard közeli a győzelemért (meccshelyzet), azonban valami történhetett, mert Bill Belichick megszakította a gyakorlatot és nem csak a mezőnygólhoz felálló special teams játékosait, de teljes támadó csapatot büntető körre küldte a pálya körül. 7) Az edzés végén Brian Hoyer ismét sok lehetőséget kapott, azonban ezúttal dobott egy interceptiont. Sam Aiken helyett Terrence Wheatley kapta el a labdát. 8 ) Nem a fenti volt az egyetlen jelenet, amikor Belichick elégedetlenkedett a koncentráció hiánya és a pontatlan végrehajtás miatt a meccshelyzetek gyakorlása során. Olyan elemi mentális hibák fordultak elő, hogy rosszul álltak fel egy-egy formáció során a játékosok, vagy éppen nem is a megfelelő játékosok voltak a pályán. Végül zárásként 1st és gól feladat során a 6 yardos vonalról a vesztes felet küldte büntetőkörre. Brady Wes Welkert találta meg az end-zone-ban, így tegnaphoz hasonlóan, megint a védőknek kellett az extra kört lefutni. Brady szokásos versenyszellemét mutatva, öklével a levegőbe csapva ünnepelte a támadók diadalát. 9) Ez az edzés jól mutatta, hogy a különböző meccshelyzetek gyakorlása nem kizárólag a játékosoknak, hanem az edzői stábnak is fontos. A támadók és védők a két oldalvonal mentén helyezkedtek el edzőikkel. Miután Belichick bemondta a down számot, és hogy hány yardot kell megtenni, mindkét oldal az általa legjobbnak vélt formációban küldte fel a játékosokat a pályára. A támadóknál Bill O’Brien, az irányítók edzője rádión keresztül is kommunikált az irányítóval (előbb Tom Bradyvel, majd Brian Hoyerrel). Szerdán az eddig menetrendnek megfelelően két edzéssel folytatódik az edzőtábor. A csapat kérésére az edzőtáborról tudósító újságírók a következőket nem említik meg a beszámolóikban: 1) Részletes támadó és védekező stratégiák, vagyis konkrét felállások, trükkös játékok. 2) Edzők és játékosok között az edzés alatt folytatott beszélgetések, utasítások, kommentárok. 3) Csak az edzés végeztével adhatja le az újságíró a beszámolóját, különben el kell hagynia a pályát, és arra az edzésre már nem térhet vissza. Képek Forrás: patriots.com és Reiss’ Pieces

Hozzászólások

2009. 08. 04. 22:14
Waler egyébként nem csak magas, de elég izmos felépítésű is. Mjad 120 kg. Reiss szerint úgy fest a pályán, mint egy kosárlabdázó.
2009. 08. 04. 22:23
Gabesz
olvasva az írásokat RM nagyon komolyan készül a szezonra. szerintem érzi ez a csapat nagy dolgokra lehet képes ha a nem lesznek komoly sérülések
2009. 08. 04. 23:05
Justicar
Szerinettek miért jött Mike Shanahan? Van ilyen odaát, hogy az egykori "ősi rivális" TC-je kimegy, és jópofizik???
Shanahan, mondta tlán a nfl.com-on hogy szeretne újra edző lenni...Szerinettek Off. Cordinator...???
2009. 08. 04. 23:44
Justicar: Shanahan most végigjárja a Camp-eket. Előttünk ha jól tudom a Steelersnél volt pár napig, és tőlünk is megy tovább. Hogy miért?! Na azt én sem tudom... ha vki olvasott erről, az beírhatná. :)
2009. 08. 05. 08:54
temp
hát... figyelembe véve, hogy Shanny volt az egyik abszolút mumusunk, most gondolom lejött, és elárulta BB-nek, hogy mi volt a trükkje ;)
2009. 08. 05. 11:09
_bb
Az tetszik igazán, hogy úgy tűnik megvan az egyensúly. Néha a támadósor, néha a védelem kerekedik felül, nem az van, hogy valamelyik konzisztensen elpáholja a másikat, így van esély, hogy mindkettő nagyon jó lesz.

Shanahan meg szerintem a szívére vette, hogy super bowlok után így kirakták és most észrevételeket gyűjt a jövőre való tekintettel.
2009. 08. 05. 13:14
temp
erre a Terrence Nunn gyerekre nagyon kíváncsi leszek preseason meccseken. Szinte minden nap dícsérik őt nagyon, ha megint 6WR-rel kezdjük a szezont, akkor még a végén megcsíp egy roster helyet is, de úgy látom, hogy a CB-ek és a TE-ek között is tényleg harc van azért, hogy ki hanyadik helyen szerepel, ki marad. Űgy tűnik, hogy idén igen jól sikerült a csapatnak a kiegészítő emberek beszerzése is, persze, majd kiderül szeptemberig, hogy ki tudja kiharcolni magának a helyet. Öröm ezeket olvasni, mert megvan a bőség zavara az edzőknek, hogy válasszanak, CB poszton pl régen nem álltunk így.
Hozzászólás a(z) Training Camp 6. nap bejegyzéshez