Chad Finn, a Boston Globe munkatársa a Buffalo Bills elleni mérkőzést követően [annak üzenete még most is aktuális - a Jets meccs előtt már nem volt időnk publikálni], szeptember 9-én megjelent cikkében minket, és Tom Bradyt is türelemre inti.-TORESPONT-Akár csak nekünk, Tom Bradynek is türelmesnek kell lennie a Patriots új elkapóival
Beismerem, ha önök is megteszik. A Patriots kínkeserves passzjátékát látva a vasárnapi szezonnyitón a Buffalo Bills elleni 23-21-es megmenekülés során – vagy úgy is mondhatnám, hogy valamennyi olyan labdabirtoklása során, amely nem eredményezett pontokat – azon kezdtem tűnődni, hogy vajon Kenbrell Thompkins-szal és a többi ifjonccal nekivágni a szezonnak nem olyan hiba-e, amelyet jobb lett volna még a hét elején elkerülni egy vagy két telefonhívással.
Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy Tom Brady közelmúltbeli célpontjai közül bármelyiket is visszavárnám ebbe a futball csapatba. A befejezés éppen a megfelelő időben jött el Deion Branch számára, és biztosan alapos oka van annak is, hogy Brandon Lloyd, aki, ha nem is egyenletes, de mégis hasznos teljesítményt nyújtott a támadók között 74 elkapással és 911 yarddal az elmúlt szezonban, az új szezon kezdetekor még nem tagja egyik csapatnak sem.
De azután, amit Wes Welker nyújtott a Denver színeiben csütörtökön – többé kevésbé amolyan igazi Wes Welker produkciót – majd Randy Moss-t a számomra még mindig bizarr szerepben, szakértőként látva a stúdióban, nehéz volt megállni, hogy ne kezdjek el vágyakozni a régi szép idők után, amikor Tom Brady célpontjai nemcsak a legmagasabb szinten voltak tehetségesek, dekövetkezetesek voltak abban a tekintetben is, hogy a pályának mindig azon a pontján tűntek fel, amelyet az irányító elvárt tőlük.
Minden bizonnyal Brady is hasonlóan gondolt volna vissza a régi barátokra, ha nem akadt volna éppen másbokros teendője, amely mikro szinten abból állt, hogy meggyőződjön arról, Thompkins és Boyce tudják-e, hogy hol kellene lenniük, és mit kellene csinálniuk. Makro szinten természetesen arra kellett ügyelni, hogy megnyerjék azt az átkozott mérkőzést, és ezt Bradynek sikerült megoldania az utolsó drive során, 6 passzal 34 yardot haladva, ezzel biztosítva a pozíciót Stephen Gostkowski győztes mezőnygóljához.
Voltak helyzetek, mikor úgy tűnt, a fiatal elkapók más playbook alapján játszanak, mint Brady, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem voltak egy hullámhosszon. Thompkins-nak, akinek a nem draftolt szabadügynökök közül a kezdő elkapók közé emelkedése egyike volt az edzőtábor legnagyobb érdeklődést kiváltó sztorijainak, a felé dobott 14 passzpól csak négy elkapása volt.
Elsőre Thompkins olyan volt… nos olyan volt, mint egy nem draftolt szabadügynök az első igazi NFL meccsén. Pontosan olyan volt. Brady meg sem próbálta palástolni elégedetlenségét, amelyet a Thompkins számára kijelölt route-nak az elkapó általi furcsa értelmezése miatt érzett, különösen akkor, amikor Thompkins leblokkolt az egyik end zone-ban elrontott play során abban a driveban, amellyel végül is 21-20-ra csökkentették a Bills előnyét.
Ha Thompkins tett volna még egy lépést jobbra, amire Brady számított a részéről, megszerezte volna első NFL touchdownját, és a preseason során igazi playbook-tudorként kiérdemelt hírneve nem szenvedett volna csorbát.
Ehelyett a passz a földön landolt, Brady pedig magába roskadva némán átkozódott, és a Patriots-nak a hét helyett be kellett érnie három ponttal. Valahol Joey Gallowayt kirázta a hideg [az elkapót 2009-ben egy évre szerződtette a Pats, de a szezon felénél elküldték, mert nem volt képes megtanulni a playbookot – a szerk.].
Gyanítom, hogy érezhető volt némi megbánás a New Englandre alapozó fantasy football menedzserek körében, akik mint meglepetésre képes játékosokat vették fel Thomkins-t vagy netán Sudfeldet a csapatukba. De amilyen csalódást keltő volt Thompkins játéka, éppen olyan butaság lenne még lemondani róla.
Egyértelmű, hogy tehetséges, és a preseasonban mutatott teljesítménye nem lehetett teljes egészében érzéki csalódás.
Thompkinsnak ez volt az első NFL mérkőzése, ugyanúgy, ahogy Sudfeldnek és Boyce-nak is. Sok dolgot kell ilyenkor feldolgozni, egy gyerekkori álom beteljesülését, és a túláradó élménytömeget egyszerre. Mindannyiunknaktürelmesnek kell lennünk a srácokkal – ide értve a sérült Aaron Dobsont is – amíg elegendő bizonyítékunk nem lesz annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy tudnak-e játszani, vagy sem.
És ez vonatkozik arra a magas, csalódott, gyorstüzelő srácra is, aki a 12-es mezt viseli. Nem válhatsz Tom Bradyvé, a Nagy Amerikai Irányítóvá anélkül, hogy ne várnál el tökéletes teljesítményt magadtól, és mindenki mástól. De néha – gyakran – a tökéletesség túl nagy elvárás. Ezzel a társasággal szemben a legjobb és a legésszerűbb elvárás a vasárnapi felemás teljesítményekhez képest történő gyors javulás. Csütörtökre jobbak lesznek, és jobbnak is kell lenniük.
Mindemellett persze voltak reménykeltő jelek. Természetes és érthető, ha Danny Amendolát elődjéhez, Wes Welkerhez hasonlítjuk. De tudják, hogy engem kire emlékeztetett inkább 10 elkapásos, 104 yardos teljesítményével? Troy Brownra.
És nem csak azért, mert a 80-as számot hordja a mezén. A képessége, ahogy kicsavarodott testhelyzetben, kinyújtott kézzel, a pálya zsúfolt középső részén el tudja kapni a labdát, Brown elkapásait juttatta az eszembe, amelyekből oly sokat láthattunk az évek során, kezdetben még Drew Bledsoe passzait követően, mielőtt Brady vette volna át a stafétát.
A mérkőzés legfontosabb játéka is az ő nevéhez fűződik, egy 10 yardos elkapás 3. és 8-nál, a Bills 39 yardos vonalán, amikor durván nyolc perc volt hátra. Egyértelmű, hogy már élvezi Brady bizalmát. Ha egészséges marad – és igen, ez egy viszonylag nagy „ha” – úgy számolhatnak vele, mint aki 100 elakpás fölött végez a szezonban.
Ami a többieket illeti, nos, nem biztos, hogy el tudok képzelni egy olyan világot, amelyben Julian Edelman a második legmegbízhatóbb elkapónk, de vasárnap kétségtelenül ő volt az, 9 passzból 79 yardot eredményező 7 elkapással és 2 touchdownnal. Mindent egybevéve nem éppen rossz másolata a szokásos Welker teljesítménynek.
A csütörtöki, hazai szezonnyitóig visszalévő rövid időre tekintettel talán túl nagy elvárás, hogy az első mérkőzéshez képest már a második meccsen érzékelhető javulást lássunk Thompkins, Sudfeld és a többi srác részéről. De a fejlődés végső soron meg fog mutatkozni, remélhetőleg minél hamarabb, ahogy beindul a szezon.
Bármennyire is csábítónak tűnik, nincs szükség arra, hogy siettessék Rob Gronkowski visszatérését. Ne rimánkodjanak Deion Branch vagy Brandon Lloyd után, még ha nehéz is megállni azt az utóbbit illetően. Az Aaron Hernandez vasárnapi kimenőjével élcelődő poénok pedig már az előtt ízléstelenek voltak, hogy unalmassá váltak volna.
A fiatal elkapók lehet, hogy veszítettek, de a Patriots ettől még nyert. Most érdemes kitartani emellett a formula mellett.
Ne írják még le Thompkins-t, mint egy ’Taylor Price-t’, vagy ’Chad Jacksont’. Hagyják, hogy az újoncok összehangolódjanak azzal az irányítóval, akit egykor a TV-n nézve nőttek fel. Adjanak nekik esélyt NFL beli életük első igazi napját követően is.
És ez különösen vonatkozik magára a híres irányítóra, akinek éppen a néha kontraproduktív türelmetlensége az egyike azon kevés hibájának, amelyek miatt nem tökéletes futball játékos.
(forrás: boston.com)
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges