Menetrend
Szavazás

Tyrone McKenzie, a kitartó

2009. 06. 29. 07:52
Szerző: Boston
Kategória: Cikkek
Ha az idei draft előtt közvélemény kutatást végeztek volna arról, hogy mely posztok szorulnak feltétlenül megerősítésre, aligha találkoztunk volna olyan szurkolóval, aki a linebacker sorba ne várta volna legalább egy tehetség érkezését. 2008-ban hiába érkezett a csapathoz a tavalyi év legjobb védekező újoncának választatott Jerod Mayo, hiába akadtunk egy rejtett gyöngyszemre Gary Guyton személyében az undrafted játékosok között, Bruschi pályafutásának befejezése előtt áll, így igen komoly erősítésre szorult az ILB poszt. Aztán, ahogy azt már megszokhattuk, idén is váratlan húzások tömkelegével rukkolt el a Patriots vezetői stábja , élén a legnagyobb stratégával, Bill Belichick mesterrel. Nem kellett a csapatvezetésnek egyetlen 3-4 OLB jelölt sem Everette Brown-nal az élen, és nem kellett a szakértők által a legtehetségesebb idei 3-4 ILB tehetségnek tartott Rey Maualuga sem.
Jött viszont a draft második napján egy fiatalember, akinek tehetségét, pozitív személyiségét szinte valamennyi scout jelentés kihangsúlyozta, azonban a legtöbb szakértő csak a 4-3 védelmet játszó csapatoknál látott benne fantáziát. Jerod Mayo óta tudjuk, hogy a puding próbája az evés. Tyrone McKenzie – mert róla van szó - és nem hétköznapi életútjának bemutatása nagy szerencsémre nekem jutott osztályrészül. 1985. december 11-én született Queensben, New Yorkban. Nem volt könnyű gyermekkora. 9 éves korában elvesztette édesapját, aki a vastagbélrákkal folytatott két évnyi küzdelem után hagyta magára a családot. Bár édesapjának elvesztése nagyon megviselte, az élet furcsa fintora folytán életének ez volt az a momentuma, amelynek sorsdöntő szerepe volt Tyrone sprotolóvá válásában. Édesanyja ekkor vitte el az első football edzésre a Brandon Broncos csapatához. Ruth Soley-McKenzie így emlékszik vissza erre az időszakra: „Édesapja személyében elvesztette a legjobb barátját, az embert akire legjobban támaszkodhatott. Számomra ez volt a legjobb amit tehettem, amit tettem érte.” Az ifjú McKenzie megragadt a pályán, pár évvel később felkerült a Brandon Steelers csapatához, ahol felfigyeltek a tehetségére, mint running back. A Riverview High School nevű középiskolában junior évében súlyos lábtörést szenvedett miközben három védőt tolva maga előtt igyekezett átjutni a line of scrimmagen. Emiatt egy év kényszerpihenőre szorult. Visszatérése ismét vízválasztónak bizonyult későbbi karrierje szempontjából. Rádöbbent, hogy nem sérthetetlen és bármikor lecsaphat rá a sérülés rettegett szelleme. Ugyanakkor arra is ráeszmélt, hogy mennyire fontos neki a football. Felépült, visszatért és ámulatba ejtette csapattársait, edzőit és a szakértőket. Több mint 1400 yardot és 16 TD-t ért el végzősként. 4 mérkőzésen is 200 yard felett futott. Barry Jacobs a középiskolai csapat offensive coordinátora ezt mondta róla: „A legcsodálatosabb az egészben, ha arra gondolok honnan indult és hová jutott. Elképesztő erőfeszítéseket tett azért, hogy visszaküzdje magát.” Teljesítményével a Michigan State Egyetem érdeklődését is felkeltette, így került az egyetem programja keretében a Spartans csapatához. Teljesen újoncként, már mint linebacker, 11 mérkőzésen léphetett pályára ezért is hatott sokkolóan a hír, hogy a szezon végén átirányították az Iowa State Egyetemre. McKenzie döntése mögött családi okok, tragédiák húzodtak meg. Az időközben újra megházasodott édesanyja balesetet szenvedett és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amely munkaképtelenné tette. McKenzie mostohaapja elhagyta a családot, így más lehetőség nem lévén a fiúgyermek kötelességének érezte a családfenntartás nehéz terhének átvállalását. Ezért a 2005. évi tavaszi szemesztert kihagyta az iskolában, helyette otthon maradt és az éppen Hamptonban élő család mellett maradva munkát vállalt egy helyi motelben. Este 11 órától reggel 7-ig dolgozott, napközben pedig pihenés helyett az idejét edzőtermekben, a helyi középiskolai csapat edzésein, vagy személyi trénerénél töltötte. Mert a hirtelen felnőtt Tyrone McKenzie fejében már csak egy gondolat motoszkált: mindenképpen vissza akart térni a pályára és ezért bármilyen áldozatra kész volt. 2006 évben, immáron életében másodszor kellett egy huszáros comebacket produkálnia. Akár csak a középiskolában ezúttal sem vallott szégyent! Az Iowa State LB sorába kezdőként berobbanva 10.75 szerelést produkált mérkőzésenként, amivel 8-ik helyen végzett redshirted sophomore játékosként az egész ligában! Aztán 2007-ben újabb megpróbáltatásokkal kellett szembe néznie a fiatal tehetségnek. Azért, hogy a Riverview-ba hazaköltöző beteg édesanyjához közelebb legyen, kérte az átirányítását az otthonától alig 15 percnyire lévő South Florida Egyetemhez. Az NCAA értékelte McKenzie erőfeszítéseit, ezért nem kellett száműznie magát a kispadra. Új helyén hamarosan a védelem egyik vezérévé nőtte ki magát, olyan elképesztő tehetségekkel körülvéve, mint George Selvie. Tyrone ebben a védelemben sem vallott szégyent. 2007-ben a számára teljesen új védelemben iskolarekordnak számító 121 szerelést jegyzett, míg 2008-ban 116 tackle került bejegyzésre a neve mellé. Összességében főiskolai pályafutása során 46 mérkőzésen lépett pályára, ebből 36-on kezdőként. 369 szerelést jegyezhet, melyek közül 214 esetben egyedül állította meg az ellenfél támadását. 4,5 sack mellett 32 szerelést a line of scrimmage mögött hajtott végre. 6 alkalommal siettette az ellefnél irányítóját, 16 passzt ütött el és 6 fumblet erőszakolt ki, melyek közül kettőt meg is szerzett. 2 interception mellett egy safetyt is sikerült összehoznia. Ilyen eredmények után nem meglepő, hogy meghívást kapott a legtehetségesebb rookie jelöltek megmérettetésére, a combine-ra, ahol nem okozott csalódást sem a fizikai felmérőkön, sem pedig a pozíciós gyakorlatokon. A scoutok többsége McKenzie a helyét a draft 2. körének végétől a 4-ik köréig taksálta. Az elemzések szerint átlagon felüli gyorsaságú és robbanékonyságú játékosról van szó, aki remek állóképességgel rendelkezik és hatalmas intenzitással játssza be a pálya egészét. Nagyon megbízható szerelő, aki remekül boldogul a passzjátékok során coverben is. Az elemzők szerint fizikálisan viszont erősödnie kell és a blokkok átjátszása, valamint a futásokhoz megnyitott csatornák lezárása terén is van még bőven hova fejlődnie. Mindezek alapján szinte minden szakértő szerint elsősorban valamely 4-3-as védelem strong side oldali OLB posztján érvényesülhet legjobban. Ilyen előjelek után érkezett el a draft második napja, amikor is a 3. kör 97-ik pickjével a New England Patriots választotta ki, fittíet hányva több szakértő azon aggályára, hogy Mckenzie mennyire fog illeszkedni a bostoni csapat klasszikus 3-4 védekezési sémájába. Visszautalva a pudingos bölcseletünkre és Mayo tavalyi draftolására úgy gondolom, bátran bízhatunk továbbra is a szakmai vezetés döntéseiben és meglátásaiban. McKenzie járt megbeszélésen és felmérésen Bostonban a draftot megelőzően. Belichick mester személyesen beszélgetett vele. Ami bizonyosan kijelenthető, Tyrone McKenzie eddig minden számára új védelemben hihetetlen gyorsan megtalálta a helyét. Sokoldalú, intelligens játékos, a megbízhatóság mintaszobra, aki az LB sor minden posztján megfordult és ott hozta is ami tőle elvárható volt. Gonosz tréfája az életnek, hogy Tyrone a rookie camp edzései alatt súlyos térdszalag szakadást szenvedett, így élete első profi mérkőzésére, a Patriots mez felöltésére még minimum egy évet várnia kell. Nekünk is várnunk kell, hogy megtudjuk mire lesz képes az edzéseken, illetve ha kiharcolja magának a lehetőséget, a pályán is. Annyit azonban már bátran kijelenthetünk, hogy egy egészen kivételes emberi adottságokkal rendelkező játékos csatlakozott kedvenc csapatunkhoz. Egy igazi harcos, akinek semmit nem kapott könnyedén az életében. Tyrone McKenzie immáron harmadszor áll a visszatérés rögös útja előtt és most sem lesz könnyű dolga, ha jövőre bizonyítani akar.. A cikk szerzője minden esetre nagyon szurkol, hogy ez legalább olyan jól sikerüljön neki, ahogy a középiskolában és az egyetemen.

Hozzászólások

2009. 06. 29. 08:05
Reméljük megint a talpára esik McKenzie, és miután felépül a sérüléséből, 2010-ben látni fogjuk a pályán. Remek bemutató lett!
2009. 06. 29. 08:07
temp
Rey Maualuga egyébként érdekes kérdés. Az előzetes várakozások valóban a legnagyobbak közé várták, aztán elég csúnyán zúgott lefelé. Reiss írt is róla egy elemzést, hogy túlzottan statikus játékos, relatív kevés szituációban vethető be, a csapatok meg nem szívesen vállalták a kockázatát annak, hogy magasan húzzanak, sok pénzért egy későbbi szituációs játékost. Erre persze még lehet, hogy alaposan rácáfol Rey, minden esetre, én nem bánom így utólag annyira, hogy nem választottuk ki.
2009. 06. 29. 08:10
temp
Egyébként érdekes, hogy már a tavalyi Mayos bemutatkozóban is mennyire a játékos karakterét emelték ki, mintha a Patriots front office választásaiban ez komoly szerepet játszana, legalábbis ILB poszton.
2009. 06. 29. 10:39
bradyfan
Nagyon jó cikk, köszönet érte.
Hatalmas küzdő McKenzie, pont ilyen emberekre van szüksége a csapatnak. Az élet kegyetlen fintora, hogy megint sérülés miatt kell, halasztania, de remélem ez a plusz tanulási idő pozitivan fog hatni.
2009. 06. 29. 10:49
CoSco
Nagyon jó a cikk a köszönjük szépen!
Így leírva egy nagyon pozitív személyiség a srác, reméljük ha felépül sokra fogja vinni. Bár én még mindig nem értem Rey Maualuga-t bár sanszos, hogy a szakmai stáb kicsit jobban ért a focihoz és a játékosok elemzésében, mint én :)
2009. 06. 29. 13:37
Boston
Mike MAyock szerint Maualuga jó eséllyel lesz amolyan two down back, akit az egyértelmű passzjátékoknál gyakran kell majd lekapni a pályáról, mert elképesztően bizonytalan coverben. Abban van igazság, hogy ennyire egyoldalú játékosok nem szoktak sűrűn elkelni az első körökben.
Én azt hittem egy ilyen hentesre lenne szükségünk, mert a third down szituációkat MAyo és Guyton képes lehet megoldani. Erre tessék nem kellett Rey, nem kellett Brinkley... Az biztos, hogy nekik van igazuk és nem nekem :D
Annak meg örülök, ha különös figyelmet fordítunk játékosaink személyiségeire. Gondolom nem véletlenül volt eddig sem rend és fegyelem nálunk cirkusz, hold out meg egyéb nyalánlkságok helyett.
Jaj csak kezdenénk már...
2009. 06. 29. 14:23
temp
Boston: ha igaz ez, hogy a passz szituknál gyakorlatilag teljesen használhatatlan a srác, akkor nekünk egyértelmű, hogy miért nem kellett. Ha megnézed, akkor a Patriotsba inkább a sokoldalú, és olyan inteligens játékosok szoktak befutni, akikkel mindent meg lehet csináltatni, Mayonál is vannak nagyobb hentesek középre, de a srác nagyon látja a játékot, a pályát, ez megfelelő körítéssel és szisztémával tavaly egy DRoY-t ért ugye.
Brinkley ugye ilyen szempontból a buta de erős prototípusa állítólag. Nem gyors sem sebességre sem fejben, de ha valakinek egyszer nekimegy, az nem teszi zsebre. Azthiszem én örülök neki, hogy inkább a Mayo, Vrabel vagy Bruschi féle okosabb játékosokra építünk, mint erre a brutális zúzó erőre.

Azt viszont mindenképpen sajnálhatjuk, hogy McKenzie nem tudja elkezdeni úgy a programot, ahogy tervezték. Persze, ettől jövőre még simán megmutathatja, hogy minek húztuk, és kíváló évei lesznek, de az emberben picit mindig megmozdul legbelül, hogy lehetséges, hogy most szállt el örökre egy ígéretes karrier.
2009. 06. 29. 15:50
Boston
Igazad lehet viito. Ez azért elég érdekes tendencia, mert valahogy a 3-4-ből is kezdenek kiveszni a 260 fontos ősmameluk ILB-k. Elég ha Patrick Willisre, Farriorra, Mayora, David Harrisre, Bart Scottra vagy korábban Donnie Edwardsra gondolok. Még akkor is, ha nem mind1 milyen 3-4-ben játszik az ember.
Talán ahogy átalakul a játék, úgy alakulnak át az adott posztokon legjobban érvényesülni tudú játékosok is. Felépítésben, gyorsaságban, technikában.
Mondjuk ez csak az én okoksodásom.
A globe-on volt egy tök érdekes cikk arról, hogy akár csak Belichick, úgy Tuna is a secondary felépítésére fektette a hangsúlyt az offseason alatt. Ez attól függetlenül elgondolkodtató, hogy ez a csapatrész mindkét gárdánál finoman szólva is harmatos volt. A spread offense, a no huddle térhódítása miatt tényleg gyors, univerzális, minden téren jól használható játékosokra lesz szükség. Guyton nagyot segíthet magán idén :)
2009. 06. 29. 15:58
temp
Mondjuk a Dolphins secondary talán még a mienknél is sokkal gagyibb volt szerintem, nekünk legalább normális safetyk vannak a keretben :D
2009. 06. 29. 16:35
Játékostól függetlenül úgy tűnik, hogy a 34 SILB-nek egyszerűen a mai játékban már nincs akkora pozíciós értéke (az egyre inkább terjedő pass first szemlélet miatt), hogy az első körben draftolják a csapatok. Pioli is inkább DL-ba választott Curry helyett, pedig sok oldalon a draft legjobb játékosának tartották.

Ha passz ellen nem lehet a pályán hagyni (értsd nickel-felállások --- Patsnél is az esetek döntő többségéban a SILB helyére jön be az extra DB ), akkor a játékos nagyon hamar az első körön kívül találja magát. Tavalyi példa Curtis Lofton, idén teljes offseasonban a passz elleni hiányosságain próbálnak javítani a Falconsnál. A méretüktől eltekintve nagyban hasonlítható Maualugahoz. Közel azonos helyen is keltek el.

E. Brown kicsit már tészta, őt egész egyszerűen túlértékelték, mert ugye Dwight Freeney is alulméretezett, mégis micsoda játékos. Ja, csak ő inkább a kivétel ami erősíti a szabályt.. A 34-es csapatok is csak menekültek tőle, és végül nem túl meglepően az a Panthers csapott le rá, ahol az ex-coltsos Meeks lett a DC.
2009. 06. 29. 17:04
temp
mondjuk Tyson Jackson választásánál az is szerepet játszhatott, hogy domináns 3-4DE sem volt a drafton túl sok, míg LB-ből akár kívülre akár belülre sokkal komolyabb volt a felhozatal hátul is. Ugye pletykálták, hogy TJ-t mi is szerettük volna, gondolom Big Sey pótlására. Szerintem Piolinál ez egy olyan húzás volt, hogy első blikkre reach, de másodikra azt látja az ember, hogy pár pickkel később elkelt volna Jackson, utána meg hatalmas űr.
2009. 06. 29. 17:36
Bizonyos posztok értékét én függetlennek érzem a depthtől, főleg az első kör elején (Curry mögött is nagy volt a szakadék), és erre sztem nagyon jó példa volt a Jackson választás, annak ellenére, hogy a draft sok helyen legjobbnak tartott játékosa is elérhető volt még, ráadásul hiányposzton játszott a Chiefs szempontjából.

(Rugót/puntert sem választanak top10-ben, kivéve a Raiderst, pedig a colts-chargers po meccsen is látszott, hogy mekkora hatása lehet egy jó punternek a meccs alakulására.)

Valamint csatlakozva a korábbi Sey vs. Wilfork vitához, jól mutatta Pioli értékrendjét, hogy inkább a 3-down elit DE, mint az elit NT (TJ vs. Raji).
2009. 06. 29. 18:05
temp
DoM: én sem mondtam puntert vagy place kickert :)

Inkább arra gondolok, ami pl pont velünk kapcsolatban hangzott el tavaly, amikor mindenki CB-et várt, hogy a tavalyi drafton simán olyan mély volt a CB class, hogy még a 2. körben is lehet potenciális franchise játékosokat fogni. Innentől kezdve lehet, hogy nem éri meg behúzni a legjobbat, ha vannak még 3-4en akik alig egy lépéssel vannak lemaradva tőle, miközben mondjuk a legjobb 3-4DE mögött hatalmas szakadék.

Én egyébként Raji-t húztam volna, és nem Jacksont, pont az NT poszt megoldatlansága miatt a Chiefsnél is (szerintem meglesz a böjtje ennek a Jackson picknek nagyon, mert DT nem nagyon van megfelelő náluk). Viszont Jackson mögött ha megnézed jött két DE/OLB (4-3-as DE), majd a broncos választása kicsit fura (szerintem). Jackson mellett nem volt alternatíva Raji mellett azért akadt pl pont a mi Brace pickünk.
2009. 06. 29. 18:14
temp
ui: egyébként ez az egész 3-4 átállás a méréskelten sikeres csapatoknál egy gigantikus marhaság, szóval én a chiefs helyében se Jacksont se Rajit nem húztam volna...
2009. 06. 29. 18:39
A végén még chiefs.hu lesz belőlünk. Az átállásról Lombardi elemzése, és egy rövid idézet: Someone once asked Coach Landry, “Why don’t you run a different scheme to help your talent instead of forcing this system on them?” He replied, “Because once we get the right players, the foundation will have been installed — which is the most critical aspect.”

Mindezt azzal a megjegyzéssel, hogy én sem tartom ezt a nagy 34 mániát jó ötletnek. még a browns is jobban járt volna a 43-mal imo.

Ami a depthet illeti Pioli döntése mögött mivel legközelebb a harmadik kör elején választottak, legalább annyira irreális elképzelés volt, hogy Brace elérhető lesz, minthogy DE J. Gilbert (TJ helyettes). Rajtuk kívül nem volt számottevő alternatíva sem DE, sem NT poszton a harmadik körön túl, akivel "biztosra" lehetett menni (LB-ként is csak olyan szituációs játékosok voltak, akiket korábban már Bostonnal említettetek, vagy project playerek, mint McKenzie. közelébe sincsenek "jelenlegi tudásunk szerint" Currynek).

Dorseynak semmiképpen nincs helye a 34-ben, így szinte mindegy, hogy Raji v. TJ helyett kell más poszton játszania, így maradt az én olvasatomban, hogy melyik pozícióját értékelték Pioliék többre.

ui.: úgy gondolom, hogy más-más oldalról látjuk a kérdést, ezért nem tudom, hogy egyáltalán van-e itt esély/szükség a közös nevezőre. szerintem nem.
2009. 06. 29. 20:15
Boston
Istenem, ha elhoznánk George Selvie-t is mellé jövőre :P Ő talán elég nagy lenne BB-nek is...
2009. 06. 29. 21:40
Sziasztok!
Ez egy kicsit OFF: Nemreg ugy dontottem, hogy kiprobalom az NFL fantasy jatekat. Kerdesem az lenne, hogy itt vannak magyar ligak? Jo lenne magyarokkal jatszani...
2009. 06. 29. 21:42
Huh kozben talaltam. Kicsit naivan a keresobe Hun t irtam, Magyar t kellett volna :D
2009. 06. 29. 22:52
bradyfan
Tanko.
Az NFL-hu-n van div4-es rookie liga. Én is ott fogok indulni majd. Ha van kedved csatlakozhatsz.
Hozzászólás a(z) Tyrone McKenzie, a kitartó bejegyzéshez