Menetrend
Szavazás

Új THPFC Fantasy Football bajnoki rendszer

2018. 07. 30. 22:03
Szerző: Spigo
Kategória: Egyéb

Idéntől új rendszerben szervezzük meg a Fantasy Football ligákat itt a Patriots.hu-n. A folytonosságot szem előtt tartva feljutásos/kieséses rendszer lesz, azaz hierarchikus bajnokságok. Ez azt jelenti, hogy lesz THPFC 1. osztály, THPFC 2. osztály, THPFC 3. osztály, stb (létszámtól függ) és ezekbe fel lehet jutni és ki is lehet esni.

Idén lesz a 0-ik év, amikor is kialakítjuk az osztályokat. Ehhez első lépésben arra van szükségünk, hogy tudjuk, hogy ki szeretne (hosszútávon is) játszani, azaz tudnunk kell a teljes létszámot. Utána létszámtól függően indítunk bajnokságokat, ezek csak az osztályzók. Az idei év az osztályzós év. Például, ha 32-en jelentkeztek, akkor csinálunk  két 16 csapatos bajnokságot. Az év végén pedig mindkét bajnokság első 8 helyezettje az 1. osztályba, míg a 9-16 helyezettek a 2. osztályba kerül. A végső játékszabályokat a létszám lezárása után közöljük.

A részletek:
Platform: ESPN Fantasy Football
Csapatvédős
Minden évben újra draftolós
Draft: Augusztus végén
12-16 csapatos bajnokságok (összlétszámtól függ)

Kérlek a kommentekben jelezzétek, ha szeretnétek részt venni a THPFC Fantasy Football bajnokságban.

Határidő: 2018.08.05 20:00

Hozzászólások

2018. 07. 30. 22:12
netbazis
mindenfelekepp igen, de mivel jobb espn mint nfl com?
2018. 07. 31. 06:29
mindkettoben jatszom, olyan nagy kulombseg nincs. Talan az, hogy az nfl-esen szazadosokig pontoznak, az espnen meg csak egesz szamok vannak. Nekem az espn felulete kezelhetobbnek tunik, de ha nflt ismerik a legtobben azzal sincs gond
2018. 07. 30. 22:17
Devilfish
Én szeretnék jelentkezni????️
2018. 07. 30. 22:18
Devilfish
Nem kérdés akart lenni, hamen kijelentés! :)
2018. 07. 30. 22:20
thefedi
Érdekel! tavaly nyertem egy patshu-s ligát, az nem számít? :DD
2018. 07. 30. 22:24
jamaicababa
Én is jelentkeznék!
2018. 07. 30. 22:34
InfiniteLoop
Kérdés, hogy 5-ig el tudok-e olvasni valami leírást, hogy mi is ez a fentözi fútból. Ha igen, akkor a következő években gigászi csatákra számíthattok a sörliga legalsóházában.
2018. 07. 30. 22:36
yoki
Jelentkezek. yoki@freemail.hu
2018. 07. 30. 22:42
freddie1967
Én is jövök: freddie1967@gmail.com
2018. 07. 30. 22:45
geo81
2018. 07. 30. 23:08
Darkpista
Én is szeretnék jelentkezni!
istvan.komaromi95@gmail.com
2018. 07. 30. 23:57
nosbiglem
Sziasztok, egyenlőre még én gondolkodom a jelentkezésen, mivel lenne pár észrevételem.
Nem ismerem az ESPN rendszerét, nem tudom miért jobb az, mint az NFL.com-os.
Sztem a 16 fős liga egy kicsit túlzás, mivel az évek óta szerzett tapasztalatból kiindulva az már túl van azon a 8-10 fős limiten, ami felett már elkelnek a jó és használható játékosok a drfton az elöl választók között, és így egyenlőtlenek a feltételek. A vége fele választóknak kevésbé használhatók jutnak.
Egyenlőre ennyi így elsőre, ha van még valami gondolat, akkor ideírom. :)
2018. 07. 31. 00:24
abszolút rugalmasak vagyunk, a jelentkezők számától függ majd minden.
2018. 07. 31. 06:31
igy van, a 16 csapat a pelda kedveert kerult be, de azert a kezdocsapat jatekosainak szamanak a beallitasa es a snake draft segit a sok csapatos probleman is szerintem
2018. 07. 31. 17:30
nszgergo
+1
16 fős ligához egyszer volt szerencsém, szerintem is sokkal rosszabb játékélmény mint egy 8-10 fős, inkább ezt kellene belőni limitnek.
A másik, hogy az eddig is fennálló problémára kellene előbb megoldást találni, (akár most ezzel a csoportokra bontással - pl kezdők egy ligában-ott úgyis több kérdés lesz a közös felületükön) miszerint nagyon jó a sok jelentkező, csak itt sajnos számolni kell azzal, h év végére sokan nem lesznek aktívak. Mindezek után még be akarjuk osztani jövőre vhova? A 10 fős ligákban (sima, idp is) is volt mindig min 3-4 emberke aki feladta/közbejött vmi/akármi 1-2 hét után és rá se nézett... meg persze olyan is aki már drafton se volt nem hogy évközben. És ugye a vége fele van olyan hét, hogy konkrétan csak inaktiv/IR van az emberkénél, persze h könnyű győzni ellene.
Több éve max évi 4 ligában szoktam részt venni, amiből kettő itteni, úgyhogy lehet nem egy nagy minta, de eddig csak az itt szervezetteknél fordult ez elő. Nem okoskodni akarok, csak kérek, hátha van vkinek vmi ötlete. Szűrni kell vhogy, ha használható játékot akarunk.
2018. 07. 31. 17:34
nszgergo
a tavalyi idp ligánk is majdnem el se indult, mert draft előtt két órával kilépett vki xD
de örülök h végül ment, vért izzadva, de behúztam :P
2018. 07. 31. 20:53
ArsnL
pont csak a 16 fős ligának van értem, 8-10 fősnek nincs semmi értelme, ha tényleg osztályozós évet akartok/feljutásos rendszert

már több mint 8 éve fantasy-sem, nyertem jó pár ligát, kipróbáltam az összes verziót, még a licitálós draftot is


pont akkor derül ki ki mennyire jó fantasy-ben, amikor ki kell kukáznod játékosokat, akikről nem hallottál, nem csak a drafton, hanem sérülések esetén is, előre tervezni, hogy hány QB-d legyen az amúgy is szükös rosteren, mert nem fogsz az csak úgy FA piacon találni kezdőt (ugyan így a többi poszton is)

szóval, ha meg akarjuk tartani a komolyságát akkor min 14-16 fős legyen, arról ne is beszéljünk, hogy így kevesebb ligát kell menedzselnie majd az adott ember(ek)nek
2018. 07. 31. 21:41
nszgergo
akkor kinek hogy mint látjuk... nekem max 10, ez van :)
a 16 fősben mikor cserélgeti az ember hétről hétre a 0 meg 1 pontos játékosokat, mert egyszerűen nincs más, hiába kukázol jól, akkor az minden csak nem élvezetes játék. És egyébként a sok új jelentkezőnek meg nem ártana mondjuk első évben megkedvelni a fantasyt, mint sem beleunni :)
Záró gondolat, érdekes mód nekem a 10 fősben is folyamat kukáznom kell :) Most vagy pont a feljebb említett vagy egy évvel azelőtti idp győzelmem volt olyan, hogy 1, azaz egy emberkém volt a draftról a győztes csapatban ;)
2018. 07. 31. 00:00
Természetesen maradhat az NFL.com is... ha inkább azt ismeritek, akkor ennenk semmi akadálya.
2018. 07. 31. 00:02
btgcrew
Szeretnek jelentkezni schlarbk@gmail.com
2018. 07. 31. 00:18
Whitealert
Én is jelentkeznék. :)
2018. 07. 31. 00:55
Bruschi85
Sziasztok!

Először is köszi a szervezést!
Jó ötlet a feljutás - kiesés rendszer bevezetése. Az ESPN felülete sztem jobb, mint az NFL.comé, pl. élő draft alatt se akad, szakadozik, ekkora létszámnál ( pl. 16 fő) ez sem utolsó szempont, ráadásul könnyen átlátható, kezelhető.
Viszont hiányolom az IDP (egyéni védős) ligát, a csapatvédős helyett sokkal jobb lenne, mivel évek óta úgy játszunk itt egymás ellen. A védők pontjaival lehetne ellensúlyozni a támadókat.

Természetesen jövök idén is. :)
2018. 07. 31. 06:34
Szia!
Eloszor az alap csapatvedost akartuk elinditani, arra azert sookal nagyobb igeny van altalaban es egyszerubb is. Ti azert folytassatok a ligatokat es ha lesz igeny kiirjuk az idp es keeper ligakat is
2018. 07. 31. 17:40
Bruschi85
Szia Spigo!

Köszi a gyors választ!
Részemről és ahogy olvasom többek részéről is biztos lenne igény az IDP-sre, lehet megérne egy szavazást a csapatvédős helyett/mellett, ahogy a korábbi években is gyorsan beteltek az itt szerveződő ligák.

Üdv.
Bruschi85
2018. 07. 31. 01:40
mammut
Én is jelentkezem! Az nfl.com-os rendszert ismerem, de a espn-be is szívesen beletanulok.
2018. 07. 31. 04:36
tommasi
Engem érdekel a dolog.
Szeretnék részt venni.
2018. 07. 31. 05:14
Irisviel
Engem is érdekelne a dolog!
2018. 07. 31. 07:29
vicgeordie
Jelentkezem én is
2018. 07. 31. 08:32
KrazyXIII
Én is jelentkeznék.
2018. 07. 31. 09:52
Pierre
2018. 07. 31. 09:55
Emmett
Hali!

Én is jelentkezem! Köszi a szervezést!
molnarcsb8@gmail.com
2018. 07. 31. 09:59
acws
Jelentkezem. Mindegy, hogy ESPN vagy nfl.com
2018. 07. 31. 10:12
Kornél13
Szeretnék én is jelentkezni, de teljesen kezdő vagyok fantasyban
2018. 07. 31. 11:20
abrilaci
Sziasztok! Idén én is jelentkeznék!
2018. 07. 31. 11:43
Achi13
Sziasztok! 2004 óta játszom veletek, idén is tervezek csatlakozni, azonban jobb lenne ha egy platformra terelnénk a dolgokat, és ebben inkább az nfl.com-ot favorizálnám. opció, hogy átgondoljuk az egyéni védős rendszert a csapatvédőssel szemben? Minél nagyobb létszámú egy liga annál érdekesebb és színesebb a játék ha több posztra kell húzni.

Üdv, Bence
nemeth_bence@hotmail.com
2018. 07. 31. 13:49
hturu
2018. 07. 31. 14:00
Gege8
Sziasztok, én is jelentkeznék, mint az elmúlt években. Ha lehet NFL.COM. :) Köszi a szervezést, a hierarchikus lebonyolítás szuper ötlet, ad egy kis pluszt.
2018. 07. 31. 14:04
topin
Az ESPN is tud tizedes pontokat, tetszőlegesen beállítható a pontozás. NFL-esnél sokkal kedvezőbb a kezelőfelülete, mind beállítás, mint élmény formájában.

A 10 yardonként 1 pont helyett nálunk például a yardonként 0,1 pont van. Így minden játékos minden megtett yardja valamennyi pontot ér. Nem veszik el a 7-9 yardos végződésű teljesítményeknél játékosonként akár majdnem egy teljes pont. QB-t is tetszőlegesen testre lehet szabi. a 25 yard egy pont helyett a 2,5 yard 0,1 pont sokkal valósabban adja vissza a QB teljesítményét is. Akár Sacknél levonni valamennyit. Ugyanígy a D/ST-nél is már lehet pontot adni a forced fumble-ért, nem csak a megszerzett labdáért. IR slotot lehet berakni, így a bye weeknél nem kell feltétlenül beáldozni sérült, de amúgy stabil kezdőt egy FA-re. Az egy nagyon felhasználóbarát felület.

Ha ESPN lesz, akkor szívesen jövök én is.
2018. 07. 31. 14:07
joeflame
Teljesen kezdöként egyszer már én is kipróbálnám,kicsit még kínai topin nekem :D de majd lesz valahogy :)Szóval jeletkezném:jozefgaborlang@yahoo.se
2018. 07. 31. 14:54
mogyi15
Sziasztok én is játékra jelentkezem
2018. 07. 31. 16:51
pats.fan
Én is szeretnék jelentkezni!
2018. 07. 31. 17:05
szakacs
Hali !
Jelentkezem én is.
szakacsr@gmail.com
2018. 07. 31. 17:11
nosbiglem
Vitainditónak:
Felvetek egy újabb problémát, ami már évek óta sarokpontja a Fantasy játéknak.
Arról lenne szó, hogy sokan, de tényleg sokunk úgy játssza a játékot, hogy jelentkezik az egyik ligába vagy többe, és egyszerűen vagy elfelejti, vagy a rosszabb egyszerűen nem érdekli! Kérdem én, akkor minek jelentkezik amúgy, ha így augusztusban nem tudja végiggondolni, hogy heti 2-3 órát foglalkozni kéne vele, az a legminimumabb.
Tehát vagyunk 8-10-en egy ligában, abból általában 2-3, vagy 4-5 ember játszik, foglalkozik a fantasy csapatával, cserél játékosokat, a rostert állítgatja, a többi egyszerűen nem.
Hozzáteszem, tisztelet a kivételnek!
Látom az újra is sokan, de sokan jelentkeztek, kíváncsi lennék, hogy ebből hányan fognak decemberben is a csapataikkal foglalkozni.
2018. 07. 31. 17:42
nszgergo
ugyanebbe kezdtem bele feljebb a másik hozzászólásodnál
(én balga nem olvastam előbb végig az egészet) :)
2018. 07. 31. 17:42
nosbiglem
Nem probléma :)
2018. 07. 31. 18:39
Kornél13
Az elsőbálozók nevében és védelmében szeretnék hozzászólni. Egyrészt megértem azt amiről írsz/írtok! Ez azonban kölcsönös! én aki most szeretném elkezdeni, honnan tudjam hogy neked/nektek (remélem nem veszitek zokon a személyeskedést) nem fog közbejönni valami! Szerintem bőven elég ha fokozottan felhívják a figyelmet, hogy csak az vegyen részt aki komolyan gondolja, mert tönkreteheti mások szórakozását! Egyébként nem tudsz/tudunk mást tenni mint hogy bízunk a résztvevőkben.
2018. 07. 31. 18:54
LasVegas
2018. 07. 31. 20:36
nszgergo
ez azonban eddig is így volt, és láthatóan nem jött be :(
2018. 07. 31. 18:22
LasVegas
Jönnék én is, de sajnos nekem csak az ESPN jó. Nfl.com-on már megvan a 6 ligám, és ott az a maximum. Még nem játszottam az ESPN-en, de jókat írnak a kezelőfelületről, meg úgy általában is.

A másik felvetéshez: hogy ki lesz aktív, meg ki nem, nincs garancia, de ha hosszabb időszakban gondolkozunk, pont ez a selejtezőév lényege, aki nem aktív, nem kerül magasabb osztályba. Egyszer be kell vállalni, ez elkerülhetetlen. 8 fős liga eléggé all star csapatokat generál, és inkább a szerencse, nem a hozzáértés dönt. 10-12 az ideális szerintem. 16 igazi csontozó, régi ligáknál szuper lehet, de első, osztályozó évben indokolatlanul nehéz, és sok ember kiszorulhat a feljutásból akkor is, ha egyébként ügyes és lelkes.

Szerintem. És persze köszi a szervezést!
2018. 07. 31. 18:29
Stephan
Sziasztok!

Jelentkezem mindenképpen.
És köszi a szervezést!

kirk750112@yahoo.com
2018. 07. 31. 18:52
robert
Sziasztok! Jelentkezem! De tényleg jó lenne, ha csak olyan jelentkezne, aki foglalkozik is vele, mondjuk heti egyszer.
2018. 07. 31. 20:27
bradycardia
Benne vagyok. Naná!
2018. 07. 31. 20:44
ArsnL
Jönnék de megoldható lenne hogy aki indítja a ligát az aktív legyen? Tavaly baromira lehangoló volt az admin távolléte már nem tudom ki indította őket.
2018. 07. 31. 22:36
freddie1967
Sziasztok! Jópár éve játszom már fantasyt itt is máshol is. A tapasztalat az, bármilyen ligát indítunk lesz mindig olyan aki nem foglalkozik egy idő után vele. Ez ellen nem tudunk mit csinálni, de nyilván aki nem volt aktív azt legfeljebb jövőre nem rangsoroljátok. Szerintem mindkét felület kezelhető az nfl.com és az espn.com is. Ha valakinek betelt az indítható csapatok száma egy új accounttal simán tud továbbiakat menedzselni, bár ez inkább csak az nfl.comon lehet probléma mert az espn-en 25 csapat engedélyezett. Az idp-s ligák egyértelműen élvezetesebbek mint a csapatvédősek én arra szavaznék, és 12-14 fős ligákat indítanék, bár a létszám függ a roster és a bench méretétől is. A kezdőknek javaslom nosbiglem kisokosát amit néhány évvel ezelött megosztott itt, talán megteszi újra ha megkéritek rá. Végezetül ha megengeditek itt is meghírdetem azt a dynasty ligát amit kifejezetten Patriots szurkolóknak hoztam létre: https://www.fleaflicker.com/nfl/leagues/239573?invite=true&eh=52e5e881
Ezt inkább gyakorlott fantasysoknak ajánlom. Dynasty liga 10 támadó 10 védő 10 bench és 5 taxi squad. Akit érdekel várom ott is.
2018. 07. 31. 22:36
freddie1967
Sziasztok! Jópár éve játszom már fantasyt itt is máshol is. A tapasztalat az, bármilyen ligát indítunk lesz mindig olyan aki nem foglalkozik egy idő után vele. Ez ellen nem tudunk mit csinálni, de nyilván aki nem volt aktív azt legfeljebb jövőre nem rangsoroljátok. Szerintem mindkét felület kezelhető az nfl.com és az espn.com is. Ha valakinek betelt az indítható csapatok száma egy új accounttal simán tud továbbiakat menedzselni, bár ez inkább csak az nfl.comon lehet probléma mert az espn-en 25 csapat engedélyezett. Az idp-s ligák egyértelműen élvezetesebbek mint a csapatvédősek én arra szavaznék, és 12-14 fős ligákat indítanék, bár a létszám függ a roster és a bench méretétől is. A kezdőknek javaslom nosbiglem kisokosát amit néhány évvel ezelött megosztott itt, talán megteszi újra ha megkéritek rá. Végezetül ha megengeditek itt is meghírdetem azt a dynasty ligát amit kifejezetten Patriots szurkolóknak hoztam létre: https://www.fleaflicker.com/nfl/leagues/239573?invite=true&eh=52e5e881
Ezt inkább gyakorlott fantasysoknak ajánlom. Dynasty liga 10 támadó 10 védő 10 bench és 5 taxi squad. Akit érdekel várom ott is.
2018. 07. 31. 22:37
freddie1967
Bocs nem tudom miért duplázódott.
2018. 07. 31. 23:38
Ropsz
Benne lennék én is :)
2018. 07. 31. 23:43
nosbiglem
Sziasztok!
Aki szeretne Fantasy FB csoport tagja lenni, itt jelentkezhet:
https://www.facebook.com/groups/593166804069535/

Aki még kezdő és szeretne segítséget, akkor a következő linken Fantasy Kisokos segítségével tud némi segítséget kapni: https://docs.google.com/document/d/1RkMmgGlpMG8-uIuoXCdOhKDn5C3KV_QNga4X1Xbm8_Y/edit

A Kisokos NFL.com-ra iródott néhány évvel ezelőtt, ha esetleg valamelyik link nem müködne, majd megpróbálom javítani, de a lényeg így is érthető, remélem.
2018. 08. 01. 04:51
Hamarosan teljesen megújul az oldalunk, ahol a Fantasynek (és más játékoknak pl. Madden) külön kis mini fórumot csinálunk. Majd minden csoportnak lehet külön topikja, ami remélhetőleg segíti majd az érdeklődés fenntartását.
2018. 08. 01. 08:17
nosbiglem
Az szuper lenne! :)
2018. 08. 01. 05:56
Neo
Mindenképp érdekel a dolog.
2018. 08. 01. 11:14
Foherty
Engem is erdekel. Jelentkezem!
2018. 08. 01. 11:24
Everlast77
2018. 08. 01. 19:22
balint
Jelentkeznek en is!
2018. 08. 02. 08:38
mackosajt
Én is szívesen jelentkeznék. Évek óta játszom ismerősökkel és veletek is Fantasyt. Az ESPN-est nem ismerem, de ha arra esik a választás, akkor ott is szívesen játszom.
2018. 08. 02. 13:52
tavi
Teljesen kezdőként jelentkeznék én is, viszont azt meg tudom ígérni, hogy végig aktív leszek:)
2018. 08. 02. 14:07
Julian12Brady
Sziasztok!
Belecsapnék a lecsóba én is. Kezdőként, de lelkesen :)
2018. 08. 02. 15:38
Matthewm
Sziasztok, én is jelentkezem.
matthewm1984@gmail.com
2018. 08. 02. 17:44
sajtee
Sziasztok! Én is jelentkezem! gergo.sajtos5@gmail.com
2018. 08. 03. 08:15
buntschee
Sziasztok!
Én is jelentkezem. Az elmúlt években rendszeresen játszottam az itt megszervezett ligákban is. Eddig csak az nfl.com-on, de nem hiszem, hogy gondot okozna az ESPN felülete. Viszont ha lehetséges én is inkább az IDP-s típust preferálnám.
buntschee@gmail.com
2018. 08. 03. 13:46
Bandi
Szintén jelentkezem. Hasonlóan több hozzászólóhoz korábban is észt vettem már a pats-es ligákban évekre visszamenőleg. Preferálom az idb/nfl váltazotatot de espnnel sem lesz gondom.
hidvegibandi@gmail.com
2018. 08. 05. 13:09
SKAnd4
Sziasztok! Szeretnék én is jelentkezni.
skandras87@gmail.com

Illetve,ha valahol,valakiknél még van üres hely a ligában akkor oda is szívesen jelentkeznék.
Amúgy komoly jelentkező vok.Jó pár éve részt veszek a FK-s fantasy ligában is.
2018. 08. 05. 20:35
sanach
Ott a helyem! Jelentkezénk.
sanacharibos@hotmail.hu
2018. 08. 06. 12:06
Lac
Én is jelentkezek.
2018. 08. 06. 13:33
pennyone
Jelentkezem.
pennyone@freemail.hu
2018. 08. 06. 21:19
szabika
2018. 08. 07. 04:07
memark96
En is szeretnek jelentkezni! Bocsi a spat miatt
Hozzászólás a(z) Új THPFC Fantasy Football bajnoki rendszer bejegyzéshez