Újabb cornerback igazolás

Derek Cox szerződtetésével a New England Patriots hamar betöltötte a Brandon Spikes elküldése miatt felszabadult helyet a keretben. A cornerback draftolását követően 2009-2012 között a Jacksonville Jaguars játékosa volt, majd San Diegóba szerződött, de ott egy idény után felbontották a szerződését. 2014-ben a Minnesota és a Baltimore csapatában is eltöltött hosszabb rövidebb időt a felkészülés időszakában. 2014. augusztus 30-a óta nincsen csapata.-TORESPONT-
Újoncévét követően minden évben hátráltatta valamilyen sérülés, inkonzisztens játékának egyik okát többen is ebben látják. Amikor egészséges volt, akkor viszont mindenhol kezdőként számoltak vele, aminek több-kevesebb sikerrel próbált megfelelni. Másodosztályú egyetemről került az NFL-be és bizony nem volt egyszerű az átmenet. Második évét sikerült pozitívan zárnia a kiábrándító játék helyett, ami addig jellemezte. 2012. nyarán bekerült a Pro Football Focus "ismeretlen szupersztár" rovatába is, mint olyan játékos, akit ha elkerülnek a sérülések és végre stabilizálódik a játéka, akkor legrosszabb esetben erős másodikszámú cornerback lehet belőle.

2012-ben töltötte utolsó évét Jacksonville-ben és játékával kiérdemelt négy évre 20 (10) millió dolláros szerződést a Chargerstől. Ott azonban többször is padra került a kezdőből és egy év után már nem tartottak igényt a szolgálataira. Lehetett tőle már minőségi játékot látni cornerback poszton az NFL-ben, amivel kezdőjátékosnak is megfelelne, de ezt sosem sikerült neki folyamatosan, hosszabbtávon teljesíteni.

Bradley Fletcher, Robert McClain mellett ő a harmadik komolyabb kezdőtapasztalattal rendelkező veterán cornerback akit leigazolt 2015-ben a Patriots.