Menetrend
Szavazás

Ups & Downs - 1. alapszakasz mérkőzés: Arizona Cardinals

2016. 09. 12. 16:06
Szerző: lucas
Kategória: Cikkek

updownNézzük, hogy első pillantásra - a filmek és a visszajátszások tanulmányozása nélkül – kit lehet dicsérni, és kikkel kapcsolatosan van hiányérzetünk a tegnapi meccsen nyújtott  teljesítmény miatt.

UP

 Jimmy Garoppolo:  Élete első NFL meccse -  amelyen kezdőként lép pályára -  egyben országosan közvetített esti mérkőzés, és a biztosan a Hírességek csarnokába jutó Tom Bradyt kell helyettesítenie. Nem kis feladat ez egy irányítónak, még akkor sem, ha már nem kezdő, és volt két éve arra, hogy felnőjön a feladathoz. De ő állta a próbát, kiegyensúlyozott és hatékony volt, és ami a legnagyobb dicséret az NFL játékosok között: clutch playernek bizonyult, tehát fontos pillanatban, nyomás alatt is tudott teljesíteni. A mérkőzés végén a meccslabdával a hóna alatt sétált ki a stadionból. (Ezt mindig az a játékos kapja az öltözőben a Bellichicktől, aki leginkább megérdemli.)  És ő megszolgálta.

Julian Edelman: Az elkapó felé 7 labda ment, és ő mind a hetet megfogta. Különösen a meccs elején volt fontos a szerepe, mert hozzásegítette a csapatot a jó kezdéshez a nyitó drive-ban, amikor is 3 alkalommal sikerült first downt elérnie, egy 11, egy 19 és egy 8 yardos elkapása által. 

Cameron Fleming: Mivel Nate Solder térdsérülés miatt el sem utazott Arizonába, ezért Flemingnek kellett beugrania helyette a bal oldalra, holott ő otthonosabban mozog a fal jobb oldalán. Ennek ellenére nagyon jól megállta a helyét, a vak oldalról nem volt érzékelhető nyomás Garoppolon, és büntetést sem kapott. Ő volt a meccs egyik szürke eminenciása, akinek nem volt látványos a játéka, ám annál hasznosabbnak bizonyult.

Stephen Gostkowski:  A meccs és Gotskowski bebizonyította, hogy a kickernek is nagyon fontos szerepe van ebben a játékban, hiszen a rúgók teljesítménye közötti különbség meghatározta a végeredményt. Ő  olyan magabiztossággal rúgta be a mezőnygóljait 47, 53 és 32 yardról, hogy nézve a tökéletes technikájú rúgásokat az volt az érzésünk, hogy ez sokkal messzebbről is bement volna. Arról nem is beszélve, hogy mennyire tudatosan képes a rúgás hosszát belőni, s  ha kell,  pop-up kirúgással tudja az ellenfelet visszahordásra kényszeríteni, megadva a lehetőséget a speciális csapategységnek  a returner gyors  feltartóztatására. A negyedik negyedben többször is sikerült ilyen módon beszorítani az ellenfelet a saját területére.   

 

DOWN

Marcus Cannon: A jobb oldali tackle sajnos inkább azokat igazolta, akik nem szívesen látják őt kezdőként a csapatban. Az ő hibájából adódott lehetőség a Garoppolon bemutatott strip sackre, hiszen neki nem sikerült helyes technikával blokkolnia az ellenfél védőjátékosát. A negyedik negyedben nagy területet veszített a csapat a holdingja miatt, mert bár Amendolának nem sikerült elkapnia Garoppolo hosszú passzát az end zone-ban, de pass interference büntetést kapott volna az ellenfél, ha Cannon hibája miatt meg nem semmisítik az ítéletet.  

Dont'a Hightower: A védelem kapitányának elég csendes estéje volt, mindösszesen egy tackle került be a statisztikájába. David Johnson 45 yardos nagy futása előtt összeütközött egy másik védővel középen, összességében nem volt igazán meghatározó tényező a pályán.

Logan Ryan – Ugyan  a kinti szakértők nem említik, de szerintem nemcsak nekem tűnt fel, hogy mennyire nem bírt a cornerback Larry Fitzgeralddal.  Az rendben, hogy ő másoknak is gondot okoz, hiszen a liga egyik legkiválóbb elkapója, de csaknem a meccs ment el azon, hogy minden labdát meg tudott fogni a Cardinals utolsó két drive-jában Ryan mellett.

 

Hozzászólások

2016. 09. 12. 16:12
topin
A meccs végi time managmentről valami?
2016. 09. 12. 17:24
LasVegas
Szerintem pont faszán összezavarta a rúgót; hagyta kifutni, de még időben időt kért, hogy ne tudjon rárúgni egyfajta gyakorlásként a 47 yardra. És biztos, hogy tudatos volt. Valószínűleg egy perc alatt, időkérések nélkül szinte kilátástalan lett volna megfelelő távolságba kerülni, felállni, spikeolni. (Lásd: Dallas) Aki igazán elrontotta, az Arians volt, hogy ellőtte az időkéréseit az utolsó támadásunknál.
2016. 09. 12. 18:11
komzoz65
Hát nem. 1 percet sőt valamivel többet elpazaroltunk értelmetlenül. Ezen nincs mit magyarázni, de egy győzelmet nem is kell.

Arians jól csinálta. Azok a drivok rendre elakadtak ahol teljesen Palmeren volt a teher. A futások lehetőségét meg kellett tartania. Bárcsak a mienk ilyen átgondolt lett volna, de egy ideje az Öreg meggyőződése, hogy menjen minden a maga útján. Csak mellérúgják, vagy int lesz...
2016. 09. 12. 18:12
cspeti98
Tanácstalan volt a Cards és a támadók még 4&5-nél is a pályán voltak, BB meg nem akarta segíteni a gyorsabb felállást, pont mint a SB-n amikor nem kérte ki az időt. Viszont amikor már feljött az ST időt kért, hogy ne pörögjön tovább az óra és hogy jegelje Catanzarot.
2016. 09. 12. 19:23
onslaught
A meccs utáni sajtótájékóztatón is felmerült a kérdés, BB azt válaszolta rá, hogy a legtöbb futó miután felállt a rúgáshoz, már nem szeret plussz 15-20 mp-t várakozni => szándékos jegelés volt, nagyjából be is jött
2016. 09. 12. 19:32
Lucius
Borzalmas volt szerintem, elmehetett volna rajta a meccs.
Én az első félidő végén lévő óra lepörgetéstől is hülyét kapok. 30 yardoson állt a csapat és volt 1 perc. Egy FG erejéig simán fel lehetett volna vinni (megpróbálni mindenképpen érdemes lett volna).
2016. 09. 12. 23:55
hopi46
Nézd meg újra az 1. félidő végét! Mentünk volna, de szinte 2x egymás után kaptunk 10 yard büntetést. Ha azok nincsenek el is jutottunk volna egy kb. 45 yardos mezőny gól lehetőségéhez.
2016. 09. 13. 22:39
&ris
2016. 09. 12. 16:15
vodka03
Ki lehet még emelni Coleman-t meg Chris Longot szerintem, jól játszottak mindketten. Továbbá Bennett blokkjai élményszámba mentek. Ami miatt picit szomorú vagyok, hogy Butler első félideje az teljesen kuka volt, illetve Blount fumblija is sajnálatos, mert egész jó meccset hozott.
2016. 09. 12. 16:21
FunHun
Szerintem mindenképpen UP BB és JMD gameplanje, hogy nem egy sokak által várt, teljesen fapados - szinte csak futás, max. biztonsági passzok - tervet adtak Jimmy Garoppolonak, hanem bíztak benne!!!
2016. 09. 12. 16:22
FunHun
Hogan is nagyon tetszett.

Hightowerhez meg csak annyit, hogy mintha meccs közben vizsgálgatták volna, lehet hogy kapott egyet-kettőt ezért nem tudott úgy pörögni ahogy vártuk.
2016. 09. 12. 16:29
Az a "gond" hogy majdnem az egesz csapat megerdemelne az UP-ot, de akik nekem meg kiemelkedtek:
Thuney: negyon szepen blokkolt egesz este, nem nagyon emlekszem hibara tole
Bennett: elvegezte a piszkos munkat, de meg hogy, mehet OT-nek Cannon helyere
Amendola: ugyan csak 3 elkapasa volt, de az mind nygyon fontos pillanatban
Hogan: 1. meccs: 60 yard, 1 TD.... Ezt nem kell magyarazni
Mitchell: vegre egy biztato teljesitmeny egy draftolt elkapotol, radasul rogton az elso meccsen
White: egesz holtszezonban Lewis hughlight videokat nezett
Long: megmondtam hogy ott lesz az iramyitok arcaban
Shread: o is
2016. 09. 12. 16:35
piszkosfred
Hatalmas DOWN azoknak akik miatt egy cannon itt ronthatja a levegőt és okozhat folyamatosan károkat minden meccsünkön
2016. 09. 12. 19:39
Lucius
Minden tiszteletem mellett, már rohadt unalmas ez a Cannonozás. Nyilván azért van itt, mert ár-érték arányban a csapatvezetés szerint nem volt jobb ember a posztjára. Gőzünk nincs arról, kit lehetett volna megszerezni, kivel mi a gond, mennyire illeszkedik a csapat terveibe vagy éppen mennyit kért volna, de folyamatosan az megy, hogy mit keres ő itt, mintha sorban álltak volna a klasszisok, hogy ingyen átvegyék a helyét. Leegyszerűsítve: Azért van itt Cannon, mert nem volt jobb a posztjára, aki megfizethető. Aki nem hiszi, hívja fel BB-t, talán elmagyarázza neki, és szerintem az illető sírva teszi le a kagylót, milyen hülye kérdést tett fel. :) Egyébként én sem rajongok érte, szóval nem a teljesítményét védem.
2016. 09. 12. 20:51
piszkosfred
Nekem meg cannon unnalmas. Azaz nem unalmas mert folyamatosan lehet aggódni hogy mikor sérül le miatta az irányító, mikor haladunk hátrafelé egy rá dobott zászló miatt, stb.
Ár érték arányban nem volt jobb? Ugye most csak viccelsz? Nézz utána annak az árnak előbb. Szívesen megkérdezném BB-t erről és ha ő is azt mondaná amit te, hogy ár érték arány miatt van itt ez a kókler akkor valóban elsírnám magam.
2016. 09. 12. 21:24
Lucius
Miért? Te kit tartasz jobbnak? Elismerem, Cannon nem keres rosszul, meg azt is, hogy nem néztem utána milyen játékosok lehettek volna elérhetőek a posztján (azt meg végkép elismerem, hogy ő az O-falban a leggyengébb láncszem). Viszont kíváncsi lennék, tudnál jobbat mondani. És ha tudnál is, még mindig nem tudunk egy csomó mindent, hogy miért nem itt kötött ki (pl. simán lehet, hogy valaki nem akar a Pats-ben játszani).
BB talán a valaha volt legnagyobb edző. Mindig hangoztatja, hogy az marad a keretben, aki a legjobb a csapat szempontjából. Valalmint arról híres, hogy ehhez az elvéhez ragaszkodok, és kivágja a legnagyobb sztárokat is, ha úgy látja jónak. Miért feltételezed, hogy volt jobb lehetőség, de pusztán szívjóságból/vakságból/pillanatnyi elmezavarból ragaszkodnak Cannonhoz?
2016. 09. 12. 21:24
Lucius
Miért? Te kit tartasz jobbnak? Elismerem, Cannon nem keres rosszul, meg azt is, hogy nem néztem utána milyen játékosok lehettek volna elérhetőek a posztján (azt meg végkép elismerem, hogy ő az O-falban a leggyengébb láncszem). Viszont kíváncsi lennék, tudnál jobbat mondani. És ha tudnál is, még mindig nem tudunk egy csomó mindent, hogy miért nem itt kötött ki (pl. simán lehet, hogy valaki nem akar a Pats-ben játszani).
BB talán a valaha volt legnagyobb edző. Mindig hangoztatja, hogy az marad a keretben, aki a legjobb a csapat szempontjából. Valalmint arról híres, hogy ehhez az elvéhez ragaszkodok, és kivágja a legnagyobb sztárokat is, ha úgy látja jónak. Miért feltételezed, hogy volt jobb lehetőség, de pusztán szívjóságból/vakságból/pillanatnyi elmezavarból ragaszkodnak Cannonhoz?
2016. 09. 13. 10:04
piszkosfred
Tudnék jobbat mondani? Ezt a kérdést megfordítva én is feltehetném neked: tudnál rosszabbat mondani? Én még olyan produkciót NFL-ben nem láttam ezen a poszton, mint amit ő nyújtott az AFC döntőn. Az nekem tőle egy életre elég volt, és igen, azután nehéz elképzelnem épp ésszel, hogy ez az ember (ráadásul ennyi pénzért) hogy lehet a rosteren. Az okát nem tudom, de az biztos, hogy szinte mindenki jobb nála a posztján és mi még a drafton sem mentünk rá arra, hogy a fal szélét erősítsük. Épp ésszel már azt is nehéz volt megérteni, hogy backup OT-nek miért adtunk ekkora szerződést, de akkor még hihettük azt, hogy nem láttuk azt amit az edzők igen. Azóta azonban már "bizonyitott". Bill valóban egy zseni. A zsenit azonban csak egy vékony mezsgye választja el az őrülttől, és ebben a döntésben (hof irányitót cannonnal védetni) tetten is érhető az elmebaj :)
2016. 09. 13. 10:05
K13
Cannon nyilván nem kedvenc, nagyon nagyot kellene alakítani a srácnak, hogy mindenki elfogadja!
Beharcolta magát a világ legkeményebb és legjobb edzőjének a csapatába! Ezt el kell fogadnunk, in Bill we trust!!
Az teljesen egyértelmű, hogy az ellenfelek is játszanak erre, de mindenre van megoldás, mert ez egy CSAPATsport, a teljesítményed függ a társaid teljesítményétől is!
Ha vicces akarnék leni, gondoljatok bele, hogy mennyire gyenge lenne a srác, ha nem BB, a legnagyobb edzené...
2016. 09. 12. 22:57
csgabor
Ez most egy apró lábjegyzet lesz, hiszen egy ilyen győzelem után senkinek nem illik negatívan megnyilvánulnia, nekem sem. Egy valami viszont kikívánkozik belőlem, amivel többet nem kíván foglalkozni. Én eddig soha egy szót sem ejtettem Cannon-ról. Minden sort elolvastam, amit az oldalon bármely cikk alá is írtatok. Folyamatosak (voltak) a viták vele kapcsolatban. Én eddig úgy voltam vele, hogy BB minden döntése okkal történik és mindet meg is tudná indokolni. Én általában nem az O falra és annak munkájára koncentrálok. Na de srácok! Tegye a szívére most a kezét mindenki! Ha már nekem feltűnt a #61-es "szerencsétlenkedése", akkor ki az közületek/közülünk aki nem?!?! Nem tudok 1 jó indokot sem (na jó egy van, a sérülések...), ami miatt ő jelen "állapotában" bármely csapatnál is NFL mérkőzésen pályára léphessen!!! Nem látszik a mozdulatain (számomra) még csak az egyenletesen elfogadható falmunkának a nyoma sem! Sajnos a rookie-jaink már az első meccsükön jobban dolgoztak, mint ő bármikor korábban!!! Szerintem neki nincs helye a Patsban, még a rosteren is csak foglalja a helyet jelenleg egy lelkes, bizonyítani akaró fiatal elől! (Ne kérjétek, nem tudok példával szolgálni.) Részemről lábjegyzet vége és soha többet nem kívánok a témával foglalkozni, BB-él ugyanis sokkal okosabbak nálam. :P
Ui.: Szerkesztőknek javasolhatnék egy szavazást a pats.hu tagok részére az oldaljegyzeten Cannon igen vagy nem témával kapcsolatban? Nagyon kíváncsi lennék (nem is olyan) kis klubunk tagjainak véleményére erről ily módon. :) Go Pats! Go TB!
2016. 09. 13. 10:44
Foherty
Nem vagyok egy o-fal guru, de nekem Cannon-nal kapcsolatban gyanús, hogy sokkal inkább kognitív disszonanciáról van szó, sem mint valós teljesítmény-értékelésről...

Igen, volt egy gyenge meccse tavaly Denverben (jelentkezzen, akinek vannak korábbi emlékei), de speciel 2 héttel később az egész Panthers fal betlizett az ellen a védelem ellen, annak fényében csere játékostól tűrhetőnek is lehet nevezni a teljesítményét. Aztán ment itt hónapokig a hype, hogy mikor lesz már cut. Most engedett egy sack-et (az, hogy fumble lett belőle legalább annyira Jimmy G hibája, mert nem húzta be a labdát, amikor látta, hogy összeomlik a zseb), meg volt egy holdingja, erre jön a duma, hogy az NFL közelébe se kéne engedni??? Nem top tackle, nyilván, de nem is ő a kezdőnk éppen ezért; viszont túlzásnak tűnik mindig őt megtenni bűnbaknak és nem észrevenni, hogy 64-ből 62-szer jól tette a dolgát (vagy mittudomén mennyi snapen volt fent...).
2016. 09. 13. 11:31
piszkosfred
Volt egy gyenge meccse Denverben? Gyenge meccs? Az ember mellett érintés nélkül(!) futkároztak el rendszeresen és csak az égieknek köszönhetjük hogy a le sem lassitott védők nem rokkantották le Bradyt.
Szerinted volt egyetlen gyenge meccse. Akkor mondj nekem csak egyet a többi jó meccsei közül.
A mostani meccsen is gondolom azért emelték ki negativan a kinti szakértők is, mert ahogy mondod, mindössze 2 snapnél rontott.
Mindegy, ragozhatjuk akármeddig, ez a csóka az egész roster leggyengébb láncszeme.
2016. 09. 13. 14:44
Foherty
Na, pont erre mondom, hogy kognitív disszonancia :)

Kétségtelenül a fal leggyengébb láncszeme volt ott is meg most is, és igen: többször, csúnyán elment mellette a Denver védelem (akik nem mellesleg sokkal csúnyábban szedték szét a Panthers falat a SB-on, és amúgy a falak nagy részét egész szezonban), de erre az ilyen "mentsük fel tesiből is", meg az "öreganyám is jobban megállította volna" típusú kommentek elég nagy túlzások. Kb. olyan, mint leszólni azokat az úszókat, akik több, mint 2 méterrel kikaptak Katinkától, hogy az ilyenek mit keresnek az olimpián egyáltálan...
2016. 09. 13. 15:51
piszkosfred
És ebben mi a kognitiv disszonancia? Most már csak erre lennék kiváncsi mert a cannon sztoriban nem fogunk egyetérteni azt látom :)))
2016. 09. 13. 22:21
Foherty
Arra számítasz, hogy rosszul fog játszani, előítélettel állsz hozzá, ezért csak azokat az eseményeket veszed észre, amik ezt igazolják, ami pedig ezzel ellentétes azt nem. Ettől aztán még rosszabbnak fogod gondolni, és így tovább, amíg el nem jutunk a jelentős túlzásokig.

Most egyébként az érdekesség kedvéért megnéztem a 3. negyedet úgy, hogy csak Cannont figyeltem, és igyekeztem a jót észrevenni. Nem volt könnyű, mert érthetetlen oknál fogva sokkal többet mutatják a QB-t, futókat, elkapókat, mint a jobb tackle-t, meg amúgy sem igazán tudtam mit kell rajta nézni. De! A közvetítésben 2 alkalommal is kiemelték, ahogy kulcs blokkokat mutat be: egyszer Jimmy futásánál az elején, aztán meg Edelman futásánál a negyed vége felé. Persze egyik sem volt valami nagy játék, de akkor is kellett az előrehaladáshoz.

Szóval az, hogy a liga egyik legjobb védőfala 2-3-szor megverte a down-hoz jogos, de azért nem kutyaütő szint.
2016. 09. 14. 13:07
piszkosfred
A Denver meccs előtt nekem nem volt semmilyen kialakult képem cannonrol tehát semmi sem torzitotta a vele kapcsolatos észlelésemet és információfeldolgozásomat. Itt nem a részemről volt kognitiv disszonancia, hanem cannonal szakmai inkompetencia.
Láttam jópár meccset már és ezen a szinten ilyen értékelhetetlen teljesitményt még nem tapasztaltam. Mindegy, úgy látom nem fogjuk egymást meggyőzni. Sajnos cannon eddig engem igazol, de nálam senki sem kivánja jobban, hogy később cáfoljon rám.
2016. 09. 15. 10:27
Foherty
Nem is a denveri meccsre mondtam, hanem a Card ellen.

De latod: Denver elott senki nem gondolta, hogy nem valo a ligaba, de az off-season hype miatt eleg volt egy-ket hiba, es maris mindenki a kukaba kivanja. Pedig ez csak egy atlagos teljesitmeny volt egy nagyon jo DL ellen.
2016. 09. 16. 14:37
piszkosfred
Jó volt nézni Forte 3 td-jét a bills ellen. Nagyságrendileg ennyi pénzért van nálunk cannon is. Tudom, ez is kognitív disszonancia csupán :DDD
2016. 09. 13. 14:36
hispanic
Abszolút egyetértek!
Tipikus hogy ha valakit ki kezd egy közösség, akkor abba a közösség nagy része beszáll.
És sokkal rosszabbnak látják mint amilyen valójában.
Hozzátéve hogy nem világklasszis játékosról beszélünk.
De abszolút nem látjuk a hátteret, és tényleg komolyan gondoljuk hogy jobban látjuk Magyarországról (van aki a meccset sem látta), mint a világ egyik sportàgtól függetlenül legjobb edzője aki vele dolgozik nap mint nap???
2016. 09. 13. 14:36
hispanic
Abszolút egyetértek!
Tipikus hogy ha valakit ki kezd egy közösség, akkor abba a közösség nagy része beszáll.
És sokkal rosszabbnak látják mint amilyen valójában.
Hozzátéve hogy nem világklasszis játékosról beszélünk.
De abszolút nem látjuk a hátteret, és tényleg komolyan gondoljuk hogy jobban látjuk Magyarországról (van aki a meccset sem látta), mint a világ egyik sportàgtól függetlenül legjobb edzője aki vele dolgozik nap mint nap???
2016. 09. 12. 16:47
komzoz65
JG-t nem ragoznám. A+

Edelman fontosabb a csapatnak mint Gronk ez az igazság. Egy kicsit túl agresszív is néha, de alapjában elképesztő az akarása, a keménysége és a tudása is. Hihetetlen, hogy a gyémánt szilárdságú akarat miket képes kihozni egy-egy játékosból.

Bennett blokkolásai nagyon jók voltak, White és az új elkapó srác is megfeleltek. Blount emlékezetesen heroikus TD-je és nagyon fontos megcsinált 3. és 11-e feledteti a reménytelen középre futásokat és fumble-t, ez utóbbiakról jobbadán nem is ő tehet, ezek inkább JM hibái voltak.

Az center és fal baloldala nem felelt meg, Hightower egy idényre való elhibázott szerelést mutatott be, és Fitz is elkapott pár passzt, ennek ellenére a védelem 20 ponton tartotta 0-2-es TO mellett a nagyon erős Arizonát, erre szerintem büszkék lehetnek.

Az egész csapat nagy reményekre jogosít, mostantól ne legyen több sérülés, eltiltás, és akkor hétről hétre itt ámuldozhatunk.
2016. 09. 12. 17:18
LasVegas
Nekem még hatalmas UP az is, hogy hosszú idő óta végre lehoztunk egy meccset sérülés nélkül!
2016. 09. 12. 17:26
azimut
mi volt a passz futás aránya az O oldalán?
Mert olyan volt mintha nem akartunk volna 50-et passzoltatni JG vel :) ami kimondottan előnyére vált a támadó gépezetnek :D
2016. 09. 12. 19:46
hopi46
33 passz, 31 futás - viszonylag kiegyensúlyozott. :D
2016. 09. 12. 17:47
max350
Üzenjük gúdelnek!
2016. 09. 12. 19:59
Zarathorn
2016. 09. 12. 17:50
danmajerle
A fentieken kívül:
Up: Justin Coleman
Down: Logan Ryan
2016. 09. 12. 17:52
Dega
Nem rossz kezdés...de a zebrák... !!!!
2016. 09. 12. 18:24
hopi46
Ennél rosszabb zebrák sohase legyenek...
Nem igazán befolyásolták a mérkőzés eredményét, tévedtek ide-oda néhányszor s ez benne van a pakliban...
2016. 09. 12. 21:31
Lucius
+1
2016. 09. 12. 23:06
Burkus
A végén az offensive holding befújása a hazai csapat ellen kifejezetten tökös húzás volt.
2016. 09. 12. 18:47
BrédiTamás12
http://www.12up.com/posts/3769168-jets-dolphins-fans-reacting-to-the-patriots-winning-will-warm-your-heart?a_aid=40677

E komoly :D
2016. 09. 12. 21:43
christian22
Helló! Röviden letudnád nekem írni, hogy miket írnak, ha nem nagy kérés. Sajnos nem tudok külföldiül. :D
2016. 09. 12. 22:12
BrédiTamás12
Nagyon tömören annyi h a Jets drukkerek saját fórumon elismerik h BB a Goat edző, és ezért soha nem lesz a Jets közel a Patshez, meg h csere irányitóval is nyerunk míg a colts Manning óta gyernge egy gyenge div.ben, h tudunk csapatot épiteni.1.hét és már látszik h a Jets miért Jets a Pats meg miért Pats :D

Miami drukkerek azt írják h rendesen szétlesznek baszva jövő héten, meg h BB ha 22 bábut állitana a pályára akkor is nyerne :D
2016. 09. 12. 22:15
christian22
Köszönöm szépen!!! Nagyon nagy :D
2016. 09. 12. 18:49
MadJani
Ahhoz képest, hogy ezt a meccset simán L-re tettem előzőleg, nekem nagyon tetszett az egész csapat játéka. Komolyan eszembe jutott a 19-0 :D
JG nagyon szépen játszott végig, ha nem várja meg Brady nyugdíját akkor szvsz szép szerződés vár rá akár már jövőre is máshol (sajnálnám).
Buttler szerintem nagyon jó volt. Valamikor a 4. negyedben kiírták a stat-jait. )-ből csak 4 paszt tudtak elkapni mellette.
Bennett ha Gronk-kal együtt lesznek pályán akkor... szegény ellenfél :)
LGB szerintem szintén nagyon jól játszott. A középső futásokhoz fal kell nem futó. Ha a fal tud nyitni akkor akárki megfutja. Meg kell nézni DeMarco Murray-t mit tudott a Dallasban és mit a Philly-ben. Csak az OL a különbség a futó ugyanaz.
OL teljesímény nem is volt annyira rossz mint vártam egy Arizona ellen. Mondjuk a 4. negyedben azt hittem rajtuk fog elmenni a meccs. Akkor volt néhány betli tőlük egymás után.
Edelman az Edelman és Amendola is Amendola :D
Hogan is nagyon szép játékokat csinált meg, viszont Mitchell viszon elég későn pörgött fel eléggé. Az első néhány play-ben rettenet volt de a végére nagyon beindult Ő is.
A defense nekem ugy ahogy van egyben levőnek tűnik, és ez még javulni is fog a Ninko visszatér :)

Összességében szerintem a csapat bejelentkezett az ötödik gyűrűre :)
2016. 09. 12. 21:41
Lucius
Hát... meglepne, ha a szakik nem tennék a Patst ezek után az első-második helyre a ranglistán. Lewis, Ninco, Brady, Solder és Gronk nélkül ilyet aprítani... ez nagyon tápnak tűnik.
2016. 09. 12. 18:51
simita14
Csak én látok hasonlóságot a Brady-Bledsoe vs Garoppolo-Brady történetben?
2016. 09. 12. 18:58
MadJani
Leváltani nem fogja, csak örökölheti a posztot :)
2016. 09. 12. 19:05
iceman
Kizárt, hogy Brady-t lepadoztatják.
2016. 09. 12. 19:21
takirob69
Ha Jimmy a következő 3 meecsset is lehozza ezen a szinten akkor jövőre kap 1 zsíros szerződéet a Pats meg pár magas draft cetlit
2016. 09. 12. 23:54
iceman
2016. 09. 13. 17:26
lesliemus
Remélem, nem engedjük el és azt a szerződést mi adjuk majd neki...

De minden jó, ha jó a vége... 2017 februárban Brady Michael Jordan-hoz hasonlóan 5 gyűrűvel a kezén visszavonul, nekünk meg lesz rögtön egy két gyűrűs irányítónk...
2016. 09. 13. 18:57
attnagy
Az ugy elegge nehez lesz,mivel Jordannek 6 gyuruje van.
2016. 09. 14. 06:14
lesliemus
Köszi a help-et, akkor 2018-ban egy címvédés után vonuljon vissza Brady papa és legyen egy 3 gyűrűs irányító az utódja... :-)
2016. 09. 14. 09:26
attnagy
2016. 09. 12. 19:41
Lucius
Na pont az ilyen találgatásokat előzte be BB azzal, hogy kijelentette pár hete, a csapat irányítóját Tom Bradynek hívják. Szerintem ez elég egyértelmű üzenet a csapatnak és a szurkolóknak is.
2016. 09. 12. 20:18
BrédiTamás12
I told you what's gonna happen...Jesus Christ
2016. 09. 12. 21:32
Lucius
2016. 09. 12. 20:44
tommasi
Én nem raknám Dont'a Hightower-t downba.
Konkrétan fél lábbal játszott,legalábbis néha úgy sántikált lefelé,hogy csak na.
Az egyik lassításnál szúrtam ki.

Logan Ryan sem volt nekem annyira gáz,főleg ha figyelembe vesszük Fitzgerald képességeit.
Cb poszton jobban zavart Butler hisztijei az első félidőben.
2016. 09. 12. 21:04
BaP
Nyilván kevesen hittek a tegnapiban, pedig lehet, az első 4 meccsből ez volt a legkönnyebb.
Azért mert a Pats volt az underdog, senkin ( JG-n se) nem volt teher...

Emellett a meccs alapján volt sok pozitív meglepetés, néhányan még nincsenek formában, de összességében is kijelenthető, minden csapategység tud még fejlődni, és kell is.

Nekem a WR corp tetszett, Bennett blokkoló volt inkább ( a patstól szokatlan kevés te játék :) ) , tetszett a D is legtöbbször.
Tán egyedül az OL volt gyenge, még Andrewsnak is kell javulnia.
Ha megnézem a Dolphins meccsét, akkor bizony ez a javulás hamar kell bekövetkezzen, mert még Wilsonra is tudtak nyomást gyakorolni, nagyon komoly passrush volt.

Szóval lépésről lépésre fejlődjünk. Remélem mindenki egészséges lesz a hétvégére
2016. 09. 12. 22:05
cspeti98
A Seahawks Oline még a miénknél is rosszabb, nem is kicsivel. Nem érdemes abból kiindulni.
2016. 09. 12. 21:23
attnagy
Elete elso NFL meccse kezdokent.Tom Brady helyet kell,hogy atvegye egy idore.A liga egyik meghatarozo csapata ellen jatszott.Ja,biztos nem volt rajta nyomas...
2016. 09. 12. 23:13
csgabor
2016. 09. 12. 21:34
Beni
Hát ez a meccs cefetűl széttrancsírozta az igegeimet, de behúztuk! hatalmas respekt, és gratuláció kedvenceinknek, hogy ilyen hősiesen kűzdöttünk, a szerintem nagyon jó Arizona ellen. Jimmy G. nagyon jól helytállt, Edelman fantasztikus volt, ahogy Dola is, és persze Buttler, Collins, Hightower, és az egész védelem! nagyon boldogan nézem így meg a maradék 3 meccset Jimmyvel, mert ez elképesztő volt! LET'S GO!
2016. 09. 12. 22:03
picsu
le a kalappal JG előtt, a meccs előtt az volt a véleményem hogy az múlik ezen a 4 meccsen hogy hol irányít jövőre és milyen picket kapunk érte. szerintem kizárt hogy még legalább 2-3 évet padozzon, úgyhogy szerintem tuti trade és jöhet Brissett. 49ers, jets és egyéb irányítószegény csapatoknak biztosan megér egy 2. kört...
2016. 09. 13. 10:45
mgabor74
Mondjuk abban nem tudom mi lenne az üzlet. Draftoljuk második körben, kineveljük, fejlesztjük, azután meg kapunk érte egy második kört mint NFL kész irányító. Hú de jó lenne....:)
2016. 09. 13. 17:02
picsu
Ilyen alapon Brockban mi volt az üzlet a denvernek? Szerintem első köröket nem dobálnak egy 4 meccses irányítóért azt meg továbbra sem gondolom hogy itt szeretne ücsörögni,.
2016. 09. 13. 18:08
mgabor74
Na eppen ez az. Az hogy egy Denver addig tokoreszik mig elmarja a kezdo iranyitojat, nem ok ra, hogy a pats is olyan birka legyen. Nezd meg mi volt Goff ara a Ramsnek, es meg huddlet sem tud hivni annyira kepzetlen. Hogy Garoppolonak mennyit kellene meg padozni azt meg mi nem tudhatjuk.
2016. 09. 13. 19:34
vanília_villám
Az üzlet az az benne, hogy előre honnan tudták volna két évvel ezelőtt, hogy Brady hogy fog teljesíteni mostanság. Manning is rekorszezon után szépen két év alatt lecsúszott (lassabban olvasott, gyengébb kar stb.). Az hogy még most is elbír sokszor 45-50 passzkísérletet fejben/fizikailag (ilyen fal mellett) és ilyen teljesítménnyel az nem mindennapi. Persze remélem én is, hogy sok évig csodálhatjuk még a legendánkant, de volt ráció a qb pick-be szerintem.
2016. 09. 14. 09:36
mgabor74
Én annak idején kifejezetten örültem Jimmy draftolásának sokakkal ellentétben. Meggyőződésem, hogy irányító kiválasztásánál fontos az intelligencia és az érettség, életfelfogás. Sok irányító projekt azon megy el, hogy az atletikusságot és a karerőt ez elé helyezik (nagyon jó példa mondjuk Manziel). Egyébként Bradynél is megfigyelhető már egy ideje hogy a távolabbi passzai egyre pontatlanabbak. Ráadásul szerintem ez évről-évre csökkenő táv. Emiatt is van többek közt a rövid passzos playbook szerintem. Csakhogy ezzel egy nagyon fontos támadási opció veszik el. Kérdés ezt meddig lehet így csinálni. Arról nem beszélve, hogy a kor előrehaladtával egyre könnyebben sérül, és egyre nehezebben rehabilitálódik a szervezet. Én űgy látom Brady egyetlen komolyabb sérülésre van a visszavonulástól, amit persze jobb lenne elkerülni. Így azután elég kockázatos lenne eladni Garoppolót véleményem szerint, és ha meg is történik annak nem egy 2. körös pick kell hogy legyen az ára.
2016. 09. 12. 22:13
BrédiTamás12
2016. 09. 12. 23:39
nosbiglem
Gyerekek! 9!!! pont tippjátékban! Nagyon akartam hogy győzzünk!
2016. 09. 13. 01:01
loop80
Nekem 8 lett, de csak azért, mert a javítókulcs szerint 2 passzolt TD-nk volt a meccsen (a helyes válasz nyilván az "1").

Kéretik javítani, kedves szerkesztők! Köszönöm. ;)
2016. 09. 13. 09:38
loop80
Jajj, mekkora majom vagyok, én néztem el. Bocs. :D

Engem kellene javításra küldeni. Totál összezavart, hogy még egy ausztrál színészlegenda is jobban tippelt nálam. ;)
2016. 09. 13. 10:47
mgabor74
Szerintem sokaknak lett jó pontszámuk. Mármint azoknak akik optimistán néztek a meccs elébe és nem adták rögtön oda a győzelmet csak mert nem játszik Brady és Gronk.
Hozzászólás a(z) Ups & Downs - 1. alapszakasz mérkőzés: Arizona Cardinals bejegyzéshez