Menetrend
Szavazás

Ups & downs - 2014. alapszakasz 1. meccs

2014. 09. 08. 10:31
Szerző: lucas
Kategória: Cikkek
Megkezdődött a 2014-es NFL-szezon alapszakasza. A New England Patriots is lejátszotta az első mérkőzését idegenben a Sun Life stadionban a csoportrivális Miami Dolphins ellen. Egy biztató első félidő után egy borzalmas második következett, így 20-10 arányú vezetés után a meccs 33-20 arányú Patriots vereséggel zárult. 


Up 
Jamie Collins  A linebacker kikényszerített egy fumble-t és a végzónában is hatékonyan védekezett, amikor a Patsnek nagy szüksége volt a támadás megállítására egy negyedik negyedben.  


Julian Edelman - A receiver biztatóan kezdte az idei szezont is, amely reméljük hasonlóan jó lesz, mint a 2013-as. Az első félidőben 6 elkapása volt, és továbbra is ő Brady első számú célpontja.


Logan Ryan - A defensive back kiosztott egy nagy ütést, amelynek fumble lett az eredménye, melyet meg is szerzett a Patriots a második negyedben.


Shane Vereen – A negyedik éves veterán a futójátékok  többségében pályán volt, és igazolta, hogy hatékony tud a lenni a vörös zónában is.


Down 
Danny Amendola  A  slot receiverről alig-alig hallottunk a meccs folyamán.


Michael Hoomanawanui - A tight end feladata lett volna  Cameron Wake blokkolása, de ezt nem mindig tudta megoldani, pl. a harmadik negyedben a labdavesztést okozó sacknél sem,  és később pedig Stevan Ridley  szép futását törölték a hibája miatt.


Chandler Jones – A jobb oldali defensive end ezen a meccsen nem mutatott túl sokat a pass-rush  terén, ráadásul kétszer is megbüntették az irányító elleni szabálytalanság miatt a második félidőben.


Brandon LaFell - A receiver büntetést kapott:  korai indulás miatt a special team tagjaként a harmadik negyedben, majd támadó pass intereference-t miatt a negyedik negyedben.

Támadófal – A meccs első felében elfogadható teljesítményt nyújtott az újjászervezett támadófal: bal oldali tackle Nate Solder, bal guard Marcus Cannon, center Dan Connolly, jobb guard Jordan Devey and jobb oldali tackle Sebastian Vollmer --  Ryan Wendell  centerrel, és időnként  Devey-vel rotálva (ilyenkor Connolly jobb guard poszton volt), de a második negyedben katasztrofális volt a működésük.  

Punt team – A meccs elején elszerencsétlenkedtek egy puntot, Danny Aiken alacsony labdáját a punter Ryan Allen csak alig tudta felszedni, így a Dolphinsnak sikerült blokkolnia a rúgást, ennek következményeként már a meccs elején hátrányból kellett indulnia a csapatnak.

Run defense – A védelem közepe túlságosan lyukas volt, a Patriots ennél több reményt fűzött Vince Wilfork és Jerod Mayovisszatéréséhez.

 

Hozzászólások

2014. 09. 08. 10:47
ArsnL
nem tolódtunk elég jól a falban...
2014. 09. 08. 10:56
Hát igen.... amennyire tetszett az elsö félidö, annyira ideges voltam a másodikban.

Sajnos az Oline kritikán aluli volt, az elsö félidöben is voltak megingások, de a másodikban lényegében az ö gyengélkedésüknek tulajdonítom, hogy Brady nem tudott mit kezdeni a támadásoknál. A futásblokkolások borzalmasak voltak, a pass protection szintén. És itt nem Mankins távozása a probléma, met a passz ellen ö sem annyira acélos, de hogy Kline-t minek kellett inaktívra tenni (és Devey-t betenni helyette) azt nem értem, valamint azért Scar hiánya nagyon kijön. Évek óta mondják kinn az elemzök, hogy Scar a szar játékosokból is legalább elfogadhatót tud varázsolni és neki köszönhetöen tart ott az Oline ahol.

Dlien futás ellen, megint csak jajj. Annyi misstackle-t ami tegnap volt, nagyon rég láttam. Van kontakt a futóval, de az lepörög, lejön a tackle-röl, nem megengedhetö.

A harmadik pedig tölem szokatlan lesz. Mindig azt mondom, hogy annyival kell jobbnak lenni az ellenfélnél, hogy a bírók ne számítsanak. Ezen az estén az irányítót ért ütközések közül legalább kettö hülyeség volt, talán az ok amikor Jones sisakjával megütötte (véletlen) Tannenbaum sisakrácsát.
A´bírók kritikán aluliak voltak.

Ha pozitívan akarom felfogni, akkor most már SB gyözelem jön, ahogy azt valaki vizionálta, ha most kikap a csapat. A másik, hogy idénre megvan a csoportvereség. A harmadik, hogy ez a szezon eleje, mindenkinek van ifeje fejlödni, összeállni, stb.

Gronk TD priceless :)
2014. 09. 08. 13:38
BaP
Én 2 dolgot tartottam veszélyesnek az előszezon alatt:
1. Injury prone játékosok
2. A mélység hiánya LB és SS posztokon

Ehhez most hozzájött, hogy Scar pótlása nem lett megoldva, ez a fal egy 4 emberes passrush-tól összeomlott a második félidőre.
A futás megblokkolása meg egész meccsen gondot jelentett, az az 1-2 yard pötyögés nem komoly szint.

Már akkor se értettem, mikor megvolt a cut, de ebben a D#-ben Kelly futás elleni védekezése nagyon elfért volna. Nincs ilyen ember most a keretben.
Easley mintha ott se lett volna, Jones mintha pinpongasztalon kellett volna játszania golfot, az LB-k meg nem tudnak futást stoppolni .... Messze lehettek, mert Mayo vagy Collins néha letartóztatta ugyan Moreno-t, de nagy yard veszteség árán...

Engem az offensive holdingok jobban felbasztak, LaFell meg Hómanó is súlyos yardokat vett el egy-egy sikeres játék után.

Szerintem Brady is down volt összességében tegnap.
Amendola meg nem tudom miért nincs elcserélve már? Mit akarunk még vele?
2014. 09. 08. 15:10
Igen, az sérült játékosok begyüjtését én sem értettem, de bízom benne, hogy BB tudja mit csinál. Per pill jól állunk.

HA sok sub felállást játszanánk, akkor rendben lenne a LB depth.
SS-nél nekem nem hogy depth nincs, de normál SS se. Azért, hogy Harmon 4 playt volt fenn a pályán, az nekem meredek. Ennyire nem jó, hogy egy Tavon Wilson meg Chung hipphopp elötte van a depthen?

Scar pedig egyelöre úgy néz ki, hogy pótolhatatlan. PErsze az új "fiú" reméljük belejön, de valahogy már unom, hogy minden évben úgy megyünk neki a szezonnak, hogy mindenben bízunk.

Amendola szerintem ok lesz, nem figyeltem, hogy miért nem volt többször célpont. HA Gronk egészséges, akkor félek nehogy Bradynek elöjöjjön a csölátása (Gronk és Edelman).
2014. 09. 08. 16:36
BaP
Nem akarom bántani a fél istent, de sajnos tegnap sem minden esetben az O-fal miatt hajingált össze-vissza, az volt az érzésem...
Valahogy olyan, mintha már nem tudja elég gyorsan "végig olvasni" a route-okat, mindig csak az első 1-2-3-ig jut el.... ( az meg Gronk, Minitron,Vereen, néha KT)

Tisztára olyannak tűnik, mint anno a koleszos társam pornó nézéskor... Csak az első 10 perc volt széjjelnézve :)))

Remélem "csak" a vádlisérülése akadályozta, és a Vikest agyondobja!
2014. 09. 08. 17:54
Wolverine89
Vedelmere szoljon: az elso felidoben a fal mukodott mentek is a passzok, a masodikban szerencsetlen beleallni se tudott a passzba nem h celozni! Szerintem nem tehetett rola! Mindig azt nezte hol jon wake es vernon legyalulni! Paul, Dom mi a velemenyetek?
2014. 09. 08. 11:09
Croaker
Abban bíztam, hogy ne legyen sérülés. De ez nem túl bíztató:

Revis' health checks out:
Cornerback Darrelle Revis was asked if cramping was why he was held out for the final nine plays of the game, and he said yes. Revis later said he was fine, calling it "minor injuries."

Amúgy véleményem a meccsről:
Valami nagyon nem stimmelt a falakban. Egyikben sem. Az, hogy a futó így átjön rajtunk az nagy nagy baj. Pedig számítani is lehetett rá, egymás után jöttek a futások.
A másik: Brady-t nagyon félteni lehet. Mondjuk egy JJ Watt félbe harapta volna, és akkor finoman fogalmaztam. Nekünk is szükségünk lenne egy "félelmet keltő", de legalább tekintélyt parancsoló játékosra, akitől már az ellenfél fala, de a QB-je is a gatyájába röttyent, amint meglátja közeledni. Nem tudom mi a cél a megtakarított pénzzel, amit a Mankins trade-n és a többin fogtunk.
Szerintetek arra spekulál a vezetőség, hogy megnézi 1-2 fordulóba, hogy mire képesek a falaink, és utána, ha kiderül, hogy ennyire, mint tegnap, akkor megpróbálunk keríteni valami nagyobb nevet?
Első félidő "örömzenélés" volt, a második meg "House of horror".
A 2*15 yardos büntetés szerintem kamu volt. De arra legalább jó volt, hogy kicsit megzörgesse a csontjait a Tannenbaumnak...
2014. 09. 08. 15:32
pm11
csak az a kérdés ilyenkor már honnan fogunk leakasztani használható védőt...
2014. 09. 08. 15:33
pm11
védőt = falembert természetesen
2014. 09. 08. 11:09
vizi8
Számomra a meccs a futásvédekezésen ment el. Ez a 3-4 es védelem láthatóan nem fekszik a csapatnak, sőt meg merem kockáztatni az emberek sem felelnek meg ennek a felállásnak.
2014. 09. 08. 11:39
Ebben egyetértek. Még a barátnöm (aki csak 2 éve nézi velem az NFL-t) is kérdezte, hogy miért csak 3 DLine ember van, amikor így szaladnak rajtuk a futók. Nézzük mit hoz ez a hét.
2014. 09. 08. 12:01
loop80
+1

De tegnap a chaten is többen említették, hogy érthetetlen ez a sémaváltás.
2014. 09. 08. 12:48
Foherty
Hát, a futás elleni védelmet biztos lehet majd gyakorolni jovo héten is. Jon Adrian Peterson... :)
2014. 09. 08. 13:29
BaP
Hát Jones elég elveszettnek tűnt benne az tuti.
2014. 09. 08. 11:10
takirob69
Úgy van, az Oline teljesítménye kritikán aluli volt. Az első félidőben még volt úgy ahogy pass protection a futás blokkolás kb. = volt a nullával.
Számomra szintén csalódás a Dline teljesítménye, Wilfork sem lesz fiatalabb és mar tavaly ősszel a sérülése előtt sem volt az igazi.
Remélem az elkövetkező hét elegendő lesz, hogy rendezzük sorainkat.
2014. 09. 08. 11:31
Croaker
Olvastátok, hogy Logan Mankins második negyedben térdsérülést szenvedett? :(
2014. 09. 08. 11:41
MadJani
Én nem csak a run defense-t tenném down-ba, hanem az egészet. A delfinek puntere a 4. negyedben jött, először a pályára. Ergo vagy labdát vesztettek, vagy végigmentek. A defense-nek nem sok köze volt a megállításukhoz. :( A TO-k jók voltak, de csak erre várni az kevés lesz.
2014. 09. 08. 11:41
Gege8
Nem tudom eldönteni melyik fal volt a rosszabb. Nem kell csapatot temetni nyilván, de ezt rossz volt nézni. Ami számomra még érdekesebb volt, hogy tegnap láttuk először "tényleg élesben" a bíráskodás. Érdekes módon nem a passzjáték támogatására hozott újdonságokkal volt a gond (pedig én azt vártam); hanem a passrush-al kapcsolatban. Aki ezeket kitalálta, annak egyrészt fogalma sincs a fizikáról (mázsa feletti testek vannak nem kis lendületben), másrészt nettó futóbolond. Azért nehogy már csak úgy lehessen sackelni az irányítót, hogy mögé lopózva össze kell kötni a cipőfűzőjét. Hightower és Jones mindhárom zászlóval díjazott akciója végtelenül felháborító volt szerintem. Ez van, gyerünk tovább.
2014. 09. 08. 12:02
loop80
Hehe... A cipőfűzős mondatodon nagyot röhögtem, köszi! :D
2014. 09. 08. 13:55
Pats78
+1
nagyon egyetértek azzal hogy a támadó focit támogatására hozták az új szabályokat, én nem úgy látom...
2014. 09. 08. 11:52
Zandal
Én még Brady-t is a Down-ba tenném, mert a 3ik félidőben homály lövései voltak, illetve el kellene felejteni Gronk erőltetését és másnak dobni mikor Gronk double coverage-ben van ...

Tegnap este nagyon dühös voltam a két félidő teljesítménybeli kontrasztra miatt, de be kell látni még a "legjobbkor" jött a pofon. A fejekben kell rendet rakni, mert azért a játékos állomány nem olyan rossz, hogy ez legyen az eredménye.

Ami "vigasztal", hogy a Cowboys drukker barátom nem sokáig tudta a véremet szívni, Romo tett róla, hogy hamar ő is összeroskadjon.
2014. 09. 08. 12:01
crucified
Melyik volt a 3. FÉLidő?:)
2014. 09. 08. 12:23
Zandal
Upsz, sorry, type-o. Természetesen a 2-ik félidőre gondoltam. :)
2014. 09. 08. 11:55
DeXTeR
CJ 2 sárga flagja is a QB hitnél erősen a röhej kategóriát súrolja...ezért Down-ba rakni? Gratula.
2014. 09. 08. 12:08
szenti78
+1
Olyan lendületből érkezett mindkét esetben, hogy onnan nem tud a levegőben megállni, egyszerűen nem értem a bírókat. Ilyenkor a QB-nek kellene magát védenie szerintem.
Egyik esetben sem volt "büntető" jellege a tackle-nek.
Persze mindezektől függetlenül meg kellett és meg is lehetett volna nyerni a meccset.
2014. 09. 08. 12:12
A másodikért azért kapott zászlót, mert darálás közben a sisakja megütötte Tennebaum sisakrácsát.
Mondjuk szerintem ez is nettó baromság, de ez van. a 3 ilyen jellegü zászló közül, talán ezt lehet valamennyire megérteni, de a többi a neröhögtessükmárkimagunkat kategória.
2014. 09. 08. 12:40
nszgergo
azért ez kemény 45 yard bünti volt :/
2014. 09. 08. 12:57
Lucius
Úgy tűnik a jó technika ilyenkor az irányító részéről, hogy az utolsó pillanatban eldobja a labdát (nem törődve az INT veszéllyel) mert akkor majdnem biztos jön a bünti (ha nála van, akkor biztos, hogy nem). Eddig a jó irányító ilyenkor "benyelte" a sacket, most váltani kellene (persze nem lehet, meg különben is marhaság büntetésre játszani).
Egyébként a másik két meccsen amit láttam egy ilyen esetet nem fújtak be, pedig volt nem is egy.
2014. 09. 08. 13:00
hulith
Nem a büntetéseken múlt a második félidőben nem voltak a támadók a pályán
a védelem meg nem tudta hol vegyen levegőt. A félidei elemzés változtatás megint egyenlő a nullával és jön a szokásos nyilatkozat BB-től nem csináltuk meg a játékokat amiket kellett volna. A szakértők kicsit túlhypeolták a csapatot és remélhetőleg józanítólag hat a pofon.
Brady megint összezuhant a fallal együtt már a 3.negyedben látszott rajta a frusztráltság. Az elkapó gárda egy jó közepes de Edelman -on és Gronk-on kívűl csak szürke eminenciások vannak Brady-nek nem könnyebb mint tavaly sőt a fal miatt sokkal nehezebb.
2014. 09. 08. 13:03
boarder20
A sok zászló tényleg baromság volt és ahogy már más is megfogalmazta 100 kg fölötti csávók nem tudnak olyan lendületből megállni vagy melléugrani ha kiszúrják hogy nincs már a QB-nél a labda.. De a zászlókat leszámítva sem muzsikáltunk úgy ahogy kellett vna, mindkét falban erős hiányosságok voltak, főleg a futás elleni védekezésnél nem értettem őket! egyértelmű volt hogy kiszagolták hogy futás ellen gyér a védelmünk, ráálltak a futásokra de a széleken akkor is csak zónáztunk vagy nem is tudom de simán szabadon voltak a támadóik és ha nem is 10 yardokat, de jó párat így is tudtak futni. Még a szezon elején vagyunk, tényleg időben jött még ez a vereség, de akkor is vereség és ilyen meccseket nem engedhet meg egy SB esélyes roster, mert azért nincs rossz csapatösszetételünk, de pl. LB-t és TE-t még nem ártana sztem hozni meg a passrush és a futás elleni védekezésre sem ártana vki aki érti a dolgát mert így nagy sz*r-ban leszünk! És ez "csak" egy Miami Dolphins volt!! Nem vészes a sorsolásunk, de lesznek itt még keményebb ellenfelek és ha már kisebb csapatokkal bajban vagyunk, mi lesz a nagyokkal? Kell egy fejmosás meg egy gyors talpraállás és innentől 100%-os szezon! :) GO PATS!
2014. 09. 08. 13:33
sabaduba
Egy igazi hullámvölgy volt ez a meccs, viszont én nem gondolom hogy az első félidőben például olyan jók lettünk volna sajnos, ott csak a labdaszerzéseknek köszönhettük a pontokat. A OL és DL kritikán aluli volt, futás elleni védekezés nem volt, pass protection sem. Egy szó mint száz sok sebből vérzet tegnap a csapat, de temetni nyilván nem kell. 10 éve nem kaptunk ki első meccsen de akkor SB-t nyertünk ezzel én most is kiegyeznék :) Támadásaink is elég gyengék voltak a 3. kisérletek 5/17 29% ilyen mutatóval nehéz meccset nyerni. Rossz volt látni a második félidőben milyen kilátástalanul dobált TB. Ezt a LaFell gyereket azonnal küldeném el amit művelt az nekem nagyon nem tetszett :(
Lesz ez még sokkal jobb is GO PATS !
2014. 09. 08. 13:40
fandorin
Azért azt látni lehetett, hogy ez a Miami idén valószínűleg rájátszásba fog jutni, egyébként ott elég gyakori, hogy veszítünk.
2014. 09. 08. 14:16
kolok
Ezzel nem értek egyet,sztem semmi extrát nem mutattak.Ez az o-fal karcosabb d-lineok ellen sokkal gyengébben fog muzsikálni( lsd pl jets ,de még akár a bills is),nem fognak így tudni futni,akkor pedig bajban lesznek.Pont ez a baj. Ha egy Satelevel nem bírunk,akit alig várták h elmenjen a Coltsból olyan gyenge volt,akkor mit kezdünk majd egy Mangolddal? Vagy fordítva: mi lesz majd az o-falunkkal,ha az ennél sokkal jobb jets v bills d-linenal találja magát szembe?
2014. 09. 08. 14:36
fatman
ráadásul Brandon LaFellnek elkapása sem volt, nem? pedig jópár labda szállt felé...
mondjuk lehet, hogy nem mind volt elkapható... persze Brady is down... annyira örültem tavaly, hogy szezon végére lett egy jó futónk, aki hozta a meccset, amikor Brady keze megremegett főleg idegenben és 2. félidőben... én megtartottam volna...
és hány sack volt? 4? rendben, hogy in Bill we trust, de azért ez nagyon szomorú... :(
2014. 09. 08. 14:37
Studi
3 dolog hiányzott tegnap a csapatból:
-offense
-defense
-special team

Akit upként említenék:
-JE11
-DMC

mindenki más down nálam.

A zebrákon nem lett volna szabad, hogy múljon (hazai pálya előnye), viszont 3 labdaszerzés után hagyni életjelet egy csapatnak hogy van esélye a győzelemre..., hagytunk!
Nagyon hosszú listát lehetne írni, ki mit rontott el, húzni kell egy vonalat a kis kockás füzetbe és leszegett fejjel keményen dolgozni!

A csoport meg jól néz ki, kedves ellenfelek hagy lubickoljanak a sikerben, a média meg hagy csámcsogjon kicsit..., ja és jöhet SB győzelem.
GO PATS!
2014. 09. 08. 18:16
Bruschi85
2014. 09. 08. 14:43
chateautorres
Első meccs volt, lehet és kell is belőle tanulni.
Számomra a legbosszantóbb, hogy több, fontos meccset NFL szinten eldöntő tényezőben mintha semmi előrelépés nem történt volna tavalyi idény vége óta:
1. D-fal - súlytalan. A szakértők által előzetesen agyonsajnált Miami támadófal zsebre vágta. Hogy kinek jutott eszébe Kelly-t kitenni?
2. O-fal - Az olyan sz.r, hogy onnan nem csak Mankins hiányzott.
3. Elkapók - Edelman, s utána a sötétség.
4. Futás - az nincs. Az egyetlen futni tudó Ridley tele gatyával poroszkál, nehogy kiessen a tojás a kezéből. (Jó, fal sincs hozzá.)
5. JMD - az első meccsen rejtve maradt, hogy miben fejlesztette tudását a nyárom.
6. Ami a legfájdalmasabb - Brady nem lett fiatalabb. Abszolút nem varrom a nyakába a vereséget, de egy kicsit pattogósabb lábbakkal néha ilyen fal mögött is lehetne célt találni. (Kap, Wilson, Luck körül is összeesik néha a zseb, és csak-csak kijut onnan a labda valahogy.
Azt hiszem, a héten meg fogják hajtani a fiúkat az edzéseken.
2014. 09. 08. 15:31
Brady Tamás visszaüt
Igazából két kiváltó oka van amiatt nem nyert a csapat:
1. Brady szakálla
2. Bóltimór Olivér közvetítette Sanyi helyett
2014. 09. 08. 15:46
kisdef
bóltimór hol nyomta? matúz és höri volt c8-on, nem?
2014. 09. 08. 16:13
Bruschi85
De Matuz Krisztián volt, hallatszott is rajta, hogy újonc és első közvetítése..
Höri ezzel kiesett, mint "kabala", marad Sanyi, remélhetőleg még sokáig, ha ismét képernyőre kerülünk. :)
2014. 09. 08. 16:16
Levis
2014. 09. 08. 16:00
topin
Én azt nem értem, hogy láthatóan belül szétfutnak minket..minimum 5-8 yard/carry a 2. félidőben, akkor 6-8 play után, de a 4. negyed második felében már mindenképpen, miért nem változtatunk azon ami nem működik?

Én értem azt, hogy ebben a sémában hittek a meccs előtt..de mi az h nincs B terv??? És hogy lefagynak mint a déli sarkon a kólás üveg a ""napon"...és ugyanabban a sémában próbálkozunk újra és újra és nézzük tétlenül h hoppá megint átfutottak és megint és megint..ez döbbenet számomra..

ugyanez az O oldalán, készülünk egy recepttel, amivel főzünk..majd szar kerül a palacsintába, de mi ugyanazt toljuk tovább és tovább és csak nézzük hogy nem megy és zsinórban ötször 3 & out..és nem fogja fel senki, sem a HC, sem az OC de még a QB sem, hogy ez így nem fog menni..és senki nem változtat a play híváson..amit egy fotelben ülő laikus is lát, vagyis h nem megy a deep passz, TB pontatlan borzalmasan..méterekkel hajigál üres elkapók fülé, mögé (második félidőben Edelman, LaFell is megjátszható volt és volt elég ideje is a dobáshoz, de métereket tévedett) a fal nem bírja megvédeni, a TE nem képes Waket megfékezni, Vollmert egy birodalmi lépegető is kétszer kerülné meg egységnyi idő alatt..és ezeken nem változtatunk, nem viszünk még extra blokkolót, nem váltunk gyors rövid passzokra, amikben TB jobb is mint a távolsági tüzéreket megszégyenítő szőnyegbombázásba..

Nekem ez volt a legnagyobb down egész meccsen, nem az ami a pályán volt a második félidőben egyénektől, hanem az hogy ezekre semmiféle reakció nem jött a padról..és ugyanazt nyomtuk végig..
2014. 09. 08. 16:20
azimut
Lehet hogy bizarr dolgot írok és remélem minden gond nélkül megcáfoljátok :)
De mintha nem tudnánk a meccsek közben koncepciót változtatni!Ezért is vannak évek óta a nagy leolvadások,amikor megy a szekér és az ellenfél változtat valamin mi mintha nem tudnánk rá reagálni! Fordított esetben mint pl tavaly a Denver ellen meg sok más esetben amikor hátrányban vagyunk akkor félidő és mintha kicserélték volna a csapatot jönnek pontok!
2014. 09. 08. 19:59
fatman
így van, engem is ez bánt...
2014. 09. 08. 16:57
Bruschi85
Minden le lett írva előttem, több véleménnyel is egyetértek, így nem ismétlem meg az O# és D # fal gyengélkedése mellett kiegészíteném a ST-vel, ami magához képest is rosszabb volt úgy, hogy sikerült blokkolt punttal nyitni, erre nem is emlékszem hirtelen mikor volt legutoljára példa.
Két ellentétes félidő, az elsőben a labdaszerzések miatt, meg volt az előny, a momentum, hogy eldöntsük és sima W legyen, aztán kijöttünk az öltözőből és összeesés minden téren, ezzel pedig a forduló egyik meglepő vereségét könyvelhettük el, ráadásul a 10 győzelmes sorozatos nyitány is ment a levesbe.
A 2. félidő kritikán aluli volt minden szempontból, nulla pont egy Pats O#-től megengedhetetlen.
Pintér után szabadon JMD takarodj! Nem az első és vélhetően nem is az utolsó beírásom, de ő nálam továbbra is gyenge láncszem.

Scar és Mankins is roppantul hiányzik, a futójátékunk nagyon harmatos, a trade után ez nem lepett meg, Ridley-t sokkal jobban kell használni, terhelni, hogy Brady válláról is le lehessen venni a terhet.
Aki tetszett, az, Superman, DMC, Vereen trió.
Jó volt látni ismét a pályán a korábbi sérülteket, G-Force-t, Mayo-t és Baby Vince-t, még ha utóbbi is igencsak formán kívül játszott, de a társai is tettek erről az egységben.
Sokkal több kell a jövőben, de a csapat képes rá, hogy jobb legyen, meg van benne a potenciál, és nem szoktunk kétszer egymás után kikapni, idegenben nehéz lesz a Vikes ellen, de én győzelmet várok, ahogy hiába állunk pillanatnyilag az AFC East alján a csoportot nem az első héten szeptemberben kell megnyerni.

A lényeg továbbra is Hajrá Pats!
2014. 09. 08. 17:39
DeMartino
Üdvözlök minden Kedves Patriots Fant!

Nos ami tegnap történt nemcsak a mérkőzésen,hanem a chaten az számomra megsemmisítő hatású volt.Ne haragudjatok,de nem tudok elmenni egy két regisztrált felhasználó megnyilvánulása mellet.Nem győztem nyugtatni a meglett felnőtt embereket,mert hiszem azt itt olyanok vannak akiknek már kellőképpen be van nőve a feje lágyabbik része.Anyázás,bírószidás Tom Brady szapulás orrvérzésig,nekem nem ezt jelenti a szurkolás.A TD Magazin jelentése szerint mi vagyunk a legnépszerűbb csapat kicsiny elcseszett országunkban.Akkor kérem szépen viselkedjünk ehhez méltóan,tudunk mi emberként is viselkedni,nem kell lealacsonyodni,mert az már nem szurkolás hanem olyasmi amit szerintem nem kellene a nyilvánosság elé tárni.A továbbiakban elállok a chat használattól,megértéseteket köszönöm

DM
2014. 09. 08. 18:05
Lucius
Most komolyan, Te tényleg meglepődtél ezen? Ha a csapatnak rosszul megy, a szurkolók egy része megvadul. Pláne nálunk (lásd foci). Miért itt lenne másképpen?
2014. 09. 08. 19:59
Burkus
Basszus, szokjatok már le a nevelésről! Volt egy-két kicsit erősebb megnyilvánulás, de amit a csapat hozott, az nem csoda, ha kiváltotta az indulatokat. (Egy közepesen gyenge csapat ellen.) Nekem ez a "Bill we trust, mindig minden úgy jó, ahogy történt" mentalitás - mint másik véglet - ugyanolyan elfogadhatatlan mint a trágár megnyilvánulások. Ezzel az erővel Ti Pintér Attilát is jó kapitánynak nevezitek - csak azért mert kapitány. :)))
2014. 09. 08. 20:57
szeder
2014. 09. 08. 17:50
Lucius
Szerintem TB-t nem kell szidni. A liga egyik legjobb zseb-irányítója, akire építeni kellene az O-t, nem elvárni tőle, hogy alkalmazkodjon hozzá (futás és O fal nélkül is elfogadható statot produkált). Mindenki tudja, hogy O-fal nélkül vége van, mint ahogy bármelyik hasonló stílusú irányítónak.
Ami inkább érdekes, az az, hogy miért váltotta fel a "használjuk ki TB képességeit és csináljunk ligaelit O-t" mentalitást (aminek az elmúlt 10 év összes eredményét köszönhettük) a "TB szarból is tud várat építeni, nem kell neki senki és semmi" mentalitás. Évek óta megy az átcsoportosítás O oldalról a D-re, aminek lassan az lett a következménye, hogy a D még nem, az O már nem elég jó. Szerintem ha van valami, amiben egy csapat erős, akkor azt ki kellene maxolni (mint a Denver), nem pedig elherdálni a lehetőségeket (ami még 2-3 évig áll fenn TB személyében). Ja, és ln továbbra sem hiszek a "védelem nyeri a bajnokságot" mantrában. A 2 vesztes SB-sem a védelmeken múlott, hanem pillanatnyi nüansznyi különbségeken, teljesítményeken.
2014. 09. 08. 17:57
Wolverine89
+1 van a piacon elerheto epkezlab O fal jatekos?
2014. 09. 08. 18:12
Bruschi85
Érdekes vélemény, ezt a részt, külön ki is emelem "..D még nem, az O már nem elég jó".
Ez a megállapítás helytálló is volt a draft és az Offseason előtt, viszont a D#-be érkeztek erősítések, plusz visszatérők sérülésből, az O#-be visszajött G-Force és a 2. éves Wr-ek fejlődősében is bíznunk kell a meglévők mellett.
Ami váratlan volt a felforgatott O# fal, Mankins elcserélése és az átalakított D# fal, ahol nem sikerült a sémaváltás 3-4 vagy 4-3 átmenet. Előbbihez nincs meg az emberanyag, utóbbihoz meg a mélység. Ezen kívül vannak hiányposztok, amik fel lettek sorolva és nincs még látványos előrelépés.
Azzal nem értek egyet, hogy nem a védelem nyeri a bajnokságot, elég megnézni, amikor a Pats megnyerte a 3 bajnoki címet, a jelenleginél jobb D# volt minden esetben egy közepesnél jobb O#-el, remek futójátékkal A Giants ellen sok egyéb tényező is közrejátszott, de ott az O# faltól a D#-en át, pech, drop, sérülések stb. közrejátszott, viszont a Pats jelen sikeressége. Az O# falon, Brady mellett függ a futójátéktól és az erős D#-től véleményem szerint.
2014. 09. 08. 18:34
Lucius
Így van, papíron jobb a D# mint tavaly ás az O# is javult. Ugyanakkor a passzjáték alapja az irányító megvédése (ami a legjobbak között volt a tavalyi év előtt), ami ezen a meccsen széthullott. Továbbá én azt gondolom, hogy a jelenlegi WR állomány egy rakás jó, de nem ligaelit elkapóból áll, akik TB-nek köszönhetik, hogy egyáltalán hallunk róluk. Én kifejezetten bízok pl. Dobson előrelépésében, de úgy tűnik, ez megint nem fog összejönni. Gronk sérült, nem 100%-os, Amendola nem hozza a tőle elvártat és JE is bármilyen jó slotban, fájdalom látni, mikor a hosszú passzoknál elveszik a Cornerek között. Nincsenek meg per pillanat azok a fegyverek, amikkel egy "fal nélkül" elfogadható passzjátékot lehet produkálni. Pláne úgy, hogy a futás nullázva van.
Szerintem a bajnokságot a 3 csapatrész együtt nyeri.
Ha a mondás igaz lenne, a Bears 2-3 SB-t nyert volna az elmúlt 10 évben. Egy ligaelit D# egy közepes O# egy ugyanúgy tud bajnokságot nyerni, mint fordítva. Sőt ha mindkettő csak jó, de nem elit, akkor is simán összejöhet (mint a Giantsnél).
2014. 09. 08. 18:51
Zarathorn
mint Giantsnél mindkétszer akkor mákfaktor, hogy annyi mák a világon nincs...
2014. 09. 08. 18:56
Bruschi85
Egyetértünk a WR sorban való fejlődésben bízva és a 3 csapatrészben, Dobson sérült, de még van ideje bizonyítani, lehetőség adott. G-Force ligaelit, de lehet bármilyen Wr sor nagy nevekkel, ha Brady végig nyomás alatt játszik, mert összeroppantják a zsebet..
Ezért is kell a stabil futójáték Mankins nélkül, lásd tavalyi év.
A Bears hasonlat picit erős, azért az elmúlt 10 évben az a D#-ük jelentősen átalakult, visszaesett, ligaelittől messze pl. tavaly futás ellen, az O#-ük Rexy vezetésével a közepest sem érte el.. .
A Giants D# fala pedig sokkal jobb volt a közepesnél a döntőkön, szóval ez az elit-jó közti különbség nagyon szubjektív, de értem mire céloztál mindkét hsz-edben.
2014. 09. 08. 18:47
iceman
2014. 09. 08. 18:22
Zarathorn
ne legyen igazam de szeptemberben 2-2 mérlegnek rohadtul tudnék örülni...
+ ha az O fal ennyire összezuhan akkor benne van a pakliban, hogy Brady összeszed vmi komolyabb sérülést...
2014. 09. 08. 18:27
Bruschi85
Az nagyon sovány lenne, látva a jelenlegi Chiefs, Raiders párost.
A sérülés sajnos mindig benne, elég csak megnézni az eddigi fordulót.
2014. 09. 08. 18:45
zo72
Összegezve:
1, Folyamatosan rotálták mindkét falat. kérdés miért? a, meleg volt és azért, hogy mindenki friss legyen b, kísérleteztünk és rajta vesztettünk c, jelenleg ennyit tudunk.
2, LaFell szerintem olyan lesz mint Galloway 2009-ben, halvány segéd fogalma nincs arról, hogy hova kéne mozognia és emellett gyűjti a sárga zászlókat, szvsz Boyce jobb nála.
Folytatás? A, az éves rossz meccsünk volt, de a többivel rendben leszünk B, hozunk embereket és javulunk. C, Nyögve/nyelősen eljutunk a PO-ba valahogy D, idén nem leszünk benne a PO-ban.
2014. 09. 08. 18:51
nosbiglem
Azt hiszem megtaláltuk a felelőst!
http://espn.go.com/blog/boston/new-england-patriots/post/_/id/4767739/after-week-1-loss-brady-loses-the-beard?ex_cid=espnapi_public
2014. 09. 09. 00:05
nosbiglem
Havalalii esetleg félreértettem és nem értene inglisül:
A szakállától válik meg Brady papa!
2014. 09. 09. 00:05
nosbiglem
Ha valaki esetleg félre értette*
2014. 09. 08. 18:57
iceman
Szerintem botorság Brady-t bármilyen szinten felelőssé tenni a meccs miatt. Évek óta nem védik igazán jól, de most még annyi védelmet sem kapott, mint eddig, nem csoda, hogy elizonytalanodott. Érdemes megnézni, ahogy pl. Manning már sokkal kisebb nyomás alatt is megingott a Colts ellen. Én alapvetően nem hiszek a szaladgáló/menekülő irányítókban. Az irányítónak a zsebben a helye, aminek ki kell tartani a végsőkig. Sajnos nálunk most nem voltak adottak ehhez a feltételek, pedig a delfinek védelme nem is ligaelit. Egy ligaelit védelem ellen ennek könnyen QB sérülés is lehet a vége.
2014. 09. 08. 20:43
chateautorres
Bocsánat, ha picit ellened szólok, de én is azok között voltam, akik a fal gyengeségét is súlyosan hangsúlyova, mégis Brady is hibásnak tartotam a delfinek részéről érkező folyamatos nyomás nem megfelelő kezelésében, lereagálásában. Tetszik, nem tetszik az új QB generációt igenis a mozgékonyság jellemzi, s lehet hogy a közeljövőben sikeresebbek is lehetnek. Persze a 32 csapat sohasem fog egységet képet mutatni ebben sem, de a tendencia azért látható. Nem azt mondom, hogy Brady már nem lesz sikeres soha ezzel a zsebből irányító játékkal, de ha csak annyira lenne mozgékony, mint Tannenhil, akkor ő sem feküdt volna 4x a meccsen, vagy szintén egkapta volna a büntit a védő, mert ellépve eldobja a labdát.
S szerintem ezt a QB fejlődés tendenciát BB is láthatja, mert Garappa is ez a stílus (már amennyire a pre meccsekből
megítélhető)
2014. 09. 08. 19:55
Pat Patriot
Én nagyon kedvelem Bradyt, de az ő szintjével, tudásával, rutinjával nagyjából 50%-os passzpontosságot produkálni eléggé komikus. Volt, amikor az elkapó volt rossz helyen, de volt, hogy 5 méterrel arrébb ment a labda. Sok olyan dobása volt, ami a teljes homály kategória volt. Hogy a fal nem védte meg, az egy dolog, de Bradynek egyrészt feladata a játék olvasása is, hogy honnan jön a nyomás, másrészt arra volt példa többször is a meccs korai szakaszában, hogy felismerve a nyomást, az üres helyre dobta be a lasztit.
Ha egy irányítót nem véd meg a fal, és ezért őt rengetegszer sackelik (és sokszor dob homályt), akkor egy átlagos QB-ről van szó. Egy leendő HoF-er Bradyvel viszont ez nem fordulhatna elő.

Nagyon ritka, amikor Brady downba kerül, de szerintem nem lett volna szentségtörés, ha most oda kerül.
A Jones elleni büntetések miatt inkább szomorkodtam, mint szentségeltem. A szabályok szigorítása egy célt szolgál szinte, hogy a QB el tudja dobni a labdát. Hogy az elkapás vagy INT lesz, már nem fontos, a lényeg a látvány. Nem irigylem a passrushereket.
2014. 09. 08. 21:09
BaP
Egyetértek, Tom a legnagyobb, de tegnap ő is a gyengébben teljesítők sorát erősítette.
És abban is bizonyos vagyok, hogy Ő az, aki leginkább frusztrált emiatt, és keményen dolgozik, hogy javítani tudjon.

Scart nem lehetne valahogy reaktiválni?:)
2014. 09. 08. 20:43
DeMartino
Dicsak kitették Rice.-t hozzuk el :D :D
2014. 09. 08. 20:53
Zandal
NFL-től is el lett tiltva (határozatlan időre)
2014. 09. 08. 21:00
DeMartino
ez azért túlzás más meg gyilkos és még bálványozzák\a Ravens hírhedt 52.-e\....
2014. 09. 08. 22:24
Zandal
Most nagy a "népharag", szerintem Goodell most agyon bünteti, hogy a közvélemény megnyugodjon.
2014. 09. 09. 09:48
Petyaa
Elég érdekes ahogy az NFL kezeli ezt az ügyet. Hoznak egy döntést, 2 meccs eltiltás, aztán megijednek a népfelháborodáson. Így az első adandó alkalommal megmódosítják a saját döntésüket. Nem konzekvens. Szerintem kevesebb videófelvételből is lehetett tudni mi történt. Nekem úgy tűnik h a vezetés a saját hibáját Rice-on bünteti példa statuálással. Mind1, Ravens kirakta, én nagyon drukkolok hogy BB résen lesz és elhozzuk!
2014. 09. 09. 11:45
Zandal
Állítólag már Goodell széke is "inog", elég sok a negatív hang, hogy ez az ügy nagyon sokat ront az NFL renoméján.

Jó lenne Rice, de most senki nem meri vinni, mert a mostani hangulatban évekre, de akár örökre is eltilthatják ...
2014. 09. 09. 11:56
Foherty
En pedig remelem, hogy nem hozzuk el. Ilyen ember nem kell a csapatba, de amugy az RB sem az a poszt, ahova most feltetlenul erosites kene.
2014. 09. 09. 17:40
DeMartino
igazad van teljes mértékben most néztem meg egy felvételt ami mélységesen felháborított az ilyennek nem büntetés kéne hanem kötél általi halál egy nőt megütni kemény lehet a csóka,szánalmas kis féreg...Elnézést kérek Tisztelt szerkesztőink,de ez nagyon felidegesített
2014. 09. 09. 19:40
bence.szel
A kulcs az, h elvileg az NFL úgy hozott ítéletet, hogy egyáltalán nem látott videofelvételt. Ezért, amikor ez kikerült mindenki megbotránkozott, mivel Rice azt állította az ügyvédjével együtt, hogy önvédelemből cselekedett...
2014. 09. 09. 20:19
max350
Csak "sajnos" neki nincs vak komondora! Ezért kell vak komondort tartani és akkor nem rúgnak ki a Postásoktól!!!!
2014. 09. 08. 21:24
lipi
Na, így jár az ember, ha nincs gépközelben nappal. Minden le lett írva előtte :). Azért én is leírom, hogy ne ragadjon bent...
Egyelőre nem látom, hogy az általam kérdőjelesnek ítélt mozgások (Mankins, Garopolo, Késői Ofal draft, LB poszt hanyagolása, Spikes vs HT csere) igazolást nyertek volna :S.
A meccs előtti legnagyobb kérdőjelem a futás mindkét oldalának a kezelése volt. Jelentem nem kezeltük. Baromi jó CB állományt szedtünk össze, csak senki nem fogja tesztelni őket, mert földön össze-vissza verhetnek minket. Hogy egy Moreno ennyit futhat ellenünk, az botrány!
Az Ofalunk pedig ebben a formában penetra. Szerencsétlen Ridley/Vereen páros elindult, majd feküdt. (Btw, Bolden játszatását nem értettem tegnap. Valaki tud rá értelmes magyarázatot?).
A 2. félidőben az Oline ergya teljesítménye egy dolog, volt, de a play hívásaink katasztrófák voltak. Ilyen Ofallal, ahol az irányító a labdát sem tudja átvenni és már fekszik, minek hívunk hosszú passzt? És mikor szokunk le végre az "Ez a játék jól sikerült! Hívjuk be még egyszer!" mentalitásról? Olyan rég írtam le, de most annyira jól fog esni: JMD Takarodj!
Hogy írjak valami jót is: Tom egész pofás formában van. Az első félidőben 9 passz 6 embernek, ment zsebkendőnyi területre sikeres átadás, jól mozgatta a társakat, olvasta a védelmeket. A másodikban inkább az életét óvta, és teljesen elbizonytalanította a támadófal és a böszme játékhívások...
Jó volt a pályán látni Gronkot. Kicsit rozsdás még a srác, de legkésőbb a Chiefs ellen már észre se lehet venni, hogy sérült volt.
Szinén élmény volt Mayo játékát nézni. Rajta nem lehett érezni a kihagyást. Gyakorlatilag a pálya minden szegletén ott volt.
Collins egy állat :). DMC hozott egy jó átlagos teljesítményt. (Mellesleg ligaelit játékos lett belőle. Remélem megfizetjük év végén...)

Nincs veszve semmi. Nyaltunk egy meccset. Remélem levonjuk a helyes konzekvenciát és a következő 18 meccsen megmutatjuk, hogy ki az úr a pályán :)
2014. 09. 08. 21:37
lipi
Ja, azt kifelejtettem, hogy Hightower egy nyergesvontató kecsességével és egy Babetta sebességével mozgott a pályán. De legalább sérülésveszélynek nincs kitéve, mert nemhogy a játék közelében nem volt, de szerintem tudatosan a lehető legmesszebb helyezkedett tőle...
2014. 09. 08. 21:53
dravait
Hihi... Nyerges Babetta - marha jó!!
2014. 09. 08. 21:47
dravait
+1 jó kis össszefoglaló. Bizony nem látni még az észt a változtatásokban, remélem csak a mi szemünk rossz. Bár az a fránya eredményjelző se látja. :-)
2014. 09. 08. 21:54
Whitealert
+1 Ez a helyes hozzáállás. Most, hogy írtad, tényleg értelmetlen volt pár play hívás. Edelman hosszú passz után, még egy hosszú passz ment felé, persze 2-en védekeztek rajta...
Én valami olyasmiben reménykedem, hogy egy döcögősebb kezdet után összeszokik a csapat, mondjuk a 6-7. környékén már lesz éle is a pengének, és kegyetlenül kihasználjuk az ellenfeleink hibáit, ahogy szoktuk, mert hát ennyi labdaszerzés után nem szoktunk kikapni.
A két fallal kéne nagyon kezdeni valamit, onnantól kezdve, szerintem a passzjáték és a futójáték is beindul, D oldalon pedig egy-két emberesebb tackle, meg sack kedvet adna a DLine-nak és a LB sornak is. Ami fontos lenne, hogy Wilfork kevesebbet legyen a pályán, szerintem nem bírta jól a kondija, kezdetben nem kéne ennyit terhelni.
2014. 09. 08. 21:52
dravait
Nekem a teljes edzői kar egy nagy büdös DOWN. Ilyen szinten hagyni a csapatot vergődni, az úristenért nem belenyúlni - mintha magukban csodálkoznának, hogy jééé nem megy a futás, azért namégegyszer fussunk. Egyzerűen cserbenhagyták a csapatot, a játékosok bentről nem tudják a játékokat megváltoztatni. Brady se bírálta felül egyszer sem a futásokat vagy a hosszú passzokat, pedig többször volt szabadon elkapó rövid passzra. Az egész második félidő érthetetlen volt számomra, mintha benarkózott volna mindenki.
2014. 09. 08. 21:59
hulith
Vikings ellen meg lehet mutatni BB mekkora defense guru a liga legjobb futó párosa ellen ezzel a "remek fallal " nem lesz egyszerű AP akkor is fut 100 yardot ha mindenki rá vadászik
2014. 09. 08. 22:47
GyepmesterB
Amendola mért down? Az egész meccsen ha 2-3 labdát kapott, és egy szép játéka is volt, csak zászló miatt visszafújták! Ha Brady nem dob felé, akkor mit várunk tőle?
2014. 09. 09. 18:33
Lucius
Azért nem dob valószínűleg, mert nem tudja tisztára játszani magát. És ezért down.
2014. 09. 09. 18:39
sixt
GyepmesterB, engedd meg hogy csatlakozzam a véleményedhez MAXIMÁLISAN!!!:) Anno amikor ide került Dola azonnal rendeltem egy mezt mert nagyon bíztam benne, tudtam hogy porcelánból van, amit sajna első évében láttunk is, de akkor is tudom hogy egy nagyon király játékos. De egyszerűen nem értem, nem fogom fel hogy vagy Brady nem komálja, vagy a offense vezérünnk nem hívja őt játékba, de rengeteg lehetőség van benne. Semmi labdát nem kap. Nem értem azért sem mert az egész előszezon, felkészülést nyomon követtem és mindenki ódákat zengett róla hogy elkezdett működni a kémia Bradyvel. Erre itt van a vasárnap. És labda semmi. Ebből megint az lesz mint oly sokszor, hogy a srác ha nem kap labdát akkor kedvetlen lesz, majd még kevesebbet kap és amit kap abból tuti elejt valamit, és akkor jön a sok okos statisztika gyáros, aki elmondja hogy tessék micsoda szar egy játékos miért hoztuk ide stb stb. Majd elengedjük mehet ahova akar. Itt majd aztán jól kielemezzük meg a messzi amerikába is, és mindenki megállapítja hogy mennyire nem fért bele a rendszerünkbe. Közel nem vagyok szakértő, de véleményem szerint ez lassan szinte tendencia nálunk. Olyam mint amikor az európai fociba, valami bunfordi sztár nem fér meg valakivel az öltözőben és láss csodát egy max két év és repül. Én úgy gondolom hogy Amendola nagyon érti a focit, de így egy nagyon rövid hazafi pálafutás lesz belőle. És a legkevésbé sem az ő hibája lesz.
2014. 09. 09. 19:44
bence.szel
Szerintem is egy nagyon jó játékos, de neki a szerencsétlensége, hogy mióta ideérkezett valaki az ő saját posztján (slot wr) egyszerűen berobbant és ez Edelman. Amendola azért nem kap labdát, mert kb a snapek harmadában van a pályán, mivel csak akkor kerülhet fel, amikor minimum 3 WR fent van. Edelman helye adott, nem is véletlenül, és a mélységi elkapóé is (Thompkins, később remélhetőleg Dobson), mert azért ne kerti törpe méretű ember szaladgáljon az oldalvonal mellett.
2014. 09. 09. 21:11
GyepmesterB
Akármennyire szeretem Edelmant, neki is kell pihenni, különben kinyírják előbb-utóbb, főleg amilyen punt returnokat csinál néha, hajmeresztő... Akkor ott lenne a lehetőség... Volt, hogy Amendola üresen állt a vonal mellett (nyilván ez volt a játékhívás), de Brady inkább kereste a kedvenceit, felé se nézett... Remek QB Tom, de mindig is "hisztis" volt az "újoncokra" és nehezen alkalmazkodott az ilyesfajta változásokhoz, és amennyire innen bele lehet látni, így hogy van Gronk meg Minitron, nem is igazán akar most már...
2014. 09. 10. 10:51
Petyaa
Igaz, de Edelmann is hasonló cipőben járt amíg itt volt Welker. Jimmy dettó QB poszton. Ez egy ilyen történet
2014. 09. 08. 23:49
Gege8
Nem igazán az első meccshez illik, de gondolkozzunk kicsit, miután többen is felhozták az irányítók stílusát. Érzésem szerint a következő 1-2 évben eldől, (vagy már eldőlt??) az NFL-ben kifizetődő stílus. A régi, zsebben nagy, irányítók közül Brady, Peyton, Brees és néhány kisebb név még csinálgat ezt-azt, de egyre inkább a mozgékonyság látszik nyerőnek. A fiatalok közül csak Luck aki pocket passer, mindenki más "szaladgálós". Wilson, Kaepernick, RGIII (ha nem vágta haza a remek szakmai munka....), Newton, stb. Gyanítom rövidebbek lesznek a pályafutások, több a sérülés. De! A régiek elé valóságos húshegyet kellett építeni, hogy kiolvashassák a napi sajtót egy passz előtt, ma ez nem megy. Érzésem szerint az O falak "könnyebbek", a pass rusherek pedig megmaradtak. (ezért is teljesen érthetetlen számomra a 3*15 yard, hiszen csak azt tették amit kell, belegyalulták a QB-t a fűbe.) És ez viszont nem tűnik idejétmúltnak, a Watt - Clowney páros sem hiszem hogy vállon veregetni indul az ellenfél irányítóját például. Ha pedig mégis, és a DB után a passrusher repertoár is kiherélésre kerül, akkor rettentően nem tetszik az irány. Bocs, hosszú és összevissza lett, sok gondolat kavarog a fejemben.
2014. 09. 09. 09:51
BaP
Luck a csikók ellen egy akkora TD-t futott, amilyent Ridley csak álmában. Azért ő se pocket passer.

Lehet, ha Tom vádlija rendben, ő is kilépett volna a pass rush elől, de tény, az új generációs DT/DE LB ellen már nincs fal, ami annyi ideig tartana, mint amennyit Tom keresi az elkapót....
És ez a Fins passrush még csak nem is ligaelit...

2014. 09. 09. 18:45
Lucius
Azért tavaly PM még döntőt játszott (és most is szétszedte a Colts D#-t), tavaly előtt Flacco volt a bajnok. Előtte Eli (aki Brady ellen játszott). Nem hiszem, hogy ennyire megváltoztak az erőviszonyok idén.
Tom azért keresi az elkapót, mert azok nem tudnak, vagy csak lassan tudnak elszakadni. Vagy szerinted PM lehúzhatja a rolót a Denverben? Meglepne, ha nem ők szereznék a legtöbb támadó yardot idén.
2014. 09. 09. 19:18
BaP
Meglátásom szerint Flacco kifejezetten jól mozog lábon, a hail mary is jól megy neki. Ilájt hagyjuk ..

És igen, remélem, hogy Manning idén lehúzza a rolót, sőt, hogy mi húzzuk le neki egy AFC döntőben.
A legőszintébben mondom, leszarom a rekordokat.
A W érdekel, leginkább az, hogy ez a csapat kapja össze magát, és találja meg a módját, hogy TB még egy gyűrűt szerezhessen....
2014. 09. 09. 21:30
Lucius
Ebben teljesen egyetértünk. :)
2014. 09. 09. 23:12
Gege8
Iláj, ugyanmár. Flacco szerintem a tipikus "one hit wonder", Peyton (sajnos) valóban van akkora zseni, hogy ellensúlyozza a változásokat, Luck szerintem "hagyományos" irányító néhány futása ellenére. Érdeklődve várom az elkövetkező éveket, remélem nem ölik ki a fizikalitást az NFL-ből. A passz előtt rendelkezésre álló idő pedig a teljes offense működésén múlik. Elszakadás, irányító védelme, döntéshozatal. Meglátjuk. Maradok tisztelettel a csapat mellett esetlegesen gyengébb években is, öreg vagyok már a köpönyegforgatáshoz. :)
2014. 09. 10. 08:45
fatman
csak egy apró megjegyzés: sztem, ha tavaly a Denver ellen hazai pályán játszuk az AFC döntőt, más lett volna a végeredmény... és az, hogy nem így történt, csak egy szoros meccs buta elbukásán múlt... ezért is bosszantó a most vasárnapi lost...
2014. 09. 09. 08:17
Croaker
Hát Clowney nem megy sehova egy ideig:

No. 1 overall pick Jadeveon Clowney tore his meniscus in the Texans' season opener against the Redskins. Coach Bill O'Brien said Clowney underwent arthroscopic knee surgery and will miss four to six weeks.

Szerencsétlen csóka, térdsérüléssel kezdeni az NFL-t az első meccsen...
2014. 09. 09. 23:18
Gege8
Rettentően sajnálom, hatalmas potenciál látszik benne. Bár ne lenne a térd olyan bonyolult műszer, Easley, Gronk, Tom és minden térdsérüléssel kűzdő érdekében. Hajrá orvostudomány, várjuk az eredményeket. (Ha már az én térdem is roggyant.)
2014. 09. 09. 08:30
Croaker
Nem tudom olvastátok-e, hogy Wendell is megsérült?

One injury that flew a bit under the radar was to backup center Ryan Wendell, who had Dolphins linebacker Jonathan Freeny land on the back of his legs on the play in which quarterback Tom Brady was strip-sacked by Cameron Wake. Wendell got up slowly, limped off, and didn't play again. This could affect plans to rotate personnel on Sunday in Minnesota.
2014. 09. 09. 11:20
hulith
Az új generációs védelem a gyorsaságról és robbanékonyságról szól
lásd Seahawks védelem.
2014. 09. 09. 17:40
max350
Tommy Kelly nem mozgott rosszul hajnalban... no comment!!!!
2014. 09. 09. 18:11
TenkRew
Ricsi azt mondta, hogy elvileg ő kérte, hogy rakják ki mert nagyon kedvezőtlen szerződése volt a csapattal. Nem tudom mi igaz belőle, de simán igaz lehet.
2014. 09. 09. 18:18
BrédiTamás12
Igaz h Kelly kerte az elkuldeset.Patriots news leadta
2014. 09. 09. 21:55
loop80
Ha ennyire rossz volt a szerződés, amit az orra elé tettek, miért írta alá??? Az eszem megáll ezektől a dumáktól. :D
2014. 09. 09. 17:43
BrédiTamás12
Külön CB statisztikát hol lehet találni?

Hogy pl Revis felé mennyit dobtak, abból mennyi elkapott stb..?
2014. 09. 09. 19:47
bence.szel
5öt dobtak, 2 elkapás és az egyik ugye a leütött, de valahogy Wallace által összeszedett TD...
2014. 09. 09. 19:29
BaP
A Bleacherreport-on van egy tök jó cikk, ami taglalja, hogy Brady-nek miért kellene dolgoznia a dobásán, és fizikálisan mit kellene csinálnia.
http://bleacherreport.com/articles/2190811-tom-brady-must-regain-his-mechanics-and-accuracy-to-kick-start-patriots-offense
Én azt gondolom, hogy ez jogos, ha 1-10 valaki a 10 yard feletti dobásokban, az nem igazán segít sem a falnak, sem az elkapóknak.
De szerintem Tom dolgozik is ezen ....
2014. 09. 09. 20:11
frazer0819
Szerintem az elmúlt 15 év alatt kompletten kialakult az a dobó mechanizmus, de elég nehéz úgy teljesíteni ha 1 másodperc alatt a védők már az arcodban vannak...
2014. 09. 09. 21:57
azimut
nem tudom hogy jól emlékszem e ,de mintha Matinez lett volna az utolsó aki foglalkozott Tommal külön és sokat fejlődött a kezei alatt
https://www.youtube.com/watch?v=bNE9kjJVsMc
2014. 09. 09. 23:24
iceman
Nyilván dolgozik is rajta, bár vicces, hogy valaki technikai jellegű tanácsokat ad egy veterán, 3 x SB győztes, biztos HOF tag QB-nek. Csak én érzem ezt gázosnak?
2014. 09. 10. 09:58
pm11
az ifjabbik Manning-nek is van két gyűrűje, és mégis úgy szórja az interception-t, mint az önkéntesek a szórólapot választás előtt :)
2014. 09. 10. 10:05
Szerintem abszolut nem gáz, ha javítani akarnak Brady-n, föleg, hogy ö állandóan fejlödni akar. Az, hogy 10 éve sikerült SB gyözelmet összehoznia és azóta is termeli a jó eredményeket, még nem jelenti, hogy tökéletes a munkája.
Lehet gyengül a karja és neki még az erösebb karhoz kellö technika van meg, ami viszont már nem müködik annyira.
2014. 09. 10. 10:22
endre1885
Sziasztok!
Látom, sokan nem értenek egyet CJ büntetéseivel. Az igazság az, hogy a QB fejéhez és nyakához már évek óta nem lehet érni sem sisakkal, sem kézzel. Évek óta tanítják a megfelelő technikát a szabályos sack-elésre/QB hitre. Ha jól emlékszem, mindkét esetben tökéletes pozícióban volt, csak annyit kellett volna tennie, hogy a fejét félre fordítja, hogy ne érjen Tannehill sisakjához, vagy a QB mellkasába állítja (habár utóbbi fájdalmasabb neki is). Ez nagy butaság és ő is tudja/tudta ezt, jogos volt a bünti, sajnos.
A másik számomra rendkívül idegesítő dolog a meccsel kapcsolatban a rendkívül rossz play hívások. Ez már visszatérő jelenség pár szezon óta. Nem tudom biztosan, de lehet köze McDaniels visszatéréséhez. Egy példa: Cam Wake iszonyat agresszív volt szinte az egész meccsen, de ahogy 10 pont hátrányba kerültek még inkább az lett. Meg sem próbált futásra készülni egy playben sem, első lépéssel a QB-t támadta. Nekünk egy play-ünk volt, amivel ezt kihasználtuk (3. és hosszú a saját 6-osunkon, Vereen futás, Wake fellép passzt gondolva, tackle kifelé löki és a helyén futunk 10 yardot). Miért nem láttunk ebből többet? Ehelyett Hooman-nel akartuk blokkolni őt... Ez komoly???
Hozzászólás a(z) Ups & downs - 2014. alapszakasz 1. meccs bejegyzéshez