Menetrend
Szavazás

Ups & downs - Alapszakasz 12. mérkőzés

2012. 12. 03. 08:18
Szerző: lucas
Kategória: Meccsek

Ups and downsA New England Patriots lejátszotta az alapszakasz 12. mérkőzését idegenben Miamiban a Sun Life stadionban a csoportrivális  Miami Dolphins ellen, amelyen  23-16 arányú győzelmet aratott.



Up


Kyle Arrington - Elvesztette a kezdő pozícióját, mint cornerback, de úgy tűnik így jobban tud koncentrálni a slot feladatokra. Ennek köszönhetően Davon Bessnek, aki korábban sok borsot tört a Pat védelmének orra alá, elég visszafogott meccse volt.

A védelem edzői gárdája - A jól időzített blitzek azt eredményezték, hogy a védelem a szezon egyik legjobb teljesítményét tudta felmutatni.

Trevor Scott - A defensive end volt a következő a sorban, akinek a hiányzók miatt előre kellett lépnie, és ő jól oldotta meg a feladatát: bemutatott egy labdavesztéses sacket Ryan Tannehillen a második negyedben, amellyel nagyon jó pozícióba jutott a támadóegység, és végül mezőnygólt eredményezett. Ezt megtoldotta még egy sackkel a második félidőben.

Wes Welker - Az elkapó 13 feléje irányuló dobásból 10-et elkapott az első félidőben, megnyugtató vezetéshez segítve ezzel a csapatát. Bebizonyította, hogy ő továbbra is a legkeményebb ellenfél, bárkivel is kerül szembe az NFL-ben.

Down

Tom Brady - Rá nem jellemző módon játszott ezen a délutánon, egysíkúan, sok hibával. Október 14. óta most dobott először interceptiont. Mivel a futás az utolsó drive-ig nem működött megfelelően, ezért elég nagy nyomás volt rajta, és nem találta ennek ellenszerét.

Brandon Lloyd - Annak ellenére, hogy 61 snapben volt a pályán, csak egyetlen egy elkapás árválkodik a neve mellett a statisztikákban. Ez annak is betudható, hogy a támadást középen erőltették.

Futójáték/támadófal - A negyedik negyed végéig a Dolphins uralta a line of scrimmage-et, és ez a futójátékon is nagyon meglátszott, ezt csak az utolsó drive tudta szépíteni, amikor már tényleg nagyon kellett a jobb teljesítmény.


Sebastian Vollmer - A sérülésből visszatérő falembernek nehéz meccse volt. Az első negyedben zászlót dobtak rá holding miatt, a harmadikban ő engedte át Cameron Wake-t Brady csontropogtató sackje előtt. Tény, hogy Wake az NFL egyik legjobbja, és az is, hogy Vollmer hát- és térdsérüléssel küzd, de összességében a jobb oldali tackle elég gyenge teljesítményt nyújtott.

Forrás: ESPN Boston

Hozzászólások

2012. 12. 03. 09:00
zsesszi
Lloyd-ot nem tenném downba. 2 labda ment felé az egész meccsen ráadásul abból az egyik az onside kick volt. többször is lehetett volna neki dobni, pl. amikor Wes dropolta az end zoneban a labdát. a lassításon látszott, Lloyd már megverte az emberét.
2012. 12. 03. 09:10
Pats78
Lloydot én sem érzem down-nak, arról nem ő tehet hogy nem hívtak rá játékokat.Az elkapása meg szerintem szép volt már megint...
2012. 12. 03. 09:45
Remélem Lloydot a PO-ra tartogatja az offenzív agytröszt, és Brady felé az az utasítás megy addig, hogy Lloydnak csakis a legvégső esetben passzolhat ;)
2012. 12. 03. 09:49
Kollega
Tomnak nem pálya Miami, már többször is játszott ott gyengén.
2012. 12. 03. 10:10
sting
persze. ...
kell neki, hogy hideg legyen. ...
2012. 12. 03. 12:46
Bandi
Kevesen említik de nagy szél volt a mérkőzés alatt végig. Ha valami akkor az mindenképp hátráltatja a passzokat.
2012. 12. 03. 10:03
lipi
Remekül felkészült ellenünk a Miami. Sokkal izgalmasabb meccs volt, mint előzetesen várható volt. Ennek ellenére egyszer sem éreztem azt, hogy megnyerhetik.
Enyhén tartalékosak voltunk, az egyetlen egészséges TE-ünk Fells volt. Lloydot szépen kivették, futni meg nem nagyon tudtunk, csak a végén, amikor már teljesen kifáradt a védelmük.
Kötelező győzelem volt, hoztuk, ha nyögvenyelősen is.
A csoportgyőzelem már megvan. A 2. kiemelésért és a pihenőhétért hajthatunk.
Gronk nagyon hiányzik. Vollmer és Mankins is felépülhetne végre.
A védelem nagyon nagyot játszott egész este. Gyakorlatilag megnyerték nekünk a meccset.
2012. 12. 03. 10:04
Ja, sőt ennél még sokkal gyengébb meccse is volt ott.. Én emlékszem pl. a 0-21-es meccsünkre, meg a wildcates meccsre. Szóval ez még sima win volt azokhoz képest. A kötelező győzelem mindig nehéz.
2012. 12. 03. 10:28
Nem Down: Lloyd. Szerintem az az egy elkapása is nagyon szép volt, szokásos Lloyd pick. Azért mert alig kapott labdát, nem öt kéne feltétlen felelösségre vonni. Akkor már inkább a drop-ok miatt más.

Aki Up: Eddig állandóan szidták/szidtuk a passz védelmet. Mostz 200 yard alatt tartott egy irányítót, passz TD nem volt, hosszú play (oké ott mák is volt) nem volt. Szerintem ök most kövéren UP. És´fájdalom ilyen írnom, de nem érzem Chung hiányát, söt nekem D-Mac nagyon szimpatikus ott. Egy D-MAc, Gregory, Wilson 3-as jó safetybe (még valaki akár drafton), a Talib-Dennard- Arrington db-be. Na ide kéne még 1-2 minöségi csere.

A meccs érdekes volt. Scott nekem most nagyon pozitív benyomást keltett. Wilfork egy állat :)
Most jön két szép meccs. Ezeket vártam egész évben az alapszakaszban :)
2012. 12. 03. 11:14
Habba
OFF:

Bocs az Off-ért! A Vaterán rendelt már valaki a micskooo nevű felhasználótól? Rengeteg új NFL és NBA mezt árul, feltűnően olcsón, az eredetihez képest némelyiket majd féláron. Mik a tapasztalatok? Eredetiek a cuccai? Előre is köszi a választ!
2012. 12. 03. 11:27
jr.79
Most nem tudom, mi a helyzet, de pár éve jó minőségű, de bizonytalan forrásból származó cuccokat árult.
2012. 12. 03. 13:25
Zandal
Én tőle vettem az idei (Nike) Brady mezemet. Teljesen rendben van, eredeti, bontatlan csomagolásban kaptam meg, és jóval olcsóbb volt, mint az NFL Shop, vagy más magyar sportszer áruház.
2012. 12. 03. 15:08
Nekem is tőle van, idei Nike, csak rövid időszakokra veszem le, mert asszony szerint mosni is kéne.
Ha látni akarod a trükköt akkor kb a cheap nfl jersey-re kell google-ben keresned.
2012. 12. 03. 17:03
Ezek jó minőségű kínai hamisítványok. Persze, hogy nem annyi az ára, mint az eredeti. Ebben a megvilágításban már nem annyira versenyképes az ár szerintem.
2012. 12. 03. 18:11
Habba
Nekem ott furcsa a dolog, hogy pár apróságban eltérnek az általa feltöltött képek a Nike honlapján lévőekkel. Jó minőségű hamisítvány ennek a feléért tudok hozni görög piacokról, vagy Törökországból. Ha már egyszer legalább kiadok 10-20-30 ezer Forintot egy mezért az eredeti legyen.
2012. 12. 03. 11:16
csabesz
Lloyd sztem sem down, az az 1 elkapása kritikus pillanatban történt 3&sok, és ha nem lett volna meg, egy szavunk sem lehetett volna.
A fal már nem egyértelmű, sokszor küldtek blitzre 5-6 embert, ez ellen talán többet lehetett volna használni az így szabaddá váló területet, ahogy ez WW TD-jénél. Meg kell emelni a kalapot a Phins D előtt, kemények, agresszívak voltak, erre számíthatunk a PO-ban is.
Go Pats:)
2012. 12. 03. 11:26
Burkus
Nyögvenyelős meccs volt, gyak. kezd elfogyni az offense. 2009 jut eszembe,amikor volt Welker és kész. Hörni nem 100 %-os, nagyon látszott rajta. Edelman mankóval és rögzítőcsizmával hagyta el a stadiont, sztem ebből nem sok jó következik a szezonra. Shiancoe-t nem is nevezték, az ő igazolása egyértelmű bustnak tűnik. Lloyd-ot kivették a játékból, annyira nics WR, hogy már Slatert küldték fel WR-nek a végén. Nem tudom, Branch sérült-e, ha nem, én most visszhoznám. A fal alig tudta tartani a Miami védelmét, ráadásul Conolly hátsérülést szedett össze és nem is tért vissza. Ez Aldon Smith&Co. illetve J.J. Watt ellen kevés lesz, attól félek.

TB nem játszott jól tegnap, de nagy nyomás alatt volt kevés célponttal. Az nagyon látszott újra, hogy a hosszú passz már nagyon esetlegesen sikerül neki.

Remélem, hogy Bolden visszajön és akkor a futás megint erősebb lesz.

Welker tegnap a 17. meccsén ért el 10 vagy több elkapást egy meccsen, ezzel beállította Jerry Rice rekordját. Nem kis dicsőség és sztem idén még meg is dönti. Azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy Welkert mindenáron meg kell tartani, látszik, hogy TB nehéz helyzetben gyak. csak benne vagy Gronkban bízik.

Igazatok van, a defense - és a pass defense - tegnap jó volt, ők hozták tegnap a meccset és ez örömteli hír. (Még ha Talib egyszer úgy maradt is le Hartline-ről mint a borravaló...) Reményt ad a PO-ra, hogy ha nehéz a helyzet, majd a D is segít.

A Phins azért letett valamit az asztalra, amit érdemes megnézni:

http://www.youtube.com/watch?v=FIfbghHdG1s
2012. 12. 03. 12:00
lipi
Shiancoe-t nem nevezném rossz igazolásnak. Úgy volt, hogy egész idényben sérült lesz, de van az a mennyiségű pirula, hogy vállalta a játékot. Róla majd jövőre derül ki, hogy mennyire jó vagy épp nem jó.
Branch sajnos nem megoldás. Amikor Gronk, Hörni, Wes és Lloyd is a pályán volt, akkor sem tudott elszakadni a védőjétől. Nagyon lelassult szegényke.
Boldenre nincs okvetlen szükségünk. A futás a fal és Gronk hiánya miatt lett jóval gyengébb. Ebből a szituációból ő sem hozna ki többet.
Welker kapcsán teljesen egyet értünk.
2012. 12. 03. 12:23
Ha arra gondolsz amelyikre én Talib-bal kapcs, akkor az szerintem egy kis kommunikációs hiba volt, sztem ő arra számított, hogy a S átveszi az emberét, amikor látta hogy nem, elindult utána

Brady hosszúpasszaihoz.... a WR állományunk minden tagja a route futásaival testcseleivel képes leráznia a védőit, nem a végsebességükkel, amikor szereznek 3-4 yard előnyt hosszú passz alatt, azt is behozzák a CB-k, ráadásul gyakorlatilag minden CB magasabb mint a WR-jeink így inkább túldobja Brady, mert nem dobhatja a WR feje-fölé, mint pl. Manning vagy Stafford vagy akárki más... C. Johnson, D. Thomas, E. Decker-ről tudják a QB-ik, hogy le tudják "ugrani" a CB-ket, és ők fogják elkapni, mivel kihasználják a magasságukat.... na ez az amit nem tehet meg Brady, nem dobhatja oda, azt a magasabb CB leszedi a WR elől ezért dobja érzésem szerint túl legtöbbször....
Emlékezzünk csak vissza, hogy milyenek voltak a Moss-felé dobott hosszú passzok sokszor! Moss feje fölé, nem baj ha ott volt a védő (VAGY 3...ugye Miami) tudta TB, hogy Moss ha felúgrik magasabb mint bármelyik CB, és max. incomplet, de INT ritkán lesz.

Most meg amikor fizikailag ilyen elkapóink vannak mint Welker (5-9,185), Edelman(5-10,200), Lloyd (6-0, 200) és olyan CB-k vannak a ligában, mint Sherman (9-3,195), Browner (6-4,221) akkor mit akarunk mi hosszú passzt? ahhoz vagy kell egy q*rva gyors WR vagy egy nagyon magas, jelenleg egyik sem áll rendelkezésre nálunk... Lloyd is az athletikussága miatt lett kikiáltva "mélységi veszély"
2012. 12. 03. 12:27
ja azt hosszá fűzném nem hiányolom Moss-t és a jelenlévő WR-ekben maximálisan bízom, de jöhetne egy ifjú titán aki vagy rohadt magas, vagy q*rva gyors... a 3WR a keretben eléggé kevés (Slater-t ne vegyük annak)
2012. 12. 03. 11:31
Welker felé 18 passzt dobott dobott Brady, 12 elkapása volt, amiből 10 az első félidőben
2012. 12. 03. 18:10
Igen, és abból 13 az első félidőben, 5 a másodikban. 13-ból 10-et az első félidőben kapott el, 5-ből 2-t a másodikban. Az elkapások száma és aránya is szép. Kell ő nekünk, mint egy falat kenyér.
2012. 12. 03. 13:02
Gomes..
Lloyd és Ocho/Johnson között annyi a különbség, hogy előbbi pályán van 100-ból 99 snapnél, JMD lieblingje utóbbi pedig perceket kapott. Pontosan ugyanilyen elkapásai voltak Ochónak tavaly, erre ő is simán képes. Csak hát nem meccsenként 15 snappel. Egyáltalán nem látom, hogy előrébb lennénk vele.
2012. 12. 03. 13:14
hát szerintem Lloyd klasszisokkal jobb mint Ocho volt... ilyen test koordinációja csak keveseknek van
2012. 12. 03. 13:24
gronk93
Lloyd sokkal megbízhatóbbb mint Ocho
2012. 12. 03. 13:29
Habba
Szerintem Lloyd sokkal alázatosabb, sokkal jobban megtanulta a playbookot és ráadásul sokkal többet dolgozik blokkolás terén. Ráadásul nincsenek vele magatartásbeli problémák, Twitter, stb. Nekem nem kell több.
2012. 12. 03. 14:22
Én arra gondoltam tegnap, hogy lehet Tom bácsinak lassan kell kontaktlencse, mert nem lát el messzire :) Olyan túldobásai voltak tegnap is, hogy ihaj.
Az emberek szépen játszották olyankor tisztára magukat, csak hát az a fránya passz.

Viszont az tény, hogy kicsi elkapóknak nem lehet magasra dobni ilyen cb-k mellett. Jöhet a magas elkapó, végre-végre :)
És Lloyd sokkal jobb, mint Ocho. Ne feledjük, hogy ha Lloyd-nak jól dobják a landát elkapja, míg Ocho nem mindig. Lloydot imádnám, ha mondjkuk 10 cm-vel magasabb lenne :D
2012. 12. 03. 15:52
Tudom, hogy korán van még, de mi lenne ha végre egyszer sikerülne egy jó elkapót draftolni? ;) Néhány égimeszelő...
WR Keenan Allen - 192 cm
WR Terrance Williams - 189 cm
WR Justin Hunter - 195 cm
... és tudom, hogy "Brady örök", de nem ártana már a Mallett érára is spájzolni.
2012. 12. 03. 16:07
na pirko, otthon megnézem mit tudnak ezek az "égimeszelök". Azért közülük nekem egyedül Hunter az igazi colos darab. Még Allen ok a 190 fölötti méret miatt. Azért a 6,2-es Williams-et ne vegyük a magas elkapók közé, ö nekem a normál méret. Persze a mi elkapó brigádunkhoz képest már ö is toronydaru :)
2012. 12. 03. 20:21
winston86
Hunter számomra nem annyira meggyőző. Nem rossz persze, de nekem a felépítése is gyengének tűnik az NFL- szinthez, bár lehet csak becsapós, mert nagyon magas, meg annyira azért nem értek hozzá. Persze nem bánnám, ha pár év múlva szégyenkeznem kéne e miatt a hozzászólás miatt, mert Hunter csillogni fog foxboróban :) De Keenan Allen számomra jobbnak tűnik.
2012. 12. 03. 20:30
lipi
WR-t csak akkor, ha Wes nem hosszabbít. Falakat kellene foltozgatni, meg a safety posztot kicsit mélyíteni.
Ha Wes nem hosszabbít, akkor viszont minden picket elkapóra, hátha bejön valamelyik :)
2012. 12. 03. 20:52
crucified
Tele vagyunk jobbnál-jobb elkapóval. Én a D-t erősíteném, nem az O-t. Amennyiben O, akkor max. a falat, látva Mankinst és Vollmert. Tök felesleges WR-ről álmodni, szerintem Welker megkapja a pénzt.
2012. 12. 03. 21:13
Ha Welker idén jól játszik (és jól játszik), akkor nem hiszem, hogy sokkal lejjebb adná a fizetési igényét. Így viszont továbbra is a menesztést javasolom. Csak azért mert nincs egy magas elkapónk, akire lehetne dobi, és így Welker a megmentő, még nem jelenti azt, hogy őnélküle meghal a csapat. Nem, semmi baj nem lenne nélküle, át lenne picit alakítva a plan. Meg ha Brady annyira jó irányító (és annyira jó), akkor gyorsan összeszokik egy fiatal jó wr-rel.
2012. 12. 03. 21:21
loop80
WW-t én még két évig mindenképpen megtartanám.

Megérdemli a magasabb fizut, már jó előre megszolgálta!
2012. 12. 04. 07:50
crucified
Szerintem Brady-nek már nem annyira megy a hosszú passz, mint 5-6 éve. Én nem is erőltetném ezt annyira, abban mindig jobban benne van az INT. Igazad van, hogy Welker nem fogja lejjebb adni a pénzét -megértem-, de szinte sosem sérült, még mindig gyors és nem vagyok arról meggyőződve, hogy Brady könnyen hozzászokna egy újhoz. Márpedig Brady-ben max. 3 év van még.
2012. 12. 03. 21:19
loop80
OFF:

http://whatdoumeme.com/meme/ks3qno

Ezt muszáj volt ide bemásolnom, bocs'! :)
2012. 12. 03. 21:21
Wyatt
Korrekt, hogy Brady ha egyszer nem hoz űrszámokat, akkor down, ha pedig állatkodik se kerül az upba #amúgynem
2012. 12. 04. 12:31
Beliboy
Nekem is ez szúrt szemet, 144-es QB rate-tel pl. nem fért bele az upba, most pedig átlagosabb számokat hozott, és már egyből down.
Hozzászólás a(z) Ups & downs - Alapszakasz 12. mérkőzés bejegyzéshez