Menetrend
Szavazás

Ups & downs - Előszezon 3. meccs

2014. 08. 23. 14:51
Szerző: lucas
Kategória: Cikkek
A New England Patriots  lejátszotta harmadik mérkőzését az előszezonban, hazai pályán Foxboroban, a Gilette stadionban egy újabb NFC-s ellenfél, a Carolina Panthers ellen, amely 30-7 arányú Patriots győzelemmel zárult.

Up 

Tom Brady  Az irányító máris olyan jó formában van, mintha már a szezonban lennénk, 21 kísérletéből 17 sikeres volt, 204 yardot és TD-t passzolt.

Julian Edelman – Ő volt Brady első számú célpontja, 8 elkapásssal 99 yardot hozott, ez a legjobb teljesítmény ezen a meccsen a receiverek között. Ezen kívül volt egy 30 yardos szép visszahordása is az első negyedben.

Stephen Gostkowski – A kicker is hozza a tőle megszokott formát, teljesítményéből kiemelhető az a 60 yardos rúgás, amely egy 2 perces drive-ot tett eredményessé az első félidő végén.


Chandler Jones – A külső  linebacker/defensive end az egész pályát bejátszotta, és alaposan megnehezítette az ellenfél jobb tackle-jének Byron Bellnek az életét, 2 sacket is megcsinált, és 6 tackle-t jegyeztek be a neve mellé. 

Shane Vereen -- A running back nemcsak a földön, de a levegőben is jeleskedett az elkapásaival, melyek közül a legszebb a 40 yardos TD-t eredményező volt. Az első félidőben ő volt az 1. számú futó, 26 snapet kapott.


Vince Wilfork –  Eddig is ő volt a védelem közepének legfőbb ereje, és az is maradt.



Down 

James Anderson – A  linebacker elvétette a tackle-t  a running back Jonathan Stewart-tal szemben a pálya szélén, ezzel 20 extra yardhoz jutott az ellenfél az első negyedben.


Jordan Devey – Az első éves jobb oldali guardnak az egyik playben Tom Bradyt sikerült elgáncsolnia. 

Will Smith -- A veterán defensive endet már másodszor büntették  szabálytalan kézhasználatért (illegal hands to the face) az előszezonban.

Hozzászólások

2014. 08. 23. 15:07
petyus33
Én Up-ba tenném Garoppolo-t is, Brady mögött 9/12 105 Yards 1TD. Mallet azt hiszem mehet a levesbe. BB belenyúlt volna megint? Ő lehet TB utódja? Imponálóan játszott az előszezonban újonc QB-hez képest.
2014. 08. 23. 15:30
max350
LeGarrette Blount és a mariska...

http://tdmagazin.hu/hirek/bajban-a-steelers-ket-futoja
2014. 08. 23. 15:37
nosbiglem
Érdekes, ilyenkor mindig azt mondom, hogy nem kár érte, hogy elment.
2014. 08. 24. 09:20
fatman
hát igen... nekem gyanúsan könnyen szabadult meg tőle a csapat...
2014. 08. 23. 15:33
nosbiglem
Nekem is az az érzésem hogy Mallettnek a köv. meccsen megadják az esélyt a bizonyításra. Ha nem tud valamit felmutatni, lehet hogy tényleg megy a levesbe. Malletnél nagyobb embereket cutolt mar BB. Nem fog könnycseppet se ejteni. A meccsből sztem ez a legnagyobb tanulság.
2014. 08. 23. 15:37
Whitealert
Brady mindkét TD passza Vereennek ment, jók voltak mindketten. Szerintem Ridley marad az első számú futó, Vereen +1 elkapót jelent majd a pályán. Mi a véleményetek?
2014. 08. 23. 15:50
petyus33
ilyenkor mondják, hogy a bőség zavara. Ez legyen a legnagyobb gond, hogy egy ember két poszton is jól teljesít, és hogy hova is tegyék. Úgy néz ki a múltévi elkapóhiány a múlté, Thompkins jó lesz, bár még mindíg érzek kis bizonytalanságot. A bizalom és a képzés jót fog tenni neki
2014. 08. 23. 15:50
petyus33
Eggyel több variálási lehetőség a pályán
2014. 08. 23. 15:52
Pat Patriot
Jones a jobb oldalról indulva csinálta a sackeket. Akkor viszont Byron Bell nem lehet RT.
Amíg koncentrált a csapat, addig nem volt gond. Alakul ez.
2014. 08. 23. 17:21
lipi
Érdekes meccs volt.
Az alap támadójátékkal úgy mentünk át a Panthers nem rossz védelmén, mint kés a vajon. A Ofal tetszett. Nem mindig volt a helyzet magaslatán, de összességében egész pofás formát nyújtott. A futás viszont nem igazán muzsikált, ami aggasztó is lehet. Ridley még mindig a legjobb futónk, Vereen elkapásokban baromi jó, futásban már kicsit kevésbé. Woodhead úgy érzem jobb volt nála. A többi RB is jó, hogy a keretben van, még ha a játékhoz érdemben nem is igazán tudnak hozzátenni :).
Ami aggasztó, az részszint a TE játék teljes hiánya, részszint az elkapók baromi sok dropja. Iszonyatosan tudnám értékelni, ha valami kóbor elkapó TE-t be tudnánk csípni a keretszűkítéseknél... Amendola játéka kicsit hektikus.
A védelemben a front7 pofás képet fest. A Panthers nem szar futójátékát teljesen megöltük. Ha jól emlékszem, akkor talán egy 1stD se jött össze. Chandler egy állat :). Félelmetes területet képes bejátszani. A másik kifejezettem impresszív teljesítményt Collins tette le az asztalra. Viszont a teljes CB sor dadogott, ami nem túl biztató :S. A S szekcióval nem tudom mik az elképzelések, de eddig se Chung, se Wilson se Harmon nem volt igazán meggyőző...
Az idény nagy kérdése számomra az lesz, hogy Hightower mit tud BB-ről hogy a keretben van? A Spikes vs HT csere nem biztos, hogy a legjobb húzása volt a vezetőségnek.
Baby Vince viszont szerencsére ott folytatja, ahol abbahagyta. Kicsit rozsdás még, és szerintem nehezebb is, mint volt, de gond nélkül pakol odébb bárkit. Viszont mögötte egyelőre nagy az űr.
Kiemelkedően igaz ez az kezdő LB sorra is. Buhahasis (vagy hogy hívják az embert :)) INTje gyönyörű volt, de hogy előtte mit bóklászott céltalanul a pályán, az valami elképesztő... Talán még Davis mutatott játékra emlékesztető dolgokat a pályán.
Mallett vs Talján Csődör. Most először mondom azt, hogy nincs szükség 3 qb-ra a keretben. Gerappa simán van azon a szinten, hogy bármikor pályára lép, nem lesz instant gyomoridegem. Félelmetesen jó a srác. Baromira érzi a zsebet, gyors döntéseket tud hozni és ami a legfontosabb, magabiztos. Ha nem is tuti, hogy ő lesz TB utódja, de több, mint biztató :).

Nagy kérdés, hogy az első keretszűkítéskor lesz-e nagy név a listán.
tippek?
2014. 08. 23. 18:49
despota
Mikor lesz az első keretszűkítés??
2014. 08. 23. 19:35
Kedd este 10 óra.
2014. 08. 23. 19:37
despota
2014. 08. 24. 11:46
BaP
+1

Egyedül Amendolával lennék kritikusabb, egyszerűen nincs már indok, amit ne merített volna ki, nem nagyon találok magyarázatot a gyenge teljesítményére.
Tyms-el sincs szerencsénk, ígéretes lenne, de 4 meccsig el van tiltva ....
Emellett nem teljesen értem, Browner miért játszott ilyen keveset.

Most jön a keeetszűkítéses halászgatás, én pl egy TE és egy SS steal-nek is örülnék.

Amúgy egész biztató volt ez a meccs :)
2014. 08. 23. 19:38
Reiss írja, hogy Mallett epizódszerepével Belichick alapszakaszmeccset szimulált, amikor az irányító átmeneti kiesése miatt kell beugrani a tartaléknak.

Ennek Reiss szerint az olvasata, hogy Mallett a biztos #2 Brady mögött.
2014. 08. 23. 20:35
topin
2014. 08. 23. 23:25
Lucius
Ha BB úgy gondolja, az úgy is van.
2014. 08. 23. 20:29
Neo
Hát Málészájnak semmi keresni valója a rosteren, remélem ki merik majd vágni.

Egyébként tényleg kezd egész jó lenni a mutatott játék..talán csak Ridley miatt lehet aggódni..Vereen és Bolden is jobban muzsikált eddig nála. Vereen bevetődős TD-je kicsit a tavalyi Edelman-re emlékeztetett :)

Amúgy miért rúgják megint köezelebbről a jutalom rúgásokat?? Lemaradtam valamiről?
2014. 08. 23. 20:32
Az első két héten csak tesztelték, milyen lesz, ha megváltoztatják. Alapszakaszban marad minden a régiben.
2014. 08. 23. 21:42
cspeti98
Én azon kevés emberhez tartoztam, akik örültek Gerappa draftolásának, sőt nekem ő volt a kedvencem a QB-k közül Bortles után, de rá esélyünk se volt. Sokan már a draftolásakor leírták és voltak olyanok is, akik reménykedtek de nem értették a picket, szerencsére Jimmy eddig rájuk cáfolt, remélem Easley is megmutatja, hogy miért örültem a draftolásának. :) Mallett egyébként mehet nyugodtan, ha Gerappa így folytatja, akkor lehet megvan TB utódja, gyorsan le is kopogom :)
2014. 08. 23. 22:01
Gege8
Most nézem a meccset. Kár, hogy ilyenkor még nem lehet igazán elhelyezni a csapatokat, mert eléggé dominálunk; kérdés, hogy milyen erőt képvisel ez a Panthers manapság. D oldalon nincs nagy vész (amúgy szerintem Chandler statisztikáját elírták 3 sack lesz az a 2; de állat a srác); Mallett szerintem gáz, az offense meg majd felpörög. TE játékot TE nélkül nehéz játszani.... Láma kérdés a szabályokhoz jobban értők felé: ha 3 zászló van, 2/1 arányban, az logikusan miért offset? 1-1 offset, az OK, de akkor a másik oldalon még "marad" egy. Vagy csak a büntetések ill. zászlók ténye számít?
2014. 08. 23. 23:25
Lucius
Az offense meg majd felpörög? Mindenhol azt írják, hogy az O megállíthatatlan volt. Persze mindig lehet jobb is.
2014. 08. 23. 23:38
Gege8
Thompkins kicsit inkozisztens, Boyce, Gronk, Hóember lábadozik, + a lelkesedés faktor; ezért írtam; valamint úgy érzem a támadóknak több pluszt ad ha bejönnek a játékok. Örülnék ha Edelman + Lafell + Amendola jó lenne, de nyilván mindenki nem fog beférni az 53-ba. Van olyan preseason ranking ahol a Carolina D 2., de a játék képe alapján ez túl szép lenne.
2014. 08. 23. 23:46
bence.szel
Boyce nem lábadozik, hanem egyszerűen rosszul áll a szénája, ami egy tavalyi 4. körös draft picktől nem túl jó hír... Ha nem ott draftoltuk volna, már kb. most inkább Tyms-et tenném be az 53-ba... :( Amúgy szerintem kezd összeállni a dolog, biztató volt számomra a meccs! :)
2014. 08. 23. 22:43
dartib83
Jermichael Finley mint TE nálunk?
Állítólag már felépült és, mintha nálunk is lett volna próbajátékon - nemrég.
2014. 08. 23. 23:44
bence.szel
Jó lenne! Bár az szerintem sokat elárul az ő és Dustin Keller állapotáról és fizetési igényeiről, hogy a Pats az elmúlt kb. 10 napban 9szer változtatott a TE állományán és nem jött egyikük sem. Keressük a megoldást, de ezekszerint nem bennük látjuk.
2014. 08. 24. 12:32
Huszas71
Sziasztok!
Sajnos dolgoztam a mérkőzés ideje alatt (vendéglátás), tudna valaki dobni nekem egy linket, ahol a meccset utólag megnézhetném? Előre is köszi!
2014. 08. 24. 13:39
nszgergo
2014. 08. 24. 13:40
ArsnL
2014. 08. 24. 13:32
Lucius
Welker megint agyrázkódást szenvedett. Lassan kezd kellemetlenné válni ez a dolog a nála. Szerintem egy-két éve van még a ligában, ha fontos neki az egészsége.
2014. 08. 24. 15:39
Burkus
Welkerről azt találgatják a szaksajtóban, hogy talán már az idei szezonban sem játszik. Szegény, jobban járt volna, ha marad.

Volt a fordulóban egy-két komoly veszteség. A Packers bukta Raji-t IR-el. Sam Bradford is megsérült.

Nem tudom mi a GM álláspontja a QB-ket illetően. Nekem nagyon tetszik Garoppolo játéka, önbizalommal teli, jó megoldásokkal, jó meglátásokkal. Ugyanakkor nem tudom, hogy Brady esetleges sérülése esetén megfelelően fel van-e készülve a csapat vezetésére és hogy mentálisan elviselné-e ennek a terhét. De annyi need van, ahol meg kellene tartani jó játékosokat vagy kellő depth-et - ld. WR-ek, DT/DE sor vagy Butler érkezésével a CB-k - hogy szvsz. luxus lenne egy helyett fenntartani Mallettnek. Az szinte biztos, hogy valaki elvinné backup QB-nek, ha más nem, a Jets, de a Houstont is hallottam emlegetni.
2014. 08. 24. 18:26
ArsnL
Abba gondolj bele hogy a Skins ellen volt életében először NFL meccsen (nem tudom ez hogy jött össze neki) és egyáltalán nem látszott rajta

Azóta meg bebizonyította, hogy ez nem egyszeri mázli volt, persze egy pre-season game nem hasonlítható össze egy alapszaki v PO meccsel, de sztem ha TB ne adjisten lesérülne a Jimmy-nél jobb pótlékot nem nagyon találhatnánk, mert iszonyatosan system-fit (és ez az amit mi nem láthattunk a drafton, és mea culpa-zom minden egyes jó megoldását követően)

a szezonunkat meg úgy is a D# milyensége fogja meghatározni, ha elkerülnek a komoly sérülések és nagyon összeáll a védő csapat csak akkor lehet esélyünk
(persze TB zsenialitása mindig elkél de önmagában SAJNOS nem elég)
2014. 08. 24. 13:44
ArsnL
személy szerint inkább tartanék meg egy Boyce-t vagy Butler-t mint Mallett-et

nem látom értelmét megtartani, 1 éve van, szóval cserében sem lehet reménykedni, teljesen felesleges a maradás

ha még jól játszana, de Jimmy egyszerűen megilletődés nélkül, nagyon koncentráltan, jól játszik

felesleges a 3 QB a rosteren
2014. 08. 24. 15:41
Burkus
Butlert illetően nem értek egyet Veled. Ilyen időkre - hogy van 5 jó CB-nk - nem is emlékszem, amióta Pats meccseket nézek. Butlert Revis de facto egyéves szerződése miatt is meg kellene tartani.
2014. 08. 24. 16:16
nszgergo
sztem meg egyről beszéltek :)
2014. 08. 24. 17:03
Burkus
Mea culpa :) Igazad van, nem tudok olvasni. :)
2014. 08. 24. 18:19
ArsnL
csak kérdés hol mennyi hely marad, mert DL-ba is kéne depth - LB kérdéses h most Jones v Ninko-t oda vesszük-e, WR-ből nem lehet elég

kíváncsian várom hogy dönt a szakvezetés
2014. 08. 24. 19:14
loop80
Érdekes az idei előszezon, kb. mindenről lemaradtam eddig, vagy le fogok... Mondjuk az első meccsünk 2/3-át pont láttam, de azt meg minek... :D

Butlert én is marasztalnám, mert Revis szerintem csak az idei szezonban lesz Hazafi, Gerappa pedig már ennyi idő alatt is bizonyította, hogy sokkal több van benne, mint Mallett-ben (valaha is volt).

Kovács Vilmos nálam leszerepelt, egyáltalán nem marasztalnám, Boyce is mehet Isten hírével. Tyms, ha lehet, maradjon, Amendola viszont nálam "határeset": amikor leigazoltuk, jó vételnek tartottam, de mostanra már kezdem azt hinni, hogy nem lenne jelentős veszteség az elküldése. Pedig kiváló WR, de túlságosan hullámzó a teljesítménye...
2014. 08. 24. 20:06
Burkus
Hiányoztak a meccsről:

TE Rob Gronkowski
WR Aaron Dobson
OT Sebastian Vollmer
TE Michael Hoomanawanui
RB Brandon Bolden
DT Sealver Siliga
LB Cameron Gordon
OL Bryan Stork
OL Chris Martin
DT Dominique Easley
DT Chris Jones

Basszus, Gordon és Martin kivételével mindegyik olyan játékos aki várt kezdő vagy fontos szerepet tölt be a várakozások szerint a depth-ben. Már megint alakul a szezon...
2014. 08. 24. 21:38
Lucius
Bízzunk benne, hogy jelentős részük már az első meccsen jelen lesz. Dobsont sajnálom, hogy sérült volt végig az edzések alatt. Így nem hiszem, hogy fejlődött. Sőt, talán még be is rozsdásodott. Pedig én továbbra is bízok benne. Pont arról volt híres az egyetemen, hogy nincsenek droppjai, nem hiszem, hogy elfelejtette elkapni a labdát.
Hozzászólás a(z) Ups & downs - Előszezon 3. meccs bejegyzéshez