Ups & downs - 11. hét, 10. mérkőzés

Vasárnap délután a New England Patriots lejátszotta a szezon egyik legjobban várt mérkőzését az Indianapolis Colts ellen hazai pályán, a Gillette stadionban, amely végül 31-28 arányú Patriots győzelemmel zárult. A mérkőzés első három negyedében a Pats uralta a játékot, a meccs utolsó szakaszára 17 pontos előnnyel érkezett a csapat. Ekkor bekövetkezett a Colts ellen immár szokásosnak nevezhető 4. negyedes rövidzárlat. A meccs sorsa ismét Peyton Manning kezébe került, és ez nem szokott jót jelenteni a Colts ellenfeleinek. Most azonban szerencsére másként fordultak az események: James Sanders 31 másodperccel a meccs vége előtt leszedte Manning dobását a gólvonaltól 6 yardnyira (ez volt a Colts sztárirányítójának 3. interceptionje). Így, ha nehezen is, de a New England Patriotsnak sikerült 31-28 arányban megnyernie a rangadót. Ezzel a csapat 8-2 arányú győzelmi mutatóval várja az alapszakasz folytatását. Up Pass protection- Az előző héten nem dícsértük meg a támadófalat, bár akkor is megérdemelték volna. Tekintve, hogy a két veszedelmes ellenfél, Dwight Freeney és Robert Mathis defensive endek csak ritkán kerültek Brady közelébe (1 sack, 2 hit / 26 dobás), ezen a meccsen is méltán említhetjük a jó teljesítményt nyújtók között őket. James Sanders - A múlt héten az AFC védőjátékosának megválasztott safety ezen a meccsen is maradandót alkotott. A meccs vége előtt 31 másodperccel elkapott fantasztikus interceptionje eldöntötte a mérkőzés végkimenetelét. Danny Woodhead - A "Petite Patriots" brigád oszlopos tagja ismét fantasztikus teljesítményt nyújtott, 7 próbálkozásból 69 yardot futott. 36 yardos touchdown TD-je a 3. negyedben a jelenkori Patriots történetének egyik legdinamikusabb akciója volt. Down Kyle Arrington - A cornerback nagyot hibázott, amikor nem sikerült feltartóztatnia Reggie Wayne-t a 2. negyed vége felé, ezzel nagy lehetőséghez jutott a Colts. Az ezt követő Peyton Manning-Wayne touchdown-ban is sáros volt. Teljesítményével az edzők is elégedetlenek lehettek, mert Darius Butler lépett a helyére a 2. félidőben. Tully Banta-Cain - A veterán OLB/DE 15 yardos unnecessary roughness (szükségtelen keménység) büntetésével a Colts kiváló mezőnypozícióhoz jutott a 4. negyedben, amelyet Manning késlekedés nélkül ki is használt. Bár ez volt a Pats egyetlen büntetése a meccsen, a következmény mégis nagyon súlyos volt: Manning 18 yardos TD-passzal találta meg Blair White-ot, 31-28-ra alakítva ezzel a mérkőzés állását nem sokkal a meccs vége előtt. Julian Edelman - A receivernek nem sikerült elkapnia Brady 7 yardos passzát 3. és gól szituációban a negyedik negyedben, így az ígéretes drive csak FG-lal zárult. Ez után következett be a meccs menetében az a fordulat, amely csaknem a Colts comebackjével (fordításával) zárult. Forrás: espnboston.com - Mike Reiss