Ups & downs - Preseason 1. mérkőzés

A New England Patriots  amerikai idő szerint csütörtök este fél 8-tól (nálunk péntek hajnalban fél 2-től) lejátszotta a 2011-es előszezon első mérkőzését haza pályán Foxboro-ban, a Gillette stadionban a Jacksonville Jaguars ellen, amely végül 47-12 arányú Patriots sikerrel zárult. Terveink szerint a 2011-es szezonban is folytatjuk  sorozatunkat, amelyben a mérkőzés során a kiváló  és a kevésbé jó teljesítményt nyújtó játékosokat emeljük ki. Ups Dane Fletcher - Azok után, hogy a volt Montana State játékos nem draftolt szabad ügynökként került a csapathoz, hosszú utat járt be. Ő volt a védelem vezére (irányított a huddle-ban), és a mérkőzést 5 tackle-lel zárta, amely a legtöbb volt a csapatban (holtversenyben), ezek közül 2 a LOS mögött történt. Taylor Price - A másodéves elkapó 5 elkapással 105 yardot ért el (ez a legtöbb a csapatban), közülük kiemelkedik egy káprázatos TD-elkapás a célterület hátsó részében. A mérkőzés vége felé ugyan volt nehezen felfedezhető néhány hibája, de az egész meccsen nyújtott teljesítménye megszilárdíthatja a helyét a cseresorban. Stevan Ridley - A szándékosan sokat foglalkoztatott running back jó teljesítményt nyújtott, és végül 3 touchdownnal zárt (2 futott, 1 elkapott). Az 5 láb 11 magas, és 225 font súlyú futó erőt mutatott fel. Downs Darius Butler - A CB a negyedik negyed során túl mélyen játszott, és a holtversenyben legtöbb 5 tackle-t ő is elérte, de ez nem tekinthető igazán jó jelnek. Ahhoz képest, hogy a 2010-es szezonnyitón kezdő ember volt, elég nagy elmaradásban van. Aaron Hernandez - A tight end miután elkapta a labdát kétszer is elveszítette az első negyedben, bár az egyik fumble-t visszaszerezte. A hanyag labdakezelés könnyen egy TD-be kerülhetett volna, mivel az egyik leveszített labda az ellenfelet rögtön a red-zone-ba juttatta. Jonathan Wilhite - Cornerbackként ő is túl mélyen játszott a negyedik negyedben. Ráadásul a special teamben elkövetett hibájával (illegális blokk) érvénytelenítette Taylor Price hosszú punt utáni visszafutását.