Van zsákjában minden jó: Pats győzelem és PO

Szerencsére a karácsonyi falatok nem ülték meg a játékosok gyomrát és sikerült meggyőző eredménnyel legyőzni a Jax-et. Nézzük a szokásos kérdez-felelek. Szép győzelem volt, 26 passzodból 23 volt sikeres. Tom Brady: „ Jó napunk volt. Amikor majd minden sikerül az sok dolognak köszönhető, ilyenek a jó play hívások, védelem és a futások. Elég könnyű dolgom van amikor így ki vagyok szolgálva, csak el kell találnom őket. Jól passzoltunk ma, de volt néhány nagy futásunk is. Laurence Maroney, Freddie Taylor, Sammy Morris, Kevin Faulk mind kivették a részüket a munkából. Az év ezen szakaszában kell jól játszanunk, és azt kell hogy mondjam egész évben most nyújtottuk a legjobb teljesítményt, a Tennessee elleni meccset leszámítva. 7 AFC East bajnoki cím 9 év alatt, mit jelent számodra ez a győzelem? Tom Brady: „Nagyon nagy dolog ez. Higgye el nekem....ez egy hosszú út volt számunkra. Úgy kezdtük, hogy nem sikerült tavaly PO-ba kerülnünk. Utána valahogy fel kellett minket készíteni az offszezonban a  minicampekkel és edzőtáborral, hogy idáig eljussunk. Emlékeznek hogy tavaly azért kellett szorítanunk, hogy az eredmények nekünk kedvezzenek? Nekünk meg volt a lehetőség, hogy két meccsel a vége előtt a divízió elsőségért játszhattunk. Nagyon sok munkánk van az elmúlt egy évbe és most fizetődik ki, amikor sikerül az álmainkat valóra váltani. Sokan dolgoztak velünk ezért a sikerért, új játékosok jöttek és illeszkedtek be, tanulták a dolgokat nálunk, illetve a családok sokat segítettek a játékosoknak. Nagyszerű élmény és siker ez nekünk.” Harmadik győzelem egymás után, mennyire fontos ez az önbizalom és a PO szempontjából? Tom Brady: „Nagyon sok jó csapat van. Sokan állnak 7-7, 8-6-tal. Persze a Coltsnak nagyszerű éve van, de rajtuk kívül sok más kiváló csapat van. A Jacksonville is ilyen, muszáj jól játszanod ellenük, Tennessee is jó, mint s Miami és a Jets. Rengeteg jó képességű ellenféllel játszottunk és azt hiszem, mostanra sikerült összeérnünk, mindenki tudja már hogy mi forog illetve forgott kockán, mennyire meg kell küzdeni a PO helyért. De sok meccset játszottunk, ez volt a 19. az évben, preseasont is beleszámítva és több mint 110 edzésen vagyunk túl. Jó dolog a csapatnak, hogy többnyire egészségesek a játékosok, illetve a sérültek is kezdenek visszatérni és játékba állnak, ahogy Freddie Taylor futott egy kicsit, Edelmannak és Baker-nek sikerült pár játékot megcsinálni. Erről szól, hogy mindenki megtalálta a módját hogyan segíthet a csapatnak.” Mit jelent számodra a divízió győzelem? Randy Moss: „Szerintem jó dolog, hogy a divízió elsőség visszakerült New Englandhez. Az elmúlt 3 évben amióta a csapatnál vagyok, kétszer sikerült megnyernünk. Az elmúlt év kiábrándító volt számunkra, de most sikerült visszaszereznünk az első helyet és ki tudja még mit tartogat számunkra ez az idény.” Mit gondol a Randy Moss maszkról amit az egyik szurkolón látott a nagyképernyőn? Randy Moss: „Vicces volt, a többiek szerették volna ha kicsit szórakoztam volna azzal a szurkolóval. Élveztem ahogy kissé humorosra, tréfásra vette a maszkot. Erről szól a dolog, próbáljuk élvezni. Amikor jól megy a csapatnak, a szurkolók visszatérnek hozzánk, játékosok is jobban játszanak és ma telt ház is volt a stadionban. Mindenki élvezte a mai napot.” Licenszbe fogja foglalni, hogy vágassák le a maszk haját? Randy Moss: „Az az én maszkom, nem kell hajvágás.” Milyen érzés volt hogy a szurkolók skandálták a nevét? Randy Moss: „Az a szép a fociban, hogy vannak jó és rossz napjaid. Tudni hogy az egész stadion mögöttem van, buzdít, egyértelműen jó érzés. Legutóbbi teljesítményem hazai pályán nem volt éppenséggel jó, ezért remek érzés, hogy most élvezték a meccset. Az a legfontosabb, hogy élvezzék a játékot. Néhány megmozdulásunk jó volt ma és visszaszereztük a divíziót New Englandnek, úgy hiszem büszkén viselhetjük a sapkát [ ami a divízió elsőségért jár ].” Milyen érzés, hogy a divízió bajnoki cím ismét a tiétek? Wes Welker: „Óriási siker ez nekünk, ez egy speciális érzés, hogy tudod mi forog kockán a mérkőzésen. Nagyszerű volt, hogy megszereztük a pólót és a sapkát ismét. Örülünk a sikernek.” Miért nincs Wes Welker maszk? Wes Welker: „Ezért mert ezt mindig láthatjátok a pályán [ mutatott magára közben Welker ]. Igazából nem tudom. Ezek egészen különlegesek, nem látunk gyakran ilyeneket. Meg amit Moss tud a pályán, az is különleges, szóval passzol a kettő.” Bármivel próbálkozik az ellenfél védelme valahogy mindig megtalálod az utat. Wes Welker: „Mint elkapó sose akarod érezni azt, hogy nincs rajtad senki vagy hogy őriznek, esetleg bármi mást. Ez nem az én gondolkodás módom. Az enyém az, hogy valahogy nyernünk kell. Mindegy számomra hogy ketten fognak vagy/és egy safety van rajtam. Azon dolgozom, hogy Tomnak mindig legyen lehetősége hova passzolni.” Sokat kapott az idei évben. Wes Welker: „Ilyen ez, amikor sok labdát kapsz el, szintén amikor puntot hordasz vissza. De őszintén szólva jól érzem magam.” Milyen megnyerni az AFC Eastet? James Sanders: „Sokat jelent. Tavaly nem jutottunk be a PO 11-5-tel. De idén kiharcoltuk, csak annyit akartunk, hogy megkapjuk az esélyt és meg is kaptuk.” Brandon Meriweather interceptionje. James Sanders: „Nem igazán láttam, épp azon voltam hogy elkapjam Marcedest, de amikor felnéztem már az oldalvonal felé futott. Kiválóan játszik amikor mélyen hátul van, uralja a levegőt. Mi már hozzá vagyunk ehhez szokva, tudjuk hogy mire képes és ma szükségünk volt az ő jó teljesítményére és nem is csalódtunk benne.” Az ő nagy ütéseiről a mai meccsen. James Sanders: „Többször is sikeresen olvastam le az irányítójukat. A heti elemzés sokat segített. Tudtuk, hogy mit akar az offensük, olvastam a játékukat és ugrottam a labdára. Mondtam Meriweathernek ha kicsivel jobb a passza akkor én kaptam volna el.” A hosszú futás(ai). Sammy Morris: „Mindig elől kezdődik. Sok fajta játékosunk található ott, vannak tehetségesek, nagydarabok, agilisak. Tom megadta a jelet és sikerült jó helyzetbe kerülnünk és megcsinálni a playt.” Milyen AFC East bajnokának lenni? Sammy Morris: „Az a legjobb dolog. Az eredmények és minden egyéb ellenére sikerült megszereznünk a pólót és a sapkát. Ezért vagyunk itt.” Arról, hogy Dan Connolly fullbackként játszott. Sammy Morris: „Igen ő egy lineman aki fullbacket játszott, de ő agilis, gyors és erős. Szóval imádtunk mögötte futni. Szerencsésnek érezte magát, hogy nem kaptak róla büntetést a touchdownnál? Chris Baker: „ Nem, ez része a játéknak. Próbáltam szorosan tartani. Nem nyújtottam ki a kezem vagy valami. Én csak felmentem és ő pedig hátrafelé mozgott. Nem próbáltam leütni a labdát szóval megálltam és felugrottam érte. Ahogy mondtam, része a játéknak.” Hogy mennyire volt nagy játék a touchdown. Chris Baker: „Tudja, a defensenek volt egy nagy megállítása így ki kellett vennünk a kezükből a gyeplőt. Egyértelműen ők elsősorban egy futó csapat és ki kellett zökkentenünk őket a ritmusból.” Az egyik oka hogy a Patriotshoz jött a,z hogy nyerjen divíziót? Chris Baker: „Igen, egyértelműen. Mondtam rengeteg embernek ez már a második AFC East bajnoki címem. Az első 2002-ben volt, a rookie évemben. Szóval elég régóta vagyok már ebben a sportban. Ez csak az első lépése volt a csapatnak a cél felé.” Jobban részt vett az elkapásban. Chris Baker: „Az egyik a touchdown volt a mai napon, de az nagy játék volt. Örülök hogy részt vehetek a passzokban. Tom sok helyre passzolt ma, többek közt a tight endeknek is. Szóval boldog vagyok és örülök, hogy sikerült egy nagy playt és touchdownt szerezni.” AFC East bajnoki cím. Adalius Thomas: „Azt jelenti, hogy sikerült megvalósítani az egyik célunkat. Büszkék lehetünk rá. Felállítottuk az elvárásainkat és meg is csináltuk, nem igazán kérhetsz ennél többet.” Defense fontos mozzanata, hogy megállította a Jaguarst az első negyedben fourth downnál. Adalius Thomas: „Igen, fontos volt. Ők az egyik legjobb harmadik, illetve negyedik és rövid csapat. Sokat küzdöttek, hogy ott legyenek és első alkalommal sikerült őket megállítani, kulcsfontosságú volt a meccs szempontjából. Csapatmunka, mindenki a helyén volt és azt tette amit kellett, és tudtuk hogy mire számítsunk. Szerintem nagyon lényeges, hogy mindenki egy húron pendüljön és jók legyünk kommunikációban, tudni ki hol van. Mindig a csapatmunkát dicséri ha sikerül megállítani egy 4&1-t. Mindenki ujjongott, ugrált, táncolt örömében.” A védelem önbizalma a mérkőzés után. Adalius Thomas: „Az úgy épül ahogy a mérkőzés halad. Tudni, hogy mi történik és kiegészíteni egymást. Egyértelműen jobban érzed magad egy győzelem után, főleg ha az divízió címet is szerzett egyben.” A secondary kommunikációja. Leigh Bodden: „Jó volt. Nagy szükség van rá, főleg azokon a meccseken amikor rosszul játszunk. Előfordult pár rossz  is, de utána kinyitottuk a szánkat és mindenki egy oldalon, lapon volt. Meg tudtuk csinálni.” Fourth down megállítása az első negyedben. Leigh Bodden: „Óriási volt. Ők nem tudták elvégezni a feladatukat, de mi igen. Lendületet adott a defensenek és az egész csapatnak.” PO hely megszerzése. Leigh Bodden: „Még sosem játszottam PO-ban, ez lesz az első alkalmam és nagyon izgatott vagyok. Alig várom. Emiatt is akartam ide jönni. Keresztül mentem már egy 0-16-on is [ Detriot-tal ], és azt nehéz volt elviselni, nem akarom hogy újra át kelljen élnem. Örülök, hogy a Patriots látott bennem valamit és tudok nekik segíteni. Izgatott voltam, hogy ide kerültem.” A csapat megkönnyebbült, hogy meg van a PO hely? Leigh Bodden: „Nem igazán. Mi csak kimentünk és próbáltuk a játékunkat játszani amivel végül sikerült nyerni. Boldogok vagyunk a siker után, de lapozunk és készülünk a következő hétre.” Csapatmunka. Leigh Bodden: „Erősen kezdtünk, meg van hozzá az energiánk, minden meccset így akarunk kezdeni. Gondolom kicsit segített az is, hogy tudtuk mi forog kockán.” Hite a heti játéktervben. Jarvis Green: „Tökéletes volt minden tekintetben. Mind az offensenek, defensenek és a special teamnek is nagyszerű napja volt. Minden nekünk dolgozott a meccsen, és jó érzés volt hogy nyertünk.” Visszakerültek az AFC East trónjára. Brandon Meriweather: „Nagyszerű érzés. Nagyszerű, nagyszerű érzés. Akármikor sikerül divízió elsőséget, PO helyzet szerezni az nagyszerű érzés.” Meglepődött-e azon, hogy Jaguars neki ment 4&1-nek az első negyedben? Brandon Meriweather: „Megbíztam az ösztöneimben. Azt hiszem az hiányzott az elmúlt hetekben. Beszélgettem Bill Belichickkel, Josh Boyerrel és néhány defensive edzővel, és azt mondták nekem hogy térjek vissza az alapokhoz, bízzak a megérzéseimben és próbáljak önmagam maradni, ne playeket akarjak csinálni. Ma azt tettem amit javasoltak.” Hosszú interception visszafutása. Brandon Meriweather: „ Ember, mondtam nekik, hogy engem tegyenek be punt visszahordónak. [ nevetett ] Ki kell próbálnunk néhány dolgot, de én nem fogok semmit se mondani. Önöknek kell elmondani Bill Belichicknek. [ nevetett megint ]” Milyen volt a régi csapata ellen játszani? Fred Taylor: „Túl kell lépni azon. Ez olyan volt mintha újra edzésen lennénk, edzőtáborban, mikor éles a helyzet és tényleg ütközni akarunk egymással, de azzal a különbséggel hogy az igazi meccsen földhöz vágnak téged. De rengeteg nevetés, szívatás volt. Persze nem igazából, komolyan, csak próbálták jól érezni magukat. Nem volt könnyű nekik mivel 28 pontos hátrányban voltak. Röviden jó volt látni őket és játszani velük.” Megnyerni AFC Eastet. Fred Taylor: „Annál jobban éreztem magam. Kilenc éve nyertem sapkát és pólót. Egyértelműen be fogom kereteztetni, dobozolni őket. Emlékek ember, erről szól az egész.” Maroney vigasztalása a fumblija után. Fred Taylor: „Végig beszélgettem vele az egész meccset. Azt mondtam neki, hogy próbáljon valami pozitívat kihozni a dologból. Isten különös utakon jár, mindenki tudja ezt. Mondtam hogy ha jó ha rossz, okkal történik vele, legyen türelmes és próbálja pozitívan felfogni a dolgokat.” A vasárnapi volt a legteljesebb meccs a szezonban. Dan Koppen: „Ahogy nézem, igen. Remélhetőleg ez egy olyan meccs volt, amire tudunk építeni és folytatni, az elejétől a végéig mindenki a helyén volt. Élveztük a játékot.” Megnyerni AFC Eastet. Dan Koppen: „Jó érzés visszatérni a PO-ba. Még van tennivalónk, de teljesítettük az egyik célkitűzésünket ami nagyszerű.” A 12 perces driveról az utolsó negyedben. Dan Koppen: „ Na, az egy hosszú drive volt. [ Nevetett ] Jó páran ki voltak fáradva annak a végén. De amikor azzal sikerül befejezni egy mérkőzést, az egy jó dolog. A runningbackkek keményen futottak és találták meg a réseket, védték ki a szerelési kísérleteket. Ahogy futottak abban a driveban, úgy szeretném őket mindig látni.” Jó érzés az összes futót egészségesen látni? Dan Koppen: „Igen, jó érzés hogy mindenki jól van, főleg Fred Taylor. A futások, amiket csinál és ahogy fut, jó hogy ismét köztünk van. Sammy Morris erőteljesen fut és amikor megtalálja a rést keresztül tör ott, kis yardos szituációkban jó. Az mutatja, hogy mire is képes.” forrás : Patriots.com