Vélemények az öltözőből

Még vasárnap, a mérkőzés után kérdezték a játékosokat többek között Matt Cassel-ről, Kevin Faulk-ról, valamint a sérültekről. RB Kevin Faulk (Arról, hogy fel kell lépniük a sérült játékosok helyére) Azt gondolom, erre mindig készen kell állnunk. Néha nincs sok lehetőséged, de mindig készen kell állnod, hiszed nem tudhatod hogy mikor jön el ez a szituáció. Ez ma bekövetkezett, három futóval tudtunk felállni és megosztani a labdabirtoklásokat (carry-ket). (A TD elkapásról a 4. negyedben) Ezt a játékot betettük a múlt héten és ma volt lehetőségünk megfutni azt. Ők bemutattak egy olyan matchup-ot, ami támogatta azt a játékot, így megfutottuk és sikeres volt. CB Ellis Hobbs (Arról a játékról, amely után el kellett hagynia a pályát a 4. negyedben) Jól van a vállam. Jól leszek. Rendben leszek. Kicsit megütöttem amikor elég viccesen földre kerültem. Túl vicces is volt, ami azt illeti. Nem éreztem jól magam, (de) jobban leszünk. WR Wes Welker (Matt Cassel játékáról) Nagyon jól játszott ma. Igazán jól olvasta és látta a védelem felállásait. Voltak olyan játékok, amiben jobbak lehettünk volna, hiszen ő jó volt, mi viszont nem. Szükség van arra, hogy ezeken együtt javítsunk. De ő határozottan nagyszerű munkát végzett ma a pályán. (A győztes TD drive-ról) Az hatalmas volt. Addig szinte magunkat lőttük lábon, de végülis abban a drive-ban megfelelően dolgoztunk együtt és pontokat szereztünk – és nem csak pontokat, hanem egy TD-t, aminek köszönhetően elég messze kerültek a visszatérésre – nagy dolog volt számunkra. És Kevin (Faulk) a kulcsa annak a játéknak. RB/FB Heath Evans (Kevin Faulk mai teljesítményéről) Nem tud (Kevin Faulk) meglepetést okozni nekem. Néha ámulatba ejt engem. Annyira tehetséges. Látod elkapni őt és kicselezni nála 50 fonttal nagyobb lineback-ereket. Különféle szempontból lehet az ő játékát megítélni. Ő valószínűleg az egyik legjobbak közül. Egy komplett futóról beszélünk. Egy az egyben nem tudják megállítani. Ha adsz neki utat, ő megfogja találni azokat a yard-okat, amiket más nem. Ő azokat a labdákat is el tudja kapni, amikhez mások hozzá sem képesek érni. És még ezek sem írják le a 33-as érdemeit. (A bizalomról, amely Kevin Faulk iránt van a csapaton belül a mérkőzés végső fázisában) Ha egy ember kezébe kell adni a labdát ilyenkor, akkor az biztos hogy ő az. Amikor nagy a nyomás és valaki 10 éve egyenletesen megoldja azokat, ki másnak a kezébe adnád? Ez a srác mindig megoldja, akár a pass protection-ről van szó, akár a labda elkapásáról, a blitz-elők kicselezéséről, akik 50 fonttal nehezebbek nála, ő a legjobb. LB Adalius Thomas (Steven Jackson távolétéről és, hogy ennek volt-e hatása a game plan-re) Egy kicsit, mert nem tudtuk mit várhatunk és mit főztek ki ellenünk. Amikor az egyik legjobb játékosuk nem játszik, nem tudhatod pontosan hogy mi fog történni. Kitartottak amellett amit csinálni szoktak, de ugyanakkor a futójátékuk nem volt ugyanaz, mint amikor Jackson is játszik. (Nehéz volt-e játszani olyan játékosokkal, akik általában nem edzenek a secondary-ben) Amikor valaki megsérül, sok minden megtörténhet, de Bill Belichick király abban, hogy mozgassa az embereket és így lehetőségünk legyen megcsinálni a játékokat. Amikor valaki megsérül, más a helyére lép és megpróbálunk nem elszalasztani egy ütést és ennél többet nem tehetünk. LT Matt Light (Arról, hogyan kezeli Matt Cassel a nyomást) Nincs egyedül. 11 srác van a támadóegységben és mindenkinek megvan a maga munkája. Nagy a felelőssége és nagyon jól végzi a dolgát. Hétről hétre egyre jobb. Beszélgettük erről és azt gondolom, hogy igazán jól kezelte az egész helyzetet. DE Ty Warren (Arról, hogy holtversenyben az első helyen áll a csapat az AFC East-ben) Mindent összevetve a helyzetünk jelenleg az AFC East-ben nem rossz pozíció. Hallottam, hogy a Miami legyőzte a Buffalo-t. Ez ad nekünk egy esélyt és ezzel nem azt akarom mondani, hogy már meg is nyertük a divíziót, vagy hasonló, csak jó irányba haladunk, és ez jó. Jól szórakozunk közben. Jó hangulatban végezzük a munkát minden héten és kizárunk minden spekulációt és kritikát például Cassel-el kapcsolatban. Nem igazán tudjuk, hogy hogyan boldogult vele, de amint az a pályán is látszik, igazi vezetője a csapatnak. Tovább keressük a lehetőségeket és igyekszünk a védekezésünkön és a speciális csapaton is javítani. Egységben kell működnünk, és amíg ez az egység együtt van, addig képesek leszünk egyre jobbak és jobbak lenni. Forrás: Reiss's Pieces