Veteránok próbajátékon

A jelentések szerint kedden négy veterán játékos, Nate Byham (TE), Ben Hartsock (TE), Ronnie Brown (RB) és Brian Leonard (RB) járt próbajátékon a Patriotsnál-TORESPONT-


Sok szurkoló volt csalódott amiatt, hogy a Patriots nem draftolt tight endet az idén. Úgy tűnik, hogy a csapat is úgy érzi, a poszt igényel még némi mélységet.

Az ESPNBoston.com újságírója, Mike Reiss jelentése szerint kedden a Patriots négy veterán játékosnak tartott felmérőt, akik között volt pár tight end is – Nate Byham és Ben Hartsock. Felmérőn vett részt továbbá két running back is, Ronnie Brown és Brian Leonard.

A 25 éves Byham az elmúlt két idénytben a Tampa Bay játékosa volt, így Bill Belichick-nek volt rá alkalma, hogy megfigyelje a játékos edzésmunkáját, amikor a preseason mérkőzésük előtt a Patriots közös edzést tartott Greg Schiano egykori csapatával. A 6-4 magas, 264 font súlyú játékos inkább blokkoló, mint elkapó tight end, hiszen 15 meccsen csak 6 elkapása volt az elmúlt két szezonban.

Hartsock is inkább blokkoló típus, 6-4 magasságával és 255 fontos testsúlyával. Ő játszott már az Indianapolis, a Tennessee, az Atlanta, a Jets és a Carolina csapatában is eddigi 10 éves pályafutása során.

Brown (32 éves, 6-0 magas, 223 font súlyú) tűnik ki a leginkább a felmérőn megjelent játékosok közül. A 2005-ös drafton az 1. kör 3. pickje volt, az Auburn-ről kikerülve. A karrierje első hat évét a Miami-nél töltötte. Komoly térd sérülések akadályozták abban, hogy az az igazán robbanékony fegyver lehessen, mint amire sokan számítottak a részéről, az elkapó képességei azonban hozzásegítették ahhoz, hogy az elmúlt néhány szezonban 3rd down futóként biztos helyet szerezzen magának a Philadelphia csapatában (2011) és San Diego-ban (2012-13).

A 6-1 magas, 255 font súlyú Leonard kissé úgy tűnik, a halfback és a fullback posztok között lavírozó játékos, aki játszott a St. Louis, a Cincinnati és a Tampa Bay csapatában is nyolc éves pályafutása során. Összesen 47 futása volt 182 yardért, és 29 elkapása 179 yardért Schiano csapatában, aki egyébként már a Rutgers-ben is az edzője volt.

(forrás: patriots.com)