Menetrend
Szavazás

Videószoba: Tim Wright 2013-ban

2014. 08. 27. 20:39
Szerző: DoM
Kategória: Cikkek

A negyedik körös draftjog mellé Tim Wright tight endet kapta a New England Logan Mankinsért cserébe a Tampa Baytől. A Bucs harmadik, tizedik és tizenötödik játékhéten vívott találkozóját vették górcső alá, hogy az ember kaphasson egy képet Wright erősségeiről, gyengeségeiről.

Alapadatok. Wright 193 cm (6’4) és 100 kg (220 lbs), amivel inkább nagyobb elkapó, mint hagyományos tight end. Egyetemi csapatában (Rutgers) elkapóként is szerepelt, mielőtt az NFL-ben tight end lett belőle újoncévében.

Támadórendszerek. A bajnokság második felében egyre jobban teljesített Mike Sullivan támadó koordinátor kezei alatt, aki a Giants sémáját vitte magával Floridába [a New York Giants passzjátéka is több opciós útvonalat tartalmaz, amikor a védők helyezkedésétől, reakciójától függően folytatja útját az elkapó –a szerk.]. Ugyanakkor Jeff Tedford passzjátékával már szenvedett az idei felkészülés során [már egyetemen is azt tartották, hogy támadórendszere jóval komplexebb a legtöbb NFL támadójátéktól -a szerk.]. A Patriots támadójátéka lesz a harmadik, amit rövid NFL pályafutása meg kell tanulnia. A Bucsnál nagy szerepe volt, a gyorsított, huddle nélküli támadásokban, amit a Patriots is előszeretettel alkalmaz.

Pozíciója a pályán és a blokkok. Szerepelt a slotban, a támadófal mögött a futók helyén, és a támadóvonalon is (LoS), továbbá része volt snap előtti helyváltoztatásnak is (motion). Pozíciójától függetlenül szinte mindig útvonalat futott. Méreteiből adódóan nem alkalmas hatodik támadó falemberként blokkolni, de az erőfeszítését nem lehet megkérdőjelezni. Különösen, ha már a második vonalban kellett blokkolni, mint LB Philip Wheelerrel szemben egy 26 yardos futás során az első negyedben (Miami). Passzjáték során alig szerepelt blokkolásban. Ha mégis, akkor azt olyan formában tette, mint az első negyed utolsó játékánál tette a Patriots ellen. Csak leütközte a pass rusher játékost, mielőtt folytatta volna az útvonalának futását. Amikor blokkolni akart a futójáték irányával ellentétes oldalon Chandler Jonesszal szemben, a Pats védője könnyedén dobta arrébb. 49ers ellen a második negyedben Ahmad Brooks linebackerrel szemben reménytelenül próbált blokkolni. Nem mögötte fog a csapat komoly futójátékot produkálni. Egyszerűen nem ez az ő játéka.

Útvonalak futása az erőssége. A Patriotscal szemben majdnem összejött Wrightnak egy touchdown elkapás. Zónavédekezéssel szemben futott egy corner útvonalat és a gólterület hátsó részében üresre is játszotta magát, de a labda elszállt a kezei között. A hiba ellenére az összkép, hogy a kezei megbízhatóak az elkapásnál. Tiszta útvonalakat fut, és remek érzéke van zónázással szemben megtalálni a gyenge pontokat. Ugyanakkor megvan a sebessége az egyenesen előre útvonalakhoz is, amikor a pálya mélységét támadja (24 yardos TD elkapás a 49ers ellen). Természetesek a kitörései az útvonalból és jól adja el az irányváltásokat. Olyan helyzetben viszont nehézségekbe ütközik, amikor a támadóvonalon a védő képes rátenni a kezét, és erővel kizökkenteni az útvonal futásából.

Végszó. Wright „mozgó” tight endje lehet a Patriotsnak, amivel jelenleg nem rendelkeznek. Hasonlóképpen, mint Aaron Hernandez 2010-2012 között. Játéka jól kiegészítheti Rob Gronkowski és gondot okozhat az ellenfeleknek ismét a két tight endes felállás.

Forrás: ESPN Boston

Hozzászólások

2014. 08. 27. 21:02
topin
én örülök hogy jött..:-)
2014. 08. 27. 21:33
Wolverine89
ha fele annyira serulekeny mint hernandez volt mar megérte...
2014. 08. 27. 22:12
Wolverine89
amit sajnálok, hogy kicsit későn jott ez a trade, nem lesz elég ideje belerázodni
2014. 08. 27. 21:46
Burkus
Hernandez a balhéi híre miatt csúszott a 4. körig - és milyen igazak voltak a hírek! - mert egyébként első körös pick lett volna. Ez a fiú meg nem kellett senkinek a drafton valamiért.
2014. 08. 27. 22:10
Wolverine89
vontaze burfict se kellett senkinek tavaly, még is mi lett belőle 1 év alatt. szerintem ez semmit se jelent
2014. 08. 27. 22:39
loop80
Plusz Hörnit x+1 alkalommal narkózáson is kapták, ugye...
2014. 08. 27. 22:54
Burkus
Igen ez volt a hír, hogy ti. mariskázott az egyetemen (az én tudomásom szerint is többször kapták el). A bandakapcsolatairól meg nem tudtak állítólag semmit a scoutok. (Anno azt mondták, hogy ez a Pats akkori új biztonsági főnökének volt nagy blamája.) De ez a fiú nem váltotta meg tavaly a világot. Remélem, BB megcsinálja vele azt amit pld. WW-el megcsinált.
2014. 08. 27. 23:18
cspeti98
Hernandez kb ugyanilyen számokat hozott a rookie szezonjában.
2014. 08. 27. 23:20
topin
Nem értem honnan szeded hogy nem váltotta meg a világot..vagy eleve hogy mi bajod van vele? Nem is kellett neki megváltani semmit se, az a Bucs Offense elég gyengus volt tavaly és így hozta a számait, egyetlen drop mellett..nem értem mit kellett volna még tennie? Azért mert Te nem láttad/nem ismered nem jelenti hogy béna lenne..sőőőt..ez a nem draftolta senki, meg hányadik körben azt egy TB-t a soraiban tudó csapatnak pont tudnia kellene, hogy nem mérvadó dolog..

Ez a srác nagyon jól használható fegyverünk lesz/lehet, attól mert nincs neve a szurkolók körében, nem értem miért kell leszólni "tudatlanságból"?

2014. 08. 28. 08:00
pat68
2014. 08. 28. 12:13
TenkRew
2014. 08. 28. 21:52
BrédiTamás12
2014. 08. 27. 23:21
topin
Edelmant is jó korán választották ki a drafton ugye..most meg nr.1 wr..ennyit erről a sületlenségről:-)
2014. 08. 28. 00:28
karuly
Ráadásul QB-ként draftoltuk...
2014. 08. 28. 00:38
tomi-tomi
De nem QB-nak. :-)
2014. 08. 28. 09:22
Zaltnadr
Nem váltotta meg a világot?? Rookie volt tavaly, 8 meccsen volt kezdő, a Gronk tavaly 6 meccsen volt kezdő és közel ugyanolyan stat-ot hoztak össze.... Te nagy szakértő lehetsz megint.
2014. 08. 28. 15:54
Bruschi85
G-Force megsérült, ráadásul kettejük között ég és föld a különbség mindenben, összehasonlíthatatlanok.
Attól, hogy valakinek más a véleménye még nem kell szakértőnek lennie.
2014. 08. 27. 23:30
MemphisM
Isten hozta a csapatban!
Kérdésem az a következő! Lehet tudni miért nem kelt el tavaly? Olyan jó lett volna a TE felhozatal(mert nem úgy emlékszem)?
2014. 08. 28. 00:37
tomi-tomi
Nem TE-ként (nem) draftolták. WR volt a lelkem, a Bucs képezte át TE-nek.
WR/TE hibrid, abból is a könnyebbik fajta.
2014. 08. 28. 17:11
MemphisM
Kösz Tomi-Tomi a választ!
2014. 08. 28. 00:02
dartib83
Engem nem zavar, ha nem tud blokkolni, abban az esetben, ha meccset eldöntő elkapásai lesznek :)
2014. 08. 28. 06:37
Egyetemi teljesítménye elkapóként:
2011: 11 elkapás, 147y, 2TD
2012: 39, 449, 2TD

Mindezt úgy, hogy végzősként jelentkezett a draftra. Korábbi években vagy sérült volt, vagy nem került fel a statisztikai lapra.

106. legjobb WR volt az nfldraftscout.com oldalon: http://www.nfldraftscout.com/ratings/dsprofile.php?pyid=85049&draftyear=2013&genpos=WR

20 yard shuttle és 3-cone számait érdemes összevetni például Hernandezével, hogy miért is nem volt róla szó sehol draft idején: http://www.nfldraftscout.com/ratings/dsprofile.php?pyid=85049&draftyear=2013&genpos=WR

Közben a 6'4 magasság is csak 6'3 nála (-2.5 cm).
2014. 08. 28. 13:32
Másik összehasonlítása alap: Brandon LaFell 2010-ben
http://www.nfldraftscout.com/ratings/dsprofile.php?pyid=57233&draftyear=2010&genpos=wr

Csak kb. 1.5 centivel alacsonyabb, 4 kg-vel könnyebb, de a mozgékonysági mutatói másik dimenzióban vannak.

Ja, és most látom, hogy a Hernandez link nem sikerült az előbb: http://www.nfldraftscout.com/ratings/profilexnews.php?pyid=68947&draftyear=2010&genpos=TE

Ez alapján mondjuk azt, hogy nehéz lenne tight endnek hívni. Azt is megkockáztatom, hogy a legkisebb tight end lesz majd az 53-as keretekben. ;)
2014. 08. 28. 08:33
zozo692
Hát ez nem sok, amit addig mutatott.
Ezeknél még Gronk számai is jobbak v. kb. ugyanazok voltak +8 centivel és +40 font súllyal (a combine eredményeit néztem).
Azért érdekes játék ez a foci, hogy miből lesz a cserebogár...
Az is érdekes, hogy már el is felejtettük Mark Harisson dédelgetett rejtett titkos (és besült) fegyverünket, itt az újabb WR-ből TE projekt (elnézve a videókat, az ilyeneket miért hívjuk TE-nek?), bár ez azért már mutatott (az előzővel ellentétben) komoly életjeleket.
2014. 08. 28. 10:35
petyus33
http://www.youtube.com/watch?v=kOq7kbYOGz4

Egy kis összefoglaló róla, pár elkapás, plusz TD is tőle, nem mozog rosszul
2014. 08. 28. 10:40
petyus33
http://www.youtube.com/watch?v=7rp7UMHBGL0

Egy másik, hosszabb
2014. 08. 28. 11:07
Croaker
Már linkeltem korábban.
2014. 08. 28. 12:24
petyus33
Bocs, itt nem láttam
2014. 08. 28. 11:22
Szerintem ne írjuk le a srácot. A TE egy need volt. Inkább öt látom a pályán, mint Finleyt vagy Kellert. A videója jó volt és 1 droppal a labdát is biztosan fogja. Inenntöl kezdve a TE need kipipálva, hacsaknem valaki überkihagyhatatlan jöt (pl Graham-et kivágja a Saints és ingyen eljön a Patsbe).

Az Ofal érdekes. Én évek óta itt a fórumon Mankins távozása mellett vagyok. Túl sokat keres a teljesítményéhez képest. A fiatalokban van potenciál.

Legyen annyira hasznos a csapatnak mint anno Hörni volt és ne keveredjen bajba. Ja és alakuljon ki az összhang Brady-vel.
2014. 08. 28. 12:26
petyus33
Én sem siratom meg, de mondjuk az is sokat mond, hogy az egyik nfl.com-os cikkben, ha jól értelmeztem, Brady is kissé idegesen fogadta a hírt
2014. 08. 28. 12:55
zozo692
Nem tudom elképzelni, hogy őt előtte valamilyen szinten nem informálták.
2014. 08. 28. 13:04
Elhiszem, hogy idegesen fogadta, azért régi cimbi és bajtárs. De nem hiszem, hogy ha picit belegondol, akkor ne értené meg.
Volt egy 6-szoros Pro Bowl guard, aki brutál sokat keresett volna a 3 éve alatt és egyre gyengébb volt passz védelemben. Nyílott egy lehetöség, hogy az ö elengedésével, pénz is szabadul fel, plusz egy olyan játékos jön, aki hiányposztra jelenthet megoldást. Plusz a 4. kör az pont megfelelö arra, hogy cserealap legyen vagy a kövi drafton valakit be tudjon húzni BB belöle.

Ha Wilfork nem megy bele az átstruktúrálásba, akkor ö se lenne már a csapatnál. Nekem Mankins a sok hetes hold outja óta volt unszimpi.
2014. 08. 28. 13:34
Mankins egyértelműen a meghatározó hang és jelenlét volt az öltözőben a támadófal és a támadók között is. Nem véletlenül többszörös csapatkapitány.

Patriots.com rádióműsorban mondták is, hogy nem nagyon maradt hangadó vezér a támadófalban, mert Solder és Vollmer is elég visszahúzódó és csendes.

Végre érdekes lesz a kapitányválasztás a csapaton belül.
2014. 08. 28. 13:40
Persze ez igaz és ilyen szempontból (is) izgalmas lesz a mostani pár hét. Itt az idö, hogy valaki fellépjen és átvegye a helyét.

Hiszen mindannyian tudjuk a játékosoknak mindig fejlödniük kell és pontokat feltenni a táblára :)
2014. 08. 28. 16:31
cspeti98
És kimenni a pályára és tenni a dolgukat.
2014. 08. 28. 16:38
mammut
És keményen dolgozni nap mint nap!
2014. 08. 28. 13:02
Increay
OFF:
http://tdmagazin.hu/hirek/keressuk-magyarorszag-legnepszerubb-nfl-csapatat
Szavazzatok!! :DD
2014. 08. 28. 13:46
Burkus
Nem kérdés sztem, ki nyer. A GB második helye meglepett. Bár ez a néhány száz szavazat nem igazán reprezentatív.
2014. 08. 28. 16:19
Bruschi85
Ennek kb. annyi értelme van, mint amikor az NSO-n az NFL-es cikkeknél szavazni kell, hogy ki nyeri a bajnokságot...
Akkor már inkább a bowl.hu 4000 felhasználójából 2500 szavazó véleménye alapján lévő lista:
http://oi58.tinypic.com/2gsk7qr.jpg
2014. 08. 28. 13:36
pasztoyb
Arról lehet tudni, hogy fog e játszani Wright holnap hajnalban?
2014. 08. 28. 16:20
pasztoyb
Megtaláltam közben Twitteren, hogy várhatóan igen és 81-es mezszámmal.
2014. 08. 28. 22:33
BrédiTamás12
2014. 08. 28. 14:08
csgabor
Köszi a cikket, ami abban erősített meg, hogy ragadt rám valami az elmúlt 10-12 évben, mióta rendszeresen követem a "Pats család" életét, hiszen hasonlókat írtam az előző cikkben, mint amit DoM írt itt. És Wright-tal kapcsolatban abszolút pozitív vagyok én is. :) Go Pats!
2014. 08. 28. 14:09
csgabor
Mármint nem az előző cikkben, hanem az alatti hozzászólásban...nem vagyok szerkesztő. :P
2014. 08. 28. 16:11
Bruschi85
Ha ennyire kellett egy move TE/WR, akkor arra ott lett volna a draft, volt a listákon nem egy olyan, aki jobb blokkolásban, csak akkor a 2. körben nem egy Qb-t kellett volna húzni.
Mellette pedig a top4 futásblokkoló guard is maradhatott volna, aki, ahogy DoM és én is írtam kapitány is volt évekig, a rutin, összeszokottság nem pótolható 1 hét alatt a falakban, Scar már nincs, hogy megoldja. Fel kell kötni mindent a Wendell-Conolly párosnak is a fal belsejében.
Érdekes, hogy többen a fizetését kritizálják, meg, hogy nem ment bele a csökkentésbe, a top 10 G-ok drágák, ez nem újdonság, érdemes megnézni pl. Mathis-ét vagy Evans-ét, nagyjából egyidősek, ők se keresnek keveset, vajon miért.
2014. 08. 28. 16:52
mgabor74
Azért lehet van ebben valami nevelő célzatú az ittmaradottaknak is. Ha egy Brady, vagy Wilfork belemegy a szerződésének átstruktúrálásába a csapat érdekében, akkor Mankins ne ússza már meg szárazon, hogy nemet mond ugyanerre. Lehet, hogy meg akarták mutatni, hogy illik egy átstrukturálásra a jövőben is inkább bólintani, mert akármilyen nagy név valaki, könnyen a csapaton kívül találhatja magát ha nem működik együtt.
2014. 08. 28. 17:03
Bruschi85
Persze, hiszen ez kőkemény üzlet, de ennek a lépésnek is meg kell találni a megfelelő módját, hogy egyik fél érdekei se sérüljenek.
Emlékszem Baby Vincenél se tetszett az ominózus öltözőszekrényes dolog, ahogy olvasom Mankinsnél se zajlott minden könnyedén és egyszerűen.
2014. 08. 28. 17:13
topin
A fizetése miatt nem maradhatott, szóval nem kell ide mást belelátni..mindegy hányadik runblockban, ennyi pénzt nem ért meg..

Garoppolo választását kritizálni a mutatott játéka alapján, picit vicces..(ok én elfogult vagyok a témában)

nem a move WR/TE volt a kulcs, hanem a paycut és ettől Mankins elzárkózott..kaptunk egy 4.körös cetlit+ needre egy játékost, aki úgy tűnik illik majd a rendszerünkbe..

minden más csak lárifári..
2014. 08. 28. 17:48
Bruschi85
Szerinted, nem ért meg, nekem más a véleményem, talán le lehet írni, gúnyos viccesezés és személyeskedés nélkül.
Nem kritizáltam Galopp játékát, olyat belátni amit nem írtam oda nem kell, attól, hogy én néhány tétnélküli "sörmeccs" után nem lettem bele "szerelmes" és elfogult.
Majd ha évek múlva a pályán bizonyít a szezonban, élesben, akkor leírom mit gondolok róla.
Már a drafton se tetszett a 2. körben Qb választás, amikor nagyobb needek voltak, vannak, ez most se változott, akkor se ha neked nem tetszik.
Úgy tűnik, meg a mi lett volna ha, édeskevés, majd ha bizonyít a "rendszerünkben", pl a Tampa TE depth-én 3. helyre szorult a nem túl acélos Myers ex-Giants éz újonc ASJ mögé, ráadásul kényszerből a slotban akarták használni.
Ha láttam a pályán, majd leírom róla is mit gondolok, a lehetőség a bizonyításra adott, addig marad a találgatás meg a szavaiddal élve "lárifári", még a ha véleménykülönbség is van közöttünk, ez nem fog változni.
2014. 08. 28. 18:15
topin
A lényeg hogy a Pats FO szerint nem ért meg ennyit..nem az hogy szerintem, vagy szerinted megérte volna a suskát..én tudok a döntéssel azonosulni, Te nem..Igaz hogy ha marad, akkor jövőre nincs nagy terünk a szerződés hosszabbításokkal, de a lényeg hogy idén a keretben legyen és mindegy hogy ezzel milyen károkat okoz hosszabb távon..ez a lényege a tradenek, nem az hogy hány éve van a csapatnál..Kedveltünk már jó pár játékost aki vagy nem ment bele a paycutba, vagy sokat kért és ezért távozott..nálunk ez így megy..a folytonosság a lényeg, márpedig ebbe Mankins szerződése akadályozó tényező volt..

Mindezek mellett sem Kline LG-ben nyújtott teljesítményét nem ismered (én sem), ellenben a FO-ban csak van valaki, aki a döntés meghozatalakor számolt azzal, hogy oda is kell játékos..és jobban tisztában van a lehetőségekkel mint mi, hiszen nekünk a "nevek" számítanak és a TC-ben, edzéseken, napi szinten leadott teljesítmények ismeretlenek..

Garoppolo meg TB óta kb az egyetlen értelmes QB benyomást keltő játékos a rosteren, és igaz hogy csak pre season meg cseresorok, de reményteli a mozgása és imponáló a magabiztossága és szerintem megérte a 2. körös picket a kockázat, hogy esetleg 2év múlva átvehesse a csapatot, addig meg tanuljon TB mögött..ha meg nem így lesz, hát nem jött be..nem ez lesz az első 2nd round pick ami megy a levesbe, de ha azt nézzük hogy máléért 3.körös pickben reménykedtünk, akkor ezt az árat esetleg JG-ért is megkaphatjuk idővel, úgy h kb pályára sem lép..

Én azt tanultam, hogy megoldásokban kell gondolkozni..a siránkozás nem nagyon vezet sehova.. megérteni azt amiről fogalmunk sincs, nagyon nehéz..de közeledni az érvek mentén az segíthet feldolgozni az infókat, akkor is ha érzelmileg kötődtünk egy játékoshoz..lásd Welker távozása kapcsán kialakult hisztéria és ennek megoldása, vagy rookie wr corps (aztán Főcsoport döntő lett belőle)

2014. 08. 28. 19:18
Bruschi85
Örülök, hogy ez az újabb véleményed már mentesült a személyeskedéstől.
Kline tavaly beugrott kezdőként a Ravens ellen, ahol nekünk minden sikerült kis túlzással, tönkre is vertük a postásokat, de azért ő nem Mankins, még, ha akkor jól szállt be, segítve a futójátékot.
Nekem nem, csak a "nevek" számítanak sajnálom azokat a játékosokat, akik miatt anno elkezdtem szurkolni a Patsnek sokakkal együtt és elmentek, vagy elküldtük őket, néha értetlenül is, de a csapat érdekeit előtérbe helyezése mellett elfogadtam, elismerve az eddigieket nekik, sokszor itt méltánytalanul is le vannak írva, sokat megélt, tapasztalt "veteránok" akik a frencsájz "arcai" pl. Baby Vince, de korábban többen Brady-t is cserélték volna..
Többször volt, olyan, hogy nem mi jöttünk ki jól egy-egy cseréből, most nem sorolom fel, mások korábban már megtették.
Nem szoktam siránkozni, kritizálni az FO-t és BB-ék döntéseit megkérdőjelezni meg végképp, ahogy hisztis rohamot sem kaptam anno, Wes-t elengedtük, az sem tetszett, szerencsére Superman képes volt betölteni az űrt (Dola helyett), plusz feljavult a futójátékunk is.
Tavaly a hihetetlen sérüléshullámmal együtt siker volt az AFC döntő elérése és az évek óta tartó AFC East megnyerése is az, de attól még, ami nem tetszik szurkolóként azt ezután is le írom., ettől még a véleményedet és az érveidet tudomásul vettem.
2014. 08. 28. 19:11
lipi
Mintha én írtam volna :)
2014. 08. 28. 17:42
azimut
Hihhetetlen amúgy hogy mennyivel összetettebb a játékos mozgás amerikába a draft és a fizetési sapka miatt! Európában azon kívül hogy leírják ennyi millióba kerül és ennyit fog keresni le is fedték vele a fontos kérdéseket! Nem csak a focira gondolok bármelyik másik sportra is igaz ez a dolog
2014. 08. 28. 18:58
loop80
OFF

Josh Gordont az egész szezonra eltiltotta a játéktól az NFL.

ON
2014. 08. 28. 19:47
chateautorres
Mankins elküldés egy fájdalmas de ugyanakkor érthető tett. Elsőre nehéz az érzelmeket kizárni az ügyből de majd túl leszünk rajta.
Az hogy ki tudja pótolni (helyettesíteni) majd kiderül az 1., 2. vagy 5. forduló után. Ha a rosteren lévők közül senki, akkor majd hoznak valakit. Elég sok játékos érhető el a ligában vagy a liga raktárában, s most ha kell valaki, lehet még zsozsó is hozzá. Persze nem egyszerű egyik pillanatról a másikra beépíteni egy játékost a falba, de egy pár évvel ezelőtt Waters is jószerivel az első meccs előtti napon érkezett, és milyen jól muzsikált.
2014. 08. 28. 20:43
hogy ez mennyire igaz!!!
2014. 08. 28. 20:57

T Wright kapcsán szvsz legalább néhány meccset várjunk, hogy mit tesz le a a pályán. A kései igazolásokat spec. azért nem szeretem, mert eleve jó idő megtanulni a playbookot, megint másik kérdés begyakorolni, a harmadik meg a chemistry Tommy-boyjal. A potenciál benne van a srácban szvsz, s nemtom, nekem az az érzésem, hogy a szezon második felére rámegyünk a 2TE-es játékra. Gronk blokkolása a falnak is +...:)
Hozzászólás a(z) Videószoba: Tim Wright 2013-ban bejegyzéshez