Visszatérők

A linebacker Rosevelt Colvin ma reggel 1 éves szerződést kötött a Patriots-al. Colvin 2003 és 2007 között játszott a Patriots színeiben, azonban az év elején a csapat megvált tőle miután a tavalyi szezon nagyrészét kihagyta sérülés miatt. A szezon kezdeti edzőtábort a Houston Texans-nál töltötte, azonban a keretszűkítéskor elköszöntek tőle. Szerződtetésére az onsinde linebacker-en poszton kialakult hiány miatt volt szükség, mivel Adalius Thomas karsérülés miatt hetek óta nem játszik, a Steelers elleni mérkőzésen pedig Pierre Woods szájsérülést szenvedett a 3. negyedben. Rajta kívül egy másik veterán linebacker-el, Victor Hobson-t is megkereste a csapat a mai napon. Ő a nyári edzőtábor ideje alatt már a Patriots-nál játszott, keretszűkítéskor azonban megköszönték az addigi munkáját. Egyikőjük sem játszott ebben a szezonban alapszakasz mérkőzést.