Washington jön, Moore megy, Samuel keresgél

A legfrissebb hírek szerint három New England Patriots játékos sorsa is eldőlni látszik. Kelly Washington (WR) megegyezett a New England Patriotssal az új szerződésének részleteiben. A részleteket nem hozták nyilvánosságra. Első négy szezonját a Bengalsnál töltő elkapó számára kiemelt fontossággal bírt, hogy az első közös év után új megeggyezésre jusson a Patriotssal. Washingtont nem láthattuk sokszor ebben az évben a támadók között, mindössze 37 snapnél volt a pályán, de folyamatosan jelen volt a speciális csapatrészekben. Bill Belichick vezetőedző gyakran mondta, hogy elkapóként is számol Washingtonnal, aki azonban áldozatul esett annak, hogy 2007-ben kíváló játékosok játszottak előtte a WR-ek között. Figyelembe véve a 2008-as szezonban lehetséges változásokat az elkapók terén, Washington is több lehetőséghez juthat. A határidő lejártáig a New England nem tett ajánlatot Rashad Moore (DL) játékos számára, aki korlátozott szabadügynök státuszba került (RFA), így a játékos korlátozás nélküli (FA) szabadügynök státuszba került, és távozhat a csapattól. Moore a 2007-es edzőtábor alatt került Bostonba, majd szerződést bontottak vele, és csak később csatlakozott újra a klubhoz. Asante Samuel (CB) a pénteki nap folyamán az Eagles csapatához látogat. Úgy tűnik ez lesz Asante egyetlen látogatása, mivel a hírek szerint a csapat és a játékos közel áll a megegyezéshez egy 6 éves, maximum 60 millió dolláros szerződés keretei között. forrás: Mike Reiss