Menetrend
Szavazás

Távozók: Crable, Springs, Thomas, Watson, Green, és mások

2010. 07. 28. 22:31
Szerző: temp
Kategória: Hírek
Több játékos is (akik akár már több éve voltak a csapattal) egyéb klubhoz szerződött a FA időszak kezdete után: - Elfogyott a csapat türelme és a mai napon (2009.07.29.) elbocsátotta azt a Shawn Crable-t, akit a 2008-as drafton a 3. körben választott, azonban azóta sem játszott sérülések miatt.
- (Frissítés 06. 11.) Bryan Anderson (WR), David King (P) és Mike Teel (QB) sem tudott eleget bizonyítani az edzőknek, hogy a továbbiakban is számítsanak a szolgálataikra. Mindhárman az idei offseasonban érkeztek a keretbe. King távozásával Meskó maradt a jelenlegi keret egyetlen puntere. - Az első négy OTA program után kettővel kevesebben folytatják a felkészülést Foxboroban. Bruce Davis tavaly októbertől a gyakorló csapat tagja volt, de úgy látszik nem volt véletlen, hogy a Steelers elengedte az előző idény előtt, mert nem láttak benne fantáziát, mint 3-4-es OLB. A Patsnél sem láthattak tőle biztató jeleket. A UCLA-ről kikerülve tehetséges pass rushernek tartották. A másik áldozat, Isaiah Stanback, akivel elkapó poszton próbálkoztak az edzők. Egyetemi évei alatt Edelmanhez hasonlóan ő is irányító volt. Kényszerjátéka tavaly hat meccsen jól jellemezte a homályt Moss és Welker mögött a WR-sorban. - Két játékost küldött el a csapat. Robbie Agnone, a robosztus elkapó tight end az elmúlt évet a gyakorló csapatban töltötte; Jeff Rowe irányító pedig 2009. decemberében lett a gyakorló csapatba szerződtetve. Egyikőjüknek sem volt reális esélye, hogy a végső 53-ba kerüljenek. - A csapat elbocsátotta a CB Shawn Springs-t. A Boston Globe értesülései szerint a cornerback januárban térdműtéten esett át, és bár a játékos szerint kész volt a visszatérésre, elképzelhető, hogy fizikai felmérőn bukott el, ami a cuthoz vezetett. - A mai napon a csapat elküldte Adalius Thomas LB-t. - Benjamin Watson 12 millió $-os 3 éves szerződést (6.350.000$ garantált fizetés) kötött a Cleveland Browns együttesével. Watson 6 évet töltött Foxboroughban, miután a csapat az első körben választotta a drafton. - Jarvis Green egy (max.) 20 millió dolláros 4 éves szerződést kötött a Denver Broncos csapatával, s a hírek szerint az első 2 évben ebből 7 milliót zsebelhet be (alap fizetés + bónuszok). Greent a Pats draftolta 2002-ben a 4. körben, és az utóbbi 8 évet a csapatnál töltötte (2-szeres SB győztes), leginkább mint szituációs pass rusher (28 sack karrierje során) és csereember, de Seymour "távozását"  követően 2009-ben kezdővé lépett elő RDE poszton (bár már korábban is volt több meccs, amin kezdőként lépett pályára). - Chris Baker a Patriots távozó tight endje 4.750.000$-os két éves szerződést kötött a Seattle Seahawks csapatával. Forrás: ESPN Boston.com

Hozzászólások

2010. 03. 12. 15:18
Brumi
Nem örülök,ez egy nagyon rossz hír!!Nagyon szerettem Watson játékát,szerintem egy nagyon jó TE vesztettünk el!!!Go Pats!!!
2010. 03. 12. 15:19
CoSco
Emberek jól érzem, hogy elfogytak a TE-ek? :) Pótlás szerintetek? Draft vagy szabad ügynökök?
2010. 03. 12. 15:45
Benji... :( sajnos várható volt h ez lesz... :(
2010. 03. 12. 16:01
temp
hatalmas kérdés lesz számomra, hogy hogyan játszik a Brownsban. A A Roy Williams féle horsecollar tackle óta nem volt az igazi, újabb sérülések is jöttek, és mikor az ember azt érezte, hogy az egészségével nincs gond, akkor meg mintha nem találta volna a helyét a pályán (vagy mi nem találtuk neki az O# schemában).
2010. 03. 12. 16:15
Bulow
Ezt azért sztem megadhattuk volna mi is...
2010. 03. 12. 16:38
Zarathorn
Na vajon akkor honnan szerzünk TE-t?
Greg Olsonról tud vki vmit? Vagy elhozzuk Tebow-t a drafton?

Valaki segítsen???

BB én bízok benned de remélem már van forgatókönyved TE posztra!!
2010. 03. 12. 16:49
Neo
Kívánok neki sokkal eredményesebb évet, mint nálunk volt neki!

Félek, hogy a TE posztra majd megint valami +34 éves(eket) szerez BB, akik semmire sem lesznek használhatóak érdemben. (lásd RB poszt is)
2010. 03. 12. 17:00
Bruschi85
Sok sikert neki!
Remélem tudjuk megfelelően orvosolni a TE problémát de ne első körös választással...

Jó lenne valami tapasztalt, rutinos mert a TE posztnál vannak nagyobb needek is!

A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!!
2010. 03. 12. 20:28
Gomes..
Ennyit úgy érzem nekünk is megért volna..Kíváncsian várom,h miképp reagáljuk le a TE kérdést...
2010. 03. 12. 23:33
Cheater
Szvsz legalább egy TE kéne blokkolni és néha-néha a passz játékhoz...
Sajnálom Ben-t,m szerettem (főleg a Champ Bailey tackle óta [url]http://www.youtube.com/watch?v=6VKUSgHPm4E[/url] ;)))) <- egyik kedvenc NFL-es videóm...

Sok sikert Ben!!!
2010. 03. 12. 23:34
Cheater
2010. 03. 13. 12:16
wEAR.
nem tom lehet h hülyeséget írok de ha ugyanezt felajánlottuk volna lehet h nem fogatta volna el..
2010. 03. 13. 13:43
sirCharles
Mióta a Patsnek szurkolok, a legjobb TE-ünk volt.

Bár egy jókezű (elkapó) TE, nem hiszem, hogy akit szinte nem is használunk támadásban, arra érdemes lett volna 4 milliót áldozni évente. Sajnálom, hogy elment, de valószínűleg nem véletlenül nem marasztalták túlzottan Belichickék.
2010. 03. 14. 09:10
szeder
Jake Delhomme is Clevelandbe került.. Hátha így Watson több labdát kap majd mint nálunk..
2010. 03. 16. 10:33
loop80
Watson elmegy? Úúúú...kár érte, de legyünk őszinték: hosszú távon már nem számolhattunk volna vele.

Off: októberben jópáran lát(hat)tuk a srácokat élőben, a Tampa Bay ellen. Mi lenne, ha idén, az alapszakasz vége felé, a Gillette Stadionban tennénk ugyanezt? Gondolom, a patriots,hu, mint HIVATALOS szurkolói klub, tudna jegyet szerezni, a többi meg "csak" pénzkérdés...

Számolgattam: Budapest-New York retúr repjegy, New York-Boston retúr vonatjegy, meccsjegy, olcsó szállás, tömegközlekedés, kaja, szuvenír "megállhatna" 250.000 HUF-ból, ha ügyesek vagyunk. NOS?!
2010. 03. 16. 13:00
finito
loop, ha adsz nekem 250et, elmegyek veled
2010. 03. 16. 13:23
temp
hááááát... a Londoni túra árait figyelembe véve engem meglepne, ha ezt 250-ből ki lehetne hozni, de kitudja :)
2010. 03. 16. 13:34
loop80
viito

Ha időben foglalnánk, kijöhetne ennyiből.

finito

Most nekem sincs ennyi spórolt pénzem, nyugi! :)

Legfeljebb felhívom a Providentet... ;)
2010. 03. 16. 17:22
Bruschi85
Azért a tavalyi londoni élmények után nem kis vállalkozás lenne egy bostoni túra :D Ez még az álom kategória álma
Főleg anyagilag sztem kevésnek tűnik a 250 ...
Ráadásul lehet egyáltalán jegyet kapni/szerezni/venni?? Bármi módon hozzájutni??

Visszatérve a csapathoz olvasom, hogy a Te mennyit kértek azért ez nem kevés főleg amire jelenleg O# használja őket
Baker elég sokat kért amit nem biztos nem adtunk volna meg neki

A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!!
2010. 03. 16. 17:32
Baker elég sokat kért amit nem biztos nem adtunk volna meg neki.

Bakernek egy fillért se kellett volna adni, mert élő szerződése volt, de a csapat úgy döntött, hogy semmi szükség rá (állítólag hozzáállás gondok miatt) ezért egyszerűen kidobta.
2010. 03. 16. 18:00
Bruschi85
DoM köszi a pontosítást! :)
Ennek tükrében nem meglepő a döntés, bár ezzel újabb posztra kell megfelelő játékos amit csak a drafttal nem tudom, hogy tudunk orvosolni

A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!
2010. 03. 16. 20:32
CoSco
Már felmerült a neve Odricknak, és most a egy újabb mockba őt hozzák. Vélemények? Ahogy tudom jó 3-4be és 4-3ba is, de a pass rush képességeit nem hangoztatták ami szerintem elsődleges lenne. Aki sokat tud a témáról az léci. Amúgy meg jöhetne már a draft, unom már a kombinálgatást :D
2010. 03. 16. 20:39
CoSco

Először is gyere a fórumra, ott pont ilyesmikről megy a diskurzus. :)

Odrick pass rush képességei felől nincs kétség. Nála az a kérdéses, hogy a Pats 2-gap sémájába elég stabil lenne-e futás ellen. A Dallas védelmében jobban illene. Viszont nem biztos, hogy bent lesz 1/22-re, mert a Jets, Chargers, Ravens triónál is need ez a poszt, és 1/21-re a Bengals remek trade-partnernek ígérkezhet közvetlenül a Pats előtt.
2010. 04. 26. 16:39
Castleai
AD Elküldve!!!

Hát Nem Tudom hogy Örüljek Ennek (Talán Jót Tesz majd az Öltözői Hangulatnak!), vagy Bánkódjak Emiatt (Óriási Pazarlás Ez az Egyok Legnagyobb Hiányposztunkon!) :(

Részemről Ez Utóbbi Felé Hajlok!
(Kétlem hogy olyan Hatalmas Problémák Lettek Volna Vele, amit Józan Gondolkozású Emberek Ne Tudták Volna Egymás Között Elrendezni! Nálam Ez Legalább Annyira BB Kudarca mint AD-é!) :(
2010. 04. 26. 16:44
lolvin
én személy szerint azt nem értem mért nem csináltunk vele egy draft napi trade-et? egy negyedik vagy ötödik köröst egész biztos megért volna valakinek!
2010. 04. 26. 16:47
TÖRÖLT
Egy ilyen kaliberű játékosért illett volna valami trade-et nyélbe ütni.Vagy ennyire nincs már értéke AD-nek?Azt nem hinném.
2010. 04. 26. 16:54
Bruschi85
Én is csalódott vagyok ráadásul sikerült még egy needet az OLB posztra mert a Cunningham-TBC párossal nem életbiztosítás nekivágni a szezonnak. Most lehet itt emlegetni Crable (mutat-e valamit)/Woods párost de ők nem kezdő szint..
Jó lett volna megtartani, rutinjával sokat segíthetett volna - csak ugye az a bizonyos ügy keresztbe tett neki..Amiben nem csak ő volt a hibás...
Annál sokkal többet ért, hogy csakúgy kirúgtuk....
Remélem nem a Jetsbe megy őket eddig is utáltam...
Sok sikert AD!


A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!4
2010. 04. 26. 16:55
temp
Castleai: sosem fog kiderülni valószínűleg, hogy melyik fél tett többet vagy kevesebbet a viszony elmérgesedése érdekében, hogy melyik félen múlt inkább, ez ugyanúgy lehet BB teljes személyes kudarca, mint AD marhasága, ezen kár szerintem sokat elmélkedni, mert valószínűleg sosem, vagy csak évtizedek múlva tudjuk meg az igazat.

lolvin:
ha egy nagy sztárt kirúgnak a csapatától, akkor a szurkolók rögtön trade-ért kiáltanak ("legalább egy X. kört biztos kaptunk volna érte").
Ezzel szemben a valóság az, hogy a magas szerződéssel rendelkező sztároknál (főleg ha nyilvánvaló, hogy valami gáz van a jelenlegi csapata és a játékos között) az esetek 99%-ban egyszerűen megvárják, amíg elküldik a játékost, és így nem kell átvenni a hatalmas fizetést, nem kerül semmibe sem, és lehet vele teljesen ingyen, az alapoktól tárgyalni.

AD idén igencsak komoly pénzt keresett volna, a keselyűk meg most ugyanúgy megszerezhetik, felesleges lett volna bárkinek is tradelni.
2010. 04. 26. 16:57
Kizártnak tartom h ne próbáltuk volna elboltolni a drafton, de úgy tűnik senkinek nem kellett... nem véletlenül h pont ma rúgták ki és nem 1 héttel, vagy 1 hónappal ezelőtt...

Ahova mehet a szakik szerint: Miami (ott igazán hiányposzt az OLB), Jets (ott azt hiszem nem) és vissza a Ravensbe. Ha játszani akar, akkor a Miamit választja.
2010. 04. 26. 16:57
temp
Idén kirúgták pl: LT-t, ő talán még nagyobb név, mint AD, mégsem sikerült elcsencselni, de nem egy hasonló példát lehet említeni giga fizetésű veteránoknál
2010. 04. 26. 17:01
temp
pontosan. nem véletlen, hogy a draft után vágtuk ki. egyrészt a drafton volt utoljára reális esélye annak, hogy elpattintsuk, másrészt valószínűleg a csapat a draftot is sikeresnek minősítette ilyen téren, úgy gondolják, hogy sikerült szerezniük olyan játékosokat, akikkel neki lehet vágni a szezonnak (ha pl lett volna egy giga olb run a draft elején, és senki nem marad bent, akkor lehet, hogy az AD kérdéshez is másként állunk).
2010. 04. 26. 17:14
Bruschi85
Viito azért LT pályája már inkább kifelé van ráadásul nálunk nem is hiányposzt az Rb annál inkább az OLB, AD fizetése igaz,hogy magas volt de cap mentes év jön nem hiszem, hogy ez volt az oka. Egyszerűen elmérgesedett AD és a klub közti viszony aminek meg is lett az eredmény sztem de ez persze úgyse fog kiderülne csak találgatások jönnek
Ránézve a depthre az OLB poszt nagyon vékony és kevéske...
Ezt jó lenne minél előbb orvosolni!

A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!!
2010. 04. 26. 17:22
temp
Bruschi: LT a Chargers AD-je volt (- balhé). Viszont giga sok pénzt keresett, és nem maradt utána futó. Mégis ki kellett vágni, FA-ról meg pikk-pakk felkapta a Jets. Minek tradelt volna érte bárki a giga fizetéssel együtt, ha olcsón is megkapták, csak kicsit türelmesnek kellett lenni. AD-vel ugyanez lesz pepitában.
2010. 04. 26. 17:31
Bruschi85
Értelek Viito bár sztem ez a balhé szó kicsit erők mert inkább csak a média fújta fel vihar egy kanál vízben.....
De akkor miért nem a szezon végén tettük lapátra, mert nem hiszem, hogy csak a draftban bíztunk esetleg kell-e valakinek.
Kicsit zavarosak a történek Ad-vel kapcsolatban, ennek ellenére én kedveltem és ha az igazi posztján játszott volna többre vihette volna de ez már eléggé off
Előre kell tekinteni - de messze van még a szezon...

A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!!
2010. 04. 26. 17:36
temp
Bruschi: AD-t a kutya nem kereste a szezon vége óta a csapattól, nem hívták semmilyen ügyben. Teljesen egyértelmű volt, hogy a viszony kicsit sem felhőtlen (nem csak a média fújta fel, hiszen volt ott büntetés, volt kispadoztatás minden). Hogy miért nem vágtuk ki rögtön? Feltehetően pont a trade lehetőség miatt, vártuk, hogy valaki bejelentkezik érte, erre pedig a draft nagyon jó alkalom tud lenni. Annyit lehet tudni a sztoriról, hogy a felek túljutottak azon a ponton, ahol le lehet ülni egy asztalhoz, és megbeszélni a dolgokat (valszeg ezzel meg is próbálkoztak még korábban). Innen pedig egyértelműnek tűnt, hogy cut vagy trade.
2010. 04. 26. 17:37
Bruschi85
*erős
*történetek
A helyesírási hibákért elnézést a kapkodással jár együtt :)

DoM, Viito
Szerintetek van olyan OLB FA akit érdemes lenne megszerezni, vagy pedig bízzunk ebben a garnitúrában?

A lényeg továbbra is Hajrá Pats!!!
2010. 04. 26. 17:50
temp
én nem nagyon látok olyan embert, aki megszerezhető FA lenne jelenleg, és erősítést jelentene.

Ha mindenképpen nagyobb nevű veterán megszerzésének esélyeit nézzük, akkor esetleg Merriman ha aláírja a tendert (ő ugye RFA, de még nem írta alá), és utána trade.
2010. 04. 26. 19:29
takirob
Merriman-ért túl sokat kellene áldozni szerintem, potenciális lehetőség Derick Burgess visszahozása, ami viszont nem jelent semmi előrelépést :)
2010. 04. 26. 19:30
lolvin
viito

meggyőztél, azt hiszem igazad lehet!
2010. 04. 26. 19:31
bradyfan
Csak Burgesst ne. :D
Akkor inkább jöjjön vissza Seau OLBnek. :D
2010. 04. 26. 19:43
temp
Burgessnél azt hiszem még a Ninkovich+rookie-k csapattól is többet várhatunk. Az öreg gyakorlatilag 0 teljesítményt mutatott a pályán, és azt is a saját eredeti posztján 43DE-ként, szóval most, hogy a 34et megerősítettük nem hiszem, hogy vissza kellene hozni.

Merriman érdekes kérdés. Kerry Rhodes pl egy idei 4. és egy jövő évi 7. körös pickért távozott a Jetstől. Én nem hiszem, hogy Merriman többet érne figyelembe véve, hogy
1) lejár a szerződése jövőre
2) nem igazán boldog a Chargersben állítólag
3) a sérülése után kérdéses a jó teljesítmény
4) elég sok OLB van a Chargersben, szóval mindenki nem lehet a pályán

Mindezt egybevéve Merriman kicsit kockázatos és közepesen drága pick lehet HA tradre kerül a sor.
2010. 04. 26. 19:56
Castleai
Na mindegy Ez Van, Igazából Tényleg Várni Lehetett ezt a Lépést! :(

Mindenesetre Sok Sikert Kívánok AD-nek (Mégha Csoportriválishoz megy is!), de azért a PATS az ELSŐ!!! ;)

Kétlem hogy Most már Hoznánk Bárkit is a Csapathoz, Idén már csak a "Hozott Anyagból" Dolgozunk majd! :D
(És Imádkozom hogy Crable valahogy Kihúzza Sérülés Nélkül a Szezont!)
2010. 04. 26. 23:18
Pupu
Én nem bánom hogy elment söt..
Többet járt a szája mint amit a pályán nyujtott.
Mikor nálunk a posztján játszott akkor se volt akkora durranás mint amire számitani lehetett volna.
De persze ez az én véleményem:)
Szerintem semmit se vesztettünk vele többet ártott már mint használt a csapatnak..
2010. 04. 27. 07:59
kyobalu
AD-t valamilyen szinten sajnálom.Nem tudott a képességeihez mérten teljesíteni a csapatban, mert neki ez a séma, pozíció nem nagyon felelt meg. A sztár fizetéséhez képest semmi különösebben maradandót nem tudott nyújtani, a tavalyi balhéját pedig nagyon felfújta a média, és sajnos saját maga is. Véleményem alapján ez lett a veszte. Gondolom, mindent megpróbáltak, hogy elcseréljék a drafton, de vszínű, hogy nem kellett senkinek. Remélem, hogy nem a csoport riválisainkhoz megy, mert mindkét csapatban lényegesen jobban tudna szerepelni mint nálunk..
2010. 04. 27. 16:30
lolvin
Néhány emlegették Merrimant, nekem róla mindig a Maurice Jones Drew "KO" jut ezsembe, ha valaki még nem látta volna ime a link:

http://www.youtube.com/watch?v=OpxTbmyciSc&feature=related
2010. 04. 27. 21:18
Castleai
:O :O :O

Azért Ez KEMÉNY Volt!!! :D :D :D
2010. 05. 18. 22:41
Cheater
"- 2010. május 17 - A csapat ma elbocsátotta a CB Shawn Springs-t."

Ez elég szomorú hír... Főleg,h ezzel nagyon valószínű W & W maradása, ami szintén elkeserít! :-(
2010. 05. 19. 00:51
lolvin
Én annyira nem sajnálom, örülök, h inkább a fiatalok kapják a roster helyet, igaz a W és W párosnál még ő is jobb volt, ha minden jól megy akkor W és társa W csak negyedik és ötödik számu cornerek annak meg azért még el tudjuk viselni őket, bár szerinem az egyikük cut lesz...izé, hány corner is kell egy csapatba?
2010. 05. 19. 07:29
bara
lolvin: asszem a mester azt szokta mondani, hogy ebben a passzorientált nfl-ben sosem lehet elég corner-ed:))
2010. 05. 19. 07:38
CoSco
Nem kár Springsért, és valószínűleg így látja az edzői stáb is
2010. 05. 19. 10:33
TÖRÖLT
Hát igen Springs sorsa már meg volt jósolva előre,hogy itt nem fejezi be nálunk a karrierjét.Mondjuk ez előrevetíti azt a szomorú tényt is,hogy igaza lesz az előttem szólónak abban,hogy a W & W maradása most már bizonyos.Vagy lesznek még meglepetések?:)
2010. 05. 19. 12:05
Szerintem azért Wilhite és Wheatley annyira nem rossz játékosok. Szerintem ha annyira katasztrófák lennének BB már rég kirakta volna őket. Persze, sok passzt bekaptak, de 0 pass rush mellett persze, hogy széthajigálja őket Manning vagy Brees. Szerintem nem véletlenül volt #2 CB Wilhite sokáig.
2010. 05. 21. 12:54
nDRo
Tanko

wilhite-tal az a baj (és ezt nfl.hu fórumon már sokszor megtárgylatuk), hogy hiába remek atléta, és lohol a WR nyakában folyamatosan, annyira nem érzi a labdát, hogy az már vicc.
Nyílván az egyikük, esetleg mindkettő (attól függ hogy 8 vagy 9 DB-et akar BB a Rosteren tartani) megmarad a végső rosteren Springs elküldésével. Bár Kyle Arrington miatt érdekes lesz a dolog.
2010. 05. 28. 15:17
bradyfan
Sajnálom Stanbacket, de valahol várható volt, hogy iylen erős WR mezőny mellet nem fog esélyt kapni.
2010. 05. 28. 18:07
nDRo
Én a tavalyi játéka alapján nem sajanálom.
2010. 06. 14. 18:24
most néztem az NFL.com-on egy videót Welkerről, elég durva, hogy már ugyanazokat a gyakorlatokat csinálja, mint pl. Moss:

http://www.nfl.com/videos/new-england-patriots/09000d5d81889e7b/Is-Welker-back

CSAK ÍGY TOVÁBB!

GO PATS!
2010. 07. 29. 15:39
TÖRÖLT
Nos igen ezt lehetett várni,mondjuk többet is vártam unk tőle,de sajnos közbeszóltak a sérülések.Ezek után kíváncsi vagyok vajon lesz olyan csapat aki leigazolja vagy számára véget is ért az NFL karrier.
Hozzászólás a(z) Távozók: Crable, Springs, Thomas, Watson, Green, és mások bejegyzéshez