Nyilatkozatok 10. hét - Titans

Túl vagyunk egy váratlan vereségen, BB a szokásos szűkszavú nyilatkozatával örvendeztette meg az újságírókat. Brady már egy kicsit bőbeszédűbb volt.
-TORESPONT-
Bill Belichick, HC

Nincs nagyon mit mondanom ma délután. A Titans jobb munkát végzett, mint mi a játék minden részében, a meccs minden fázisában. Ez nem egy jó nap nekünk. Sokat kell dolgoznunk, sok futballt kell még csinálnunk. Tulajdonképpen semmit nem csináltunk jól ma.

Pass protection?
Ahogy mondtam, semmit nem csináltunk jól, minden gond volt.

Harmadik down védekezés?
Jobbak voltak ezen a téren, ahogy sok minden másban is.

Darius Jennings visszahordásáról mit gondol a kezdőrúgásból?
Nem jól végeztük a dolgunkat a labda elérésénél és nem jól hordtunk vissza.

Mi ment jól?
Úgy gondolom, a Titans volt láthatóan a jobb csapat. Jó munkát végeztek. Megérdemelték a győzelmet. Meg is nyerték, szóval...

Volt-e gond a gyeppel?
Nem vettem észre. Jó állapotban volt a pálya.

Hogyan lépnek tovább a mai vereség után?
Igen, továbblépünk és a jövő hét miatt majd aggódunk a jövő héten.

Az volt a terv, hogy Josh Gordon több labdát kap, mint mások?
Folyamatosan erről beszéltünk. Semmi nem változott. Nem úgy tervezzük a passzokat, hogy egy játékosnak menjen, kivéve a screen passzokat.

Hatékony volt ma Tom Brady?
Tomot kérdezzétek erről. Igen, őt kell megkérdeznetek.

Mit gondol, miért voltak hatékonyak a nyomásgyakorlásban Tom Bradyn?
Már említettem. Jó munkát végeztek.

Változtat a mai eredmény a Bye Week terveken?
Ezen a héten ezzel a héttel törődünk. Most arra fókuszáltunk, hogy idejöjjünk és ezt a meccset játsszuk le. Ezt tettük. A meccs 10 perce ért véget, a jövő héttel a jövő héten foglalkozunk. Erre a meccsre próbáltunk fókuszálni.

Tom Brady, QB

Mi a véleményed a Titans védelméről?
Jó munkát végeztek. Jól hajtották végre a dolguk. Nyilvánvalóan mi nem. Ez egyszerűen egy rossz nap volt a számunkra. Tanulnunk kell belőle. El kell ismernünk, sok jó játékot csináltak. Előre játszottak. Ott voltunk, ahol akarták, hogy legyünk. Nem tudtunk eleget tenni már az elején támadóoldalon, nem tudtunk nyomást helyezni rájuk. Nem volt rajtuk nyomás egész nap.

Mi vezetett leginkább a vereséghez?
Ha nem maradsz a pályán, nehéz pontokat szerezni. Nehéz így játszani. Rossz volt a végrehajtásunk. Rossz munkát végeztünk.

Mi történt az elkapásodnál?
Nem tudom, mi történt. Partra vetett hal voltam.

Gondod volt a gyeppel?
Nem. Rendben voltam. Hosszú stoplis volt rajtam, de nem tudtam megkapaszkodni a gyepen. Nem volt remek napunk. Valószínűleg sok mindent meg kell néznünk, és kívánom, hogy bárcsak jobban csináltuk volna. Idegenbe mész az NFL-ben és nem a legjobb futballod játszod. Nem helyezel nyomást a másik csapatra. Nem szerzel korán pontot. Nem maradsz fent harmadik kísérlet után. Nem valószínű, hogy így nyerni fogsz. Ez egy rossz nap.

A jó passrush vagy a jó emberfogás miatt vesztettetek?
Úgy gondolom a kettő keveréke. Jó passrsh és jó emberfogás. Jó tervük volt és jó munkát végeztek a végrehajtásában. Ha egész nap hátrányból játszol, az nem ideális. Nem játszottunk elég jól, hogy elég játékot megcsináljunk ahhoz hogy a kellő touchdownokat megszerezzünk. Rossz nap volt.

Fontos, hogy ne tekints biztosnak egy győzelmet?
Nehéz nyerni az NFL-ben, szóval nem veheted biztosra. Szerintem nehéz győzni. Ha nem játszol jól, nem nyersz.

Mit láttál CB Malcolm Butlertől?
Sokat játszottam Malcolm ellen. Ő egy jó játékos. Jó secondary-jük van. Jó safetyjeik vannak. Jól játszottak. Úgy gondolom, mind jól játszottak ma. Nem tudok elég jó dolgot mondani Malcolmról és arról, amit tett a csapatunkért. Biztos vagyok benne, hogy jó munkát fog itt végezni.

Miért nem tudtátok fenntartani a jó játékokat?
Volt néhány nagy játékunk. Voltak nagy játékaink, de nem tudtunk fenntartani semmit. Csináltunk egy jó játékot, aztán visszafele haladtunk, csináltunk egy nagy játékot és újra visszafele haladtunk. Ha ezeket nem tudod fenntartani, egész héten szembe szélbe fogsz harcolni.

A Bye Weekről...
Úgy gondolom az edzők sok önvizsgálatot fognak tartani. Nekünk játékosoknak is ezt kell csinálnunk. Kemény volt elveszíteni ezt a meccset, de remélhetőleg tanulunk belőle. Minden ilyen meccs egy kicsit más. Mindegyik, amit egy évben játszol, egy kicsit más. Azok, amiket játszani fogunk, egy kicsit mások lesznek. Sok minden kell a győzelemhez a futballban. Sok jó szereplést igényel sok embertől. A vereség a szöges ellentéte. Nem mintha ezt tennénk, de a győzelem az NFL-ben nehéz. Nem jelenhetsz meg arra számítva, hogy nyerni fogsz. Tisztelned kell az ellenfeled. Mi rosszul játszottunk ma és látod mi történt. Remélhetőleg ez sürgetőbb lesz ahogy haladunk előre. Az egész szezon előttünk van és meglátjuk mire megyünk vele.

Az ütésekről, amit kaptál...
Nem érdekel, ha megütnek. Pontokat szeretek szerezni. Üssenek meg sokszor és szerezzünk pontokat, de ha megütnek és nem szerzünk pontokat, az azt jelenti, hogy nem csináljuk a dolgunkat elég jól. Azok a srácok keményen játszottak. A mi srácaink is keményen játszottak. Egyszerűen csak nem csináltunk elég jó dolgokat.

Josh Gordon, WR

Milyen nehéz volt a meccs a csapatnak az elejétől a végéig?
Küzdős volt, az biztos. Tudtuk, hogy 60 perces meccs lesz. Kicsit lassan jöttünk ki, nem találtuk a helyünket és láthatod az eredményét.

Hogy van a kezed és az ujjaid?
Fizikailag jól van a kezem. Tudod, jól érzem magam és áldottnak, hogy sérülés nélkül mehetek haza. Hálás vagyok ezért.

Mi a véleményed Adoree' Jacksonról és arról, ahogy játszott?
Remek visszahordó, az biztos. Nem tudtam, hogy így vissza tudja hordani a labdát, ilyen jól. Egy fiatal, jó tehetség. Ígéretesnek látszik a jövője a ligában.

Hogyan írnád le ahogy a támadók érezték magukat a nyomás alatt?
Igen, eléggé lerohanva éreztük magunkat. Nehéz nekem jó perspektívát adni. Nem nézek vissza, hogy megnézzem a védőfalat, de azt gondolom, hogy részben azért, mert kissé lerohanva éreztem magam.

Forrás: Patriots.com