Az év támadó és védő játéka - Negyeddöntő - Első kör

Kép
Negyedd

Most már tényleg nem kell sokat várni, hogy kiderüljön, hogy melyik lesz az év legszebb támadó és védő jelenete. Már megvan a legszebb négy, itt az idő, hogy kialakuljon a döntő párosítás.

Szavazásra fel!

 

A negyeddöntő első párosítása, támadó jelenetek:

Gordon 28 yardos elkapása

Az ezt megelőző játékban Brady-t meglehetősen felbosszantották, ugyanis a bírók intentional grounding zászlót dobtak rá. Ez a szabálytalanság azt jelenti, hogy az irányító szándékosan dobja a földre a labdát a sacket megelőzendő, de olyan helyre, ahol nincs elkapásra jogosult játékos. Több se kellett, harmadik és 22-nél Brady eleresztett egy labdát Gordon felé, aki valami csoda folytán lehúzta azt, és még a lábait is sikerült a vonalon belül leérintenie. Ez a játék megérdemel két visszajátszást is, hogy pontosan látszódjon, hogy is volt az elkapás.

 

W3T1

 

W3T2

 

Roberts TD-t érő elkapása

Erre senki nem fogadott volna a szezon előtt. Roberts, a sokat kritizált védő idén előlépett, és immár a támadóknál (is) nagyon fontos munkát végez: a takarító. Azonban most nem FB minőségben törte az utat a futó előtt, hanem kihasználva, hogy nem számít rá senki, szépen "elosont" a jobb oldalon, és még a későn érkező védőt is lerázta magáról, így egy 38 yardos TD-t szerzett!

 

W17T

 

A negyeddöntő első párosítása, védő jelenetek:

Gilmore pick6

Szinte hihetetlen, de ez volt Gilmore első pick6-e. A Miami megpróbálta eladni, hogy balra indul a futás, az egész faluk balra mozgott. Érdemes megnézni, hogy Butler egy pillanatig sem hitte ezt el, egyből visszalépett embert fogni, és miután Gilmore berobbant az elkapó elé, csodásan ültette le a célba vett elkapót, így esélyt sem adott rá, hogy Gilmore-t blokkolni tudja. Dicsérjük még meg Bentley-t is, aki Fitzpatrickot zavarta, és kényszerítette passzolásra.

 

W2V

 

Fumble, a többit pedig tudjuk

Hihetetlen mit küzdött DMC. Gilmore jó ütembe vetődött Kelce elé, mg közben DMC többszöri próbálkozását siker koronázta, és ki tudta ütni Kelce kezéből a labdát, mielőtt a TE földet ért volna. A kipattogó labdát összeszedő Gilmore vágtája pedig már csak történelem, de sajnos nem a jó-féléből való.

 

W14V

 

Hozzászólás

Szerintem felülmúlhatatlan amikor egy 52-es számú játékos 39 y-os TD passzt kap, a YAC-ról nem is beszélve... az ellenfél is csak nézte a hihetetlent... 

A Gordon elkapás szinte kopipésztje a Falconsos SB-on látott Antonio Brown-féle csodaelkapásnak - akkor mindenki elájult AB zsenialitásától, közben meg Gordon is tudott ilyet. Hihetetlen testkontroll kellhet egy ilyenhez... Nagyon kár ezért a srácért.

Igen, én is nagyon bíztam benne, hogy a csapattól kapott óriási támogatással ki tud mászni a gödörből. Kár érte.

Persze ez a jelenet értékéből semmit nem von le, biztos vagyok benne, ha nem két ex-hez kapcsolódik, jóval több szavazatot kap.

Nem mintha Roberts nem érdemelné meg a voksot, de ez már csak így megy a legjobb négy között :)

OFF

Jó néhány játékosunk együtt edzett egy brookline-i iskola pályáján, név szerint Stidham, Hoyer, Andrews, Sanu, Olszewski, Johnson és Keene. (Zack Cox videós klipjén láthatóak.)

Off:

A Patriots a 2020-as idényre lecsökkentette 20%-ra (!) a Gillette Stadium befogadható nézőszámát (67 000 helyett 13 000). A protokol szerint 6 láb távolságot kell tartani, az arc eltakarása kötelező lesz a stadionban tartózkodás alatt és az első 8 sort egyáltalán nem fogják feltölteni. Blokkonként 10 vagy kevesebb jegyet fognak eladni, csak mobilon lehet jegyet venni és a parkolás ingyenes lesz a hazai meccseken.

 

Komoly intézkedések, más csapattól még nem láttam ilyet, ámbár a cikk azt írta, hogy a Pats az EGYIK ilyen intézkedő csapat.

 

OFF

A liga egyik fegyvere a vírus terjedése ellen a tervek szerint az lesz, hogy sokat fogják a játékosokat tesztelni. Ha valaki fennakad a rostán, akkor sincs baj: IR-re kerül, három hét fizetett szabadság vár rá (vagyis megkapja a teljes fizetését), és miután meggyógyult, vissza is térhet. Ez idő alatt a fertőzött játékos rosterhelye felszabadul, vagyis a csapatnak lehetősége van egy negatív tesztet produkáló játékost leigazolni.

OFF

Ma is megyek megrúgni.

OFF

A PFF szerint 2020-ban:

  • az OL rangsorban a Pats 7. Tavaly 10. helyezésünk volt. Az előrelépést Andrews visszatérése, Thuney megtartása és a viszonylag ígéretes mélység (Cajuste, Froholdt, Herron és Onwenu) indokolja. (Első a Colts OL, csoportrivális nincs előttünk, a legközelebb a Bills van 18., a Jets 27., a Miami utolsó. Az AFC-ből csak a Ravens és a Browns van még előttünk, a Tampa OL 13.)
  • a TE rangsorban a helyezésünk: 30. A tavalyiak nagyon gyengék voltak és a még legjobb Watson visszavonult, az újoncok játéka egyelőre kérdőjel, a jobb helyezés érdekében legalább az egyiknek meghatározóvá kell válnia.
  • Roster ranking-ben : 1. Ravens 2. Saints 3. 49ers 4. Kansas 5. Tampa...7. Bills...18. Pats... 28. Jets... 30. Miami. A ranglista a 11-11 kezdőnek vélt támadó/védő játékosok alapján készült, Náluk Stidham a kezdő QB-ünk, lehet,hogy a lista készítésekor CN még nem volt leigazolva. A Mi kezdőink közé két új játékost állítottak be: TE Asiasi-t és NT Allen-t.

Az összetett 18. helyezés még június 25-én "született", CN később érkezett. 

Kiegészíteném még két dologgal amit írtál:

  • WR egység: 30.
  • RB egység: 26.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a TE egység 30. , és egyedül az OL a 7. , és tudjuk, hogy a védelmet jó magasra rangsorolják, akkor világosan látszik, hogy az elit védelem miatt vagyunk egyáltalán a 18.-ak.

Ha a számok alapján a támadókon múlna minden (30/30/26/7. helyek), akkor kb 2-14 / 3-13 jönne ki. Még szerencse, hogy van egy jó védelem. 

Majd idén változni fog, sokkal jobbak leszünk támadó oldalon, a védelmünk meg csak kicsit lesz gyengébb, mire a LB sorunk összeáll. Legalábbis szerintem így kell lennie. :) :) :)

Ha elég sokan gondoljuk így, akkor ÍGY IS LESZ. :)

Köszi a kiegészítéseket!

Úgy gondolom egy "normál" szezonban a PFF lista viszonylag jó iránymutató lehet, de most egy soha nem volt, őrült szezon lesz, ha lesz, ahol a roster mélysége/sokoldalúsága és a PS játékosai/lehetőségei sokat fognak számítani. Nem 22 játékosból áll egy csapat és van egy ST is. Valahogy azt is úgy érzem, az offense, akárki is lesz a kezdő QB, nem lehet még egyszer olyan gyenge, mint tavaly, hiszen egyelőre az OL "hibátlannak" és mélynek látszik (tavaly szinte minden elrontott play forrása volt), az újonc TE-eknek meg nem igazán lesz nehéz egy kicsit is felülmúlni a tavalyiak szereplését. Én reménykedek egy pozitív szezonban.

Igen, ez egy örült szezon lesz, ha lesz. Hétről hétre változnak az esélyesek. Gondoljunk bele: kezdő QB/TE/WR tökmindegy ki kiesik 3 hétre egy pozitív tesztnél. Máris a másik, esélytelenebb csapat lesz az esélyesebb. Így, ha ezek a szabályok maradnak, kb teljesen értelmetlen tippelni bármilyen szezon végeredményre, csoportgyőzelemre, vagy akár SB-győzelemre.

Az OL-ünk valóban reménykeltő, de van egy bibi. Scar visszavonult, és szerintem ez vissza fogja vetni a teljesítményüket sajnos :(

Igen, Scar szinte pótolhatatlan, de a jelenleg kezdő OL-t még Ő edzette, remélem nem felejtenek. Mobilisabb új QB esetén meg lehet másképpen kell dolgozni a falnak, az új edzőpáros talán ért ehhez. Scar munkája valószínűleg erősen TB-hez idomult. 

Válasz hopi46 üzenetére

Igen, viszont ahogy Scar munkája TB-hez, úgy a tavalyi + tavaly előtti fal is TB-hez szokott. Tehát teljesen más lesz összeszokni Stidhammel, és más CN-al. Viszont már nem lesz ott a mentor, aki ezekben a változtatásokban profi volt. Teljesen más időzítés kell TB-hez, és Stidhamhez, ahol az utóbbi várhatóan lassabban olvas. Illetve megint más stílus kell, ha Stidham "újoncságára" építve a futás, vagy épp az erőfutás felé fordulunk. Arról nem is beszélve, hogy mennyire más kell ahhoz, ha CN kezd és ő futkározik fel alá. Úgyhogy lesz itt dolog bőven, Andrews nem játszott együtt Wynnel, oda is kell az összhang.

Bízzunk a legjobbakban!