Ennek a cikknek a keretében a 21. század első dinasztiájának történetével ismerkedhettek meg. Egy olyan csapat történetével, amely az utóbbi években nagyon sok szurkolót szerzett magának és hatalmas sikereket ért el.
Dicsőséglista
Super Bowl győzelmek száma: 6 – 2001, 2003, 2004, 2014, 2016, 2018
AFC Championship győzelmek száma: 11 – 1985, 1996, 2001, 2003, 2004, 2007, 2011, 2014, 2016, 2017, 2018
AFC East győzelmek száma: 22 – 1963 (AFL East), 1978, 1986, 1996, 1997, 2001, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019
Playoff szereplések száma: 28 – 1963, 1976, 1978, 1982, 1985, 1986, 1994, 1996, 1997, 1998, 2001, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2021
Alapszakasz mérleg: 983 mérkőzés - 541 győzelem - 433 vereség - 9 döntetlen
Playoff mérleg: 59 mérkőzés - 37 győzelem - 22 vereség
Teljes mérleg: 1042 mérkőzés - 578 győzelem - 455 vereség - 9 döntetlen
A 60-as évek
Az egész történet még az 50-es években kezdődött, amikor William H. Sullivan úgy gondolta: vissza kell hoznia az amerikai futballt Bostonba. Hogy miért vissza? Nos azért, mert volt már egy csapat, amely bostoni volt. 1932-ben hozták létre Braves néven, arról a helyről elnevezve, ahol játszotta a csapat a mérkőzéseit. A Boston Braves 1933-ban második szezonjában a Boston Red Sox baseball csapat otthonába, a Fenway Parkba költözött. Ekkor a csapat neve Boston Redskinsre változott. 1936-ban érte el a csapat legnagyobb sikerét, amikor az NFL East divízióját nyerve eljutott a NFL Championship meccsig, amit otthon játszhatott
volna le. Azonban a Green Bay Packers elleni - később elveszített - nagydöntőre New Yorkban került sor. Ennek oka az volt, hogy a csapat tulajdonosa elégedetlen volt a szurkolókkal, ezért inkább semleges pályán játszotta le és bukta el a meccset a csapat. A franchise a következő évben Washingtonba költözött - azóta is a főváros az otthona - és ért el nagyszerű diadalokat Washington Redskins néven. Sullivan először akkor próbált Bostonba csalogatni egy csapatot, amikor a Chicago Cardinals el akart jönni Chicagoból. Az NFL-ben szereplő csapat új otthona azonban St. Louis lett és Sullivan próbálkozása nem járt sikerrel. 1959-ben azonban újabb lehetőség adódott. Ekkor vetődött fel egy NFL-el konkurens liga gondolata és Billy Sullivan megpróbált egy csapatot létrehozni Bostonban. Lépései sikerrel jártak, hiszen november 16-án megkapta a jogot egy csapat létrehozására és ezzel a bostoni gárda az AFL, az American Football League utolsó, nyolcadik franchise-a lett. Billy Sullivan lett az első tulajdonos és ezt a tisztséget - fiával társbérletben - egészen 1988-ig magáénak is tudhatta. Rögtön kinevezte a Boston College korábbi szédületes running backjét, az Eagles akkori edzőjét, Mike Holovakot személyi ügyekkel foglalkozó igazgatónak. Az első GM Ed McKeever lett, az első főedző pedig Lou Saban. Már csak azt kellett eldönteni: mi is legyen a csapat neve, milyen legyen a logó, milyen színű legyen a mez, és természetesen hol játssza a csapat a mérkőzéseit.
A csapat nevével kapcsolatban kikérték az itt élő emberek véleményét is, de nagyobb arányban vették figyelembe az újságírókét. Végül a csapat neve Boston Patriots lett. A Boston Globe egyik legjobb grafikusa, Phil Bissell elkészítette a csapat logóját, amely egy minutemant ábrázol, amint éppen snapet hajt végre. A figura nem volt mezbe öltöztetve, hanem egyszerű hadi ruhát viselt, amit a Szabadságharcban részt vevő katonák viseltek anno. Ezt a logót Sullivan elnevezte ’Pat Patriot’-nek és megtette a franchise logójának. A logó egészen 1993-ig a Pats első számú jelképe volt. A mez piros színű lett, fehér és kék csíkokkal az ujjakon, a nadrág és a sisak pedig fehér. Ez a színösszeállítás is 1993-ig maradt meg. A csapat nem talált állandó otthonra, egészen 1971-ig nem volt saját, állandó stadionja. 1960-ban és 1961-ben a csapat főleg a Boston University Fielden játszott, utána 1962-ben a Harvardon, 1963-1969-ig pedig a Fenway Parkban. A csapatot az AFL vezetősége az AFL East (keleti) divíziójába osztotta be a Buffalo Bills, a New York Titans (1963-tól Jets), és a Houston Oilers társaságában. 1966-tól került be ide ötödik csapatként az újonnan alakult Miami Dolphins. A Patriotsnak már csak játékosokra volt szüksége. Egy héttel a megalakulás után megtartották az első területi draftot és feltöltötték játékosokkal a keretet.
A válogatás második köre azonban bővebb választékot kínált. A csapat 1960. július 4-én megtartotta első training camp-jét, ahova 350-en jöttek el. Ezt a létszámot a draftoltakkal együtt 35 fősre kellett csökkenteni a szezonkezdetre. A csapat első mérkőzésére 1960. szeptember 9-én került sor a Boston University pályáján, ahol 21597 néző szorított a csapatért a Denver Broncos ellen. A mérkőzés vereséggel végződött, a csapat 13-10-re veszített, de még ebben az évben jelei mutatkoztak annak, hogy ez a csapat többre érdemes. A második évben a csapat már 9 győzelmet gyűjtött, méghozzá úgy, hogy edzőváltásra is szükség volt év közben. A személyi ügyekkel foglalkozó igazgatót, Mike Holovakot edzőnek nevezte ki Sullivan, Lou Saban távozása után. A következő évben ismét nyert a Pats 9 meccset, de megint elmaradt a playoff. Ebben az időben ugyanis egy rendes playoff mérkőzés volt, amin az AFL East és az AFL West győztese mérkőzött meg az AFL győzelemért. A Pats 9 győzelme a divíziógyőzelemre kevés volt 1961-ben és 1962-ben is, de nem így a következő évben. 1963-ban nagyon szoros volt a keleti divízió, így a Pats 7 győzelmével is holtversenyben az élen végzett, de mivel a Bills is hasonló mérleggel zárt, így köztük rendeztek egy Tiebreaker meccset. A Buffaloban rendezett mérkőzést a Boston Patriots simán megnyerte és így bemasírozott az AFL Championship mérkőzésre, az AFL döntőjére. Csakhogy, a játékosokban benne volt a plusz egy mérkőzés fáradalma és San Diego bizony nem éppen a keleti parton van, így az egész országot át kellett utazniuk. Meg is lett az eredménye ennek és a csapat megalázó 51-10-es vereséget szenvedett a Chargerstől, amelynek játékát még ma is nagyon sok elemző tartja számon a legjobbak között, edzői stábját pedig messzemenő csodálat övezi. A következő idényben Mike Holovak és a játékosok célja egyértelműen az AFL megnyerése volt, azonban nem sikerült megismételni az előző évi remek teljesítményt sem. A csapat hiába szerzett 10 győzelmet, nem tudta megnyerni az AFL Eastet. Az előző évi siker után ez óriási kudarc volt. A 60-as évek hátralevő részében a Pats többnyire gyengébb teljesítményt nyújtott és visszaszürkült a kiscsapatok közé. 1966-ban - amikor először kezdődött közeledés a két rivális liga, az NFL és az AFL között, méghozzá olyan formában, hogy a két liga képviselője összecsapott a Super Bowlért - a Pats ismét kiemelkedőt nyújtott, de nem sikerült a divíziógyőzelem ekkor sem. Jim Nance, a csapat running backje ebben az évben érte el azt az 1458 yardot, ami az AFL rekordja maradt az idők végezetéig. Ezért a teljesítményéért megkapta az AFL MVP címét. Rajta kívül a korszak legnagyobb egyéniségei közül sokan játszottak a Patsben, Gino Cappelletti volt a leghíresebb. A korábbi defensive backet gyorsasága és jó elkapóképessége miatt Mike Holovak wide receiver-ré ’képezte át’, és emellett ő végezte el a rúgó feladatait is. 1964-ben az AFL MVP-jének választották és az ő 1100 pontos rekordját döntötte meg Adam Vinatieri 2005-ben. Nance és Cappelletti mellett óriási klasszis volt Nick Buoniconti (LB, őt 2001-ben beválasztották a Pro Football Hall of Famebe), Vito ’Babe’ Parilli (QB), az egész defensive line (Houston Antwine, Bob Dee, Larry Eisenhauer és Jim Lee Hunt), valamint Jon Morris (C).
A 70-es évek
A 70-es évek elején elég sok változás történt a csapat körül egyrészt a ligával kapcsolatos történések, másrészt a csapattal kapcsolatos problémák okán. A liga, az AFL még 1967-ben határozott arról, hogy beolvad az NFL-be. Ez úgy történt meg, hogy a liga csapatait besorolták az AFC-be, American Football Conference, míg az NFL volt csapatait az NFC-be. Azonban át kellett rendezni a csoportokat, mivel az NFL csapatai többen voltak, mint az AFL-esek. A Pats ellenfelei közül csak a Houston Oilers-t érintette a változás, ők átkerültek az AFC Central divízióba. Az AFC East csoportban azonban így felszabadult egy hely a Boston Patriots, a Buffalo Bills, a Miami Dolphins és a New York Jets mellett. A Baltimore Colts-szal töltötték fel a csoportot, az NFL korábbi kétszeres győztese, a korábbi NFL zászlóshajója, soraiban Johnny Unitas-szal egy óriási csapat megjelenését jelentette a Pats divízió-ellenfelei között. Johnny Unitas az NFL egyik leglegendásabb QB-je volt. Sokan, akik látták játszani még ma is azt mondják, ő volt az NFL történetének legjobb QB-je, annak ellenére, hogy látták játszani a 49ersben Joe Montanát... A Pats tehát nehéz feladat előtt állt a divíziójában és bizony év végén Clive Rush vezetése alatt felmutatott 2 győzelmük jelezte: nem volt olyan jó hatása a csapatra a változásnak. A liga utolsó helyén végzett a Pats, aminek az volt a következménye, hogy első helyen draftolhatott. A Colts természetesen nyerte első évében a divíziót és az egész AFC-t is, majd az V. Super Bowlon is győzedelmeskedett. Ez az év volt Johnny Unitas utolsó teljes éve, de még két évig retteghetett tőle a Patriots és az egész liga. 1970-ben annyi történt még, hogy a csapat elhagyta a Fenway Parkot és ideiglenesen a Harvard Stadium lett az otthona.
1971-ben a Pats először is áttette székhelyét a Bostontól nem messze található Foxborough-ba (Foxboro-ként is ismert), ahol a több mint 60000 néző befogadására képes Schaeffer Stadium lett az otthona. Mivel elhagyta a csapat Bostont, ezért névváltoztatásra szánta el magát Sullivan és végül a New England mellett döntött. 1971 márciusa óta pedig ez is a csapat neve: New England Patriots. A drafton a csapat a QB-ek tömegével találkozott. Babe Parilli óta nem volt számottevő QB-je a Patsnek és három lehetőség mutatkozott a kérdés megoldására: Jim Plunkett (Stanford, az előző évi Heisman Trophy-győztes), Joe Theisman (Notre Dame) és Archie Manning (Mississippi). A csapat választása Plunkettre esett. A 71-es szezonban majdnem sikerült egy 50 %-os mérleget felmutatni, de ez is nagyon kevés volt egy ütőképes gárdához képest. 1972 meg egyenesen katasztrófa volt, a csapat a liga negyedik leggyengébbjeként zárt. Az edzők természetesen egymást váltották, Rush már a katasztrofális 70-es idény után mehetett, utódja, John Mazur sem bírta tovább két évnél. Az 1973-as drafton a csapat John Hannaht választotta, a későbbi kiváló Guard-ot. Hannah 1985-ig állt a Pats alkalmazásában, végig hű volt csapatához. Ő volt az első játékos, akit a Patriots-ból beválasztottak a Pro Football Hall of Famebe 1991-ben. Az új edző Chuck Fairbanks lett, aki szépen, fokozatosan tovább csiszolgatta a csapatot, évről évre új játékosokat épített be a gépezetbe. Az első két évvel nem is volt probléma, hiszen a csapat jó irányba indult, az 5-9-es mutató után már jött egy 50%-os, ami az utóbbi 10 év legjobb mutatója volt. Az 1975-ös szezon viszont óriási csalódás volt mindenkinek, Jim Plunkett többet volt sérült, mint játékra alkalmas állapotban. A 3 győzelem katasztrófa volt, de Sullivan bízott Fairbanksben. A 76-os drafton megint negyedikként választott a csapat és Mike Haynesre, egy CB-re esett a választás, akit másodikként választottak be a Pro Football Hall of Famebe a Patriots egykori játékosai közül 1997-ben. A 76-os szezont már nem Plunkettel kezdte a csapat, őt "eltradelték" a San Francisco 49ershöz (később már a Raiders mezében kétszeres Super Bowl győztes és egyszeres Super Bowl MVP lett), míg helyére a másodéves Steve Grogan lépett, aki egészen 1990-ig a Pats játékosa maradt. A csapat nagyon összeállt és meg sem állt a playoffig. 13 év után sikerült ismét bejutni a rájátszásba.
11 győzelem mellett mindössze 3 vereséget szenvedett a gárda, ez azonban csak a Wild Cardra volt elég. A playoffban viszont nagyon erős ellenfél várt rájuk, rögtön a Division Playoff mérkőzésen Oaklandben, a John Madden által edzett Oakland Raiders-szel kerültek szembe. A Raiders-nek amellett, hogy simán nyerte az AFC Westet, 13 győzelme és mindössze 1 veresége imponáló volt. A Patriots óriási csatában 24-21-re maradt alul ezen a mérkőzésen, ahol némi bírói hiba is közrejátszott a vereségben. Később az Oakland megnyerte a Super Bowlt, a Pats-től szenvedték el egyetlen vereségüket és a rájátszásban is ellenük izzadtak meg leginkább. A 2000-es évekig az 1976-os csapatot tartották minden idők legjobb New England Pariotsának. A következő két évben is nagyon jó mérleget hozott a csapat. 1977-ben végül lemaradt a playoffról, kevés volt a 9 győzelem. Az 1978-as szezon egy tragédiával kezdődött. Az Oakland elleni preseason mérkőzésen Jack Tatum, a Raiders safetyje olyan szerencsétlenül ütközött Darryl Stingleyvel a Pats WR-ével, hogy a Pats játékosa a földön maradt mozdulatlanul. Fennállt a teljes lebénulás veszélye, és az is, hogy nem ébred fel a kómából. Stingley ugyan magához tért, de végtagbénulása élete végéig tolószékhez kötötte. A szezonban a csapat megszerezte 11-5-ös mutatójával az első hivatalos AFC East divíziógyőzelmét, ami igazából a második volt, ha az AFL-est is beleszámoljuk. Első playoff meccsét játszhatta a csapat Foxboroban, azonban a Houston Oilers erősebbnek bizonyult. Sullivan nagyon csalódott volt, azon nyomban ki is rúgta Fairbanks-et. Elbocsátásához hozzájárult, hogy Sullivan nem tűrte, hogy Fairbanks szinte teljesen önállóan akart döntéseket hozni, szerződésterveit dobta vissza. A két dudás egy csárdában tipikus esete, amelynek vége nem lehetett más, mint az edző távozása. Fairbanks utódja Ron Erhardt lett, akivel 1979-ben majdnem sikerült ismét elérni a rájátszást, de a hangsúly természetesen a majdnemen van. A korszak nagy játékosait már említettem korábban, de talán még érdemes megemlíteni Russ Francis (TE) és Steve Nelson (LB) nevét.
A 80-as évek
A 80-as évek kezdetén úgy lehetett érezni Sullivan kezéből kezdenek kissé kicsúszni a dolgok, a csapattal kapcsolatban sorozatos következetlen döntések követték egymást. Pénzügyileg is tönkrement a család, elsősorban, mert rossz döntéseket hoztak. Például óriási bukás volt a "The Jacksons" 1984-es turnéjának felvállalása… Sullivan egyetlen szerencséje az volt, hogy volt egy Raymond Berry-je, de erről majd később.
Sullivan első rossz döntése mindenképpen Fairbanks elküldése volt, az utána következő Erhardt Fairbanks munkájából élt és nem tudott új játékosokat beépíteni a csapatba. A két jó szezonja után (1979 9-7, 1980 10-6), amelyek nem értek sajnos rájátszást, megmutatkozott Ron Erhardt alkalmatlansága. Egy katasztrofális szezon következett, 2 győzelem 14 vereség, nem meglepő, hogy el is küldték. Sullivan ekkor vitába keveredett Russ Francis-szel, a legjobb tight enddel, aki bejelentette visszavonulását. Aztán visszatért később a 49ers kedvéért, majd 1988-ban a Patsben vezetett le. A csapat természetesen elsőnek választhatott, azonban a választás egy közepes teljesítményre képes defensive endre esett, Ken Simmsre. Sokkal értékesebb játékosra lelt a csapat a 41-ként draftolt Andre Tippett (LB) személyében. Az 1982-es szezon játékossztrájk miatt rövidebb lett, így a divízióküzdelmeket törölték, és minden csapat 9 mérkőzést játszott ebben a szezonban. Konferenciánként a legjobb 8 csapat került a playoffba. A szezon legemlékezetesebb mérkőzése, a Dolphins december 12-ei vendégszereplése azóta "Snowplow game" néven vált legendássá. A mérkőzés előtt, és alatt hóvihar tombolt. A csapatok a negyedik negyedben 0-0-ra álltak. 4:45-tel a mérkőzés vége előtt a Pats FG közelbe ért. Ekkor a Pats vezetése (Ron Meyer, az új főedző vezetésével) felkért egy pályamunkást (Mark Henderson), hogy tisztítsa meg a területet, ahova leállítja majd a labdát a holder Matt Cavanough. Henderson behajtott a játéktérre hóekéjével, és megtisztította a területet. Mindezt Don Shula, a Dolphins főedzőjének heves tiltakozása mellett ment végbe. A FG-t John Smith értékesítette, és ezzel 3-0-ra győzött a Patriots. Azóta ilyen esetre nem kerülhet sor, ennek a legendás eseménynek a következtében tiltják a hasonló beavatkozásokat az NFL-ben. A Pats nagy szerencsével 5-4-gyel végzett végül az alapszakaszban és bejutott a rájátszásba. A Dolphins, bosszút állva a hóekés incidensért, rögtön az első fordulóban megálljt parancsolt a Patriots-nak, de mindenki úgy gondolta, az új edzőnek, Meyernek lehet jövője a csapatnál. Sullivan az offseasonben elengedte a csapattól Mike Haynest a következő évi drafton egy magasabb pickért cserébe. Több üzletet kötött még az év folyamán más csapatokkal, elsősorban a Cincinnati Bengals-szal és így megszerezte a 84-es drafton az első pick-et. Emellett a stadion nevét megváltoztatta, a korábbi Schaeffer Stadium innentől fogva az ő nevét viselte, Sullivan Stadium lett. A következő évben Meyer hiába vitte el a csapatot 8-8-ig, ő edzőt váltott. Megérkezett a csapathoz Raymond Berry, Sullivan egyetlen szerencséje… Az 1984-es drafton végül elsőként választatott a csapat és a választás Irving Fryar-re, egy wide receiverre esett. Ettől az évtől szerepelt a csapatnál Craig James, aki elmondhatja magáról, hogy az egyetemen nem kisebb játékossal, mint Eric Dickersonnal párban riogatta az ellenfelek védelmét. A legendás "Pony express" egyik fele az utolsó "fehér" futójátékos, aki elérte az 1000 yardot az NFL-ben, és ezt a Pats színeiben tette. 1984-ben a divízión belül is történt egy kis változás, hiszen a Baltimore Colts áttette székhelyét Indianapolisba és innentől kezdve Indianapolis Colts néven folytatta tovább. Tehát megérkezett a csapathoz Berry, aki első évében majdnem rájátszásba juttatta a csapatot, a másodikban viszont már sikerült a bejutás, Wild Card mérkőzést játszhatott a Pats.
Olyan dolgot hajtott végre a csapat a playoffban, amire addig nem volt példa. Wild Card csapatként, végig idegenben játszva eljutott első Super Bowljáig. Az első divíziógyőzelemre anno 3 évet kellett várni, az első Super Bowlra azután 22 évet, az első Super Bowl győzelemre ezután még 16-ot, tehát hiába a nagy sorozat, a győzelem végül nem sikerült. Azért volt érdekes a csapat jó szereplése, mert nagyrészt a támadójáték a futásra épült és emellett egy nagyon jó, szinte extraklasszis védelem működött. Mind a három Super Bowlt megelőző rájátszásbeli meccset a védelem nyerte meg. A Jets ellen a Wild Card mérkőzésen 4 labdát szerzett a védelem és abból egy TD-t ért el, a Raiders ellen 20-20-as állásnál egy fumble return TD-vel nyert a csapat 27-20-ra. Egy meccs volt még a Super Bowl előtt és a Pats védelem ezt is lerendezte Miamiban. Miamiban, ahol az előző 18 mérkőzéséből 18-at bukott a csapat… Itt a védelem 6 labdát szerzett, 4 fumble-re és 2 interceptionre kényszerítette a Miami offensét Dan Marinoval az élen.
A Super Bowl XX-n a kor egyik legnagyobb csapata, a Chicago Bears várt a Pats-re. Ha Bears, akkor Walter Payton. Bizony, itt játszott az NFL történetének egyik legjobb RB-je. Mi más lehetett volna a csapat feladata, minthogy a védelem megfogja a futójátékot?! Bizony, de Berry túlgondolkodta, ki akarta védekezni a meccset, mint mindig és ezzel elrontotta a taktikát. A másik oldal okosabb volt, mi a Pats egyetlen offensive fegyvere, a futás. Ha azt levédekezik és Grogant, vagy Tony Easont - aki hol egészséges, hol sérült volt a szezon során, mint amúgy mindig - dobásra kényszerítik, az nekik jó. (Végül Eason kezdett, de hamar lecserélték, hat sikertelen passzával a Super Bowlok történetének leggyengébb teljesítményét nyújtotta kezdő QB-ként.) A Bears-nek lett igaza, igaz a kezdés nem ezt bizonyította, hiszen a Pats szerzett vezetést Franklin Field Goaljával. Ezt azonban a Richard Dent vezette Chicago Bears védelem szárnyalása követte. A "46" formációjú defense ellen nem tudott mit kezdeni a Pats-offense. A futójátékot 7 yardon tartotta a Chicago defense a meccs során, Grogan dobálgathatott, ő nem volt veszélyes. A Chicago Bears a következő 3 negyedben zsinórban 44 pontot ért el a Pats ellen. Mi erre a magyarázat? Az, hogy a Pats védelem az offense gyengélkedését látva teljesen szétesett. Jim McMahon szétdobtálta őket, míg Walter Payton szorgosan gyűjtötte a yardokat, bár az ő szintjén az a 76 yard elég kevéske. A negyedik negyed közepén aztán a Patriots végre Irving Fryar révén elért egy TD-t Grogan 8 yardos passzából, de ezután a Chicago védelme ismét lecsapott, gyakorlatilag megalázta a csapatot egy safety-vel. Az eredmény is megalázó lett, minden idők legsimább Super Bowl-ja, 46-10-re nyert a Bears. A mérkőzés után John Hannah, a későbbi Hall of Famer Guard végleg befejezte a játékot. 1986-ban a csapat az előző év után ismét 11-5-ös mérleggel zárta a szezont és ismét bejutott a rájátszásba, méghozzá úgy, hogy megszerezte a harmadik AFC East elsőségét. Először történt meg a csapat történetében, hogy egymás után két évben sikerült kivívni a postseason szereplést. Denverben azonban a Pats vereséget szenvedett egy szoros meccsen, így a 85-ös csodaszezon után a csapat Super Bowl álmai hamar véget értek. Senki sem gondolta volna, hogy a Patriots legközelebb 1994-ben jut el a playoffig. Berry maradt az edző. Az 1987-es szezon előtt a csapat megszerezte a Chicago Bearstől a backup QB-jüket, Doug Flutiet, New England legendás QB-jét, aki azonban a csapatnál nem tudott bizonyítani. A drafton a Pats 23. helyen megszerezte Bruce Armstrong játékjogát, a kiváló Tackle egészen visszavonulásáig, 2000-ig a Patriots játékosa volt.
A következő két évben a csapat pozitív mérleget produkált, de 1987-ben a 8 győzelem kevés volt a playoffba kerüléshez, mert az Indianapolis Colts eggyel többet gyűjtött és 8-7-tel nem igazán lehet bejutni a rájátszásba. Ekkor fejezte be a játékot Steve Nelson, a Pats addigi legjobb linebackere. 1988-ben, Flutie egyetlen teljes idényében, a csapat az éppen formálódó, Jim Kellyvel felálló Bills mögött zárt és lemaradt a playoffról ismét. Berry azonban nem nyújtott csalódást, az, hogy 4 szezonon keresztül 50% felett zárt vele a csapat, óriási dolog volt. 1988-ban még jelentős esemény volt, hogy Sullivan végérvényesen csődbe vitte a franchise-t. Ekkor derült ki, hogy a csapaton kívüli dolgokba fektetett pénze mellett a Patriots-on is több mint 100 millió dollárt veszített a 80-as években. Ennek oka főleg az volt, hogy a csapat stadionja a sok jó (pozitív mérlegű) szezon ellenére sem telt meg, szinte soha. Hihetetlenül nagy veszteséget okozott neki a félház, illetve elég sok pénzét elvonták a nem éppen konzekvens gazdasági döntései. 88-ra oda jutott, hogy el kellett adnia a Sullivan Stadiumot és a franchiset is. A stadion Robert Kraft kezébe került, aki egyelőre úgy döntött, minden marad a régiben a Sullivan Stadiumben. A franchiset viszont a Remington Products tulajdonosa, Victor Kiam szerezte meg 84 millió dollárért. Hogy miért is ilyen olcsón?! Egyértelmű volt, Kiam csak ilyen feltételek mellett ment bele, hogy Billy Sullivan maradhasson a franchise elnöke. Az 1989-es szezon volt Raymond Berry utolsó idénye a csapatnál. A Pats gyengén szerepelt, Berry alatt először negatív mérleggel zárt, így Berrynek mennie kellett.
A 90-es évek
Sullivan és Kiam Rod Rust-ot, a Berry-csapat defensive koordinátorát nevezte ki főedzőnek. A csapat története legrosszabb idényét produkálta, egyetlen győzelmét a divíziórivális Colts ellen gyűjtötte be. Egy szoros meccsen 16-14-re nyert a Patriots. De a többi mérkőzését elbukta a csapat és ez nem volt csoda. A régi nagyok közül már csak Grogan - aki már öregember volt ekkoriban (idény végén be is fejezte a játékot) - és Andre Tippett volt a csapatnál. Emellett az egész szezont beárnyékolta egy szeptemberi eset, amikor is a játékosok szexuálisan zaklatták és verbálisan inzultálták a Boston Herald riporterét, Lisa Olsont.
Az NFL vizsgálata végén a csapat olcsón megúszta, $50000-t kellett csupán befizetnie büntetésként. A játékosok közül Zeke Mowatt, Michael Timpson és Robert Perryman kapott büntetést. A másik sokakat megdöbbentő eset a csapat két WR-ének, Irving Fryarnek és Hart Lee Dykesnak a verekedése volt. A két játékos egymásnak esett, és a másodéves Dykes - akinek akkoriban térdsérülése miatt már veszélyben volt a pályafutása - elveszítette az egyik szemére a látását a verekedés következményeként. Vissza kellett vonulnia az 1989-es drafton az 1. kör 16. helyén választott WR-nek. A franchise történetének legkatasztrofálisabb csapatát 2007-ben az NFL 10 legrosszabb csapata közé választotta be az NFL Network az NFL történetében. A szezon végén Rust főedző természetesen távozott és érkezett helyére Dick MacPherson. 1990-ben Robert Kraft elkezdte a befektetéseit a stadionnal kapcsolatban. Először telepítettek igazi füvet a stadionban és nem elhanyagolható az sem, hogy a stadion neve innentől kezdve Foxboro Stadium lett. 1991-ben beválasztották a Patriots első volt játékosát, John Hannah-t a Pro Football Hall of Famebe. MacPhersonnal nem kezdődött új korszak, maradtak a negatív eredmények és emellett még a gyenge draftolás is nehezítette a helyzetet. Hiába volt a csapatnak két fiatal és tehetséges RB-je John Stephens és Leonard Russell személyében (előbbi 1988-ban Off. RoY és Pro Bowler, utóbbi 1991-ben Off. RoY), a csapat semmire se jutott. 1992-ben, amikor a csapat ismét brutálisan gyenge idényt zárt két győzelmével, Kiamnak elege lett. Eladta a csapatot a St. Louisba való üzletembernek, James Orthweinnak és ezzel Sullivanék végleg búcsút mondtak a Patsnek. James Orthwein mindenben változásokat hozott, amihez csak hozzányúlhatott. Egyedül a stadionnal kapcsolatban nem voltak újításai, igaz, az Bob Kraft tulajdona volt. A szurkolók az első perctől rettegtek, hogy mi lesz, ha el akarja vinni a csapatot St. Louisba, ahol ekkor nem volt csapat. (A Rams még Los Angelesben működött akkor.) Orthwein első döntése az volt, hogy a csapat mezét és logóját átvariálta. A régi piros mezt felváltotta a kék mez, emellett a sisak és a nadrág fehérről ezüst színűre változott. A régi ’Pat Patriot’ logót egy új stílusú logó váltotta fel, egy szürke fej, amely piros-fehér-kék trikoloros sapkát visel. Ezt a logót ’Flying Elvis’ logónak is nevezik. Ezek után hozzálátott egy edző kereséséhez. Hamar meg is találta a megfelelő edzőt Bill Parcells személyében.
A New York Giants-szel a 80-as években két Super Bowlt nyerő edző tökéletes választásnak bizonyult. Az első draftján, az 1993-ason, a Patsé volt az első pick és a Washington QB-jére, Drew Bledsoe-ra esett a választása. Bledsoe 1993-tól 2001-ig a Pats franchise QB-je volt. És ebben az évben sikerült még draftolni Troy Brown-t (WR) a 8. körben. Ha már a draftoknál járunk, nézzük meg kiket is draftolt Bill Parcells a Patsnek: 1994-ben 4. helyen Willie McGinest-et, a USC defensive endjét, aki később linebackerré avanzsált, 1995-ben az első három kör választottjai: Tajuan (Ty) Law (CB), Ted Johnson (LB), Curtis Martin (RB), 1996-ban az első három körben: Terry Glenn (WR), Lawyer Milloy (SS) és Tedy Bruschi (LB). Ez a névsor mutatja meg igazán, hogy mit is köszönhetnek a szurkolók Bill Parcells-nek, ezek a játékosok később mind a Patriots oszlopai lettek. Hihetetlen tudásról árulkodik ez a névsor, se előtte, se utána nem draftolt senki ilyen jó szemmel a Patriots-nál, még Bill Belichick sem. Az 1993-as szezon Parcells "tanulóéve" volt, 1994-ben már meg is lett az első eredmény, a Pats 8 év után ismét bejutott a rájátszásba. A Cleveland Browns azonban jobbnak bizonyult a Patriots-nál, így a csapat készülhetett a következő szezonra. Ebben az évben szerezte meg Orthwein-től Robert Kraft az egész franchiset. Orthwein költöztetni akarta a csapatot, de Kraft olyan ajánlatot tett, amit az üzletember nem tudott visszautasítani, így a Pats Foxboro-ban maradt. Kraft azt ígérte, hogy 10 éven belül a Pats Super Bowlt fog nyerni, ezt be is tartotta, nem is egyet, de ez a következő évtizedre tartozik már. Az 1995-ös szezon csúfos véget ért, Kraft várakozásait alulmúlta a csapat szereplése, így előkerült Parcells is, de szerencsére komolyabb következmények nélkül járt a két ember vitája egyelőre. 1996-ban a Patriots megszerezte története negyedik AFC East elsőségét és ezzel bejutott a rájátszásba. Az első fordulóban a Pittsburgh Steelers ellen megszületett a csapat történetének első hazai playoff győzelme, majd a következő héten ezt újabb követte. A csapat simán verte az "újonc" Jacksonville Jaguarst és így kiváló védelmének köszönhetően eljutott a XXXI. Super Bowlra, ahol a Green Bay Packers várt rá.
A mérkőzést a Packers kezdte jobban, az első negyed közepére már Andre Rison 54 yardos elkapásával (a passzt természetesen Brett Favre adta) és Jacke FG-jával 10-0-ra vezetett. Azonban a Pats még az első negyedben visszahozta a meccset. A két TE, Keith Byars és Ben Coates 1-1 TD elkapásával már a Patriots vezetett 14-10-re. Brett Favre azonban adott egy 81 yardos TD passzt Antonio Freemannek, és ismét a Green Bay vezetett. Majd egy Packers FG-lal és egy Favre futással 27-14 volt már az eredmény a Packersnek. Hiába hozta vissza a meccset a 3. negyedben Curtis Martin 18 yardos TD futása, 27-21-re módosítva az eredményt, a kickoffból Desmond Howard egy 99 yardos kickoff return TD-t ért el, ami sokkolta a Patriots játékosait. A negyedik negyedre 35-21-es GB vezetéssel fordultak a csapatok és a végéig az eredmény már nem is változott. A mérkőzésen Drew Bledsoe 4 interceptiont dobott, a Pats pedig második Super Bowlját is elveszítette. A Super Bowl után egyre nagyobb konfliktusok jelentkeztek Parcells és Kraft között. Ennek a vége az lett, hogy Parcells kérte azt, hogy küldjék el. Kraft beleegyezett és Parcellst elengedte. Ő a divíziórivális Jetshez írt alá (a Pats 1998-as draftpickeket kapott cserébe a csapattól) és egy év múlva megszerezte a Patstől azt a Curtis Martint, aki RFA volt ekkoriban... A Jets által a futónak adott szerződéstervezet matchelhetetlen volt a Patriots számára. Parcells utódja Pete Carroll lett. Az azóta a college-ban a USC Trojans-szal sikert sikerre halmozó edző nem okozott nagyobb csalódást, de igazán előrébb sem jutott vele a csapat. 1997-ben bejutott a Pats a rájátszásba, köszönhetően elsősorban a divízióbeli 7-1-es mérlegének. Sorozatban másodszor nyerte a csapat az AFC Eastet, ez rekordnak számított. A Dolphins-on még könnyedén túljutott a csapat, de az azóta a védelmek háborújának nevezett Pittsburgh elleni meccsen alulmaradt. 1997-ben iktatták be a Pro Football Hall of Fame-be Mike Haynest, a Pats korábbi cornerbackjét. 98-ban egy újabb playoff év következett, újabb rekordot jelentett ez, mivel a bejutás sorozatban harmadszor sikerült. A Jaguars azonban megverte a Pats-et, amely így elég hamar készülhetett a következő idényre. A Carroll-korszak draftjai gyengére sikerültek, igazán jó játékosnak talán csak a 98-ban első körben megszerzett Tebucky Jones (FS) és a 99-ben második körös Kevin Faulk (RB) számított. Az 1999-es 50%-os, playoff nélküli idény után Kraft kirúgta Carrollt és ezzel egy új korszak vette kezdetét...
A 2000-es évek
A 99-es idény végén a Jets-et elhagyta Bill Parcells és így korábbi segítőjének, Bill Belichick-nek a jelölése tűnt a legjobb döntésnek. Azonban Belichick a kinevezése napján egy papírt nyújtott át a sajtó képviselőinek, melyen az állt, hogy lemondott tisztségéről. 24 nappal Parcells elküldése és az ominózus sajtótájékoztató után Belichick aláírt a New England Patriotshoz. A Jets és a Pats hosszú ideig vitázott az edző kinevezése körüli szituációról. A Jets szerint Belichick kinevezésekor még a Jets alkalmazottja volt defensive koordinátorként. Az NFL nekik adott igazat, és a 2000-es első körös draftpickjének átadására kényszerítette a Patriotst. Az új edző az offensive koordinátorával, Charlie Weis-zal, és a defensive koordinátorával, Romeo Crennel-lel együtt öt év alatt hatalmas dolgokat ért el. Robert Kraft is egy új korszak kezdetét érezve, 2000-ben kis változtatást eszközölt a logón és a mezen, sötétebbé téve a kék színt.
Belichick első szezonja nem sikerült valami fényesre, hiszen a csapat a 2000-es évet 5-11-gyel fejezte be. Sokan ekkor az elküldéséért szorítottak. 2001-ben választották be a csapat történetének harmadik játékosát a Pro Football Hall of Famebe Nick Buoniconti személyében. A 2001-es drafton sikerült a csapatnak megszereznie a Georgia egyetem kiváló defensive endjét, Richard Seymourt. A szezon rosszul kezdődött, a csapat két vereséggel kezdett és az első számú vezér, Drew Bledsoe 8 hétre kidőlt. Ekkor lépett helyére a 2000-es draft 199. választottja, Tom Brady, a Michigan Wolverines egykori QB-je. Tom vezetésével a Pats 5-5-ig feljött, majd zsinórbeli 6 győzelmének és az AFC csapatok körbeverésének köszönhetően a második playoff helyet szerezte meg az AFC-n belül. A Divisional Playoff meccsen Foxboroban az Oakland Raiders ellen szakadt a hó. A mérkőzés azóta "Snow Bowl" és "The tuck rule game" néven is közismertté vált. A Pats a rendes játékidőben nem tudta megnyerni a meccset. Sőt, ha nincs az a bizonyos "Tuck Rule", akkor veszít. 13-10-es Raiders vezetésnél, kevesebb mint két perccel a mérkőzés vége előtt Brady passzolni készült. Hátulról ütközött vele a blitzelő CB, Charles Woodson. Brady elejtette a labdát, amit a Raiders LB-je, Greg Biekert szerzett meg. A Raiders ezzel megnyerte volt a mérkőzést. Azonban a játékvezető, Walt Coleman visszanézette az esetet. Egy akkoriban még annyira nem ismert szabály miatt visszaadta a Patriotsnak a labdát. Ez az a bizonyos tuck rule, ami azóta is a Raiders szurkolók rémálma. Egészen pontosan így szól az NFL szabálykönyvében a tuck rule leírása: "NFL Rule 3, Section 21, Article 2, Note 2. When [an offensive] player is holding the ball to pass it forward, any intentional forward movement of his arm starts a forward pass, even if the player loses possession of the ball as he is attempting to tuck it back toward his body. Also, if the player has tucked the ball into his body and then loses possession, it is a fumble." Magyarul ennyit érdemes kiemelni belőle: hogyha a QB vagy egyéb támadójátékos keze előrelendül, dobómozdulatot indít meg, és utána ejti el a labdát, akkor az incomplete pass, ha viszont, az RB-khez hasonlóan visszahúzza maga felé, és befogja a testéhez a labdát, és utána veszíti el uralmát a labda felett, az fumble. A drive végén Adam Vinatieri egyenlített egy mezőnygóllal. Az overtime-ban pedig ismét ő állt a 23 yardos FG kísérlet mögé, és értékesítette azt. 16-13-ra nyert a Pats. A Raiders a mai napig átkozza a szabályt. Az AFC Championship mérkőzésen Pittsburgh-ben a Pats egy TD-nyi különbséggel verte a Steelerst a megsérült Brady helyére visszakerülő Drew Bledsoe zseniális alakításával. A csapat története harmadik Super Bowljára készülhetett. Erre is New Orleansban került sor, akárcsak a két korábbi vesztes Super Bowlra. A felvezetés természetesen arról szólt, hogy Bledsoe vajon visszakerül-e a kezdőbe a Steelers elleni remek játéka után, avagy a fiatal Brady kap lehetőséget sérüléséből felépülve. Végül Bill Belichick Brady mellett döntött. Mindenki a St. Louis Rams győzelmét várta, a Warner-Bruce-Holt-Marshall Faulk offense őrületes volt, a Patsnek meg egy újonc QB-je volt Tom Brady személyében, elképesztő különbség. Óriási meglepetésre a St. Louis offense nem tudott mit kezdeni a Patriots védelmével. Ty Law és Otis Smith is pickelte Kurt Warnert, Buckley pedig egy fumble-t szerzett. A negyedik negyedre 17-3-as Patriots vezetéssel fordultak a csapatok. Ezután 17-10-re feljött a Rams… Kurt Warner 3 yardra az endzone-tól fumble-t követett el, amivel a Pats TD-ig robogott, de ezt a bírók visszafújták szabálytalanság miatt… Természetesen a dologból Rams TD lett. Nemsokára a Rams egyenlíteni is tudott. 17-17-nél a meccs vége előtt 2 perccel Tom Brady kezében volt a mérkőzés sorsa és ő FG közelbe juttatta a csapatot. Adam Vinatieri pedig a mérkőzés lefújásának pillanatában berúgta a 48 yardos Field Goalt, nyert a Patriots 20-17-re, az MVP pedig Tom Brady lett. A Lombardi Trófea először került a Patriotshoz, megvolt az első Super Bowl győzelem.
A 2002-es szezon azzal kezdődött, hogy Robert Kraft felavatta az új, 68436 néző befogadására alkalmas, ultramodern Gillette Stadiumot, amelyet saját pénzéből építtetett.
A szezon előtt távozott a Patstől a Billshez Drew Bledsoe, akinek nem maradt helye, Tom Bradyt már nem tudta kiszorítani. Érte egy 2003-as első körös picket kapott a csapat. A drafton a csapat értékes elkapójátékosokkal gyarapodott, ekkor került a csapathoz a két WR, Deion Branch és David Givens, illetve a TE Daniel Graham. Ebben az évben módosult a divízió szerkezete is, hiszen az Indianapolis Colts ekkor került át az újonnan létrehozott AFC South divízióba. Az idényt végül 9-7-tel és rájátszás nélkül zárta a Pats. Minden idők legszorosabb divízióeredménye alakult ki ebben az évben. Első és playoffszereplő lett a Jets 9-7-tel, második a Pats szintén 9-7-tel, harmadik a Dolphins szintén 9-7-tel és negyedik a Bills 8-8-cal. A szezon végén Belichick elengedte Lawyer Milloyt, akinek a helyére érkezett Rodney Harrison. Az érkezők között szerepelt még a kiváló Nose Tackle, Ted Washington, Rosevelt Colvin (OLB), és Tyrone Poole (CB).
A 2003-as szezont a csapat két vereséggel indította, utána azonban 14 győzelemből áll sorozattal zárta az alapszakaszt.
A playoffban először a Tennessee Titanst fogadta a Pats a Gillette Stadium történetének leghidegebb mérkőzésén és drámai küzdelemben 17-14-re nyert. Egy hét múlva a Peyton Manninggel felálló Colts sem jelentett akadályt, a csapat simán, 24-14-re nyert és készülhetett második Super Bowl-jára a Belichick-érában. A Carolina Panthers elleni XXXVIII. Super Bowlt a Patriots a Rams ellenihez hasonló izgalmak közepette nyerte meg. A negyedik negyedre fordulva már 21-10-re vezetett a Pats, azonban a Carolina Jake Delhomme és Steve Smith vezetésével 22-21-re fordított. De a Pats visszaszerezte a vezetést egy TD-vel és egy sikeres két pontos kísérlettel 29-22-re módosult az eredmény. 1 perccel és 8 másodperccel a mérkőzés vége előtt azonban egyenlített a Panthers. A kickoffot azonban Kasay elrontotta és így a 40 yardos vonalról jöhetett a Brady vezette offense. Sok volt az a több mint egy perc. Adam Vinatieri a vége előtt 4 másodperccel berúgta a győztes FG-t és a Pats három éven belül második Super Bowlját nyerte meg. Tom Brady ismét, immár másodszor lett MVP. Az idény legjobb edzőjének pedig Bill Belichicket választották.
A 2004-es idény előtt a Pats megszerezte a Cincinnati Bengals többszörös Pro Bowler running backjét, a fegyelmezetlenségeiről elhíresült Corey Dillont, aki 1635 yardos teljesítményével franchise rekordot ért el Foxboroban töltött első szezonjában. A csapat ismét 14-2-vel zárt, zsinórban másodszor nyerte az AFC Eastet és ezzel természetesen a rájátszásba is bejutott.
A Divisional Playoff meccsen a Peyton Manning vezette Colts szerzett TD nélkül kapitulált 20-3-ra. Majd a Steelers elleni AFC Championship meccset nyerte a csapat elképesztően simán 41-27-re a Heinz Fielden és ezzel ismét eljutott a Super Bowlra. A XXXIX. Super Bowlon a Philadelphia Eagles volt a Patriots ellenfele. Az Eagles veszélyeztetett először, de támadásuk interceptionnel ért véget, Donovan McNabb passza Rodney Harrison kezében halt el. Azonban mégis az Eagles érte el az első TD-t, amikor is LJ Smith elkapta McNabb 6 yardos passzát. Később egy Brady fumble és egy Eagles punt után Givens 4 yardos elkapásával egyenlített a Pats. A második félidő első drive-ja Mike Vrabel 2 yardos elkapásával ért véget, de az Eagles Westbrook TD-jével egalizált, 14-14. Így ért véget a harmadik negyed. A Pats a negyedik negyed elején ismét megszerezte a vezetést Corey Dillon 2 yardos TD futásával. Majd egy Eagles punt után Adam Vinatieri FG-jával zárult a Pats drive, így a csapat 24-14-re elhúzott. 1 perc 48 másodperccel a mérkőzés vége előtt Greg Lewis 30 yardos TD elkapásával az Eagles visszajött a mérkőzésbe, de az onside kicket Christian Fauria a Pats TE-je simán megszerezte. A Pats támadás punttal zárult, így 46 másodperccel a vége előtt jöhetett Donovan McNabb és az Eagles. McNabb azonban elrontotta a passzt, ami Rodney Harrison kezében halt el. A New England Patriots 24-21-re nyert, az MVP a 11 elkapásból 133 yardot felmutató Deion Branch, a Pats WR-e lett. A Dallas Cowboys után a New England Patriots lett a második csapat, amely négy év alatt három Super Bowlt nyert. A 21. század első dinasztiája…
A 2005-ös szezont a csapat korábbi koordinátorai nélkül kezdte. Az offensive koordinátor, Charlie Weis a Notre Dame Egyetem, a defensive koordinátor, Romeo Crennel a Cleveland Browns főedzője lett.
A szezon elején a Pats végleg búcsút vett az előző évben sérülés miatt fél évet kihagyó Ty Lawtól, valamint az egészségügyi okokból visszavonuló Ted Johnsontól. Tedy Bruschi kénytelen volt kihagyni az idény felét a februárban elszenvedett stroke-ja miatt. A secondaryt állandó és súlyos sérülések sújtották, elsősorban Rodney Harrison kiesése volt fájó. De többen bajlódtak még sérüléssel, például Corey Dillon is. Így Tom Bradynek többet kellett passzolnia ebben az évben és az NFL legtöbb yardot passzoló játékosa lett. Megemlíthetjük még az offensive line két meghatározó játékosának, Dan Koppennek és Matt Lightnak a kiesését, illetve Richard Seymour is kihagyta az idény felét. Ilyen körülmények között bravúr volt a rájátszásba kerülés és a franchise rekordnak számító, sorozatbeli harmadik AFC East győzelem. A Pats a playoffban simán verte a Jaguarst, majd szinte saját magát megverve: 2 interceptiont, és 3 fumble-t elkövetve maradt alul Mile Highban a Denver Broncos ellen. Nem sikerült tehát a three-peat, vagyis a három sorozatbeli Super Bowl győzelem a Patriotsnak sem.
A 2006-os év óriási kihívás elé állította a csapatot. Sokan már a Patriots összeomlásáról kezdtek cikkezni az offseasonbeli veszteségeket látva. A Jets elvitte a csapattól Eric Manginit, Belichick defensive koordinátorát főedzőnek, elment a két legjobb WR, Deion Branch a Seahawkshoz, David Givens a Titanshez, a Colts megszerezte a csapattól a franchise történetének legjobb kickerét, Adam Vinatierit és távozott a korosodó OLB, Willie McGinest is. Így elég nehéz helyzetbe került a csapat. A drafton kiválasztották az első körben a már lassuló Dillon utódjának szánt, Laurence Maroneyt, a Minnesota egyetem futóklasszisát.
A kicker kérdést pedig Stephen Gostkowski draftolásával és Martin Gramatica leigazolásával próbálták megoldani. Végül Gostkowski lett a győztes a kicker posztért folyó versenyben. A WR-ek pótlását nem tudta igazán jól megoldani a Belichick-Pioli kettős. Egyedül Reche Caldwell érkezett a Chargersből a szezon előtt, majd idény közben megszerezte a csapat a Texanstól kitett Jabar Gaffneyt. Manginit Dean Pees váltotta, míg az új offensive koordinátor Josh McDaniels lett. Ilyen előzmények után kisebbfajta csoda volt, amit a csapat véghezvitt ebben az idényben. A Broncos, Jets, Colts elleni vereségek alkalmával sem sokon múlt, hogy nem győztesen hagyták el a pályát. Egyedül a Dolphins elleni idegenbeli vereség volt kínos (0-21). A megszerzett 12 győzelem hatalmas bravúrnak számított. Ezzel a Pats sorozatbeli negyedik AFC East elsőségét szerezte meg és bejutott a rájátszásba. Ott a Wild Card mérkőzésen Bill Belichick csapata 37-16-ra, simán legyőzte Eric Mangini csapatát, a New York Jetset. A következő ellenfél a liga akkori legjobb csapata, a szenzációs futójátékossal, LaDainian Tomlinsonnal felálló San Diego Chargers volt. Idegenben diadalmaskodott a Pats 24-21-re egy végletekig kiélezett mérkőzésen. Az AFC Championship mérkőzés azonban már túl nagy akadálynak bizonyult. A Colts a Pats 21-3-as második negyedbeli vezetése ellenére megfordította a mérkőzést, és 38-34-re diadalmaskodott. A mérkőzés kulcsa a WR-ek által elkövetett sok drop és az LB zóna totális összeomlása volt. Lett volna esélye a csapatnak a győzelemre az utolsó drive-ban, de Brady, rá nem jellemző módon Marlin Jacksont, a Colts CB-jét találta meg átadásával. A kritikus interception jelentette ennek a szezonnak a végét, de ok nem lehetett panaszra, a csapat túlteljesítette az előzetes elvárásokat. 2006 novemberében a Gillette Stadium fűborítását FieldTurf borításra cserélte a csapat. És az idény során megkezdődött a Gillette Stadium körül a Patriot Place kialakítása. A Patriots Hall of Fame-en kívül nagyszabású szórakoztató centerek, hotel, kórház, bevásárlóközpontok és éttermek készülnek el a stadion körül 2008 végére.
A 2007-es szezon komoly igazolásokkal kezdődött. A Patriots a korábbi évektől eltérően meglepően agresszív munkát végzett a free agency keretében. A linebacker sor gondjainak orvoslására megszerezte a Ravens sokoldalú védőjátékosát, Adalius Thomast. A csapat két nagy jelentőségű tradet hajtott végre. Érkezett egy negyedik körös draftpickért cserébe a Raiderstől Randy Moss. Moss, aki tehetségét tekintve minden idők egyik legjobb WR-e, a korábbi években teljesen szétesett. Játéka és hozzáállása nem emlékeztetett a régi Randy Mossra, ő is, és a Patriots vezetése is a megújulását várta az új közegben. A másik, trade keretében megszerzett játékos Wes Welker volt. A remek slot WR egy második és egy hetedik körös pickért hagyta ott a Miami Dolphinst. Mellettük érdemes még kiemelni Donte’ Stallworth (WR), Sammy Morris (RB) és Kyle Brady (TE) érkezését. A két legnagyobb veszteség a Broncoshoz távozó Daniel Graham (TE) és a legendás futójátékos, Corey Dillon volt. Emellett a legnagyobb jelentőségű játékosmozgás volt a 2006-os idényben 10 interceptiont szerző CB, Asante Samuel megtartása kisebb huzavona után. Az igazolások lezárulta, de még a training camp kezdete előtt a csapat DE-je, Marquise Hill halálos jet ski balesetet szenvedett. Tiszteletére a Patriots összes játékosa viselte a szezon összes mérkőzésén a 91-es számot sisakján. Nehézségeket okozott az idény során pár komolyabb sérülés és eltiltás. Richard Seymour a fél idényt kihagyta, Rodney Harrisont THG használata miatt négy mérkőzésről eltiltották, a futójátékosok és TE-ek közül szinte mindig más játékos küszködött állandó sérülésekkel.
Ennek ellenére az alaposan megerősített csapat az alapszakasz során olyan dolgot vitt véghez, amit korábban egy csapatnak sem sikerült. Veretlenül, 16 mérkőzést megnyerve zárták a regular seasont (a Super Bowl bevezetése óta egyetlen csapat zárt veretlen alapszakaszt, ez pedig az 1972-es Miami Dolphins volt, de ők csak 14 mérkőzést nyertek). Az alapszakasz során a Patriots remekelt. Ha a 16 veretlenül megvívott összecsapás említése nem lenne elég, kiemelhetjük még, hogy a csapat az 1998-as Vikings addigi NFL rekordját megdöntve, az NFL történetének legtöbb pontját szerzete a regular seasonben. A főleg passzjáték orientált csapatban Tom Brady (QB) 50 TD passzt osztott ki az idényben, megdöntve Peyton Manning 2004-es szezonban felállított 49 TD-s rekordját. Randy Moss (WR) 23 TD elkapásával pedig Jerry Rice 22 TD-s idényrekordját adta át a múltnak. Talán ezek a rekordok voltak a legfontosabbak azok közül, amelyeket a csapat felállított. Tom Bradyt megválasztották az alapszakasz MVP-jének, és megkapta az Év Támadójátékosa címet is. Az idény legjobb edzőjének pedig Bill Belichicket választották 2003 után másodszor. A playoff első két mérkőzésén a Patriots tovább folytatta sorozatát a tökéletes szezon felé. A Divisional körben a Jacksonville Jaguars ellen Brady vezette diadalra csapatát. 28 passzából 26 volt sikeres a 31-20-ra megnyert találkozón. A Chargers meglepetésre legyőzte a Coltsot a másik AFC-s mérkőzésen, így ők lettek a csapat ellenfelei az AFC Championship Game-en. A szeles időben rendezett találkozón a Pats védelmének és futójátékának köszönhetően diadalmaskodott 21-12-re a Chargers ellen, és ezzel kivívta a 42. Super Bowlon való szereplés jogát. Az Arizonában rendezett Super Bowlon a Patriots amellett, hogy a győzelemért küzdött a New York Giants ellenében, a történelemmel is csatát vívott. A győzelemmel megtörtént volna valami olyasmi, ami soha a történelemben, a csapat 19-0-s mérleggel veretlen idényt zárt volna (a Dolphins 1972-ben 17-0-s mérleggel zárt). A mérkőzésen a Giants szerezte meg a vezetést Lawrence Tynes FG-jával, majd Laurence Maroney (RB) futott TD-jével fordított a Pats. 7-3-as állással fordultak a negyedik negyedre is. David Tyree (WR) TD-jére Randy Moss válaszolt, így 14-10-re vezetett a Pats a mérkőzés vége előtt alig kevesebb, mint három perccel. Ekkor Eli Manning (QB) TD-hez vezette a Giantst. Plaxico Burress (WR) 13 yardos elkapásával 17-14-re vezetett a Giants. 35 másodperce maradt csak a Patriotsnek, és a fordítás már nem sikerült. Így a csapat nem tudta teljessé tenni csodálatos szezonját. A remekül játszó Giants védelemmel a Patriots támadójátéka ezen a napon képtelen volt felvenni a versenyt. A szezon legnagyobb negatívuma volt, amikor az első héten a Patriotsot tetten érték, amint rögzíti az oldalvonalról a Jets stábjának karjelzéseit (az eset Spygate néven vonult be a történelembe). A kamerázás következménye az lett, hogy a ligától pénzbüntetést kapott a vezetőedző, Bill Belichick és a csapat, valamint elvették a Patriotstól a 2008-as drafton az első körös pickjét.
A dominanciát hozó 2007-es évad után, a 2008-as szezon kisebb visszaesést hozott. Ez köszönhető volt a rengeteg sérülésnek, amely a csapatot sújtotta. A Patriots mindent megtett azért, hogy az értékeit megtartsa. Újraszerződtették Randy Mosst, visszatért a szürke eminenciás Jabar Gaffneyt is. A legjelentősebb távozó az All-Pro cornerback, Asante Samuel volt, akinek a pótlását sem a free agencyben, sem a drafton nem sikerült igazán jól megoldani. Mellette fontos kiemelnünk Randall Gay, Eugene Wilson, Donte Stallworth és Kyle Brady távozását. Érkező oldalon szerepelt az erőteljes futójátékos, LaMont Jordan, és Deltha O’Neal, aki eleinte kezdő CB volt, majd a szezon folyamán a kispadra szorult. Az újabb legendás szezonra törő csapat tervei a Kansas City Chiefs elleni nyitómérkőzésen semmisültek meg. Tom Brady, a csapat QB-je, az előző idény MVP-je a Bernard Pollarddal való ütközése következtében egész idényre kidőlt ACL és MCL szakadással. Az NFL történetének egyik legjobb QB-je helyére az a Matt Cassel lépett, aki középiskolás kora óta nem játszott kezdő QB-ként, és a preseason után a szakértők nagy része a játékos elküldését prognosztizálta. Cassel azonban nem okozott csalódást. Játéka hétről hétre érettebb lett, kevesebbet hibázott, és megtanulta, milyen is NFL kezdőnek lenni. A szezon során a csapat menetelését nehezítette a kezdő S Rodney Harrison, és a legjobb LB, Adalius Thomas kiesése. LaMont Jordan és Sammy Morris is sérülésekkel bajlódott, a kezdő futó, Laurence Maroney pedig négy hét után IR-re került. Így volt olyan időszak, amikor a nem draftolt szabadügynök, BenJarvus Green-Ellis volt a Patriots kezdő RB-je. Ezek a sérülések egyre több terhet tettek Matt Cassel vállára, de ő megbirkózott ezzel a feladattal. A QB a szezon eleji gyenge kezdés után olyan mérkőzésekre is képes volt az utolsó két hónapban, amelyeken 400 passzolt yard felett zárt (a Jets és a Dolphins elleni mérkőzések), vagy éppen 3-4 TD átadása volt.
A Patriots 11 győzelemmel és 5 vereséggel zárta az évet, amely 2008-ban nem volt elég arra, hogy a playoffba jusson a gárda. Az öt vereségből négyet leendő playoff-résztvevők ellen szenvedett el a csapat (Dolphins (a mérkőzés a Miami által az NFL-ben elsőként alkalmazott WildCat formációról marad emlékezetes), Chargers, Colts, Steelers, az ötödik legyőző a Jets volt). Casselen kívül a Pro Bowlra jutó elkapó, Wes Welker és a Pro Bowler kicker, Stephen Gostkowski, valamint a DE Richard Seymour és a returner Ellis Hobbs nyújtott remek teljesítményt az idényben. A szezon üde színfoltja volt mellettük a linebacker Jerod Mayo, akit a drafton az első körben választott a csapat. Mayo év végén 50-ből 49 szavazatot kapva érdemelte ki az AP év védekező újonca címét. Fontos esemény volt 2008-ban a Pats legendájának, a csapatot 1993-tól 2007-ig szolgáló elkapónak, Troy Brownnak a visszavonulása és a Patriot Place megnyitása a Gillette Stadium környékén.
A 2009-es évet meghatározta Tom Brady visszatérése térdsérüléséből, azonban túl sok változás történt mindhárom csapatrészben ahhoz, hogy joggal elvárható lett volna a 2007-es rekordokat döntő idény megismétlése. Scott Pioli a Chiefs general managere lett, és a támadók oldaláról távozott Josh McDaniels, aki a Broncos vezetőedzői állását fogadta el. Matt Cassel (QB) követte Piolit a Kansas Cityhez, Jabar Gaffneyvel (WR) nem kötöttek új szerződést. A védelembe nem tért vissza súlyos sérülése után Rodney Harrison (SS), Tedy Bruschi (ILB) visszavonult, Mike Vrabel (OLB) pedig a Chiefshez került a Cassel trade keretében. Richard Seymourt (DE) első körös pickért cserélték el a Raidershez és a special team két oszlopa, Larry Izzo és Lonnie Paxton (LS) sem maradt a csapatnál. A liga egyik legjobb kickoff returnere, Ellis Hobbs csere keretében az Eagles csapatához került. A szabadügynök-piacon keresztül, valamint trade során érkezett a hiányzók pótlására és a keret megerősítésére: Tully Banta-Cain (OLB/DE), Chris Baker (TE), Leigh Bodden (CB), Derrick Burgess (OLB/DE), Brandon McGowan (FS), Shawn Springs (CB/S), és Fred Taylor (RB). Voltak kudarcba fulladt próbálkozások, mint a két Bucs játékos, Joey Galloway (WR) és Alex Smith (TE) szerződtetése vagy éppen a Greg Lewis (WR) trade. A csapat hosszútávú befektetése a nagyszámú, 12 fős újonc sereg és a nem draftolt szabadügynökből második számú irányítóvá váló Brian Hoyer voltak. A jelentős mértékben kicserélődött Patriots teljesítménye meccsről meccsre hullámzó volt, sőt még egyes találkozókon belül is teljesen el tudott tűnni a jó játék a második félidőre. Idegenben egyedül a Billst sikerült legyőzni, bár az év Londonban játszott meccsén a Tampa Bay Buccaneers ellen győzedelmeskedtek, az inkább semleges pályán vívott mérkőzésnek minősül. Ha néha akadozott is a gépezet, hazai pályán megőrizte a Patriots veretlenségét az alapszakasz során. Említésre méltó a Titans elleni irreális, havas körülmények között vívott találkozó Foxboroban, amelyet 59-0-ra nyert meg a csapat, úgy, hogy Tom Brady a második negyedben 5 TD passzt is adott. Sokáig úgy tűnt, hogy az év legjobb produkciójaként fognak a rajongók megemlékezni a Colts elleni rangadóról, ahol a veretlen házigazdák ellen négy perccel a vége előtt még 13 ponttal vezetett a Pats, azonban két perccel a vége előtt a biztos győzelmet jelentő, azonban a saját
térfél közepén elrontott 4. és 2 után a Colts győztes touchdownt szerzett. Az alapszakaszt 10-6-os mérleggel zárta a csapat, ami az AFC-ben a negyedik kiemelési számot biztosította. Az első körben hazai pályán fogadta a Patriots a Ravenst, akiket az alapszakasz során már sikerült legyőzni. Ezúttal másként alakult a találkozó. Kiábrándító kezdéssel öt perc alatt 14-0-ás hátrányban találta magát a Pats, ami az első negyed végére 24-0-ra változott. Végül 33-14-es vereséget szenvedett a New England. A Bill Belichick, Tom Brady kettősnek ez volt hazai pályán az első playoff veresége. Ebben az évben sem kerülték el a csapatot a sérülések. Már az első héten kidőlt egy hónapra a sorból Jerod Mayo (ILB/MLB). Shawn Crable-nek (OLB) idén sem sikerült bemutatkozni tétmeccsen. Az újonc Tyrone McKenzie (LB) még nyáron szenvedett súlyos térdsérülést. Az alapszakasz utolsó hetében Wes Welker is térdszalag-szakadást szenvedett. A kezdő vakoldali tackle, Matt Light is harcképtelenné vált pár hétre. A sérülések miatt két újonc játékos kapott a vártnál nagyobb szerepet és mindketten remek teljesítménnyel rukkoltak elő. Sebastian Vollmer (OT) személyében remélhetőleg évekre megoldódott a kérdés, hogy ki fogja Brady baloldalát védeni. Az irányítóból elkapónak álló Julian Edelman Welker helyén parádézott. Még kiemelendő az újonc long snapper, Jake Ingram, akinek egész évben egyetlen rontása sem volt. Az év végi díjesőben kijutott az elismerés Bradynek is, aki az NFL Év Visszatérő Játékosának díját kapta, és ismét Pro Bowlernek választották. A többi Pro Bowlra meghívott Patriots játékos: Welker, Randy Moss, Logan Mankins, Vince Wilfork és Brandon Meriweather.
A 2010-es évek
2010-ben az általános vélekedés szerint a védelem feljavulásának, átalakulásának kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy ismét versenybe szállhasson a Patriots a Super Bowlért. Richard Seymour elcserélése óta a védőfal oszlopának tartott Vince Wilfork év elején megkapta a franchise taget, majd márciusban sikerült vele hosszútávra szerződést kötni. Dean Pees védő koordinátor elment a csapattól, és a posztját nem töltötte be senki, hanem Bill Belichick személyesen vette át a védelem irányítását. Sok éve a csapat szolgálatában álló tartalékok távoztak, mint Jarvis Green, Pierre Woods vagy Eric Alexander. Nem hosszabbítottak szerződést a veterán Derrick Burgess-szel, és elküldték a korábban nagy igazolásnak tartott Adalius Thomast. A helyüket a draftról vették át olyan fiatalok, mint Devin McCourty, Jermaine Cunningham, Brandon Spikes, Brandon Deaderick; és a szabadügynök piacról érkezett veterán Gerard Warren. A védelmet érintő komolyabb sérülések között már idény előtt elvesztette a csapat Leigh Boddent és Ty Warrent. A támadóknál továbbra sem lett kinevezett koordinátor, így QB edzőként gyakorlatban Bill O’Brien töltötte be ezt a szerepet. A legnagyobb mozgás a tight end poszton volt, ahonnan Chris Bakert elküldte a csapat, Ben Watsont pedig elengedték a Brownshoz. A draftról pótolta a csapat a hiányukat a korszakos tehetségnek tartott Rob Gronkowskival, és Aaron Hernandezzel, valamint megszerezték a sokoldalú Alge Crumplert. A váratlan lépésekre kora őszig kellett várni. A korábbi elsőkörös futót, Laurence Maroneyt elcserélte a csapat Denverbe, míg a Miami elleni idegenbeli találkozót követően megváltak Randy Mosstól is. Az elkapó Vikingshez küldésével felszabadult helyre Deion Branch érkezett vissza a Seahawkstól. Illetve elsőre jelentéktelen igazolásnak tűnő tranzakció keretében érkezett Danny Woodhead a Jetstől. Wes Welker már ősszel kész volt a játékra súlyos térdsérülése után. Az egyetlen gondot Logan Mankins távolmaradása jelentette, aki a szerződése körüli elégedetlenség miatt, csak november elején jelentkezett játékra. A cseréjének szánt Nick Kaczur viszont már nyáron megsérült, így a sokoldalú tartaléknak, Dan Connollynak kellett kezdővé előrelépni. A klub hosszútávú stabilitását szolgálva Tom Brady szerződést hosszabbított, amivel a 2014-es bajnokság végéig kötelezte el magát New Englandhez. Moss nélkül is - a többség várakozásával ellentétben - szárnyalt a támadójáték. Branch-csel ugyanolyan jól megértette magát Brady a pályán, mintha az elkapó sosem hagyta volna el Foxborót. A két tight endre épülő formációk több variációs lehetőséget is kínáltak, és míg az újoncok meghatározó szereplői lettek a passzjátéknak, a futójátékot is életre keltették, elsősorban Gronkowski és Crumpler jelenlétének köszönhetően: a jól blokkoló támadófal mögött a két futó BenJarvus Green-Ellis, és Woodhead szállította a fontos yardokat. Szerepük különösen azután értékelődött fel, hogy Kevin Faulk is sérültlistára került. Az elsősorban labdaszerzésben jeleskedő védők asszisztálása mellett meccsről-meccsre aratta győzelmeit a csapat az alapszakaszban. Egy Cleveland elleni „váratlan” vereséget leszámítva októbertől senkinek sem volt ellenszere a csapat ellen. Idegenben is olyan alakulatokat győzött le a csapat, mint a Steelers, a Bears és a Chargers. A Colts elleni rivalizálás végre visszatért a Gillette Stadiumba, és James Sanders interceptionjénak köszönhetően sikerült visszavágni nekik a hírhedt „negyedik és kettes” előző évi vereség miatt. Az évet alapszakasz-elsőként zárta a csapat, és mindenki bizakodó volt a rájátszást illetően, ahol a New York Jetset látták vendégül. A tőlük elszenvedett vereség különösen azután volt fájó, hogy mikulás napján 45-3-ra sikerült ellenük diadalmaskodni. A Jets az első két Pats támadást leszámítva (interception és gólterületen elejtett labda miatt csak három pontot sikerült ebből szerezni) sikeresen zavarta meg az elkapók és Brady közötti időzítést, és a támadófal is betlit mutatott; a védelmet ellenben ekkor már sérülések (Myron Pryor, Mike Wright, Cunningham) illetve eltiltások (Deaderick, Spikes) tömege hátráltatta. Év végén a korai rájátszástól való búcsú ellenére elmondhatta magáról a csapat, hogy az alapszakaszban mind a négy, konferenciadöntőben részt vevő csapatot le tudta győzni korábban. Üde színfoltja volt az idénynek az újonc Meskó Zoltán játéka punterként, amivel úgy tűnik évekre megoldódott az elmúlt időszak egyik problémás posztja. A hagyományos díjakból bőven kijutott a New Englandnek is: Brady megkapta az Év Támadója cím mellé a Legértékesebb Játékosnak járó díjat is, míg Belichicket az Év Edzőjének választották. A Pro Bowlra nyolc Patriots játékos kapott meghívót: Brady, Welker, Matt Light, Mankins, Wilfork, Jerod Mayo, McCourty és Brandon Meriweather.
Az NFL csapatok tulajdonosai és a játékosok között az új kollektív megállapodás miatt kialakult vita, egyet nem értés egészen nyár közepéig sötét árnyat vetett a 2011-es idényre. A megoldást jelentő kompromisszum megtalálásában komoly szerepet vállalt Robert Kraft, a New England Patriots tulajdonosa is, annak ellenére, hogy személyes tragédiával kellett megküzdenie. Felesége Myra ugyanis éppen utolsó csatáját vívta, és végül vesztette el akkoriban a rákkal. Az elhúzódó lockout miatt a teljes tavaszi és kora nyári felkészülés elmaradt. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a draftolt játékosok közül csak Nate Solder (OT) kapott lehetőséget, de ő is csak sérülés (Sebastian Vollmer) miatt került a kezdő támadófalba, illetve Ras-I Dowling (CB) a secondary felforgatása miatt találta magát a kezdőben, de sérülés miatt hamar befejeződött számára az idény. A keretet elsősorban veterán játékosokkal erősítették meg. Egyes húzások bejöttek (Andre Carter és Mark Anderson fejenként 10-10 sackig jutott), mások kevésbé (Albert Haynesworth, Chad Ochocinco). A legnagyobb felfordulás a védelmet érintette. A rövidebb felkészülés miatt hosszú évek után védekező sémát váltott a csapat (kezdetben tiszta 4-3, majd egyfajta hibrid) és olyan kezdőjátékosoktól váltak meg az edzők, mint Ty Warren (DE), James Sanders (S) és Brandon Meriweather (S). A passz elleni védelemmel egész évben problémák voltak a pass rush feljavulása ellenére is. Ilyen körülmények között a csapat motorja ismét a Tom Brady vezette passzjáték volt, amely Wes Welker mellett a két másodéves tight endre épült. Rob Gronkowski NFL rekordot döntött elkapott yardban és touchdownban a tight endek között. Valamint Aaron Hernandezzel együtt, soha egyetlen tight end páros sem kapott el korábban annyi passzt, mint ők ketten. Brady túljutott az ötezer yard álomhatáron a passzjátékban. A két tight end sokoldalúságának köszönhetően csere nélkül tudott végigrobogni a pályán a támadógépezet, kihasználva, hogy az ellenfél éppen inkább a futások vagy a passzok ellen erősebb felállást választott. Ez a tight endekre épülő no huddle támadójáték lett a Patriots névjegye ebben az évben. Az alapszakasz során tizennégy meccset nyertek. A két vereség közül ősszel a Bills ellen elszenvedett volt a meglepőbb és fájóbb (még Giantstől kaptak ki). Tizenöt győzelem után vesztett ellenük a New England. A rájátszásba főcsoportelsőként jutottak be. A második körben a Denver Broncos ellen kétséget sem hagytak, hogy melyik a jobb csapat, és az idény során másodszor is legyőzték őket. Az AFC döntőn a Baltimore Ravensnek lehetett visszavágni a pár évvel korábbi rájátszás fiaskóért. A találkozó az utolsó pillanatokban dőlt el, amikor a Pats három pont előnnyel rendelkezett, viszont a Ravens támadhatott. Előbb Lee Evans kezéből már a gólterületen sikerült kiverni a vendégeknek a győzelmet jelentő labdát, majd mezőnygólt hibáztak, amivel legalább hosszabbítást harcolhattak volna ki. A siker azonban kisebb áldozatot is követelt: Gronkowski bokasérülést szenvedett. Bármennyire is optimista volt mindenki a felépülését illetően, és hiába is lépett pályára a döntőn a tight end, közel sem tudott annyira hatékony szerepet betölteni, mint az egész évben látható volt tőle. A 2007-es bajnokság óta először játszhatott a Super Bowlon a csapat. A sors iróniája, hogy ismét a New York Giants volt az ellenfél. A Patriots támadójátéka igazából csak a szünetet megelőzően kapott erőre, majd ezt a jó formát a harmadik negyed elejére is át tudták menteni. Az itt szerzett tizennégy ponthoz a meccs további részében csak hármat sikerült hozzátenni. Akárcsak négy évvel korábban, most is a Giants támadhatott ponthátrányban a győzelemért. A bravúrelkapást ezúttal Mario Manningham mutatta be az oldalvonal közvetlen közelében. A Patriots az idő szorításában inkább szándékosan touchdownt engedett az ellenfélnek, a biztos vereséget jelentő mezőnygól helyett. Egy perc alatt azonban a támadók nem tudtak nyolcvan yardot megtenni. A gólterületen a kezekről továbbpattant „hail mary” dobást nem sikerült Patriots játékosnak megszelídíteni. 21-17-re nyert a Giants. Már a rájátszás első fordulója során biztossá vált, hogy Bill O’Brien támadó koordinátor az idény végén távozik a csapattól, hogy a Penn State egyetemi csapat vezetőedzője legyen. Nem sokkal ezután bejelentették Josh McDaniels azonnali visszatérését, az idény végéig segédedzőként, de az új bajnokság idején már ismét támadó koordinátorként, O’Brien utódjaként.
2012-ben az NFL és a játékvezetők kollektív szerződése miatti vita borzolta a kedélyeket. Az egy évvel ezelőtti helyzethez képest azonban ez már a tétmeccsek idején teljesedett ki a vajon elmarad-e a teljes szezon tehetetlen várakozás helyett. Az alapszakasz első három fordulójában alsóbb osztályú egyetemi illetve középiskolai focin edződött tartalék-játékvezetők vezették a meccseket. A ténykedésüket követő elsöprő erejű negatív visszhang a sajtóban és a pályákon egyaránt gyors megegyezést eredményezett a tárgyalóasztalnál, így a negyedik játékhéttől minden visszaállt a megszokott kerékvágásba. A bajnokság előtti erősítések közül a legfontosabb Wes Welker megtartása (franchise taggel) és Brandon Lloyd elkapó szerződtetése volt, aki követte Josh McDaniels támadó koordinátort a Patriotshoz is. A támadósor megerősítése után a drafton teljes erőbedobással a védelemre koncentrálhattak. Kétszer is választottak az első körben (Chandler Jones pass rusher, Dont'a Hightower linebacker). Mindketten azonnal a kezdőben találták magukat. Rajtuk kívül rendőrségi ügye miatt csak a hátsó körben kiválasztott Alfonzo Dennardból vált kezdő (cornerback) így a játékosbörze feltétlenül kiérdemelte a sikeres jelzőt, még akkor is, ha a második általános megrökönyödésre Tavon Wilsont (safety) is kiválasztotta a csapat, akit a legtöbben csak körökkel később vártak. A keretet sikerült megerősíteni mindkét oldalon, visszatért McDaniels is, így pozitív előjelekkel tekintett mindenki a bajnokság elé: hátha idén összejön a negyedik bajnoki gyűrű a csapatnak. A mutatott játék képe nem sokat változott az előző évekhez képest. A támadók az esetek többségében ellenállhatatlan erővel szerezték a pontokat, amit jól kiegészített, hogy a védelem számtalan labdát volt képes szerezni, de a passzok ellen továbbra is gyakori volt a megingás. Ezen segített egy évközi játékoscsere, amikor Aqib Talib cornerbacket szerezték meg a Tampa Bay Bucstól. Az AFC keleti csoportját ismét megnyerte a Patriots, a vártnál jóval könnyebben - veretlenül. Meglepő módon viszont az NFC ellenfelekkel szemben három vereséget is felhalmoztak. Az Arizona Cardinals ellen hazai pályán kaptak ki, még a tartalékbírók közreműködése mellett (véleményes holding büntetés befújásával Rob Gronkowski ellen), majd Stephen Gostkowski győzelmet jelentő mezőnygólt hibázott a meccs utolsó másodperceiben. A San Francisco 49ers ellen szintén Foxboróban a második félidőben 28 pont hátrányból tudtak egyenlíteni, de végül többre már nem futotta és idénybeli negyedik vereségüket is begyűjtötték. Az NFL éves londoni mérkőzésén immáron másodszor játszott Robert Kraft csapata. Ezúttal a St. Louis Rams ellen nyertek könnyedén. Az alapszakaszt végül 12-4-es mérleggel zárták, amivel az AFC második helyét szerezték meg. A rájátszásban a főcsoport-elődöntőben a Houston Texans ellen diadalmaskodtak hazai pályán, az alapszakaszhoz hasonlóan ismét különösebb nehézségek nélkül. Mivel a másik ágon a Baltimore Ravens legyőzte a visszatérő Peyton Manning vezette Denver Broncost, így megismétlődött a tavalyi AFC bajnoki döntő. A Patriots hazai pályán az első félidőben képtelen volt kihasználni az ellenfél óvatos, kockázatkerülésre törekvő játékát. Bár a szünet előtt így is 13-7-re vezettek, de a második félidőben már pontot sem tudtak szerezni, és sima vereséget szenvedtek, amivel a reméltnél két héttel korábban ért véget számukra az idény. A támadók nem tudtak felülemelkedni Gronkowski, a nagyszerű tight end hiányán, aki kartörés miatt volt kénytelen a lelátóról nézni tehetetlen a bajnokság utolsó Patriots mérkőzését, miközben a védelem megint nem tudott elég erőt mutatni.
Sorozatban ötödik alkalommal szerezte meg 2013-ban a New England Patriots az AFC East első helyét a Hernandez-ügy, Gronkowski kálváriája, a védelmet több poszton sújtó sérülések és az elkapósor teljes kicserélődése ellenére. Sikerrel vették a főcsoport-elődöntő akadályát is, de végül az AFC döntőben a Denver Broncos otthonában már nem tudtak nyerni.
Rob Gronkowski felépülése az előző idényben elszenvedett kartöréséből a holtidény teljes időtartamára témát szolgáltatott, amit csak tetézett, hogy nyáron még hátműtéten is túlesett. A pályára csak októberben tudott visszatérni, hogy később a Cleveland Browns safetyje, T.J. Ward az idény hátralévő részére kiüsse a tight endet súlyos térdszalag-szakadást okozva számára.
A Patriots passzjátéka már e nélkül is mélyponton volt. Wes Welker távozása, a helyére igazolt Danny Amendola állandó apró sérülései, és az újonc elkapók (Aaron Dobson, Kenbrell Thompkins, Josh Boyce) tiszavirág életű tündöklését csak súlyosította, hogy az alapszakaszban már nem lehetett a nagyszerű „Gronkadez” tight end páros másik tagjával sem számolni. A hidegzuhany már júniusban megérkezett: Aaron Hernandezt emberölés gyanújával letartóztatták és végül vádat is emeltek ellene Odin Lloyd meggyilkolása miatt. A klubnál gondolkodás nélkül felbontották a szerződését, miután bilincsbe verve vitték el a tight endet házából.
A támadók gyengélkedése miatt minden szem a védelemre szegeződött, amely három kezdőjátékosát is korán elveszítette: DT Vince Wilfork és Tommy Kelly, valamint Jerod Mayo (LB).
Ilyen körülmények mellett is a csapat tartása megmaradt és egész évben kiélezett meccseket játszott. Utolsó pillanatban elszenvedett, vitás bírói döntéssel tarkított vereségek mellett (Jets, Panthers) 24 pont hátrányból győztek a Denver ellen, sikeres onside kick segítségével győztek a Cleveland házigazdájaként, Thompkins lehetetlen elkapásával nyertek a New Orleans ellen.
A főcsoport-döntőn a Mile High Stadiumban viszont már elmaradt a fordítás, különösen Aqib Talib (CB) meccs közben elszenvedett sérülése után a Patriots már nem tudta tartani a lépést ellenfelével. A sok hátráltató körülmény miatt mégis inkább pozitív visszhangja maradt az idénynek. Logan Mankins, Devin McCourty és Talib beválasztásra került az NFL All-Pro csapatába is.
A drafton legelőször választott Patriots játékos Jamie Collins újoncként mutatott játéka felől év végére már nem sok kétség maradt, hogy különleges tehetséggel gazdagodott a csapat védelme.
2nd & Goal a Patritots 1 yardosáról… Wilson kapja a labdát, de nem adja át Lynch-nek… passzolni fog… Malcolm Butler csap le a labdára, tökéletesen olvasta a játékot!!! Super Bowl győztes a New England Patriots csapata, 4. alkalommal történelme során!
Na de kezdjük az elejéről. 2014-es szezon alig kezdődik el, már gyászos hangulat uralkodott a csapat háza táján, Elway elhappolta legjobb CB-nket, Talibot, aki ezután legnagyobb riválisunkat erősíti. Azonban arra nem sokan számítottak, ami ez után történt. A Mester rákontrázott és megszerezte Revist, majd leigazolta a bajnokcsapatból Brownert, hazacsábította rövid philadelphiai kitérő után Chungot, ezzel új fazont szabva a hátsó alakzatnak. A Draft során érkezik Easley, aki komoly sérülésből lábadozik, Garoppolo QB posztra, illetve Stork a támadófalba. Mindeközben Gronk felépülése a térdszalag szakadásból jól halad. Majd közvetlen a szezon előtt jön a sokk, Mankinst elcserélte a csapat. A szezon első 4 meccsén csúfos játékot mutat a csapat, a támadófalat folyamatosan variálják, Gronk még nem a régi. A Chiefs ellen akkora zakót kapott a csapat, hogy még Garoppolo is játszhatott a meccs végén, de előhozta Gronkból az állatot. A csapatot temetik, Brady-t nyugdíjba küldik a szakértők. Ezután egy hétig csak a következőt hallhattuk, ami a szezon mottója is lett: „We’re on to Cincinnati”. Majd jön a nagy BUMM, a csapat feltámad halottaiból, tűzijátékot rendez a csapat, Gronk zúz, Stork megszilárdítja a falat, Edelman futószalagon termeli az elkapásokat. Persze jönnek a szokásos sérülések… a csapat elveszti ismét a védelem vezérét, Mayot, illetve legjobb futóját, Ridley-t. Ekkor lép elő a semmiből Gray, Hightower és Collins játéka mellett pedig fel sem tűnik Mayo távolléte. A következő héten sérülést szenved Chandler Jones is… ekkor csak a csoda segíthet, gondolhatják sokan. És ez a csoda megérkezik Ayers, Blount, Casillas személyében, varázsolt a Mester.
Innentől kezdve pedig nem volt megállás, magabiztos győzelem a Broncos és a Colts ellen. A 16. hét után biztossá válik, hogy miénk az 1. kiemelt hely az AFC-ben. Jöhet az örömfoci a Buffalo ellen, lehetőséget kapnak a cserék. 12-4-es mérleggel zárja az alapszakaszt a csapat. A rájátszásban először a Ravens volt az ellenfél. A csapat kétszer is felállt 14 pontos hátrányból. JMD megtalálta a rég elvesztett lapot a playbookból, amin a csapat trükkös játékai voltak. Edelman TD passzol, Amendola szárnyal, 4 falember is tökéletesen védi meg Brady-t és továbbjut a csapat. Következik a Colts. Egész héten azt lehetett hallani, hogy a Colts készül a futásokra. Úgy tűnik, nem végeztek jó munkát, a csapat szétfutja őket. JMD ismét meghúzza a váratlant és Solderre hív egy passzt, a volt TE pedig meg sem áll vele a célterületig. Óriási öröm, lehet venni a jegyeket Arizonába. Csakhogy felmerül a hír, hogy a Patriots nem megfelelő nyomású labdákkal játszott a meccsen… jöhet a Deflategate, a csapból is ez folyik, nem hagyják nyugodtan készülni a csapatot. Kraft kiáll a csapat mellet, alábbhagy ezek után a kérdezősködés, de ez az egész csak plusz motivációt jelent, mint ahogy sokszor, jön az „us vs. the world” mentalitás. A csapat egy a végletekig kiélezett meccsen megveri a Seahawksot és hazahozza a szurkolóknak a Lombardi trófeát. Jöhet az ünneplés, a parádé, a bulizás: XLIX. Super Bowl bajnokcsapat.
A 49. Super Bowl megnyerése utána mindenki izgatottan várta, hogy mire lesz képes a Patriots a 2015-ös szezon során. A holtszezon elején rögtön súlyos döntéseket kellett meghoznia a vazetőségnek a játékoskerettel kapcsolatban. A csapat nem hívta le Darrell Revis 2. éves opcióját, így a játékos szabadügynök lett, ezzel azonban megnyílt a lehetőség több kulcsjátékos szerződésének megújítására. Devin McCourty 5 éves, Stephen Gostkowski 4 éves, Ryan Allen 3 éves, Solder pedig 2 éves szerződést írt alá a csapattal. Ezen kívül átdolgozták Jerod Mayo szerződését és leigazolták Jabaal Sheard-et és Dion Lewis-t, akik fontos szerepet kaptak a szezon során. Ugyanakkor Revis-en kívül is voltak nevesebb távózók, köztük Brandon Browner, Shane Vereen és Vince Wilfork.
Belichick a Draft 1. körében Malcom Brown-t választotta ki, aki a védőfal közepének megszilárdításában jászott fontos szerepet. Rajta kívül a játékosbörzéről érkezett többek közt Trey Flowers, Shaq Mason és Joe Cardona is.
Aztán májusban robbant a hír, hogy Goodell 4 mérkőzésre eltiltotta Brady-t, a DeflateGate-ben betöltött szerepéért, valamint a csapatot megfosztották a 2016-os Draft 1. körös választási jogától. Brady azonban nem adta fel harc nélkül és a fellebezés után a bíróság felfüggesztette a büntetését így a szezon során nem kellett mérkőzést kihagynia emiatt.
Mint az szokés, ezúttal is a Super Bowl győztes csapat mérkőzése nyitotta meg a szezont. A Patriots a Pittsburgh Steelers-t fogadta szeptember 10.-én és egy 28-21-es sikerrel koronázta meg a 49. Super Bowl-on elért győzelemnek emléket állító zászló leleplezését. A csapat 10 győzelemmel kezdte meg az idényt, azonban ezért súlyos árat fizettek. Előbb Dion Lewis szenvedett térdszalag szakadást, majd a következő héten Julian Edelman-t is elveszítette a csapat lábtörés miatt. Ezután megtorpant a lendület és a 12. játékhéten a Denver Broncos ellen elszenvedte első vereségét a csapat. A következő hetekben sem javult a helyzet és összességében az utolsó 6 mérkőzésből mindössze 2-t tudott megnyerni a csapat. Ez pedig azt jelentette, hogy bár a pihenőhetet kiharcolta a csapat, azonban a Broncos mögött csak a 2. kiemeltként várhatta a rájátszást.
A rájátszás 2. fordulójában a Kansas City Chiefs-t fogadta a csapat, akiket sikerült 27-20 arányban fellülmúlni. A mérkőzésen vállsérülést szenvedett a csapat egyik kapitánya, Jerod Mayo. És mint az utólag kiderült, ezen a mérkőzésen láthattuk utoljára a pályán a nagyszerű LB-t, aki szezon után bejelentette a visszavonulását. A csapat tehát ismételten bejutott az AFC döntőbe, ahol idegenben a Denver Broncos ellen kellett pályára lépni. Kevesebb mint 2 perc volt vissza a mérkőzésből, amikoris 20-12-es Broncos vezetésnél kapot egy utolsó esélyt a Patriots egy támadásra. Brady és Gronk vezérletével végig tudtak menni a pályán és a TD-t is sikerült megszerezniük, azonban a 2 pontos kísérlet már nem jött össze. Ez azt jelentette, hogy a mérkőzést 20-18-ra a Broncos nyerte meg és ők léphettek pályára a Carolina Panthers ellen a Super Bowl-on.
Mint azt megszokhattuk, a 2016-os szezon is súlyos személyi döntések meghozatalával kezdődött. Jerod Mayo februárban bejelentette a visszavonulását, a csapat felbontotta Brandon LaFell és Scott Chandeler szerződését. Belichick elcserélte a legjobb passzsiettetőjét, Chandler Jones-t az Arizona Cardinalshoz. Nem sokkal később a Bears-től megszerezte a liga egyik legjobb TE-jét, Martellus Bennett-et, aki így Rob Gronkowski-val a liga legjobb párosát alkották. A szebadügynök piacról érkezett Chris Hogan, hogy az elkapó szekciót erősítse. A Draft szokás szerint felemásra sikeredett, köszönhetően részben annak, hogy a csapattól elvették az 1. körös választási jogát a Deflategate miatt. A 2. körben kiválasztott Cyrus Jones nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, azonban több jó játékost is talált a csapat Joe Thuney, Jacoby Brisett, Malcolm Mitchell, Elandon Roberts és Tedd Karras személyében.
Tom Brady július 15.-én bejelentette, hogy nem harcol tovább igazáért a Deflategate űgy kapcsán és letölti 4 mérkőzéses büntetését a szeon első hónapja során. Így tehát az első mérkőzésen Jimmy Garoppolo vezette a csapatot és hatalmas meglepetésre legyőzték a Cardinals csapatát. A 2. héten aztán különösen villogott Garoppolo, szűk 20 perc alatt 3 TD passzt is kiosztott, azonban nem sokkal később vállsérülést szenvedett és nem is tudta folytatni a mérkőzést. A helyét az újonc Jacoby Brissett vette át, aki a futójáték segítségével meg is őrizte az előnyt. A következő két hétben Brissett volt a csapat kezdő, és egyben egyetlen egészséges irányítója, a tartalék Julian Edelman volt, azonban szerencsére nem volt szükség rá. A Texans ellen győzelemre tudta vezetnia csapatát az újonc irányító, azoban a Rex Ryan vezette Bills megálljt parancsolt a csapatnak. A Patriots tehát 3-1-es mérleggel kezdte a szezont legjobb játékosa nélkül. Brady az 5. héten a Cleveland Browns ellen tért vissza és a hátralevő 12 mérkőzésből 11-et meg is nyert vele a csapat. Az alapszakszt tehát 14-2-es mérleggel fejezték be, ami természetesen egy újabb csoportgyőzelmet és AFC 1. kiemelést jelentett. A csapat december 3.-án sérültlistára tette Rob Gronkowski-t, ami hatalmas érvágás volt a csapatnak, szerencsére azonban így is marad egy elit TE a csapatban, Martellus Bennett személyében.
A rájátszás 2. körében a Houston Texans ellen, hazai pályán kellett helytállnia a Patriotsnak. A mérkőzést nagyon magabiztosan, 34-16-ra meg is tudták nyerni. Az AFC döntőben aztán jött a Pittsburgh Steelers csapata, azonban ők sem tudták megállítani a Brady vezette hazaiakat. A mérkőzést végül 36-17-re nyerte meg a New England és ezzel bejutott az 51. Super Bowl-ba.
Az 51. Super Bowl-t a houstoni NRG Stadionban rendezték és az ellenfél az Atlanta Falcons csapata volt. A mérkőzést az Atlanta kezdte jobban, a Patriots rengeteg hibát követett el. A 3. negyed közepén már 28-3-ra is vezettek, azoban ekkor beindult a Patriots és szűk 20 perc alatt minden idők legnagyobb hajráját bemutatva döntetlenre hozták az összecsapást. Ehhez több nagy játék is kellett, mint pl Dont'a Hightower kierőszakolt fumble-ja, Trey Flowers kulcsfontosságú sackje és rögtön utána Chris Long paszsiettetése, amit csak szamálytalanul tudott megállítani a Falcons falembere és ezzel kiszorultak a mezőnygóltávolságból. És természetesen Julian Edelman hihetetlen elkapása is, amikor is 3 védő közt, a földtől centikre tudta elkapni a felütött passzt. A rendes játékidő végén 28-28 volt az állás, így következhetett a Super Bowl-ok történetének első hosszabbítása. A pénzfeldobást a Patriots nyerte és rögtön az első támadósorozatból, ellentmondást nem tűrően TD-t szereztek James White révén, ezzel megszerezve a csapat 5. Super Bowl győzelmét. Az MVP ezúttal is Tom Brady lett, bár akár James White is megérdemelte volna, aki 14 elkapásból 110 yardot és 2 TD szerzett, mindemelett elkapott egy sikeres 2 pontos kísérletet is és ő szerezte meg a mindent eldöntő TD-t a hosszabbításban egy futás során.
Mindez persze mellékes, a lényeg, hogy a 2016-os szezon bajnoka a New England Patriots!
Alapszakasz szereplések
1960 5 győzelem 9 vereség 0 döntetlen AFL East helyezés: 4.
1961 9 győzelem 4 vereség 1 döntetlen AFL East helyezés: 2.
1962 9 győzelem 4 vereség 1 döntetlen AFL East helyezés: 2.
1963 7 győzelem 6 vereség 1 döntetlen AFL East helyezés: 1.*
1964 10 győzelem 3 vereség 1 döntetlen AFL East helyezés: 2.
1965 4 győzelem 8 vereség 2 döntetlen AFL East helyezés: 5.
1966 8 győzelem 4 vereség 2 döntetlen AFL East helyezés: 2.
1967 3 győzelem 10 vereség 1 döntetlen AFL East helyezés: 5.
1968 4 győzelem 10 vereség 0 döntetlen AFL East helyezés: 4.
1969 4 győzelem 10 vereség 0 döntetlen AFL East helyezés: 3.
1970 2 győzelem 12 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 5.
1971 6 győzelem 8 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 3.
1972 3 győzelem 11 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 5.
1973 5 győzelem 9 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 3.
1974 7 győzelem 7 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 3.
1975 3 győzelem 11 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 5.
1976 11 győzelem 3 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
1977 9 győzelem 5 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 3.
1978 11 győzelem 5 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
1979 9 győzelem 7 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 2.
1980 10 győzelem 6 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 2.
1981 2 győzelem 14 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 5.
1982 5 győzelem 4 vereség 0 döntetlen AFC helyezés: 7.*
1983 8 győzelem 8 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 2.
1984 9 győzelem 7 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 2.
1985 11 győzelem 5 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 2.*
1986 11 győzelem 5 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
1987 8 győzelem 7 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 2.
1988 9 győzelem 7 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 2.
1989 5 győzelem 11 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 4.
1990 1 győzelem 15 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 5.
1991 6 győzelem 10 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 4.
1992 2 győzelem 14 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 5.
1993 5 győzelem 11 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 4.
1994 10 győzelem 6 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 2.*
1995 6 győzelem 10 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 4.
1996 11 győzelem 5 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
1997 10 győzelem 6 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
1998 9 győzelem 7 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 4.*
1999 8 győzelem 8 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 5.
2000 5 győzelem 11 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 5.
2001 11 győzelem 5 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2002 9 győzelem 7 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 2.
2003 14 győzelem 2 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2004 14 győzelem 2 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2005 10 győzelem 6 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2006 12 győzelem 4 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2007 16 győzelem 0 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2008 11 győzelem 5 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 2.
2009 10 győzelem 6 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2010 14 győzelem 2 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2011 13 győzelem 3 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2012 12 győzelem 4 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2013 12 győzelem 4 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2014 12 győzelem 4 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2015 12 győzelem 4 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2016 14 győzelem 2 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2017 13 győzelem 3 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2018 11 győzelem 5 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2019 12 győzelem 4 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 1.*
2020 7 győzelem 9 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 3.
2021 10 győzelem 7 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 2.*
2022 8 győzelem 9 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 3.
2023 4 győzelem 13 vereség 0 döntetlen AFC East helyezés: 4.
*Playoff szereplés az adott szezonban.
Playoff szereplések
1963
Eastern Divisional Playoff: Boston Patriots – BUFFALO BILLS 26-8
AFC Championship: SAN DIEGO CHARGERS – Boston Patriots 51-10
1976
AFC Divisional Playoff: OAKLAND RAIDERS – New England Patriots 24-21
1978
AFC Divisional Playoff: Houston Oilers – NEW ENGLAND PATRIOTS 31-14
1982
First Round: MIAMI DOLPHINS – New England Patriots 28-13
1985
AFC Wild Card: New England Patriots – NEW YORK JETS 26-14
AFC Divisional Playoff: New England Patriots – LOS ANGELES RAIDERS 27-20
AFC Championship: New England Patriots – MIAMI DOLPHINS 31-14
Super Bowl XX: Chicago Bears – New England Patriots 46-10 (Louisiana Superdome, New Orleans)
1986
AFC Divisional Playoff: DENVER BRONCOS – New England Patriots 22-17
1994
AFC Wild Card: CLEVELAND BROWNS – New England Patriots 20-13
1996
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS – Pittsburgh Steelers 28-3
AFC Championship: NEW ENGLAND PATRIOTS – Jacksonville Jaguars 20-6
Super Bowl XXXI: Green Bay Packers – New England Patriots 35-21 (Louisiana Superdome, New Orleans)
1997
AFC Wild Card: NEW ENGLAND PATRIOTS – Miami Dolphins 17-3
AFC Divisional Playoff: PITTSBURGH STEELERS – New England Patriots 7-6
1998
AFC Wild Card: JACKSONVILLE JAGUARS – New England Patriots 25-10
2001
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS – Oakland Raiders 16-13 (OT)
AFC Championship: NEW ENGLAND PATRIOTS – Pittsburgh Steelers 24-17
Super Bowl XXXVI: New England Patriots – St. Louis Rams 20-17 (Louisiana Superdome, New Orleans)
2003
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS – Tennessee Titans 17-14
AFC Championship: NEW ENGLAND PATRIOTS – Indianapolis Colts 24-14
Super Bowl XXXVIII: New England Patriots – Carolina Panthers 32-29 (Reliant Stadium, Houston)
2004
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS – Indianapolis Colts 20-3
AFC Championship: New England Patriots – PITTSBURGH STEELERS 41-27
Super Bowl XXXIX: New England Patriots – Philadelphia Eagles 24-21 (ALLTELL Stadium, Jacksonville)
2005
AFC Wild Card: NEW ENGLAND PATRIOTS – Jacksonville Jaguars 28-3 AFC
Divisional Playoff: DENVER BRONCOS – New England Patriots 27-13
2006
AFC Wild Card: NEW ENGLAND PATRIOTS – New York Jets 37-16
AFC Divisional Playoff: New England Patriots – SAN DIEGO CHARGERS 24-21
AFC Championship: INDIANAPOLIS COLTS – New England Patriots 38-34
2007
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS – Jacksonville Jaguars 31-20
AFC Championship: NEW ENGLAND PATRIOTS – San Diego Chargers 21-12
Super Bowl XLII: New York Giants – New England Patriots 17-14 (University of Phoenix Stadium, Glendale)
2009
AFC Wild Card: Baltimore Ravens - NEW ENGLAND PATRIOTS 33-14
2010
AFC Divisional Playoff: New York Jets - NEW ENGLAND PATRIOTS 28-21
2011
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS – Denver Broncos 45-10
AFC Championship: NEW ENGLAND PATRIOTS – Baltimore Ravens 23-20
Super Bowl XLVI: New York Giants – New England Patriots 21-17 (Lucas Oil Stadium, Indianapolis)
2012
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS -- Houston Texans 41-28
AFC Championship: Baltimore Ravens -- NEW ENGLAND PATRIOTS 28-13
2013
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS -- Indianapolis Colts 43-22
AFC Championship: DENVER BRONCOS -- New England Patriots 26-16
2014
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS -- Baltimore Ravens 35-31
AFC Championship: NEW ENGLAND PATRIOTS -- Indianapolis Colts 45-7
Super Bowl XLIX: New England Patriots -- Seattle Seahawks 28-24 (University of Phoenix Stadium, Glendale)
2015
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS -- Kansas City Chiefs 27-20
AFC Championship: DENVER BRONCOS -- New England Patriots 20-18
2016
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS -- Houston Texans 34-16
AFC Championship: NEW ENGLAND PATRIOTS -- Pittsburgh Steelers 36-17
Super Bowl LI: New England Patriots -- Atlanta Falcons 34-28 (NRG Stadium, Houston)
2017
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS -- Tennessee Titans 35-14
AFC Championship: NEW ENGLAND PATRIOTS -- Jacksonville Jaguars 24-20
Super Bowl LII: Philadelphia Eagles -- New England Patriots 41-33 (U.S. Bank Stadium, Minneapolis)
2018
AFC Divisional Playoff: NEW ENGLAND PATRIOTS -- Los Angeles Chargers 41-28
AFC Championship: New England Patriots -- KANSAS CITY CHIEFS 37-31
Super Bowl LIII: New England Patriots -- Los Angeles Rams 13-3 (Mercedes-Benz Stadium, Atlanta)
2019
AFC Wild Card: Tennessee Titans -- NEW ENGLAND PATRIOTS 20-13
2021
AFC Wild Card: BUFFALO BILLS -- New England Patriots 47-17
(Végig nagybetűvel a hazai pályán játszó csapat szerepel.)
A csapat főedzői
Lou Saban (1960-1961) 7-12-0
Mike Holovak (1961-1968) 52-46-9 Playoff: 1-1
Clive Rush (1969-1970) 5-16-0
John Mazur (1970-1972) 9-21-0
Phil Bengston (1972) 1-4-0
Chuck Fairbanks (1973-1978) 46-39-0 Playoff: 0-2
Hank Bullough – Ron Erhardt (1978) 0-1-0
Ron Erhardt (1979-1981) 21-27-0
Ron Meyer (1982-1984) 18-15-0 Playoff: 0-1
Raymond Berry (1984-1989) 48-39-0 Playoff: 3-2
Rod Rust (1990) 1-15-0
Dick MacPherson (1991-1992) 8-24-0
Bill Parcells (1993-1996) 32-32-0 Playoff: 2-2
Pete Carroll (1997-1999) 27-21-0 Playoff: 1-2
Bill Belichick (2000-2023) 266-121-0 Playoff: 30-12
Jerod Mayo (2024-) 0-0-0
A Pro Football Hall of Fame-be beválasztott játékosok
John Hannah OG (1973-1985) Beiktatva: 1991
Mike Haynes CB (1976-1982) Beiktatva: 1997
Nick Buoniconti LB (1962-1968) Beiktatva: 2001
Andre Tippett LB (1982-1993) Beiktatva: 2008
Curtis Martin RB (1995-1997) Beiktatva: 2012
Bill Parcells Edző (1993-1996) Beiktatva: 2013
Junior Seau LB (2006-2009) Beiktatva: 2015
Randy Moss WR (2007-2010) Beiktatva: 2018
Ty Law CB (1995-2004) Beiktatva: 2019
Richard Seymour DE (2001-2008) Beiktatva: 2022
Darrelle Revis CB (2014) Beiktatva: 2023
Steve McMichael DT (1980) Beiktatva: 2024
A Patriots Hall of Fame-be beválasztott játékosok
John Hannah OG (1973-1985) Beiktatva: 1991
Nick Buoniconti LB (1962-1968) Beiktatva: 1992
Gino Cappelletti WR/K (1960-1970) Beiktatva: 1992
Bob Dee DE (1960-1967) Beiktatva: 1993
Jim Lee Hunt DT (1960-1971) Beiktatva: 1993
Steve Nelson LB (1974-1987) Beiktatva: 1993
Vito ’Babe’ Parilli QB (1960-1967) Beiktatva: 1993
Mike Haynes CB (1976-1982) Beiktatva: 1994
Steve Grogan QB (1975-1990) Beiktatva: 1995
Andre Tippett LB (1982-1993) Beiktatva: 1999
Bruce Armstrong OT (1987-2000) Beiktatva: 2001
Stanley Morgan WR (1977-1988) Beiktatva: 2007
Ben Coates TE (1991-1999) Beiktatva: 2008
Jim Nance RB (1965-1971) Beiktatva: 2009
Billy Sullivan tulajdonos (1960-1988) Beiktatva: 2009
Sam Cunningham RB (1973-1982) Beiktatva: 2010
Drew Bledsoe QB (1993-2001) Beiktatva: 2011
Jon Morris C (1960-1970) Beiktatva: 2011
Troy Brown WR (1993-2007) Beiktatva: 2012
Tedy Bruschi LB (1996-2008) Beiktatva: 2013
Gil Santos rádióriporter (1966-1980, 1991-2011) Beiktatva: 2013
Ty Law CB (1995-2004) Beiktatva: 2014
Willie McGinest LB/DE (1994-2005) Beiktatva: 2015
Houston Antwine DL (1961-1971) Beiktatva: 2015
Kevin Faulk RB (1999-2011) Beiktatva: 2016
Raymond Clayborn CB (1977-1989) Beiktatva: 2017
Matt Light OT (2001-2011) Beiktatva: 2018
Rodney Harrison S (2003-2008) Beiktatva: 2019
Leon Gray OT (1973-1978) Beiktatva: 2019
Richard Seymour DE (2001-2008) Beiktatva: 2020
Tracy Sormanti cheerleader koordinátor (1983-2020) Beiktatva: 2021
Vince Wilfork NT (2004-2014) Beiktatva: 2022
Mike Vrabel LB (2001-2008) Beiktatva: 2023
Dante Scarnecchia segédedző (1982-1988, 1991-2013, 2016-2019) Beiktatva: 2023
Tom Brady QB (2000-2019) Beiktatva: 2024
Visszavonultatott mezszámok
20 Gino Cappelletti, WR/K (1960–1970)
40 Mike Haynes, CB (1976–1982)
57 Steve Nelson, LB (1974–1987)
73 John Hannah, OG (1973–1985)
78 Bruce Armstrong, OT (1987–2000)
79 Jim Lee Hunt, DT (1960–1971)
89 Bob Dee, DE (1960–1967)
All-decade csapatok
1960-as évek/AFL (megválasztva: 1971. november):
Offense: Vito ’Babe’ Parilli (QB), Jim Nance (RB), Larry Garron (RB), Jim Colclough (WR), Art Graham (WR), Jim Whalen (TE), Charlie Long (OT), Tom Neville (OT), Billy Neighbors (OG), Len St. Jean (OG), Jon Morris (C) Defense: Bob Dee (DE), Larry Eisenhauer (DE), Houston Antwine (DT), Jim Lee Hunt (DT), Tom Addison (OLB), Ed Philpott (OLB), Nick Buoniconti (MLB), Chuck Shonta (CB), Daryl Johnson (CB), Don Webb (S), Ron Hall (S) Special Team: Larry Garron (R), Gino Cappelletti (K), Tom Yewcic (P), Don Webb (ST) Edző: Mike Holovak
1970-es évek (megválasztva: 2009. március):
Offense: Steve Grogan (QB), Sam Cunningham (RB), Andy Johnson (RB), Stanley Morgan (WR), Randy Vataha (WR), Russ Francis (TE), Leon Gray (OT), Tom Neville (OT), John Hannah (OG), Sam Adams Sr. (OG), Bill Lenkaitis (C) Defense: Julius Adams (DE), Tony McGee (DE), Ray Hamilton (NT), Steve Zabel (OLB), Steve King (OLB), Steve Nelson (ILB), Sam Hunt (ILB), Raymond Clayborn (CB), Mike Haynes (CB), Tim Fox (S), Prentice McCray (S) Special Team: Mack Herron (R), John Smith (K), Mike Patrick (P), Mosi Tatupu (ST) Edző: Chuck Fairbacks
1980-as évek (megválasztva: 2009. március):
Offense: Steve Grogan (QB), Tony Collins (RB), Craig James (RB), Irving Fryar (WR), Stanley Morgan (WR), Lin Dawson (TE), Bruce Armstrong (OT), Brian Holloway (OT), John Hannah (OG), Ron Wooten (OG), Pete Brock (C) Defense: Julius Adams (DE), Garin Veris (DE), Richard Bishop (NT), Andre Tippett (OLB), Don Blackmon (OLB), Steve Nelson (ILB), Johnny Rembert (ILB), Raymond Clayborn (CB), Ronnie Lippett (CB), Roland James (S), Fred Marion (S) Special Team: Irving Fryar (R), Tony Franklin (K), Rich camarillo (P), Mosi Tatupu (ST) Edző: Raymond Berry
1990-es évek (megválasztva: 2009. március):
Offense: Drew Bledsoe (QB), Curtis Martin (RB), Leonard Russell (RB), Terry Glenn (WR), Shawn Jefferson (WR), Ben Coates (TE), Bruce Armstrong (OT), Pat Harlow (OT), Todd Rucci (OG), Max Lane (OG), Dave Wohlabaugh (C) Defense: Willie McGinest (DE), Brent Williams (DE), Tim Goad (NT), Andre Tippett (OLB), Chris Slade (OLB), Vincent Brown (ILB), Ted Johnson (ILB), Maurice Hurst (CB), Ty Law (CB), Willie Clay (S), Lawyer Milloy (S) Special Team: Dave Meggett (R), Adam Vinatieri (K), Tom Tupa (P), Larry Whigham (ST) Edző: Bill Parcells
2000-es évek (megválasztva: 2010. március):
Offense: Tom Brady (QB), Corey Dillon (RB), Troy Brown (WR), Randy Moss (WR), Wes Welker (WR), Daniel Graham (TE), Matt Light (OT), Nick Kaczur (OT), Joe Andruzzi (OG), Logan Mankins (OG), Dan Koppen (C) Defense: Richard Seymour (DE), Ty Warren (DE), Vince Wilfork (NT), Willie McGinest (OLB), Mike Vrabel (OLB), Tedy Bruschi (ILB), Roman Phifer (ILB), Asante Samuel (CB), Ty Law (CB), Rodney Harrison (S), Lawyer Milloy (S) Special Team: Kevin Faulk (R), Adam Vinatieri (K), Josh Miller (P), Larry Izzo (ST) Edző: Bill Belichick
2010-es évek (megválasztva: 2020. április):
Offense: Tom Brady (QB), James White (RB), James Devein (FB), Wes Welker (WR), Julian Edelman (WR), Danny Amendola (WR), Rob Gronkowski (TE), Sebastian Vollmer (OT), Nate Solder (OT), Joe Thuney (OG), Logan Mankins (OG), David Andrews (C) Defense: Chandler Jones (DE), Trey Flowers (DE), Vince Wilfork (DT), Lawrence Guy (DT), Rob Ninkovich (OLB), Kyle Van Noy (OLB), Jerod Mayo (ILB), Dont'a Hightower (ILB), Malcolm Butler (CB), Stephen Gilmore (CB), Patrick Chung (S), Devin McCourty (S) Special Team: Julian Edelman (R), Stephen Gostkowski (K), Ryan Allen (P), Matthew Slater (ST) Edző: Bill Belichick
A 35. évfordulóra megválasztott csapat (1994)
Offense: Steve Grogan (QB), Jim Nance (RB), Sam Cunningham (RB), Stanley Morgan (WR), Gino Cappelletti (WR), Russ Francis (TE), Bruce Armstrong (OT), Tom Neville (OT), John Hannah (OG), Sam Adams Sr. (OG), Jon Morris (C) Defense: Julius Adams (DE), Larry Eisenhauer (DE), Houston Antwine (DT), Jim Lee Hunt (DT), Andre Tippett (LB), Nick Buoniconti (LB), Steve Nelson (LB), Sam Hunt (LB), Mike Haynes (CB), Raymond Clayborn (CB), Fred Marion (S), Ron Hall (S) Special Team:Gino Cappelletti (K), Rich Camarillo (P), Mosi Tatupu (ST)
Az 50. évfordulóra megválasztott csapat (2009)
Offense: Tom Brady (QB), Jim Nance (RB), Sam Cunningham (RB), Stanley Morgan (WR), Troy Brown (WR), Irving Fryar (WR), Ben Coates (TE), Bruce Armstrong (OT), Matt Light (OT), John Hannah (OG), Logan Mankins (OG), Jon Morris (C) Defense: Julius Adams (DE), Richard Seymour (DE), Houston Antwine (DT), Vince Wilfork (DT), Andre Tippett (OLB), Mike Vrabel (OLB), Steve Nelson (ILB), Nick Buoniconti (ILB), Mike Haynes (CB), Ty Law (CB), Fred Marion (S), Rodney Harrison (S) Special Team: Kevin Faulk (R), Adam Vinatieri (K), Rich Camarillo (P), Mosi Tatupu (ST) Captain: Gino Cappelletti (WR/K) Edző: Bill Belichick
All-Dynasty csapat 2001-2019 (2020)
Offense: Tom Brady (QB), Kevin Faulk (RB), Corey Dillon (RB), James White (RB), James Devein (FB), Troy Brown (WR), Randy Moss (WR), Wes Welker (WR), Julian Edelman (WR), Daniel Graham (TE), Rob Gronkowski (TE), Matt Light (OT), Sebastian Vollmer (OT), Nate Solder (OT), Joe Thuney (OG), Joe Andruzzi (OG), Logan Mankins (OG), Dan Koppen (C) Defense: Richard Seymour (DE), Ty Warren (DE), Vince Wilfork (NT), Willie McGinest (OLB), Mike Vrabel (OLB), Rob Ninkovich (OLB), Tedy Bruschi (ILB), Roman Phifer (ILB), Dont'a Hightower (ILB), Asante Samuel (CB), Ty Law (CB), Stephen Gilmore (CB), Patrick Chung (S), Devin McCourty (S), Rodney Harrison (S) Special Team: Bethel Johnson (R), Ellis Hobbs (R), Julian Edelman (R), Adam Vinatieri (K), Ryan Allen (P), Larry Izzo (ST), Matthew Slater (ST), Lonie Paxton (LS), Joe Cardona (LS) Edző: Bill Belichick
A cikket írta: gsn, DoM és tuci-tuci