Beharangozó 11. hét : Jets @ Patriots

Kép
Jets at Patriots

      A bye week után csoportrangadóval folytatja a szezont a New England Patriots. Három héttel ezelőtt a Pats látogatott a Metlife Stadiumba, most a Jets csapata teszi tiszteletét a Gillette Stadium gyepén. A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap este 19:00 órakor kezdődik.

 

 

 

      Az elmúlt hétvégén a New England csapata nem lépett pályára, ezzel túl van a bye weekjén, kezdődhet a szezon második fele és egyben a verseny a rájátszásba jutásért. Hiába van még messze az évad vége, sorsdöntő mérkőzés előtt áll a csapat. Tekintve, hogy a Miami ellen az első meccset elvesztettük, és - a vereségük ellenére is - a még mindig bivalyerős (sic!) Bills ellen két mérkőzésünk is hátra van, nem túlzás, hogy nagyon sok minden függ ettől a mérkőzéstől. 

      A fivethirtyeight.com oldala szerint per pillanat 39% hogy bejutunk a rájátszásba. Ha nyerünk a Jets ellen, ez 53%-ra nő, ugyanakkor vereség esetén 18%-ra esik vissza. Nem kérdés, hogy győzni kell, reméljük, hogy a csapat alaposan felkészült, a pihenő héten volt idejük áttekinteni a problémákat, kijavítani a hibákat, összeszokni a visszatérőkkel, és finomítani valamennyit a playbookon, amelyet szintén több kritika ért mostanában.

       A Chargers vereségének köszönhetően mérkőzés nélkül is rájátszás helyre kerültünk, a csoport utolsó helyén állva is megcsípjük a 3. wild card helyet. Érdekes helyzet, hogy egy divízióból mind a négy csapat bejutna a rájátszásba, de a bővítés óta ez nem lehetetlen. Egyelőre példa nélküli, de hát a kibővítés óta ez még csak a harmadik évad. Persze, az esély csekély, hogy így is be lehet jutni, de ha a korábban favoritnak, vagy a szezon előtt legalábbis jóval jobb csapatnak tartott (Chargers, Bengals, Titans, Raiders, etc) együttesek folytatják a gyengélkedést, és nem szedik össze magukat, akár elő is fordulhat majd.

 

w11p4.png

 

      Sajnos pont a Jets is bye weeken volt az elmúlt hétvégén, úgyhogy nekik is megvolt az idejük az alaposabb felkészülésre. Ily módon nehéz megjósolni mire számíthatunk aktuális ellenfelünktől. A három héttel ezelőtti meccsre mindannyian jól emlékezhetünk, nem egy parádés győzelem volt, a támadósor még mindig csak erőlködött, Stevenson és Meyers a csapat két igáslova cipelte a hátán az offenset, de még ez is csak arra volt elég, hogy egy spec team által biztosított nagyon rövid driveból TD-t szerezzenek, a többi pontot a védelem és Nick Folk tette fel a táblára. Ez a két csapatrész tulajdonképpen parádésan játszott, pedig akkor még igencsak hiányzott Barmore is Dugger is a pályáról, ahogy Andrews is a támadóktól.

       Egy héttel később a Colts elleni győzelem már ütősebbre sikerült, a védelem karriernapot tartott, a spec team is hozzátette a magáét, is itt már egy kicsit élvezhetőbb volt a támadójáték is. De azt hozzá kell tenni, hogy a Colts egy eléggé széteső csapat képét mutatta (az új sztáredzővel azóta már nyertek is mondjuk), a védelmük még úgy ahogy pariban volt a még mindig gyengélkedő támadófalunkkal szemben, de a támadósoruk kimondhatatlanul borzalmasan játszott, a védelmünk lemosta az újonc csereirányítóval felálló, és Jonathan Taylort nélkülöző támadóikat. Fontos győzelem volt, de az ellenfél ismeretében nem szabad túlértékelni.

      A Jets csapata ezalatt pedig lejátszotta a második csoportrangadóját, ezúttal a Buffalo ellen (az elsőt a Dolphins ellen októberben fölényesen megnyerte), és meglepetésre szoros győzelmet aratott az AFC legerősebbnek tartott csapata ellen (na jó, most már biztosan a Chiefs az, pláne, hogy azóta a Bills a Vikingstől is kikapott az év meccsén). A Jets 20-17-re nyert úgy a Buffalo ellen, hogy a védelme egészen jól tudta kordában tartani a Bills kiváló támadógépezetét, a futójátékot jól limitálták (a Bills legjobb futója Josh Allen volt), és a secondary, főleg Souce Gardner is kiemelkedően játszott, miközben a védőfal ötször sackelte Allent. Míg Allen 2 INT-et is dobott, és alig lépte túl a 200 yardot (nála, ugye, ez nem túl sok), addig Zach Wilson szinte hibátlanul játszott, és 154 passzolt yard mellé egy passzolt TD-t tett a táblára. Emellett a Jets rengeteget futott, pörgette az órát mint hörcsög a kereket, ráadásul mindezt hatékonyan is tették, ezen a napon a Bills védelme sem a legjobb napját fogta ki.

 

      Reméljük, hogy a Patriots védelem "szellemei" most is meg fogják tudni zavarni Wilsont, és hibákra kényszerítik, de ez a Jets egy nagyon jó csapat most, igazán jó edzőkkel, úgyhogy megint egy kemény csata vár ránk vasárnap. A Pats nem arról híres az utóbbi években, hogy jól jön vissza a bye weekről, de ahogy a Jets négy meccses szériája, úgy ez sem tarthat örökké, és bízzunk benne, hogy most fog megtörni ez a rossz sorozat.

 

w11p2.png

 

 

 

A két csapat statisztikája

 

w11st

 

w11p3.png

 

 

 

 

Mi várható a mérkőzésen?

 

Amikor a Patriots fut

      A Pats támadósora az utóbbi hetekben finoman szólva sem volt lehengerlő, sem a passz-, sem a futójátékban. Ez utóbbiban a meccsenként futott 117,2 yardos átlagával csak a 17. a ligában, míg - talán némileg meglepő módon - csak a 26. helyen áll a labdacipelésenkénti átlagban, amely mindössze 4,07 yard. Rhamondre Stevensonon nem múlik semmi, mindent megtett a földön való haladáshoz, a legkisebb réseket is jól találta meg - ha tudott ilyet biztosítani neki a támadófal. A három héttel ezelőtti meccsen 71 yardot gyűjtött, a zömét kontakt után, és ebben benne volt egy 35 yardos elszabadulás is. Még ezekkel együtt is csak 3,7 yard volt a futásonkénti átlagunk a Jets ellen, ami nem csoda, tekintetbe véve a New Yorkiak kiváló futásvédelmét. Quinnen Williams és Sheldon Rankint domináns játékkal jelentkeztek a falban, és ezzel lehetővé tették a linebacker C.J. Moseleynak is, hogy 13 tacklet tudjon bemutatni.

      Jó hír a Pats számára, hogy visszatérhet David Andrews, aki kikerült az agyrázkódás protokollból, és a héten már edzett is. Az ő jelenléte jó eséllyel stabilizálná a támadófal játékát, például Cole Strange teljesítményét, aki Andrews nélkül határozottan halványabban játszik. Még így sem lesz fáklyásmenet a futás, mert a Jets masszív fala futásonként 4,04 yardot enged, amivel az ötödik legjobbak az NFL-ben. Ez a teljesítmény az ellenünk játszott meccs óta nemhogy nem kopott meg, hanem még magasabb szintre lépett, a Billsnek összesen engedtek 134 futott yardot, ami ugyan egy nem rossz 6,1 yardos átlag, de ebből Josh Allen termelt 86 yardot 9,6 yardos átlaggal, vagyis a klasszik futójátékot igencsak jól tartotta a fal.

          Előny: Jets

 

 

 

Amikor a Patriots passzol

       Bár az utóbbi hetekben a futójáték sem volt azon a szinten, ahol kellene, a csapat passzjátékához képest mégis dominánsnak tűnt. A passzjáték problémáinak gyökere természetesen a támadófal, amely egyébként sem tudott stabilan magas szinten teljesíteni, de Andrews kiesésével gyakorlatilag összeomlott. Mac Jonest négyszer sackelték a Colts elleni meccsen, előtte pedig hatszor a Jets ellenin, és folyamatosan nyomás alatt volt, állandóan az életéért menekült passzolás helyett. Ez sajnos labdavesztésekben is testet öltött, strip sack és interception is került Mac neve mellé a statisztikákban (és egy további csúnya interceptiontől csak egy büntetés mentette meg). 

      A két csapat első találkozóján Williams, Franklin-Myers és Carl Lawson is elkapta Jonest, és nagy szerepük volt abban, hogy a támadósor képtelen volt ritmusba kerülni. Mac 24 sikeres passzából 16-ot Meyers és Stevenson kapott el, ami túlságosan egyoldalú, és a sikeres támadásokhoz szükség lesz a többiek előrelépésére is. A Jets secondaryje az egész szezonban jól teljesített az újonc Sauce Garder vezetésével, aki az év védő újonc díjára igencsak esélyesnek tűnik. Mellette a veterán D.J. Reed és Michael Carter alkotja a kiváló corner sort, akiket Jordan Whitehead és Lamarcus Joyner safetyk egészítenek ki a passzvédekezésben. Ők összesen 5,8 yardot engednek átlagosan passzonként, amellyel a harmadikok a ligában. Ha Jones ennél többet szeretne kihozni, nagy szüksége lesz a fala védelmére.

          Előny: Jets

 

 

 

Amikor a Jets fut

         A New York elveszítette a támadógépezetének egyik legfontosabb alkatrészét Breece Hall személyében egy hónappal ezelőtt, aki a Denver elleni győzelem alkalmával ACL szakadást szenvedett. Az újonc futó fantasztikusan kezdett, hét meccsen 483 yardot gyűjtött a földön, és 218 yardot a levegőben, nagy veszteség ez a Jetsnek. A helyére Michael Carter lépett elő, illetve leigazolták James Robinsont a Jaguarstól, de az októberi találkozón egyikük sem tudott maradandót alkotni 12 kísérletük volt kettejüknek, összesen 43 yardért. Nagyon valószínű, hogy ezen a meccsen nem fog 40+ passzt kérni Wilsontól Robert Saleh vezetőedző, ezért valamelyik futónak többet kell majd vállalnia.

        Ha többet próbál futni a Jets, az sem okozhat problémát a hétről hétre jobban teljesítő Pats védelemnek. Pusztán a számok csalókák, ez egy nagyon jó futásvédelem, a 4,66 futásonként engedett yarddal csak a 22. helyen áll ugyan a ligában, de ezek túlnyomó többségét a Baltimore, Green Bay, és Chicago elleni vereségek során szedtük be. Azóta a front7 felfelé ívelő tendenciát mutat a futás megállításában Guy, Godchaux és Wise vezérletével, akik szép munkát végeznek a lyukak betömésében. Ha folytatják ezt a remek teljesítményt, akkor rá tudjuk kényszeríteni a Jetset, hogy Wilson kezébe adják a labdát a futóké helyett, és ez eddig nem jelentett túl sok jót a zöldeknek.

          Előny: Patriots

 

w11p5.png

 

Amikor a Jets passzol

      A két csapat előző találkozóján Zach Wilson lényegében egy személyben veszítette el a meccset a csapatának, köszönhetően az leképesztően borzalmas döntéseinek. Három interceptiont dobott, ebből kétszer ki akarta dobni a labdát a pályáról, aztán mégis Devin McCourtyt találta el, és ezzel szinte teljesen lenullázta a Jets győzelmi esélyeit. Ugyanakkor nem minden megmozdulása volt rossz, 41 passzkísérletéből 20 elkapás lett 355 yardért és két touchdownért, közte néhány egészen kiváló dobással. De összességében sok volt a hiba, se Wilson, se a támadófala nem bírt a Matt Judon vezette passrush nyomásával.

      Ugyanakkor a Bills ellen már egy moderáltabb terhelést kapott, és bár kevesebb passzt és yardot szerzett, csapata mégis nyert az AFC egyik top csapata ellen. Ez köszönhető volt annak is, hogy jobban megvédte a támadófala, és működött a futójáték is, így nem kellett mindent Wilsonnak megoldania. Míg ellenünk az újonc Wilson, Mims és Conklin vitte a prímet elkapásokban, addig a Bills ellen szinte csak Wilson volt a pályán, de több játékos is csinált meg egy-egy fontos elkapást. De összesen fele annyi yardot sem gyűjtöttek a levegőben, köszönhetően annak is, hogy majdnem háromszor annyi yardot tettek meg a földön, mint a Patriots ellen. Ha sikerül most is kordában tartani a futást, és a Judon vezette passzsiettetés újra meg tudja keseríteni a fiatal irányító életét, akkor nehéz elképzelni, hogy tudnák néhány turnoverbe belehajszolni.

      Előny: Patriots

 

 

Speciális csapatok

      A szezon eddigi lezajlott meccsein mindkét csapat jól teljesített a kickoff játékokban. Marcus Jones és - az expatrióta - Braxton Berrios is kiválóan teljesített punt visszahordásokban, és egy kicsivel kevésbé jól, de még mindig kiemelkedően a kickoffok visszahordásában is. Ráadásul mindkét csapat erős coverage játékkal jelentkezett, az előző találkozón jópárszor állította meg a New England a 20 yardoson belül Berrios kickoff visszahordási próbálkozásait.

       A Jets előnyben volt a puntoknál Branden Mann személyében, aki jól teljesített, szemben Jake Baileyvel, aki még mindig bizonytalanul játszik, két hete a Colts ellen volt egy teljességgel megmagyarázhatatlan 7 yardos puntja. Az átlagukban nincs szignifikáns eltérés, Mann 42,5 netto yardot átlagol Bailey 42,1 yardjával szemben. Amiben viszont a Patriots vezet, az természetesen a rúgójáték, Nick Folk továbbra is a liga egyik legmegbízhatóbb rúgója. Mostanra 19/21 a field goal és 20/20 az extrapont mutatója, szemben a veterán Greg Zurleinnel, aki 16/19 mezőnygólból, és 20/21 extra pontokban, ráadásul Zurlein ez előző találkozón kihagyott egy nagyon fontos 45 yardos mezőnygólt, ami nagyban befolyásolhatta volna a mérkőzés végkimenetelét.

      A speciális egységek tekintetében összességében nincs nagy különbség a két csapat között, de Folk jelenti azt a kicsi pluszt, amivel a Patriots mégis enyhe fölényben van ebben a csapatrészben.

          Előny: Patriots

 

w11ch

 

 

 

 

Érdekességek

 

  • A Patriots 22-17-es győzelmével zsinórban 13. győzelmét aratta a New York Jets ellen október 30-án. Ez a rekord a leghosszabb élő győzelmi sorozat az NFL-ben egy ellenfél ellen, holtversenyben a Kansas City Chiefsnek a Denver Broncos elleni ugyanilyen sorozatával. A Jets elleni e heti győzelemmel a Patriotsé lenne a leghosszabb élő győzelmi sorozat az NFL-ben. A Pats rekordja amúgy 15 ilyen győzelem a Bills ellen 2003 és 2010 között.
  • Az AFC East mind a négy csapata pozitív mérleggel áll az első 10 hét után : Miami (7-3), a New York Jets (6-3), a Buffalo (6-3) és a New England (5-4). 2002 óta ez az ötödik alkalom, hogy egy divízió mind a négy csapata győztes mérleggel rendelkezik egy szezon legalább első kilenc hetében : 2021-ben az AFC North, és az AFC West, 2014-ben az AFC North és 2008-ban az NFC East állt így.
  • A New England 72-54-1 arányban vezeti a Jets elleni örökmérlegét. Ebből 38-25-1-re vezet a Pats hazai mérkőzéseken, ezen belül pedig 18-4-re a Gillette Stadiumban.
  • A New England 43-16-ra áll a Jets ellen azóta, hogy Robert Kraft 1994-ben megvásárolta a csapatot.
  • A New England 72 összesített győzelme a Jets ellen (beleértve a két rájátszásbeli győzelmet is) a második legtöbb a csapat történelmében, csak a Buffalo elleni 77 győzelem előzi meg
  • Bill Belichick 37-12-re áll a Jets ellen, ebből 35-11-re a New England vezetőedzőjeként.
  • A New England védelme 32 sackkel holtversenyben a második helyen áll az NFL-ben a Buccaneers-szel holtversenyben, a Dallas Cowboys (35) mögött.
  • A Patriots ezen a héten a harmadik helyen áll holtversenyben a Buffalo-val és a Seattle-lel 17 labdaszerzéssel (11 interception, 6 megszerzett fumble). A ligát a Philadelphia vezeti 20 labdaszerzéssel, a második a Minnesota 18-cal.
  • S Devin McCourty ezen a héten Harrison Smith-szel holtversenyben vezeti a ligát szerzett interceptionökben, 33 egységgel.
  • McCourty 551 return yardja a harmadik legtöbb a csapat történetében. Öt yardra van csak szüksége ahhoz, hogy megelőzze Claybornt, és a második legyen a csapat örökranglistáján.
  • McCourty minden mérkőzésen amelyen játszott kezdő is volt (197), ezzel a csapat történetében a harmadik helyen áll a kezdések számát tekintve, míg a 6. helyen áll a lejátszott mérkőzések számát tekintve.
  • Nick Folknak már csak öt mezőnygólra van szüksége ahhoz, hogy ő legyen az ötödik New England-i játékos, aki 100 mezőnygólt szerzett a csapat színeiben.
  • Folk öt mezőnygólt vágott be a New York Jets ellen három hete. Ez volt az ötödik alkalom pályafutása során és a második alkalom 2022-ben, hogy öt mezőnygólt rúgott egy mérkőzésen.
  • Folk ezen a héten zsinórban 52 darab 40 yard alatti mezőnygóllal lép pályára. Az utolsó 40 yard alatti hibája egy 21 yardos mezőnygólkísérlet volt 2017. október 12-én a New England ellen, amikor még a Tampa Bayben játszott. Az NFL rekordot a legtöbb 40 yard alatti mezőnygólok sorozatában a baltimore-i Justin Tucker tartja 70 ilyennel.
  • Marcus Jones 24,3 yardos kickoff return átlaggal első az NFL-ben, míg a 340 kickoff return yarddal, és a 13,4 yardos punt return átlagával egyaránt harmadik a ligában.
  • Matthew Judon 11,5 sackkel vezeti az NFL-t. Még egy kell neki, hogy elérje a 2021-es 12,5 sackes karriercsúcsát. 

 

 

w11p7.png

 

 

 

 

Sérülésjelentés

(november .)

 

Patriots :

Nem edzett : DL DaMarcus Mitchell (betegség)

Korlátozottan edzett : LB Anfernee Jennings (vádli), LB Josh Uche (combhajlító), P Jake Bailey (hát), DL Christian Barmore (térd), S Kyle Dugger (boka), WR DeVante Parker (térd)

Teljes edzésmunkát végzett : nincs ilyen játékos



Jets :

Nem edzett : WR Corey Davis (térd), G Nate Herbig (sípcsont), DT Sheldon Rankins (könyök)

Korlátozottan edzett : OT Duane Brown (váll)

Teljes edzésmunkát végzett : nincs ilyen játékos

 

 

w11p6.png

 

 

 

A meccs esélyese a fogadóirodáknál a Patriots,

 a hazai pályán 3-4 pont körüli favorit a csapat,

38-40 körüli összpontszám mellett.

 

 

 

w11lgp

 

 

 

 

forrás és fotók : patriots.com

Hozzászólás

Tetszenek ezek a gugli fordítások: "Teljes edzésmunkát végzett : nincs ilyen játékos" :)

JoJo nem edzett csütörtökön betegség miatt. :(

Egy biztosnak látszik szerintem, a vasárnapi Wilson másmilyen lesz, mint a múltkori, remélem a Mi offense-ünk is.

Go Pats!

Ez spec nem az, az a "Nincsenek listázott játékosok." lenne... :)

De valóban béna, még lusta voltamjobbat kitalálni. Jövő hétre lesz. :)

Barmore OUT, Bailey kétséges.

Szerintem, ha nincs ilyen játékos ne is írjad le, ha van, javaslom: Az edzésre korlátozatlanul visszatért.

Sajna bye week után mindig szarul játszik a csapat. Remélem most nem így lesz.

Nem nézed olyan régóta ezt a sportot a jelek szerint. Legalábbis a kijelentésed csak ez esetben állja meg a helyét.

Palardy az új punterünk.

Ritka az olyan, hogy egy kétmeccses párosításban mindkét meccs ugyanolyan képet mutasson.

 

Zach Wilson még egyszer nem lesz akkora idióta, hogy odaajándékozza gyermeteg módon a labdákat.

 

A Mac Jones-féle támadósornak elő kell lépnie, mert ellenkező esetben inkább a Jets az esélyesebb.

Zach Wilson simán lesz akkora idióta, hogy oda ajàndékozza a labdákat, a baj az, hogy Mac papó is...

A New Yorki meccsen idiótán játszott, nincs rá jobb szó /a labdaeladásai viccek voltak/, egyébként most is harmat gyenge de sajnos mi is, szerintem ki is kapunk pedig egy kapuzunk végig. Mindent tudunk csinálni kivéve pontot.

Jövőre nem Wilson lesz a Jets irányítója szerintem. Gyenge a pali, nem kezdő kaliber.

Jó kérdés Hopi.

Ma úgy nyertünk mint a buzik. Meg az egész meccs egy buzizmus volt...