A New England Patriots (6-7) múlt héten nagyon simán kikapott a Rams csapatától. Ahogy Belichick Sean McVaynek mondta a mérkőzés után: "Remek munka. Kivégeztetek minket.". A 15. fordulóban a Patriots a Miami Dolphins (8-5) csapatához látogat. A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap 19:00-kor kezdődik.
A Patriots utolsó idegenbeli alapszakasz mérkőzésére készül, az ellenfél pedig a csoportellenfél Miami Dolphins lesz. A két csapat már lejátszotta első egymás elleni mérkőzését, méghozzá rögtön az 1. fordulóban. A mérkőzést a Patriots nyerte meg 21-11 arányban.
A vasárnapi mérkőzés után a Patriots hazatér a Gillette Stadionba, ahol az utolsó két forduló során a Buffalo Bills és a New York Jets csapatát fogadja.
Az örökmérleg az alapszakasz során a Miami Dolphins felé billen 55-52 arányban.
Ráadásul hazai pályán a Dolphins mérlege 37-16.
A két csapat további 3 alkalommal találkozott egymással a rájátszás során. A 3 rájátszásmérkőzésből 2-t tudott a Patriots megnyerni.
A két csapat statisztikái az idei szezonban
Az elmúlt években általában elég jó "előrejelzést" nyújtott a mérkőzés képéről a patriots.com elemzése, a "Scouting the machups". Ez idén egyáltalán nincs így. És ez nem a patriots.com írónak, szakértőinek a hibája. Egyszerűen csak teljesen kaotikus a Patriots játéka idén.
A csapat képes a mérkőzés végéig versenyben maradni a liga legjobb csapataként elkönyvel Chiefsel szemben, úgy, hogy Hoyer irányítja a támadókat, majd kikapni a gyenge Broncostól és a sérülések miatt megtizedelt 49erstől.
Aztán ismételten egy, az utolsó pillanatig kiélezett mérkőzést játszik az idén remekül játszó Billsel, csak hogy a nyeretlen Jets ellen kínkeservesen tudjon csak nyerni 30-27-re.
Megverni a Ravenst és kikapni a Texanstól.
Emiatt most nem fogom az időmet erre "pazarolni", úgysem lehet megtippelni, hogy a csapat melyik arcát fogja mutatni.
Helyette inkább nézzük, hogy mi kell ahhoz, hogy a csapat bejusson a rájátszásba.
Ugyanis matematikailag még mindig van rá esély, a FiveThirtyEight elemzése szerint egészen pontosan 2%.
Először is nézzük meg az AFC rájátszásképét:
1. Kansas City Chiefs (12-1)
2. Pittsburgh Steelers (11-2)
3. Buffalo Bills (10-3)
4. Tennessee Titans (9-4)
5. Cleveland Browns (9-4)
6. Indianapolis Colts (9-4)
7. Miami Dophins (8-5)
Versenyben a rájátszásért: Baltimor Ravens (8-5), Las Vegas Raiders (7-6) és a New England Patriots (6-7)
Jól látszik, hogy idén már 3 Wild Card hely kiadó a konferencia csapatainak. Ennek ellenére rengeteg dolognak kell megtörténnie, hogy a Patriots bejusson a rájátszásba.
Először is a Patriotsnak meg kell nyernie mind a 3 hátralevő mérkőzést (@ Dolphins, vs Bills, vs Jets). Ez mindennek az alapja és az egyetlen ami a Patriots kezében van.
Ha ez bekövetkezik, a Patriots esélyei drasztikusan emelkednek. Egészen pontosan 12%-ra.
Ezen kívül a következő 5 forgatókönyvből 3-nak be kell következnie, hogy a csapat zsinórban 12. alakommal bejusson a rájátszásba:
- a Browns mind a 3 mérkőzését veszítse el
- a Colts vagy a Titans mind a 3 mérkőzését veszítse el
- a Dolphins legalább 2 mérkőzést veszítsen el
- a Ravens legalább 2 mérkőzést veszítsen el
- a Raiders legalább 1 mérkőzést veszítsen el
Ha megnézzük ezeknek a csapatoknak a sorsolását, akkor láthatjuk, hogy azért nem túl valószínű, hogy 3 forgatókönyv is a Patriotsnak kedvezően alakuljon:
Van tehát esély a rájátszásra, azonban az oda vezető út inkább egy nagyon keskeny kis ösvény a szakadék peremén. Képes a Patriots legyőzni az esélyeket? Igen. Valószínű-e ez? Nem igazán.
A sérültjelentés érkezik, amint a csapatok közzéteszik a pénteki edzések után.
forrás: patriots.com Game Preview, patriots.com Injury Report; patspulpit
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
Köszi Tuci! A 2% esély pont kettővel több, mint a semmi.
A keskeny kis ösvényről pedig annyit, hogy van, aki egy vékony kötélen is átkel a szakadékon.
Voltunk veretlen résztvevői egy SB-nak, ahol az alapszakaszban időnként bendzsázó Giants a híresen értelmes tekintetű Eli-vel az élen összerúgta a bokánkat a sisak tetejére dobott labdájával....
Sokszor mondom, hogy a reményhal és az ő utolsó helye...
Meg kell nyerni a 3 maradék meccset és bízni a sorsban!
A rájátszás engem két szempontból érdekel:
- Így nem ér véget a szezonunk 3 meccs múlva, még láthatjuk a csapatunkat 1-2-3-4 meccsen. :)
- Ha még így is, ezzel a csapattal, ezekkel a terhekkel is rájátszásba jutunk, akkor mindenki rettegjen a következő szezonunktól, ahol még Cammel is agyonverünk mindenkit. (reményhal meg ilyenek... ) :) :) :)
Amúgy meg szeretnék jó meccseket látni, összeszedett játékkal, jó edzői munkával, nulla sérüléssel. Aztán menjünk neki a következő szezonnak - végre sok év után teljesülhet BB álma, hogy már január elején elkezdhetünk dolgozni a következő szezonunkon. Így nem kell szegény öreg Krampusznak azt nyilatkoznia egy győztes SB után, hogy a többiek már 4 hét előnyben vannak...
Mindenképpen, feltétel nélkül GOOO PATS!!!
Rájátszás esély 2% 😄😄😄😄😄 ez a beharangozó legjobb része mert ezen legalább lehet nevetni 😄😄😄
A pénteki sérülés jelentés. Out egyik csapatnál sincs, az alábbiak "kérdésesek" (questionable):
Remélem, meglep a csapat - és a sors összjátéka - egy playoff-ba jutással! Örülnék neki így két és fél hétnyi otthonlét/covid-karantén után... de legalább túléltem :D
u.i.: azért ha más nem, "vígaszdíjként" majd látom Tom-ot és Gronk-ot a rájátszás mezőnyében, aztán majd rájuk képzelem a Pats-es mezt a Buccs-os helyett, hehe
Azért aki az elmúlt x évben nézte a magyar gurulós focit válogatott szinten annak sok újat matekozásilag nem tud mutatni az NFL 😃
#funfact: amióta 6-7 van nekünk minden bejött. Vagyis szinte minden, a Browns nem tudta ütni a Ravenst, majd kiderül, múlt-e ezen bármi. Miami, Raiders kikapott, utóbbi kétszer is, holnap előzhetőek, egy esetleges W-vel és a sorsolást nézve a delfinek is a végére.
#funfact2: most már nekünk is hozzá kell tenni ehhez, amit állítom a jóisten sem lát, hogy sikerülhet-e, főleg mert napok óta így be van borulva.
Valahogy most azt érzem, hogy kettőt meg fogunk nyerni ebből a háromból és a Denver, Houston meccsek miatt csúszunk majd le a rájátszásról. Az NFC-s vereségeket pedig elbírtuk/kalkuláltuk volna. Az összkép alapján nem jár nekünk a januári foci de ha így lesz mégis bosszankodni fogok szurkolóként. Meglátjuk.
A meccshez: Edelman edzett a héten, szerintem visszatér. Cam teljes arzenált kap a hajrára (olyan amilyen de teljes), ténylegesen elválhat, hogy érdemes-e foglalkozni vele hosszabb távon. Én kíváncsian várom, mit láthatunk tőle - mondjuk így - 0-3-ról, hogy egy reális hendis helyzetet vázoljak, újra gurulós példát hozva. Mindenki eldöntheti minek szurkol 🤷🏼♂️🙂
Harris és Moncrief out vasárnap!
Calhoun az 53-ban IR-ről vissza, Mack cut.
Na, akkor a futásunk se lesz könnyű... Érdekes meccs lesz megint, kíváncsian várom a gameplant.
GOOO PATS!!!
Futásnak annyi, Cam nem tud dobni, szuper meccset várok. Ja és sport történelmi pillanat: a Bills lett a csoportunk bajnoka. És nem értem miért vagyok pesszimista.:D
25 ( !!!! ) évet vártak a Bills szurkolók erre a csoportelsőségre, úgyhogy szerintem mi ne legyünk elégedetlenek ezzel az évvel.
Meggyőződésem, hogy BB jövőre tartalékolt, idén pedig vagy-vagyot vállalt CN-el. Persze jövőre kell egy QB, de láttunk már "kutyaütő" QB-t akit 199-nek draftoltak és valami csak lett a projektből.
Nagyon túltolod ezt a pesszimista-dolgot, és nem tudom, hogy miért... Látható, hogy jelenleg a középmezőnyben van a csapat, ráadásul egy olyan évben, ahol az elmúlt évek meghatározó játékosaiból alig játszik valaki. Nem tudom, hogy mire számítottál eredetileg. 20 évig volt a Patriots az AFC (East) csúcsán, most egy év biztos kiesik, nagy cucc. Minden csapat aláírná ezt a forgatókönyvet szerintem. Nem arról van szó, hogy 0 játékkal, 1-2 győzelemmel botladozik a csapat.
A gurulós focival lehetsz inkább pesszimista, ott jóval nagyobb a gond sajnos:(
Nagyon finoman fogalmaztál, hogy az AFC csúcsán ült 20 évig a Pats, szerintem megkerülhetetlen tényező volt az elmúlt 20 évben és dominálta a ligát. Ilyen csoda egy csapattal egyszer történik szerintem egy ember életében, de remélem nem kerülünk mondjuk a Browns-féle hullámvölgybe.
Bízom BB-ben, amíg Ő van addig remény is van. És nem a Jets-féle vergődést látjuk a csapatnál, 3 fordulóval a vége előtt még mindig az in the hunt kategóriában vagyunk ami tekintettel a személyi változásokra szerintem zseniális.
Elengedtem már ezt a szezont mert a PO-hoz nagyobb csoda kellene mint Falcons elleni fordítás...
Camet jövőre nem akarom Pats mezben látni mert Covid ide vagy oda nem győzött meg és még akkor finom voltam...