Sérülésjelentés:
Kihagyja a mérkőzést: Sidy Sow, Vederian Lowe, Ja'Whaun Bentley, Oshane Ximines
Kérdéses a játéka: David Andrews, Mike Onwenu, Jabrill Peppers, Deatrich Wise Jr.
Rövid hét okán kevesebb lehetőség jutott a mélyebb elemzésnek és persze a csapat is híján volt az időnek, főleg úgy, hogy New Yorkba kellett utazzanak, ahol is péntek hajnalban megmérkőznek a Jets csapatával magyar idő szerint 02:15-től és csütörtök esti meccs lévén az Arena 4 is élőben fogja közvetíteni.
Mire építhet a támadósor?
A futójáték az, amit mindenképp ki lehet emelni, az első fordulóban 170, a második forduló alkalmával 185 yardot tettek meg Stevensonék a földön. Ez nagyban köszönhető a két tehetséges futónak, akik számos elhibázott szerelést harcoltak ki. Persze kiemelhető a futásblokkolás is, ami alkalmanként igen szép folyósokat volt képes nyitni és ehhez hozzájárult a 6. falemberként gyakran foglalkoztatott Caedan Wallace. Azért is fontos megemlíteni az ő nevét, mivel Vederian Lowe kimaradása és Okorafor mentális problémái megnyitották az utat a 3. körös újoncnak. Nagyon fontos lenne Wallace jó játéka, mivel a Seahawks passzsiettetése a második félidőben darabjaira szedte a passzblokkolást.
Caedan Wallace staying square against Leonard Williams in the ground game pic.twitter.com/zK4V22wIJF
— Taylor Kyles (@tkyles39) September 16, 2024
Az sem segít a helyzeten, hogy a hét első sérülésjelentésében a szezon elején kezdőként várt 5 falember mind szerepelt a sérültek között valamilyen formában. Jordan, Andrews, Robinson és Onwenu az első negyedre felrajzolt játékok alkalmával remekül blokkolt, majd amikor a Seahawks váltani tudott, akkor megállt a tudomány és ahogy a lenti képen is látható, szinte minden snapen valaki engedett nyomást. Így nagyon nehéz lenne bármelyik csapat ellen.
The #Patriots pressure rate allowed more than doubled after the 1st quarter, and the group allowed a pressure on every dropback in the 4th quarter and overtime https://t.co/Z1ICqmMnJV pic.twitter.com/7Zrhpis9Xm
— Taylor Kyles (@tkyles39) September 16, 2024
A Jets védőfala viszont amilyen félelmetesnek látszott a szezon kezdetén mostanra annyira megtizedelődött, hogy Quinnen Williams jelenti a legnagyobb (talán egyedüli) fenyegetést.
Ezáltal az eddig működő futójáték újra sikeres lehet, főleg úgy, hogy valószínűleg C.J. Mosley sem játszhat, így az LB sorból sem lesz nagy segítség a futók megállítására.
The #Patriots RBs lead the NFL in missed tackles forced, rank 8th in EPA/play, and are t-3rd in explosive runs with LAC, per PFF
Antonio Gibson put the team on his back on a carry last week, and Mondre has been excellent, but the OL is a big part of that success, and they've… https://t.co/aeNEU1zOP0 pic.twitter.com/ff54BHUwZ6— Taylor Kyles (@tkyles39) September 17, 2024
Ezentúl fontos lenne elővenni az elkapóinkat, ahogy Peti is említette a Nagyító alatt cikkében, Polk a második héten is a legjobbak között volt a szeparációt tekintve. Viszont ezt az előnyt, csak két alkalommal tudta kamatoztatni, amiből az egyik karrierje első TD elkapása volt.
Ja'Lynn Polk szn will come pic.twitter.com/Ypp38uZSyJ
— Taylor Kyles (@tkyles39) September 18, 2024
Douglas felé nem szállt elkapható labda, ami miatt a kistermetű elkapó a hétközi nyilatkozatokban ki is fejezte elégedetlenségét. Az alábbi X-et tekintve, azért lett volna lehetőség felé nézni pár alkalommal.
Among wide receivers with at least 50 targets, only Deebo Samuel (8.7), Rashee Rice (8.3), and DeMario Douglas (7.0) averaged 7.0+ YAC/reception, per PFF
— Taylor Kyles (@tkyles39) February 13, 2024
Ahogy korábban szóba került a Jets front sevenben végig menő sérüléshullám, no meg persze Haason Reedick holdoutja, ami továbbra is tart. Amennyiben a támadófalunk egészséges lesz és a legjobbjaink pályán lesznek, akkor lehet esély a passzjátékunkba életet lehelni és a vékony LB sort támadva Henrynek újra nagy meccs lehet.
Illetve még megemlíteném, hogy Sauce Gardner karrierje legrosszabb meccsén van túl a Titans ellen, ahol az eddigi legtöbbnél 30 yarddal többet engedett (97 yard). Biztos bizonyítani akar, így extrán motivált lesz, de persze Brissett kockázatkerülő játéka, nem lesz nagy segítségére, várhatóan sok labda nem repül majd a pálya széle felé. Az alábbi videón látható, hogy a Brownsban Brissett miként tudott hatékony lenni a félelmetes Jets defense ellen: kreatív screen játékok, snap előtti átmozgásokból szeparálódás, rövid passzok a Tight Endek irányába. Ilyen játékok lehetnek hatékonyak és alacsony kockázatúak.
Watching Browns vs Jets 2022 for an idea of how CLE used Jacoby Brissett
The plan wisely centered on quick game (hi-low, double-ins) and highly effective screens with some element of misdirection, mainly from spread looks
Brissett was decisive, accurate, and showed the arm… pic.twitter.com/FdYklin7kQ— Taylor Kyles (@tkyles39) July 22, 2024
Mit várhatunk a védelemtől?
Bentley kiesett az egész szezonra, Takitaki még nem jöhet vissza az IR-ről, így Tavai, McMillan, Christian Ellis vagy akár Curtis Jacobs kaphat több szerepet, ami a pálya belső területeinek levédekezésében és a futások megállításában, nem a legerősebb névsor. A Jets futójátéka átlagosnak mondható és a passzjáték sem félelmetes, látszólag a Rodgers féle varázslat kiveszőben van. De azért az "öreg" néha még képes meg-megvillanni.
Sick stuff.pic.twitter.com/WvYC0NWrih https://t.co/AEkYnImLca
— Mike Kadlick (@mikekadlick) September 18, 2024
Annak ellenére, hogy megszerezték Mike Williamst és draftolták Malachi Corley-t a passzjáték eddig nagyjából csak a futókról és Garrett Wilsonról szólt.
Bentley sérülésével a Jetsnek lehet keresnivalója a rövid zónákban, mivel a "kétfejű futószörny", Breece Hall és Braelon Allen kis túlzással a hátukon cipelik a Jets támadójátékát. Így az ő limitálásuk és Wilson őrzése lehet a kulcs, Gonzalezt 1 az 1 elleni párharcokban 7 kísérletből 3 alkalommal verte meg Metcalf és ez csak 24 yardot ért a múlt héten. A Jets ellen nagyobb százalékban lehetne emberezni, mivel a zóna védekezések alkalmával és amikor nem Gonzo őrizte 105 yardot szerzett Metcalf.
Christian Gonzalez vs DK Metcalf:
7 Targets
3 Catches Allowed
24 Yards
Aside from the miscommunication with Kyle Dugger on the long touchdown, the #Patriots young corner held his own. pic.twitter.com/KEAUTHLFmN— Carlos Talks Pats (@LosTalksPats) September 15, 2024
Ami nagy kihívást jelenthet a Patriots védőfalának, az a Jets passzblokkolása, mivel a Jets támadófala a második legkevesebb nyomást engedte az elmúlt két hét során az ellenfeleknek (19 nyomás). Viszont földön már közel sem ennyire impozáns a fal munkája. A Jets futói mindösszesen 7 yardot szereztek kontakt előtt, ez a statisztika a legrosszabb az egész NFL-t tekintve.
Keion White-tól retteghet a New York-i OLine, a másodéves védő szinte berobbant idén az elitbe és 2 meccs alatt már 4 sacknél jár. Mellette Wise is igen hatékony nyomásgyakorlásban, illetve Ekuale és Godchaux kiválóan fogja a futást.
Seven wins against the LT-LG-C-RT from Keion White's monster Week 2 performance.
- 4 inside swipe variations (LG-LG-LG-C)
- 1 outside swipe (LT)
- 1 ghost (RT)
- 1 inside spin (RT) pic.twitter.com/qFm6rKt5jn— Brandon Thorn (@BrandonThornNFL) September 17, 2024
Várhatóan a Jets is a passzjátékot fogja erőltetni és a secondarynak nagyot kell javulnia a Seattle elleni fiaskót követően. 327 yardot tettek meg a levegőben és, ha nem áll össze a coverage akkor Rodgers a rutinjával el fogja venni, amit a védelem kínál.
Aaron Rodgers is still throwing dots on vertical routes
The #Patriots need to be careful with their disguises (if not tone them down altogether) or Rodgers will pick them apart pic.twitter.com/Osi6M9dVoj— Taylor Kyles (@tkyles39) September 17, 2024
Összegezve, egy végletekig kiélezett csoport rangadó elé nézünk, ahol nüánszokon múlhat a győzelem, illetve azon, hogy melyik csapat hibázik kevesebbet.
Szurkolóként bízzunk a folyamatos fejlődésben és abban, hogy versenyképes csapatunk van/lesz és hétről hétre izgulhatunk a győzelemért.
Go Pats!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
hát ezen a meccsen senki nem lesz up-ba :)