Beharangozó 4. hét : Buccaneers @ Patriots

Kép
BucsatPats2021

   A New England Patriots sorozatban második mérkőzését játssza NFC South csapat ellen hazai pályán, a Super Bowl címvédő Tampa Bay Buccaneers-t Sunday Night Football mérkőzésen látja vendégül a Gillette Stadium-ban. A múlt héten a Patriots a New Orleans gárdáját fogadta, ahol a vendégcsapat 28-13-as győzelmet aratott. A Tampa Bay Buccaneers elleni mérkőzés magyar idő szerint hétfő hajnali 2:20 órakor kezdődik, és élőben közvetíti az Aréna4 csatorna.

 

    A hétvégi meccs az oddsok ellenére végül sajnos nem lett különösebben izgalmas. A Saints végül a játék minden elemében a Patriots fölé nőtt, se a futást, se a passzokat nem tudta jól limitálni a védelem, miközben a támadók szenvedtek a pályán, a futás gyakorlatilag nem működött, és Mac Jones is most hozta a leggyengébb formáját. Igaz, ehhez hozzátartozik, hogy a támadófal nem segítette, kevés időt hagyott neki, és azt is hozzá kell tenni, hogy korán hátrányba került a csapat, így kénytelen volt többet passzolni és kockázatosabb játékokat is bevállalni - most sajnos nem nagyon sikerültek.

 

Bill Belicheck

   

    A Buccaneers 2020 novembere óta először veszített a múlt héten. Most Tom Brady visszatér Foxborough-ba, hogy a hazai pályáján győzze le a csapatot, ahol 20 évet töltött, 6 Super Bowl-t nyert, 17 AFC East csoportgyőzelmet aratott, és amely csapattal háromszoros alapszakasz MVP, négyszeres Super Bowl MVP, és ahol lényegében az összes fontos franchise rekordot tartja. Brady az idei szezonban 2-1-re áll azzal a Buccaneers-szel, amely a liga egyik legjobb támadósorával, és elvileg top5-ös védelmével rendelkezik, habár sérülések miatt nem olyan erős per pillanat ez utóbbi egység (de a napokban leigazolták CB Richard Sherman-t is - elvileg játszhatna, de feltehetőleg még nem fog pályára lépni). A tavalyitól eltérően a Tampa passz védekezése három hét után a liga 31. helyén áll, meccsenként átlagban 349.7 passzolt yardot engedett az ellenfeleinek. Ez különösen látható volt a Rams elleni 34-24-es vereség során, ahol Matthew Stafford gyönyörű passzokkal találta meg az elkapóit (főleg Cooper Kupp-ot, de DeSean Jacksonnak is volt hosszú TD elkapása). De valószínűleg ennél lényegesen könnyebb dolguk lesz Mac Jones és a Patriots offense ellen, az irányító eddig nem igazán teljesített jól a mély és a közepes passzokkal.


    A New England idén a negyedik meccsén számít először underdognak. A Saints 14-3-ra vezetett a Patriots ellen a félidőben, majd közvetlenül egy Mac Jones interception következett a harmadik harmad elején, amelyet a Saints vissza is vitt touchdownra, ezzel passzkényszerbe került a csapat a továbbiakra. Mac Jones végül három interceptionnel zárta a múlt heti találkozót, amelyen 51 passzkísérlete volt, a nagy része az után, hogy a csapat kénytelen volt feladni a futást. A Tampa védőfala kemény kihívás elé fogja állítani Jonest és a Patriots támadófalát. De ha az irányítónak lesz ideje dobni, képes lehet megzavarni a Bucs gyengébb passzvédelmét.


A két csapat idei statisztikája

week4stat

 

 

 

Mac Jones

 

 

 

 

A két irányító idei statisztikája

statmj

    Mac Jones a Saints elleni mérkőzésen az eddigi legtöbb passzkísérletét engedte el - volt kénytelen elengedni a hátrány miatt -, az 51 próbálkozásából 31 volt sikeres (58.8%, ez viszont az idei leggyengébb), összesen 270 yardért 1 touchdownért, de három interceptiont is dobott, emellett futott 28 yardot is (sokat elmond a mérkőzésről, hogy ő lett csapat legjobb "futója"). Ezzel együtt passzolt yardokban (737), sikeres passzokban (81), és elkapási arányban (67.5%) is a legjobb újonc irányító egyelőre.

 

 

stattb

    Tom Brady az elmúlt hét végén a Rams ellen 432 yardot passzolt, 1 passzolt és 1 futott (QB sneak) touchdownja volt. Ennek ellenére a mérkőzést elvesztette a Buccaneers. Ezzel 80291 passzolt yarddal rendelkezik, amely alig marad el Drew Brees fennálló rekordjától (80358) - minden bizonnyal ezt a rekordot a Gillette Stadium-ban fogja megdönteni hétfő hajnalban. 

 

 

 

Bourne TD

 

 

 


Mi várható a mérkőzésen?

 

Amikor a Patriots fut

    A Patriots olyan fizikális támadófalat akart felépíteni, amellyel tudja futtatni a labdát, és tudja mozgatni a láncokat a földön való haladással is. Ez az elmúlt három idei mérkőzésen sajnos nemigen sikerült. Damien Harris keményen és határozottan fut, de nem volt elég ahhoz, hogy a csapatnak rendszeresen menedzselhető, rövid harmadik down-okat biztosítson. Csak két hosszabb futása volt (35 és 29 yardért), de összesen 43 futás kísérletből 112 yardot termelt, ami csak 2.6 yard átlagot jelent. Ennek fontos oka többek között a támadófal játéka is, Trent Brown jobb tackle hiánya nagyon érződik a fal teljesítményén, de ennek az egységnek nélküle is jobb munkát kellene végeznie, hogy lyukakat tudjon nyitni Harrisnek és a többi futónak. Sajnos a csapat csípősérülés miatt elvesztette James White-ot a New Orleans elleni meccsen, akinek hiánya fájó lesz úgy a backfielden, mint a huddle-ban.

    A lyukak nyitása a futóknak egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, sőt : a Vita Vea, Ndamukong Suh, William Gholston védőfal keményen játszik a futás ellen, amibe a Bucs két kiváló linebackere Devin White és Lavonte David is jól segít be. A Tampa futásvédelme mindössze 63.7 yardot enged átlagosan az ellenfeleinek meccsenként, ami a negyedik legkevesebb, és 3.1 yardot futásonként, amely a harmadik legjobb a ligában. Még ha vissza is tudna térni Brown, akkor is kiemelkedően kellene teljesíteni a Patriots támadófalának, hogy futtatni tudja a labdát. Nem lesz egyszerű.
Előny: Buccaneers

 

 

 

Amikor a Patriots passzol

   Mac Jonesnak az elmúlt mérkőzéseken általában nagy nyomással kellett szembenéznie, ennek ellenére nagyrészt jól állta a sarat, és pontosan dobta a labdákat az elkapóinak. Az első két mérkőzésen nem kért sokat az irányítótól a stáb, rövidebb, gyors passzokkal tudott haladni az offense. A múlt héten a Saints ellen ez már nem mindig volt így. Az állandó nyomás kikényszerített néhány hibás dobást, Jones három interceptiont dobott, és kétszer sackelték is.

    Szerencsére a Tampa Bay secondary-je az eddigi meccseken elég könnyen zavarba hozható volt,  ráadásul Sean Murphy-Bunting sérültlistára került könyök sérülése miatt, Jamel Dean pedig térdsérüléssel esett ki a Rams elleni meccs közben. A Bucs a 31. helyen áll a ligában az engedett passzok számában (338.3),  mindössze három sacket szerzett a védelem, és az egész szezonban alig tudtak nyomást helyezni az ellenfelek irányítóira. Jason Pierre-Paul vállsérülés miatt szállt ki a Rams elleni mérkőzésből, így az újonc Joe Tryon vette át a helyét. Shaq Barrettnek csak egy sack-je van a védőfal másik oldalán, és eddig elég kevés segítséget tudott hozzáadni a nyomásgeneráláshoz a linebacker sor.

    Ugyanakkor igazából a Patriots sem tudott konzisztensen jól teljesíteni a levegőben, kivéve talán Jakobi Meyers-t, aki 19 elkapásból 176 yardot termelt. Csak remélhetjük, hogy Agholor, Bourne, és a két tight end is előre tud lépni a hétvégi meccsen. A Tampa secondary-jétől arra számíthatunk, hogy szorosan próbálja majd fogni az elkapókat, amivel rá akarják kényszeríteni Jones-t, hogy szűk helyekre próbáljon meg passzolni, ami reményeik szerint hibákat, dropokat, interceptionokat eredményezhet.

Előny: Buccaneers

 

 

 

Amikor a Buccaneers fut

    Viszonylag nagy meglepetésre a Tampa ebben az idényben nem nagyon próbálta meg futtatni a labdát, az első három meccsen mindössze 48 futó kísérlete volt a csapatnak (emlékezhetünk a tavalyi szezonra, ahol Arians konzervatív felfogással első kísérletekre általában futással próbálkozott). Ennek eredményeként Leonard Fournette (24 futás, 94 yard) és Ronald Jones (15 futás, 52 yard) teljesítménye nem tűnik túl acélosnak. A Bucs-nak mindössze 3,5 yard a futás átlaga, amely csak a 26. a ligában, még Tom Brady és az elkapó Chris Godwin is futott touchdown-t. A Patriots futás elleni védekezése valamivel jobb volt idén, mint az előző szezonban, de még mindig nem állt össze igazán.

    A Saints ellen a front7 időnként megnehezítette Alvin Kamara életét, de amikor a meccsen jelentősebb előnyt szedtek össze, sikeresen tudták futtatni is a labdát. Érdekes lesz látni, hogy Bill Belichick megpróbálja-e felkínálni Tom Bradynek a labda futtatását azzal, hogy a secondary-ba extra játékosokat küld hátra, hogy azok könnyebben elvegyék a passzlehetőségeit, ebben az esetben Fournette-nek lesz esélye sikert elérni a könnyebb box ellen. De a Tampa eddig nem igazán volt képes értelmezhető futójátékot összerakni, és a Patriotsnak képesnek kellene lennie arra, hogy kordában tartsa a Bucs próbálkozásait a földön.
 Előny: Patriots

 

 

 

Amikor a Buccaneers passzol

    A Tampa passzjátéka kiemelkedő a ligában, azt nehéz lesz limitálnia a Patriots defense-nek. Brady sokféle fegyver közül választhat, és feltéve, hogy kap egy kis időt a passzolásra, képesnek kell lennie a folyamatos haladásra a levegőben. Chris Godwin, Mike Evans, Antonio Brown és Tyler Johnson elkapók, illetve Rob Gronkowski, Cam Brate és O.J. Howard tight end-ek egészen kimagasló egységet alkotnak a ligában - nem véletlenül a Bucs a Super Bowl címvédője, amely ráadásul a szokásokkal ellentétben egyáltalán nem gyengült meg az offseason-ben.

    Stephon Gilmore hiányában Jonathan Jones őrizheti Godwin-t, akit pedig jobb lenne duplázni. Godwin lendületesen játszik slotból, elkapásonként átlagosan csaknem 13 yardot tesz hozzá a játékhoz. Evansre J.C. Jacksonnak kellene vigyáznia, így Jalen Mills és Joejuan Williams maradna a többiekre. Talán Williams mérete miatt Belichick megpróbálhatja használhatja őt Evans ellen, de úgy tűnik, bármilyen felállás a vendégeknek kedvez. Senki sem ismeri jobban Brady képességét a védelem olvasására mint a Bill Belichick, de a vasárnap esti mérkőzés még így is nagyon nagy falat lesz a Patriots defense-nek. Láthatjuk majd, hogyan próbálja meg Belichick keverni a sémákat, próbálja meg különleges hívásokkal összezavarni Brady-t, ahogyan azt is, hogy a lehető legtöbb extra emberrel próbálja majd feltölteni a secondary-t, hogy a minimálisra csökkentse a sikeres passzok lehetőségét. A Bucs lekapó és tight end brigádja kétségkívül ligaelit, amivel rendkívül nagy kihívás lesz felvenni a versenyt.
Előny: Buccaneers

 

 

 

Amikor a special team-ek vannak pályán

    A Patriots special egysége az utóbbi időben nem igazán játszott a Patriotstól általában elvárt magas szinten. A múlt héten engedtek egy 25 yardos punt visszahordást, két egymást követő héten rúgott egy-egy kickoffot az oldalvonalon kívülre Jake Bailey,  valamint a Saint speciális egységének sikerült blokkolnia a csapat egyik punt-ját. Nick Folk még mindig majdnem tökéletes szezont fut, egyetlen kihagyott extra pont mellett kilenc mezőnygólt és három extra pontot értékesített. De Belichick speciális egységei általában visszajönnek egy-egy gyengébb teljesítmény után, és valószínűleg ez most is így lesz.

    Jaydon Mickens veszélyes visszhordó a Bucs-nál, de csípősérülése miatt kihagyta a Rams meccset. Jaelon Darden vette át a helyét mind a punt, mind a kick visszahordásoknál, de a Ramsnek sikerült őt kordában tartania. A Patriotsnál továbbra sem kapott sok lehetőséget Brandon Bolden és Gunner Olszewski. Olszewski a Patriots egyetlen touchdown drive-ját egy 18 yardos visszahordással segítette a Saint ellen. A Bucs rúgója Ryan Succup mindössze három mezőnygóllal próbálkozott idén, amelyből egy 55 yardost rontott csak el, míg a 14 extra pont kísérletéből 13-at bevágott. A punter Bradley Pinion 12 lehetőségének a felét az ellenfél 20 yard-osán belülre rúgta, touchback nélkül.
Előny: Patriots

 

 

 

Dontblink

 

 

 


Érdekességek

 

  • A Patriots és a Buccaneers mindössze tizedik alkalommal találkozik az alapszakaszban, először a 2017-es szezon óta, amikor a New England egy Thursday Night Football keretein belül 19-14-re legyőzte a Tampa Bay-t.
  • A Patriots 7-2-re áll a Buccaneers ellen az alapszakaszban. Hazai pályán 3-1 a Patriotsnak (ebben a Foxboro Stadium-ban 1-1, a Gillette Stadium-ban 2-0), míg idegenben 4-1 a Patriotsnak (ebben a Houlihan's Stadium-ban 2-1, a Raymond James Stadium-ban 1-0, illetve egy londoni Wembley-ben játszott találkozón 1-0).
  • Az alapszakaszban 201:107 a szerzett pontok a Patriots javára. Legnagyobb különbségű Patriots győzelem 28 pontos, amely kétszer is előfordult (2005.12.17. és 2009.10.25.), míg a legnagyobb különbségű vereség 20 pontos (1997.11.16.)
  •  A New England 1976 és 1988 között megnyerte sorozatban az első három mérkőzését a Tampa Bay ellen. Ezt követően kétszer a Buccaneers diadalmaskodott, majd 2005-ben a Patriotsot egy 28-0-s győzelemmel újabb sorozatot kezdve megnyerte az azóta játszott négy mérkőzésüket.
  • A 17 éves győzelmi szünet (1988-2005) a második leghosszabb ilyen a Patriots történelmében. A leghosszabb ilyen a Washington Redskins Football Team elleni 33 éves nyeretlen időszak, amely 1973 és 2006 között volt.
  • Bill Belichick első mérkőzése a Patriots vezetőedzőjeként 2000. szeptember 3-án a Tampa Bay ellen volt. A Tampa 21-16-os győzelmet aratott ezen a meccsen.
  • Bill Belichek rekordja a Tampa Bay ellen 5-1, ebben a New England csapatával 4-1.
  • A Patriots kickere Nick Folk 2017-ben a Buccaneers játékosa volt. A Buccaneers-nél több korábbi Patriots játtékos is játszik, talán említeni sem kellene, hiszen m indannyian tudjuk, de QB Tom Brady, aki 2000-2019 között és TE Rob Gronkowski, aki 2010-2018 között játszott a New England színeiben, és mindkettő meghatározó tagja volt a többszörös Super Bowl győztes csapatoknak, míg WR Antonio Brown 2019-ben volt a csapat tagja egy rövid időre. A Tampa Bay general managere Jason Licht 1999-2002 és 2009-2011 között volt a Patriots stábjának a tagja.
  • A New England Patriots 59-18-as (.766) rekordot birtokol az NFC-csapatokkal szemben a 2002-es átalakítás óta, ez az NFL legjobb konferenciaközi rekordja ezen időszak alatt.
  • A Patriots sorozatban 89 mérkőzésen (alapszakasz plusz rájátszás) szerzett pontot az első félidőben, ami NFL-rekord. A Patriots birtokolja a második leghosszabb ilyen sorozatot is 82 mérkőzéssel (2006-11). 

 

 

 

 

Sérülésjelentés


(szeptember 30.)


Nem edzett: RB James White (csípő, az utolsó hírek szerint komoly a sérülés, az egész szezonra kidőlt)

Limitálva edzett: DL Henry Anderson (boka), LB Ja'Whaun Bentley (váll), T Trent Brown (vádli), K Nick Folk (térd), LB Josh Uche (hát), LB Kyle Van Noy (ágyék),T Isaiah Wynn (térd)

 

 

 

GiletteStadium

 


    A fogadóirodáknál a Tampa Bay a mérkőzés esélyese, 6.5 pontos favorit. A szakírók véleménye elég egyöntetű, mindenki a Brady vezette Buccaneers győzelmét tippeli, ami, lássuk be, sajnos a realitás - de itt az idő egy meglepetésgyőzelemre! Go Pats!!!

 

 

Forrás : patriots.com, The Athletic

Hozzászólás

Valljuk be ez a 6,5 ez elég kevés, nálam legalább 15 ponttal erősebb a Tampa. Igazándiból sajnálom, hogy Tom nem egy komplett csapat ellen játszhat és lenne egy tényleg párbaj, mert így nálam elég lefutott a meccs.

Sajnos egyet kell értsek. Annak ellenére, hogy bízom benne, hogy sikerül a múlt heti hibákból jónéhányat kijavítani, illetve Tom ellen felszívja magát a csapat. De a Bucs az sajnos nem a Jets vagy a Saints.

A 4andlong podcastban azt fejtegették, hogy Tom 120%-ot fog leadni, az utolsó térdelésig pályán lesz, a garbage timeban is nyomni fogja a gázpedált és ontani a pontokat ha lehetősége lesz rá, és meg akarja mutatni, hogy hiba volt őt elengedni. Tartok tőle, hogy így lesz...

TB-t nem elengedtük, hanem FA-ként oda ment, ahol jobb kondiciókat látott. Ő hidegebb fejű annál szerintem, mint hogy amolyan "bosszú játékot" játsszon, mert az ráadásul vissza is üthet. Azt fogja tenni, amit szokott... 

Szerintem a háttérről kb. annyit tudunk, mint a Butler padoztatásról, szóval nem sokat. Szerintem igen is szerette volna itt befejezni a pályafutását, és bizonyos értelemben "elengedtük" - úgy hogy nem tudtuk vagy akartuk neki megadni azt, amit szeretett volna.

Hát  nem értelek! A "szerintem" meg a még egyszer "szerintem" meg a "tudtuk vagy akartuk" a vasárnapi meccs szempontjából teljesen irreleváns, Neki már semmit nem kell bizonyítania, megmutatnia. Ráadásul olyan helyre került, ahol azt csinál, amit akar (OC-t  is játszhat, szinte bárkit leigazolnak Neki stb.), jól játszik, felszabadult, százszor többet mosolyog mint New England-ben. Ő csak nyerni akar, mint bármelyik meccsén. Ez a "bosszúszerűség" gondolat, Nekem idegennek tűnik.

BB mondta: "... a futás lehet hogy különbözik, de a passzjátéka a Tampának olyan mint a Patriotsé, hiszen Brady gyakorlatilag egész pályafutása alatt ezt játszotta és mivel Arians bevallottan igen gyakran átengedi TB-nek az OC szerepet, valószínűleg így lesz most is..." (Patspulpit) 

Vajon tudunk-e a saját támadó rendszerünk ellen védekezni passzjáték esetén? Amennyiben egyáltalán nem, sajnos nagy gyufa lóg a levegőben. Persze a labda tojás, azaz bármi megtörténhet... 

​​​​​Remélem minden játékosunk megpróbálja a legjobbját nyújtani az utolsó mp-ig. 

​​​

Sajnos szerintem is ki fogunk kapni, én már annak örülni fogok, ha valami fejlödést látok a csapatnál. Mind támadó, mint védő oldalon. Remélem hogy az eddigi konzervativ játékot feladjuk és már a legelejétöl tökösen fogunk játszani.

Nem akarok jósolgatni, de nyerni fogunk és én ülök a 12-s mezemben és örülni fogok! Ehhez nem kell más, csak nagyon jól futni, és megállítani az ellenfél futkározását. A védelmünknek extrát kell produkálnia és az O-falunknak nem szabad ráengedni az irányítónkra a támadókat és egyszer végre csinálják már azt, ami a feladatuk! És még egy apróság! Keményen és sikeresen kell támadni az ellenfél irányítóját mert bizton tudom, hogy ő sem tud olyan jól passzolni, ha két másfél mázsás támadó hajkurássza nagy sebesen! Ja és meg kell védenünk a saját irányítónkat!

Én WIN-re vettem a meccset a tippjátékban, mindenekfelett reményként. Sajnos az első 3 meccsünk ezt a reményt csúnyán darabokra törte - nem gondolom, hogy valós győzelmi eséllyel futunk ki a pályára. Viszont azt remélem, hogy a múltheti borzalom után legalább rendezetten kapjunk ki, a játék képe legyen jobb, az összhang láthatóan javuljon, és akkor én elégedett leszek.

GOOO PATS!!!

Bár örök optimistának tartom magam, amellett realistának is. Azt gondolom egy esetben van esélyünk a győzelemre: nekünk minden összejön, nekik semmi. Ha mégsem így alakulna, akkor úgy legyen ahogy dravait írta és én is elégedett leszek. Go Pats! :) 

Kicsit OFF

Dugger csatlakozott 8. ként a korlátozottakhoz a mai sérült listán. 

Workout-ra érkezik hozzánk 2 rúgó: R. Patterson és B. Maher.. 

Kíváncsi leszek hogy reagál majd a közönség Bradyékre (főleg ha mondjuk Gronknak dob TD-t), megtippelni sem tudom. De abban szinte biztos vagyok hogy a szervezők benyomják majd a Livin' on a prayert meg a Your love-ot, arrafelé elég jól tudja ezeket énekelni a közönség. Meg mennek majd a régi bejátszások a szünetekben.

Sok minden elképzelhető/lehetséges a meccs előtt, után, szünetben, de a meccs az meccs és TB, Gronk ellenfél, a hazai szurkolók meg Patsosok . Én szeretném, ha a közönség így állna hozzá... Jobban örülnék, ha egy passz elütés, sack, esetleg INT esetén tombolnának... :) 

Én nem tudom elképzelni,hogy ne ünnepelnék meg a meccs előtt és után.

Közben nyilván más lesz a helyzet, ott azért szerintem ellene szorítanak majd, de nem hiszem, hogy jönne a boooo pl. egy "Brady to Gronk TD"-re. És biztosan nekik is furcsa lesz idegenbe jönni a Gillette-be, nem biztos, hogy nagyon fogja ünnepeltetni magát pl. Gronk - aztán lehet, hogy tévedek.

Ami számomra kérdés, hogy amikor Brady eléri az all-time passing yard az alapszakaszban rekordot, akkor lesz-e valami ünneplés, mint Brees-nél volt - Bradyt ismerve arra tippelek egyébként, hogy nem.

Azt Gronkból kinézem, hogy egyszer leül a pats kispadra, azért nagy tételben nem fogadnék, hogy Tom brahiból egyszer odamegy JMD-hez, hogy mit játszunk főnök:) Téttel bíró meccs, de biztos, hogy itt rengeteg embernek nagyon fura lesz.

TB eléggé rosszul néz ki, remélem meccsre összekapja magát. 

https://m.youtube.com/watch?v=r_w_shAALXA

 

Judont megkérdezték a napokban:

- Amikor mostanában meghallja a Tom Brady nevet, milyen szavak jutnak eszébe, amelyek jellemzik Őt?

Hát – néhány mp szünet – Ő a következő QB, aki ellen játszanunk kell. Még két másik is van a listán. (:))

Később folytatta: „...TB nagyszerű QB, nem lehet elvenni Tőle, amit eddig tett, de most nem erről kell beszélnünk, hanem arról, hogy megakadályozzuk a meccs megnyerésében...Nekem a Brady elleni meccs egy volt a szezon meccsei közül...Most is az, csak mindketten más egyenruhában vagyunk…” (Forrás: masslive.com)

Judon a Ravens színeiben utoljára 2019-ben játszott TB ellen, 4x ütötte meg azon a meccsen.

Nos, Én szeretném, ha úgy játszanánk, mint ahogy ellenünk tette a csapatok többsége, amikor Mi voltunk a SB védők, azaz fegyelmezetten/ésszel és teljes erőbedobással az utolsó mp-ig.

Fogalmam nincs hogy hogyan ,de nyerni fogunk . 

A csapatnak már azzal jelentősen megnőnek a győzelmi esélyei, hogy nem fogom élőben nézni  meccset :)