Bill Belichick és a Patriots jobban draftol, mint ahogyan talán gondolnánk

Kép
NFL draft

Ahogyan az ember a különböző platformokon az NFL-lel kapcsolatos oldalakat olvassa, gyakran találkozik azzal a vélekedéssel, hogy a New England Patriots Bill Belichick által fémjelzett időszakban nem draftol jól. Hiába nyert hat Super Bowlt a Patriotshoz való érkezése óta, többen Bill Belichick gyenge pontjának tartják a meghatározó tehetséggel rendelkező egyetemi játékosok kiválasztását.

Most, hogy mélyebbre ástunk a tények között, azt kell mondanunk, hogy a sikeresnek mondható draftokat nehéz számszerűsíteni. Nyilván vannak egyértelműen sikeres draftok, mint például Belichick első draftja a Patriotsnál és Tom Brady kiválasztása a 199. helyen. Meg persze nem nehéz megtalálni azokat a draftokat, mikor egyértelmű a siketelen draft. Ilyen a 2014-es is, amikor a Patriots a 29. választási joggal kiválasztotta a defensive tackle Dominique Easley-t, akit két sérüléssel teli szezon után ki is vágott a csapat.

Azonban vannak olyan játékosok, akik sikeresség terén a szürke zónát jelentik és nehéz eldönteni a sikerességét a játékos kiválasztásának. Példának ott van Cameron Fleming (OT) esete, akit Easley után a 111. helyen, a negyedik körben választott ki a csapat 2014-ben. Ő sosem volt kezdő játékos kaliber a New England támadófalában és el is távozott a csapattól 4 szezon után. De elmondható róla, hogy 56 mérkőzésen volt bevethető amiből 22-szer kezdett és értékes csere swing tackle(a fal mindkét oldalán bevethető) volt.

Szóval nehéz ítéletet mondani a Fleminghez hasonló játékosok kiválasztása felett, főleg hogy utólag már számos szubjektív dolog befolyásolja az adott játékos kiválasztásának értékelését. Ezért mindig hasznos olyan eszközöket segítségül hívni az értékeléshez, mint a Pro Football Reference alapítójának, Doug Drinen AV (Approximate Value = hozzávetőleges érték) indexét. Az AV tulajdonképpen összehasonlítja a játékosokat a csapatukhoz való hozzájárulásuk alapján, numerikus alapon - legyen az játék, statisztika vagy egyéni elismerés.

Az AV nem jelent minden esetben tökéletes mérőszámot, ezt maga Doug Drinen is kifejtette a blogján, amikor a rendszer megalkotásáról beszélt. Arra jó ez a rendszer, hogy valami keretrendszer alapján lehessen értékelni a játékosokat - és az ő esetükben a draft osztályukat is. Ha ezt a mérőszámot tekintjük alapnak, hogy megállapítsuk mely csapatok draftolnak jól vagy rosszul, akkor láthatjuk, hogy Belichick és a Patriots a legjobbak között vannak 2000 és 2016 között.

AV index

A táblázatban a sorrend a legjobban draftoló csapattól a legrosszabbik halad lefelé. Az index alapját két szám adja:
- első érték: a csapat draftpozíciói alapján várható érték
- második érték: a csapat által kiválasztott játékosok által elért érték

Ha az adott évben az látható, hogy a szám pozitív, akkor a csapat a draft jogával a játékos eredeti helyéhez képest jobban teljesített. Ha negatív az érték, akkor értékes draft helyen rosszul teljesítő játékos került kiválasztásra.
Minden csapatnál oszloponként látható az adott évben draftolt játékosok összesített indexe. Az utolsó oszlopban természetesen az összes év összesített indexe, ami alapján a rangsor felépül. 

Láthatjátok a táblázatban, hogy a vizsgált 17 évben 10 alkalommal a várható érték felett draftolt, a vizsgált éveket tekintve az utolsó négy évben átlag felett. Ennek is köszönhetően jött össze a csapat 27,4-es összesített indexe. Ezzel az eredménnyel a rangsorban a 4. helyet érte el a csapat a Colts (37,4), a Packers (35,0) és a Seahawks (28.3) mögött.

Ha közelebbről vizsgáljuk a táblázatot, akkor láthatjuk, hogy három igazán sikeres draftja volt a Patriotsnak 2016-ig: a 2005-ös, a 2015-ös és a 2016-os.

2005: OG Logan Mankins (1-32), CB Ellis Hobbs (3-84), OT Nick Kaczur (3-100), FS James Sanders (4-133), LB Ryan Claridge (5-170), QB Matt Cassel (7-230), TE Andy Stokes (7-255)

2015: DT Malcom Brown (1-32), SS Jordan Richards (2-64), DE Geneo Grissom (3-97), DE Trey Flowers (4-101), OG Tre’ Jackson (4-111), OG Shaq Mason (4-131), LS Joe Cardona (5-166), LB Matthew Wells (6-178), TE A.J. Derby (6-202), CB Darryl Roberts (7-247), LB Xzavier Dickson (7-253)

2016: CB Cyrus Jones (2-60), OG Joe Thuney (3-78), QB Jacoby Brissett (3-91), DT Vincent Valentine (3-96), WR Malcolm Mitchell (4-112), LB Kamu Grugier-Hill (6-208), LB Elandon Roberts (6-214), OG Ted Karras (6-221), WR Devin Lucien (7-225)

Ahogy már a bevezetőben is írtuk, azért természetesen több olyan eset is volt, mikor egy-egy választás nagyon félrement. A már említett Easley mellett a második körben kiválasztott Cyrus Jones sem hozta a várt játékot - de a csapat alapvetően jó munkát végzett, mert rajta kívül számos tehetséget választottak ki. Az igazi hullámvölgy a 2006 és 2008 közötti időszak volt a csapat számára: ebben az időszakban az átlag(!) index -6,18 volt.

A teljességhez hozzátartozik,hogy a még mindig újonc szerződéssel rendelkező játékosok nem szerepelnek a táblázatban, így joggal merülhet fel a kérdés, hogy az utóbbi évek választásai vajon ronthatják-e a csapat draftsikerességéről kialakult képet. A csapat 2017 és 2019 között számos tehetséges játékost választott ki, amelyek sikerességéről csak pár szezon múlva tudunk ítéletet mondani.

A Patriots nem tökéletes a drafton, ez tény. De elmondhatjuk, hogy számos ember fizetett volna azért, hogy olyan sikeres franchise épüljön fel az utóbbi két évtizedben, mint a Patriots, amely egyesület meg tudta találni azokat a játékosokat akik képesek megfelelni az elvárásoknak. Azt a tényt is számításba kell venni, hogy azok a jó egyesületek, akik képesek megtalálni az igazi tehetségeket a szabadügynök piacon és cserék alkalmazásával, illetve jól tudják menedzselni a fizetési sapkát. A modern NFL legtöbb sikeres franchise-nak az előbb említett dolgok jelentették az alappilléreit.

Forrás: PatsPulpit

Hozzászólás

Mondjuk ez a táblázat szerintem nagyon csalós. Ennél a 3 évnél van azért jobb is talán. Csak a nagyobb neveket emelem ki az adott draftról akik meghatározó nevei voltak a csapatnak, és ezeken a draftokon is voltak még kisebb nevek akik 2-3 évig a csapat részei voltak (mondhatni megérte őket draftolni). Nem mondom ,hogy mindenképp jobb évek mint a három felsorolt de azért érdemes összehasonlítani, mert az ember meghúzza rájuka szemöldökét... pl hasonlítsátok ezeket a 2005 öshöz ami a táblázaton olyan jó eredményt ért el...

2008: Jared Mayo, Matt Slater

2009: Patcrick Chung, Sebastian Vollmer, Julian Edelman 

2010: Devin McCourty, Rob Gronkowski, Aaron Hernandez, Zoltan Mesko

2012: Chandler Jones,Don'ta Hightower,Nate Ebner

2013: Jamie Collins,Logan Ryan, Duron Harmon

2014: Jimmy Garoppolo,Bryan Stork,James White,Cameron Flemming

 

Egyébként pont a mai cikk előtt pár nappal jutott eszembe,hogy átfutom az elmúlt 15 év draftjait és arra jutottam,hogy BB igenis jól draftol... minden évben jön 2 de talán 3 játékos aki hosszabb időre a csapat része ,kezdő szintű, de olykor még elit szinten is játszik. 

 

És köszi a cikket.

Nem dőlök be ennek a cikknek. Itt sokan azt mondják évek óta, hogy BB ritka szar GM és még annál is szarabb draft tekintetében (meg ugye a védelmet se tudja igazán összerakni). Inkább hiszek ezeknek a hangoknak, mint a statisztikának és az eredményeknek, amik az elmúlt 20 évben Őt támasztják alá.

Készülhet akármilyen táblázat a draftról (minden tiszteletem persze Drinen igyekezetének), de számomra megmarad minimum 50% lutrinak. Talán az első 6-8 prospect látszik többnyire biztos minőségnek, bár ott is akadhat néhányszor bust (ld. pl. Manziel). A prospect rangsor egy csomó emberi tulajdonsággal nem számol, szinte csak a fociképességek alapján alakul, amely viszont sokszor kevés az NFL-ben való tartós helytálláshoz. Talán azért vagyunk viszonylag sikeresek, mert az emberi elkötelezettségeket/intelligenciát is figyeljük, amit viszont képtelenek vagyunk befolyásolni az a sérülés, ami gyakran a túlzott igyekezet eredménye is lehet.

A lutri egyik legeklatánsabb példája pl. a 2017-es draftunk, ami jövőre hatalmas pirosat kapna, pedig a csapatvezetés nem hibázott, hiszen a falak erejét és gyorsaságát akarta növelni. A négy pick-nek szinte alig van nyoma már. OT Garcia -szegény- első szezonja előtt vérrögökkel a tüdejébe IR majd cut, DE Rivers állandó IR tagunk, McDermott cut, Wise meg kapaszkodik, hogy roster tag lehessen idén.

Vajon Drinen hogyan számolna Garcia vagy Rivers esetében? Vérög nélkül a 2 m-es 137 kg-os, Wynn-nél is nagyobb kezű, viszonylag gyors (5,17 s) OT milyen jól jött volna az elmúlt szezonban! Vagy az idei combine-on leggyorsabb DE-el azonos sebességű Rivers se lett volna rossz a DL-ba pl. néhány fontos sack-re.

Én úgy vagyok a draft-al, akárkit választunk, az ne legyen sérülékeny, legyen minél intelligensebb/elkötelezettebb és hamar illeszkedjen a rendszerünkbe. Go Pats!

Bár csak 50% lenne az esély. inkább olyan 10-20% közt lehet az esély egy tartósan kezdő játékos ledraftolására. És ezek java része is csak az első 1-3 körben érkezik.

De azt gondolom az évenkén mondjuk 2-3 kezdő játékos draftolása már sikeres draftnak mondható... (és ki nevezhető sikeres draftolásnak? mondjuk aki már kitölti az újonc szerződését a csapatnál az már megérte szerintem)

Egyetértünk a sérülések tekintetében! És ez hány de hány embernél befolyásolja más csapatnál is a fenti ábrát. Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy kiegyenlítik egymást a sérülések hosszú távon szerintem. Hiába van darabra ugyanannyi sérülted, ha egyik csapatnál a 10 sérültből 6 az első két körből jött, a másiknál 6 meg a 6-7. körből. 

A másik érdekes kérdés:

X csapat draftol egy futót, de a támadófala liga utolsó. A futó szenved 1-2 évig, majd kiteszik,elcserélik, bármi. Akkor a csapat rosszul draftolt?

Y csapat draftol egy QB-t, de a botrányos edzői hívások, rossz elkapók, gyenge fal miatt a játékos vagy a földön fekszik, vagy elejtik az elkapók a labdát. Az első két szezonjának a mérlege 10-22. Akkor rosszul draftolt a csapat? 

És még lehetne sorolni a sok példát, amiből nehéz/lehetetlen megítélni, hogy az adott játékos mire lenne képes más csapatnál, ugyanabban az élethelyzetben, ugyanabban a ligaévben.

Személy szerint az egész draftról az a véleményem, hogy felesleges előre gondolkodni. Mindenkinek. Legyen az külföldi szakértő, vagy bárki. Lehetetlen eltalálni a drafton ki kit húz, maximum az első 15-ből lehet eltalálni jó eséllyel 12-13-at, de hogy mi értelme a mock draft 6. körének, azt nem tudom.

Tavaly azért mentem biztosra, és elemeztem ki az összes TE-et, WR-et és QB-t, mert annak láttam értelmét, hiszen az "összesből" nem nehéz belenyúlni a tutiba. De "be-mockolgatni" a csapathoz 10-12 picket kb annyi esélye és találati eredménye van, mint ha a lottón megtennél az 5 helyett 12 számot.  Csak nem 90-ből kellene eltalálni, hanem több százból. Sok sikert hozzá :)

Idei évre nem tervezek ilyen kimutatást csinálni, sajnos ez az év olyan szinten lutri minden szinten, hogy semmin sem szabad meglepődni. Lehet, hogy választunk 2 puntert, 1 LS-ert, 2 QB-t, 1 FB-et, aztán nem jön se TE, se WR. Személy szerint jelen állás szerint (szigorúan!) még egy pozitív mérlegű szezonnak is örülni tudnék. Kíváncsian várom, mit fog mutatnia draft, és merre megy az építkezés így BB utolsó 2-3 évére. Mire készül az öreg, meglátjuk.

Kár, hogy nem készül részletes táblázat. Nekem tavaly a GM játékban az alapján sikerült behúzni Diontae Johnson-t a 7.körben. Eleve tervben volt az egyik Toledo-s WR utolsó körben, de végül ez a táblázat győzött meg arról, hogy ő csúszni fog és ráérek a végén kihúzni a csiszolatlan gyémántot :)