BREAKING! - Változások az edzői stábban!

Kép
staff2022

Óriási meglepetés a Patriots stábjánál, több kisebb változás mellett egy igazi bomba hír is robbant a csapat edzői karával kapcsolatban csütörtök éjjel.

Az NFL edzői és tulajdonosai Miami-ban gyűltek össze a héten. Mind Robert Kraft, mind Bill Belichick tartott sajtótájékoztatót, de egyik eseményen sem derült ki akkor még az azóta bekövetkezett jelentős változások egyike sem.

Mint azt mindannyian olvashattátok különböző portálokon, Bruce Arians, a Tampa Bay Buccanneers vezetőedzője visszavonult. Csak most derült ki az oka : Tom Brady mégsem tér vissza Tampába, mert a NEW ENGLAND PATRIOTS VEZETŐEDZŐJÉVÉ nevezte ki a csapat tulajdonosa, Robert Kraft.

Már lehetett arról olvasni a közelmúltban, hogy Robert Kraft és Bill Belichick között megromlott a viszony, ami összefüggésben lehetett a csapat GOAT irányítójának 2019-es elengedésével, de csak most derültek ki részletek ezzel kapcsolatban. Mr. Kraft annak ugyan örült, hogy nem volt kinevezve defensive coordinator az utóbbi években - ezzel jelentős fizetést tudott megspórolni a csapat tulajdonosa -, így az idén már Ő forszírozta, hogy offensive coordinator se legyen kinevezve. De ennek ellenére sem tudott kibékülni Brady elvesztésével és elégedetlen volt az öltöző melletti szertár hangulatával is. 

A Patriots 4 első körös pick-et (2020, 2021, 2022 és a 2027-es) és N'Keal Harry-t adta a Buccaneers-nek cserébe Tom Brady-ért és a Raymond James Stadium-ban található kalózhajó ágyújáért. Utóbbi a felújított Gillette Stadium új tornyának tetején lesz, és a tervek szerint egy "Patriots" feliratú zászlót fog kilőni magából a New England hazai meccseinek kezdetekor.

A hírek szerint jó esély van rá, hogy Brady-vel Rob Gronkowski is visszatér New England-be, akinek a Gillette Stadium büféjének szórakoztató központtá alakítása lesz a feladata, "Senior Advisor of the Cheers" pozícióban. Fizetést nem kap, de ingyen baseball-ozhat az ott kiállított Lombardi Trófeákkal.

Ezek mellett több kisebb változás is történt a stábban, a csapat új erőnléti edzője Alex Guerrero lett, míg a "Junior Draft Advisor" pozícióra kinevezték Bill Belichick alaszkai husky kutyáját, aki a hírek szerint személyesen fogja irányítani a 2022-es draftot.

Ezzel együtt Bill Belichick-et visszasorolták a back office-ba, mint "Senior Foolsday Assistant".

Forrás : Adam Seftes

Hozzászólás

hányadika is van? :)

Na, ez egy igazi, nagyon betalálós groteszk. Örkény István most irigykedik kicsit. :) :) :)  "szertár hangulat..." azeszemmegáll :)

Zseniális lett, köszönjük a reggeli vigyorgást! :) :) :) :) :) 

Szuper lett, köszi! 😀

A Gronk résznél végleg megtörtem, nagyszerű lett a megfogalmazás! :)

Azért írja már be valaki, hogy legalább az első két bekezdésnél még megállt benne az ütő, mert elhitte egy pillanatra... :D

Hát persze, hogy az első két mondatot még komolyan olvastam, növekedett bennem a döbbenet. Aztán kitört a röhögés. Nagyon. :) :) :)

Köszi, szuper

 

Ja és a forrás megjelölés is parádés  :-)

Vastagon kiemeltnél csak pislogtam aztán gyorsan leesett... :)))

Jól sikerült :-)

Kiváló lett, köszi! :) A kiemeltnél kiszaladt egy WTF, de aztán nagyon felröhögtem.:)

Parádés! 👏🏼😂 Go Pats! :)

Jobban meglepődtem volna ha egy olyan cikk születik: "három hónap után kiderült,hogy ki nyerte a tippjátékot".😉