Draftértékelő - 2023

Kép
Draft 2023

Már eltelt egy hét az idei NFL Draft óta, a Patriots újoncai számára csütörtökön kezdődik a valód munka a minicamppel. Előtte érkezem egy teljesen szubjektív értékelővel.

1/17 - CB Christian Gonzalez, Oregon

Álomszcenárió. Sokan szokták mondani, hogy a kör közepén a legrosszabb húzni, hiszen addigra a valódi blue chip játékosok már nem elérhetőek, sokkal kisebb a különbség egy 15. és 25. helyen húzott játékos között mint egy 5-15. helyen választott prospect között. A csapat - bár eredetileg a 14. helyen húzott - mégis remekül gazdálkodott ezzel a választással, hiszen sikerült egy top 10-es játékost megszerezni, ráadásul még egy plusz negyedik kör is jött mellé. Őszintén bevallom, eléggé mérges voltam, hiszen ott volt a lehetőség, hogy kiválasszuk Gonzalezt már 14-re, a csapat viszont kockáztatott és be is jött a számításuk. Bár tavaly jól teljesített a corner sorunk, de egy ilyen, No.1 típusú játékos hiányzott a csapatból. Gonzalez ráadásul a class egyik legfiatalabb játékosa, így bőven van benne potenciál, zónázásban és emberezésben is jól teljesít, egyszóval tökéletes választás.

Értékelés: A++

2/46 DE Keion White, Georgia Tech

Én az EDGE posztot is hiányposztnak tituláltam már a draft előtt, hiszen Uche szerződése lejár, Judon és Wise nem lesz fiatalabb, míg Ronnie Perkinsből eddig gyakorlatilag semmit nem láttunk (reméljük idén ez megfordul). White meghívást kapott a Green Roomba, ehhez képest a második kör közepén kelt csak el. Igazi nagydarab end, szakítottunk picit a hagyományokkal, hiszen az utóbbi években nem ilyen típusú játékosok érkeztek. Anno TE-ként kezdte, onnan képezték át. Eléggé idős játékos, a technikája pedig nem kiforrott, nálam azért ez figyelmeztető jel. A sokoldalúságát mindenképpen ki lehet majd használni, kérdés, hogy ez mire lesz elég a profik között. A poszttal abszolút egyetértek, a játékossal picit kevésbé, de nem rossz pick, azt szögezzük le. Akár feltrade-t is el tudtam volna képzelni, hiszen tele volt a csapat harmadik napos pickekkel.

Értékelés: B

3/76 LB/S Marte MapuSacramento State

Mapu számomra itt túl korai volt, és azóta valamelyest változott a véleményem, de jobb helyre is mehetett volna ez a pick. Tavaly abszolút a védelem vitte a hátán a csapatot, így eléggé meglepő, hogy továbbra is ezt az egységet turbózta a FO, főleg úgy, hogy az egyetlen igazán komoly hiányposztra pedig nem érkezett senki. Mapu-t safetyben el lehet képzelni, de semmiképp nem FS-ként. Dugger vagy Phillips hasonlítható hozzá a leginkább, és abban van igazság, hogy előbbi szerződése lejár, utóbbi pedig korosodik, de nekem ez egy picit luxuspick. Duggert semmiképp nem látnám szívesen single-high safetyként, Phillipset inkább, de szerintem neki nincs meg az a sebessége, ami arra a posztra kell. Így gyakorlatilag van négy hasonló típusú box játékosunk ha még Pepperst idevesszük. Könnyen lehet, hogy Mills vagy JonJon veszi majd át DMC helyét a védelemben, de egy TE vagy WR picket itt tudtam volna értékelni, a jövőre is gondolva. Mapu nem egy rossz játékos - az amerikai szakértők nagy része imádja (többek között Daniel Jeremiah is), én picit óvatosabb vagyok vele, de kívánom, hogy cáfoljon rám.

Értékelés: C+

4/107 - C Jake Andrews, Troy

A másik center Andrews sem lesz fiatalabb, beszéltünk is arról a podcastben, hogy lassan jó lenne túllépni Ferentzen és hozni egy olyan játékost, aki hosszabb távon megoldást jelenthet. Nos, a játékos megérkezett, csak éppen a személyével vannak gondjaim. Andrews ugyanis legjobb esetben is a 6-7. körben kellett volna hogy elkeljen, nálam három játékos is sokkal, de sokkal magasabban volt nála (Jarrett Patterson, Olu Oluwatimi és Luke Wypler). Mindhárman magasabb szinten telejsítettek az egyetemen egy jobb csapatban, komolyabb ellenfelek ellen. Andrews tavaly 19-szer engedett nyomást az ellenfélnek (4 sack, 4 QB hit és 11 siettetés), ezzel szemben a másik három játékos összesen engedett 1 sacket, 6 QB hitet és 19 siettetést. Csak a poszt tetszik, de az is lehetett volna egy-másfél körrel később...

Értékelés: D

4/112 - K Chad Ryland, Maryland

Kicker kellett, sajnos Moody már a második nap végén kiment, nekem ő volt a nagy favoritom. Ezért a pickért a 4/120-at (amit ugye az első körben kapott a csapat) és egy hatodik kört adott a csapat. Kickerért felcserélni furcsa lehet, de ha jónéhány évre megoldja ezt a posztot, akkor bőven megérte, még akkor is, ha most sokan húzzák a szájukat. Volt annyi erőforrása a csapatnak, hogy ezt meglépje, és személy szerint ezt sokkal jobb lépésnek tartom, mint várni és esetleg hoppon maradni. Mivel Ryland a negyedik körben jött, azt gondolom, hogy Folknak nem igazán kell hosszútávú bostoni albérleten gondolkoznia...

Értékelés: B

4/117 - OG Sidy Sow, Eastern Michigan

Sow anno csapattársa volt Rylandnek az EMU-n, onnan ment át tavaly a kicker a Marylandre. Sow eléggé idős játékos, idén júniusban lesz 25 éves (idősebb például Macnél is, aki anno seniorként jött az NFL-be). Az egyetemen főként LG-ként játszott, de szerepelt néhány snapet tackleként is. Tavaly ugye jött Strange erre a posztra (mármint guardba), így idén mindenképp az egyik csereguardunk lehet, jövőre pedig Onwenu esetleges távozása esetén harcban lehet majd a kezdő RG posztért. Sow egyébként kanadai születésű, sőt a CFL-be idén draftolták a hatodik körben. Az évek majd eldöntik, lehet-e belőle több egy cserénél.

Értékelés: C

5/144 - OG Atonio Mafi, UCLA

Mafi sokkal inkább tetszik, mint az előző két OL pickünk. Egyrész benne nagyobb potenciált látok, másrészt, ha nem is válik be, legalább csak egy ötödik kört "buktunk". Kicsit soknak éreztem - és érzem még mindig - az OL rusht, de erről nem Mafi tehet. Idén lesz csak 21 éves, ennek ellenére van már tapasztalata bőven, egy megfelelő coachinggal kezdő guard lehet a ligában pár éven belül.

Értékelés: B+

6/187 - WR Kayshon Boutte, LSU

Gonzalez mellett a másik kedvenc pickem. Boutte az LSU következő remek elkapójának tűnt 2020-ban, aztán sérülések és egyéb okok miatt a hatodik körig csúszott. Ennek ellenére bőven második napos játékos tehetsége alapján. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudja már akár idén használni a csapat, mert ha igen, akkor szép jövő áll előtte. A draft után elmondta, hogy teljesen a jövőre fókuszál, reméljük a hozzáállásával és a bokájával sem lesznek problémák a továbbiakban, mert akkor egy csiszolatlan gyémántra leltünk a draft végén. Low risk-high reward pick, a kedvencem a hátsó körökben.

Értékelés: A

6/192 - P Bryce Baringer, Michigan State

Ő lett idén az első punter, akit kiválasztottak, így egyértelmű, hogy nálunk is ő volt a No. 1 opció. Számomra igazából teljesen mindegy volt, hogy ki érkezik, Turköt picit jobban preferáltam a többieknél, de a teljesítményük azért eléggé hasonló volt a puntereknek idén (nem volt kiugróan jó prospect senki). Waitmannel harcolhat majd a nyár folyamán, de szerintem ő van jobb helyzetben, még akkor is, ha nehezebb dolga lesz Rylandnél (akivel a Senior Bowlon remekül dolgozott együtt). A 2000-es Raiders óta a Patriots az első csapat, amelyik ugyanazon évben draftol kickert és puntert is, akkor ez bejött az Oaklandnek (Janikowksi és Lechler), reméljük, mi is hasonlóan jól választottunk. Ha úgy nézzük, hatodik körben kezdőjátékos, nem nagyon tudom lehúzni.

Értékelés: B+

6/210 - WR Demario Douglas, Liberty

Douglas igazi gadget player, Marcus Jones így maradhat majd a védelemben, az ő klónja lehet Douglas a támadóknál. Rendkívül jól mozog, gyors, fürge játékos, aki az NFL-ben slot játékos lesz alacsony termete miatt. Emellett visszahordásoknál is lehet vele számolni, bár jópár elejtett puntja volt az egyetemen, így ezeket talán jobb lenne meghagyni Jonesnak. Kíváncsi vagyok, vele mihez fog kezdeni az edzői stáb, a szurkolók szerintem imádni fogják. Erős nyár kell tőle, hogy bekerüljön a keretbe, rá külön is figyelni fogok az előszezon során.

Értékelés: B+

6/214 - CB Ameer Speed, Michigan State

Speed egy igazi special teamer volt a Georgián, ahol öt évet húzott le, majd transzferelt a Spartanshoz, ahol végre a védelemben is számoltak vele. Nevéből adódóan jó sebességgel bír, nagydarab cornerback, aki a rotációba aligha fog beférni, de a special team-tapasztalata adott esetben még segítségére lehet és megcsíphet egy rosterhelyet. Reálisan nézve a practice squad lehet számára idénre a cél.

Értékelés: B-

7/245 - CB Isaiah Bolden, Jackson State

Deion Sanders alatt játszott az egyetemen, ő is special teamer elsősorban. A neve sem véletlen, a korábbi Patriots-futó Brandon Bolden unokatestvére. Vele sokan számoltak mint hetedik körös játékos a Patriotshoz, volt viziten is a csapatnál. Számára is a PS lehet a legvalószínűbb 2023-ra, de a sebessége és fizikalitása révén egy rostervégi helyet akár elcsíphet.

Értékelés: B

Kommentben jöhetnek a vélemények, ti hogyan látjátok az idei draftunkat!

Hozzászólás

Az A és B minősítésekkel egyetértek, kivéve Boutte-t, akinél Nekem úgy tűnik, a szimpátia/rajongás/előlegezett bizalom legyőzte a pillanatnyi realitást (magatartás, sérülés). De legyen Neked igazad!

A D minősítésű centerünk talán nem reális/túl szigorú. Miért hoztunk volna olyan fiatalt, aki, ha D, gyakorlatilag talán Ferentz-nél és Russey-nél is gyengébb? Testi paraméterek alapján úgy látom Jake egy 7 évvel fiatalabb tökéletes David klón, talán ezért is hoztuk és azért ilyen korán, mert Ő/ilyen alkat kellett.

Valahogy úgy érzem JoJo lesz a FS1 (DMC szerű karrier, ami bevált, gyors, rutinos, jól lát a pályán), a backup-ok viszont egyelőre nem túl biztatóak (Mills, Bledsoe) :(. Box safety-kel valóban tele vagyunk. Mapu-t Én se tudom egyelőre igazán hova tenni...az általam látott videók alapján inkább SS-nek vélem.

Nyilván van egyfajta plusz pozitív érzésem Boutte iránt (mint anno Bourne-nál, akkor is megkaptam érte a magamét), de sokkal inkább az ár/érték arány miatt lett A az értékelés. Ha pl. a negyedik körben hoztuk volna el, jóval kevésbé tetszene, pedig magát a játékost ugyanúgy bírnám, csak a kockázat miatt nem értékelném hasonlóan:)

Mapu offball LB. Amennyiben így használja a pats Bentley mellett, A+ (főleg rohangáló qbk ellen hasznos). Ez esetben a fal szélére kell tömeg, lsd Keion white.A+. Ehhez a BB fejeben kell átállítani LB pozi definiciojat, lehet mayo beleszolt. Dugger remelem megy freesafetybe, collegban ott tolta, most szükség miatt van boxba feltolva. 

És ugye white strongside, judon weak side, nem tudják majd duplázni. 3rd Down jöhet be uche vadaszni

Nekem ez az egész draft olyan, mintha az öreg az első két pick-nél nem lett volna a teremben, de aztán a harmadikra már elmúlt a hasmenése, és elkezdte a szokásos trollkodását. Mapu és Andrews abszolút illik a BB féle érthetetlen választási szisztémába, fel-trade a rugóért, aztán a guard-ok, meg a ST húzások. Meg egy csúszó zűrös elkapó. Miért is lepődik meg az ember? Saját magának választ, ő építi a csapatot. Évek óta a tömeg és a középszerűség jön, nem érdekli a tehetség vagy a "szakértők" véleménye. A kérdés hogy mire megy ezzel a bivalyerősségű AFC-ben.

Azért olvass el egy-két scouting reportot mielőtt értékelsz, mert az tisztán látszik, hogy fogalmad sincs kik ezek a srácok, mik az erősségeik és mi a célunk velük.
 

Mapu esetében van a legkönnyebb dolgod, mert mindenki ömleng róla a szakírók közül, nem kell sokat google-zni hozzá. Mivel sérült volt így nem hívták a combine-ra, de cserébe 15!!! csapat hívta a vizitre.

Az elkapókról is elég tanulságos reportok vannak pre és post draft is. Előtte nyilván a draft scoutingban erős oldalak/nevek elemzései a mérvadóak, utána meg a Pats elemzői tettek bele rendkívüli melót, hogy bemutassák őket (Lazar és Kyles például), azoknak akiknek halvány gőzük sincs kik ezek a fiúk és miben lehetnek a segítségünkre.

Az évek óta a tömeg és középszerűségről meg annyit, hogy az elmúlt 5 évben a 9.legjobban draftoló csapatként rangsoroltak minket, és csak fel tudunk mutatni egy Dugger, Onwenu, Uche lejáró szerződésű triót, akik együtt bőven 100 millió felett kapnak majd a hosszabbításért összértékben (valszeg nem mind tőlünk).És ugye az a draft class is alaposan le lett hurrogva.

Szóval inkább tájékozódj mielőtt megkeseredsz.

És persze jogod van így érezni, de attól még nem lesz valóság, csak a tájékozatlanság mutatkozik meg, tényként tálalva ráadásul.

Értem, hogy 2010-ben ez így ment, mert alig volt infó, és mindenki a fejéből kotorta elő a dolgokat, de ez manapság már nagyon szakmaiatlan és elmaradott, amikor minden is rendelkezésre áll, csak időt és energiát kell belefektetni, hogy elérjen az emberhez a tudás/információ.

Én mindig elámulok ezen, hogy tulajdonképpen 0 információ alapján ítélkezünk egy draft után. Nekünk, szurkolóknak  semmi infónk nincs a csapatról és a játékosokról is csak annyi, amennyit láttatnak velünk. A szakértőknek meg mondjuk megvan a döntésben szereplő információk fele, a másik fel (a csapaton belüli információk, a játékosoktól személyesen nyert infók, stb...) pedig csak BB-nél és a csapatnál vannak meg. 

Bármilyen statot nézünk, az látszik, hogy BB a "jobban draftoló" edzők közé tartozik. Ha ehhez hozzávesszük, az elmúlt 20 év eredményeit (igen, az elmúlt hármat is), akkor azt mondhatjuk, hogy csapatépítés szempontjából a legjobbak között van, hiszen az eredményei ezt igazolják (ha mondjuk a következő 5 évben rájátszás közelébe se kerül a csapat, akkor mondhatjuk, hogy valamit már rosszul csinál). Attól meg ne is beszéljünk, hogy az adott draft klassz értéke 2-3 év múlva fog látszódni, addig minden vélemény fing a szélben.

Az a vélemény, amit a cikkben is olvashatunk már érdekesebb, hogy adott játékos szerintünk kiválasztható lett volna lejjebb is, ezért nem szimpatikus egyik-másik pick. Ez már egy fokkal validabb érv, de ugye azt nem tudhatjuk, hogy "mi lett volna ha". Azt évek óta látjuk, hogy ha BB akar valakit, azt megszerzi, akkor is, ha sokkal előbb kell elvinnie,  mint ahogy a szakértők azt várják, Ha valakiben ennyire biztosak, akkor vigyék is el szerintem, mint hogy húzzanak egy lutrit előtte, kockáztatva, hogy valaki mégis elviszi előlük a kiszemeltet. Nézőpont kérdése, nekem nincs bajom ezzel. 

Ezért emelte ki Ákos gondolom azt, hogy szubjektív a dolog.

Nekünk a mainstream Boardokon kívül semmilyen infónk nincs a csapatok esetleges rangsoráról. Erre jó példa a tavalyi Strange pick és a McVay nevetés.
 

Először azt gondolták a haterek, hogy BB-n nevet a picket látva, majd ugye kiderült, hogy a saját GM által felállított board miatt lett mókás nekik a választás. Mivel "országos" 2.-3.körös pick volt minden boardon Strange, így mindenki reachnek gondolta, ahogy a Rams GM is a 3.körre lőtte be, de McVay mondta neki, hogy ha kell nekik, akkor addigra már nem lesz bent és előbb kell mozdulni érte. Shanahan pedig konkrétan első körre rakta és azt tette hozzá, csak az lesz a kérdés, ki fogja ezt bevállalni.

Jack Andrews esetében is biztosan tudtunk más csapatok érdeklődéséről és boardjáról, hiszen maga Groh dícsérte a személyzetünk azon részlegét, akik az ellenfelek lehetséges választásait térképezik fel. Ha ők rendelkeztek olyan infóval, hogy Andrews kivihető más csapatok által, és mi őt ennyire akartuk ott, akkor hiába gondoljuk mi szurkolók, hogy elérhető lett volna később. Elég egy csapatnak akarni, ahogy pl a Raiders akarta idén Tre Tuckert a 100-as pick környékén, annak ellenére, hogy 6.körre várták max.

Azóta Ziegleréktől is jött infó miért őt, miért ott. PEdig mindenki szerint 2-3 körrel később is elérhetőnek gondolta mindenki.

Ráadásul volt csomó 4.körös cetlink, ha nem féltjük Andrewst, akkor ráértünk volna a leghátsó 4.körössel kihúzni.

Én sem szeretem az olyan kijelentéseket, hogy egy játékos biztosan elérhető lett volna később, amikor nekünk nulla infónk van a többi 31 csapat boardjáról, miközben a Pats fizet egy komplett részleget ennek a felderítésére.
 

Ezen a "szakértők véleménye" dolgon a múltkor én is gondolkoztam egy sort és arra jutottam, hogy fotelszurkolóként kicsit máshogy látjuk talán a dolgokat. Ki a jobb szakértő, az újságíró aki évente 2-3 hónapot foglalkozik a drafttal, tehetségekkel (hiszen a többi időben egyéb dolgokról kell cikkeket írnia), de felteszi a mock-ját mindenhova és hangosan indokol, hogy miért gondolja úgy, vagy a csapat által főmunkaidőben foglalkoztatott alkalmazott, aki minden idejét ennek szenteli? Ez utóbbiak véleményére nyilván ad BB - bár az is nyilvánvaló, hogy a scouting team-et is úgy formálja, hogy az tudja jól, hogy ő miket keres a játékosokban, valószínűleg innen erednek a nagy különbségek. 

Illetve az újságíró egy "álomcsapatba" draftol, nem tudja figyelembe venni, hogy mi (vagy más csapat) mit miért tart fontosnak (ld. a Washington CB pick az első körben). A mi megfigyelőink pontosan tudják, hogy mit keresünk.

Ettől még persze nem biztos, hogy beválik valaki, de az újságírói "szakértősködés" azért kicsit más szakma szerintem, mint ami a csapatoknál zajlik - és ezt a "Mike Mayock kísérlet" eredménye fényesen bebizonyította (persze sokan már komoly NFL múlttal mennek újságot írni meg szakértősködni, az ő érdemeiket nem akarom elvenni, csak az adott csapat adott évi szempontjait egyszerűen nem ismerhetik).

Szóval maradok azon a véleményen, hogy 3-5 év múlva beszélgessünk erről a draftról, mert igazán csak akkor fogjuk tudni megítélni, hogy miként sikerült (persze több szempontot még akkor sem látunk majd). :)

Én azt gondolom az idei draftunkról, hogy BB önnmagát bőségesen felülmúlta. Oké hogy vannak meglepetések, de miért is lepődünk meg ? Inkább az a meglepetés , hogy csak ennyi.

Összességében az utóbbi idők legjobb draftja (persze a beválás fogja eldönteni).

Szóval nekem tetszik a játékosállomány és az edzői stáb változása is.

Várom az edzésekről érkező információkat.

Nyilván ez ilyenkor még abszolút ködszurkálás. Elég csak a tavalyi draftunkra gondolni, amire szinte mindenkitől F meg WTF értékeléseket kaptunk, aztán egy évvel később már szinte mindenki TOP10-re értékelte újra...