Kép
Szombaton és vasárnap is edzésen kellett megjelenni a játékosoknak az edzőpályán, ugyan szurkolók nem, de a média képviselői jelen voltak, így erről a két napról olvashattok egy összefoglalót.
- Továbbra is igyekszik megtalálni a legjobb ötöst a támadófalba a csapat, a szombati napot Nick Leverett is kihagyta, Michael Onwenu pedig ezúttal RT-ként szerepelt, az LT posztot pedig Chukwuma Okorafor kapta. Onwenu az edzés után elmondta, hogy Leverett és Anderson hiányában viszonylag kevés bevethető ember volt, ennek (is) köszönhető, hogy más volt a felállás. Vasárnap is tovább kevergette a kártyákat a stáb, az Onwenu-Lowe-Okorafor-Wallace négyes mindegyike kapott szerepet az első csapattal tackle poszton.
- Szombaton Austin Hooper is összeszedett egy sérülést, így jelenleg a két top játékos sérült ezen a poszton. Mayo elmondása szerint azonban sem az ő, sem Henry sérülése nem súlyos, az alapszakasz kezdetén pályára fognak lépni. Vasárnap Mitchell Willcox szenvedett lábsérülést. Ennek köszönhetően az újonc Jaheim Bell a vasárnapi napon három TD-elkapást jegyzett.
- Továbbra is Brissett és Maye kapja a lehetőségek nagy részét, a szombati napon Milton kapott egy drive-ot, Zappe pedig egyet sem. Az továbbra is látszik, hogy Maye képességeivel jobb ez a támadósor, ami igencsak híján van a tehetségeknek, ezt pedig a fiatal játékos jobban tudja kompenzálni. Ennek ellenére Maye még mindig a második csapattal gyakorol, bár a kezdő OL mögé már néhányszor beállították.
- Jonathan Jones és Marcus Jones is visszatértek a sérülésük után, így teljes létszámban tudott edzeni a secondary.
- Ja'Lynn Polk egyre több szerepet kap az első sorral, ezúttal Osbornnal és Douglasszel volt fenn a pályán.
- Úgy tűnik, hogy a rúgók közötti párharc Slye irányába billen. A veterán játékos mind a négy rúgását értékesítette, míg Ryland csak 3/5-öt hozott össze.
- Egyelőre Marco Wilson kapja a legtöbb snapet Christian Gonzalez túloldalán, Jonathan Jones a slotban szerepelt. Alex Austinnak is jó napja volt, két leütött passzt jegyzett.
Hétfőn újabb edzés vár a csapatra.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás
Köszönjük! :)
Nekem kicsit furcsa ez a QB1 kérdés. Nem tudom miért nem lehet azt mondani, hogy Brissett a kezdő és kész. Ö gyakorol folyamatosan a kezdőkkel. Ha nem dőlt volna még el, akkor szerintem mind a kettejüknek egyenlő számban kéne gyakorolniuk az első sorral...
1. Mert kell a bulvárhírek a csapat körül, hogy legyen miről beszélni. Még, ha teljesen értelmetlen is az erről való diskurzus, mert pont semmit nem nyom a latban, hogy a magunk fajta szurkolók mint gondolnak. És ez így helyes.
2. A jelenlegi helyzetben miért kellene bárkinek is azt éreznie, hogy megkérdőjelezhetetlen a helye?
Brady megint nyilatkozta, hogy szerinte az összes QB-nak az egyetem után ki kéne ülnie az elsö évet, mert nem készek még. A mai egyetemi csapatok nagy része (kivéve Alabama, USC) nem fejleszti megfelelően a játékosokat.
https://youtu.be/WMitP4eAtoQ?si=izUIlQEwhHssesTz
Azért Brady kicsit burokban van ebben a kérdésben, és ez a tweet azt hiszem jól össze is foglalja miért:
https://x.com/mattstdream/status/1825975866284978243
A Ryland pick is besülni látszik és még fel is cseréltünk érte a negyedikben…
Én Ryland-ot tartanám meg. (Gost is pocsék volt első évében!) Slye ellen nincs kifogásom, de nem igazán jó a karrier statja (FG 82%, XP 88%), Ryland meg fiatal, még egyszer nem lehet olyan gyenge FG rúgó mint tavaly és egy 4. körösnek adni kell még egy esélyt szerintem,
Nem Gost-nál volt az a story is, hogy egyik évről a másikra hirtelen nagyot romalott a statja? Mindenki temette, aztán kiderült, hogy pusztán annyi történt, hogy valamit variáltak a mozdualtsorával és kellett neki egy kis idő mire minden a helyére került.
Valamikor volt ilyen, de nem az első éveiben. Az első 3 évének FG statja: 77%, 88%, 90%
És ez most miért akkora bosszantó dolog? Az utóbbi évek legtöbb saját draftolt hosszabbítása volt, szóval a nem draftolunk jól, pont ezek miatt nehezen értelmezhető. Aguayo mellett más kickerért vagy akár punterért is felcseréltek csapatok, aztán mégsem jöttek be, van ilyen. El kellene már ezt fogadni. Bezzeg az normális, hogy van egy Douglas a hátsó körből.
A felcsere meg azért szokott bekövetkezni, mert más csapat boardján is hasonló helyen van az a játékos. Valahogy mindig úgy jönnek le ezek a pedig felcseréltünk megjegyzések, hogy fogtuk magunkat és mint valami félnótás felmentünk, mert hirtelen kitalálták, hogy kell nekik valamelyik posztra egy kósza játékos. Ha más húzza be ott Rylandet, akkor teljesen hidegen hagy egy újabb felcsere utáni döglődő kicker/punter karrier. Így meg a világvége, mert ki lehet ragadni és lehet egy jót károgni.
Amúgy nem volt egyértelmű a helyzet, hiszen 1 db mezőnygóllal rúgott be többet Slye mindössze. Szó sincs agyonverésről, csak a veteránnak az eleje ment rosszabbul, a rookie dealesnek meg a vége. De pl ha a Sasok ellen eljutunk a rúgásig, tehát kb annyi kellett volna, hogy a center jól adja fel Zappe kezébe, akkor Ryland jött volna rúgni a győzelemért. És ha berúgja, akkor most ki a jobb? Így meg nem is rúghatott..
De az utolsó edzésen jobb lett mint Slye, szóval ez a kérdés nincs annyira lefutva, mint ahogy sugallod.
Azért a tavalyi szereplése után nem Ryland-re fogadnék keretbejutás kapcsán, ha döntetlenre állnak Slye-al. Főleg, hogy ez az év a próbálkozásról szól, csak megnézném mit tud az új srác. De szerencsére nem nekem kell ebben döntebi…:)
Simán lehet Slye a nyertes. De őt azért már látta pár stáb, nem egy éve van a ligában. Itt meg az köszön vissza, hogy egy Pats drukker nem ismer valakit, akkor annak nincs is előélete :)
Az egyértelmű, hogy Ryland tavalyi szereplése katasztrofális volt.
Ez szokás szerint egy teljesen túl reagált poszt a reszedrol… Az nem igényel szerintem magyarázatot hogy ha felcserelsz egy jatekosert ( ergo további draft tőkét áldozol érte es most tok lényegtelen hogy mennyit) aki első évben katasztrofalis a második évében pedig a keretbe kerülésért küzd az nem egy sikertörténet. Es ennek semmi köze ahhoz hogy hátsó körben ki jön be vagy ki nem,olyat meg nem mondtam hogy másnál ilyen nem fordul elő,vagy hogy nálunk ez mekkora egy katasztrófa,ezt szinten szokás szerint már Te koltotted hozza. Attól meg ez egy elpocsekolt picknek latszik. Pont!
Ez szokás szerint egy teljesen túl reagált poszt a reszedrol… Az nem igényel szerintem magyarázatot hogy ha felcserelsz egy jatekosert ( ergo további draft tőkét áldozol érte es most tok lényegtelen hogy mennyit) aki első évben katasztrofalis a második évében pedig a keretbe kerülésért küzd az nem egy sikertörténet. Es ennek semmi köze ahhoz hogy hátsó körben ki jön be vagy ki nem,olyat meg nem mondtam hogy másnál ilyen nem fordul elő,vagy hogy nálunk ez mekkora egy katasztrófa,ezt szinten szokás szerint már Te koltotted hozza. Attól meg ez egy elpocsekolt picknek latszik. Pont!
Továbbra is visszafelé gondolkozol.
1. Van a döntési pont, amikor a rendelkezésre álló információkból meg kell hozni a döntést. Ez szinte soha nem 100% vs 0%.
2. Van egy sokkal későbbi pont, amikor eredményt lehet hirdetni, hogy a döntés jó volt vagy sem. Ez mindig 100% vagy 0%.
TE állandóan a 2.pontból ítélkezel, de olyan dolgot, amit az 1.pont alapján léptek meg. Ebben az ítélkezésben kizárólag az utólagos infókat veszed alapul, ami se nem igazságos, se nem logikus. Ugyanis a döntést mindig azon infók alapján kell megítélni, ami alapján meghozták.
Ryland a top2 kicker egyike volt a boardunkon. Mivel a másik kiment korábban és ezt a srácot is kivitték volna mire mi megint húzunk, így felcseréltünk érte. A 3.számú kicker valszeg jóval rosszabb gradet kapott mint ez a kettő rúgó. Hiszen, ha közel azonosan értékelték volna őket, akkor nem kell felcserélni érte, mert ha kiviszik akkor is bent marad a másik.
Mivel számunkra kiürült a kicker poszt Ryland után és valós infónk volt róla, hogy más csapat is vinni fogja ebben a körben előttünk, így felmentünk érte. Számos írás született arról, mik voltak az erényei, miért szerettek bele, mennyire alapos volt a scouting.
Ennek ellenére ez nem jött be a jelek szerint. Ahogy a pickek több mint 50%-os arányban nem jönnek be a teljes ligát tekintve, úgy ez sem sikerült. ÉS akkor most mi van? Semmi. felesleges minden félrement picknél károgni egyet, amikor ez a félremenés teljesen normális jelenség. LEgyen az egy top10-ben draftolt vagy azon kívüli de első körös WR, második körös WR,CB,DE, top5 OL ember, vagy akár 3 első körért szerzett QB.
Amíg ezt nem érted meg, hogy nem lesz minden draftoltból stabil pick, és a draftok sikere ciklikus, nincs szuperdraftoló egy sem, addig minden bust picken károgni fogsz. Ráadásul a draftok végeredménye olyan szempontból kb mindegy, hogy az első vagy a hatodik körös QB lesz a franchise player ugyanazon classból. Tehát ha MAye, hanem Milton lesz a tuti, akkor a Pats FO-ban senkit nem fog érdekelni, hogy az 1/3 bust és mást kellett volna húzni, mert nem jött be. Egyrészt azt kellett húzni akit húztunk, ez adta a legnagyobb várható értéket az akkori infók birtokában, másrészt franchise QB kellett és a Patriots szempontjából teljesen mindegy hogy ez a QB Maye lesz, vagy Milton. Mert ha az egyik az lesz, akkor sínen van a csapat.
Pont ennyit számít, ha talál valaki egy Onwenut vagy egy Douglast a hatodik körben és cserébe bust lesz a 4.körös pickje. Ritkán találni a 6.körben franchise playert, 5% körüli matek jött ki a múltkor, és ennél sokkal magasabb százalékban lesz bust egy magasabban draftolt játékos.
Az meg hogy egy kicker lett bust, hát valahogy talán túléljük. Ráadásul egy 4.kör, amit azért megint simán 50% alatti sikerességgel fejlesztenek stabil játékossá a ligában.
NEm tudom hányan fognak eret vágni magukon ha Ryland nem lesz 53-ban, de gyanítom nem sok embert érint meg. és ha Slye vagy más K olcsón hozza azt amit kell, akkor meg nem tök mindegy hogy egy 4.körös kicker rugdos vagy egy FA veterán, akire nem ment el semmi draft capital?
Mert ha most megint elment volna egy 4.kör ebben az évben is, akkor még érteném a sírást. De így konkrétan ott vagyunk, mintha a 4.körös kicker lenne a rosteren majd. De persze károgni jobb valszeg..
Trey Lance ára 3 első kör volt, de kb tök mindegy a 49ersnek, hogy bust lett, mert Purdy meg kvázi ingyen kiváltotta a helyét. Ilyen szempontból nekik utólag mindegy, hogy most Lance a jó franchise QB vagy Purdy.
Persze lehet úgy is nézni, hogy azt a sok első kört most mire költhették volna, de ugye az utólagos agyaskodás ami már azzal számol, hogy Purdy franchise QB lett. Miközben a draft utolsó választottja volt, annyira nem látta ezt benne senki. Szóval itt csak az a lényeg, hogy a 49ersnek kellett egy franchise QB, és az nekik most már mindegy hogy a 7.körben jött, vagy akár FA útján találták volna meg, vagy Lance lesz az.
Ha nincs Purdy, és Lance bust, akkor lehet vakarózni, mutogatni, károgni..
Most nálunk ugyanez van a kicker poszton. Tök 8, hogy Ryland vagy egy vetmines másik fog rúgni. Nekünk kellett egy rúgó, megpróbálták és nem jött be. Rengeteg csapat húzott már magasan kickert, nem vált be mindegyik. Semmi extra nincs ebben..
Hétfőn meg lesz a kezdő QB :)