Edzőtábor 2022 - 8. nap

Kép
macjones-tc-day8

Nyolcadik nap: a támadók még mindig a zökkenőmentes teljesítmény nyomában. Forrósodott a hangulat Foxboróban. A 30°C feletti hőmérsékletnek azonban nem sok köze volt az alapjáraton működő támadóegységhez. Csak találgatni lehet az okokat, hogy az új séma, a védelem dominanciája vagy a pontatlan megvalósítás miatt, de a tény az, hogy a támadók előtt még nagyon hosszú az út.

Most már egy heti edzést követően, ha fogadni kellene, akkor a játékok végrehajtása, megvalósítása okozza a problémát. Változtak egyes sémák, a terminológia, vagy éppen a játékot az irányítóval közlő személye körüli bizonytalanság, edzés körülmények között ezeknek nem szabad negatívan befolyásolni a pályán látottakat. A hívott játékokat minden nap jó előre átbeszélik a játékosok és az edzők. Ennek ellenére a külső szemlélő számára Mac Jones bizonytalan, hogy mit lát a pályán és a passzjáték egyszerűen képtelen folyamatosan eredményt felmutatni.

Csütörtökön ismét voltak pillanatok, amikor minden a legnagyobb rendben lévőnek látszott. Egyszer Jones tökéletesen beleállt a dobásba, a labda kilőtt Jonnu Smith irányában, aki egy hook útvonal után már 15 yarddal előrébb is volt. Volt ritmusa a passznak és minden résztvevő a támadók közül pontosan tudta a feladatát, összhangban voltak egymással.

Később Jones Tre Nixont találta meg az end zone hátsó sarkában egy passzal (drag), ami után lehetett touchdownt ünnepelni. Precíz passz volt, amit tökéletesen úgy hajtottak végre, ahogy azt az edzők a nagykönyvben megrajzolták.

Aggodalomra az ad okot, hogy nincs elég ezekből a passzokból, elkapásokból. Túl sok alkalommal omlik be a zseb és az irányítónak ki kell lépnie a támadófal mögül, hogy életben tartsa a játékot. Máskor elég ideje van Jonesnak, de nem talál megfelelő célpontot. Ezt részben a passz elleni védekezés minősége okozza, de volt olyan eset, amikor látszódott több lehetséges megoldás is az irányító előtt, de nem tudott időben dönteni - például Hunter Henry is tiszta célpont volt a bal oldali számoknál, ami 10 yardot hozott volna egy jó passzal.

A mélypont az egyik play-action passz során jött el, amikor jobbra forgott ki a zsebből Jones, de ahogy egyre közelített az oldalvonalhoz egyik elkapóját sem tudta célba venni és valódi dobómozdulat helyett undorral hajította pályán kívülre a labdát.

Emlékeztető: A New England Patriots három felkészülési meccset fog játszani a szeptember 11-i első alapszakasz mérkőzésük előtt. Magyar idő szerint 8/12-én éjjel 1:00 órakor a Giants, 8/20-án éjjel 1:00 órakor a Panthers, 8/27-én éjjel 2:15 órakor a Raiders ellen. Utóbbi két meccset megelőző napokban a Carolinával  és a Las Vegassal közös edzést is tartanak.

Bill Belichick várakozásával ellentétben, hogy több helyzetgyakorlatot illesszenek a rutin, alapjátékok közé, a támadók előrelépés nélkül egy helyben topognak:
- Ma több, változatos meccshelyzetet próbálunk beépíteni a programba, különböző downok és távolságok, haladjunk előre a pálya egész hosszában. Közben játékról játékra cseréljünk, mint egy tétmeccsen, ahol a védelem reagál erre és próbál alkalmazkodni hozzá. Szükségünk van erre is az alapok után, hogy a játékosok készen álljanak majd az éles helyzetre. Napról-napra többet próbálunk hozzátenni ezekből, amikor teljes védőfelszerelésben edzünk.

A támadók gyengélkedése kellő figyelmet kap a médiában, de az érintett játékosok nem osztják ezt a negatív hozzáállást. Henry edzés után arról beszélt, hogy a legfontosabb minden nap elvégezni az eltervezett munkát közösen, hogy a csapat előrelépjen, míg DaVante Parker azzal egészítette ki, bár nem mindig látszik, de ők igenis tudják, hogy van fejlődés és javulás.
- Csak arra kell koncentrálni, hogy jobbak legyünk – mondta Henry. - A feladatom, hogy a képességeimhez mérten a lehető legjobban hajtsam végre és tegyem meg, azt amit meg kell tenni a pályán. Tisztában vagyunk vele, hogyan kell meccset nyerni.

A teljes védőfelszerelésben tartott edzés említésre méltó pillanatai, eseményei:

  1. Szerdán már szerepet kapott a pályán a Patriots új igazolása Nate Weiland linebacker 11-11 ellen, de a tempó a szokottnál jóval lassabb volt, mintha csak átmozgató edzésen vettek volna részt a játékosok. Az #59 mezszámot kapott játékos draftolatlan újonc, a kisebb egyetemeket tömörítő NAIA egyetemi bajnokságban szereplő Grand View University csapatában játszott. 2021-ben 14-1-es mérleggel egészen a bajnoki döntőig jutottak. Ma szintén ott volt a pályán és egy szerelést is elért az egyik futójátékénál.
  2. A hiányzók: James White (PUP), Chasen Hines és Andrew Stueber (NFI), Dalton Keene, Matthew Judon.
  3. Brian Hoyer visszatért öt kihagyott edzés után, Jabrill Peppers és Malcolm Butler egy nap pihenő után edzettek ismét. Deatrich Wise és Rhamondre Stevenson még mindig nem végez teljes értékű edzést.
  4. Nem lehet megúszni az edzőtábort sérülés nélkül. A nap utolsó játéka során nem látszódott pontosan, hogy mi történt Jahlani Tavaijal, de Jerod Mayo és Steve Belichick kísérte a linebackert az orvosi stábhoz. Amíg elérték az orvosi sátort Tavai alig tudott támaszkodni a lábára.
  5. Az edzés kezdése előtt a csapat a pálya távolabbi részénél gyülekezett a futódomb tetején. Matthew Slater slaggal locsolta a csapattagokat, hogy hűsöljenek a munka előtt, majd a vizes felületre gyorsan kikerült egy labda és lehetett gyakorolni a fumble megszerzését az újoncoknak. A locsolás a gyakorlat egész ideje alatt folytatódott. Cole Strange később viccesen megjegyezte, hogy a legjobb edzésen van túl és a jövőben rendszeresíteni lehetett a locsoló használatát.
  6. Kislétszámú feladatok sorával nyitott a Patriots: tight endek a safetyk, elkapók a secondary ellen, miközben a támadó és védőfal 3-3 elleni felállásban küzdöttek meg. Két támadó falember és egy WR/RB/TE akik egy rövid oldalpassz után próbáltak 3-3 ellen szabad teret nyitni a védőkkel szemben. Egyszer Henry Anderson verte meg az emberét és döntötte le Damien Harrist a lábáról. Ezt követően még a labdát is megpróbáltak kiütni a futó kezéből, amit Harris nem vett túl jó néven.  
  7. Judon távollétében Anfernee Jennings kapott több lehetőséget, ami 11-11 elleni játéknál is mérhető volt. Sebességet és erőt is tudott demonstrálni pass rush során, de úgy tűnik, hogy leginkább a futás elleni védőként mozog otthonosan.
  8. A nap egyik legszebb jelenete Jakobi Meyershez fűződött, aki egy olyan jól adta el az újonc Jack Jonesnak, hogy a pálya széle felé fog elindulni mielőtt visszavágott belülre, hogy a cornerback mozdulni sem tudott, hogy reagáljon az irányváltásra. Másik emlékezetes jelenet az volt, amikor Jonathan Jones követte lépésről-lépésre Tyquan Thorntont egy hosszú passzkísérlet során.
  9. Az éles meccshelyzetet bemutató down és távolság feladatok előtt a támadók és a védők is a pálya két ellentétes végén gyakoroltak a scout csapatrészekkel szemben, míg a játékhelyzeteket véglegesítették az edzők.
  10. Kezdőrúgásokat követően a pálya egyik oldalán 7-7 elleni gyakorlatokat, a másikon 1-1 elleni pass rush gyakorlatokat hajtottak végre a játékosok. Christian Barmore a korábbi napokban ennek a feladatnak a sztárja volt, de ma sikerült semlegesíteni. Mike Onwenuval szemben küzdöttek nagyot kétszer is. Később James Ferentz tudta megtartani Barmore-t és elvezetni az irányító közeléből. Kody Russey újoncként Davon Godchaux-val szemben nyert egyértelműen. Bill Murray szintén a jobbak között szerepelt. Josh Uche megint megmutatta kivételes sebességét, de amint a támadó falember el tudja őt érni és felvenni vele a kontaktot már meg is tudja tartani és nem jelent többé veszélyt a védő.
  11. Bizonyára életképesebbnek látszódna a támadójáték, ha sikeres futásokra tudnának építeni. Azonban egyelőre Damien Harris, Ty Montgomery, Kevin Harris sem ért el sok sikert a védőfal és linebacker sorral szemben. Godchaux különösen stabil pont volt a futójátékok során. Strange-et verte meg egy játéknál nagyon gyorsan és még azelőtt földre vitte Montgomeryt, hogy az elérte volt a játék kezdővonalát.
  12. 11-11 elleni játék második csoportjában szerepelt Pierre Strong. Az újonc eddig minden edzésen jelen volt, edzőruhát is viselt, de aktívan egészen eddig ilyen felállású gyakorlatban nem vett részt.
  13. Bár Hoyer újra a pályán volt Jonest Bailey Zappe követte irányítóként 11-11 elleni játéknál, ami rendszerint zárni szokta az edzéseket. A dobások pontossága még elmarad a várttól, de az újonc nem hezitál sokáig a passzoknál. Ez sajnos olyan esetben is pontatlan és egyben sikertelen passzt eredményez, amikor a célpontja teljesen üresen volt. Például Kristian Wilkersont nem sikerült eltalálnia, a dobása túl alacsony volt és elkapón kívülre ment.

A pénteki edzést a Gillette Stadiumban tartják, ahol hagyományosan a foxborói lakosok és a klub bérletesei vehetnek részt nézőként. Az edzés már magyar idő szerint szombat éjjel 1:00 órakor kezdődik. Szombat a játékosok szabadnapja. Ezután hétfőn lesz a következő nyilvános edzés.

Forrás: patriots.com

Hozzászólás

Azon gondolkoztam, hogy vajon nem gátolja-e M. Jones fejlődését, hogy nincs mellette egy true offense mastermind, mint anno Charlie Weis volt Brady mellett. Eleve nincs kinevezett OC, ami nekem azért fura.

Weis zseniális volt akkoriban. TB kezdeti éveiben OC-ként Ő "telepítette" Vele együtt az E-P támadórendszert és gyorsan nyertek 3 SB-t. Most ezt rendszert "renováljuk" terminológiailag egy edzői team-el (BB, Patricia, Judge) és úgy tűnik ez a módszer MJ-nek tetszik. Az eredmény majd kiderül. :)

Nem igazán értem egyelőre, hogy miben is áll a változás és innováció a támadójátékot illetően. Mindenki ír róla valamit, csak konkrétumok nélkül. Az Erhardt-Perkins előnye, hogy QB barát és szinte bármilyen támadó stratégiához könnyen alkalmazható, igény szerint egy dinamikusan változó sémához teremti meg az alapokat. Mindezt gyors és egyszerű kommunikációval teszi. A többség még mindig nem ezt a rendszert használja sem az egyetemen, sem az NFL-ben, tehát újonc elkapóknak és NFL veteránoknak is újat kell tanulni Foxboróban. Azonban NFL szinten a csapatok szinte ugyanazokat a passz és futójátékokat használják, a fő különbség az, hogyan kommunikálják mindezt a pályán.

Ha jelenleg a Patriotsnál több west coast elemet, felfogást adnak a játékokhoz illetve más-más játékokra akarják a hangsúlyt helyezni, az edzői döntés, mert szerintük jobban igazodik a keret képességeihez és végre is hajtható az Erhardt-Perkins keretei között. Ha viszont valamilyen oknál fogva teljes terminológiai csere zajlik, akkor egyrészt érthető, hogy nincs kiegyensúlyozottság és hullámzó a támadók eddigi teljesítménye, másrészt érthetetlen, hogy miért kell másolni azokat a csapatokat, akik egy rutintalan, újonc, 1-2 éves irányítóval a koordinátor személye miatt évente mindent megváltoztatnak és nulláról kezdenek építkezni és csodálkoznak, hogy az irányító nem fejlődik.

Curran korábbi cikkét sem igazán tudom hova tenni, mert Harry például nem azért bukott meg eddig az NFL-ben, mert túl buta volt, hogy megtanulja a playeket, hanem azért mert képtelen elszakadni a cornerektől. Attól, hogy másképp hívják a slant passzt ugyanúgy nem tudja kiharcolni és jó pozícióba kerülni a védővel szemben.

Általános cikk az NFL három támadórendszeréről a Patriots szemszögéből és az Erhardt-Perkinsszel a középppontban: link. Másik elemzés csak az Erhardt-Perkinsről: link.

Zárásnak csak annyit, hogy az Erhardt-Perkinst Brady és Patriots emelte egy más szintre, de New England támadójátékával már a 1970-es évek óta összefonódott Chuck Fairbanks óta. Parcells is megtartotta és onnan vitte tovább Belichick is.

Először is nagyon köszönöm a linkeket és noha sok minden ismerős volt bennük (A Ghost/Tosser hívás mindenkire kiterjedő és mégis imponáló rövidségét mindig csodáltam :)), azért új infókat is adott, noha közel 10 év van a keletkezésük között.

Egyelőre valóban rejtélyes mi/milyen az un. új terminológia, mert a 2-3 szavas playcall rendszerünket szinte lehetetlen tovább rövidíteni. Remélem nem az áthívások egyszerűségének és a no huddle haladási lehetőségek rovására megy. Talán valami olyat találtak ki, ami MJ dolgát könnyíti?

Curran cikke valóban véleményes, Harry-nál valószínűleg nem az eszét néztük el...

Most olvastam, hogy a 3 alap támadó rendszer (Air Coryell, WC, E-P) 2021-ben az NFL-ben kiegészült az un. M.Shanahan rendszerrel, amely a WC-ből kiindulva egy széles zónablokkoló rendszert hozott létre, amely lehetővé teszi, hogy a futás részben helyettesítse a passzjátékot, és oldalvonaltól oldalvonalig tartó védekezésre akarja kényszeríteni a védelmet, Ezt használja/ta az SF, GB, LAR, ATL, CLE, SEA, de jó eséllyel ezt fogja idén használni a MIN, NYJ és a TEN is. E-P hívő mindössze Daboll (NYG), Siriani (PHI)  és T.Kelly (HOU)

Bedard legutóbbi podcastje szerencsére éppen ezt a problémakört járta körbe és amit ő elmondott az elég jól illeszkedik a patriots.com íróinak a beszámolóihoz, utalásaikhoz. A probléma lényege, hogy a támadófal képtelen bárkit is blokkolni az outside zone futójátéknál és az abból származó, arra építő passzjátékoknál. A külső zone-running kapott extra figyelmet tavasszal és most az edzőtábor első két hetében is. Ez lenne az a plusz, ami köré a támadójátékot próbálják felépíteni. Mindennek ez lenne alapja, ahogy Kyle Shanahannél. Ez egyelőre egyáltalán nem működik. A felkészültség állapota ezen a területén inkább a senki nem tudja "mit és hogyan csinál" szinten van. A hagyományos Patriots futójátékoknál inside zone, power ennek nincs nyoma, ott kb. ott tart a csapat, ahol ilyenkor szokott.

Mi lehet a probléma? Játékosok: Trent Brown és Mike Onwenu stílusától ez nagyon messze van. Nem ebben van az erősségük. Nem elég mozgékonyak, agilisek ezekhez a futásokhoz. Nem könnyíti a helyzetet, hogy Andrews is még csak visszatérőben, de legalább ő az a játékos, aki a tavalyival megegyező poszton fog játszani. Strange-nek minden új, neki folyamatosan tanulni kell, de mivel körülette nem egy jól olajozott gépezet van, az ő feladata sincs egyáltalán megkönnyítve. Mindezt úgy, hogy a támadófalból gyakorlatilag ő és Wynn az, akiknek a felépítése, erőssége az outside zone futásoknál ideális. Edzők: nem véletlen, hogy támadófal edzőknél nagy kincs a ZBS-ben szerzett tapasztalat, mert ez egy végletekig koreografált séma, ahol minden egyes pillanatnak, kéztartásnak szerepe van. Ennek nyilván van egy tanulási folyamata és egy állandó korrekciója. Ha a támadófal edzője nem is ilyen háttérrel rendelkezik, akkor a vezetőedző, támadókoordinátor nem árt, ha igen. A Patriotsnál ez most teljesen hiányzik. Scar mellett Billy Yates ex-játékosként Patriciával érkezett Detriotból. Egyikőjüknek sincsen komoly tapasztalata ezen a téren, és az, hogy a támadófalnál is ketten dolgoznak nem azt az üzenetet hordozza, hogy Yates készen áll, hogy teljesértékű pozíciós edző legyen ---ez magában hordoz egy érdekesebb problémát, ami már a támadójátékok hívásához kapcsolódik: ki lesz edzőként ott meccsnapon a támadófal mellett? Ha Yates még nincs kész erre a feladatra, akkor kicsi az esély, hogy a minicamp és tc riportok ellenére, hogy Patricia hívja majd a játékokat. Joe Judge mintha lekerült volna a napirendről e körben. Tehát marad Belichick. Érdekes lesz látni, miként alakulnak a felkészülési meccsek is és az alapszakasz első harmada, negyede. Miért van erre szükség? Nem tudni, milyen mértékű reformot jelent ez a mostani hangsúly, erőltetése az outside zone-nak. Csak plusz egy csavar, amit elő lehet adott helyzetben húzni a kalapból? Vagy tényleg ez lenne a futó és passzjátéknak is az alfája/omegája? Mit nyer/veszít vele a csapat hosszú és rövidtávon? A fény az alagút végén egyelőre nem látszik lett a konklúzió.

Köszönöm, és drukkoljunk, hogy legalább szeptember végére legyen belőle valami jó. Csak poen, még a végén elcseréljük Onwenut? :)

Brownnál nehezen tudom elképzelni az outside zone blockokat, nincs benne az a tempó, amivel ki kell érnie egy 7/9 techre. Jelen pillanatban nekem úgy néz ki, hogy kicsit túl van gondolva az offense és nehezebben tudják házon belül megoldani a koordinátorkodást. De nyilván tisztul majd a séma idővel.

Egy ilyen rendszer telepítése nem egy hónap. Inkább évben, években mérik.
A túlgondolás ebből kifolyólag kizárt, hiszen a váltást valamikor el kellett kezdeni és haladni kell a trendekkel.
Mivel se TB, se JMD, akik a régi rendszert felépítették, túlhúzták, csavarták évről-évre. Így minden adott volt egy új offense irány meghatározásának. BB-nél ez az irány egy ideje ez a Shanahan féle út, csak eddig nem volt okunk váltani a megszokott rendszereken.

Most, hogy új seprű seper az O tájékán, irányba álltunk itt is. Ehhez is draftoltunk embereket az offensebe minden poszton. Megmagyarázhat Mason trade verziókat is a szitu. És nem feltétlenül úgy van tervezve, hogy ez idén nagy áttörést fog hozni, hiszen a stáb is tudja azt, hogy ez nem egy offseason melója. A draftoltak is ezt az irányt mutatják, hogy idővel ehhez fogunk keresni fogaskerekeket.

OFF

A PFF nemrégiben nyilvánosságra hozta éves rangsorát az NFL csapatok safety-jeiről. A PFF poziciókra bontja a más-más felelősségű biztonsági játékokat – Coverage, Strong és Slot –, és mindhárom kategóriában előkelő helyen végzett egy-egy Patriots játékos.

  • Coverage: DMC 10. (1. K.Byard TEN)

  • Strong: A.Phillips 4. (1. B.Baker ARI)

  • Slot: K.Dugger 6. (1. D.James LAC)

Ez természetesen nagyszerű, remélem idén a CB szekció is felzárkózik. :)