Edzőtábor 3. nap

Kép
training camp day3

Az eddigi legunalmasabb edzésnappal folytatódott a training camp pénteken. Az eddigi edzésekből sem volt érdemes túl sok következtetést levonni, a maiból pedig még annyit sem, mint az előző kettőből, ugyanis ezúttal sisakot sem viseltek a játékosok, egy laza átmozgatáson vettek részt a holnapi keményebb tréning előtt.

Hiányzók: WR Ja'Lynn Polk, WR Mack Hollins, TE Austin Hooper, OT Vederian Lowe, S Josh Minkins

A tegnapi edzést kihagyó Carlton Davis visszatért a pályára.

A mai edzés legfőbb célja a rendszerek telepítése volt, hogy aztán a ma hozzáadott játékokat élesebb szituációban, nagoybb sebesség mellett gyakorolhassák holnap a vasárnapi szabadnap előtt. Ebből adódóan fókuszba kerültek a harmadik downos playek. 

A kezdő támadófalat ezúttal is a Campbell-Strange-Bradbury-Onwenu-Moses ötös alkotta, az első két csere pedig továbbra is Jared Wilson és Demontrey Jacobs voltak. Mindössze annyi változás történt, hogy Wilson a LG és C posztok mellett RG-ként is beforgott az első csapatba, Jacobs pedig a fal baloldalán is feltűnt néhányszor.

Az elkapóknál a depth chart tetején Stefon Diggs, Demario Douglas és Kayshon Boutte áll, mögöttük a második csapatban Kyle Williams és Kendrick Bourne kapta a legtöbb lehetőséget. Maye kedvenc célpontja továbbra is a Diggs, Douglas duó.

Garett Bradbury az edzés után egyébként Maye-ről áradozott, kiemelte, hogy egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy 22 éves, sokkal érettebb és felfogja, milyen felelősséggel jár a pozíciója.

A védelemben Carlton Davis visszatért a kezdőbe, így a top3 CB ismét a Gonzalez, Davis, Marcus Jones trió volt, mögöttük most Alex Austin és Marcellas Dial helyett D.J. James és Miles Battle következett, igaz Dial is kapott néhány elsőcsapatos snapet.

Davis mellett Christian Barmore is újra részt vett a csapatgyakorlatokon a tegnapi könnyedebb napja után.

Az edzés laza hangulatát jól jelzi, hogy egy ponton Robert Spillane jobb híján az elkapásokat gyakorolta.

 És ha már Spillane. Folyamatosan hallatja a hangját, fontos szerepe van a védelem kommunikációjában, irányítja a többieket, a csapattársak egyértelműen a védelem vezérének tekintik, jó eséllyel ott fog virítani a "C" betű a mellkasán az első héten. 

 Mike Vrabel az edzés után nagyon megdícsérte K'Lavon Chaissont, az edge rusher pedig igyekszik megfelelni az elvárásoknak, az egyik utolsó játékosként vonult be az öltözőbe, nagyjából 15-20 perccel az edzés vége után.

Kyle Dugger Vrabelt méltatta, szerinte a mai edzés egyértelműen azt jelzi, hogy Vrabel odafigyel a játékosok egészségére. Ez a hozzáállás egyébként tényleg megfigyelhető, minden korábban sérült játékost óvatosan küldenek vissza a pályára és egyértelmű, hogy nem akarják idejekorán túlterhelni őket. Keion White-nak pedig a kemény vezetési stílusa jön be.

Vrabel azt is elmondta, hogy beszélni fognak a Raiderstől frissen elküldött Christian Wilkinsről, akivel egyébként jó kapcsolatot ápol, anno megpróbálta az Ohio State-re csábítani.

Szintén potenciális igazolás a DB Kedrick Whitehead, aki próbajátékon vett részt a mai napon. Whitehead a UFL-ben szerepelt korábban és az előző szezonban az év special teamerének választották.

Nem training camppel kapcsolatos hír, de egy ilyen laza napon belefér: 2025-ben a piros retro szerelés mellé még egy alternatív mez érkezik a Nike NFL Rivalries széria keretein belül. Ez valószínű, hogy egy fehér, idegenbeli szerelés lesz, amiben a New York Jets ellen lépünk majd pályára, de biztosat csak augusztus 28-án a hivatalos leleplezés után lehet mondani.

Az edzőtábor a holnapi napon folytatódik.

Hozzászólás

Köszönjük! Élvezet olvasni a beszámolóitokat. :) :)