Első benyomás - 12. hét: Patriots @ Giants

Kép
EB

A New York Giants elleni mérkőzés sok mindenre hasonlított, talán legkevésbé két valódi NFL-csapat találkozójára.

Az amerikaifutballnak "sajnos" van egy olyan velejárója, hogy rengeteg dolog múlik az eladott labdákon, na meg az irányítókon. Ebben a Giants jobbnak bizonyult a Patriotsnál, így pedig már tényleg csoda kéne, hogy ne top5-ös (sőt inkább top3-as választással rendelkezzen a csapat a jövő évi drafton.

Talán sokak számára meglepő módon (én is köztük vagyok) Mac Jones kezdett a találkozón, ám az első félidőben nyújtott teljesítménnyel ismét "leültette magát", jött Zappe, aki annyival szerepelt nála jobban, hogy csak egy interceptiont dobott. Nem csodálom, hogy nem nagyon tudtak az edzők dönteni arról, ki kezdjen.

Tényleg nehéz bármit is érdemben elmondani erről a meccsről, aki látta, tudja miért. A többiek pedig az eredményre pillantva megkaphatják a válaszaikat.

A Patriotsnál a futójáték azért lehet mondani, hogy jól működött, de Dexter Lawrence hiányzott a hazaiaktól, ami nem nehezítette meg a dolgot. Az egyetlen touchdownt is Rhamondre Stevenson szerezte a harmadik negyedben.

A meccs végén még lett volna esély hosszabbításra menteni a meccset, az újonc Ryland azonban 35 yardról hibázott, így 10-7-re nyert a Giants, a Patriots pedig jó eséllyel az egyik top picket "nyerte" (talán inkább a szerezte a megfelelő szó) a 2024-es drafton.

Hozzászólás

Ha meg lennék győződve arról, hogy ez a csapat és ez az edzői gárda jobb ennél azt mondanám, szép munka, vár a Top3 a drafton. Csakhogy ebben nem vagyok biztos 😃

Mindenesetre remélem, hogy a Jones-korszaknak most már tényleg vége. Semmi személyes - életem egyik legjobb napja volt a helyszínen a Bills W, főleg ekkora underdogként, még egy pólót is vettem hazafelé a nevével -, csupán sokadjára bizonyosodott be, hogy nem bírja a nyomást és sorra hozza a rossz döntéseket. Zappe olyan, amilyen, de ha Mac dobja azt a kórházpasszt Jujunak az picksix, mert mire odatuszmákolta volna mint egy 7 éves kislány az alsós tesiórán kidobózás közben rég halott ügy és már ott eldől a meccs (Gronk is erről beszélt, teljesen wtf nonszensz ívelgetései vannak ha kell, ha nem).

Zárásként: akik szerint BB bármit megtehet bármeddig, mert 20 évig b@szott sikeres volt a csapat, Ők megérdemelnék ezeket a meccseket mint a mai ugyanúgy 20 évig. Én nem feledem a sikereket, de ez tömör szégyen és unom, nincs ezen mit szépíteni.

Én is végig "élveztem" a meccset, bár ne tettem volna. Most már biztos tibreakben is rosszabbak vagyunk a Giantsnél. Tényleg top 5-ben húzunk, ha szerencsénk van akkor egy új iranyítót. Viszont egy irányító nem fog csodát tenni (lásd Young) kell hozzá jó támadófal és elkapó személyzet illetve megfelelő edzői stáb. 

Tudom, hogy vannak játékosok akik új szerződésért vagy ösztönzőért játszanak és biztos nyerni akarnak, de én most már azt mondom, inkább a jobb draft pozíció legyen meg. Aztán bízzunk a szebb jövőben. 

Érdekes lesz az off-season. Mi lesz az első lépés? Lesz-e egyáltalán változás az edzők között? Már az új fog vajon draftolni? És még száz kérdés, ami törvényszerűen merül fel egy ilyen szezon után. Bizony pont a csapat sikertörténete miatt érdekes, hogy ennyire reménytelen két szezont, ami építési kísérlettel telt, hogyan és pláne kikkel lehet jobban csinálni. BB helyzete abszolút kulcspont/kiindulópont, meglátjuk, a Kraft család mit gondol erről, mert biztos, hogy már Jonathan beleszólása is nagyon erős a jövőbe, hiszen a csapat legtetején nemsokára ő fog ülni.

Végtelenül elszomorító volt a tegnapi meccs, többnyire egy támadó paródiát láttunk (igaz mindkét csapattól), csak Steve volt a helyén (meg néha Zeke és Douglas), meg az az egy TD drive volt nézhető, a többi támadásunk teljesen reménytelen volt. 

Az off-seasonben nagyobb lesz az izgalom, mint a mostani meccseinken, az biztos. A tippjátékot meg le lehet szűkíteni arra, hogy melyik nagy ász irányítónk hány inteceptiont dob - és a 0 értéket ki se kell írni lehetőségként.

Olyan nem nagyon van, hogy a draft után cserélnek stábot, hiszen a draft meg a piac az első lépések egy új stáb életében.

Szóvak ha új ember lesz a kormánynál, akkor ő fog draftolni. Ha meg a régiek draftolnak, akkor a szezont is velük kezdjük el.

Szia ! Tudom, elsősorban a saját csoportban írsz, (onnan engem kitettetek, mert MJ-t  kritizáltam) ,de  te , Ákos és Csonka Peti vagytok talán  a legjobban képben a csapatot illetően.

Ezért itt kérdeznélek, te tudod ,hogy itt most mi történik? 

Mi az isten ami miatt minden így alakul és csak nem sikerül kikecmeregni a gödörből. Annyira érthetetlen,és számomra megmagyarázhatatlan , hogy ide jutott a csapat.

Szerintem nagyon sokan fogják a fejüket, mert erre tényleg senki nem számított. Az, hogy hétről hétre azért kell imádkozni, hogy legalább a 10 pont meglegyen a támadósornak, háááát... A fogadóirodák eléggé jól be szokták lőni az over/undert a szezon előtt, asszem mi 7,5-nél álltunk, ami ugye azt jelenti, hogy maximum egyszer kaphatunk ki a 7 W-hez, a nyolchoz meg egyszer sem... Nyilván nem reális egyik sem, csak érzékeltetni akartam, hogy tényleg nagyon-nagyon alulteljesít az egész csapat.

A podcast is részben emiatt alakult át, mert 60 percig kéne ugyanazt mondanunk hétről hétre. Valami nagyon félrecsúszott és nem csak Jonesnál, de a csapat nagyobb részénél (edzők, front office, játékosok).

Az meg egy külön tanulmányt megérne, hogy két év alatt Jones odáig jutott/juttatták, hogy potenciális OROY-ből ligaalja teljesítményt tesz le hétről hétre az asztalra.

Nincs olyan ember, aki ezt tudja, hogy most mi történik. Megtisztelő, hogy megkérdezel, de sok okosat nem tudok mondani sajnos.

Amit Ákos ír a végén, az nagyon fontos dolog. Mac Jones nem önmagától lett ilyen, hiszen egy QB szinten igen komoly első évet mutatott, amire bőven lehetett építeni. Tudtuk, láttuk, a számok is megmutatták miben kell fejlődnie és ehhez minden adott volt az ő részéről. Az, hogy most így néz ki, egy folyamat eredménye. Ez az okozat, és az ok az, amiről érdemes beszélni, mert az váltotta ki ezt, és amiatt nem lehet a mostani stábnak a kezébe adni a következő franchise QB projektet.

Most ugyanis egy stabil és jól fejleszthető alapból, amit JMD nagyszerűen pályára állított és ami a legfontosabb, komfortossá tette számára az átmenetet, sikerült egy hitehagyott, önbizalom hiányos, szellemeket látó, folyton mindenről lekéső és belehibázó játékost csinálni. NYugodtan mellé tehetjük az egyetemi rekorder társát Zappet is, aki konkrétan -1,5 yardos célpont átlagot tudott felmutatni a TD driveban.

Zappe passzolt yardjai sorrendben:
-3, -5, -4, 5, 1, -3, -2 vagyis összesen két labdája ment előre, és a max 5 yard volt. Ha Jonest nem is nézzük, akkor ez is elég beszédes, hogy 2 év alatt ezt hoztuk ki ebből a gyerekből. Ha mellétesszük, hogy mi let Jonesból az első éve után, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a két fejlesztésre váró játékost semmilyen formában nem tudtuk támogatni, fejleszteni. Sőt, tönkretettük őket.

Eleinte a Patricia projekt tűnt a ludasnak, főleg mert a szezon elején Jones olyan dolgokat mutatott, amiben előre kellett lépnie, és ezt meg is tette. Jól érezte a zsebet, jól lépett fel a nyomás elöl, szűk ablakba pontosan dobta be a labdákat, vezette Big Time Throwban a ligát. Az Eagles és a Miami elleni meccseken is megdobta a végén, amit meg kellett, a Bourne-nak menő labda minden szakíró szerint game changer dobás volt. Nagy nyomás alatt, méreteset kapott is, hajszálpontosan, double coveragebe 10 yardon túlra sorsdöntő szituban. Bourne elejtette.. de ez a dobás Bradynek is becsületére vált volna.

Szóval úgy tűnt BOB megtalálta a hangot, sikerül fejleszteni a srácot. De ekkor a harmadik forduló után a rendszerünk a falnak köszönhetően nyitott könyv lett az ellenfeleknek. Nem tudtunk mélyre menni, nyújtani a pályát vertikálisan, a védők ráültek az útvonalakra a nyomás pedig nem csak minden eddiginél nagyobb lett rajta, hiszen élete 3 legnagyobb pressure ratingje jött a köv.meccseken, 43% feletti értékkel, hanem minden eddiginél gyorsabban is ért oda.

Úgy volt rajta a 40% feletti érték, ami kritikus amúgy minden QB esetében, nyugodtan megnézhetőek a számaik ilyen nyomásnál mire képesek, hogy 2.10 mp volt a Time in Pocket értéke. Amivel a leggyorsabban szabadult a labdától abban a szakaszban Tuával holtversenyben. Csak Tuának ekkor 28-30% körüli pressure ratinggel kellett szembenéznie és volt Waddle meg Hill segítségnek, akik elég jól szeparálódnak rövid távon is.

Szóval ebben a számára egyáltalán nem komfortos és kényelmetlen szituban, mi azzal segítettünk neki, hogy a liga kirívóan leggyengébb RT-jét, Lowe-ot otthagytuk 1:1-ben a liga legjobb pass rushereivel szemben. Lowe nem fér fel a grafikonra, annyira kilóg az értékelése. Eközben ugyanezt megcsináltuk belül Mafival, aki meg a liga megrosszabb guardja volt. Szóval mivel bazi gyorsan kivül, belül ott volt a nyomás, Jones mechanikája szépen meccsről-meccsre tönkrement, mert eleve nem bírja a nyomást, de ennyire gyorsan egy QB-hez sem ért oda a siettetés és ekkora százalékban sem a dropbackjein sem.

Nem tettünk semmit, 3 egymást követő meccsen ugyanúgy 5 emberes protectiont próbáltunk a fent nevezett 2 alkalmatlan emberrel. Aztán GEsickit használtuk inline blockingra, ami szintén elég érthetetlen lépés, hiszen se nem tud, se nem szeret blokkolni. Pályafutása messze legtöbb ilyen feladatát sóztuk rá.

Szóval megágyaztunk a tavalyi év után idén is annak, hogy Jones esélytelenül induljon csatába és ahelyett, hogy plusz blokkolót kapott volna, mint mondjuk Brady egész pályafutásában, ha arra volt szüksége, inkább Gesickivel próbáltuk orvosolni a dolgokat. Dwayne Allen mellett számos jó blokkoló tight endünk volt az elmúlt 2 évtizedben, akik ott voltak a szeren ha baj volt. De ugye Gronk is volt, hogy végigblokkolt meccseket, mert muszáj volt valakit bent tartani. De a 6.falember OT is lehet, ebben Justin Herront és Cannont járattuk a csúcsra, idén viszont Vederian Lowe élvezte a bizalmat valamiért.

6 hét kellett, hogy észrevegyék kilóg a ligából. Most már aktív listára se került újabb 6 hét elteltével.

Önmagában a rendszer lett az ellenségünk, mert a pass protection nem létezett. A 8. vagy 9.hétig hozzánk ért oda a leghamarabb a sack (2mp alatt), miközben a liga átlag 2.5-2.7 volt. De ezt a pass protectiont minimális létszámmal akartuk megoldani, közben az elkapókat olyan szerepbe raktuk, amikben nem jók. Thornton sem ennyire világtalanul érkezett, mint ahogy most kinéz, és simán a Harry szitura hajaz a dolog. Korai sérülések, fejlesztés hiánya, nem opcionális használat, hanem valami beletuszkolni amiben nem is lehet jó.

Peti írta nálunk, hogy látva a tavalyi és idei rendszert vagy Patricia, Judge és BOB ugyanazt gondolják a fociról (mert ugyanazt próbálták leoktatni, ugyanolyan eredménytelenül) vagy ez felülről jött, hogy ez az irány. És látva hogy nulla darab támadót sikerült fejleszteni az elmúlt években (nem azért mert eleve bénákat húzunk, hanem mert rossz a coaching), így talán ideje lenne változtatni a dolgokon. Trow Brown nagyszerú játékos volt, de most veteránok, újoncok egyaránt földbe állnak nála, kivéve ha slot elkapóról van szó. Ez az a poszt egyedül, ahol az elmúlt 20 évben mindig kitermeltünk valakit. És ennyi.

Blokkoló TE az JMD távozása óta csak a PS keretben van. Ez sem véletlen. Váltottunk egy irányt, elhagytuk a fullback posztot, próbáltunk ZBS-t telepíteni felülről jövő verdikttel, úgy hogy nem ismertük ezt az elemet túl jól, és amikor az ebből jövő játékosok szóltak, hogy ez nem jó így, akkor megsértődtünk. Egy egész offseasont, TC-t preseason szakaszt elbarmoltunk erre, hogy aztán az ebbe hozott Strongot "ingyen" elengedjük.

Amíg régen JMD volt az O felelős, addigra most BB tűnik annak, de amit szeretne látni vagy kitalált, az nem működőképes és nem is vagyunk hajlandóak változtatni.

Régen volt egy erős mag, amelyik elfedte az ilyen mellényúlásokat, mert az a mag egy nagyon magas padlót adott, és ha mellé bejött 2-3 unortodox lépés, akkor dinasztia lett belőle, vagy erős contender esély. De most kicsi a hibahatár a rosternél, mert elmaradtak a játékosfejlesztések, és hiába jön meg ugyanúgy Peppers vagy Tavai révén a mostani Ninkovich, Van Noy sztori, amíg az elődök a sokadikként voltak jók, addig Peppers meg Tavai a legjobb játékosként van jelen az évben.

És ez a nagy különbség. próbáltam nagyon rövidre fogni, mert nálunk erről már több cikk és bejegyzés született, amik külön-külön is hosszabbak ennél.

És amúgy nem azért lettél kidobva mert kritizáltad Jonest, hanem mert nem értetted, hogy amiben kritizálod az nem valós és ugyanazt hajtogattad. Jones nem attól rossz, mert rossz volt tavaly vagy annak vélte valaki év elején, hiszen megvolt az a 2-3 meccs a szezon elején, amikor megmutatta miben lépett előre, miként lehet őt komfortosan használni. De mi szartunk rá, hogy megvédjük az irányítót, és így olyan helyzetbe hoztuk, aminek csak ez lehetett a vége. Ritkán tesznek tönkre játékost ennyire egyértelmű módon. Pedig lehetett volna ez egy Brock Purdy sztori is az esetében. De ez már így alakult. Viszont nem szabad ennek a stábnak a kezébe adni több franchise QB-nak szánt embert, mert botrányos amit QB fejlesztés alatt előadunk. Ahogy elkapóknál is kb mindegy kit hozunk, amíg képtelenek vagyunk fejleszteni őket.

És akkor a TE egység se maradjon ki, ahol szintén tönkrevágtuk mindet, aki ide került hozzánk az elmúlt 3 évben. Aztán Jonnu Smithről is kiderül mégse akkora béna, mint nálunk volt. Csak mi egy gadget playert akartunk faragni belőle, meg lead blockert és inline tight endet. Hogy ez kinek az ötlete volt, azt rátok bízom :)

Kérlek Hopi ne kövezz meg, de én szurkoltam, hogy mellé menjen az a mezőnygól. :) Valahogy a magánéletben is gyakran tartom szem előtt a hosszútávú célokat, mint a pillanatnyi örömöt.

BB-ről: remélem jövőre marad BB és 3 éven belül elcsípi Don Shula-t. Szerintem még egy esélyt megérdemelne az öreg, mert ezt a rebuildet a rossz edzőkkel (Judge és Patricia és szerintem Troy Brown is) és a rossz FA igazolásokkal elszúrta, de ritka az, hogy 2 év alatt minden passzol egy csapatnál. Hány elsőkörös irányító végezte a süllyesztőben a Browns-nál.

Bill O'Brian-ről: Akit viszont remélek, hogy távozik az BoB. Egy jó offense draftot varpk és egy fiatalos, bevállalósabb OC-t szeretnél (én azok között voltam, akik pl Kliff Kingsbury-t is szívesebben láttam volna OC-nak).

Ebben a szezonban már nem számítok győzelemre és így akár az 1/1 is meglehet.

Ezzel az a probléma, hogy BB nem fog számára ismeretlen (értsd személyes ismeretség) OC-t kinevezni így vajmi kevés esélye van, hogy a fiatal feltörekvő, alapból teljesen új szemlélettel rendelkező OC-t hoz. Nem véletlen, hogy MP ki lett nevezve az egyértelmű!!!!!! faszság ellenére is. Most épp BoB lett leigazolható így mondhatni most is “visszafelé” nézett. De ha valami csoda folytán mégis, akkor egy ilyen felfogású OC teljesen más offense játékosokat igényel. Azok pedig drágák és jelen helyzetben a patriots minden csak nem vonzó. Magyarán 1000 sebből vérzik ez az elképzelés. Ha BB marad, akkor ne legyen kétség, ugyan ezt fogod látni jövőre is és ha esetleg ellövi az első picket egy qb-ra akkor megint semmi más nem történik csak 1-2 év reménykedés és magyarázkodás, jön, hogy hát újonc kell idő ameddig beér stb. Marad az állóvíz. Ahogy a podcastban is megemlítették. Napjaink NFL-je már inkább a támadó fociról szól, és ezt az öreg láthatóan nem érzi, és nem pedig a rohadt drágán fenttartott ST és iparos játékosok tömkelegétől….

 

ja és egy patriots drukkert hol érdekel az öreg rekordja? Itt évekig arról ment a zsibbasztás, hogy A CSAPAT sikerei a fontosak nem az egyéni eredmények. Vagy hogy van ez?

Csak addig érdekel, amíg a Pats főedzője, mert addig azt jelentené, hogy a csapatnak is jól megy. Ha jövőre a Washington edzője lesz, akkor nem izgat annyira mi van vele.

Én máshogy látom a dolgot. 2 egymást követő vesztes szezon után nem fogja harmadjára is megpróbálni ugyanazt, ezért bízom a változásban.

A draftfétis megváltó hitét, mint minden hitet tiszteletben tartom. Neked akkor örömteli meccs volt, a végén kis izgalommal. Szinte hihetetlen, hogy ezt is megértem. :(

Egyébként a véleményem: a draft elején legalább olyan nehéz jól választani, mint később, bár a valószínűsége talán jobb. Tételezzük fel, hogy 2-3 azonnal beépíthetőnek látszó játékost draftolunk (ez ideális helyzet!) az megmenti a csapatot, mikor 2x ennyire lenne szükség? A minőségi FA-ra meg az Isten pénze se lesz majd elég.

Egy vitatható kérdésem van Mindenkihez. Biztos, hogy Mi csak zsebQB-val tudunk boldogulni? Mert Nekem  úgy tűnik, hogy már nem ez a trend a ligában.

Nem hiszem, hogy direkt Zseb QB-t választana a csapat, csak így jött össze. Mondjuk olyan futkorászósat se nagyon szeretnék, mint Fields. 

Az egyik hétvégi közvetítésben hangzott el, hogy a drafton kiválasztott futni is tudó QB-k közül azok maradnak meg a ligában, akik vagy már eleve erősek voltak passz terén, vagy az első pár évben azzá váltak az NFL-ben. Eszerint az erős passzjáték még mindig kell, de már társulnia kell hozzá futási képességeknek is, ami nem oly rég még nem volt követelmény. Tisztán futó QB, aki gyenge passzban nincs a ligában. Talán Lamar az aki a legtöbbet futkorászik, de neki a passzjátéka is erős. A Baltimore meccs közvetítésében volt egy statisztika miszerint folyamatosan megy fel évről-évre a sikerességi rátája. Emellett sokat fut, nem is tudott egészséges maradni az elmúlt két szezonban (idén eddig igen). És ha már Lamar Jakson, akkor így utólag megkövetlek Hopi, anno a draft előtt kardoskodtál mellette, Én pedig ellene voltam. Neked lett igazad, bevált.

Gondolom mire az utalás, hisz PO-ban még nem igazán bizonyított, de szerintem ha marad a mostani forma, és nem lesz komoly kieső a Ravens-nél, akkor minden esélyük megvan egy jó szereplésre januárban is. Nekem még mindig nem túl szimpatikus, de el kell ismernem, hogy jól játszik.

Azért ő sem önmagában játszik jól, hiszen kapott egy rendszert amiben ki tud teljesedni..amikor az sérült valamilyen okból, vagy a kihasználhatóságát megtalálták, akkor azért rendre földbe állt. Nem lehet egyéneket így kiemelni.

Még mindig nem tanultunk meg nyerni! Ez most szerintem kimondottan OC és HC felelősség volt! Pedig szerintem egyértelmű volt a recept, ha még 50 yard-al többet futunk (147 lett) nyerünk. (És nincs 3 TO se az INT-ek miatt!) A 2 futónk 5 yardos átlagot ment! Miért kell sokat passzoltatni egy INT KING-et, amikor még nem vagyunk hátrányban és a futás megy? Felfoghatatlan, mint ahogy az is, hogy miért a jelenleg legjobb és használható elkapónk a returner? Ha meg valamiért Ő, miért nem kapott fair catch utasítást? A védelem 9x adta vissza a labdát (8 punt+1 fumble), a támadóknak, Ők meg u.annyiszor "elherdálták" (6 punt+ 3 INT) Most éreztem először igazán, hogy a futóinkon kívül az egész támadó szekció edzőkkel együtt fogalmatlan.