Első benyomás: 14. hét: Patriots @ Rams

Kép
EB

Csak a szokásos... egyik héten elképesztően látványos, jó játék, másik héten pedig gyakorlatilag értékelhetetlen. Pontosan a Chargers elleni mérkőzés ellenkezője történt. Igaz, most az ellenfél nem a Chargers volt. A Rams ellenállhatatlanul játszott, nem sokat hibázott, míg nálunk talán csak a speciális csapategységet nem érheti kritika. 

Jöjjenek a számok:

Cam Newton 16 passzkísérletéből 9 volt sikeres 119 yardért. TD-t nem dobott és nem is futott, ellenben egyszer, pont mikor átkerült volna a csapathoz az a bizonyos momentum, csúnyán eladta a labdát. Aaron Donald egy screen passznál meglökte Harrist, ami épp elég volt ahhoz, hogy ne legyen ott és akkor, ahol kellett volna, ellenben egy Rams játékos ott volt és simán visszavitte a gólterületig a labdát. Newton hozta a szokásost, voltak szép hosszú passzai, meg teljesen érthetetlenek.
Később aztán beállt Jarrett Stidham is, az ő 7 passzkísérletéből 5 volt sikeres 27 yardért (nagy kockázatokat nem vállalt, csak rövid, gyors passzokkal operált).

A futóknál Damien Harris 11 labdacipelésből 50 yardot futott, Sony Michel 7 próbálkozásból 22 yardot, Cam Newton szintén 7 próbálkozásból 16 yardot, James White 3 próbálkozásból 16 yardot.

A három legjobb között csak 1-1 yard volt a különbség. Az elkapóknál N'Keal Harry volt a legeredményesebb, 3 elkapásból 49 yardot ért el, Damiere Byrd 5 elkapásból 48 yardot, míg Jakobi Meyers 4 elkapásból 47 yardot. James Whitenak és Damien Harrisnek is volt 1-1 elkapása még.

A támadófal teljesítményéről mindent elmond, hogy 6 sacket engedélyeztek, 4-szer Newtont, kétszer Stidhamet vitték a földre. A futást sem igazán támogatták, gyakorlatilag nagyon könnyen elbántak a Rams játékosai velük. 

A védelem nagyon kétarcú volt. Az elkapásokat úgy ahogy megfogták, de a futásnál csúnyán bohócot csináltak belőlük többször is. Akers akkor és annyit futott, amikor és amennyit akart. Ami itt még nagyon látványos volt, hogy a Rams elkapói gyakorlatilag úgy blokkolták és pakolták arrébb a secondary-nk tagjait, hogy rossz volt nézni. Teljesen súlytalanok voltak. Egyedül Myles Bryant nevét érdemes megemlíteni, elképesztő látványos megmozdulással szerzett labdát, amit vissza is vitt TD-re, azonban ezt utólag a bírók (talán vitathatóan) visszavonták. 

A csapat hazaindult Kaliforniából, még 3 mérkőzés van hátra a szezonból (a mai vereséggel gyakorlatilag elszálltak a csapat rájátszásba jutási esélyei, 6% esély maradt rá), fura szezon, de ki kell élveznünk amíg még tart. Belichick bejelentette, hogy továbbra is Cam Newton a csapat irányítója, így akik reménykedtek Stidham kezdésében, azoknak csalódniuk kell. 

Hozzászólás

Csak egyet tudok elkepzelni ,ramegyunk a kompenzacios pick-re Cam kezdetesevel es Stidham minden meccsen kapni fog lehetoseget,de valakinek adni kell ajanlatot ,hogy jojjon Cam utan a pick . 

Hát érdekes gondolat annak fényében,hogy milyen kritikán alul játszik.... De persze vigyék csak el, még véletlenül se tartsuk meg... Erre a teljesítményre egy második harmadik kösdben draftolt irányító is képes... Bármikor.

Van az a meccs, amikor az első play első lecsúszó szerelésének pillanatában érzed, hogy ez ma nem lesz meg. Sajnos bejött... Pedig rohadtul vártam, igazi erőfelmérő volt, korántsem a remélt eredménnyel, ugyanakkor sok mindent megválaszolt. Az edzői stáb a Texans meccs után ismét megbukott nálam, a támadófal atomjaira hullott, a benyelt 187 futott yardot aligha kell részletezni. A játék egyetlen elemében sem tettünk olyat ami után azt mondhatnám: ez a csapat megérdemelné, hogy játsszon januárban, ennek következtében sajnos nem is fog.

(Óriási zárójeles megjegyzés, hogy a Harry-n elmaradó pass interference véleményem szerint kulcsfontosságú volt a második félidő elején. Nem mondom, hogy fordítunk, de meccs lehetett volna, nem szenvedés)

És negyedszer ami pozitív és aligha vagyok vele egyedül: idén nem jövök többször 2 óra alvással dolgozni 🙂

Iszonyat nagy elvárásokkal vártam a meccset. Éjjel ezen pörgött az agyam, mondom ha ez megvan PO runnal simán bejuthatunk a PO-ra. Erre kaptam egy hatalmas csalódást.

Értem, hogy a D szar volt, de a 10-0 után ők azért sokáig tartották magukat, nem tehetnek róla, hogy ennyire enervált, lassú O-nk van. Ma sajnos a támadófal is betlit tolt, de amit Cam leművelt... A passzai pontatlanok és a lassúak! Tényleg nem értem BB-t, ha egyszer Stidham megkapna egy olyan meccset, ahol már az elején működik a futás és nincs passzkényszerben nem hiszem el, hogy ne tudná lemenedzselni a meccset. Állítom, hogy egy 2005-ös Brady AFC döntőig vinné ezt a csapatot.

Sokadik benyomás: 

CN vagy nem lát vagy valami neurális problémája van és az agya lassan dolgozza fel az információt vagy be sem fogadja. Ha mégis felfogja mi történik a pályán akkor a távolságokat rendre nem tudja felmérni, tehát lehet hogy a szemébe is ment valami vagy a karja fáj, de akkor meg néha fogdosná. Utána meg ott csámcsog a pálya szélén, még csak véletlen se nézi meg a tableten hogy kit kellett volna megdobni. Kín szenvedés nézni a játékát (a nyertes meccseken is) pedig nagy reményeket fűztem hozzá. Van az a pont amikor el kell engedni ami nem megy, szerintetek az edzői stábnak mi az álláspontja ezzel kapcsolatban?  Remélem Stidham több lehetőséget fog kapni legalább kiderülne mire képes éles szitukban. Abban látatlanban is biztos vagyok hogy gyorsabban olvas és jobban dob mint CN. 

CN sajnos egy két lábon járó csődtömeg! A múltkor is irtam ,minél elöbb tünik el a csapatunktól annál jobb a jövönk szempontjából. Nem véletlen hogy a kutyának sem kellett ! Egy magamutogató ,öntelt , kiöregedett bohóc ! Most is bebizonyosodott " a stilus maga az ember" ! Remélem legközelebb Stidham lessz a kezdő irányitónk,ennél a teljesitménynél biztosan többet hoz majd ! Hajrá Hazafiak!

A nyilatkozatok oldalon írtam, hogy a Chargers meccset a Rams elleni meccs fogja beárazni, ha nyerünk akkor tényleg fejlődésben van a csapat, ha kikapunk, akkor egy szar Chargerst sikerült nekünk is megverni. Sajnos az utóbbi jött be. Nem láttam a meccset, de már nem is vagyok rá kíváncsi. 

Igazad van Arsenal és annak meg külön örülök hogy újra jelentkeztél , már aggódtam mi van veled !

Köszi, hogy hiányoltál. Igen vagyok, csak nagyon frusztrált, meg múltkor a chaten Increay megkérdezte, hogy miért vagyok olyan pesszimista, az óta nem merek nagyon írni. Persze ez vicc volt. 

Sziasztok!

Hogy őszinte legyek, én ezen a vereségen sem meglepődni, sem kiakadni nem tudok. Ennek oka, hogy a chargers elleni sima meccsen, sőt az elmúlt pár fordulóban már voltak nem túl biztató jelek. Az egyik, hogy a passzjáték mint olyan nálunk gyakorlatilag megszűnt. Férfiasan bevallom, én Newtonban amikor idejött, sőt még az első pár forduló után is sokkal többet láttam. Mostanra számomra kiderült, hogy passzjátéka már nincs, ha volt is valaha, a mobilitása meg valahol Carolinaban vagy a rehabilitációs intézményekben maradt. Prime időszakában sem volt az Nfl leggyorsabb eszű irányítója, de azt még a mobilitása kompenzálta. Mára teljesen nulla, örülnék ha azt írhatnám, hogy középszerű, de sajnos még az sem. Mondjuk ebben nincs segítsége sem, az elkapó és Te gárda borzalmas, Edelman öregnek tűnik, Harry sosem lesz még közepes wr1 sem, Byrd és Meyers pedig hiába 1-1 fellángolás, max wr3-4 szint. TE posztról inkább nem is írok. A futókban látok potenciált egyedül.

A védelem eddig szintén csalódás nekem, főleg a Secondary, az idény előtt nevek alapján és a tavalyi játéka alapján is top5nek tűnt, de hát nem azok. Az Lb sorban az van ami, bár tőlük nem vártam sokat. Ellenben a D faltól igen és eddig ők sem hozzák azt.

Az edzői gárdának bár vannak hibái, ebből a csapatból szerintem kihozzák a maxot. Csak egy fiktív játék : ha nálunk a Tampa edzői gárdája lenne, meggyőződésem, hogy 3 győzelmünk se lenne, ellenben a Tampa BB-ékkel sem 7-5 lenne, hanem mondjuk 11-1, rosszabb esetben 10-2.

Stidhammel úgy voltam az idény előtt, ha Cam elveszi az kezdő posztot kB annyit is ér. Most már megnézném a hátralevő 3 meccsen, úgysincs már mit veszíteni. Legalább kiderülne az offseason előtt, hogy teljesen off-e pali. Mondjuk Camnél kiderült, hogy igen, vele én jövőre nem számolnék. Sajnos a jó draft pozíció elúszott, szerintem drafton valamire való qb-t nem tudunk majd hozni, azt vagy csere vagy FA piacról kell intézni. Pénz lesz, az a kérdés kire és mennyit költenek, illetve a jelenlegi keretből kit tartanak meg, kiben látnak még potenciált. Ami biztos, hogy qb, wr, TE, Lb, pass rusher need van, de a Secondaryben is el lehet majd kezdeni nézelődni ki jöhetne a két Mccourty vagy Chung helyett. 

Halihóóóóóó!

Szerintem:

UP:

  • Idegenbeli TNF-n mi lehettünk a pihentebb csapat
  • Los Angeles – New England Patriots --- 24 : 48
  • We 're on 2021/22 season!

DOWN:

  • Belichik dupla maszkja alól az első két driveban nem hallatszott ki a taktikai utasítás a DEF részére, aztán levette az egyiket…

Newton nagyon lassú fejben, nem tud olvasni és nagyon dobni sem.

Az Öreg letette mellette a voksot tegnap. A kérdés csak az kitart e mellette jövőre is.Félek igen...

Szerencse hogy ezért a meccsért nem keltem fel.

 

Sziasztok!

Nem szabad kiakadni emiatt a meccs miatt szerintem. Alapvetően egy sokkal jobb kerettel rendelekező csapattól szenvedtünk vereséget, ahol van egy olyan edzői stáb is, amelyek nem a saját csapatuk ellen vannak. Az edzőknek és a játékosoknak le kell vonnia a tanulságot ebből a meccsből és el kell kezdeni koncentrálni a következőre. Azt gondolom, hogy azoknak az egyszerű foci kedvelő szurkolóknak, akik nem ásták bele magukat nagyon mélyen ebbe a szép sportba (én ezt a tábort erősítem) túl sok tanulsággal nem szolgált ez a meccs. Inkább megerősített dolgokat, amik eddig is láthatóak voltak. Néhány benyomás:
- A special team megint szép teljesítményt nyújtott. Szerintem az offense vagy defense dolgát megkönnyítették, hogy minél jobb mezőnypozícióból jöhessenek. Gunner Olsewszki és Jake Bailey ismételeten remek teljesítményt nyújtottak.
- A védelemnek voltak jobb és rosszabb periódusai. Úgy érzem ma ők is kicsit haloványabbak voltak. Nehéz megmondani, hogy megcsináltak-e elég jó játékot, hogy egy esetleges jó offense játék győzelmet eredményezhetet volna. Abban biztos vagyok, hogy a meccs elején óriási nyomás alá kerültek, hiszen folyamatosan pályán kellett lenniük a 0 offense teljesítmény miatt. A defense-nek sokszor kell idő meccsen belül, amíg alkalmazkodnak annyira a meccshez, hogy utána nagyon jól tudják limitálni az ellenfelet. Én ezen a meccsen is ezt éreztem, de mivel gyakorlatilag az offense nem birtokolta a labdát az első félidőben túl sokat, így nehéz dolguk volt. Ezt az egységet én nem temetném, egy kis éréssel és 2-3 új sráccal igen pofás kis védelem lesz ez jövőre.
-Az offense játékról a legnehezebb mit mondani. A csapatnak sajnos nincsen irányítója, legalábbis azt nem Cam Newton-nak hívják. Ismét borzalmas meccse volt, nagyon fájdalmas volt nézni. Volt pár jó passza a meccsen az igaz, de az bennem nem kelt reményt, mivel ezt leszámítva semmi értékelhetőt nem csinál a futónk. Emiatt én egyszerűen nem érzem fairnek elmarasztalni Byrd-Meyers-Harry triónkat, mivel sok visszajátszásból látszik, hogy jól elvállnak az emberüktől csak nem érkezik valamiért a labda. Tudom nem elit elkapók. Valószínűleg sokan el fogják mondani, hogy Newtont nem védte meg a fal. Hát, volt rá példa igen amikor igen keményen érkezett blokkolatlan játékos az arcába, de itt se reagált megfelelően (de ezt még el is fogadom, hogy benyelt sack lett a vége). Voltak olyan sackek, ahol túl sokáig maradt a zsebben, nem szabadult a labdától vagy meg se próbált onnan kimozogni. Ez megint csak érthetetlen. Szerintem az offense fal nem arra való, hogy 5-6 mp-ig is tartsa az ellenfelet. Sajnos Newton-nak sokszor ennyi időre van szüksége mire eldönti mi is legyen. A futó játék talán nem volt vészes, Harrisnek ma is volt pár szép pillanata. Sajnos teljesen feltöltött box ellen nehéz futni. Egydimenziós csapat vagyunk. Egy futás orientált csapatnak is kellene rendelekeznie jól működő passzjátékokkal amikkel meg lehet törni azokat az ellenfeleket is, akik csak a futást akarják elvenni.

Végül elszeretném mondani én is a véleményem irányító kérdésben. Én Newtont jövőre maximum 2. számú irányítónak tartanám meg, és akkor is csak nagyon kevés pénzért. Ennyit ér most szerintem, és benne már a potenciál is kevés. Én most Stidhamet nevezném ki kezdő irányítónak a szezon hátralevő részében. Nem lehet megnézni mire képes, ha csak garbage timeban játszik.. BB bár nem ilyen, de én attól is tartok, hogy Newton kicsit inkább már a nevével szolgál rá a kezdő pozícióra. Stidhamnek ha kezdőként készülhetne a meccsekre, nyugodtan vezethetne drive-okat, még az is lehet hogy elkapná a fonalat. Igazából már csak erre a kérdésre kellene megkapnunk a választ a szezonban, minden másra már kb sikerült. Persze jó lenne jövőre egy nagyon jó irányítót a csapatbna tudni, de szerintem az első kör közepéről is lehetne hozni vagy FA-t piacról egy olyan embert, akivel egy konzinsztens támadójáték összerakható lenne. Newton abszolút alkalmatlan erre, ez már kiderült.

Hajrá a szezon további részére, és csak pozitívan!
 

Figy, te most tényleg leírtad, hogy a 8 db.SuperBowl gyűrűvel rendelkező, a sportág messze a legjobb és legeredményesebb edzője Bill Belichick a saját csapata ellene van? :D 

Megértem, hogy frusztrált vagy a vereség miatt de azért ne már... :)

Ez most egyáltalán nem értem. Főleg, hogy azzal indítottam a mondandómat, hogy nem szabad kiakadni a meccs miatt.

Igen, értem már. Bocsánat, itt sikerült ezekszerint kicsit pontatlanul fogalmaznom :) . Ezt inkább azokra az ellenfeleinkre értettem, ahol az edzői stáb tényleg a saját csapatuk ellen van sokszor, például: jets vagy chargers.

Én azért azt gondolom, hogy nagyjából 10 évente belefér egy-egy playoff nélküli év, persze nagyon sajnálom, de be kell látni hogy ebben a ligában nem lehet állandóan jónak lenni!

Elnézve két barátomat, az egyik Tampa a másik Dallas drukker, hogy ők mit szívnak minden évben!:)))

Oké a Tampa most mèg úgy ahogy...

Rám igazán nem lehetett panasz. Bár a meccset élőben nem néztem, de kétszer voltam bent a lányomnál mert inni kért. (Ha valaki nem érti mi ez, ne csodálkozzon, ez a Chargers elleni meccs chates szurkolóinak szólt ;) )

Sziasztok,

a Chargers utáni eufória után ez a vereség nem esett jól. :) Érzésem szerint mind az offense ill defense tudása alatt teljesített, kritikus szituációkat nem sikerült most sajnos megoldani, fizikálisan vagy mentálisan nem álltunk készen erre a meccsre.

Tudom, csak feltételezés, de ha nem megyünk neki a 4th down-oknak hanem az fg-ket értékesítjük akkor a végén még akár szoros is lehetett volna. :)

Irányító kérdés kapcsán szörnyen unalmas ugyanazokat a butaságokat olvasni, tételezzük fel, hogy BB, JMD illetve Ernie jobban tudják kivel érdemesebb kezdeni, illetve kivel magasabb a nyerési potenciál.

Ez nem fog változni ameddig Cam itt van, csak ameddig az ellenszenvessége a fő mozgatórugó addig egy eszmecsere sem releváns érdemben, tehát nem is kell felvenni. Mindenki látja, hogy valami nem klappol a passzokkal, én is üvölteni tudnék egy ilyen pick6-nél, de ettől még Ő a qb jelenleg, még ha nincs jobb alapon is.

A L nem azért lett L éjjel mert volt 1-2 kacsája hanem azért mert 200 yardot futottak ellenünk nem egész 3 negyed alatt, plusz a támadófal szörnyen játszott. Persze, néha volt idő, lehetőség, egy Wilson, Mahomes lehet, hogy szorossá tette volna abból a párból, CN nem az a szint, tudjuk, látjuk. Vagy amikor egymás után kétszer 3 yardról behívjuk ugyanazt a játékot, amiről a 87 éves öreganyám tudja, hogy az fog következni. Akkor is, ha bemozgat két elkapót. Vagy mert White-ra hívjuk pont akkor a 2nd&goalt. Komolyan, ne már... Imádom, szeretem, nem felejtjük az Atlanta ellenit, de kicsi és rohadt lassú már ehhez, plusz kontakt előtt lefekszik 10-ből 9-szer. Akkor már gyömöszöljünk Johnsonnal egy FB futást, aztán tolják vissza, sok sikert. Nem értem miért nem csináljuk soha. Kurva élet, hogy meglepődtek volna.

Szóval Cam csalódás, persze, hogy az. De a fentieket se feledjük, ha visszagondolunk, miért lehetett ez ilyen már-már megalázóan tükörsima.

Sajnos az idén „kétarcú” Pats-ből a rosszul játszó vesztett péntek hajnalban… „Szita” falak, „nyámnyila” védők, tragikus QB játék, momentumok „elherdálása”, RZ tehetetlenség stb. Szinte kirívó volt CB M.Bryant erőszakossága (JMC utód?). Örülök viszont, hogy Harry javulgat, és legalább Goff-ot Uche vezérletével többnyire megfogtuk. Most már fogalmam sincs, hogy a hátralévő meccseken melyik csapatunk fog játszani, már csak ez az „izgalom” maradt...Eh…:(

Minden az én hibám. A Chargers meccset végignéztem, emiatt viszont nem voltam hajlandó éjszakázni, vagy felkelni :)

Összegezve: A 14. fordulóig volt esélyünk a PO-ra egy már augusztusban káosznak tűnő szezonban. Nincs acélos keretünk, a covid is csúnyán betalált minket, ami legalább két meccsünkbe került. Ez van. Az NFL csapatok 80%-ának ilyen az élete. 1-2 év fent, 1-4 év lent. Nekünk jóval több jutott az elmúlt 20 évben, de olyan csapat is van, akiknek szinte semmi.

Abban sem vagyok biztos, hogy nem erőn felül teljesítettünk, annak meg különösen örülök, hogy BB fejében meg sem fordult az 1/1. Pont ilyen az én csapatom!

Remélem, jövőre újra jók leszünk, mert piszok kemény lesz a csoportunk. Én már látni vélem az új generációt.

Aki tud és akar fejlődni, az maradjon, aki nem, az menjen.

Mikor régebben focimecsre jártam, ilyenkor azt kiabáltuk kórusban: qrvagyenge...

Sziasztok!

Sokan csalódásként látják ezt a vereséget és a playoff-tól való búcsút. Csalódás csak a végeredmény miatt és a futás elleni puhány védekezés miatt lehet .Tudhatta mindenki,hogy csak bravúrral és hiba nélküli játékkal tudtunk volna győzni. Védelem 17 ponton tudta tartani a Rams-t,ami szerintem nem rossz teljesítmény,de az offens azt hozta ami sajnos várhattunk.Körülményes,kiszámítható játék.Egyszerűen a falunk nem tudta tartani 4-5 mp-ig Donaldékat.CN nem képes a gyors passzos játékra és ezt nagyon jól tudta az ellenfél is. Igazából az az érthetetlen,hogy az edzői stáb is tudja ,hogy CN-el ennyire vagyunk képesek ,akkor is csak erőltetjük.Semmi kreativitás,kiszámítható játékok.A kivitelezésről meg ne is beszéljünk. Talán még idén valami sejtelmes sérülés miatt CN IR-re kerül és Stidamat is láthatjuk akkor még három mérkőzésen.Veszíteni valónk már úgy nincs. Jövőre meg bízzunk benne ,hogy CN másik csapat szurkolóit örvendezteti meg a játékával.

Lehet nem értetek majd egyet velem, de szerintem a védelem valahol megtette a magáét: 17 ponton tartotta az ellenfelet. Igen, sokszor nyelték a yardokat, mint kacsa a nokedlit, de pontot nem engedtek sokat.. Arról nem tehetnek, hogy a támadók nem, hogy nem szereztek pontokat, még adtak is az ellenfélnek...

Idegenben, ha 17 ponton tartod az ellenfeled, az abszolút nyerhető meccs kellene legyen.. 

Mivan?:) Kb erről szól már 2 napja az egész, hogy az O-t ekézi a többség:) Szóval egyetértünk veled. Főleg ugye, ha a támadók folyton pontot szereznek, az az ellenfél támadóira is nyomást helyez, meg a védelem is pihenhet addig. Olyan egyébként szerintem már nem nagyon van, hogy a védelem önmaga képes megállítani egy O-t, ahhoz kell az O gyengélkedése is.

Azt hiszem elég aktuális ez az augusztusi hozzászólásom:

"Croaker küldte be 2020. 08. 28., p - 10:56 időpontban

Szerintem pont a 2-2,5 mp es passzok hiányából lesz gond. Főleg úgy, hogy mindenki a támadófalat istenítette, illetve hogy mekkora erősség az összeszokásuk stb (még Cannon opt out előtt).

A baj csak az, hogy a támadófal "jóságának" mibenléte erősen abból adódott, hogy addig tudták tartani a védőket, amíg Brady ilyen gyorsan passzolt. Hosszabb játéknál emlékezzünk rá, hogy volt, hogy 2 (3) védő megverte az 5 falemberünket, nem egyszer, nem kétszer. 

Na most itt van CN, teljesen más stílus, nem tud (olyan) gyorsan dönteni, ráadásul futkározik is, teljesen más játékstílus. Így szerintem el lehet felejteni azt a múltbeli jó tapasztalatot, hogy jó a támadófal, mert most teljesen másra fog kelleni a fal, mint eddig.

Ettől még lehetnek jók, de nem lehet borítékolni semmit!"

Ezen a meccsen sajnos egyértelmű volt, hogy a támadófal nem tudott lépést tartani az ellenféllel, nem tudtak elég időt biztosítani a körülményes és lassú Newtonnak, aki nem vette észre az üres elkapókat sem olykor olykor. A futása mint az ólomkatonának, hol van a régi frissesség? A 4th down & goal-nál aki nem tudta hogy ő fog futni, az eddig valószínű csak szinkronúszást nézett, bár még ott is nagyobb az összhang :) 

Persze, lehet futni, és arra felhúzni egy meccs tervét. Na de a Rams a 3. legjobb a futás ellen. Persze, a passz ellen is harmadikok, de még így is 198 yardot engedtek levegőben átlagosan. Na de két hete a csere Nick Mullens, aki 18 meccsen játszott életében, 252 yardot passzolt. Pedig azért a 49ers sincs eleresztve játékosok terén. Legyen ez az én "bűnöm", de Deebo Samuel mellett talán csak Juszczyk neve emelhető ki szerintem a gárdából aki elkapott azon a meccsen, nekem sokat nem mond a többi játékos neve. 

Szóval összegezve nem bánnám, ha nem egy egysíkú, egydimenziójú futó csapat lennénk. Kiszámítható, borítékolható hívásokkal, szemet bántó passzjátékkal. Szerintem nem lehet elmenni amellett, hogy az irányítónk 5 meccsen 120, 4 meccsen 175 yard alatt teljesített, és csak három olyan mérkőzés volt, ahol NFL szinten elfogadható teljesítményt tudott felmutatni (397/274/365 yard). 

Mert tök jó dolog a statisztika, és azt mondani, hogy 181 yardot passzol átlagosan, de ha levesszük ezt a három kiugró eredményt, akkor a maradék 9 meccsen az átlaga 126,2 yard. Nem valami pazar.

Jó, mondhatjuk, hogy fut is. Vagy figyelnek arra, hátha fut. Ezzel megint az a bajom, hogy van kiemelkedő yardos meccse (75/47/76/54/46/48 yard), de ha megvizsgáljuk a többi meccset jobban, akkor nem minden olyan szuper. 

  • 9 kísérlet 27 yard.
  • 5 kísérlet 19 yard
  • 10 kísérlet 16 yard
  • 11 kísérlet 21 yard.
  • 3 kísérlet 6 yard.
  • 7 kísérlet 16 yard

Tehát 6 jó meccs, 346 yard, 68 kísérletből,  5,08 yardos átlag, 8 TD.

Aztán van 6 gyenge meccs, 105 yard, 45 kísérletből, 2,33 yardos átlag, 3 TD. Brady karrier átlaga a rengeteg meccs végi térdelés mellett is 1,7 yard :D 

Komolyra fordítva szerintem CN futása, védő lekötése a potenciális futásával messze túl van értékelve. Pontosabban akkor érne valamit is ez a skill, ha mellette tudna értékelhető passzjátékot produkálni. Mert ezt a teljesítményt egy Blount típusú erőfutóval is lehetne hozni. Nagyon kevés játék van CN-ra felrajzolva, a legtöbb futás az csak rögtönzés, amivel elér 1-2-3-4 yardot jobb esetben. Csak ezzel az a gond, hogy sokkal több kárt okoz a "tökölődéssel", jön a sack esélye, a védők beleütnek a labdába, kezébe, mert lassú. Tehát annak a hozadéka, hogy tud futni bőven elvész azzal, hogy lassú, lassan olvas, és rosszul is passzol mellette.

Nekem személy szerint egy futni is tudó irányító az nem ilyen. Murray példának okáért tud futni (102 kísérlet, 665 yard 10 TD!), és még passzolni is tud (248,9 yard/mérkőzés 22 TD!). 

Szóval nálam a (z ELVILEG) futni (is) tudó CN előnye messze nem kárpótolja azt a veszteséget, amit a gyenge passzolásával okoz. 

Remélem jövőre nem vele számolnak, és lesz jobb opció!

Amennyiben csak az augusztusi hozzászólásodat másoltad volna ide esetleg megerősítve azzal, hogy a „jóslatod” lényegében bevált, nem írnék most semmit vagy esetleg egy +1-et. Amit azonban utána írtál, az a statisztikai manipulációk gyöngye, felháborító számomra és méltatlan Hozzád.

Én úgy gondolom, hogy szezont szezonhoz, karrier stat.-ot karrier stat.-hoz illik hasonlítani és nem pl. 6 meccs produkcióját közel 300-hoz! (még szmájlival sem, mert az igaztalan gúnyolódásnak hat!)

Apropó Mullens 252 yard-ja. Minden Idők Legjobb Irányítója, elit kiszolgáló személyzettel 216 yard-ot 2TD-t passzolt a Rams-nek, oszt mégis kikapott a csapata. (CN 119) Most akkor hogy van ez? Ugyan már, ez a példa nevetséges. Minden meccs más, a passzlehetőségek és a yard mennyiségük szempontjából is. Ugyanez érvényes a futásokra is.

A 178 cm-es szélsebes Murray-t, aki azért a 94 kg-jával akár a falemberek hónalja alatt is el tud futni, összehasonlítani a rövid yard-os erőfutó 196 cm-essel méltatlan, főleg, hogy az utóbbinak nincs se Hopkins-a se Fitzgerald-ja. (Így a tény, Murray 10/10, CN 5/11, azaz nem számottevő különbség.)

A CN-tények erre a szezonra pedig a következők: futott TD-k a QB-ek között top1, futott TD-k valamennyi játékos! között top3!, awg: 4 yard (karrier awg: 5,1!), passzolásban, passzolt TD-kben, INT-ekben a liga végén kullog (az utóbbi stat.-nál előkelő társaságban.). Ebben a szezonban ilyen. Nem kell szeretni a játékát, Én sem vagyok elájulva Tőle, a PO kompetens, elit védelmű Rams ellen valóban gyengén játszott, de manipulált stat.-okkal sem kellene illetni. (Egyébként a RB-corps-unk legjobb erőfutója (ez van!), és jó erőfutóktól meg nem hemzseg a liga.)

Irigyellek hopi az a helyzet. Ha neked az a legnagyobb szívfájdalmad az általam fent leírtakból, hogy egy kb. lényegtelen, és poénból odaszúrt Brady-féle mindenki által ismert teljesen lényegtelen statisztikát odaszúrtam CN idei gyenge meccseken bemutatott teljesítménye mellé, akkor irigyellek, de tényleg.

Mullens-féle kommentedhez: az a különbség, hogy míg Mullens passzolt 252-t, a csapat még futásban is hozzátett 112 yardot. Newton passzolt 119-et, és a csapat futott 107-et. Látod a különbséget? Egyik irányító tudta segíteni a csapatát passzokkal, a másik nem. Ha már Bradyt idehoztad, akkor az megvan ugye, hogy Brady egyszer maradt 200 yard alatt (GB ellen, de akkor is nyertek 38-10-re), míg Newton háromszor jutott egyáltalán 200 yard fölé? Ne vicceljünk már...És most ne gyere nekem azzal, hogy más a "kiszolgáló személyzet".  Newton 5 db TD-t passzolt. Ötöt! 12 meccsen! Egy irányító! Futott 11-et? Tartunk 16 TD-nél amit hozzátett a csapat pontjaihoz. Még ha össze adom a passzolt és futott TD-t, akkor is csak a 20. a QB-k között úgy, hogy a többi QB-nak csak a passzolt TD-it számolom. De ha már hozzáadom másnak is a futottat, akkor előzi Bridgewater (10 meccs alatt), egálban van Burrow (10 meccs alatt), tehát már csak a 21/22. QB Newton. Ez számomra ebben a passz orientált NFL-ben elfogadhatatlan.

Azon meg egyenesen felröhögtem, hogy kiveszed Murray számaiból Hopkins és Fitz TD-jait :D Még te beszélsz méltatlan dogokról és statisztikák manipulálásáról? Kinevetteted magad. 

Ja és még egy. Miért hasonlítottam össze Murray-t CN-al? Mert az volt itt a mondás, hogy idejött CN, aki hatalmas futás veszélyt okoz, ezért majd jól fellépnek rá, és majd leköt egy védőt. A fenti példákkal elég jól illusztráltam, hogy többet vesz el a csapattól azzal, hogy nem tud értékelhető passzjátékot felmutatni, mint azzal, hogy fut közeli yardos szituációkban, amikor egy erőfutó is megtenné ezt 11 TD-t! Erre hoztam fel, hogy egy futni IS tudó QB az ott kezdődik, hogy fut 55,4 yardot meccsenként, fut 10 TD-t, és hozzá még passzol IS 248,9 yardot meccsenként és 22 TD-t letesz az asztalra. 

Szerintem ezt itt fejezzük is be, mert ez a reagálásod eléggé mellément szerintem. 

Nyugodtan irigykedjél, poénkodjál (igaztalanul) egy játékosunk kárára és röhögcséljél (Te írtad így!) tényeken és válogassál a számodra kedves statisztikák közül és továbbra is mellőzed a számodra nem klappolókat. Sőt, a hozzászóló lényeges mondataira meg továbbra se figyelj. Én is befejeztem.

Azzal teljes mértékben egyetértek, hogy Newtonnal nem működőképes a passzjáték. Egyedül a Murrayről szóló rész nem tetszik, mert azért ő elég távol áll a jól passzoló irányítóktól. Persze jobb benne, mint Newton, de azért valljuk be, ez nem nagy teljesítmény.

Pont ez az én fájdalmam is, hogy még Murray is ennyivel többet tesz hozzá. És most Croakerrel kell egyet értsek (ne hari hopi46). A mi elkapósorunk lehet nem veretes és nem bizonyított eleget, de idén amikor kellett, ők ott voltak (lettek volna...). Hol Byrd, hol Meyers és ha odadobták ahova kell, lám-lám még Harry is. Amit kellett, elkaptak. Idén érzésre (hangsúlyoznám, mert statot most nem néztem) kevesebb a dropok száma mint az elmúlt 1-2 évben, illetve jelentősen nőtt (szintén érzésre) az elkaphatatlan passzok száma. Ez számomra azt adja ki, hogy az elkapóink tudnának elkapni, ha oda lenne dobva nekik a labda amikor kell. (A visszanézések számomra meggyőzően alátámasztják, hogy a WR-eink igenis tudnak szeparálódni. Ha nem is ligaelit szinten, de NFL szinten igen, aminek bőven elegendőnek kellene lennie.) Én bízok és hiszek továbbra is! Go Pats! :)

Már MINDENT IS megírtatok előttem, nekem egy érzés csak:

ÉRZETRE Stidham játéka gyorsabb, lendületesebb, merészebb volt abban a 10 percben, amíg láttuk. Őt szívesebben nézném, szerintem elég jól passzol (Cam néha), tud futni (Cam is)  - még akkor is, ha időnként rossz döntéseket hoz még (Cam is, naná), néha dob INT-et, (Cam is. naná). Persze nyilván BB tudja, miért nem váltott még, ezeknek meg szokott lenni az oka.

Viszont Stidham ebben a szezonban tudna ÉLESBEN, gyakorlatilag tét nélkül tanulni, van még 4 meccs, az rendkívül hasznos lenne neki éles csapatok ellen, nem pedig pre-season közben a tartalékok tartalékaival bohóckodni. Camnek meg a csapatnak meg már mindegy. Én nagyon meglepődnék, ha Newtont BB itt tartaná még egy szezonra anélkül, hogy KOMOLY fejlődést érne el (ami mellesleg nagyon nem látszik az eddigi sok meccs alatt, sőt, szerintem egyre problémásabb a játéka).

Szóval szurkoljunk azért, hogy valami állítsa át BB agyát Stidham bevetésére!

GOOO PATS!!!

Inkább kérjünk egy cikket a kedves szerkesztőktől a (számunkra is) elérhető (draft +FA) irányítókról, hogy kitaláljuk ki lesz a kezdő QB jövőre.:) Stidham csak azért tetszik sokaknak szerintem, mert hasonlít TB-re amit játszatnak vele... de attól tartok ő már leírta magát a vezetésnél az eddigi szereplésével vagy ki tudja mivel. Mindenesetre sok okunk nincs feltételezni, hogy komoly szintet tudna hozni. Ettől akár idén játszhatna is... de azért láttuk már játszani. 
CN rosszul játszott, de sokkal több nem várható tőle, ezt láttuk eddig is. Szerintem a play hívások rendkívül konzervatívak voltak, erőből akartunk megverni egy jobb csapatot, pedig kb. az életéért küzdött a csapat. Ennél sokkal jobb gameplant is láttunk idén, erősebb csapatokat is megszorongattunk. Az INT-es play is fájdalmas volt... dupla playaction Donaldék ellen. Szerintem CN- nek ott nem sok választása volt a playben, mint a screen playekben általában. Jó olvasás és kiváló védőmunka volt, amit más irányítók is simán benéznek. Aztán lehet tévedek, nem sokat számít a csapat és CN teljesítményének megítélésében.:)

Minek??? Szerintem már tök mindegy, hogy ki irányt. Ki lehet próbálni őt, de remélem nem vele képzeljük el a jövőt? Ha ez a gyerek akkora tálentum lenne, nem hozták volna ide Fogtündért az Öreg, meg többet játszatná. Szóval jöhet szerintem ő is, de én nagyon várok egy új Bradyt a drafról.

Az utolsó mondatod vége alapján csodára vársz, de hát az Nálunk már közel 20 évig megvolt. Én pragmatikusabbnak gondoltalak. :)

Sajnos egyet kell értenem... vannak csapatok akik évtizedekig keresik az igazit. Egy jó és szerethető irányítóval én kiegyeznék. Fitzmagic kell ide! Kár, hogy 20 INT/szezon alatt nem áll meg.:)

Hopi!

Nem csodára vágyok, Brady sem csoda volt egyből! Egy olyan irányítót várok, aki köré egy csapatot lehet építeni. Mahomes nem kellett a Bearsnek, de kellett Kansasbe és milyen igazuk lett. Aránylag jó kis csapat épült köréje. Így lesz szerintem Buffalóban is. Hasonló irányítót várok a drafról. Felőlem jöhet a 6. körből csak találjunk már egyet. Az viszont biztos, hogy a folyamat azért lesz lassú, mert majdnem teljesen új csapat kell, minden csapat egységben

Mahomesszal azért az elején nem volt mindenki ennyire boldog. Oké, azt tudták, hogy a hosszú labdákban verhetetlen, de rengeteg olyan hibája volt/van, amik eddig nem jöttek ki talán NFL-szinten amitől féltek + ugye ahogy írod is, az elkapók is a stílusához passzolnak. Buffalóban még érdekesebb a helyzet, ott sokak szerint pont a legkevésbé oda illő irányítót hozták a draftról, aztán mégis úgy tűnik beválik Allen. A végével nem feltétlen értek egyet, azért ez nem egy 2-14-es csapat. 6-7-tel állunk úgy, hogy 3 meccset gallyra vágott a COVID, Newton többnyire gyengén játszik stb. Szerintem egyáltalán nem kell 0-ról rebuildelni, van egy jó OLine, sokoldalú futószekció, fiatal játékosok a védelemben, akik azért idén megmutatták, hogy lehet rájuk építeni.

Azért jövőre sok embert meg is kell fizetni. Pl O-line-ból FA lesz Thuney, Andrews, Eluemunor. Ki tudja visszavonul-e (azt hiszem rebesgették is) Cannon.  

Aztán a védőfalból FA lesz Butler, Guy. Na meg eléggé borsos lesz JC Jackson ára is vélhetően. A futók közül White érdekes kérdés lesz hogy marad-e/marasztalják-e. Burkhead sérült, szegény lehet marad olcsóért. Akar-e még játszani/megtartja e a csapat Chungot? Aztán FA még Folk, Simon, Bethel, JMC a nagyobb nevek közül.

Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy már az sem lesz olcsó, hogy ugyanezt a csapatot visszahozzuk jövőre, és ugye az látszik, hogy ez így kevés. Kell frissítés TE, WR és még egy halom posztra kell erősítés. És a legfontosabbat (és vélhetően ha nem draft, akkor a legdrágábbat) a QB posztot nem is említettük.

Talán kedvez a csapatnak a szűk cap space, ami más csapatnak vélhetően jobban fáj, mint a Patriotsnak. Szerintem ez még izgalmasabb offseason lesz, mint a tavalyi/idei.  

A csökkenő sapka alapvetően írja át azért a szerződéseket szerintem, rengeteg csapat nem fog tudni megtartani fontos FA-ket. Azokból akiket felsoroltál szerintem Eluemunor, JMC, Chung offolható, Simon szintén (max nagyon apróért), Folk se viszi el a sapka felét, Cannon visszavonul. Thuney/Andrews kérdés, ahogyan White is, Burkhead szerintem ha marad, akkor szintén olcsón, egyébként pótolható. JC-t meg fogja szerintem fizetni BB. WR nyilván kell majd, TE-ben egyáltalán nem vagyok biztos, a rookiekkal várjunk még azért. QB nyilván. DT-ben szerintem nem marad mindkét játékos. HT visszatér(?). Az idei drafton azért jópár használható játékos jött, Uche, Dugger, Onwenu, tavaly Wino, én Harryvel is várnék minimum az újoncszerződése végéig. A sapka most nem ellenünk lesz, ez pedig azért hagy mozgásteret az FO-nak.

Végre mindenben egyetértünk ;) Az tuti, hogy nagyobb lesz a merítési lehetőség, nagyobb lesz a szabadrablás a cap space miatt. Általában ebben jók vagyunk. Kérdés, hogy mennyit visz el (ha meg akarjuk tartani) Andrews+Thuney+JC+Folk+White ötös, de főleg a JC+Thuney páros nyom nagyot a latba. 

Aztán BB útjai kifürkészhetetlenek, lehet másképpen reagálja le a csapatok, ellenfelek irányítóinak és védőinek az idei változásait, mint mi fotelszurkolók gondolnánk ;) Illetve még az O-falhoz annyi a véleményem, hogy az ideiben még nagyon látszott Scar (áldásos) kéznyoma, kérdés, hogy jövőre ha változik a fal összetétele, az új irányelvek milyen falat szeretnének inkább kialakítani (futást és futó(sabb) QB-t támogató, vagy inkább zsebirányítót védő). Utóbbinak örülnék ;)

JC Jackson vagy kap a Pats számára tetsző hosszú távú szerződést, vagy pedig egy első körös RFA-tendert kb 3 millióért. 

Mondjuk az eddigi játéka alapján, egy első kör végét egy cap space-el jól álló és CB hiányos csapatnak akár meg is érhetne.

Szerintem a felsorolt öt játékosból három marad biztosan, de inkább négy Folkkal, aki nem fog túlságosán sokat számítani a fizetéseknél. A támadófal összetétele sem fog szerintem emiatt érdemben változni + amit tudnak azt nem feltétlen felejtik el, sőt :) meg ugye azt sem tudjuk, hogy Popovich és Bricillo hogyan dolgozik, mennyivel másabbak mint Scar mester volt:) A végére a QB-khoz csak annyit, hogy a tipikus zsebirányító, mint olyan kb nem létezik, manapság már minden QB-nak mobilisnak kell lenni valamilyen szinten, hogy szóba jöhessen a ligában, Brady-féle gepárdok nem kerülnek már ki egyetemről - legalábbis én nem igazán látok ilyen tendenciát :) Persze felfogásban különböznek a Murray/Watson-félék egy Darnold/Jonestól, de nincs akkor szakadék már az irányítók között, mint 10-15-20 éve:) Mind lábon, mind levegőben veszélyesnek kell lennie, akkor tudja igazán próbára tenni a védelmet, persze az arányok a meghatározóak:)

Annyiban mindenképp más lesz, hogy tudjuk, mire kell készülni, nem lesz komoly váratlan faktor, mint idén márciusban (ugye a Brady kategorikus nem, ami lesokkolta az egész Franchise-t, bármit is nyilatkozott bárki azóta).

Nem bánnám, ha az irányító kérdés oldódna meg elsőként, így igazítható ehhez a támadófal összetétele is. Magad mondtad és látjuk is, hogy ez Bradyhez igazított o-line, mozgékony, könnyebb, futást jól segíti, pass protectionben 1-3 másodpercig elit... És ennek azért megisszuk a levét idén bőven.

Az pedig, hogy BB mihez kezd a rászakadó "bankkal"... alig várom! De unalmas aligha lesz a free agency első 1-2 hete :)

Nem szeretnélek elkeseríteni, de a Patriotsnál amióta BB itt van nem a tét nélküli tanulás a cél, hanem a GYŐZELEM, így amit írtál, hogy Camnek meg a csapatnak már mindegy, egyáltalán nem állja meg a helyét. Biztos vagyok benne, hogy a maradék meccseknek is úgy fogunk nekimenni, hogy a lehető legnagyobb, legjobb esélyünk legyen a W-re.

Hidd el Stidham kezdene, ha BB, Ernie illetve JMD úgy látná, hogy vele nagyobb esélyünk volna a győzelemre. 

Túl sokat stresszeltek az irányító poszton, véleményem szerint sokkal inkább a WR illetve TE szekció szorulna erősítésre. 

Tényleg ne haragudj azért amit most írok, de CN idei QB (nem időnkénti rögtönzött futó) teljesítményét látva én is az irányító posztjára vagyok a legkíváncsibb, bár mindenféle stressz nélkül. WR persze hogy kell, az nem is kérdés, a friss, ropogós idei TE draftoltjainkkal pedig még megvárnám a jövő évet (jelenleg semmit nem tudunk róluk). Persze nem Gronkot és Kelcet fogjuk várhatóan jövőre látni bennük. Viszont aki emlékszik Gronk és Hernandez első évére, Hernandez kevesebb meccsen több passzt kapott el mint Gronk (mondjuk TD-kben Gronk nyert), azaz senki nem tudta volna megmondani akkor még, hogy Gronk lesz a következő évtized “minta TE”-je. Go Pats! :)