Első benyomás - 14. hét: Patriots @ Steelers

Kép
EB

GYŐZELEM! Aki felkelt/fennmaradt a hajnali találkozóra, olyat láthatott, amit idén elég ritkán: Patriots-győzelmet. A mérkőzés első félidejében a támadósor végre pontokat tudott szerezni, a védelem pedig végig jól játszott, így 21-18-ra győzött a Pittsburgh Steelers vendégeként a Patriots.

Alapvetően mindenki egy kevéspontos, szoros, futójáték és védelem által dominált meccset várt, ehhez képest a második negyedben 21-3-ra vezetett a Patriots. Ez nagyban volt köszönhető a feljavuló offense-teljesítménynek és a védelemnek is, amely rövid pályát biztosított a támadóknak a labdaszerzés után. Bailey Zappe a tavalyi formáját hozta, végre JuJu is szép elkapásokat mutatott be, Hunter Henry pedig szülinapja alkalmából zseniálisan szerepelt. Természetesen az igáslovat - Zeke Elliottot - sem lehet kihagyni, Stevenson kiesésével, szinte csak ő játszott RB-ként - méghozzá elég jól, kimondottan a passzjátékban jeleskedett.

A félidőben 21-10 volt az állás, a második félidőben a támadósor sokkal inkább emlékeztetett az elmúlt hetek offensére, sem a földön, sem a levegőben nem igazán tudott haladni, ráadásul jött egy felpattanó labdából egy INT is. Ebből még nem, de a következő drive után blokkolt puntból már tudott szépíteni a hazai csapat, így három pontra fel tudtak zárkózni, úgy hogy az utolsó negyedből alig telt el idő. Az viszont - akárcsak a harmadik negyed - elég gyorsan lepörgött, egyik támadósor sem tudott mit kezdeni a védelmekkel - még akkor sem, ha egy-egy megvillanásra mindkét oldalról futotta.

A Steelers a two minute warning előtt véleményem szerint több óriási hibát is elkövetett, 4&2-re rá kellett menniük a félpályánál, csak éppen az előző játéknak túl korán lett vége, így nem tudták átbeszélni, mi is lenne a jó hívás. Jött a hosszú passz, ami nem sikerült, így a Patriots lezárhatta a meccset. Majdnem sikerült is, de Elliottot és Zappe-t is megállították fél yardon, így 15 másodperc alatt kellett volna csodát tennie Trubiskynek - ez nem sikerült.

Ezzel a Patriots 3-10-zel áll, ám a draftpozíciót ez a győzelem nem befolyásolta, még mindig a második pick a csapaté a 2024-es NFL Drafton. Jövőhéten vasárnap a Kansas City Chiefs érkezik Foxboroughba, előtte viszont ezen a héten szombaton rendezik meg az Army-Navy meccset Foxboroughban, aki szeretne egy kis oldschool focit látni, annak mindenképpen tudom javasolni.

Hozzászólás

Azért csak vidámabban indulok így dolgozni.:) Szerintem egyébként all time rekordot állított fel a csapat az egy szezonban végrehajtott sikertelen QB sneak kísérletekből. 
Akik szomorkodnak a győzelem miatt (furcsa ezt kimondani), azok hibáztassák a bírókat, a végén jött tőlük némi segítség. 

Egyébként igen, ez rettenetes. Konkrétan miattunk nem lesz betiltva kb a tusspuss, mert igazoljuk, hogy levédekezhető 😃

Nekem sajnos megint csak a 2. félidő jutott, de remélem majd az összefoglaló kárpótol. Végre egy győzelem, de furcsa ezt leírni. 🤷

Bármennyire is örülök egy győzelemnek, kiváltképp, hogy  a Steelerst győztük le, azért remélem a 2. pick megmarad.

Végig azon gondolkoztam, hogy a Steelers a 7-5-ös Pats. Teljesen hasonló problémák, amik igazából nem is a felszín alatt léteznek, mégis 7-4-ig vitték valahogy szerzett yardok és qb teljesítmény nélkül. Az elmúlt 2 hetük után ott sem lennék szurker.

A második félidőben azért rendesen rajta voltunk, hogy ez is L legyen de nem bánom, hogy kivételesen nem jött össze.

Ezt írtam múltkor, hogy itt ez a Steelers (is) és ők a PO-ért küzdenek mi meg nem. Ha egész évben csak ennyi támadójátékot toltunk volna, most kb 6-7-tel állnánk! De ahogy mi sem, úgy a "Vasas" sem igazán PO csapat, de valakinek be kell jutnia oda :)

Amúgy tényleg aki nem látta, érdemes megnézni az első félidőt, olyan patset láthatott amit nagyon nagyon régen nem. Jó a másodikat felejtsük el és az ST-vel kezdjünk már valamit, mert megint majdnem elkúrták. Azért félpályáról rúgja már el a punterünk a 10 yardoson belülre!

Nem hiányzott ez, főleg úgy, hogy a meccs második fele megint teljesen homály volt...

Értem mindenki fanyalgását, aki félti a draft pozíciónkat, de tegnap éjjel az első félidőt végignézni igazi Pariots élmény volt, amiben már nagyon régen nem volt részünk. Erre a szurkolóknak nagyon is szüksége van, mert megreccsent a hit a csapatban, és persze én is úgy ültem le nézni, hogy megint fogjuk a fejünket a támadóoldal tehetetlensége láttán. De azok a passzok meg elkapások - ó anyám, mennyire jó volt!!!! És jé, JuJu nem felejtett el teljesen helyezkedni meg elkapni, Zappe meg olyan passzokat adott, hogy csak pislogtunk. Ugyebár a múlt héten még az ötyardossal is baja volt, most meg tűpontos bombákat szórt sorban.

És ami talán a legfontosabb, Zappe hogy sokkal "irányítóbbnak" nézett ki egész meccsen, mint Jones idén BÁRMIKOR. Persze, hiányzik neki az éles meccsrutin meg a sok hónapos együtt gyakorlás az első sorokkal, de jelenleg a vagánysága viszi előre és nem teljesen ügyetlen sem passzolásban, sem a zsebben mozgásban. Meglátjuk, mi lesz belőle, de a tegnapi alapján nem kell lehúzni a vécén.

Mindnesetre kicsit vidámaban: GOOO PATS!!!

Sok mindenben egyetértek, viszont 10 yardon belülre szörnyen pontatlan volt tegnap is, legalább még egy intet megúszott. Na, meg tökös és legalább alapszinten mobil, ami ennél a falnál - tegnap btw meglepően jól tartott! - fontos lesz még.

Hát igen, Zappe sem tökéletes (naná :) ), a kétarcúsága megmaradt a passzpontosságban, és valóban volt legaább 2 olyan passza, aminél nekünk volt szrerencsénk, hogy nem lett INT. Vagyis sokat kell még fejlődnie pontosságban és döntéshozatalban, hogy esetleg franchize irányíto legyen egyszer. Az meg, hogy tud-e fejlődni, jelenleg elég kédéses - mindnesetre ha továbbra is ő fog kezdeni és emiatt nyilván a kezdőkkel gyakorolni, akkor látnunk KELL nála a fejlődést. Ha nem, akkor ő is kuka.

B....a meg. Zapenek nem szóltak, hogy ki kell kapni csak a félidőben...

Nem igazán örülök, de ez van.

Az az első félidő szerintem mindent kárpótolt ebben a szezonban. A szünetben engem már az sem érdekelt volna, ha kikapunk, de Zappe megmutatta, hogy klasszisokkal jobb irányító, mint Jones. Ha az öreg már tavaly az első csapat közelébe engedi, nem itt tartana. Végre lehetett nézni a támadókat és ahogy írtátok, mintha a régi New Englandet éreztem volna a zsigereimben. Ma lehetett Őket szeretni és nem az volt a kérdés, hogy ki sérült vagy nem, meg mit hívtak vagy mit nem. Hajrá PATS, így tovább.

A védelem (különösen Tavai és Wilson) valamint Zeke emberfelettit játszott/teljesített. (Zeke idén talán a legjobb FA igazolásunk off. részről.)

A draftszurkolóknak: Egy 137. pick játszott egy 2. pick ellen. Látszott különbség? Sőt!. Zappe persze nem szuper, de nem gondolja/bonyolítja túl a posztját, mint MJ és mobilisabb. Nem igazán hiszek ebben az elszakadásos dologban, most tudtak?

Örülök a győzelemnek, ha többen nem is. Minden meccsre kéne egy off. szülinapos! :)

Azért menj ki egyszer a piacra reggel hatkor,és nézz körbe milyen minőségű, és mennyi áru van. Majd ugyanezt nézd meg 8-kor és 10-kor is. Reggel 6-kor még az aznapi legszebb áruból válogathatsz, 8-kor még van szép áru itt-ott, de már nagyon nézni kell hol állsz meg vásárolni. 10-kor meg már csak az van ami maradt, és oltári szerencse kell, hogy esetleg találj valami minőséget valamelyik láda alján. Én a draftot is így fogom fel. PO-ra semmi esély, akkor már válasszunk a legszebb áruk közül. Hogy bejön majd vagy sem az később derül ki, de legalább az esély meglenne, hogy azt válasszuk akit akarunk, nem azt aki maradt. Hány évig mondták, hogy az első kör végi választás az már tulajdonképpen második kör. Én azt mondom, ha jó eséllyel beváló irányító kell, akkor a drafton minél előrébb kell kerülni, mert lehet, hogy nem lesz mindegy 2-ik vagy 3-ik, esetleg többedik cetli a csapaté (az 1/1 a maciké, mert ez a Panthers még a Pats-nél is gázabb idén). És ugyanez igaz ha elkapót vagy OT-t akar majd a csapat.

A szép játéknak persze örülök, de nézzük meg az elkövetkező hetekben marad-e belőle valami, mert akkor lenne némi értéke ennek.

Arra kérlek olvasd el még egyszer amit írtam! A beválási esélyekről szól, nem arról, hogy biztosan jobb aki előbb lesz kiválasztva. A számokkal azért nehéz vitázni szerintem. És azzal is, hogy adott esetben egy győzelem miatti helyvesztés azt eredményezheti, hogy egy másik csapat viszi ki előttünk akit mi szeretnénk. A lényeg a MI SZERETNÉNK-en van, nem azon, hogy beválik-e vagy sem. Arra nincs garancia, csak valószínűség. Szerintem átestek itt páran a ló túloldalára ezzel a draftlutri dologgal, mert bár tényleg van benne lutri, de messze nem csak a szerencse számít, és nagyon nem mindegy a draftpozíció sem.

Az meg, hogy mondjuk megnyeri a csapat az összes hátra lévő meccsét elég valószínűtlen, ás úgy is 7-10 a mérleg PO nélkül. Értelme semmi tisztán logikusan nézve.

Rögtön az elején leszögezem, hogy az első pick-ek esetében az esély nagyobb a sikerre, ezt sohasem vitattam, bár QB-k esetében elég vegyes a kép. (A piac hasonlatot értem is meg nem is, Én törzsvendég vagyok 10kor is szép árut kapok, meg néha a szép karfiol helyett a szép káposztát választom. De tudom, a nagyobb/jobb választékot akartad hangsúlyozni.) A jelenlegi need-ek szerintem: OT, QB, WR. A PFF Big Board-ján az első 10 helyen 7 ilyen reménység van, azaz jut valaki a várható! minőségből, sőt a 25ben lévő Nix és Daniels se kutya QB és Latham, Fuaga is egész jó OT. A jó játékosaink megtartása és a jó FA piaci tevékenység legalább olyan fontos lesz, mint a hőn álmodott 24-es draft.

Más. Az amifociban nagyon kevés meccs van egy szezonban, azaz kevésszer látjuk a csapatunkat és szeretem, ha minél többször győznek. Ez a gyengeségem! :) Az ésszel szurkolás a vereség kívánása Nekem felfoghatatlan szurkolói attitűd! A draft-ügy és a PO erősen másodlagos, a győzelem az elsődleges. Persze nem vagyunk egyformák. :)

 

Szerintem itt mindenki a csapat sikerességének szorít. Valaki viszont a jövőt is nézi.Ha az első választással (Top 2-5) nem QB választunk,akkor  Harrisont vagy Altot kell megcélozni a csapatnak. Akkor viszont megint marad a bizonytalanság a csapatnak. A 2. körben már nincs megfelelő minőségi QB aki azonnal kezdő lehetne. A szabadügynökök közül sem lenne megnyugtató egyik QB sem csak sok pénzt fizethetnénk ki egy középszerű játékosért. Lehet rizikó benne van Williams vagy Maye  draftolásában ,de még mindig nagyobb az esély,hogy a csapat megtalálja a csapat új franchise irányítóját és újra reális cél legyen pár éven belül a Super Bowl megnyerése.

Az se mind1, hogy 2. ill. 3. körben hányadikként huzunk...

Azt láttam hajnalba, hogy lehet hogy Zappe tudna fejlődni, ha akar és kap lehetőséget.

Ez szinte teljesen bizonyos.

Ugyanakkor a kérdés az, meddig : hol lehet a plafonja?

Ha jól megnézed a játékait (cspeti az összeset összeszedte discordon), akkor a legtöbb dobása 5 yardnál rövidebb volt, azok között is sok pontatlan, a hosszú Juju elkapás, meg az egyik Henry TD konkrétan inkább INT kellett volna legyen, ahogy jónéhány másik dobása is. Nem miatta nyert a Pats (igaz, nem is ő ellenére), hanem most kicsit jobban összerakott gameplan, kicsit jobb támadófal, sok szerencse, és egy nem túl erős ellenfél az ok inkább. Igen, a Steelers DEF is az, Watt és a passrush ellenére is, mert végtelenül gyenge LB és DB teljesítményt raktak le, és ezt BOB jól ki is használta.

Zappe összességében korrekt volt, de nem ő lesz a franchise QB.

Nem kell túlragozni Zappe első félidei teljesítményét, de mindhárom TDje igenis korrekt volt. A „..a hosszú Juju elkapás, meg az egyik Henry TD konkrétan inkább INT kellett volna hogy legyen…” vélemény a volna miatt teljesen irreleváns és kicsit rosszindulatú/degradáló. A rövid passz meg kit érdekel, csak legyen láncmozgató.

Egy meccsen a szerencse emlegetését nem kedvelem, mert az, hogy egy játékos ügyesebb, gyorsabb, erősebb, jobban figyel stb. az nem szerencse, hanem képesség/felkészülés/felkészítés stb dolga.

Az, hogy ki lesz a franchise QB-ünk a jövö zenéje, MJ-ről is azt hittük aztán lett ami lett. Az biztos amíg nem lesz elfogadható minőségű konzisztens kiszolgáló személyzet jöhet ide akárki, nem sok sikerre számíthat.

Pedig egyáltalán nem irreleváns egy egyéni teljesítmény megítélésénél. Lehet egy passz borzasztó, ha az elkapó mégis megoldja a végeredmény pozitív, holott az irányító hibázott, de ugyanez igaz vice versa, egy dropnál nem a QB a hibás. Ez nem Zappere van kihegyezve, csak úgy általánosságban írom, mert az első félidőben tényleg nagyot ment, ugyanakkor bőven vannak olyan megmozdulásai idénről, amikor ebből semmit nem láttunk.

" irreleváns és kicsit rosszindulatú/degradáló."

Nem volt ilyen szándékom. Ettől még vannak dobások, amelyek egyszerűen nem jók, csak mégis sikerülnek. Emiatt dícsérjük akkor Jujut, meg Henryt inkább.

"A rövid passz meg kit érdekel, csak legyen láncmozgató."

Ez azért szerintem így túl egyszerűsítés. Hosszú távon, statisztikailag, nem lehet állandóan szinte csak ilyenekkel konstansan meccseket nyerni ebben a ligában.

Azért ez így elég sarkos... Picit olyan, hogy jajj nem a libling MJ játszott, akkor ekézzük Zappet.

És igen, ahogy hoppi leírta: lehetett volna, de nem lett az! 3 TD-t rohadtul nem kell megmagyarázni!

Való igaz, én sokáig támogattam Macet (bár a halmazozás, meg felesleges a vita picit fáj).

A Colts, de főleg a Giants meccs óta azt gondolom, hogy neki véget ért itt a pályafutása. Részben a körülmények áldozata is, de ezek már olyan vállalhatatlan hibái is voltak, amelyek miatt szerintem is el kell engedni. Bár most is hiszem, hogy egy jó rendszerben sokkal jobb is lehetne. Nehogy már egy Purdy annyival jobb nála...

Szóval nem, sose voltam "liblingező", de tényleg sokáig védtem - azzal szemben, hogy jöjjön helyette a Megváltó, Bailey Zappe, akivel amúgy semmi bajom nincs, mindenképpen. Mac jobb irányító mint Zappe, én ezt most is tartom, de lehet, hogy én tévedek.

Nézzük meg még pár hét és pár jobb védelem után. Szerintem egyértelműek a limitációi, amelyek adott esetben elfedhetőek a rendszerrel. Most jól is játszott, kétségkívül, de a körítés is jobb volt körülötte.

3 TD-t nem kell magyarázni? Szerintem minden TD-t lehet magyarázni. Kelleni nem kell. De néha érdemes lehet elemezni.

Nem kérdés, hogy Zappe nem franchise qb. De az sem, hogy ez egy savanyú a szőlő komment volt, aki olvassa az oldalt egy ideje ezt pontosan tudja. És aki feladja a labdát ne sertődjön meg, ha leütik (van k.rv@s verzióban is egy ilyen mondat 🙂).

Elemezgetni persze lehet, kell is annak akinek ezért fizetnek, esetleg nincs jobb dolga. Ugyanakkor ezzel a garnitúrával Mac hány meccset kapott, és hány 3 passzolt td-s volt neki? Ha csak a tényeket nézzük, ez kit is áraz be? Ne jussunk már el a Cames-időkhöz, mikor mentek itt a #félrasszista kommentek meg a stílusszakértők…🤦🏻‍♂️

Magaslabda lett volna ha megcsinálta volna 4-5 meccsen és benézem a dolgot. Így egy kiegészítés, amivel természetesen nincs probléma, csupán nem releváns.

Jaaaa, hogy így már nem releváns. Érdekes, az előző kommentednél még az volt, de nyilván én vagyok az elfogult. :D

Igen, mert az, hogy 11-ből egy meccsen megcsinálta a mondanivalómon és a lényegen semmit nem változtat. Ez nem elfogultság, tény.

Savanyú szőlő?

Fogalmam sincs mire célzol. Hogy támogattam Mac-et, és most itt van Zappe aki milyen jó?

Ugyanmár.

Ha már meg lettem szólítva, reagálok a "vádakra". 

Semmiféle rosszindulat vagy degradálás nem állt szándékomban, amikor végignéztem a passzait, sőt, a legtöbb kétes esetnél a pozitívabb értékelés felé hajlottam. Pusztán arra szerettem volna rávilágítani, hogy ne értékeljük túl a teljesítményét. De ha nem számít, hogy mi volt a folyamat, mi történt a play közben, csak annak az eredménye, akkor felesleges bármilyen beszélgetés, elemzés a meccsről, elég csak megnézni a végeredményt meg a box score-t, aztán mehet mindenki a dolgára. Attól, hogy egy passz complete, nem biztos, hogy pontos volt a dobás, ahogy az incomplete esetében sem feltétlenül az a baj, hogy rossz volt a passz, de Zappe pickje sem kellett volna, hogy INT legyen, hiába volt pocsék dobás és még pocsékabb döntés, csak balszerencséje volt, ahogy máskor meg szerencséje. Mert igenis része a szerencse a sportnak, az amerikai focinak meg különösen.

A másik felvetésre reagálva: nem szeretem, ha a számba adnak olyat, amit soha nem írtam/mondtam. Ha mégis úgy jött volna le abból, amit írtam (gondolom, olvastad), hogy Jones a lieblingem, vagy hogy Zappet ekéztem, azt tényleg sajnálom, igyekszem a ,"Jones jó, Zappe szar"-nál kicsit szofisztikáltabb véleményeket megfogalmazni. És hogy mennyire lieblingem Jones? 2021-ben nem akartam, hogy őt draftoljuk, elég gyakran leírtam, hogy szerintem vannak korlátai, és a plafonját rendre Cousins szintje körül határoztam meg. Jópár hete azt gondolom, hogy le kellene cserélni, ha tényleg az a cél, hogy meccseket nyerjünk, a Raiders elleni meccs óta azért szurkolok, hogy minél előrébb válasszunk és QB-t húzzunk, azt pedig LaFleur igazolhatja, hogy a harmadik heti meccsnézésen elmondtam, hogy Jonest gondolkozás nélkül lecserélném Drake Maye-re. Ha ez MJ fanatikussá tesz, akkor vállalom. 

Ez a szerencse véleményed számomra érthetetlen. Ha rossz a döntés és dobás és INT a következménye az nem balszerencse, hanem hiba, ráadásul ebben az esetben dupla hiba. Amint az is a safety hibája (pl. későn reagált/indult, rosszul ugrott fel stb. ) volt és nem balszerencse, hogy nem érte el a 2. Henry TD-t. 

Hibának hiba, senki nem vitatta, én azt állítom, hogy nem labdavesztést érő hiba, vagy turnoverworthy play, ha így jobban tetszik. Rossz a döntés, mert az eggyel mélyebb útvonalat kellett volna megdobnia és rossz a passz, mert az elkapó mögé érkezik. De nem olyan a hiba, amiből következik a labdavesztés, mert a CB-nek nincs esélye megfogni a labdát, csak beleütni. És itt jön képbe a szerencse, véletlen, isteni gondviselés, nevezzük, ahogy akarjuk, mert arra semmilyen ráhatása nem volt, hogy hova pattan a labda, miután beleüt. Pont jó helyre pattant. De azt könyörgöm, ne találjuk már ki, hogy bármiféle tudatosság volt abban a mozdulatban, vagy hogy a coverage-ban két hete folyamatosan kipécézett Mykal Walker tudta, hova fog érkezni a labda, mert falra mászok. 

Tényleg mondtad Peti! :)

Én viszont vállaltan nem szeretem Max Jonest. kb mióta itt van, én Zappe fan vagyok.

És nekem az jött le most is, hogy ha van ideje készülni az első sorral (kb 2 hete már) annak lesz eredménye, teljesen más mint amikor beküldik csereként. Nekem sokkal inkább irányítóként nézett ki most mint Jones bármikor, de én nem értek hozzá csak szurkoló vagyok. 

A szakmai részét Te fogod látni majd, a staitisztikát meg minden ilyet, én csak a tv alapján ítélek.

Ati azt is nézzed, hogy "alig" 30% pressure volt rajta, és a tiszta zsebből volt 5-6 yard körüli átlaga, míg ezekből a YAC átlag 10 yard felett volt. Kb a yardok 80%-át a elkapók tették hozzá. Nyomás alatt meg borzalmas volt.

A Time to Throw mutatója az elmúlt 2 meccsen 2.9 és 2.7 Zappenek. Jones átlaga 2.4, amiből a Dallas elleni menekülős idő nyomja fel, ami 3 felett lett. A yardok átlaga magasabb a dobásoknál, a YAC meg kevesebb.

Tehát amikor szemre nézed vagy a box score statokat, akkor ezt nem fogod látni, mert örülsz annak, hogy mozog a lánc, vagy JuJu 5 yardos passzból hoz 30-t még az elkapás után. Ez a rendszer és nem Zappe vagy Jones. Ez az a rendszer, amit várt mindenki BOB-tól. Előtte ezek az elkapás utáni yardok nem jöttek, mert ráültek az útvonalakra a védők, elkapás után egyből ott voltak. A Steelers valamiért erősebben akarta elvenni a futást, ezért magasabban voltak az LB-k és a SS. Lehet azért, mert nincs jelenleg coverageban erős LB, lehet azért mert azt gondolták verjen meg Zappe a levegőben, vagy úgy sem lesz ideje megdobni ezeket mert a fal gyenge.

Szóval az hogy mindent Zappenek adnak a szurkolók, az elég csőlátás a szituban. A PFF is nagyjából úgy értékelte, ahogy mi. De a körülményeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A második félidőben amikor kimozgott és simán bedobta a CB kezébe, de az elejtette a mi redzonenunkban az ugyanolyan tré dobás volt, mint amiért Jones utálva van. Csak mivel szerencséje volt és dropolt a CB, meg nyertünk és nem picksix lett belőle, így ez nem is létezik. PEdig ha megfogja, akkor felkel és visszafut vele TD-re. Ennyin múlik.

Mi már hetek óta írtuk, hogy Jonest le kell ültetni, mert tönkrevágták. Önbizalom nélkül, ghosting mellett ezt nem lehet játszani. De Jones nem ilyen volt, elég megnézni az első évi, vagy akár a tavalyi, vagy az idei első 3 meccset. Beleállt a dobásba akkor is, ha agyonverték és meg is dobta pl az Eagles ellen a végén mindkétszer a game changer lasztit, csak drop lett, akkor Jones nem clucth hanem egy fos. Most JuJu elkapot egy aluldobott mély labdát, ahol ha Kazee nem balfék, akkor int, de Zappe a király.

Szóval Jonest ilyenné tette a stáb a nagyszerű munkájával, nem fejlesztették, nem kapott komfortot ahhoz, hogy a nem túl magas plafonja kijöjjön, a rendszer az elmúlt 2 évben nem működött körülötte.

Zappe tökössége érthető, és ennyit számít, hogy a nyitó driveban nem INT a deep ball JuJunak, vagy nem int a Thorntonnak saját redzoneban dobott bűn rossz dobás, mert egyelőre minden hibás döntés szerencsésen alakul. Az int is akkor jött amikor belefért, és nem akkor, amikor azzal mélyne taszítja a csapatot.

Előnyből mindig könnyebb játszani, és eddig Zappe mindig előnyből tolta. Most a JuJu deep ball adta ezt meg, aztán a D labdát szerzett és egy hulladék Trubisky volt a másik oldalon, aki mellett teljesen elvette a D a futást, így belefért a második félidőben mindössze 7 passzkísérlet nekünk. Mondjuk nem is nagyon lehetett volna több, mert Zappe borzalmasan visszaesett az első negyedhez képest. Pont olyan volt, mint előtte csereként mindig.

A két forma között a tiszta zseb a különbség és a YAC, amivel a személyzet segítette a haladást.

Az első negyedben dobott 3 TD az első Pats QB teljesítmény ilyen mutatóval TB óta. Szóval nem kell lesöpörni és el kell ismerni. Zappe haterek nincsenek amúgy, meg Jones imádók se, ezt a Jones haterek találják ki. NEkünk mindegy ki a QB, azt fogjuk értékelni amit előad és amit a körülmények mutatnak. NEm a box score statot, nem azt hogy szerencséje volt akkor király, peches akkor szar.

Zappe a zsebben nagyon jól mozgott az első félidőben, szépen lépett fel. A másodikban a kimozgásból INT lett volna, nem lett. És a második félidőben kimozogni se tudott, mert más lett a pressure. Ő sem tud csodát tenni, ha nem védik meg és ömlik rá a nyomás. Csak az első félidő elhomályosítja a Zappe fanokat a Jones utálat miatt, és ezt nagyon jól mutatja, hogy egy Thornton 39 yardos futás után elkezdték kántálni, a múlt héten hogy Zappee, Zapee. Tehát egy futás után már a QB-t éltették a haladásért :)

Először ezeket a hihetetlen mély érzelmeket kellene letenni, hogy reálisan lássanak a szurkolók. És a körülményeket összehasonlítani. Vannak statok Jones tiszta zsebes dobásaira is a szezon elején, meg videók is ezekről. Az hogy onnan ez a szétesett játékos vált Jonesból, az egy folyamat, ok és okozat eredménye. Reméljük Zappe nem ugyanezt az ívet járja majd be, és a javuló fallal, meg a javuló play design, play call mellett nem rombolják le őt is.

Amúgy a pass conceptekben is jelentős változás volt több playben is, Hoss Juke esetén mindenképpen. És én értem azt, hogy egy szurkolónak minden passzjáték ugyanaz, aztán ha megdobja király, ha nem akkor szar, de ez nem ennyire egyszerű. Olyan kiigazítások voltak az elmúlt hetekhez képest, amivel végre sikerült fogást találni egy védelmen. És ez a Steelers back7 nem egy jó egység, Thompson szerint második hete outcoacholják őket. Hogy miért csak mostanra sikerült kiigazítást eszközölni az nem Zappe kérdése, ezért erre most nem kanyarodok rá.

De pl Onwenut agyonverte Khalil Mack, aki pedig már nem a régi, mégis múlt héten lehetetlenné tette Zappe passzjátékát. Most Watt az első félidőben ki lett véve általa (is), mert rengeteg ütést kapott már a snap pillanatában a tight endektől, amivel egy pár tized vagy akár teljes másodperc extrát kapott Zappe és Onwenu is jobb szögben, picivel több idővel felkészülve fogadhatta. Ez is megérne egy külön bejegyzést, hogy miért csak mostanra volt képes a pass protection felvenni ezt az elemet?

A fotelból ez láthatatlan, a meccs hevében pláne. De utólag visszanézve, vagy csak a szakmai elemzéseket nézve megmutatják ezeket nekünk és látszik, hogy ez a pici működő elem mekkora fegyverré vált, ami tiszta zsebet adott Zappe esetében. Majd a második félidőre ezt kikerülte a felállással a Steelers, és akkor már nem is nagyon tudtunk feltartóztatni senkit. Ennyire összetett dolog egy QB teljesítmény reális körülményeinek értékelése, hogy tőle független dolgokból tevődik össze az, hogy egyáltalán hogyan tud dolgozni az adott meccsen.

Nincs QB kérdés a csapatnál. Ahogy a szezon elején Jones volt fényévekkel jobb, most Zappe az. Pedig Zappe nem lett jobb játékos, őt se fejlesztette a stáb. CPOE mutatója most sem veretes. Mégis egyértelműen neki kellett volna kezdeni, már hetekkel ezelőtt, de a a bye weekes 2 hetet már mindenképp vele kellett volna végigdolgozni a kezdőknek. Mi, akiket Jones imádóknak állítanak be, csak a valóságot írjuk le és minden kezdő QB mögé be fogunk állni, mert pusztán a tudást nézzük.

Nem olvastam amúgy olyanokat, hogy JuJu mekkora igazolás, hiszen megmentett, sőt elkapott egy mély labdát a nyitódriveban, amiből így TD lehetett. Első az évben ilyen helyzetben. Ahogy azt sem olvastam, hogy egy 5 yardos alapdobásból lett 30+ yard, amit az a rendszer adott ki, amibe jobban illett mint Meyers. Csak éppen ez a rendszer nem létezett a szezon 99%-ában. De most JuJu megmutatta miért hozták, mit adhatott volna hozzá, és mindkét playben oroszlánrésze volt, miközben Zappe egyiket alul  dobta, másikat bárki megdobta volna és nem hangzik el olyan hogy JuJu, JuJu, hanem az van, hogy Zappe a király :) Ez azért elég jól elmondja a szubjektív véleményezést.

A JuJu példát tessék jól érteni, csak a Zappe fever miatt hoztam bele ebben a formában.

Itt van amúgy a passz amiről beszélek:

https://gyazo.com/e02464892b567cb3e98d1706da8c766e

 

Mit gondolsz BB mennyire folyik bele az O munkába, vagy az teljesen BoB asztala, csak mert a védelem , ami inkább BB asztala ,hozza magát, és a múltkor írtad, nem szabad erre a vezetésre bízni a leendő új QB kiválasztását, fejlesztését,,na de itt elsősorban BoB-ra gondolsz?  csak mert most már sokan nyugdíjaznák BB-t, miközben teljesen világos  O oldalon álltunk földbe, és ha annak felelőssége teljesen BoB-é, akkor ismét inkább OC csere jön, mintsem HC.

BB egyértelműen uralja az O-t is JMD óta.
Minden jel erre mutat, most írok róla egy nagyon összetett és messziről induló anyagot.

BB szabta meg az irányt a McDaniels utáni érában, az ő általa kitalált rendszert kellett átkalibrálni olyanra, amilyenre ő kéri. Ez a rendszer nem működőképes, hiába hozott olyan embert, aki le is tudná oktatni azt. Már a rostermanagementben számos jele van ennek, a legárulkodóbb a blokkoló TE elhagyása, és az Olineról alkotott elképzelés.

A rendszer nagyon fontos volt nálunk és amikor az és a QB meg azok a posztok amik ehhez kellettek harmóniába voltak, akkor szépen ki is adta magát. Amikor ez sérült, akkor TB sem tudott csodát tenni (2019).

Messzire vezet ez, így nem megyek bele jobban, de nem sikerült fejleszteni egyetlen O játékost sem az elmúlt években. Harry konszenzus első kör vége, második eleje volt, ha mi nem húzzuk ki, megteszi más. Az nem egy rossz pick önmagában, ahogy Thornton sem. Az a kérdés miért nem tudjuk egyiket sem fejleszteni, miért ugyanazok történnek velük, és ezért ki a felelős? Mert amíg ez így van, addig bármilyen elkapót húzhatunk.. Bourne egy évig jó, majd pályát is alig lát, majd a legjobb ember, ez hogy lehet, ki engedi ezt?

Ugyanez van a tight endeknél, hogy mindegy mennyi erőforrás megy bele, valamiért nem jól használjuk ezeket és a fejlesztés is elmarad, ahol kellene. Lehet itt írni Jonnuról, Gesickiról, a két draftoltról rengeteget hol mi ment félre, amik már láthatóak.

Ezek a döntések egy kézből származnak, mert olyan szinte biztosan nincs, hogy MattyP, Judge és BoB is ugyanúgy látják a támadóoldalt, ugyanúgy ignorálnak posztokat, és ugyanúgy rossz rendszert futtatnak. Vagyis a fal koncepció miatt esélytelen a bármilyen értelmes rendszer.

BB a HC nem szólna bele, hogy emberek Lowe egy romhalmaz, engedjük már el? De meccs közben POP hibázik egyet és leül, vagy Boutte kiül a hibák miatt 2 hónapot. Lowe közben aktív rosterre nem fér, de nálunk a HC döntése az volt, hogy ez a buli a tuti RT-ben és mindegy, hogy romba dönti a rendszert.

Szóval BB mint D guru szenzációs. Most is ott van Tavai és Peppers, akikből a köv. Van Noy vagy Ninko sztori van. De már a labda ezen oldalán is kérdéses a játékosfejlesztésünk. Hiszen Maput rosszul használjuk, rosszul eddzük, rosszul fejlesztjük. Marcus Jones még mindig nem volt Bryant előtt. De ezek beleférnek, mert még mindig össze tud rakni bármit hátul az öreg.

Jenningsnek 3, kis túlzssal 3 és fél év kellett, hogy elit runD elleni védő legyen. Ő miatta (is, és Godcahux miatt) ennyire jó a runD (liga első!!), de ha Judon nem sérül meg, valszeg ez sose derül ki. Uche alul és rosszul használt, de ezek is beleférnek. Ronnie Perkins fejlesztése is elmaradt, a karrierjébe kerül valszeg, pedig lehet ennyi kellett volna neki is, mint Jenningsnek.

De a támadóoldalon ezeket a slot WR-t kivéve nulla darab emberrel pótolják. NEm a kiválasztott emberek rosszak, nem emiatt lesz bust a játékosok zöme, nem emiatt nem fejlődik Strange, hanem amiatt, mert alkalmatlan a coaching. Az meg azért alkalmatlan mert MP, Judge kellett hogy leoktassa. Vagy Troy Brown, aki hát a jelek szerint erősen benne van ebben az egészben. Klemm sem feddhetetlen. Ki rakta össze ezt a 2 stábot JMD óta?

Thuney sem azért lett ennyire jó, mert önmagában nagyon jó lett volna. Hanem mert a kezdeti években nagyszerűen lett fejlesztve, jó koncepcióban, jó edzővel. Ez most teljesen kiürült a labda ezen részén, és egyértelműen arra megy az O séma amerre BB vezényli. És ez az irány az elmúlt 2 évben kiábrándító. Egyetlen játékost nem tudtak fejleszteni az elmúlt években, a coaching, a rendszer és az irány miatt. Ezért én nem adnám oda a köv.QB-t azok fényében mit műveltek itt a mostani QB felhozatallal 2 év alatt, meg a többi játékossal és poszttal.

Szerintem nincs Zappe fever. Egyszerűen a szurkolók jó részénél kitelt Jones ideje, ez a "Zappe, Zappe!" kiáltás neki szól. Eddig tartottak ki mellette (mindazzal együtt, hogy a kiválasztása akkor a legjobb lépésnek tűnt).

Számok alapján Jones sem volt vállalhatatlan (sokáig ebbe kapaszkodtatok), csak mindig jött egy pont, amikor viszont jött Jones wtf megoldása (eljutottunk mi a red zone-ig sokáig, de azt szinte nulla hatékonysággal oldottuk meg).

Elfelejted azt is, hogy van ennek a sportnak egy kiemelkedő, nem számszerűsíthető aspektusa: a hit. Amikor sokadik érthetetlen passz megy (lehet előkeresni képeket Hunter Henry döbbent arckifejezéséről, amikor a red zone-ban méterekkel a keze felett ment el passz), akkor elveszti a játékos a hitét. Elkapó, falember egyaránt. Ez a hit pedig fokozatosan párolgott el a fordulók során, sőt, az évek során (mert a lejtmenet kezdete Jones-szal az első évének végére tehető). Most még Zappe bírja ezt a bizalmat (igen, nem csinál extra teljesítményt, de ne vegyük el a szerepét), meglátjuk, meddig.

Szezon előtt ezt a csapatot valahol a középmezőnybe várta, lett belőle az, ami lett. A coaching az benne van nyakig, de mostanra azért kiderült, hogy MJ nem az az anyag, amibe további energiát érdemes fektetni.

Nem jó dolgokat hasonlítasz össze. Hiszen az egyik a múlt és minden esetben rosszul jött ki, a végtermék ami lett a 10.hétre az pedig nem azért lett, mert Jones erre volt ítélve, vagy ilyen lett volna bármikor előtte. Ez egy folyamat, leírtuk már többször, nem ismétlem. Ott vannak a tape-k vissza lehet nézni, látható a folyamat, ami egyre romlik hetente. Ez mentális dolog, nem volt adott hozzá semmi, hogy ez sikeres legyen. Se a coaching, se a fal a szezon kezdetre, és még szerencséje se volt, hiszen dropolták a game changer szitukat a srácok.

Most meg Zappe a második félidőben ugyanolyan rosszat dobott, ott a CB kezében a labda, Thornton 1 méterre fekszik. Ezután hogy néztek volna a többiek? Nem lett int, szerencséje volt. Megmarad az önbizalma, nem kapott ki miatta a csapata. Az első félidő és a második legyen összehasonlítva, ég és föld. Ha a másodikkal kezd, nem biztos ott marad erre a meccsre az az önbizalom, amit nagyszerűen meglovagolt, mert az eladott labda helyett a nyitódriveban deep catch lett.

Felesleges Jonesról beszélni, le kell írni, mint veszteséget és ennyi. Az ő fejlesztésének elmaradása, az offensehez való rendszeri hozzáállás az, amiről érdemes beszélni. Amúgy Zappe sem fejlődött sehova 2 év alatt, csak ő még nem lett tönkretéve. Mondjuk más is a mentális helyzet, hiszen az egyik TB utódnak jött, minden teherrel és eredménykényszerrel, amit 3 év alatt 3 OC-vel támogattunk, közbe egy Judge volt a QB coach, MP az OLine coach és play designer, meg váltottunk volta ZBS-re és erre elment a TC, preseason is.

Mire valamennyire összeállt a fal, addigra Jones ghostingja és önbizalmas olyan szinten volt, ami lehetetlenné tett egy NFL kezdő szintű QB teljesítményt. Még backupnak is kevés volt az már, annyira szétesett. De ismétlem, ez egy okozat.

Zappe ezzel szemben csak nyerhet. Ugyanazon dobásoknál istenítik, a másiknál morognak akkor is. Zappe a csere akiből kezdő lett és csak nyerhet azzal, ha kockáztat, hiszen mit veszíthet? Neki itt a lehetőség és így is áll hozzá. Majd ha lesz róla tape, akkor megnézzük mire megy vele. Én kívánom hogy éljen vele, legyen ő az új GOAT, vagy egy jó backup, nekem mindegy. De ha Jones helyett ő tolja végig a Mafi, Lowe fal mögött, akkor már a ligában sincs, annyira szétcsapták volna őt is, mert bár jól mozog a zsebben, neki viszonylag sok sacket be szoktak vésni a statokba, amiért ő a felelős. Jonesnak meg felróttak a szurkolók olyat is, amikor 1mp alatt odaért a D.

És nincs vita, hogy Jones ideje kitelt. Csak amikor alapdobások vannak istenítve, az fura mérce. Miközben aki isteníti az nem tudja hogy éppen milyen passing concept volt a pályán. És bár minden meccsen így menne mint az első negyedben ment a csapatnak, de ehhez kellett egy ilyen Steelers D felfogás, és azok az igazítások BoB részéről (fentebb írtam párat) amikről a köv.hétre már készülni fognak az ellenfelek.

A minta, amit most "leadott" Zappe, kevés ahhoz, hogy bármi komolyabb következtetést le lehessen vonni. Purdy-ról is másfél éve vitatkoznak arról, hogy egy közepes game manager vagy valami egészen különlegeset látunk.

Nem várja senkitől, hogy GOAT legyen, nem is lesz az, de nem is kell végletekben gondolkodni, sőt, az szinte borítékolható, hogy új QB lesz jövőre, akkor biztosan, ha új vezetés fog jönni (remélem).

Viszont ne vegyük el az érdemeit sem, egyszerűen jobban játszott egy félidőn keresztül, mint Jones ebben a szezonban bármikor (a közvetítés alatt a Buday is azt sorolta, hogy mik azok a faktorok, amit jobban csinál, mint MJ). Ennyi most bőven elég a szurkolóknak, hogy hőst lássanak benne.

Az a lényeg, hogy mit csinál jobban annál a Jonesnál, akit láttunk a végére. Mert a szezon eleji Jones ennél a Zappenél is jobb volt, mindenben. Ellenben a szurkolók akkor is basztatták, szóval a hősnek látás nem annak szól, aminek te szeretnéd láttatni.

67es PFF gradet kapott, az azért nem egy hősies meló. Semmi nincs elvéve tőle, csak a helyén van kezelve részünkről. A LAC elleni meccs meg ez a második félidő az 8 negyed kezdőként. Ki lehet ebből ragadni kettőt, csak a tendencia nem hősies. Ettől még én is szurkolok neki, hogy legyen jó és legyen benne sok örömünk.

Szerintem a szezon első 2-3 meccsén még teljesen jól játszott MJ, kb. ugyanazt a szintet hozta, mint most az első félidőben BZ. Úgyhogy szerintem kicsit túlzó az az állítás, hogy az első félidőben jobb volt, mint MJ ebben a szezonban bármikor. A többivel egyet tudok érteni.

Ezt hagy ragadjam ki, az egyébként teljesen érthető és jogos mondanivalódból: "Miközben aki isteníti az nem tudja hogy éppen milyen passing concept volt a pályán. És bár minden meccsen így menne mint az első negyedben ment a csapatnak, de ehhez kellett egy ilyen Steelers D felfogás, és azok az igazítások BoB részéről (fentebb írtam párat) amikről a köv.hétre már készülni fognak az ellenfelek."

Ebben is igazad van, csak azt nem értem, hogy ha az egyikre rá tudják ezt húzni (Zappe), akkor a másikkal legalább egy kicsit, hogy visszajöjjön az önbizalma (és esteleg nyerjünk is...), miért nem játszuk ezt a játékot?

Eskü, nem kötekedés, csak egyszerűen nem megy át az agyamon, hogy miért kell valakit leépíteni, a másiknak meg könnyű pályát adni.

Félreérted.
 

A tervezés most jutott el ebbe a szakaszba, hogy sikerült pár conceptet kiigazítani, pályára állítani. Ebből fakadt pár nagyobb játék is. A JuJunak dobott 5 yardos, ami után hozta a yardokat és lett belőle nagy előrehaladás, a múlt héten is megvolt már, akkor nem dobta meg Zappe, észre sem vette. Másra fókuszált, amit most pl ugyanabban a conceptben ki is vettek, hogy véletlenül se kalandozzon el, hanem ezt dobja meg ha JuJu üres térbe érkezik a zóna ellen.

Az említett Hoss Juke playnél is kicsit változott a spacing, és pár route mélysége, amivel más tér nyílt meg. Eddig meg görcsösen ugyanazt akarták erőltetni, mint ahogy erőltették Lowe-ot is RT-ben. Vagy ahogy Mafi-t erőltették pályára, miután már Sow bevált. ÉS ezek mind egy emberre mutató döntések.

Most volt látható változás ezekben a conceptekben, így kicsit jobban néztünk ki. De, már a második félidőre elvették ezt azzal, hogy Watt más poziból indult és az első ütés/kontakt a tight endtől nem billentette ki a tempójából. Elég jó videó van erről, hogy mennyit jelentett az a pár tizedes, fél másodperces extra idő Onwenunak és Zappenek.

És szó nincs arról, hogy most ezt Jones lehozta volna ugyanígy. Hiszen Jonesnak már harangoztak mentálisan erre az évre, lehet egész pályafutására. Tehát nem is lehetett volna összehasonlítani a két teljesítményt, mert az egyik önbizalma az egekben és élete lehetősége, a másik meg a romok alatt, saját sírjában.

Ebből is fakadnak a jelenleg különbséget adó játékok. Amíg Jonesnál a ghosting miatt szétesik a mechanika, azt se meri időben eldobni amit kellene, vagy már eleve elfogadja, hogy jó akkor ez sack lesz, csak nehogy megint hibázzak. És ez a félelem a hibától okozza az egész folyamatot, mert el sem hiszi, hogy meg tudja dobni. Ott a Sasok elleni két Bourne dobás, amiből TD lett, meg a végén amit dropolt. Ilyen Jones dobásokra esély sincs jelenleg, még véletlenül sem. Mert annyira mélyen maga alatt van, hogy sem időben, sem ütemben, sem önbizalommal nem merné bevállalni, vagy észre se venné. Pláne nem olyan nyomás alatt, amivel szembesült ebben az évben.

Zappa dropbackjein jóval kevesebb volt a pressure (több mint 10%-kal), amit az ellenfél okozott, meg a kiigazítások. Ez nem direkt coaching, hogy az egyiket szívassuk meg a másikat pedig nem. És a pocket awareness nagyon látványos Zappe esetében, ez adja a legnagyobb látható eltérést Joneshoz képest a szurkolóknak. De ez Jonesnál is megvlt az első hetekben. Aztán a pályafutása három legnagyobb nyomási rátája, amit azután egymást követő hetekben érkezett rá, meg is indította a lejtőn. És ott semmi segítséget nem kapott, vagyis kapott, csak rosszakat. Gesicki blokkolt edge rushert, Lowe és Mafi bent maradása, POP limitálása, futójáték működésképtelensége, rossz gameplan, stb.. láttuk, történelem, felesleges ragozni.

Azért írom ennyire részletesen, mert ezt nem úgy lehet összehasonlítani, hogy x.hét meg y.hét teljesítménye az egy halmazba rakható. Ezek folyamatok, amik felépülnek, leépülnek. Melléjük tartozik még némi bal vagy jó szerencse és ezek kiadnak teljesítményeket az adott hetekre.

Zappe önbizalomtól duzzad (miért ne tenné), és szerencséje is van, megúszta az eladott labdát olyanból, amiből a másiknál picksix lett. Kettő picksixet is megúszott, hiszen Zeke mentése legendásan nagyot megy az X-en, és csodájára járnak hogy akadályozta azt meg. És amikor ezek folyamatosan jönnek hetente, meg kikap a csapat emiatt úgy, hogy nem a backup vagy, akire max mindenki legyint, hogy jó hát ezt lehetett várni, tehát nincs vesztenivaló, hanem a franchise QB jelölt, akkor ott az önbizalom is elszáll idővel.

Nincs tehát könnyített meg nehezített pálya, fejlődés és jó game plan volt ez a mostani az OC munkában. Amit Zappe ki tudott használni. Jones meg már ezt se tudta volna kihasználni. És ha Zappe van a szezonban a 3.héttől a csapat élén, akkor ő megy tönkre és nem hívja soha senki backupnak sem sehova, mert egyszerűen a 40-43%-os pressure mellett nincs QB, aki értelmes meccseket tud lerakni, pláne ha ez 2.20 - 2.30 körüli Time In Pocket mellett érkezik, amikor idő sincs dobni értelmeset kb, és még a futójáték is historikusan gyenge. Akkor voltunk valami 2.8 yardos átlagnál és a passzoknál sem volt YAC. Most ugye a kiigazításokkal az üres zsebből való passzok yardjainak 80%-a elkapás után jött, tehát a WR rakta hozzá nem a QB. Ezt vártuk a rendszertől egész évben.

De amikor Mack halálba verte Onwenut, akkor a LAC ellen Zappe se volt varázsló, sőt ugyanolyan életképtelennek tűnt önbizalomtól duzzadva is, mint Jones. És ugyanez volt akkor is, amikor be kellett állnia garbage time-ban ugyanazon körülmények közé.

 

Köszönöm!

Ez a válasz a vártnál sokkal kielégítőbb lett! 👍

Azt gondoltam, hogy ezek a mostani játékok már könyvben voltak, csak most lapoztak oda, hogy ha csereirányító, akkor O-light. Valami ott akadt el, hogy túl lett erőltetve Jones terhelése és itt abszolút osztom, amit az önbizalom lerombolásáról gondolsz.

Köszönöm! 👍

Teljesen egyetértek, Zappe szerintem nem játszott kiemelkedően, sőt szerintem több turnover worthy passza lesz a PFF-nél - mondjuk az INT nem biztos, hogy közte lesz. 

Szerintem is jó adag szerencse kellett ehhez a teljesítményhez - akármit mond Hopi - de egy dolog biztos: Zappe-nek megvannak a tökei, MJ viszont már hónapok óta azok nélkül játszott és ez a különbség nagyon látszik. Márpedig aki mer, az nyer.

Egyetértek. Macben eltört valami, mentálisan a béka segge alatt van, el volt veszve már az utolsó pár meccsén. Már ott se kellett volna kezdenie.

OFF

Montgomery cut. Valakinek csinálják a helyet az 53ban.

OFF

Most akkor melyik Heismann díjas a jobb QB? Az idei vagy a tavalyi? :)

Amelyik nem nyert Heismant ;) De ha az idei és a tavalyi közül kell választani, akkor a tavalyi.

Ha a csapatok azonos eredménnyel végeznek mi dönt köztük, hogy ki hányadik helyen választ?

Például a Washington és a Giants ellen mi korábban választanunk ha azonos lesz a mérlegünk? (Vagy ez nem számít csak a sorsolás erőssége)

https://hu.wikipedia.org/wiki/NFL-r%C3%A1j%C3%A1tsz%C3%A1s

Nem egyszerű, de már a 4.-5. kritérium vizsgálata is ritka.

Győzelem-vereség mérleg, utána a ugyanez csak a divíziós ellenfelekre, majd a közös ellenfelekre, stb.

SOS az első számú szempont, a H2H csak harmadik vagy negyedik számú asszem (közte még ott vannak a divízió és konferencia tiebreakerek).

Bocsánat, teljesen hülyeséget írtam, a rájátszás szabályokat.

Drafton, ahogy vicgeordie írja, a mérleg az első, a sorsoláserősség a második szempont.