Első benyomás - 15. hét: Patriots @ Cardinals

Kép
EB

Ezen is túl vagyunk legalább. A pihenőhét után se lett jobban felkészítettt csapat a Patriots, a Cardinals nagyon simán 30-17-re nyert, a Patriots mindkét touchdownját a negyedik negyedben, garbage time-ban szerezte.

Semmi nem változott. Ugyanolyan hibákat követ el a csapat, amik eddig is jellemzőek voltak ránk. A pihenőhetet sem tudta a javára fordítani az edzői stáb, gyakorlatilag úgy tűnt, hogy a Cardinals érkezik bye-ról, mi meg egy vasárnapi meccsről egy csütörtökire.

Már a meccs eleje is furcsa volt, hiszen mi nyertük a pénzfeldobást, de a támadást választottuk. El is jutottunk az ellenfél térfelére, ám ott két kísérletből meg sem próbáltunk first downt elérni, rábíztuk Slye-ra az 50+-os mezőnygólt. Hiba volt. Innentől kezdve a Cardinals akarata érvényesült, akiknek az első touchdownnál hatalmas szerencséjük is volt - egy fumble után az endzone-ban ők szedték össze a labdát centikre a vonaltól.

A támadófalban ezúttal a baloldal volt gyenge, a Lowe-Robinson duót ott verték meg, ahol akarták. Egy mezőnygólt azért sikerült berúgni a félidő végén, de így is 13-3-ra a hazaiak vezettek, akik a második félidő első drive-jából tovább növelték a különbséget.

A Patriotsnak muszáj volt touchdownt szerezni, hogy meccsben maradjunk, el is jutottunk az ellenfél redzone-jába, ám ott egy yardot már nem sikerült megszerezni még negyedikre sem. Azt mondjuk csak halkan tenném hozzá, hogy harmadikra láthatóan megvolt a first down, de a bírók és éppen olyan vakok, mint a Mayo-Rothstein páros, akik nem dobtak rá pirosat.

Ezután Kyler Murray dobott egy INT-t, zebratársaink azonban megkönyörültek a hazaiakon és bedobtak egy teljesen indokolatlan roughing the passert, így annullálva a labdaszerzést. A következő drive-ban pedig tényleg bebizonyosodott, hogy a jó/jobb csapatoknak van szerencséje, akárcsak két hete, ezúttal Boutte ejtett el egy passzt, ami a Cardinals védő kezében landolt. Itt gyakorlatilag végérvényesen el is dőlt a meccs.

Az utolsó negyedben mindkét csapat szerzett még két-két touchdownt, nálunk Maye villant meg kétszer, míg a Cardinals a földön szerzett két hatpontost Connernek köszönhetően, de több alkalommal is Trey McBride jelentette a különbséget harmadik kísérleteknél.

Összességében semmi nem változott (miért is változott volna?), ugyanolyan alkalmatlannak tűnik az edzői stáb és a játékosok egy része, mint a szezon korábbi részében. Akik eddig jól teljesítettek (Maye, Gonzalez), ők ezúttal is hozták azt a teljesítményt, amit megszokhattunk, a futójáték is ímmel-ámmal működött, de továbbra is azt érzem, ennek a csapatnak a legnagyobb fékje az edzői stáb - azzal nem igazán tudok mit kezdeni, hogy kivesszük a legjobb támadójátékosunk kezéből a labdát és a döntést, egyfajta game-manager szerepet szánva neki...

Jövőhéten Buffaloba utazik a csapat.

Hozzászólás

Nekem most már az az érzésem, hogy a jobb draftcetli a lényeg. Mert hogy ennyire konzervatívan játszunk és ne akarjunk nyerni az mással nem magyarázható. (Sajna a draft az utóbbi évek legrosszabbika/Leggyengébbike lesz)

Nekem a végével az a bajom, hogy szerintem meg full vakon vagyunk, hogy milyen lett a draft. Ez a stáb láthatóan nem képes a legjobbat kihozni a játékosokból, de még csak fejleszteni sem képes őket megfelelően. Azt valahogy nem tudja befogadni az agyam, hogy Polk tavaly az NCAA egyik legjobb támadósorában volt 2-3. számú WR, most meg a liga leggyengébb WR-e. Itt kell lennie más tényezőnek is mert annyira távol áll a két dolog egymástól.

Szerintem taizoli a 25-ös draftra gondolt. Ha igen, akkor igaza van, elég gyenge class lesz ez. Abban viszont nem értek egyet, hogy a jobb draftcetli a lényeg, mi így játszunk, amikor nyerni próbálunk.

Ezt nem hiszem el hogy nem lehet kinőni..
Ha veszteni akarnánk, akkor nem raknánk pályára a legjobbnak vélt játékosainkat
Mit számít, hogy 1/3 vagy 1/4 leszünk? Semmit..

Azért játszunk így, mert ennyit tud ez a stáb..így játszottunk a szezon elején is, így hoztuk meg az összes döntésünket a szezon előtt/alatt is.

Petivel ezért írtuk a Brissett vs MAye week1 starter kérdés eldőlése után, hogy nem az a baj, hogy JB kezd, hanem ahogy meghozták a döntést, és hogy ne legyen igazunk, de valszeg ez egy hozzáállást mutat, amivel majd minden szituhoz így állnak majd.

Ez történik, semmi más direkt vesztésről nincs szó. Az azért még Kraftnál is (lehet) kiverné a biztosítékot. Plusz Mayonak fontos a kultúra telepítés, amiben a legnagyobb öngól a direkt vesztésre törekvés. Ez a stáb ezzel az alkalmatlan főedzővel ennyit tud.

A fiatalabb Kraft arca és reakciója annál a negatív yardos futásnál mindent elmondott a meccsről és a szurkolók érzéseiről is :)

Igen, az nekem is feltűnt- talán ebben lehet reménykedni, hogy páran látják azért a szervezeten belül, hogy rossz irányba mennek a dolgok. 

És szerinted mi történik, ha a tulaj cetlivel a kezében playcallingról jegyzetel?
Mert szerintem nagyon rossz irányba mennek a dolgok, ha ő szakmailag akar értékelni egy playt..

És ugye majd ők leváltják a koordinátort, mert hát ők értenek hozzá, és kineveznek egy újat. Ők. Akik nem értenek a szakmához..

Szóval amíg a döntéshozás nem a szakmai emberek kezében van, addig rossz irányba mennek a dolgok. Ezt az is mutatja, hogy 15 hét kellett nekik ehhez hogy észrevegyék. És ne Mayot tartsák a hibásnak, hanem a koordinátort.

Akit amúgy Mayo is bedobott a busz alá a meccs után. Igaz, előtte mondta hogy minden play az ő jóváhagyásával megy, de mint tudjuk Jerod egy áldozat, nem tehet semmiről. 

Az utolsó bekezdéshez: nálam ez volt az utolsó csepp a pohárban,BB ilyet soha nem csinált volna meg. Mindig az volt az első hogy azt mondta egy nagy zakó után,hogy Ő nyilvánvalóan nem végezte jól a dolgát. Nálam Mayo itt végképp elvágta magát.

Mayo sem tette meg, egyszerűen nem tud kommunikálni (ki-ki döntse el, hogy ez jobb vagy rosszabb:). A következő kérdésre ugyanis már egyértelműsítette azt a 4 szavas választ (“It’s always my decision. I would say the quarterback obviously has a good pair of legs and does a good job running the ball. We just choose not to do it there.”), majd ma ráerősített erre ("I tried to clarify that with the follow-up question, because ultimately, all of those decisions are mine."). Ha más nem is történik, egy kommunikációs tréningre legalább remélem beíratják és megtalálja az arany középutat a BB-féle semmitmondó bullshitelés és a saját félreérthető hablatyolása között...

Hat szerintem meg megtette,csak aztán próbálta menteni a menthetőt és tompítani a dolgot. Abban egyetértünk ettől függetlenül nem tud kommunikálni

Reszemrol imadtam a Belichick fele nyilatkozatokat. Pont azt adta a medianak, amit megerdemeltek. Barmit mondasz, azt ugyis kiforgatjak es cirkuszt fognak belole generalni. Na, az o nyilatkozataibol ez nem nagyon ment. hozzateszem, a kerdesek tobbsege is a blodseg magasiskolaja. 

Nem ettol lesz valaki jo vagy rossz HC. De nagyon nem segit.

Ugyanígy gondolom. Amikor értelmeset kérdeztek, akkor mindig kaptak értelmes választ, de amint hülyeséget kérdeztek, vagy olyan dolgot, amihez a csapaton kívül senkinek semmi köze, jött a bullshitelés. A két évtized alatt nem is jött egyetlen olyan idióta nyilatkozat sem, mint amit Mayo hetente előad. Onnan lehet tudni, hogy hétfő van, hogy megint magyarázkodik.

Azért ha még három ‘csúnyába belenézünk ilyen kilátástalanul talán lesz annyi #noteszb@szkodás a tulajdonosi boxban, hogy meggondolhatják magukat Mayo kapcsán. És ez esetben legalább az esély újra ott lenne, hogy megfelelő stáb sikerül, akár kompetens Kraft, akár nem. Ameddig januárban nem mondják azt, hogy Jerod marad, ennek az esélye ha kicsit is, de ott van. Szerintem mammut is ilyesmire gondolhatott..

De hát azt mondták marad és segíteni kell neki kibontakozni. Mivel amúgy sem csinál semmit a jelek szerint, így kell egy jobb OC, jobb DC, esetleg jobb pozis edzők és akkor majd ő miattuk Jerod is jobb lesz és nem tűnik akkora balfék dolognak Kraft döntése.

Azt nem veszik figyelembe, hogy ezeket az edzőket vajon ki nevezte ki? Ki szabta az irányt? Tehát ha most lecserélik őket, akkor MAyo ebben is rossz, hogy stábot állítson össze. És akkor most jön a csavar, hogy Krafték állítják össze majd, ők választanak embert. Tehát akkor ezek szerint Krafték többet értenek hozzá, mint Jerod, mármint saját maguk szerint, hiszen ők mondják meg ki kell nekünk. 

Jerry Joneson nevetünk, akkor nyugodtan nevethetünk a Kraftokon is, mert amelyik tulaj ilyen szinten beleszól a szakmai dolgokba, úgy hogy nem ért hozzá, de kizárólag csak ő dönt és ehhez a döntéshez külsős ajánlásokat sem kér, az eléggé el van szállva magától.

Tegnap nem volt csapatmeeting, amit ugye a Victory Monday bevezetése alatt már megszoktunk. Most felmosták velünk a padlót, de nem volt mit kijavítani, elmaradt az értekezlet. Ilyen akkor fordul elő, ha új edző érkezik, mert a régi már minek beszéljen, javítson ki bármit?

Na most, ha mi nem váltunk le senkit, akkor biztosak lehetünk benne, hogy Jonathan Kraft felírta magának a tutit a kis cetlijére a playcallingról, és a tegnapi nap azért maradt el a játékosértekezlet, mert a Kraftok gyorstalpalón kiképezték a stábot a coachingról. 

Egészen döbbenetes ami nálunk megy. Kivéve persze, ha tényleg lecserélünk valakit. Bár annak se sok értelme lesz, mert egy interim jöhet a helyére általában, aki meg bármilyen tehetséges is, a szezon után nem lesz maradása, hiszen az interim szinte soha nem marad.

Ha meg most hozunk külsős HC-t, OC-t, akkor munkanélkülit tudunk csak, tehát kimaradunk a felső polcos válogatásból, ami majd a szezon végén indul be az interjúkkal. Ráadásul azt sem értem, miért kellett erre 15 hetet várni ha tényleg cserélünk, miért nem a bye előtt tettük, amikor 2 hete lett volna az új embernek felkészíteni a csapatát. És amúgy mit fogunk megtudni az interim OC vagy HC munkájáról, amikor egy romhalmazt vesz át és jön kétszer a Bills? Három meccsen mit lehet bemutatni a jövőjét illetően?

Szóval elég rosszul kavarják a KRaftok..

Nem szokasom, de tegnap meghallgattam 2 interjut a 98.5 The Sports Hubrol. Az egyik Mike Reissszel, a masikban Zolak es Bertrand beszeltek Mayorol, a cetlirol, coachingrol es a jovorol.

 

Reissek probaltak mosdatni a helyzetet, azzal hogy Mayo tapasztalatlan es majd belejohet. Es a Krafteknak kellene hozni valakit melle HC tapasztalattal, mint az van mas kezdo HC mellett mashol is. Ide szurtam volna be, hogy McAdoo mi a banatert van ott?

Belichick dolgozott az egyik (de lehet netto) legkevesebb edzovel es mindenert o volt a felelos. Most pont a masik vegleten allunk, a legtobb edzot foglalkoztatjuk es semmiert, senki nem felelos. 

Senki ne ertse felre, nem azt mondom, hogy hozzuk vissza BB-t! 

Igen, ez a tapasztalatlan nagy mentőöv. Bár AVP és McAdoo sem most kezdte, még ha playcallerként AVP újonc is. McVay és Shanahan is volt playcallerként újonc, Mike McDaniel és Slowik is..

Azt adom, hogy kellett volna mellé egy tapasztalt csóka, aki segít a HC dolgokban mire kell figyelni, mint pl Wade Phillips McVay mellett. Na de ez kinek a felelőssége, hogy még csak meg sem fordult senkinek a fejében, hogy akkor legalább a DC legyen egy dörzsölt faszi, aki már volt HC? Ja, hogy ennek nincs felelőse..

A másik meg amit írsz, McAdoo, őt miért felejtik el ebben az összevetésben? És ha mindenki megkapja az újonc titulust, akkor ki volt az a hülye aki kitalálta hogy 3 újonc legyen a góré, plusz WOlf is újonc. 

És a megoldás akkor az, hogy minden újoncot elküldeni, ők a hibásak, de a fő mufti az csak ezeknek a hibája miatt volt kilátástalan..hát, nem tűnik túl logikusnak. És mondom, az újoncság nem fogalmatlanságot jelent, ahogy Maye sem alkalmatlannak tűnik, meg Nix se, meg Daniels se. De egy 7.körös vagy UDFA QB meg tűnhet annak, mert nem jó és még újonc is.

Szóval MAyonak valamiben meg kellett volna villantani azt, hogy miért is lesz ő jó HC, és akkor pár hibájára rá lehet sütni, hogy igen ezt még majd megtanulja, legközelebb jobban kezeli.

De tegye fel a kezét aki a preseason vagy week1 Mayo és a week14 MAyo között lát fejlődést?

Köszönöm, az utolsó kapcsolja le a villanyt és mutasson előtte Kraftra :)

Amúgy miért Kraft nevezi ki, és miért van ez jól mindenki szerint, aki támogatja ezt a projektet? Kraft tudja milyen a jó OC? Az utóbbi időbe olyan nagyon jól sikerültek a kinevezések :) 

Szóval MAyonak valamiben meg kellett volna villantani azt, hogy miért is lesz ő jó HC, és akkor pár hibájára rá lehet sütni, hogy igen ezt még majd megtanulja, legközelebb jobban kezeli.

Erre az volt eddig a mondas, hogy egy nagyon okos ember. Ami tok jo es biztos igaz is. Csak pont ebben a szituacioban nem megyunk vele semmire. Raadsul ez az okos ember ugyanazokat a hibakat koveti el ujra es ujra. Ez meg inkabb pont az okos ellentetere szokott igaz lenni.

Nézd, ha nekem most össze kellene szerelnem egy repülőt, ugyanúgy egy alkalmatlan, ötlettelen, csupasz gatyával ott álló fószer lennék, aki megkérdezi a mellette állót, hogy most mit hova, hogyan? És mondjon bármit, megpróbálom, hiszen saját ötletem már nincs, mert azokkal már próbálkoztam, de nem jött össze a repülő az előttem fekvő alkatrészekből..

Ettől még nem vagyok hülye, csak ehhez nem értek. Aki a feladatra kiválasztott, hogy a világ összes alkalmas embere ellenére engem bíz meg, na az hülye. 

Igen, köszi, erre gondoltam, illetve abba, hogy "páran" láthatják a bajt nem csak a tulajdonosi kört értettem - azzal együtt, hogy annak szerintem igenis lehet jelentősége, hogy ha Jonathan Kraft elkezdi az apja fülét rágni, hogy nem jól mennek a dolgok... (aminek a megállapításához nem kell különösebb szaktudás, ha nekünk is sikerült)

Csak mi nem vagyunk érzelmileg érintettek sem egy személy, sem egy legacy iránt.
Ez olyan mint egy rossz kapcsolat, amit kívülről mindenki lát. Belülről meg csomó más érzékelés van, és itt nem csak arra gondolok, hogy valaki nem mer kilépni. Hanem pl gyerekek sérülése, anyagi dolgok, közös vállalkozás ami a jövőt adja, a "régi szép napok", a hit hogy jobb lehet, ígéretek, stb.

Mayoval kapcsolatban is ugyanez van, hogy Robert Kraft committed.  Vagyis ő el van köteleződve emberileg, érzelmileg, anyagilag. Plusz ott az egója, ami nem bírja el, hogy 1 év után kimondja ezt 5 éve elszúrtam és az utódlási tervem végig egy kalap szar volt. Ehhez nagyon meg kellene buknia Mayonak a szemében. Más gyerekeivel szigorúbb a mérce, míg a sajátnál a nem baj, jó gyerek amúgy, szeretjük, majd máskor nem csinálja a galibát, tanul belőle stb..

Ráadásul továbbra sem az a baj, hogy Mayo rossz. Ez az okozat. Ha az okozatot orvosolni akarjuk, akkor az okot kell megszüntetni, különben az okozat időről időre elő fog állni. Márpedig az ok az, amitől várod a csodát, hogy Jonathan Kraft majd jobban tudja. De hát pont azért jutottunk el idáig, mert a Kraftok saját kútfőből választanak mindenféle hozzáértés nélkül. Pont ez az okozata.

És választhatnak most egy biztonságit Vrabellel. De az sem szakmai alapon történik, hanem kötődésileg. És Vrabel jobb lesz mindenben, mint Mayo, aki totál zsákutca a jelek szerint, hiszen semmiféle javulás nincs a 15.hétre se csapat, se az ő HC munkáját tekintve. Míg a kontextusként hangoztatott Campbell alatt fejlődött a csapat, fejlődtek a játékosok, benne volt hogy bármikor elindulhatnak felfele és 3-3-mal zárták az évet. Mi lehet 0-6-tal fogjuk teljesen esélytelen játékkal. 

Szóval nem az lesz a baj, ha Vrabel lesz a megoldás, hanem hanem az ok, hogy megint a Kraftok döntöttek szakmai kérdésben. És ahelyett hogy végigmenne egy process és a végén aki a legjobban teljesít, legjobb szakmai víziót vázolja, az kapja meg a dolgokat, megint minden külső benyomás nélkül, hozunk egy döntést belülről. Ez a probléma.

Ezért ultra gáz, hogy Jonathan jegyzetel a playcallingról. Ezért gáz, hogy elmaradt a hétfői játékosértekezlet, ahol a hétvégi hibákat beszéli át minden csapat. Nálunk most mi ok volt az elmaradására? Victory monday vagy mi? :)

Jonathan jegyzetelt, és gondolom most feltágította az edzőket, akik a játékosértekezlet helyett őt hallgatták, vele meetingeltek. Ez egy nagyon elbaszott szervezeti struktúra. Ráadásul Mayo azt mondja naponta többször beszél a tulajokkal. Miért? 

na mindegy, ez nem fog változni, hiszen Kraft vissuavette a stafétát BB-től, és sajnos naivítás volt azt várni, hogy majd elengedi. BB előtt is övé volt a buli, erről Parcells tudna leginkább mesélni, és most megint náluk a kormány. Az ő pénzük, az ő csapatuk, joguk van hozzá. Csak amíg Jerry Joneson röhögünk, akkor ne tegyünk máshogy a Kraftokkal sem. Ugyanaz a kóklerség megy, ezért tartottunk ott ahol..

És krafték már most elkezdték mosdatni az öreget, hiszen elkezdtek jönni a kéretlen interjúk, és Hoyer pl azt mondja, az hogy most Mayo van, és ennyire szerencsétlenül néz ki, az BB hibája :) 

BB tett bőven eleget azért hogy idáig jussunk, ezért lett elküldve. De azért mások hibájáért ne őt mantrázzuk, mert az nevetséges..

Bocsánat, de én nem „várom a csodát” senkitől, nem is írtam ilyet. Azt írtam, hogy ha páran (köztük Jonathan Kraft) felismerik szervezeten belül, hogy rossz irányba mennek a dolgok, akkor abban lehet reménykedni, hogy esetleg történik valami.

Amit utána írsz, hogy Jonathan tartott eligazítást, ha ez így volt az nyilván teljesen rossz irány, nincs vita köztünk abban, hogy a tulajdonosnak az a feladata, hogy kinevezzen egy szakmabelit az egész operáció élére (aki aztán kinevez mindenki mást) és aztán várja az eredményeket, a fejlődést – ha meg azok nem jönnek, akkor lehet lecserélni a GM-et egy idő után. És igen, értem, látom, hogy itt nem ez történt, hogy Kraft előbb nevezett ki HC-t, mint GM-et (hívják Wolf tisztségét akárhogy is). És ha Krafték beleszólnak a szakmai munkába az nagyon gáz, ebben is egyetértünk.

Az ideális nyilván az lenne, hogy ha Wolf odamenne a Kraftokhoz és azt mondaná, hogy rossz az irány, engedjük el Mayot és jöjjön egy olyan ember, akit én nevezek ki és akiért én vállalom a felelősséget (legyen ez akár Vrabel, akár más – mondjuk én Vrabelt szívesen kipróbálnám az alapján, amit a Titans-nél csinált, de nem is értek hozzá és mindannyiunk szerencséjére nem is vagyok döntési helyzetben 😊). Ugyanakkor sajnos én is azt látom innen a fotelből, hogy ennek kicsi az esélye, DE minél többen ismerik fel ezt a szervezeten belül, annál többen fogják ezt így-úgy közvetíteni a döntéshozó(k) felé és hátha Krafték belátják, hogy ez a jó út (ez képezi az apró kis reménykedés alapját nálam).

Azért gondolom nem azt mondta el J Kraft, hogy legközelebb mi  legyen a hívás 3. és 1-nél. Biztos tartott egy kis fejmosást, hogy ez ne így menjen tovább, jobb teljesítményt várnak mindenkitől, és hogy következményei lesznek, ha nem változik a helyzet. Alig hiszem, hogy play hívási tanácsokat osztogatott AVP-nek. És mint tulajdonosnak, aki a pénzét rakja ebbe az egészbe, joga is van ilyet csinálni. Az lenne a furcsa ha nem. 

Joga van hozzá, csak tudása nincs, emiatt hülyeség beleugatnia. Kraftnak egyetlen személyi döntést lenne szabad meghoznia, ami egy focihoz értő GM kinevezése (jobb helyeken belátják, hogy érdemes ehhez egy minimális segítséget kérni), aki dönt a szakmai kérdésekben. Kinevez egy vezetőedzőt, azzal közösen összeraknak egy stábot, ha pedig ott valami nem működik, akkor váltanak, akár HC-t is, ő rakja össze a rostert (egyelőre ebbe Krafték még nem másznak bele, de egy lépésnyire vagyunk attól, hogy nálunk is Madden-értékelések alapján döntsenek), aztán ha nem halad sehova a csapat, a tulajdonos lecseréli. De az nonszensz, hogy majd Robert vagy Jonathan eldönti, hogy koordinátorcsere lesz (az volt akkor is, amikor Belichickre rásózta O’Brient, még ha igaza is volt abban, hogy Patricia ne kapjon még egy évet).

Nos azok után hogy a playcalling kapcsán firkált én nem lennék ennyire naív, hogy Jonathan nem akar szakmailag beleszólni. Ezeket a feltételezéseket egy jól funkcionáló franchise esetében érdemes megtenni. Jerry Joneséknál sem véletlenül úgy mennek a dolgok ahogy és nálunk sem.

Te gondolhatod azt, hogy csak leszidta őket, meg számonkérte mi ez a szar, de akkor miért maradt el a csapatértekezlet? Értsd: Nem tarthatták meg, amit minden csapat minden hétfőn megtart, kivéve ha Victory Monday van. Minket szétvertek, szóval valszeg nem győzelmi mámor volt. Bár eleve a Victory Monday is borzalmasan hat nálunk 3 győzelmes szezonban. Konkrétan ostobaság és nevetséges.

Ahhoz hogy jobb teljesítményt várjanak nem kell firkálgatni a playcallingról. Ráadásul a Kraftok mit tudnak egy meetingen mondani, amikor zéró hozzáértésük van a focihoz? Ezért kellene egy ember, aki helyettük viszi a foci ügyeket. De még csak véletlenül sincs ilyen, és mindenki egymástól függetlenül a Kraftoknak jelent. Senkinek nincs közvetlen főnöke.

Ráadásul nem AVP-t kellene baszogatniuk, hanem a kis kedvencüket, aki annyira harmatos, mint a lepkefing. És valaki kinevezte AVP-t, ott kellene kezdeni a sort. Ja, hogy az megint Mayo lenne. Na nem, ő nem lehet hibás semmiért, mert az csúf lenne ha a papa megint rossz lóra tett volna..

És a köv. OC vagy HC kapcsán sem mindegy, hogy ki nevezi ki. Mert jó lenne végre hozzáértőre bízni ezt, nem egy mániákussá váló GOAT HC-re, aki azt hiszi a bab is hús (nem mellesleg velem is elhitette), vagy egy 80 feletti tulajra, aki nem ért hozzá, vagy egy teljesen alkalmatlan és súlytalan bratyi királyra, aki történetesen életében nem épített még stábot, és hát látjuk is, milyen frankón megy neki..

Szóval, amíg valaki a Kraftokban bízik, addig a szerencsére fogad és nem a tudásra.

Ráadásul ahogy Peti is írja, joguk van hozzá, de akkor meg ne legyenek vérmes elvárások, mert csak mázlival találhatnak bele. Ezt a szurkolóknak és nekik is tudniuk kell.

Vrabel nem rossz jelölt, de több kérdést felvet. És ami a legfontosabb, megint nincs külső input, csak a Kraftok fejében lévő nevek, és csak olyan jöhet aki Patriots játékos. Kicsit ki kellene már nyitni ebből a bezárt világból. De ehhez át kellene adni a stafétát, amit 20 év után visszavett BB-től. 

És persze Ben Johnson is elmondta, olyan csapathoz nem fog menni, ami belterjes és nem nyitott a változásra. Vehetjük egy üzenetnek is, bár aligha fog még egy újonc HC-t rakni Mayo helyére, ha egyáltalán elküldi. Sajnos az ego felülír mindent..várj, láttunk már ilyet csak az BB volt. De őt elég jól lehordta Kraft, nem akad a környéken egy tükör Robert?

És szerinted Wolf odamehet így a Kraftokhoz, hogy a nála magasabb polcon lévő, jobban fekvő kedvencet betámadja? Mert szerintem nem. És alapvetően itt nem egy HC kirúgásról beszélünk, még ha ezt ennyire egyszerűen is akarjátok látni.

Itt az van, hogy Kraft beleállt BB-be, minden létező fronton. BB a rossz, miatta vergődik a Pats. Még Mayo is miatta rossz. Mayora rosszat nem lehetett mondani, Lazart megrendszabályozták miatta, kivágtak részt a podcastből, ahol ez feljött.

Ennyire védik Mayot. Miért? Azért mert ez a kinevezés Kraft válasza BB ámokfutására, ez az a döntés amit 5 éve meghozott és ez a nagy terve a csapat felvirágoztatására. Ha kiderül, hogy iszonyat vakon volt és orbitális hülyeséget csinált, azt a BB fiaskó után, ahol szintén nem hozott jó döntéseket, sem anyagilag sem személyi kérdésekben, ráadásul BoB is miatta ült oda, ahol nem látták szívesen, majd ez odáig fajult hogy a HC-OC nem beszélt egymással 2 hétig a szezon közben. 

Szóval ezek után Kraft nagy ötlete olyan szinten áll földbe, hogy ki kell rúgni a Messiást, akivel naponta többször beszélnek azóta is (miről kell naponta többször beszélni egy HC-Tulaj kontextusban mindennapi szinten?), az rá nagyon rossz fényt vetne. És akkor Wolf ezt forszírozza az öregnél?

Ez szerintem nem reális..

Átkerült a Bills elleni meccs a 22:25-ös sávba :(

Jobb is! Kevesebben látják a mészárlást! A Bills minimum 30 pontos favorit... (Azért ezt fáj így leírni, de ez a realitás!)

Nem biztos, hogy nagy baj ez. Sot! Minnel jobban faj, annal jobb lehet. Igy talan jon valami fele felhomalyosodas a tulajok fejebe is es belatjak, hogy nem jo ami van. 

Mi vagyunk a garbage times királyai! Gomez óriási játékos, Maye egy kicsit visszafogottabb volt, vagy visszafogták a hívások. Különös dolog nem történt, bár JoJo vissza hívott INT-jénél, lehet tudtunk volna átmenetileg fordítani.

A Bills meccs Nekünk vagy SB lesz vagy Allen a 2. félidőben már nem is lép pályára. :)