A hét jelenete - 10. forduló

Ahogyan a 2017/18-as idényben, idén is hetente jelentkezünk a hét legszebb jeleneteivel.  Az eddigieknek megfelelően a forduló győztese bekerül majd a bajnokság utáni "Év jelenete" versenybe. Szavazni a szokásos helyen, bal oldalt lehet. Reméljük hétről hétre rettenetesen nehéz lesz a választás. Folytassuk a Titans elleni tizedik fordulóval, ami sajnos súlyos vereséggel zártult! A meccs képét tükrözi az eheti választék. Remélem a bye week után újra szebbnél szebb jelenetekből válogathatunk majd.-TORESPONT-
1. Josh Gordon elkapása
Gordon
Az egész mérkőzésen érezhető volt, hogy a Titans elleni gameplan egyik főszereplője Josh Gordon volt. Én kissé úgy éreztem, hogy talán túl is lett erőltetve az ő szerepe. Tom Brady végig tömte labdákkal az elkapót és még akkor sem váltott a csapat, mikor tisztán látszott, hogy ez a kapcsolat ezen a mérkőzésen nem működik megfelelően. A vége 4 elkapás 12 labdából.
Viszont a mérkőzés elején még minden a terv szerint alakult, ami egy 44 yardos átadásban testesült meg, amit Gordon két védő között húzott le.

2. James Develin touchdownja
Develin
Develin karrierjének második touchdownja. Ő az ajátékos, aki nincsen rivaldafényben, de brutálisan hatékonysággal végzi a dolgát a futók előtt.