A hét jelenete - 5. hét: Patriots @ Redskins

Kép
Hét jelenete_resize

A heti szavazás sem lesz könnyű, annyit ígérhetek. Kénytelen voltam két esetben is csoportosítani a szép megmozdulásokat, hogy ne legyen túl sok választási lehetőség. A bőség zavara. De milyen jó is inkább azon agyalni, hogy melyik volt a legszebb támadó és védő jelenet, mint azon, hogy miért nem sikerült semmi? Erről most szó sincs, jöjjenek hát a jelenetek:

 

A hét támadó jelenetei:

1; Főszerepben: Ryan Izzo

Végre TE játék! Az ötödik hétig kellett várnunk, hogy a két TE felé számottevő passz szálljon. De megérte a várakozás, ugyanis ennél az első videónál Ryan Izzo 29 yardot ért el, majd később, a második videóban egy 10 yardos touchdownnal mutatkozott be. Várjuk a folytatást! (Annak tudatában főleg, hogy Watson-t elengedte a csapat!)

 

T1-1WAS

 

T1-2WAS

 

2; Gordon stiff arm-ja

Gordon szépen játssza magát szabaddá, a fal is jól tart, ám ez a jelenet sokkal inkább azért került be, mert Gordon amolyan "gronkos" mozdulattal küldte a földre a védőjét, és további yardokat tudott szerezni. A végeredmény így 24 yard lett.

 

T2WAS

 

3; Bolden 29 yardos TD

Hasonló jelenet szerepelt a múlt héten is a legszebb jelenetek között, de most a főszereplő Bolden volt. A futó mélyről indult, majd a fal mellett elhaladva sikeresen lehagyta a védőjét, aki jelen esetben egy LB volt. A sebesség különbséget kihasználva akadálytalanul tudott bejutni az End Zone-ba, így ezzel a hat pontossal tovább növelte a különbséget Bolden.

 

T3WAS

 

4; Edelman a megbízható

Julian Edelman nem hagyja cserben a csapattársát, barátját, aki akkor is számíthat rá, amikor sokan már kidőltek volna. Hiába fáj minden elkapás után az a borda, Edelman harcol, küzd, és megcsinálja a nagy játékokat. Itt éppen 31 yardot ér el, holott lemehetne korábban is a földre, de inkább egy szaltóval fejezi be az elkapást. 

 

T4WAS

 

5; Michel futott TD

A második félidőben végre beindult a futás, Michel itt jól találja meg a rést a falban, és utána a védők csak nézik, de megállítani nem tudják. Ezzel a 14 yardos TD-al tovább távolodott a Patriots az ellenfelétől.

 

T5WAS

 

A hét védő jelenetei:

1; Winovich az év újonc védője?

Még csak 5 mérkőzésen vagyunk túl, de az újonc LB egyelőre minden pénzt (picket) megért. Nagyon küzd, akar, harcol, mindenhova próbál odaérni, és ez meg is látszik a játékán. Hightowerrel összhangban sikeresen összezavarták a két szélső falembert, és Winovich levitte az ellenfél irányítóját a földre. Bravó!

 

V1WAS

 

2; Shelton az őserő

A sackkeket nem lehet megunni, tartja az ősi indián közmondás. Shelton nem egy, hanem két embert tolt el a helyéről, és furakodott át köztük, míg végül a zsebből hátra-majd előre lépő irányítót a földre tudta vinni. Szerencsére az ünneplés közben nem ugrott rá McCoy-ra, különben jöhetett volna a csere irányító.

 

V2WAS

 

3; Hightower begyorsult

Nem tudom mi történt a kihagyott meccs óta Hightowerrel, de a Washington ellen mintha éveket fiatalodott volna. Az első jelenetnél konkrétan bő 10 yardról startol rá az irányítóra, és földre is viszi. Tegyük hozzá, hogy nagyon sportszerűen tette, nem próbálta elpusztítani McCoy-t, mint azt sokan megtették volna.

 

V3-1WAS

 

A második videó olyan, mint a jó szinkronúszás. Olyan szépen és egy időben érkeznek (szegény) irányítóra, hogy azt (nekünk) jó nézni. Bennett úszó mozdulattal, míg Hightower egy megkerüléssel került helyzetbe, és az eredmény egy 9 yardos megosztott sack lett. 

 

V3-2WAS

 

4; Collins hazatért

Ha tovább akarjuk fokozni a jó döntéseket az évre, akkor Winovich mellett Collins visszahozása a másik nyerő húzás nálam. Semmi megilletődöttség, semmi nyoma az összeszokottság hiányának. Olyan, mintha el sem ment volna. Az első videóban Jonathan Jones nagyszerű ütemű szerelése látható, ahogy kiüti az elkapó kezéből a labdát. Itt Collins jókor volt jó helyen, és megszelídítette a labdát. 

 

V4-1WAS

 

A második videóban Collins mint a villám, úgy ért oda McCoy-hoz. Erről olvashattok Kenny statisztikákról szóló cikkében is!

 

V4-2WAS

 

5; Jason McCourty INT

Családban marad a dolog. Ezúttal nem Devin, hanem Jason McCourty szerzett labdát egy remek megmozdulással.  Az irányító és az elkapója között nem volt meg az összhang, amit JMC kihasznált, és biztos kézzel szerzett labdát.

 

V5WAS

 

6; Bentley-palacsinta

Erre a hétre is jutott egy palacsinta. Hightower, Collins és Shelton kergették az irányítót, aki az utolsó pillanatban szabadult a labdától. Szegény futó játékos ennek a legkevésbé sem örült, ugyanis érkezett a Bentley-vonat, és kész lett az palacsinta.

 

V6WAS

 

Hozzászólás

Ez még így is a bőség zavara... :D

Nem tudok választani! :)

 

Nagyon nehéz volt dönteni, szebbnél szebb jelenetek....

Ha Izzo lejön a pälyärol, akkor "lecserelik" vagy "kicserelik"? :D