Beharangozó 16. hét : Patriots @ Broncos

Kép
w16pr

      A 16. héten a New England Patriots Denverbe utazik, hogy a Broncos vendégeként lépjen pályára. A mérkőzés Sunday Night Football esemény lesz, amelyet az Empower Fielden rendeznek meg, magyar idő szerint hétfő hajnali 2:15 órai kezdettel.

 

 

A New England Patriots a 2023-as szezon utolsó két idegenbeli mérkőzését egymás utáni hetekben játssza, karácsony estére Denverbe, majd egy hét múlva Buffaloba utazik a Bills elleni visszavágóra. A Denver 1-5-ös kezdés után 7-7-re kiegyenlítette mérlegét, és továbbra is versenyben van a rájátszás helyek egyikéért.

 

w16p1

 

 


Mit játszott a Broncos az elmúlt hetekben?


A Broncos Russel Wilsonnal idén sem kezdte jól az idényt. Távozott Nathaniel Hackett vezetőedző, érkezett Sean Payton - ennek ellenére a Broncos az első hat héten mindössze egyetlen győzelmet aratott a Bears ellen. Kikapott otthon a Raiderstől és a Washingtontól, majd Miamiban belefutottak egy történelmi, 70-20-as nagyon csúnya pofonba. Ez után éppen három ponttal verték a Chicagot, majd megint vereséget szenvedtek otthon a Jets ellen, majd Kansasben a Chiefs ellen.

A szezon közepére viszont kezdett összeállni a csapat. Az addig is elég jó védelem mellé fellépett a támadósor is, Russel Wilson ha nem is a régi önmagát idézve játszott, de végre működni kezdett az offense, ennek köszönhetően a a következő öt mérkőzésüket sorban megnyerték. Otthon előbb legyőzték a Packerst 19-17-re, majd meglepő fölénnyel múlták felül a visszavágón a Chiefst, 24-9-re húzták be a találkozót. A byeweek után Buffaloban győzték le 24-22-re a Billst, majd otthon 21-20-ra a Minnesotát, és 29-12-re a Clevelandet.

Három hete Houstonba utazott a Denver. A fiatal CJ Stroud által vezetett Texans volt a meccs esélyese 3 ponttal, a mérkőzés pedig fontos volt a rájátszásba jutási esélyek miatt. Ennek megfelelő, jó meccs is kerekedett. Az első félidőben még nem nagyon ment a Broncos offensenek, és csak a védelmüknek köszönhették, hogy a Stroud által mozgatott Houston támadók előbb csak mezőnygólig jutottak, majd egy passzolt TD és egy újabb field goal után 13-0-ra elment a Texans - lehetett volna ez ennél is több. A félidő vége előtt még egy mezőnygólt bevágott Lutz is. A harmadik negyed közepén megint csak mezőnygóllal növelte az előnyét a Texans, míg a Broncos továbbra is rugdosta a puntokat, míg végül zárkózni tudtak egy Sutton elkapott TD-vel. A negyedik negyed elejére így 16-10-es Houston előnnyel fordultak, amelyet a Texans hamar növelni is tudott egy touchdownnal, de rámentek a kétpontosra, amit elrontottak. A Denver a következő driveban szépített, 17-22, bőven volt idő akár meg is nyerni a meccset. Ezt azonban Russel Wilson kétszer is elpuskázta. A Texans punt után rögtön a második playben még a saját térfelén dobott interceptiont, majd a következő Houston punt után, egy hosszú driveot vezetett a Texans 8 yardosáig, azonban ott megint eladta a labdát, ami után a texasiak már lepörgették az órát. A Denver védelme az egész második félidőben puntra kényszerítette a Texanst, nagyon jó egység az, csak a támadók nem tudtak felnőni melléjük. Valahonnan ismerős...

Két hete Los Angelesbe utazott a Broncos, a Chargers vendégeként. Jó meccsre volt kilátás, és nem is volt rossz - már aki szereti a sok turnovert és puntot. Az első negyedben egy punttal nyitott a Chargers, és első dobásából interceptionnal Wilson. Négy próbálkozásból downs a Chargersnek, punt a Broncostól. Interception Herberttől, amiből a negyed egyetlen pontszerző driveját vezetett a Broncos, ami TD-vel végződött. A második negyed egy rakás punt mellett egy Denver mezőnygólt hozott, a félidőre 10-0-val fordultak a csapatok, de előtte még a félidő vége felé ujjsérülést szenvedett Herbert, úgyhogy innentől Easton Stick vette át a Chargers irányítóposztját. A második félidőben mindent megpróbált a Chargers, többször is nekimentek a negyedik kísérleteknek, de rendre elbukták. Wilson kiosztott egy hosszú passzt, amiből Sutton szerzett TD-t, amit megint punt háború követett, a Chargers támadósor nem tűnt már potensnek, a Broncod próbálta lepörgetni az órát. De ez visszaütött, az újonc Quentin Johnston elkapott egy hosszú passzt, amire igazán nem számított senki, innen pedig Ekeler futásával 17-7-re zárkózótt a Chargers, kis reménysugarat hozva a szurkolóinak. De a Denver is megrázta magát erre, és rögtön válaszolt egy hosszú, hét és fél perces driveval, Wilson passzolt TD-jével kialakult a 24-7-es végeredmény, tekintve, hogy ez után a Chrgersnek már csak egy fumblera futotta, Wilson pedig kitérdelte a maradék időt. Wilson 21/33, 224 yard, 2TD, 1INT számokat hozott, nem játszott különösebben jól, a földön 106 yardig jutottak, de ez a közepes teljesítmény bőven elég volt az indiszponált Chargers ellen, amelyik Herbert kiválásával végképp teljesen esélytelen lett.

Múlt héten Detroitban vendégeskedett a Denver. A felívelő pálya - és a Lions kisebb visszaesése - alapján akár esélyesek is lehettek volna, de azért azt tudtuk, hogy otthon (és általában domeban) Goff tud jól játszani. Az első negyedben nem szereztek pontot a csapatok, csak puntokat láthattak a nézők. A második negyedben aztán beindult a Detroit, előbb az újonc tight end LaPorta kapott el TD-t, majd az újonc Gibbs futott egyet, és még St.Brown is leszedett egyet a levegőből, így 21-0-ás Lions vezetéssel mentek pihenőre a csapatok. A Denver egyébként jó védelme nem tudott nyomást helyezni Goff-ra, aki nyomás nélkül elit számokat hoz tudni, mint itt is bizonyította. A második félidőre ugyan feléledt a Broncos támadósora is, két hosszú drive végződött pontszerzéssel - egy touchdown, egy field goal -, de közben a Lions folyamatosan darált, és még két TD-t tettek fel a táblára. Ezzel (bár már ez előtt is) eldőlt a meccs, 10-35-nél nem maradt kérdés, bár az utolsó negyedben mindkét csapat vezetett még egy-egy TD driveot, ezzel nyert 42-17-re a Lions. Wilson nem játszott jól, szenvedett a gyenge támadófala mögött, 233 yardot passzolt 1 touchdownnal, a futójátékukat megfojtotta a Lions, csak Jeudy és Sutton jutott 70 elkapott yard fölé. A védelem is gyengén teljesített magához képest, Goffon nem volt nyomás, Gibbs és Montgomery 185 yardot termelt a földön, és még a levegőben is folyamatosan tudott haladni a Detriot, a secondary is mélyen a tudása alatt játszott.

 

 

A két csapat idei statisztikái

 

w16stats

 

w16p2

 

 


Mi várható a meccsen?

 

Amikor a Patriots fut

Ez a párosítás igen pikáns lesz, szinte kiszámíthatatlan eredménnyel. A Patriots az NFL egyik legrosszabb futójátékával rendelkezik, csak 25. a ligában a meccsenként átlagosan megtett 98 yardjával. Ugyanakkor a Broncos futásvédelme még ennél is rosszabb, konkrétan tök utolsók mind az engedett yardokban (147), mind a kísérletenként engedett yardokban (5,2). Sajnos ezt a nagyon gyenge egységet nem nagyon tudja majd tesztelni a Pats, tekintve, hogy az éppen felívelő teljesítményt mutató Stevenson a bokasérülése miatt még mindig nem bevethető, Cole Strange a falból IR-re került, Trent Brown nem is játszott a Chiefs ellen, és Conor McDermott is sérülés miatt esett ki a meccs közben. Elliottnak bár szép TD-je volt a Kansas ellen, összességében nem teljesített jól kezdőként az elmúlt két meccsen : a Steelers ellen alig lépte át a 3 yardos átlagot, a Chiefs ellen pedig mindössze 2,8 yardot tudott hozni.

Mellesleg a Broncos nem ennyire rossz, ha kivennénk a Miami elleni meccsüket, amikor összeomlott a védelem és a 70 pont mellett 350 futott yardot nyeltek be, már sokkal jobban néznének ki a számok. Alex Singleton, Jonathan Cooper és Josey Jewell is sokkal jobb játékosok, mint ahogy a számok mutatják, egyáltalán nem lesz olyan könnyű futni ellenük. Sajnos a New England passzjátéka miatt kézenfekvő gameplannel érkeznek mostanában az ellenfelek, továbbra is számíthatunk rá, hogy tömik majd a boxot és ölik a futást, passzra kényszerítve a támadósort.
   
      Előny : Broncos

 


Amikor a Patriots passzol

A Broncos passzvédelmére is igazak a fent írtak. A számok nem néznek ki túl jól, de annál ez a védelem sokkal jobb is tud lenni. A floridai összeomlásból a secondary is kivette a részét, de azóta sokat javult a teljesítményük. Különösen igaz ez a turnoverekre, amelyekből a csapat 5 meccses győzelmi szériája alatt a védelem 16 eladott labdát kényszerített ki, és rendre rövid pályát tudtak biztosítani a támadóiknak. A Denver secondaryja tehetséges, főleg a fiatal Patrick Surtain villog, de Fabian Moreau, Ja'Quan McMillian cornerek, valamint Justin Simmons és P.J. Locke satetyk is jól teljesítenek. A veterán Kareem Jackson is visszatérhet, miután letöltötte négymeccses eltiltását. A Broncos ugyan a legutóbbi meccsén kikapott  42-17-re a Lionstól, de ezzel együtt sem szabad leírni ezt a védelmet.

Pláne a Patriots passzjátékának fényében, amelyik alig létezik, kettőt hátralépve már nem is látható. Igaz, az utóbbi két meccs első félidejében egész biztató volt Zappe is, de aztán a második játékrészre már jött a pusztulat. A Chiefs ellen DeVante Parkernak is voltak szép megmozdulásai, de a Steelers ellenihez hasonlóan ismét Hunter Henry volt szinte az egyetlen megbízható célpont - de még ő is megsérült a múlt héten. A Broncos hazai pályán, magaslaton, hazai közönség előtt, egészen biztosan meg fogja keseríteni a támadósorunk életét, és igazán biztatót sem írhatok.

      Előny : Broncos

 


Amikor a Broncos fut

      Ha a labda támadó oldalán nem is, a védelmi oldalon egyértelmű a New England fölénye. A Denver inkább csak átlagos a futásvédelmével, a liga 14. helyén áll 112,7 engedett yarddal meccsenként, és a 12.-ek a labdacipelésenként engedett 4,2 yarddal. Ráadásul itt most pont szebbek a számok a valóságnál, mert ebben benne van Russel Wilson 321 futott yardja is. A Broncos kezdő futója Javontae Williams, aki átlagosan 3,7 yardot tesz meg a labdával a kezében, és mindössze egyetlen futott touchdown szerzett a csapatának eddig a szezonban. A cserefutó Jaleel McLaughlin átlaga jobbnak tűnik, ő 5,6 yardos átlaggal fut, de csak 58 kísérlete volt eddig összesen.

A Patriots ennél sokkal jobb futójátékot is lekapcsolt már idén, és a Barmore, Guy, Godchaux trió utóbbi hetekben mutatott dominanciája alapján nem valószínű, hogy a denverieknek sok babér fog teremni. Ők hárman, kiegészítve a linebackerekkel uralták eddig a line of scrimmage környékét, és ha nem kell a kezdőkön változtatni, ez feltehetőleg nem most fog megváltozni.

       Előny : Patriots

 


Amikor a Broncos passzol

      A Denver passzjátéka egész évben meglehetősen hektikusan teljesített, voltak jobb periódusaik, de egyelőre Wilson még mindig küszködik a láncok mozgatásával a levegőben. Nincs meg az összhangja az elkapóival, és bár időnként hasonlít régi önmagára a seattlei időkből, vagyis jól mozog ki a zsebből, és jól hosszabbítja meg a játékokat, mégis, többnyire már látszik rajta az idő vasfoga, túl sokáig dédelgeti a labdát, felesleges sackeket nyel be, és olyan passzokat vállal be, amelyek labdaeladásokhoz vezetnek. Passzainak 66 százaléka sikeres, ezzel 2832 yardot és 24 touchdownt szerzett nyolc interception mellett. Ugyanakkor már 40 alkalommal zsákolták be, ami miatt rengeteg negatív yardot kellett a támadósornak benyelnie. Pedig két kiváló elkapója is van, Courtland Sutton és Jerry Jeudy. Előbbi teljesít csak igazán jól, 58 elkapás, 770 yard és 10 TD van a neve mellett, míg Jeudy csak 45 elkapást jegyzett 581 yardért és egyetlen touchdownért. A Broncos előszeretettel vonja be a passzjátékba a futóit is, Williams, McLaughlin és Samaje Perine is eredeményes volt lekapóként is.

A Patriots secondaryje közepesen teljesít, néha igazán nagy játékokat csinálnak meg, néha meg vakon vannak, a múlt héten a Kansas City ellen gyengébb napjuk volt. Ugyanakkor Russel Wilson már nem a régi, az inkonzisztens játéka talán lehetővé teszi, hogy ha a front7 siettetni tudja, vagy meg tudja zavarni, akkor hibára kényszerítse, amelyek akár turnoverekben is testet ötlhetnek. A két elkapót nehéz lesz levédekezni, de jó összjátékkal talán korlátozható lesz a Denver passzjátéka.

       Előny : Patriots

 

    

Speciális csapatok

A Patriots speciális egysége hozta az idei szokásos formáját a Chiefs ellen. Chad Ryland kihagyott egy mezőnygólt, Brenden Schooler kapott egy büntetést, szóval semmi új, az utóbbi eset ráadásul különösen fájt, mert a meccset nyitó kickott nagy visszahordását annulálta. Bryce Baringer elrontott egy 37 yardos puntot, a Chiefs visszahordója, Richie James pedig egy 15 és egy 18 yardos punt visszahordást is produkált.

A Denver rúgója, Will Litz stabilan teljesített, mind a mezőnygólokból (27/29), mind az extra pontokból (25/27) kettőt hibázott el, ráadásul az utolsó öt meccsen hibátlan volt. Amivel majd meg fog gyűlni a baja a New Englandnek, azok a visszahordások. Marvin Mims vezeti a ligát a kick és a punt visszahordásokban is, átlagosan 17 yardot fut vissza a puntokból, és 28,5 yardot a kickoffokból, igaz, ez utóbbiban van egy 99 yardos TD visszahordása is. A Dever tengerszint feletti magassága miatt a kickoffok miatt valszeg nem kell aggódni, azért sajnos ebben a matchupból még így sem a Pats jön ki jobban.

      Előny : Broncos

 

 

 

Érdekességek

  • A csapatok közötti történelem az Amerikai Futball Liga 1960-as, első szezonjáig nyúlik vissza. Az 1960. szeptember 9-ei meccs mindkét franchisenak az első mérkőzése volt, amelyet a Denver 13-10-re megnyert a bostoni BU Field-en. A csapatok az AFL-NFL egyesülést megelőző évtizedben évente kétszer mérkőztek meg egymással, kivéve 1967-ben és 1969-ben.
  • A New England Patriots és a Denver Broncos 2020. október 18-án, a Gillette Stadionban megrendezett 18-12-es denveri győzelem óta először találkozik egymással (még a pandémia alatt, üres stadion előtt). A Patriots először játszik Denverben a 2017. november 12-i, 41-16-os Patriots győzelem óta, amely szintén egy Sunday Night Football mérkőzés volt.
  • A két csapat összesített sorozatát a Denver vezeti 27-22 arányban az alapszakaszban és 4-1 arányban a rájátszásban. A Patriots és a Broncos eddig három divíziós rájátszásbeli mérkőzésen és két AFC Championship meccsen játszott egymással.
  • A Patriots a Broncos ellen játszotta a legtöbb olyan mérkőzését, pontosan 54 meccset, ahol az ellenfél olyan csapat volt, amelyik soha nem szerepelt egy divízióban a New Englanddel.
  • A Patriots a csapat történetében nyolcadik alkalommal játszik szenteste. A Pats 5-3-as mérleggel rendelkezik ezeken a mérkőzéseken.
  • Korábbi Pats játékos Denverben T Cameron Fleming, WR Lil'Jordan Humphrey, DL Mike Purcell, ILB Alex Singleton, QB Jarrett Stidham, WR Phillip Dorsett II, és OL William Sherman, míg korábbi Broncos játékos New Englandben OL James Ferentz és OL Calvin Anderson, de megfordult Denverben játékosként Deron Mayo (a Pats erőnléti edzője), és edzőként HC Bill Belichick is.
  • A Patriots három egymást követő mérkőzésre növelte sorozatát, amikor a múlt héten 3,0 yard alatt tartotta ellenfelét, a Kansas City 20 futási kísérletéből mindössze 43 yardot szerzett, ez 2,2 yard futásonként. A Patriots ezen a héten Denverben szeretné ezt a sorozatot négy mérkőzésre növelni. A Patriots utoljára 1966-ban tartotta zsinórban négy mérkőzésen 3,0 futott yard alatti átlagon az ellenfeleit.
  • A Patriots futásvédelme 2023-ban a második helyen áll az NFL-ben a Chicago (79,8 yard per futás) mögött, 84,9 yardot engednek futni meccsenként. Ha ez így marad, akkor az lesz a harmadik alkalom a csapat történetében az 1970-es egyesülés óta, hogy a Patriots egy szezonban 90 yardnál alacsonyabb átlagon tartotta az ellenfeleit. A Patriots védelme 2016-ban 88,6 yardot engedélyezett az ellenfeleknek meccsenként, 2003-ban pedig 89,6 yardot.

 

w16p3

 

 


Sérülésjelentés

(december 2.)

 
Patriots :

Nem edzett : S Cody Davis (betegség),TE Hunter Henry (térd), OT Conor McDermott (agyrázkódás),S Jabrill Peppers (combhajlító), RB Rhamondre Stevenson (boka), LB Anfernee Jennings (betegség)

Limitáltan edzett : DL Christian Barmore (váll), Ja'Whaun Bentley (térd), OT Trent Brown (boka, kézfej), CB Jonathan Jones (térd), SpT Matthew Slater (combhajlító), WR JuJu Smith-Schuster (boka), LB Jahlani Tavai (boka)

Újra teljes edzésmunkát végzett  : T Tyrone Wheatley, Knee

 

Broncos :

Nem edzett :  OLB Nik Bonitto (térd), TE Greg Dulcich (combhajlító, lábfej), DT Mike Purcell (pihenő)

Limitáltan edzett : TE Chris Manhertz (pihenő)

Újra teljes edzésmunkát végzett  :OLB Jonathan Cooper (boka), T Alex Palczewski (térd)

 

 

 

 

A meccs esélyese a fogadóirodáknál a Broncos,

6-7 pontos favorit a Denver, 35 pont körüli összpontszám mellett.

 

 

w16gp

 

 

forrás : patriots.com

Hozzászólás

Nyilván Broncos győzelem lesz a vége. De azért rájuk is hozzuk már rá a frászt 1-2 TD-vel. :) 

Ha egy félidő, hát egy félidő, de annyit azért jó lenne jól játszani.

GOOO PATS!!!

Mondre, Juju, Peppers a Broncos ellen out. 

Upgrade: Henry és McDermott is out

Boldog Karácsonyt a szerkesztőségnek és valamennyi szurkoló társamnak! 

Boldog Karácsonyt minden szurkolótársnak és a szerkesztőknek, köszönjük az egész éves áldozatos munkátokat!! És igen, naná, hogy jövünk a chatre hajnalban. egy kis karácsonyi szenvedésre. A kép eltávolítva.A kép eltávolítva.GOOO PATS!!!

Boldog Békés Karácsonyt Mindenkinek!

Boldog Karácsonyt a Szerkesztőknek és az Olvasóknak!

és NYERTÜNK!

boldog karácsonyt!!!!

Egyértelmű.

Magasabb draft pick! 

Most sikerült lecsúszni a 2 legjobb irányítóról. Óriási... mi jön még.

Még egy bravúr aztán jöhet Mac 2.0

BÚÉK lányok és srácok!

Tudod, hogy én is nagyon bírom őt, sokkal inkább amiatt fájhat ez most a szurkolók egy részének, mert

a) lemaradunk a top2 QB-ről minden bizonnyal és valszeg Harrisonról is, akik ha beválnak akkor 3-4 év múlva visszatekintve elég közel voltunk ahhoz, hogy generációs tehetséggel oldjuk meg a legfontosabb posztok egyikét (persze benne van, hogy bust, csak az az elhibázott lehetőség mindig is ott lesz majd a szurkolókban)

b) elég sok hiányposztunk van, az 1/2-ért pedig simán lehetett volna olyan csomagot kapni, amivel ugyanúgy jöhet mondjuk Daniels vagy Nix és mellé cserébe kaptunk volna még magas picke(ke)t vagy bizonyított játékost.

Ettől még nyilván a top5 pickkel is sokkal könnyebben lehet elit játékost húzni, mint a kör közepén, de az idei hypeot egyértelműen a Williams-Maye-Harrison hármas viszi, akikre meg kb minimálisra csökkent az esély.

A semmiért még megveri a csapat a Jetset, aztán a 7-8. választáson már lehet nem lesz Ő sem. Akkor is ennyire megérik majd ezek a győzelmek?

Válasz cuncimp üzenetére

Sokra ment vele a Raiders :)

Szerk.: Oakland meg aztán végképp, mert ott mára csapat sincs.

Mindegy, én nem tudok a vereségért szurkolni, és fel sem tudom fogni, hogyan lehet. Még egy meccset megértek, de 2-10-nél azért drukkolni, hogy a következő 5 meccsen kapjunk ki... Elfogadom, hogy vki így gondolkodik, de megérteni nem bírom.