Beharangozó 6. hét : Patriots @ Raiders

Kép
w6prev

      A New England Patriots a héten Las Vegasba utazik, hogy a Raiders ellen játssza le a szezon 6. mérkőzését az Allegiant Stadiumban. Tavaly is találkozott a két gárda, szintén a szerencsejáték fővárosában mérték össze erejüket, és akkor egy emlékezetes meccsen, december 18-án, a Raiders 30-24-re legyőzte a Patriotsot. A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap este 22:05 órakor kezdődik.

 

 

 

 

      Nehéz bármit írni még a múlt heti meccsről, már a Cowboys után is skippeltem inkább a részleteket, most még több lenne a nyomdafestéket kevésbé tűrő jelző. A csapat tulajdonképpen nem volt rossz, csak az irányító, a futók, az elkapók, a támadófal, a védelem, meg a speciális egység. Most még a tight endek is. Szóval de, mégis rossz volt, semmi sem működött, reméljük erre a borzalomra csak kitalál valamit a stáb - ha nem ott van a legnagyobb gond. Innen a fotelből mi nemigen ítélhetjük meg, hol van a baj, mármint, a csapat minden részével, azt látjuk, de hogy mi ennek az oka, azt nem. Remélhetőleg hamar kiderül, és orvosolják.


     Nézzük meg inkább, hogy teljesített eddig az eheti ellenfelünk. Tavaly a Raiders nagy reményekkel vágott a szezonnak, Devante Adams-szel erősítettek, de az AFC halálcsoportjában (pontosabban, annak indult a Russel Wilsonnal turbózott Broncos-szal, aztán az is elfüstölt) gyorsan helyre tette a Chiefs és a Chargers, mellettük nem sikerült labdába rúgniuk. Idénre a mi Meyersünkkel erősítettek, ugyanakkor elment Las Vegasból Darren Waller, a liga egyik legjobb tight endje, úgyhogy a továbbra is bivalyerős csoportban még Garoppoloval sem nézett ki sok babér.
      Az első héten egy ponttal 17-16-ra gyűrték le a Broncost, amelyik továbbra is csak árnyéka önmagának, úgy néz ki, hogy még Sean Payton sem tud szarból várat építeni. A második héten a Buffalo gázolt át rajtuk, a 38-10-es vereség nem nézett ki jól.
      Három héttel ezelőtt a Steelerst fogadták otthon, amely a liga egyik legjobb védelmével rendelkezik, de egy elég gyengén teljesítő támadósorral, a támadókoordinátor kirúgását folyamatosan követeli a pittsburghi közönség. Persze, Kenny Pickett sem váltja meg a világot, és a skill személyzet is harmatos (ismerős ez valahonnan?). A meccsen viszont Pickett okosan játszva két TD-t dobott 235 yard mellett, de nem hibázott sokat, így hiába szórt Jimmy 324 yardot és két TD-t Adamsnek, aki 172 elkapott yardot tett a közösbe, végül a hibák döntötték el a meccset, mert Garoppolo három intercetiont szórt ki, ami pont elég volt a szolid, 23-18-as Steelers győzelemhez.
     Két hete a Raiders a Chargershez utazott idegenbe, ahova Jimmy nem tudott sérülés miatt kiállni, így a Las Vegas a csereirányítójával, Aidan O'Connell-lel vágott neki a meccsnek. Aki nem is tudott felnőni a feladathoz, 238 yardból egy interception jött ki, TD-t nem szereztek a levegőben, és három fumblejéből kettőt el is vesztett a Las Vegas. Sokat mond, hogy Josh Jacobs, a Raiders elit futója lett a csapat legjobb elkapója is 81 yarddal, Adams 75 yardja előtt. Ez persze nem nagyon eredményezhetett mást Herberték ellen, mint egy újabb vereséget, ezúttal 24-17-re kaptak ki. Jakobi Meyers  négy targetből mindössze 2 elkapással zárt.
      Múlt héten Garoppolo visszatért, és a meccs a Steelers elleni mérkőzés inverzére hasonlított. Jimmy 208 yard 1 TD, 1 INT lőlapot hozott, nem sokat kockáztatott, elintézte neki most a meccset Jordan Love, aki 182 yard passzolásából 3 interceptiont tudott kihozni touchdown nélkül. A Raiders futójátéka 96 yardig jutott, az elkapásokat Meyers és Adams vitte a hátán, de 7 különböző játékos is jegyzett elkapást. Mindezzel együtt a 17-13-as győzelem nem az a fényes diadal, a sok hiba ellenére a Packers végig tartotta a lépést, a negyedik negyed elejéig vezettek is, amelynek kezdetén Jacobs rögtön befutott az endzone-ba, és megfordította a Raiders a meccset. A néhány TD és field goal mellett jó sok puntot, interceptiont, és kihagyott mezőnygólokat is láthatott a közönség, összességében nem volt egy különösebben színvonalas találkozó.
      Egy Jets elleni meccs formájában lévő Patriotsnak ez a Raiders akár egy verhető ellenfél is lehetne. Sajnos azóta több kulcsjátékosát is nélkülöznie kell a Patsnek, az utolsó két meccs alapján valami nagy javulásnak kellene történnie ahhoz, hogy akár egy halvány esélyünk is legyen. Pedig a tavalyi utolsó másodperces bohózatért, amire gondolom jó sokan emlékeznek még most is, igazán jó lenne visszavágni. Meglátjuk.

 

w6p1

 

 

 

A két csapat idei statisztikái
 

w6st

 

 

 

 

 

Mi várható a meccsen?
 

 

Amikor a Patriots fut

       Inkább csak remény ez, mint analitikus elemzés, de talán képes lehet a Patriots megnyerni ezt a matchupot. A Raidersnek a szezon eddigi meccsein gondot okozott a futás megállítása, és bár igaz, hogy a Pats futójátéka sem tündöklik mostanában, a Rhamondre Stevenson és Ezekiel Elliott által alkotott egységnek egyszer ki kell jönnie a lépésnek - és mikor máskor, ha nem most. Stevenson 2,8, míg Elliot 3,8 yardot átlagolt a szezon öt meccsén, ami finoman szólva sem különösebben jó. Ez persze tudjuk jól, hogy nagyban köszönhető a támadófal állapotának, Cole Strange zsinórban második meccsét hagyta ki térdsérülés miatt, Mike Onwenunak pedig a Saints ellen idő előtt kellett befejeznie a szereplését boka problémák miatt. Riley Reiff mindkét guard poszton beugró volt, de az egység továbbra is adós a konzisztens, jó játékkal. 
      A reményt az éltetheti, hogy a Raiders front7 sem alkotott maradandót az előző meccseken. A Las Vegas meccsenként majdnem 130 yardot engedett a földön annak ellenére, hogy egy elég tehetséges linebacker irányítja a védelmet középen Divine Diablo személyében. John Jenkins és Bilal Nicholsnak kellene kiegészíteni az ő játékát, de eddig nem nagyon jön össze nekik a jó teljesítmény. Meg kell próbálni ellenük futtatni a labdát, és ha végre Stevenson be tudna indulni Las Vegasban, akkor megalapozhatja a New England a meccset.

      Előny : Patriots

 

w6p3

 

Amikor a Patriots passzol

      Nagyjából itt is a reményre hivatkozhatnánk, de a helyzet az, hogy a Patriotsnak az utolsó három hétben mutatott teljesítménye a passzjátékban siralmas volt. A támadósor összesen 16 pontot szerzett a Jets, Cowboys, Saints hármas ellen, ami borzalmasan kevés. Jones lényegében szakadatlanul nyomás alatt volt, gyorsan kellett szabadulnia a labdától, ami pontatlan hátsó lábról elengedett passzokhoz és labdavesztésekhez vezetett, különösen a meccsek elején, majd hátrányban játszva passzkényszerben végképp szétesett a játéka. A helyzetet tovább rontja, hogy Demario Douglas és JuJu Smith-Schuster is elhagyta a Saints elleni meccset agyrázkódás gyanúval, és állapotuk bizonytalan volt a héten, pedig az újonc Douglas volt az egyik pislákoló fénypont a passzjáték sötétségében. Jó hír, hogy Tyquan Thornton viszont visszatérhetett az edzésekhez, és aktiválhatják a meccsre, hogy Jonesnak egy újabb fegyvert adjanak. 
      A Raiders secondaryja nem teljesített rosszul az elmúlt hetekben, annak ellenére sem, hogy nincs igazi sztárjuk a hátsó alakzatban. A veterán Marcus Peters a kezdő Jakorian Bennett és Nate Hobbs sérülései miatt a Packers ellen a gyakorlócsapatból behívott Tyler Hallt kellett bevetni. Amik Robertson egy, míg Robert Spillane linebacker két picket szerzett Jordan Love ellen, amiben nagy segítséget nyújtott a két safety Tre'von Moehrig és Marcus Epps is. Ez a csapatrész az ellenfeleket meccsenként 200 yardnál kevesebbre korlátozta a levegőben. És akkor még említsük meg persze Maxx Crosbyt, aki már 5 sacknél tart, és elit szinten játszik. Tekintve a Pats támadófalának szenvedését, joggal félthetjük Crosby passrushától Mac Jonest, és jó esély van rá, hogy a Raiders passzvédelme komoly gondokat fog okozni a New England támadósorának.

      Előny : Raiders

 

 

Amikor a Raiders fut

      Josh Jacobs tavaly a liga legjobb futója volt, abszolúte elit szinten játszott, majd új szerződés helyett franchise taget tett rá a Raiders. Ezen Jacobs eléggé berágott, a holtszezonban holdoutolt, de végül kapott új szerződést, és visszatért a pályára. De úgy tűnik, hogy megsínylette a kihagyást, mert a Las Vegas tökutolsó a ligában a futójátékot tekintve, múlt héten sem érték el a 100 yardot a Packers ellen, és Jacobs átlaga sem éri el a 3 yardot, más futó meg még ennyire sem volt képes mellette (Na jó : Tre Tucker 16 yardot átlagolt a Packers ellen. Ja, egy futásból, összesen ennyit.)
      A Patriots megszenvedett a Saints futásának megállításával, de összességében nem teljesített rosszul, a nagy játékokat nem engedték, és 3,2 yardos átlagon tartották a New Orleans futóit, bár összesen 136 futott yardot engedtek nekik. Josh McDaniels egészen biztosan szeretné sokkal többet futtatni a labdát, ha Jacobs felpörög, akkor komoly gondban lesz a Pats védelme. Tavaly Jacobs az első félidőben szétfutotta a New England védelmét, 70 yardot gyűjtött, de a félidőben változtatott Bill Belichick, és utána már nem tudott Jacobs lubickolni, végül 22 futásból 93 yarddal zárt. Ja'Whaun Bentley jól teljesített belül a múlt héten, és annak ellenére, hogy a védelem az elmúlt hetekben problémákkal küszködött, ennek az egységnek képesnek kellene lennie arra, hogy kordában tartsa Jacobsot, és ez jó eséllyel elég is kellene legyen.

      Előny : Patriots

 

 

 

Amikor a Raiders passzol

      Jimmy Garoppolo és a Raiders passzjátéka számára sem alakultak túl jól a dolgok az utóbbi hetekben. Davante Adams és Jakobi Meyers jelenléte ellenére Garoppolo nehezen tudott pontokat szerezni, mielőtt kihagyta volna a csapat 4. heti meccsét Los Angelesben a Chargers ellen. Az újonc Aidan O'Connell játszott aznap, és a 24-17-es vereség során eladott labdákkal küszködött. Garoppolo az agyrázkódásából a Packers elleni hétfő esti találkozóra tért vissza, és jót tett neki a pihenés - bár a Packers védelme nem a liga legjobbja. Adams még mindig az egyik legveszélyesebb elkapó a ligában, Meyers pedig kitűnően egészíti ki. És akkor még ott van a kiváló slotelkapó Hunter Renfrow, akinek eddig csendesebb meccsei voltak csak, de úgy tűnik, hogy az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet kap. A tight endek, Austin Hooper és az újonc Michael Mayer is rendre célpontok, és jó hatékonysággal húzzák le a passzokat. Josh Jacobsot ráadásul gyakran vonják be a játékba  elkapóként, így elvileg a minőségi passzjáték mozaik darabkái mind megvannak a Raidersnél. 
      Az eddigi problémát a labdavesztések jelentették, különösen a sok interception : a Raiders az 5. héten az utolsó helyen állt az interception százalékban, és ez gyakorlatilag minden meccsen problémát jelentett nekik. A Patriots secondaryja sérülésekkel küzd, ami nagyban befolyásolta az egység múlt heti teljesítményét. Bár Jonathan Jones visszatért, miután három meccset kihagyott bokasérülés miatt, de a remekül bemutatkozó újonc Christian Gonzalez és Marcus Jones is kiesett a szezonra vállsérülés miatt, Jack Jonest (combhajlító) pedig még nem aktiválták IR-ről. És visszatért a múlt héten J.C. Jackson a  Chargerstől egy csere útján, de mindez kevés volt a múlt héten, amikor a Saints egyébként nem túl acélos passzjátéka is 183 yardot és két TD-t szerzett a levegőben. 

         Előny : Raiders

 

w6p2

 


Speciális csapatok

      A Patriots nagy erőfeszítéseket tett a speciális csapat gatyába rázására, de ez eddig összességében nemigen jött össze. Az újonc rúgó, Chad Ryland a New Orleans ellen kihagyott egy mezőnygólt, nyolc kísérletéből a negyediket. A punt visszahordó Jabrill Peppers a 6 yardos vonalnál fair catchet jelzett úgy, hogy közben a Saints egyetlen védője sem volt a közelében. Ty Montgomery két kickoffnál is úgy döntött, hogy az end zoneból hoz vissza, de egyik kísérleténél sem érte el a 25 yardost. Joe Cardona két puntnál is rosszul adta fel a labdát Baringernek, ami két gyenge kísérletet eredményezett, az egyik csak 26 yardosra sikerült. És mindez csak a Saints-meccsen történt a múlt héten, pedig egy fél szezonra is elég lenne. Brenden Schooler Miami elleni blokkolt mezőnygólját leszámítva nem sok pozitív momentuma volt ennek az egységnek.
      Eközben a Raiders a futball egyik legjobb rúgójával büszkélkedhet Daniel Carlson személyében, akinek erős lába van, és bár a hétfő esti meccsen két távoli mezőnygól kísérletet is elrontott, az egész szezont nézve jól játszik. A punter A.J. Cole nettó átlaga 50 yard közelében mozog, így a Raiders általában jó pozíciókból kezdheti az ellenfelek támadósorozatainak kivédekezését. DeAndre Carter eddig nem túl sok lehetőséget kapott a puntok és a rúgások visszahozatalára, de mindkettőnél  mutatott már be nagy játékokat : egy rúgást 40 yardra, egy puntot pedig 16 yardra vitt vissza. Összességében a Raiders speciális egységei átlag felett teljesítenek, és tekintve a Patriots küzdelmeit ezen a téren, ez előnyt jelenthet a hazaiaknak.

     Előny : Raiders

 

 

 

 

 

Érdekességek
 

  • Bill Belichick eddig 50 különböző stadionban nyert legalább egy mérkőzést, beleértve a rájátszást is. Mindössze két stadion van, ahol még nem jegyzett győzelmet:  az Allegiant Stadium Las Vegasban, és a U.S. Bank Stadium Minnesotában. Mögötte Andy Reid a második az NFL edzői között ebben a statisztikában, ő 43 különböző stadionban nyert már mérkőzést.
  • A csapatok háromszor találkoztak a rájátszásban, és minden alkalommal emlékezetes, klasszikus találkozót hoztak össze. 1976-ban a Patriots 48-17-re legyőzte a Raiders-t az alapszakaszban, de a rájátszásban 24-21-re kikapott Oaklandben. Akkor a Raiders 32-14-re megnyerte a Minnesota ellen a Super Bowl XI.-t is. A Pats 1985-ben jutott be az első AFC bajnoki döntőjébe, miután 27-20-ra legyőzte a Raiders-t Los Angelesben. Ez után a Miami legyőzésével a New England a Super Bowl XX.-be is bejutott, de ott alulmaradt 46-10-re a Chicago Bears ellenében. 2001-ben a Patriots hosszabbításban 16-13-ra legyőzte az Oaklandet a Foxboro Stadionban játszott divisional körös mérkőzésen, majd az AFC döntőben legyőzte a Steelerst, és bejutott a Super Bowl XXXVI-be, amelyet a St. Louis Rams ellen szintén megnyert 20-17-re.
  • Mind a Patriots, mind a Raiders az American Football League két alapító tagja, így a két klub közötti sorozat 1960-ig, az AFL első szezonjáig nyúlik vissza. A Patriots 18-15-1-re vezet az alapszakaszban a Raiders elleni meccsek tekintetében.
  • Trent Brown, Pharaoh Brown, és Raekwon McMillan megfordult korábban a Raidersben is. A mostani Raiders egy kisebb fajta "Las Vegas Patriots" lett, a rosteren Hoyer, Meyers, Garoppolo, Brandon Bolden az ismertebb nevek, a stábban pedig többek között Josh McDaniels, Carmen Bricillo, Mike Judge is helyet kapott.
  • Nem is tudom, leírjam-e (lassan eljön az ideje a kihagyásnak már csak babonából is), de Bill Belichick még mindig 299 alapszakaszbeli győzelemmel áll, és kikerekíthetné a hétvégén egy győzelemmel.
  • Tovább tart a legalább egy sackes meccsek sorozata, most Bentley szerzett egyet, amivel 24-re növeltük ezt a számot. A New England rekordja egyébként 36 ilyen meccs zsinórban, amely rekordot 1976 és 1978 között állított fel.

 

w6p4

 

 


Sérülésjelentés


(október 12.)
 

Patriots :

Nem edzett : LB Matthew Judon (könyök), WR JuJu Smith-Schuster (agyrázkódás) WR Demario Douglas (agyrázkódás)


Limitáltan edzett : DL Christian Barmore (térd), OT Trent Brown (mellkas), DB Cody Davis (térd), S Kyle Dugger (lábfej), DL Trey Flowers, (lábfej), DL Davon Godchaux (boka), CB Jonathan Jones (boka), OL Mike Onwenu (boka), OL Riley Reiff (térd), G Cole Strange (térd), WR Tyquan Thornton (váll), LB Josh Uche (térd), CB Shaun Wade (váll)
 

 

Raiders :

Nem edzett :  CB Nate Hobbs (boka)


Limitáltan edzett : WR Devante Adams (váll), CB Jakorian Bennett (váll), DE Maxx Crosby (térd), WR Tre Tucker (térd)
 

Újra teljes edzésmunkát végzett  : S Marcus Epps (térd), DE Malcolm Koonce (térd), CB David Long Jr. (boka), WR Jakobi Meyers (csukló), CB Amik Robertson (térd)

 

 

 

 

A meccs esélyese a fogadóirodáknál a Raiders,

a Las Vegas  2-3 pont körüli favorit, 41-42 összpontszám mellett.

 

 

 

w6lgp

 

 

 

forrás : patriots.com

 

 

 

Hozzászólás

A remény még megvan, hogy mostmár tényleg elkezdünk felfelé jönni, de azért erre ki tenne fel egy nagyobb összeget??? Még kisebbet se...

De persze azért is GOOO PATS!!!

Na, akkor most megnézhetjük a tartalék offense-t! Vasárnapra out: Strange, Reiff, Douglas, JuJu, Wheatley, kérdéses Thornton, Brown, Onwenu, de a védelem se lesz "elit", 5 játékos kérdéses.

Boutte és esetleg Cunningham premier lehetséges, a győzelem meglepetés lenne számomra.. Persze GO PATS!

Pontatlan voltam! Az első kétlábas elkapására gondoltam és Malikot sem WR-ként látnám, bár a ilyetén fejlődéséről BB áradozik, hanem QBként. :) 

Malik-ban mit látsz mint QB olyan kvalitást, ami a szezon ezen szakaszában és a csapat jelenlegi formájában előrelépést jelentene? Ez megoldaná a problémákat?

Malik nem az offense jokere, megoldása, hanem az alternatívája. Van egy sérülésekkel teletűzdelt, valahol mindig lukas Ofalunk és gyökeret vert elkapósorunk. A zsebQB helyzete így szinte reménytelen. Malik nem az és azért talán futni/passzolni is tud 5-10 yardra, ha kiszabadul a zsebből. Ráadásul, ha a 2 gyors WR Boutte és Thornton is játszik, egy meghosszabbított play-nél sok minden lehetséges. Ha eljutunk a RZ-be (remélem néha legalább!) egy jól futó QB plusz fenyegetés. Persze lehet, hogy túl sokat várok Tőle, de ki kell próbálni, nincs nagy vesztenivalónk. BB nem felhozta a PSből, hanem rosterre tette, amit bíztatónak ítélek.

Mobilitás, ez Hopi kedvence. Én mondjuk nem bánnám ha passzolni is hasonló szinten tudna, mert abban még az előszezonban bőven voltak hiányosságai. Ha valami olyat tudna hozni mint Taysom Hill a Saintsben, akkor oké, többet én nem látok bele.

Kérdezlek, miért rakta rosterre BB, mikor elég lett volna csak felhozni egy próbára? Láttad mit tud az előszezon óta? Az NFL lényege újabban a minden poszton mobilitás, a hibrid képesség. 

Minden bizonnyal azért, mert néhány esetben (RZ, rövid yardos szituk) adhat egy plusz opciót a csapatnak (ahogy Hill a Saintsben). Nyilvánvalóan nem láttam passzolni, de kétlem, hogy egy ennyire a futásra építő college-karrier után, gyakorlatilag másfél hónap elteltével NFL-szinten tudjon passzolni. Persze, fontos a mobilitás - nem is mondtam hogy nem így van, csupán azt írtam, hogy számodra ez fontos. Ahhoz hogy valóban hibrid játékos legyen, legalább alapszinten kell tudnia passzolni, hogy ne csak a futásaival jelentsen veszélyt.

Nem tudom miért gondol/od/játok passz antitalentumnak Malikot. Egyetemi 5 évében 56 meccsén 70 TD-t és közel 10000 yardot passzolt (átlag: 8,8 yard) és csak 50 TD-t futott (átlag 5,1 yard.):) Nem passzkirály, de a mostani QB-jaink közül ki az?

Jól van. Ennyi erővel nem értem, miért nem Zappe az NFL legjobbja, aki egyetemi rekordot tart. Körülbelül ilyen szinten kell komolyan venni ezt a hozzászólást...

Az egyetemi évei alatt Malik 1 pozitív szezont produkált egy nem túl acélos csoportban. A mobilitás önmagában kevés, mert egy DL ember is iszonyú sebességre képes, nemhogy egy LB vagy egy CB. Nem gondolom, hogy a szezon ezen szakaszában az lenne a megoldás, hogy brainstorming-szerűen lecseréljük a kezdő QB-t, aztán ha lebőg a csere QB - mitől lenne sokkal jobb - akkor visszatesszük. Számomra ez egy gyerekes próbálkozás, nem egy profi szint. Hill is sokáig 1-2 snap erejéig volt fent a pályán, fake-játék miatt. Egyszerűen ez egy rendszer amin szezon közben nem egyszerű változtatni, sokkal-sokkal bonyolultabb mint a soccer. Purdy is az utolsó opció volt, aztán bejött a dolog, de a 49ers előtte is ugyanazt a rendszert alkalmazta, Malik más rendszerben játszott eddig. 

Nem mondtam egy szóval se, hogy Malik kezdő lesz, azt írtam, hogy alternatíva, bizonyos szituációkra amire a zsebQB nem tud jó megoldást,mindegy miért. 

Én már annak is örülni fogok, ha egyáltalán pontot fogunk feltenni a táblára 😊

https://youtu.be/lxY3tenJ4fw?si=cRRZ1cvRIjXos4R1

Malik az 53as rosteren!!! Thornton is újra. Judon és Wheatley IR. Reagor és Pharms felhozva a PS-ből a meccsre. 

Rapoport szerint Mac nagyjából az első hibájáig lesz a pályán - szabad fordítás, de ez a lényege -, Grier hamarabb esélyt kaphat mint később, Cunningham meg Taysom Hill csomag, ami ugye egyértelmű volt tegnap óta. 

Igazából ezzel hamar elválik, hogy kezeli az ilyen nyomást és franchise qb-nak tekinthető lassan, vagy továbbra is tökömöccse 🤷🏼‍♂️

Amit eddig láttunk Tőle éles helyzetekben az alapján tudjuk a választ. De ha nyerünk és jól játszik annak legalább annyira örülnék mint amennyire meglepne..