Beharangozó - Előszezon 1. mérkőzés : Texans @ Patriots

Kép
preseason week 1 texans at patriots


    A Patriots a Houston Texans-t fogadja a Gillette Stadionban a 2023-as előszezon hazai nyitányán, magyar idő szerint 2023. augusztus 11-én pénteken, hajnali 1:00 órai kezdettel.

 

 


    Tekintve, hogy nem tudjuk még megközelítőleg sem, hogy kik és mennyit fognak pályára lépni - egyik csapatban sem -, nézzük meg a két csapat történelmét, néhány tavalyi statisztikáját, és pár érdekességet. Az első előszezon meccsen a kezdők nemigen fognak pályára kerülni, de a rosterre kerülésért küzdők közül várhatóan többen is, teperni fognak, hogy biztosítsák a helyüket, úgyhogy reméljük ha hibátlan játékra nem is számíthatunk, talán egy-két szép megmozdulással, és a stáb némi tanulsággal gazdagabb lesz.

 

    Amit az edzésekből tudunk az egyelőre abszolúte bizakodásra ad okot, minden csapatrész jól teljesít, még akkor is, ha a csapaton belüli vetélkedésekből olyan sok tanulság még nem szűrhető le. A védő oldal minden várakozás szerint legalább a tavalyi szinten fog teljesíteni, DMC visszavonulása az egyetlen komolyabb veszteség, de valójában safety poszton nem állunk rosszul, és a friss első körösünkkel, Gonzalezzel a CB sor is komoly erősítést kapott. A védőfal és az LB sor továbbra is kiváló, ha elkerülik a sérülések az egységet, akkor nagyon szép védőmunkát fogunk idén látni. A Patriots fő erősségéről, a jónéhány rendkívül sokoldalú, több pozícióban is bevethető játékosokról nem is szólva, valamint az edzőtábor alapján a védőoldal mélységével sem lesznek problémák. A keretszűkítés megint a melyik ujjamba harapjak jegyében fog telni...

     A támadó oldal komplett újjáépítésen esett át, így egyelőre nem igazán tudhatjuk, hogyan fognak a fiúk muzsikálni. Persze, a tavalyinál rosszabbul nagy művészet lenne teljesíteni, ugye... A támadófal kezdőnek szánt ötöse a sérülések miatt még nemigen tudott túl sokat együtt edzeni, és bár a cseresor is mély, azért nem ugyanaz a minőség. A futójáték kérdéses, Stevenson helye betonbiztos, pont hogy a terhelésének könnyítése miatt kellene egy minőségi csere, akit a piacról (még?) nem tudtunk megoldani, és a fiatalok bár nagyon biztatóak, nem biztos, hogy elég magas szinten tudnának teljesíteni. Persze, lehet, hogy a stáb már látja a megoldást... Az elkapó és tight end front talán nem ligaelit, de Jujuval egy biztos kezű elkapót sikerült behúznunk, Thornton és Parker továbbra is hozzák a formájukat, Bourne-t pedig szorongatják az újoncok, Bouette és Douglas is villogott a táborban, itt még bármi lehet. Henry és Gesicki tight endek pedig szintén jó táboron vannak túl, a szurkolók nagyon szeretnék belelátni az új Gronk-Hernandez duót a játékukba. És bár ez valószínűleg túlzás, az alapja megvan, az, ami az offseason legfontosabb változása volt a Patriotsnál a támadófronton : A Judge-Patricia páros helyét átvette Bill O'Brien, aki támadókoordinátorként elismert szakember, új támadókoncepciót és újra szabott playbookot hozott, reméljük jobban designolt és időzített játékokkal, amivel a legtöbb gondunk volt a tavalyi évben. A szakírók és a játékosok is bizakodóan és elismerően beszélnek a munkájáról, nagyon reméljük, hogy tényleg egy újrafazonírozott támadógépezetet láthatunk majd idén a pályán.

     Ez a csapat a mostani NFC-ben szinte biztosan rájátszás csapat lenne, némelyik divíziót csont nélkül nyerné. Az AFC viszont megint csak tovább erősödött, a tavalyi, már akkor sem gyenge szintről még feljebb lépett, ráadásul az egyik kifejezetten erősödött divízió pont az AFC East. Kétszer Josh Allennel, kétszer Aaron Rodgers-szel, kétszer Tuával találkozni nem lesz sétagalopp, ráadásul mindegyik csapat tovább erősítette a keretét, foltozta a hiányposztjait, elképesztő versengés várható a csoportban, amiben, lássuk be, nem a Patriots a favorit. Ha mindez nem lenne elég, a Patriotsé az egyik legnehezebb sorsolás az idényben. Úgyhogy az optimizmus kötelező, én azt remélem, hogy egy szórakoztató, szerethető csapatot fogunk látni a füvön, minél több győzelemmel persze. Meglátjuk.

 

p1

 

 

A két csapat történelme

    Ez lesz mindössze a második alkalom, hogy a két csapat előszezon mérkőzésen találkozik egymással. A Patriots 2017. augusztus 19-én, a Houston elleni 27-23-as vereséget megelőzően közös edzéseket tartott a Houstonnal a nyugat-virginiai edzőtáborukban.


    A Houston amúgy az egyike annak a két csapatnak, amelyek ellen a Patriots veretlen a hazai alapszakasz meccseken, a Patriots 5-0-ra áll a Texans ellen Foxboroughban. A másik csapat egyébként a Jacksonville, amely ellen szintén 5-0-ra áll otthon a Pats. A Patriots összesen 9-3-ra vezet a Houston elleni  az alapszakaszban, és 2-0-ra áll a rájátszás meccseket tekintve. 


    A Patriots legutóbb 2021. október 21-én játszott Houstonban a Texans ellen, ahol a Patriots 25-22-es győzelmet aratott.


    A Patriots és az akkori nevén Houston Oilers még az American Football League-ben is játszott egymás ellen 1960-és 1969 között, ahol évente kétszer is találkoztak, összesen pedig 33 alkalommal meccseltek a csapatok egymással, mielőtt az Oilers franchise az 1996-os szezont követően Tennessee-be költözött.

 

p2

 

 

 

A két csapat tavalyi statisztikái

presstat1

 

p3

 

 


Érdekességek 

  • Korábbi Texans játékos a Patsnél OL James Ferentz, a TE edzőnk Will Lawing, illetve a Texans HC-je és GM-e is volt egyben Bill O'Brien, a Patriots régi-új támadókoordinátora. 
  • Több volt New England játékos és edző is a Houstoniakat erősíti most, többek között Shaq Mason, Byron Cowart, Derek Rivers, Chase Winovich, illetve a stábnál Nick Caserio, vagy Cole Popovich.
  • Mac Jones a hetedik helyen áll a New England QB örökranglistáján 6798 passzolt yarddal. A hatodik helyre kerüléshez idén 3135 passzolt yardra lenne szüksége (Jim Plunkett, 9932). Emellett Jones a csapat történetének legmagasabb sikeres passz rátájával (66,5%) vág neki a 2023-as szezonnak. Minden huhogás ellenére kérdés nélkül, stabilan a csapat kezdő irányítója, ha a fejlődése újra jó pályára állt a holtszezonban, és BoB új koncepciójával - ami erősen hasonlít arra, amit Mac az utolsó évében az Alabamán olyan sikeresen, az egyetemi bajnoki cím elhódításával játszott - és playbookjával remélhetőleg egy sokkal sikeresebb támadósort láthatunk majd a pályán az alapszakaszban (és remélhetően a rájátszásban is...) 
  • Rhamondre Stevenson 2022-ben karrierje első 1000 yardos futószezonját könyvelhette el 1040 futott yardos karriercsúccsal. Reméljük a terhelése nem töri meg a karrierjét, és folytatni tudja a kiváló és fizikális futásait. Rhamondre lett a kilencedik New England-i futó, aki a csapatot az elkapások számában is vezette, miután 2022-ben 69 elkapást húzott be. Ő lehet az első New England-i futó, aki két egymást követő szezonban is vezetheti a csapatot elkapásokban - bár reméljük, lesz elkapó vagy tight end, aki felül tudja idén múlni...
  • Kyle Dugger három touchdownt ért el 2022-ben, két interceptiont és egy fumble-t hordott vissza touchdownért. A csapat legtöbb védelmi TD-t szerző védője Ty Law hattal, míg Willie McGinest és Tedy Bruschi négy touchdownnal áll. Ha Dugger folytatja a tavalyi játékát, hamar meg fogja dönteni ezt a rekordot.
  • Matt Judon 2022-ben karriercsúcsot jelentő 15 és fél sackkel vezette a csapatot, a tavalyelőtti 12 és fél sack után. Tony McGee az egyetlen Patriots játékos, akinek három egymás utáni évben is kétszámjegyű zsákolásos szezonja van, úgyhogy itt is remélhetünk egy csúcsbeállítást idén. Szorosan Judon nyomában jár Josh Uche is, aki tavaly 11 és fél sacket húzott be.
  • Nem tudjuk, az edzőtáborban a veterán Nick Folk, vagy az újonc Chad Ryland nyeri-e a rúgók versenyét, eddig mindketten jól teljesítenek. Mindenesetre Folk mögött kiváló év van, 40 yard alatti mezőnygólból zsinórban 60 darabot vágott be hiba nélkül, utoljára 2017 október 5-én hibázott 31 yardról (ekkor még a Tampa Bay színeiben). Az NFL rekordot amúgy a liga vitathatatlan legjobb rúgója, a baltimore-i Justin Tucker tartja 70 ilyen mezőnygólos sorozattal.
  • Marcus Jones egy 48 yardos touchdownt szerzett a Buffalo elleni mérkőzésen a támadósorban, 2022. december 1-én. Ha 2023-ban is sikerülne TD-t szereznie a támadókkal, akkor csatlakozna Mike Vrabel-hez, aki az egyetlen olyan Patriots védőjátékos, aki egynél több touchdownt szerzett támadásban a csapat történetében. (Vrabel rendelkezik egyébként az NFL-ben a legtöbb támadó touchdownnal a védőjátékosok közül, 10 touchdownt szerzett az alapszakaszban.)
  • Matthew Slater NFL-rekordot jelentő tízszeres Pro Bowler a speciális csapatrészt nézve, és ezt 2023-ban még tovább növelheti. Nála több a Patriotsnál csak a GOAT-nak van, Tom Brady-t 14-szer választották be a Pro Bowl csapatba. Slater 2023-ban a 16. szezonját tölti majd a Patriotsnál, Steve Grogannel holtversenyben, és csak Tom Brady előzi meg, aki 20 szezont húzott le a csapatnál.
  • Azzal, hogy az újonc szabadügynök DaMarcus Mitchell és Brenden Schooler 2022-ben bekerült az 53 fős kezdőcsapatba, a Patriotsnak már 19 egymást követő szezonban volt UDFA játékosa a szezon elején a rosterén. Ez a Denverrel holtversenyben a leghosszabb sorozat az NFL-ben.

 

 

 

 

Bár a mérkőzés még tét nélküli, így a meccs végeredménye sem számít, azért persze : 

letsgo

 

 

Ne felejtsétek el, Idéntől már nem a chat.pats.hu-n érhető el a chat, átköltöztünk a Discordra! Ha még nem regisztráltatok, felül, a "CHAT"-re kattintva megtehetitek! Mindenkinek ajánlom, hogy vagy számítógépre, vagy pedig okostelefonra töltse le az alkalmazást, sokkal könnyebb és átláthatóbb, mnt böngészőből.

forrás : patriots.com

Hozzászólás

Nagyon kíváncsi vagyok az új fiatal üdvöskékre (Gonzalez, White, Mafi, Mapu, Douglas, Boutte) és a két másodéves futónkra valamint a ST-re. Az OL helyzete kicsit aggasztó egyelőre. Sérülés ne legyen!

A kezdő ötös támadófal szerintem minimum top10-es, de akár top5 is lehetne (McDermott picit emel a játékán, vagy Reiff a régi önmagát hozza, sajnos én az utóbbiban bízom kevésbé). Csak hát még egy percet sem játszott együtt a Brown-Strange-Andrews-Onwenu-McDermott ötös idén. Márpedig Mac stílusában megint a védelme lesz a kulcs...

 

Háhááá, hajnalban végre MECCS lesz!! Elvonás vége. :) :) :)

Az új chatet is kipróbáljuk.

És végre láthatjuk az eddigi munka részeredményeit élesben is. Én nagyon szeretem ezeket az ekszezoni meccseket, sok érdekességet lehet látni, és MÁÁMINGYÁÁÁ indul az alapszakasz.

GOOO PATS!!!

A roster 90. játékosa: LB J.Giles-Harris lett.

Benzan szerint a cap space-ünk változatlanul $15,98M, jelenleg az egyik legtöbb a ligában.

Még futná valami jobb támadófalemberre, ha van egyáltalán a piacon (nem néztem). Sok egy kicsit az OL kezdők hiányzása nekem, és nem tudni szezonra ki lesz bevethető. Ez aggasztó. Ha valamin, akkor ezen könnyen elcsúszhat az offense.