Első benyomás: 11. hét: Patriots @ Eagles

Kép
EB

A Patriots egy szoros mérkőzésen 17-10-re győzött az Eagles ellen idegenben.

A Patriots támadóinak a Ravens meccshez hasonlóan csak percei voltak, a védelem ezúttal azonban az első 17,5 perces botladozás után lehúzta a rolót és a maradék 42,5 percben már nem engedett több pontot az Eaglesnek.

A támadóknál sokszor akadozott a játék, azonban 4 jó drive (3 mezőnygól, 1 TD + 2 pontos) elég volt a győzelemhez.

Tom Brady 47 passzkísérletéből 26 ért célba 216 yardért. A TD-t azonban nem ő dobta, hanem Julian Edelman Phillip Dorsettnek. A labdát ezúttal nem adta el Brady. A mérkőzés után meglehetősen zabosnak tűnt, csak pár szóban válaszolt a kicsit több mint 1,5 percben, míg az újságírók rendelkezésére állt, ezidő alatt is nagyrészt az újságírók beszéltek. Az biztos, hogy ő sem elégedett a támadók teljesítményével.

A futók közül ezúttal is Sony Michel kapta a legtöbb lehetőséget, összesen 10 alkalommal kapta meg a labdát 33 yardot futva vele. James White és Rex Burkhead is 5-5 alkalommal futott a labdával, előbbi 20, utóbbi 14 yardot ért el. 

Az ekapók közül Julian Edelman felé szállt legtöbbször a labda, 10 alkalommal, amiből 5-ször kapta el 53 yardért. Benjamin Watson 3 elkapásból 52 yardot, Burkhead 2 elkapásból 34, Dorsett pedig 3 elkapásból 33 yardot ért el. N'Keal Harry végre bemutatkozott az alapszakaszban is 3 alkalommal kapta el a labdát 18 yardért. White 4 elkapásból 16 yardot, Michel 2 elkapásból 11, Meyers egyből 7 yardot, Sanu 2 elkapásból 4 yardot ért el. LaCosse is végre visszatért, 2 elkapásból 3 yardot ért el.

A bye week alatt sem oldódott meg a fal játéka, sem a futást nem támogatják jobban, és Bradyhez is ismét odaértek többször is. Wynn már elkezdte az edzést, reméljük hamarosan a mérkőzésen is újra láthatjuk.

A védelem ezúttal is fergeteges volt (az első 17 perc kivételével). Shelton és Guy összjátékának köszönhetően még labdát is szereztek. A secondarynek is többször volt esélye labdaszerzésre, de ezúttal elkerülte őket a szerencse. 

Öt alkalommal sikerült odaérniük Wentzhez: Shelton, Van Noy, Hightower, Roberts és Butler neve mellé is beírtak 1-1 sacket. A legtöbbször Terrence Brooks szerelte az ellenfelet, összesen 7 alkalommal.

A speciális csapategység ismét nagyon jó volt, Nick Folk 3 mezőnygól-kisérletből mindet berúgta, Bailey egy alkalom kivételével nagyon jól rúgott. 

A csapat legközelebb hazai pályán fogadja a Dallas Cowboyst.

Hozzászólás

Köszönjük a D nek a győzelmet. Az offense unalmasan, ritmus nélkül és gyengén játszott Brady vel az élen. Ritka gyenge meccse volt. Josh mester is behúzhat magának egy egyest mert az ő hívásait sem lehetett érteni. Bár Tom nak tegnap én sem mertem volna játékot hívni, a  legtisztább célpontokat sem találta. Remélem csak a szél miatt.

Aggasztó Edelman egészségi állapota. Jó lenne neki pár hét pinenő . Közel van az IR hoz. Sanu visazahordásai pedig az idegrendszeremnek nem tesznek jót. Dorsett szintén megsérült.

Ha Gronk csak blokkolni visszatér WYNN el talán kint lehetünk a vízből.

Watson nem volt rossz. Az ő játékának örülök meg persze a W nek is. GO PATS.

Az egyik legnehezebb idegenbeli meccsen túl v.unk

 

Brady messze most volt a legpontatlanabb, Edelman (valszeg a sérülése miatt) érthetetleneket dropol, Meyers rossz útvonalakat fut, az elkapók sokszor képtelenek elszakadni még 4-5 másodperc után is stb. Van mit javulni...

A védelem jó volt, de kezeljük a helyén, mert ez az Eagles O nagyon ki volt herélve a sérültek miatt.

A lényeg a Win, azt sosem kell magyarázni

Ahogy írták is közben, soha ennyi pontatlan passza nem volt TB-nek (az első félidőben). A fal gyengélkedése mellett az elkapókat is jól levédték. Nem ehhez szoktam. De a D ébredés utáni teljesítménye jó volt, de azért ehhez kellett a sasok elég egypólusú passzjátéka. A futásra szépen reagáltunk. Ez meg is határozta a meccset és hozta a győzelmet. A time menedzsment se volt az igazi, bár ez nyilván összefügg a támadójáték esetlenségével. Úgy tűnt, nem sok minden történt byeweeken. Remélem, még van a talonban más is a playbookból, és még mindig csak az annyit mutatunk, amennyit muszáj elv érvényesül. Fő a win, azért ezt sok csapat aláírná Philiben. Rém szenvedősnek tűnt, de 100x ez, mint a megannyi rekordot hozó, de bukott SB. Tovább a first seedért! Go Pats!

Előzetesen nem féltem ettől a meccstől. Úgy gondoltam, hogy a Pats a játék több aspektusában jobb és eredményesebb tud lenni, mint az Eagles és ezt a végeredmény is tükrözni fogja.

A védők oldaláról tükrözte is. Az Eagles igazából 2 értelmes drievot vezetett még az első negyedben, aminél az egyikben volt egy pass interference a másikban pedig egy nehezen elkapott TD. Ezen kívül a védelem felvette a ritmust nagyobb fordulatra kapcsolt, Wentzre érkezett a nyomás, ezáltal pontatlanabb és kapkodóbb volt.

A támadó oldalnál igen vegyes érzéseim vannak. Egyrészt nagyon kíváncsi leszek majd a statisztikai cikkre, hogy Bradyn mekkora nyomás volt. Most nem éreztem, hogy folyamatosan nyomás alatt lett volna, ellentétben a Redskins elleni meccsel. Ahogy a meccs közvetítése alatt is elhangzott, nagyon hullámzó az offense teljesítménye a meccsen belül is. Van amikor nagyon szépen haladunk előre, aztán a RZ-ban meg saját magunkat lőjjük lábon érthetetlen play hívásokkal. A negyedik negyedben is volt amikor kijöttünk a 2 yardosról, elérünk 2 szép first downt, aztán behívjuk azokat a játékokat amik nem működtek ezen a meccsen és már jövünk is le a pályáról. Tényleg lehetne ragozni, hogy Brady pontatlan volt, az elkapók nem jól futották az útvonalakat, elejtették a labdákat, a fal nem tud utat nyitni a futásnak, de azért csak nyert a csapat.

Azért azt be kell látni, hogy az offense játéka a gameplan szempontjából nagyon, de nagyon fejlődésre szorul, az idő menedzselés sem működik úgy, mint az elmúlt években és tényleg feltűnően rengeteg a pontatlanság, akár az irányító, elkapók vagy a fal részéről. Nagyon bízom benne, hogy a tavalyi évhez hasonlóan most fognak javuló pályára állni és beindul a csapat támadó játéka., még ha nem is lesz már olyan, mint 2-3 éve.

Nekem külön öröm, hogy Watsont vissza hoztuk, úgy látom azért vele kicsit jobban működik a TE játék.

Ami viszont negatívan tűnt fel, hogy White egyre kevesebb szerepet kap támadásban és az elkapásokban is egyre ritkábban használják. Ennek mi lehet az oka?

Apropó Gronkról ki mit gondol? Véleményem szerint a bejelentése nem a visszatéréssel lesz kapcsolatos. (Amerikában vagyunk itt kell a cirkusz és a show valami mással kapcsolatos bejelentés lesz úgy érzem)

A szezon második fele megindult, most már kellenek a győzelmek és remélem az offense is feljavul és konzisztensebb lesz. GO PATS!!  

Egy ismerősöm szerint Gronk megy pankrátornak. Utána néztem és Gronk nyilatkozatából, miszerint a bejelentés "vicces" és "vad" lesz, ezt jobban elképzelhetőnek tartom, mintsem, hogy visszatérjen.

Igaz a New York post azt is írta, hogy Kraft nemrégiben levelet küldött Gronknak, amiben röviden tömören azt írta, hogy szeretné ha visszatérne a playoff-ra.

 fene se tudja. Gronk "idiótaságát" ismervén még 100 megannyi, leesik az állunk ha meghalljuk bejelentés lehet :))

Van valami hír Dorsettről?

 

Nincs friss hír csak annyit lehet tudni, hogy agyrázkódás miatt nem fejezte be a mérkőzést és a súlyossága nem ismert.

Szép Napot!

Évek óta nézem a Pats játékát. Olvasom itt a kommenteket...

Nem tűnt még fel senkinek, hogy a Patsnek 2 playbookja van? Egy limitált az alapszakaszra és egy a playoffra, mind O mind D oldalon. Emlékezzetek vissza az elmúlt évekre...

Olyan az egész, mintha az alapszakaszban az előszezon során begyakorolt playbook lenne, és alapszakasz alatt végig a playoffra edzenének. Olyan játékokat látunk mind2 oldalon, ami kimaradt alapszakasz során, mégis olyan simán játsszák, mintha évek óta csak azt gyakorolnák.

Ez a 2 playbookos dolog jól hangzik, ilyenekből lesznek a csodálatos legendák, csak ez igazából nem így működik. Az egészen biztosan kijelenthető, hogy minden csapatnak vannak játékai amit nem vesznek elő vagy nagyon ritkán, de ez több dologból is összeadódik. A csapatoknak rengeteg játéka van és még azokon belül is elég sok változat, így konkrétan lehetetlen is állandóan elővenni mindet és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az ellenfélhez igazítják a stratégiát, az ellenfél gyengéire próbálnak játszani, így elég sok dolgot meg sem próbálnak behívni. És akkor most rátérhetünk arra ami a mi igazi problémánk, ami még véletlenül sem a playbook. Sajnos kb semmi nem állt össze eddig. A támadó fal nagyon inkonzisztens és nem csak Newhouse, hanem a fal közepe is. Karras nagyon nem Andrews szint és ez rányomja a bélyegét a guardok játékára is, így az ő statisztikáik is elég gyengék. A fal gyengélkedése nem csak a passzjátékot nehezíti, de a jó blokkolás hiánya miatt a futójátékunk eléggé a liga alját képviseli. Sajnos tegnap az is nagyon észrevehető volt, hogy az elkapóinknak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem ment a védőktől való elszakadás, pedig az Eagles passzvédekezése a statisztikáik szerint egy közepes szint, semmivel sem több. Brady így sokszor elég kockázatos passzokat is bevállalt, volt legalább 3 olyan eset amikor csak a védőn múlott, hogy nem lett INT, vagy éppen az elkapónk mentette meg a helyzetet és inkább leütötte a labdát a védő kezéből. Ezzel a támadójátékkal a következő meccsek sem lesznek valószínűleg könnyebbek, de szerencsére azért a védelmünk elég jó, a tegnapi meccset is leginkább ők hozták, az első negyedes gyengélkedésük ellenére összességében jóval átlag felettit nyújtottak.

Kezd a dolog,egyre jobban emlékeztetni Manning utolsó évére! Gyenge OFF, bizonytalan QB és a védelem, ami hozza a meccseket! Sokat köszönhetünk Bradynek és ha ugyanaz lesz a vége, boldogak lehetünk. Én örülnék viszont a legjobban, ha nem lenne igazam! Remélem rám cáfolnak és tényleg csak tartalékolunk. Go Pats!

A védelem két drive-ot követően hozta az elvártakat habár a futás elleni védekezésen még van mit dolgozni.

Támadó oldalon a futójáték hiányában sajnos nagyon beszűkültek a lehetőségein. Ami az esti meccsen is látszott, hogy az Eagles tökéletesen felkészült a screen játékokra és az esetek többségében elegendő embert tudtak küldeni az elkapók levédekezésére. Az OL továbbra is gyengélkedik, bár sok esetben TB-nek volt elég ideje passzolni csak nem volt üres elkapó. Wynn visszatérésével jvaulást várok ezen a téren és dolgozni kell a futójáték javulásán.

Amúgy bye week-et követően mindig akadozott a játék a győzelmek ellenére.

GO PATS!

 

A következő 3 forduló döntő lehet az 1. kiemelés szempontjából:

Patriots:    DAL, HOU, KC

Ravens:    RAMS, SF, BUF

Az utolsó három fordulóban mindkét csapat verhető ellenfelekkel játszik

A támadó fal förtelmesen játszik és leginkább azért mert annyira hullámzó a teljesítményük, hogy nem tudja eldönteni az ember, hogy megbízzon-e bennük vagy sem. Én legalábbis ezt látom Brady kapkodó, pontatlan, érthetetlen helyekre menő dobásain, hogy sokszor már akkor se bízik a falban amikor éppen lehetne. Ettől függetlenül Brady is összeszedhetné magát, értem én hogy kicserélődött az elkapó gárda a szezonkezdethez képest, de elvileg nem tehetségtelen balfékek és egy profi ligáról beszélünk, egyszerűen csak oda kellene nekik dobni rendesen azokat a labdákat. Nevetséges, hogy RB screen-eknél azt a 2-3 yardos passzokat amiket előző szezonokban mint a lézer úgy dobált meg most kb el se találja az embert. Folyamatosan elé, fölé, mögé, alá dobálja emiatt a RB ha éppen el is tudja kapni a játékszert akkor is ritmust veszt és halálra van ítélve a játék illetve a blockok se jönnek rendesen. Ha 2-3 yardos screen nem megy mit akarunk hosszabb passzokkal? Edelman lassan kórházba kerül, mert szerencsétlen a vérét adja kb. minden győzelemért és így azért rájátszásra nem sok marad belőle ha pedig már ő se lesz akkor jelenleg én nem látom az esélyt ebben az offenseben. Remélem, hogy Wynn visszatérésével stabilabb lesz a fal és Brady is megnyugszik végre és talán pontosabb lesz a játéka, meg végre megtalálja az összhangot az elkapókkal is. Addig is marad az akadozó támadójáték és reméljük a védelem szállítja a W-ket, mert rájuk nem igazán lehet panasz és jó nézni a játékukat.

 

Kíváncsi lennék, egy olyan elemzésre ahol kb. Brady idei rossz passzait elemzik ki. A rossz passzok alatt nem az elejtettekre gondolok, hanem az olyanokra amelyek értelmetlen és pontatlan passzok voltak. Megnézni mekkora is volt a nyomás illetve lett volna-e más jobb célpont, hogy mi is történt egyáltalán. A screen passokra különösen kíváncsi lennék mert mint azt az eredeti hozzászólásomban írtam, idén ezek nevetségesen pontatlanok szerintem.

Ha esetleg van ilyen elemzés akkor megköszönöm ha belinkelitek! :)

Erre a hétre ezzel készülök, ahogy a chaten éjjel írtam. Ugyan nem az egész szezonra vonatkozóan, csak erre a meccsre. Megnézem az összes incomplete passzt, és meglátjuk mi sül ki belőle.

Olyan néha mintha félne Brady. Láttam már ilyet a pályán. Ilyenkor nem a játékra figyelsz hanem arra amit kapni fogsz így messze nem azt hozod amit egyébként tudsz. Fura ez, mert nem hiszem, hogy ennyit romlott volna egy szezon alatt bár ki tudja. Csak-csak 40+ már...

Ötlettelen, pontatlan, másodosztály szintű támadók küszködtek jó védelmekkel a meccs nagy részében. A 4.számú irányítónk 5 mp-nyi tökéletes PR-je eldöntötte az egyébként döntetlenre végződő (8-8) puntháborút és sajnos a sérüléseket sem úsztuk meg (Dorsett, Sanu?).

Brooks és Watson volt szerintem egyenletesen jó és néhány villanásra pedig Burkhead, White, JE, Shelton. Bolden-t "kivonták" az offense-ből, az eddig jó Collins eltűnt a meccsen. A rúgónk viszont úgy rémlik eddig 100%-os. Harry sem váltotta meg a világot, most Wynn-re várunk, mint Messiásra. Eh, pocsék meccs volt..., de győztünk megint egy nem vártan gyenge ellenfél ellen. Go Pats!

Sajnos mindenben egyetértek. A támadókat valami fájdalom volt nézni. Ha Brady hosszút paszolt inkább oda se néztem... de a végén már a rövidnél sem.

Nehezen tudom elképzelni,hogy (a pletykák szerint) 46-47 évesen még tud majd játszani az öreg... legalábbis elfogadható szinten.

Ugye ennek a rovatnak a címe: Első Benyomás, szigorúan ennek a szellemében:  Nekem büntetés volt végignézni a meccset.  0 - 10 -ig katasztrófa volt mind a védelem, mind a támadók, utána a védelem  - egy elég tartalékos Eagles támadósor ellen - jól játszott, ahogy haladt előre az idő, egyre jobban éreztem, hogy nem sok pontot fogunk kapni. Aztán hál istennek már egyet sem kaptunk.Bradyt szeretem, tisztelem,elismerem, de az idei játéka nekem  sokszor sajnálatra méltó. Tisztában vagyok minden nehezítő körülménnyel, ami befolyásolhatja a játékát, de egyre többször látok tőle idegesítő " ki nem kényszerített hibákat" tenisznyelven szólva. Bizonytalan, ideges, alap dobásokat ront el, nem veszi észre a jó megoldást. A statisztikák nem hazudnak- főleg az NFL-ben nem - mérkőzésről mérkőzésre megy lefelé az irányítók idei rangsorában. ( Mondjuk az különösen bosszantó, hogy amikor jó megoldást talál, akkor meg  sokszor cserben hagyják az elkapói -  pl.JE tegnap  a TD lehetőségnél )  Az ő rutinjával én elvárom tőle, hogy  pl. ne pánikoljon már egy közepes nyomásnál. Nem kívánom temetni sem Bradyt , sem a csapatot ( 9-1-nél mókás is lenne ) de  továbbra sem látom, hogy egy igazán komoly csapat ellen  ( mert ez a tegnapi nem volt az ) mire leszünk képesek. ( Én akkor hinnék a külön PO -ra eldugott playbookban, ha az alapszakaszi  jobban menne. Az a sokszori tanácstalanság nem ravaszul megjátszott furmány sajnos ) A támadóknál erősen kérdéses ,hogy egy olyan meccsen partnerek legyenek az ellenfélnek, mint pl. tavaly  KC elleni volt  és ugye ők megint jönnek. Nem tudom, hogy egy ponttermelő csapat ellen a védelem  el tudja -e érni, hogy kevesebb pontot kapjunk, mit amennyit ez a támadósor jelenleg csinálni tud. Öszefoglalva a győzelem szép volt, kellett, de a jövővel kapcsolatban vannak kellemetlen érzéseim. Egy a pozitívum, ha nem lesz sérülés, akkor hétről - hétre tudnak Bradyék fejlődni, egyre jobban összeszokni. Ez talán még a falra is vonatkozik.

A fentiekhez most még oly nehéz bármi érdemi többletet is hozzátenni a meccsről. Őszintén szólva, minden csalódott vagy kritikus nézőponttal egyetértek, amellett, h. piszkosul örülök ennek a kiszenvedt/újra a D által szállított W-nek! Egy furcsa, rossz meccset lehetett végig izgulni, amin a Pats O produkciójánál még nagyobb megdöbbenés volt számomra az, h. a foghíjas Philly a meccs maradék kétharmadára kipukkadt. Olyannyira, h. a végét én speciel bolondbiztosnak éreztem, és a leginkább azon kellett idegeskedni, h. mennyire nem tudtunk bánni az órával.

Csodálatos, h. 9-1-el áll a csapat (!!), miközben a szintén contender-nek tartott gárdák időnként szopnak rendesen. Van, akik (Chiefs, Dallas, Rams, Panthers pl.) többször is. Nem is tudom, miként csináljuk. : o  BB és a védelemért felelős edzői stáb, meg természetesen maga a D zseniális. Ilyen meccsek után pláne azért is ezt mantrázom, h. ne kapjam fel a vizet az O fogalmatlanságán. :) Még mindig a Pats D a legkevesebb kapott pont és benyelt yard mérkőzésenként "cím" birtokosai. Remélem, ez a következő héten Prescott-ékkal szemben is elég lesz. Az utána való hetek pedig még messze vannak. :) Közben a conferencia ellenfelek közül a Ravens gyalul le mindenkit. Hm...

9-1-re állunk a hátralevő 6 meccsből 4-szer otthon játszunk.Két meccs lehet necces - a Texans ellen idegenben és a Chiefs ellen otthon./A Cowboys a Detroit csereirányitójától is 27 pontot kapott.A mi védelmünk ellen nem fog Prescott villogni/ Ha mindkét meccset elbukjuk,akkor is megvan a bye week és valószínű az AFC döntő.A 32 csapatból 28 ezt elfogadná.Jelenleg a Ravens tűnik a legjobbnak a konferenciában,de január végéig még sok minden történhet.Ami miatt Brady szerintem frusztrált,az az,hogy az elkapóit -Antonio Brown,Gordon - túl könnyen elengedte a csapat és ha Edelman kidől,akkor tényleg a közepesnél is gyengébb a támadósor.Plusz még a fal se villog.A védelem viszont újra bemutatta,hogy ligaelső.Eddig összesen 108 pontot engedtek.A második 49ers 155-öt.A konferenciasztár Ravens 196-ot.

A bajnokságot a védelem nyeri.

Hát igen, egy újabb szenvedős, szörnyű meccs, de legalább győzelem. A védelem továbbra is bitang jó, de támadóoldalon gyakorlatilag egy jó teljesítményt se lehetne kiemelni, talán Edelmant egyedül, de neki is hajmegmeresztő hibái vannak mostanában. Páran azt mondták itt, hogy a Ravens ellen már fáradt volt a csapat, és na majd most a megpihenőhét után megmutatjuk, hát nem nagyon sikerült. Még szarabbul is toltuk, mint a Hollók ellen, csak az ellenfél volt sokkal gyöngébb. Bízzunk benne, hogy Gronk visszatér, de nem tudom mennyire akar részese lenni az offense látványos szenvedésének. 

Sziasztok! A támadók tragédia, nem látom, hogy Wynn visszatérésével ez sokat javulnak. Egy fecske nem fog nyarat csinálni. Volt már tragikus O fal mikor Scar mester pihent, ott se voltam boldog, de ennyire nem emlékszem, Híg tragikus lett volna.

A védelem nem rossz, de megint egy kissé olyan offense jött ami több sebből vérzett. Ezzel nem akarom az érdemeiket csökkenteni, csak megjegyzés, ez. Philly közel a top csapatával állt fel. 

Kis kitekintés: lamar futok mint a nyúl jacksonról csak annyit, egy max jó indulattal átlag feletti irányító egy picivel , Dak prescott 2.0,a rendszer jó körülötte, de majd megnézem én ezt a ficánkolást januárban. Nem lesz ilyen, ide a rozsdást. Én továbbra is a chiefstől, meg a texanstól tartok, sokkal nagyobb a potenciál bennük. Támadó oldalon főleg.

Az offensehez még annyit: sanu nem gordon, nagyon nem, max jó iparos, és nem értem a kivágás, főleg ha emiatt Brady is durcás. Nem beszéltek volna Bill-lel erről, mielőtt kitették? Ezt kizártnak tartom. A fallal meg őszintén nem tudom, lehet e valamit kezdeni, mert eddig a liga legjobb oline edzőjének sem sikerül. És elment 10 kanyar. Na majd meglátjuk. Sírunk itt aztán meg 9-1gyel állunk. A maradék 31 csapatból 31 örülne ennek. Na előre a puffin lekvár nevében!

 

Amúgy a támadófallal kapcsolatban mondta Buday Zoli (és sztem nagyon igaza van), hogy egy kicsit el vannak tévedve a Patriots drukkerek. Ugyanis ez a fal messze nem tragikus, futásblokkolásban átlagos, passzblokkban pedig picit átlag feletti ligaszinten. Egyszerűen annyira el voltunk kényeztetve az elmúlt 3-4 évben (plusz most talán TB-nek még nagyobb szüksége lenne egy elit O-falra), hogy már ezen is fanyalgunk. (persze ettől függetlenül lehet és kellene is javulni, de a helyzet nem olyan sötét)

Igen ezt én is hallottam. Véletlenül se akarom a Zoli szakmaiságát kikezdeni, valószínűleg sokkal jobban ért hozzá mint én. De ha jól tudom a grade-eket szemteszt alapján osztják ki. Javítsátok ki ha tévedek, de tényleg. De nem lehet, hogy, ha ez így van akkor ők picikét felfelé kerekítik ezt az ofalat. Mondjuk itt adódik a kérdés rögtön, hogy miért tennék. A másik meg, hogy gondolom nem csak össze-vissza osztályoznak, hanem egy jól felépített rendszerük van erre, hogy mit kell nézni, az hány pont stb. Na már meg is cáfoltam magam. De a pff-es rész tényleg érdekelne, ha valaki tudja ne tartsa magában. 

Nem tudom Lamar meddig tudja majd ezt nyújtani, de azért az elég impresszív amikor a védők sorban egymás után csúsznak le róla, tényleg mintha olajozott angolna lenne a csávó. Jelenleg annyit hozzátesz szerintem mintha eggyel többen lennének.

Az általad lesajnált Lamar Jackson felkerült az MVP várományosok listájára. 
De eszemben sincs veled vitatkozni, hiszen te a véleményedet írtad le, szuverén jogod.
 

Hát kisfiaim, ez van, ezt kell nézni a továbbiakban!

Megy a szörnyűlködés megint, hogy mennyire rosszak vagyunk (na jó, a DEF már MAJDNEM közepes), Brady haldoklik, az utolsó kenet elől szökött ki a pályára, a többi meg eleve fogalmatlan hülye, including a teljes edzői stáb.

Hagyjuk már ezt a dedós módot, hogy egymásra tromfolunk rá a világvégét vizionálva! Mindenki látja, hogy nem megy úgy a játék, ahogy mi azt várjuk.

ILYEN most a csapat, ezt tudják ebből a képességből kihozni, ócska, elviselhetetlen 9-1-es ligautolsó eredménnyel.

Tényleg azt gondoljuk hogy nem tesznek meg mindent hétről-hétre, hogy jobbak legyenek? Nem dolgozzák ki a belüket is? Nem tudom, a klubtagok közül ki jár magyar focimeccsekre, de az gondolkozzon el, mikor ott áll, és nézi a piperkőchajú nullaképeségű "fiainkat", itt meg fikázza EZT a csapatot.

A chaten a meccsnézés hevében két infarktus között irkálunk minden hülyeséget, sokszor engem is a guta ütött meg, de mostmár éri picit gondolkodni is, hogy miket írunk le, és mit KÖVETELÜNK BB-től meg a csapattól.

Ettől még ez a mi csapatunk, úgyhogy  kisfiaim, ez van, ezt kell nézni a továbbiakban! :-D :-D :-D

Aki meg nem bírja, az aludjon helyette, az jó az idegrendszernek is.

GOOO PATS for 7th!! :-) :-) :-)

Chaten én is írtam ilyen a foci izgulni kell :D

Azt viszont nagyon sokan elfelejtik hogy MINDEN csapat akikkel játszunk

minket mindenképp /akár 2x-3x-os erőfeszítéssel bárhogy áll is a szezonjuk/  meg akar verni,

mert ha szar is a szezonjuk de megverik a Patriots-t már a szurkolóik is megbocsájtóbbak.

Nincs könnyű meccs az NFL-ben, ha pedig New England Patriotsnak hívják akkor különösen nincs.

Ja, és bocsánat a hölgytagjainktól, nagy-nagy tisztelettel őket is belevettem a "kisfiaim"-ba. :) :) :)

ARMAGEDDON!!!!

Itt a világvége. Már az éjszaka elkezdődött, hogy a jó öreg irányítónkat -érdemei elismerése mellett- nyugdíjba kellene küldeni. Szerencsére Anna letiltotta a kezdeményezőt. Nézzük a tényeket, hiszen mindnyájan szeretjük a Pats-t, de szeretetünk elvakít bennünket. Eddig is tudtuk, hogy szeretünk előnyből játszani és jó, nagyon jó, amikor az ellenfél lohol az eredmény után! Mi történt tegnap? Egy szerencsétlen PI után második játékot a mi 30-s vonalunknál indították. Abból csak FG lett, de ez a gyors sikerük megzavart minket.Igen. Akkor a védelem is fejetlen csirke módjára szaladgált. 0:10 után viszont a mester kicsit elbeszélgetett a védelemmel és attól kezdve lehúzták a rolót. Elég feszülten szoktam nézni a mérkőzéseinket, de amikor a védelem lábra kapott, egyszerűen éreztem, hogy nem lesz baj belőle és ez volt ami alapot adott a győzelemre. Kicsit emlékeztettek a Falcons elleni meccs utolsó húsz percére! Valaki írta, hogy nem volt nagy a nyomás Brady-n. Nekem az rémlik, főleg az első félidőben, hogy nem kevésszer ott gyűrődik két-három zöld mezes között/alatt a földön. Ezt tényleg rossz volt nézni, de ez is csökkent később. Kettő olyan támadásra emlékszem, amikor úgy mentünk át az ellenfél védelmén, mint kés a vajon. Másodikból született a megnyugtató előnyünk. Ettől kezdve tényleg rábíztuk magunkat a védelemre, akik hozták is magukat. Éjszaka felvetette egyik társunk, hogy szerencsétlen falemberünk nem lenne olyan gyenge, de kipécézték és rájátszanak. Ez nekünk baj csak, hiszen mi is ezt tesszük az ellenféllel. Keressük a gyenge vagy gyengébb pontjaikat és ott akarunk eredményt elérni. Akkor tudomásul kell venni, hogy ez fog menni a szezon végéig, amely remélhetőleg február eleje körül végződik. Sajnos tényleg nagyon kevés ideje van Brady-nek megszabadulni a labdától és ezt súlyosbítja, hogy az elkapóink sem könnyen megjátszhatók. Szegény Edelmann-t kell semlegesíteni és máris lecsökkentik a támadásaink hatékonyságát felére. Ebből is adódik, hogy soxor olyanokat kell elkapni neki, ami finoman szólva is kétesélyes. Nem csak az irányító miatt, hanem a fokozott figyelem mellett. Mégis talán a legbiztosabb pontunk. Még egy dolog az irányítóval kapcsolatban. Felmerült, hogy nem egyszer föld közelébe, tehát aládobja a labdát. Szerintem ez nem pontatlanság, hiszen Gronk is és a kis tizenegyes nem kevésszer kapta így régen is, mert ott a legkisebb esélye annak, hogy a védő meg tudja fogni.

Ui.: Miért engedtük el az oly ígéretesnek tűnő elkapóinkat? Ez csapatérdek is, hiszen nem engedhetjük meg, hogy az egységet kikezdjék és azt sem, hogy támadási felületet nyújtsunk egy elítélendő cselekedet után egy még oly tehetséges játékos miatt mint volt AB. Egyik legfontosabb az eredmény, DE nem minden áron. Így is eltipegtünk a nem túl rossznak mondható 9:1-ig.

Dedós mód? :D

Szerintem nem bűn többet várni tőlük mivel mindenki azt szeretné ha jó lenne. Ami jelenleg nagyon nem az. Senki nem vonja kétségbe, hogy mindegyik megteszi a legtöbbet. A baj az, hogy olyan emberek alkotják a jelenlegi csapatot akinek a legtöbb az erre elég. És ez előre vetíti, hogy erről viszont a játékospolitika tehet aki meg egyszemélyben tudjuk ki. Ahogy JMD játékhívásai is konzervatívak és kiismerhetőek. A ligában jelenleg van pár olyan OC és vagy HC aki szemkápráztató playeket dolgoz ki és a mi JMDnk hozzájuk képest kanyarban sincs. Ez van. Nincs itt 2 playbook. Ez egy önámítás/mese habbal. Nem is igazán mondanék semmit erről mert magában abszurd és nevetséges. Lehet puffogtatni a 9-1et csak az első 7 meccs az kb a vakok és gyengénlátók ellen született győzelmeket eredményezték. A Browns meccsen már látszott hogy a védelem sem az az agyon hypeolt alakulat. Közepesen jó ami mindig is volt ami bőven elég akkor ha az O hozza amit évekig. Na de az O meg a Buffalo ellen megmutatta már, hogy erős ellenfél ellen izzadságszagú. A ravens meccs volt az értékmérő és az volt az a meccs ami megmutatta mit tud ez a csapat valójában. És ott az látszott, hogy baj van houston. Ez az eagles egy tartalékok tartalékjaival állt fel tegnap és így is szenvedős volt. A legnagyobb problémáim azok, hogy:

1: Ez az idei wr keringő egyszerűen abszurd. És valahol felháborító Belichicktől.

2:  A fal. A center kieséséről nem tehet senki ilyen van. Mellesleg a beugró centerünk hozza azt ami elvárható tőle. Wynn kiesése meg hát... rendben van ilyen de ameddig lehetett volna hozni valakit akkor sem hoztak. Pl a LT a Redskinsből. Vagy a másik hihetetlen dolog, hogy amit a TE poszton műveltek idén az katasztrófa.

3: Adott egy 42 éve QB és minimum meg kellene védeni normálisan. Ennek kellene a prioritásnak lenni. És ez nagyon nem volt meg idén.

4: Felejtsék már el ezeket a 20+ yardos passzokat. Én szeretem Bradyt de be kell látni ezek már nem mennek neki. Már jó ideje látszik. Folyamatosan alul dobálja. És lassúak az ilyen labdái és pontatlanok. 

 

Szóval idén van baj és nem károgás ha valaki bele meri látni, hogy nem kell sokat várni ettől a szezontól. Mert ezen se Wynn se az első körös csoda elkapó nem fog segíteni. 

 

Ez a realitás szerintem. A Dallsa vagy magát veri meg vagy minket de szerintem az bukta lesz. A Houston egy ki ki meccs lesz de az nyerhető. A Kansas szar D-je ide vagy oda de Mahomes több pontot pakol fel mint mi képesek leszünk ezzel az O-val. És ott van személyzet aki kiszolgálja. Aztán a maradék meccset megnyerjük így vagy úgy az nem kérdés. Én szerintem ebből egy 2. kiemelés jöhet össze. De a PO-ban nem látom, hogy akár egy Kansast vagy akár egy Ravenst meg tudnánk verni. 

Cáfoljanak rám de könyörgöm ezt a gyerekes dumát felejtsük már el, hogy JMD kiránt a seggéből egy tutifasza sosem látott playbookot vagy ami még szánalmasabb, hogy “altatunk” :D

Deh.....

Nyilvánvalóan vannak bőven gondok az offenseben és nyilvánvalóan nincs 2 playbook. Viszont vannak olyan részei, amit nem használunk, mert (részben a könnyű sorsolás miatt) egyszerűen nem vagyunk rákényszerítve. És ez nem csak nálunk van így, hanem a maradék 31 csapatnál is, csak van aki kevésbé tudja mellőzni a higher level játékokat, mert már a playoff eléréséhez is szükségük van rá. Ebben "hinni" nem vágyálom, hanem egyszerű tapasztalat: minden évben voltak extráink a rájátszásra az elmúlt 15 évben. Amik hol többet, hol kevesebbet segítettek. Meglátjuk.

És azt sem feltétlenül értem, miért kellene betojnunk egy Jetsől is kikapó Cowboystól, egy Tannehill ellen oboázó Chiefstől vagy akár a védelem nélküli, vasárnap is bűn rosszul játszó Texanstól stb. (ettől függetlenül persze bármelyiktől kikaphatunk, ettől szép ez a sport).

Egy szói mint száz. Ha a "csak altatunk, másik playbook" szekció a szurkolói spektrum túl optimista vége, te szerintem a ló túloldalára estél át

Emlékszem olyan playoff meccsre ahol 50 futás, olyanra ahol 60 passz volt. Tavaly a D-line keresztezéseket a playoffban húzta elő a csapat - SB win, alapszakaszban semmi.

Nem kell sokat várni.......A második kiemelés az AFC-ben az kevés:))))))

Ami az előző gyenge ellenfeleket illeti,a Jets lemosta Dallast,a Philly a Buffalot és a Packerst,a Cleveland a Ravenst.

Itt a világ legjobb 32 csapata játszik és évről évre meg kell küzdeni minden győzelemért.Tavaly se mi voltunk az esélyesek Kansasban. Nyugodtan drukkoljál nekik,de ne itt nyomjad a negatív hangulatot. Gyerekes a dumád.

Teljesen egyetértek minden mondatoddal. HANGSÚLYOZNÁM, hogy nem megbántva out of sect-et (és minden hasonló meglátású szurkolótársamat), de egy ezt a sportot űző és pats drukker barátommal ezeken a hozzászólásokon (itt és a chatet is olvasva) szoktunk kínunkban röhögni. Főleg ő, én inkább csak értetlenkedem... Éjjel azt mondta (miután írtam neki, hogy egyes emberektől mi megy a chaten megint), hogy “túl jól vagyunk tartva”, illetve “tök normális, hogy kikapnak csapatok”. Srácok! Ez az NFL! Itt nincs gyenge csapat, itt bárkitől ki lehet kapni. Erre látunk hétről-hétre példaként hatalmas meglepetés győzelmeket/vereségeket más csapatoktól.

Én konkrétan a 2. negyed közepéig szentségeltem mérgemben a látottaktól és a meccs alakulásától, miközben végig tudtam h változtatni fogunk és teljesen más lesz a 2. félidő. Eközben már a 2. negyedben sikerült javulnunk. (Maximalista vagyok és még a legkisebb hibák is kicsinálnak 20 pontos előnynél is.) De közben eszembe nem jutott olyanokat feltételezni vagy leírni, amit a chaten vagy itt páran.

Ez már hetek óta bennem van, de mindig letettem róla, hogy leírjam és inkább hagytam a fenébe. Gyenge sorsolás...Ha erős sorsolásunk lett volna nem ezt játszanánk, ebben biztos vagyok. Ahogy abban is, hogy nem 9-1-gyel állnánk. És abban is, hogy 8-2-nél a más játék miatt nem állnánk rosszabbul szerintem akkor sem. Ezt az elmúlt kb. 16 szezon mondatja velem, amióta minden meccsét követem a csapatnak. 

Semmi baj nincs azzal, ha valaki borúlátóbb. Nem vagyunk egyformák, ki optimistább, ki pesszimistább. De légyszi ne írjatok már ilyeneket, mint out of sect. Illetve helyesbítenék. Írjátok le, ha mindenképp ki akarjátok írni magatokból, hogy csalódottak vagytok, mert nem ezt vártátok és kész. Ne taglaljátok légyszi. Arról nem is beszélve, hogy rajtunk röhög boldog-boldogtalan, hogy (sorsolástól függetlenül) sírunk-rívunk 8:0, 8:1, 9:1 után. Nekem Patriots szurkolóként rosszul esik, hogy bele vesznek ebbe a kalapba!

Ennyit szerettem volna csak, kiírtam magamból és hangsúlyoznám, hogy senkit nem szeretnék a hozzászólásommal megbántani! Go Pats! :)

Ui.: Dallassal otthon játszunk és senkinek, a Dallasnak sem, de még a Ravensnek sem adnám oda a nagyobb győzelmi esélyt hazai pályán (ha újra velük játszanánk a hétvégén) a 2 héttel ezelőtti vereség tudatában sem. És ezzel a fogadóirodák sem lesznek másképp.

Majd ha elbuktuk a PO-ban a konfdöntőt/főcsoportdöntőt/SB-t, akkor nyekergek, hogy milyen sz.r volt a szezon. Addig nem. 9-1-el 1st seed a kiemelésünk,ennél többet jelenleg nem lehet elérni.

Legalább lehetett izgulni a tegnapi meccsen, egy 59:0-ás meccsnél a második félidőben félig alszom.

Most jól jött volna egy 40:0-ás első félidő, szívesen mentem volna aludni, nagyon nem hiányzott most a hajnal! :)

Ha kikapunk is a rájátszásban, AFC döntőben , SB-n akkor sem fogok nyekeregni sírni hogy szar volt a szezon

mert kurvára nem volt szar a szezon. Az a 20 év illetve az utolsó 5 belőle amiben 4!! SB-t játszottunk és 3-at

megnyertünk, engem arra biztat hogy mindentől függetlenül büszke legyek a csapatra bármi is történik év közbe.

Belegondolt bárki is abba hogy vannak csapatok akik egymás utáni 5 évben a rájátszásba sem jutottak be 2x?

Mi meg sírunk mert egy meccsen, fél szezonon belül  úgy megy a játék ahogy?

 

Nem is tudom h mit lehetne írni a tegnapi meccs után. 9-1 oké. De milyen csapatok ellen? Ha a D nem ilyen lenne, mint amilyen és az O nak kéne hozni a meccseket ez bőven nem 9-1 lenne... Tudom csapat játék és volt amikor az O vitte a hátán a D t. De sajnos idén be kell látni h ez februárig kevés lesz.. És ez nem károgás, hanem a 10 lejátszott meccs és az ott látottak mondják velem...mert ha egy olyan csapattal játszunk aki pontokat is képes felrakni a táblára akkor már vagy izzadság szagu a meccs vagy sima L. Majd most meglatjuk Dallas, Kansas, Texans h mire vagyunk képesek ha valóban kellenek a pontok, mert még ha a POig el is visz minket a D ott azért már kevés lesz amit Brady és az O mutat. Sajnos. És ez a valóság.. 

Egyelőre én is arra hajlok, hogy a szezon első fele azért sikerült ilyen jól, mert gyengus ellenfelek voltak és még a labdák is nekünk jól pattantak. Aztán jött egy erős ellenfél akitől simán kikaptunk, most pedig egy közepes ellen elég rendesen megszenvedtünk. Köv. 3 meccs mérvadóbb lesz.

Furcsa.

A Browns és az Eagles is mérce volt mielőtt megvertük őket, utána meg középsz@r...

Ha nyerünk gyenge volt, ha kikapunk, akkor értékmérő...

 

19. pozitív szezonunk zsinórban, a második 7-nél tart

Az ellenünk játszott meccs nélkül az egyik 4-5, a másik 5-4. Szerintem helytálló a középszerű megjelölés. A 19 pluszos szezon az parádés, nem kérdés.

én soha nem mondtam és nem is gondoltam, hogy a Browns mérce lehet.

De ha már arról a meccsről beszélünk.

első negyed

17-0 ide, amiből az első támadásunk 3 pont, majd a védelem hozott 6-ot és a védelemnek köszönhetően a támadók által hozott 6 pontnál 10-15 yardott kellett megtenniük (és volt ugye 10-0-nl Jones hatalmas szerelése)

második negyed

7-0 nem ide

harmadik negyed

7-3 ide

negyedik negyed

X.

Szóval lehet, hogy nyertünk és a Browns akkor most már középsz@r, de azért köszönjük védelem és Browns.

az Eagles már inkább lehetett értékmérő, de az O teljesítménye egy átlagokat nézve 9. def ellen

1.punt

2.punt

3.field goal

4.field goal

5.field goal

6.TD

7.punt

8.punt

9.punt

10.punt

11.punt

12.punt

 

"Ha nyerünk gyenge volt, ha kikapunk értékmérő" Nézzük kiket is vertünk meg jelen állásokat nézve

1. Steelers 5-5 egál

2. Miami 2-8 negatív mérleg

3. Jets 3-7 negatív mérleg

4. Buffallo 7-3 POZITÍV mérleg

5. Redskins 1-9 negatív mérleg

6. Giants 2-8 negatív mérleg

7. Jets 3-7 negatív mérleg

8. Browns 4-6 negatív mérleg

11. Philadelphia 5-5 egál

Szóval szerintem igen. Ezekre az ellenfelekre zömmel lehet azt mondani, hogy gyenge volt. És igen a 8-2-es Baltimore-ra lehet azt mondani, hogy értékmérő (hozzáteszem, azért a pont arány nem tükrözi a két csapat közötti különbséget)

Nekem az fáj csak, hogy minden hétre úgy fordulunk rá, hogy nah majd a következő meccsen már jobb lesz az O, jobban összeszoknak, jobban betanulják a play-eket, a fal jobban megvédi Brady-t a futók megtalálják a réseket. De nem ezt látjuk, én legalábbis nem. És persze szeretném ha februárban ismét láthatnám Miami-ban a srácokat. De félek, hogy ilyen támadó játékkal vaj mi kevés esélyünk van rá. De szokták volt mondani a remény hal meg utoljára. Én bízom benne, hogy idővel ők is megtalálják a ritmust

Ne érts félre, gyengék voltak az ellenfelek. Ezt lehetett látni a sorsoláskor is, és a tavalyi idény számaihoz képest idén sem volt nagy változás. Pár hete megnéztem, nekünk voltak a leggyengébb ellenfeleink, éppen lemaradva 49ers mögött.

Szerintem mérvadó lenne átnézni a 49ers szurkolóihoz, hogy lássuk ott milyen a hangulat, amikor az ő csapatuk áll 9-1-el, hasonlóan gyenge csapatok ellen. :)

Vaticinator a Te topicodra válaszolok, de ne vedd magadra, az alábbi érdekes lehet mindenkinek.

Frissítettem a táblázatom a 11. játékhéttel bezárólag:

Sorcímkék Opp Str. Sch. W L T
Cincinnati 0,639 0 10 0
Cleveland 0,630 4 6 0
Atlanta 0,593 3 7 0
Tampa Bay 0,589 3 7 0
Pittsburgh 0,554 5 5 0
Miami 0,554 2 8 0
Kansas City 0,549 7 4 0
Washington 0,545 1 9 0
Denver 0,544 3 7 0
Houston 0,539 6 4 0
Arizona 0,532 3 7 1
Philadelphia 0,520 5 5 0
Chicago 0,515 4 6 0
Detroit 0,514 3 6 1
Carolina 0,500 5 5 0
Green Bay 0,500 8 2 0
LA Chargers 0,500 4 7 0
NY Giants 0,490 2 8 0
Seattle 0,490 8 2 0
LA Rams 0,490 6 4 0
NY Jets 0,490 3 7 0
Jacksonville 0,485 4 6 0
Oakland 0,481 6 4 0
New Orleans 0,460 8 2 0
Tennessee 0,451 5 5 0
Indianapolis 0,441 6 4 0
Minnesota 0,437 8 3 0
Baltimore 0,436 8 2 0
Dallas 0,421 6 4 0
New England 0,400 9 1 0
San Francisco 0,382 9 1 0
Buffalo 0,330 7 3 0

Érdekességek:

Cinci ellefelei voltak a legerősebbek és nem meglepő, még nincs győzelmük.

Browns a második a listán és meglepetés szerű, hogy kevesebb a győzelmük, mint év elején vártuk.

A rettegett Ravens 0,036-al jobb mutatójú csapatok ellen érte el a sikereit.

A Buffalo eredményessége nem is olyan meglepő, ha megnézzük, hogy 20% gyengébbek az ellenfelei mint a Patsnek.

A szintén 9-1es Frisco gyengébb csapatok ellen játszott mint a Pats.

A Dallas ellenfelei alig voltak jobbak mint a Patsé mégsem 9-1 a mérlegük, hanem 6-4. Hogy ezt érzékeltessem: az ő ellenfelei 42 győzelmet gyűjtöttek, a mieink 40-et. Ellenfél szinten két győzelem a különbség a 9-1 és a 6-4 között?

A NY Jets valóban vacak, gyenge ellenfelek ellen gyenge mérleg. Az előző logikát folytatva: az ellenfél 49/51 -> szezon 3/7, vagy 40/60 szezon 9/1.

Ennek ellentéte a Kansas és a Houston, ők a lista tetején vannak és pozitív a mérlegük. Ez alapján ők tekinthetők csapatnak.

Nekem az a furcsa, hogy ha Super Bowl nyerünk, akkor a mi csapatunk a király. Brady, B.B,Josh az Isten. Ha playoffba elvérzünk, akkor ezt mindenki látta előre, hogy középszar csapatunk van.

Sok szurkolóval nagyon elszaladt a ló. Azt mindenki látja, hogy nem a legszebb focit játszunk, de biztos megtesznek mindent a fejlődésért. Nekünk csak szurkolni kell és élvezni, hogy újra ott leszünk a harcban azért a fránya 7. gyűrűért.

Már bocs, de miért "szalad el a ló" valakinél,  ha kritizálja a kedvenc csapatát ?

Természetes h újabb SB W -t szeretnénķ itt mindannyian, de attól még a kritika jogos és szükséges is : ( na nem mintha ezeket BB olvasná 😁).

Ez a teljesítmény most xar volt , persze jött a W , gratula , de ennél sokkal több fog kelleni egy esetleges KC , BR elleni AFC döntőben , na én most ezt a pluszt nem látom h honnan jöhetne .

 

 

Nem a kritizálással van a gond,hanem hogy állandóan csak a negatív dolgok vannak kiemelve .Mindenki látja ,hogy miben kell fejlődni,de el kell ismerni,hogy ellenfél is van a pályán és ők is nyerni akarnak és megtesznek mindent érte. Jelen pillanatban 9-1 -el állnunk. Védelem 1-2 kisebb hibától eltekintve nagyszerűen teljesít,de biztos vagyok benne,ha lesz olyan mérkőzés amikor a támadóktól többre lesz szükség akkor elő fognak ők is lépni,mert képesek rá.

Sok jó csapat van a ligában ,de egyikről sem gondolom azt ,hogy jobbak lennének nálunk,mint csapat.Ha a rájátszásban, pedig lesz olyan csapat ,aki jobban teljesít nálunk,akkor pedig gratulálni kell nekik a győzelemhez.Nekünk ,pedig büszkének kell lennünk a csapatunkra ,hogy hosszú évek óta milyen nagyszerű csúcsokat állítanak be és milyen sok boldogságot adnak nekünk szurkolóknak.

 

Nem mindig, és nem csak a negatív dolgok vannak kiemelve. Én pl. úgy vagyok a Pats meccseivel, hogy akkor is szeretem őket nézni, ha rosszul játszanak, horribile dictu, akkor is, ha kikapnak. Persze közben mérges vagyok/szörnyülködöm/szidom őket/stb., de "értük, és nem ellenük". És persze énértem. A vereség/rossz játék önmaga nem szórakoztat, de az egész meccs, maga az, hogy ezt a csapatot láthatom, és persze tudom, hogy ez a korszak most nem hogy a Pats életében, de az egész NFL-ben kivételes, hogy ilyen jó csapat (hosszú távon, összességében jó) nem volt, és talán soha nem is lesz... szóval ezeknek én mind örülök közben, és emiatt megbecsülöm azt a lehetőséget, hogy ezt láthatom.

De ettől még persze "szidom őket", ha konkrétan a meccsen valamit elbalfaszkodnak. Hiszen azt szeretném, hogy minden klappoljon, nekem az a jó, ha a csapatom jól játszik, és könnyen nyer. De ha nem jól játszik, attól is a csapatom marad, csak akkor észreveszem a hibákat. De ez természetes...Mivel - megint csak természetesen - nem szupermenekről beszélünk, és az NFL nem csak hektikus, de eléggé kiegyenlített is, sajnos nem lehet mindig minden meccset megnyerni. Vagyis lesznek hibák, amiket ugye mi észreveszünk, mondhatni felhánytorgatjuk (persze csak magunknak). De közben azt is tudjuk, hogy a hibák megléte is természetes, és még reálisan nézve az egészet, szükségesek is, hogy azokat kijavítva, legközelebb... És persze néha sikerül ez a javítás, néha nem. Az sem lenne jó, ha mindig biztosra lehetne menni, minden meccset 95%-os eséllyel nyernénk. Jó ez a 80%-os esély. ;-)  

A 9-1, az 9-1! A W, az W!!! Minden meccset meg kell nézni, amin az élő legenda Brady-t láthatjuk játszani!

DE!!!

Ha nálunk edzősködik a liga legjobb főedzője, aki már most minimum top5 NFL edzőlegenda, akkor ő hogyan nem látja/hogyan nem tud tenni az ellen, hogy:

-1. Nem védik meg Brady-t! Nagyon nem... Vagy szubjektíven nem és látszik TB-n, hogy visszafelé áll a szőr a hátán, hogy az arcában liheg az ellen.

-2. Nincs Develin ( most látszik, hogy milyen fontos fogaskerék!), nincs fullback játék, haldoklik a futójátékunk.

-3. Fürgék ezek a törpicur futóink, mindenhol elcikáznak, de vannak szituációk, amikor egy őstulok, egybenyakú, 130 kilós izomállatot kellene 2-3 yardról belebombáztatni a szemközt álló bivalyokba. Úgy bikából, hogy csattanjon...

-4. Gronk sincs.... Nem is lesz még egy ilyen kaliber... Nagyon hiányzik (nekem Hernandez is...), de nincs valahol egy kallódó TE tehetség? Még jó, hogy Watsont sikerült betenni a nyugdíjból a munka világába programba...

-5. Edelmant ki fogják nyírni! Túl sokat kap....

-6. Ez az idei WR korzó nagyon nem ránk vall...

-7. Ha én ezt a semmi, de semmi tudásommal Szolnok megyéből megfogalmazom, akkor Bostonban van legalább egy valaki, aki beböfögi egy csapatmegbeszélésen?????

Minden meccset megnézek, mert imádom a csapatot, szeretem Brady játékát. Nem tudom, hogy meddig láthatom még. Attól félek, hogy közel van egy komoly (végtag, gerinc...) sérülés....

Nagyon jó, hogy 9-1-gyel állunk! Mindenki irígyel minket, de a tegnapi meccs olyan volt, mint a fogorvosnál ülni. Feszeng a székben, kellemetlen az egész, örülsz, hogy túl vagy rajta. Jó, hogy megmentették a fogadat, pár napig még salyog, figyelsz rá, majd hétvégére már el is felejted, hogy ott voltál...

Kellene már egy sima, megnyugtató győzelem. LFG!!!

Kedves Zsolt75,

Ugye nem gondolod komolyan, hogy amit Te (meg itt mindenki, velem együtt) lát, azt BB nem látja tízezerszeresen? Hogy tojik Brady védelmére, amúgy meg tudná oldani kisujjból, hogy betonfal legyen előtte, de hadd üssék a GOAT-ot, bírja az? Hogy nem sajdul bele a szíve Jules minden odaverésénél - és biztos vagyok benne, hogy nem csak a játékos, hanem az ember miatt is, mert azért alapvetően nem jég van BB szíve helyén (HANEM VÍDIA!!! :) )? Hogy nem TUDJA, hogy nincs a csapatban a liga legjobb fullbackje, simán tudná pótolni, de minek, ez a futásocska pont jó nekünk?

Mindenki látja, hogy nem megy úgy a játék, mint tavaly a rájátszásban, vagy a Falcons elleni SB- utolsó negyedében.

Egyenként mindenki leírta.

ÉS??????????

Ez van. Lehet nézni meg nem nézni. Lehet mérgelődni kinek-kinek vérmérséklete szerint. De azt gondolni, hogy a csapat nem próbálja a legjobbat ebből kihozni, na azt nem lehet.

 

Ezek szerint félreértettél...

A kérdéseim arra vonatkoztak, hogy miért nincs pofonegyszerű megoldás a pofonegyszerű kérdésekre? Ha mindenki látja a problémát (csak ezen a fórumon több tucatnyi hozzászólásban felvetették), akkor miért nincs rá megoldás? Olyan egyszerűnek tűnik, de valójában még sincs rá megoldás.... Eszembe sem jutott, amit Te írtál, hogy "had üssék a GOAT-ot" és a többi.... Nagyon sokáig szeretném még Őt játékban látni (és JE11-et is... és Gronkot is elnéztem volna még évekig, ha nem verték volna szét minden porcikáját...). Nagyon féltem Brady-t, mert sokszor csak a szerencse menti meg egy karrier-lezáró sérüléstől. Negyven felett már jobban megérzünk minden sérülést és látszik rajta mostanában, hogy igenis diszkomfortban van, ha akarjuk ezt látni, ha nem.

Olyan egyszerű válaszokra gondoltam az edzői kartól, mint ahogy hozták a Ravensből Bethel-t és egyből jól szuperált, jött Sanu és pörög (de mi lett Gordonnal?!), Benett morgott, kivágták, hoztak rugót, nem vált be, hoztak mást...

Nyilván mindenki a legjobbat próbálja meg kihozni a csapatban, de néha úgy belekiabálna az ember az oldalvonal mellett állók fülébe, hogy: Hé! Ember! Nem látod, hogy........?! Én is azt gondolom, hogy BB nyílván tízezerszeresen, de lehet, hogy százezerszeresen jobban látja a dolgokat, mint mi, mezei szurkolók, de néha az emberben felböffen, hogy WTF?!?!

Az ember gyarló. Szeretné még sokáig látni a kedvenceit játszani és ilyenkor nem arra gondolok, hogy mindig nyerni látni, hanem azt, hogy nem szertném, ha hordágyon vinnék el...

Nem gondolom, hogy a csapat nem próbálja meg kihozni a legtöbbet a helyzetből, de vannak szegmensek, ahol igen csak helyben topogunk, de az is lehet, hogy néha hátrafelé totyogunk...

LFG!!! Hiszem, hogy meglesz a hetedik!

Tényleg félreértettem, bocsánat! :) 

Persze én is felhörrenek sokszor, hogy mi a ló....szt műveltek ott a pályán, BB hová tette az agyát????? Miért Sanu hord vissza? Megőrültetek? Ja, hogy Oli nincs, Jules van még, aki megbízhatóan elkapja az égből aláhulló bőrt - dehát akkor üssék még többet Edelmant? Így akkor mégis inkább Sanu a jó döntés... Vagy hozzuk vissza Cyrus Jonest - JAJ NEEE!!! :) :)

Meglesz az a hetedik. :)

Szerintem ugyanazt gondoljuk mindketten! 👍

Szerintem sokszor csak egészen nüansznyi dolgokon múlik, hogy valami széna-e vagy szalma. A 9-1 azt mutatja, hogy nálunk azért inkább/főleg széna. Jó lesz ez!

Egyetértek. Higgadtan visszagondolva, esetleg visszanézve a Ravens elleni meccset, végül az is igazából nüanszokon múlott egyébként.

Ennyi erővel nem kellenek cikkek se hozzászólások mert úgyis látja tudja mindenki. Ha jó azt is látjuk nem kell megosztani egymással nem kell beszélgetni róla nem kell örülni ha rossz akkor sem mert hát vaslogikával azt a konklúziót vonod le hogy úgyis ez van... :D

+1 BB csilliárdszor jobban tudja csak valahogy nem így van. 

De segítek. A FA-ről lehetettt volna pótolni a TE hiányt és nem ezekkel akikkel ő próbálta, ahogy a falba is lehetett volna valakit húzni.  Nem kell az öreg minden lépését isteníteni mert van neki elkottázitt döntése nem is kevés. Mert ha nem így lenne akkor hogy magyarázza bárki azt hogy most először húz első körös elkapót majd a szezon felénél ad egy második körös picket szintén elkapóért??? Ez nekem nem azt mutatja hogy nagyon összejöttek a dolgai ergo elbaszta. Van ilyen. Nem kövezem meg érte de akkoris. 

Ha valami nem megy vagy nem jó azt igenis szabadjon már kritikával illetni. Ez egy szurkoló dolga. Meg oersze a boldogság ha minden fasza.

Igen, BB csilliárdszor jobban csinálja, és JOBBAN TUDJA. Mert csilliárdszor annyi információja van, mint nekünk. Mert ő ott van a csapattal, mi meg itt a monitor előtt. Ennyi az egész. A döntéseinek a hátterét soha nem fogjuk megtudni, mert a csapat érdekében nem fog kiteregetni mindent, bárha mi szurkolók meg MINDENRŐL szeretnénk tudni. Hát nem fogunk. És igen, lehet, hogy voltak innen nézve rossz döntései, de egyrészt a döntéskori körülményekről alig tudunk valamit (v.ö. 1/csilliárd), másrészt meg utólag mindenki k...va okos bír lenni. Úgyhogy kérem higgyük már el az NFL valaha volt legsikeresebb hedkócsának, hogy TUDJA, mit csinál és mindig a csapatnak akkor lehető legjobbat akarja csinálni.

Az eredményei eddig őt igazolják, nem minket.

Hála a Google fordítónak, bárki  olvasgathatja  az NFL.com-on, a Patriots.com-on, vagy a bostoni újságokban megjelent írásokat az idei szezonnal kapcsolatban. Megnyugtatok mindenkit, ugyanaz foglalkoztatja az ottani  szakértőket,  szurkolókat, mint minket és a megállapítások , a játékosok megítélése , a felmerülő kérdések is ugyanazok, mint ezen a fórumon. A helyi fórumokon sokszor keményebb kritikák fogalmazódnak meg, mint általunk, ott csak a pillanatnyi teljesítmény számít, a múltbeli eredmények nem váltják ki a jelenlegi  gyengébb  teljesítményt. A vélemény ugye szabad , én úgy látom, hogy az itt kritizálók  általában az " érted haragszom " mentaliást képviselik, magamat is beleértve. A Pats " sajnos " eljutott oda,  hogy a győzelem mindenkinek természetes, ha nem párosul hozzá a " show time" akkor sokaknak már hiányérzete van. Egy adott szezont az utolsó meccs után lehet érdemben értékelni, ennél a csapatnál  ez ha nem egy megnyert SB, akkor már sikertelen szezonról beszél mindenki, ami azért valahol nonszensz. Ettől függetlenül természetesen  fenntartom az előzőleg leirt hozzászólásomat.

Minden viszonyítás kérdése az biztos. A mi csapatunk az utóbbi 20 évben 9-szer játszott a SB-on, így mikor nem jutnak el odáig az mindig csalódás keltő, közben meg vannak olyan csapatok akik ennyi idő alatt csak pár meccset játszottak a rájátszásban. Szerintem a szurkolók többsége azért már érzi, hogy Bradyben 1-2 szezonnál már nincsen több és hatalmas dolog lenne ha a csúcson tudna visszavonulni. Nála sikeresebb irányító aligha lesz a közeljövőben, így nem szeretnék annak az irányítónak a helyében lenni akinek majd őt kell pótolnia, mert mindig hozzá fogják mérni, ami nyilván elég nagy teher lesz.

És amikor nem játszottunk Sb-t, abban a 11 szezonban hány konferenciadöntőt játszottunk? Én az elmúlt 5 évben követem csak az NFL-t, ebből 3 SB, egy bukott SB, és egy bukott konferenciadöntő. De tudom, hogy volt még, amikor a döntő kapujában csúszott el a csapat...

Az offense gyengelkedesben a futójáték hiánya is nagyon nagy szerepet játszik nemcsak és a 2 fullback nagyon hiányzik.

A meghatározó csapatok közül mindekinek nagyon jó futójátéka van amivel kontrollaljak az órát. 

 

 

Olvasva a nálam sokkal jobban hozzáértő szurkoló társaim kommentjét, az jutott eszembe, hogy most 9:1-nél ilyen erős kritikákkal van sokszor illetve a csapat, és valóban katasztrófahangulatot lehet néha érezni, vajon milyen hangulat lenne itt mondjuk egy 6:4-es állásnál (remélem soha nem tudom meg), eljönne az armageddon?