Ismét egy pontgazdag, fordulatos mérkőzés, de megérdemelt idegenbeli győzelem lett a vége.-TORESPONT-
Ezen a héten a CBS televízió közvetítette a mérkőzést, amivel egyáltalán nem voltam megelégedve. Nem a kommentátorokkal volt a gond, sokkal inkább a kamerások munkájával. Gyakorlatilag egy kezemen meg lehetne számolni, hányszor volt olyan visszajátszás, ahol az irányító mögüli kameraállásból lehetett látni a játékot. De még csak nem is a LOS-al egy vonalból muatták a játékokat, hanem inkább valahogy hátulról/oldalról, így például a Burton féle elkapásokból egyet sem tudtam betenni, mivel rendszeresen "kifutott" a képből, vagy nem látszott a Safetyk felállása, és nem volt egyértelmű, ki nem mozgott jó helyre.
A Cbs bostoni írói összegyűjtötték egy csokorba a hibákat, ami alapján őrület, hogy a Patriots tudott kijönni győztesként. Idézem:
Egy szó mint száz, volt hiba bőven, de a rossz közvetítési szögek ellenére azért így is sikerült jó pár játékot kiemelni, lássuk melyikeket:
1; Kié lett volna a védő?
Nem a kedvenc látványom, amikor egy 100+ kg-os védő akadálytalanul ráront Bradyre. Szerencse, hogy észnél volt a kapitány, és nem várta meg, míg labdástól a földre viszi az ellenfél 98-as játékosa. Andrews gyakorlatilag "lepasszolta" őt, átadva másnak, viszont Mason se a 98-as védővel foglalkozott, így a lyukon simán át tudott futni Brady felé.

Kinek a hibája volt? Kíváncsian várom, hogy ki mit gondol, kinek az embere lett volna? White-é? Netán Masoné?
2; Trubisky kényelmes futása
Találkozott már a csapat idén is mobilis irányítóval, látták a felvételeket a Bears QB-jéről, így számomra érthetetlen volt, hogy hogyan hagyhattunk ennyi lehetőségett neki. Ebben a játékban a védelem felállásánál már látszott, hogy a 64-es Guarddal szemben nincs senki. Így a szabadon hagyott játékos látva, hogy meglódult az irányítója, tovább segített a "takarításban", és egy sima futás kerekedett a játékból.

Kinek a hibája volt? A védők nagyon eltolódtak a bal oldalra, gyakorlatilag jobbra csak Clayborn állt fel, így őt kiiktatva a játékból hatalalmas lyuk nyílt, amin az irányító könnyen átfutott.
3; Trubisky TD-t érő menekülése
Michel sérülésén kívül, talán ez volt az a játék, amit a legfájdalmasabb volt végignézni. A 8 yardosról jöhetett a Bears, és ahelyett, hogy ezt a távot 8-10 yard futással abszolválták volna, Trubiski kb 60-70 yardot futhatott anélkül, hogy a védők hozzáértek volna. Meg kell dícsérni az emberfogást végző CB párosainkat, hiszen ők tették lehetővé, hogy ne legyen kinek passzolni. Jól helyezkedett DMC is, jól zárta a passz sávokat. Nekem amellett, hogy Flowers és Clayborn is nagyott hibázott a rossz szög megválasztásával a leginkább szemetszúróbb Harmon tétlenkedése volt. Hozzáteszem, ebben a szerkesztők között sem volt teljes egyetértés, nyugodtan véleményezzétek Ti is a látottakat. Ha Harmon a mások gif-en jelzett időpontban elindul Trubisky felé, akkor hamarabb odaért volna, mint a 100+ kilós falemberek 20-25 yardról. Látnia kellett volna, hog mögötte tökéletes az emberfogás, nincs értelme őriznie a területet, és adni keleltt volna egy esélyt a társainak, hogy ha mégis oda passzolna a QB (mert ő elhagyta a posztját), akkor le tudják ütni a labdát. Így ezzel, hogy (számoltam) 4 másodpercet egy helyben állt, pont azt a lehetőséget szúrta el, hogy egyetlen elérhető emberként a QB-t szerelni tudja.

Az NFL Next Gen Stats jóvoltából készült egy grafika, amin gyönyörűen nyomon lehet követni a játékosok mozgását. Bejelöltem, hogy szerintem mikor kellett volna Harmonnak elindulnia.

Kinek a hibája volt? Elsősorban szerintem Harmoné, de sajnos Clayborn és Flowers is ludas a dologban.
4; Droppok az End Zone-ban
A legjobb játékosokra azért emlékezünk, mert a fontos pillanatokban, a kiélezett helyzetekben is megcsinálják a játékokat. Az alábbiakban két potenciális INT-et jelentő droppot láthatunk, sajnos egyiket épp az egyik legmegbízhatóbb játékostól Gilmore-tól. Ennek ellenére hatalmasat játszott, 1 elkapáson tartani egy elkapót, az nagy dolog. Csak elmélkedés, de gondoljunk bele, ha létezne a sportban a "volna" szó, akkor mi lett volna, ha nem ajándékozunk 14 pontot a fumble+sérülés fumble-el, és ez a két későbbi TD sem születik meg a 2 INT miatt. Kiszámoltátok, mennyi lett VOLNA a végeredmény ?

Kinek a hibája volt? Sajnos ezt le sem kell írni, mindenki láthatja.
5; Trubisky megint kiszabadult
Sajnos megint egy ilyen jelenet került ide. Nem értem, hol a Spy. De ez csak hagyján. A szabadulása után bolondot csinált Gilmore-ból, Chungból és Robertsből is. Végül a Hightower sebesvonat állította meg, de addigra már majdnem 40 yardot haladt előre a játék.

Erről is készült egy Next Gen Stat-os szemléletes grafika, íme:

Kinek a hibája volt? Nem sorolnám fel újra, a gif-be is beleírtam a "bűnösöket".
6; Hogan megcsillant
Végre egy pozitív játék a Patriots szemszögéből! A felállás alapján a védők 1-1-ben fogták (volna) Gordont és Hogant, azonban számomra nem derült ki, hogy miért, de Hogant a védője egyedül hagyta, amit Brady ki is használt. A bírók is résen voltak, és +15 yardot adtak a facemask szabálytalanságért, teljesen jogosan.

Kinek a hibája volt? A Hogant fogó CB valószínűleg nézegeti majd ezt a videót az edzések előtt, biztos megkérdezik, mit miért csinált.
7; White könnyű TD futása
White a snap előtt a bal oldalról átmozog jobb oldalra, viszont a védők közül senki nem követi. Mivel White-nak volt ideje felgyorsulnia, és a gyorsasága mindenki előtt ismert, talán nem is lep meg senkit, hogy a LB nem ért oda rá, és ezzel egy könnyű(nek látszó) TD-t ért el a csapat.

Kinek a hibája volt? A csapat egyik legeredményesebb játékosát üresen hagyni nagy hiba, aminek meg is fizették az árát. Az őt fogó CB-t nem dícsérik meg.
+1; Mack levédekezése
Az első félidő végén készült ez az összeállítás. Tiszta sor, hogy Mack nem volt 100%-os állapotban, de hány sérültje volt a Patriotsnak, akiknél nem lehetett kifogásként emlegetni az állapotát. Öröm látni ezt az összeállítást, és végignézni azt, hogy hogyan hatástalanították a liga egyik legfélelmetesebb védőjét.

A két Next Gen Stat-os gif forrása: 1; 2

- Kick return fumble
- Mitchell Trubisky fel alá futkározhatott a pályán
- a 4 yardoson elejtettünk egy puntot
- elvesztettük a kezdő futónkat a második negyed elején
- elejtettünk egy ajándék INT-et az end zone-ban
- 7 büntetést elfogadott az ellenfél 64 yardért
- Két különböző puntnál is 15-15 yardos büntetést kaptunk
- el kellett vesztegetni egy időkérést, mert csak 10 védő volt a pályán
- az ellenfél 33 yardosáról puntolva azt mélyen az end zone-ba rugtúk az utolsó percben
- engedte a csapat, hogy az ellenfél egy Hail Maryvel próbálkozzon az utolsó playben, ami centiken múlott
Egy szó mint száz, volt hiba bőven, de a rossz közvetítési szögek ellenére azért így is sikerült jó pár játékot kiemelni, lássuk melyikeket:
1; Kié lett volna a védő?
Nem a kedvenc látványom, amikor egy 100+ kg-os védő akadálytalanul ráront Bradyre. Szerencse, hogy észnél volt a kapitány, és nem várta meg, míg labdástól a földre viszi az ellenfél 98-as játékosa. Andrews gyakorlatilag "lepasszolta" őt, átadva másnak, viszont Mason se a 98-as védővel foglalkozott, így a lyukon simán át tudott futni Brady felé.

Kinek a hibája volt? Kíváncsian várom, hogy ki mit gondol, kinek az embere lett volna? White-é? Netán Masoné?
2; Trubisky kényelmes futása
Találkozott már a csapat idén is mobilis irányítóval, látták a felvételeket a Bears QB-jéről, így számomra érthetetlen volt, hogy hogyan hagyhattunk ennyi lehetőségett neki. Ebben a játékban a védelem felállásánál már látszott, hogy a 64-es Guarddal szemben nincs senki. Így a szabadon hagyott játékos látva, hogy meglódult az irányítója, tovább segített a "takarításban", és egy sima futás kerekedett a játékból.

Kinek a hibája volt? A védők nagyon eltolódtak a bal oldalra, gyakorlatilag jobbra csak Clayborn állt fel, így őt kiiktatva a játékból hatalalmas lyuk nyílt, amin az irányító könnyen átfutott.
3; Trubisky TD-t érő menekülése
Michel sérülésén kívül, talán ez volt az a játék, amit a legfájdalmasabb volt végignézni. A 8 yardosról jöhetett a Bears, és ahelyett, hogy ezt a távot 8-10 yard futással abszolválták volna, Trubiski kb 60-70 yardot futhatott anélkül, hogy a védők hozzáértek volna. Meg kell dícsérni az emberfogást végző CB párosainkat, hiszen ők tették lehetővé, hogy ne legyen kinek passzolni. Jól helyezkedett DMC is, jól zárta a passz sávokat. Nekem amellett, hogy Flowers és Clayborn is nagyott hibázott a rossz szög megválasztásával a leginkább szemetszúróbb Harmon tétlenkedése volt. Hozzáteszem, ebben a szerkesztők között sem volt teljes egyetértés, nyugodtan véleményezzétek Ti is a látottakat. Ha Harmon a mások gif-en jelzett időpontban elindul Trubisky felé, akkor hamarabb odaért volna, mint a 100+ kilós falemberek 20-25 yardról. Látnia kellett volna, hog mögötte tökéletes az emberfogás, nincs értelme őriznie a területet, és adni keleltt volna egy esélyt a társainak, hogy ha mégis oda passzolna a QB (mert ő elhagyta a posztját), akkor le tudják ütni a labdát. Így ezzel, hogy (számoltam) 4 másodpercet egy helyben állt, pont azt a lehetőséget szúrta el, hogy egyetlen elérhető emberként a QB-t szerelni tudja.

Az NFL Next Gen Stats jóvoltából készült egy grafika, amin gyönyörűen nyomon lehet követni a játékosok mozgását. Bejelöltem, hogy szerintem mikor kellett volna Harmonnak elindulnia.

Kinek a hibája volt? Elsősorban szerintem Harmoné, de sajnos Clayborn és Flowers is ludas a dologban.
4; Droppok az End Zone-ban
A legjobb játékosokra azért emlékezünk, mert a fontos pillanatokban, a kiélezett helyzetekben is megcsinálják a játékokat. Az alábbiakban két potenciális INT-et jelentő droppot láthatunk, sajnos egyiket épp az egyik legmegbízhatóbb játékostól Gilmore-tól. Ennek ellenére hatalmasat játszott, 1 elkapáson tartani egy elkapót, az nagy dolog. Csak elmélkedés, de gondoljunk bele, ha létezne a sportban a "volna" szó, akkor mi lett volna, ha nem ajándékozunk 14 pontot a fumble+sérülés fumble-el, és ez a két későbbi TD sem születik meg a 2 INT miatt. Kiszámoltátok, mennyi lett VOLNA a végeredmény ?

Kinek a hibája volt? Sajnos ezt le sem kell írni, mindenki láthatja.
5; Trubisky megint kiszabadult
Sajnos megint egy ilyen jelenet került ide. Nem értem, hol a Spy. De ez csak hagyján. A szabadulása után bolondot csinált Gilmore-ból, Chungból és Robertsből is. Végül a Hightower sebesvonat állította meg, de addigra már majdnem 40 yardot haladt előre a játék.

Erről is készült egy Next Gen Stat-os szemléletes grafika, íme:

Kinek a hibája volt? Nem sorolnám fel újra, a gif-be is beleírtam a "bűnösöket".
6; Hogan megcsillant
Végre egy pozitív játék a Patriots szemszögéből! A felállás alapján a védők 1-1-ben fogták (volna) Gordont és Hogant, azonban számomra nem derült ki, hogy miért, de Hogant a védője egyedül hagyta, amit Brady ki is használt. A bírók is résen voltak, és +15 yardot adtak a facemask szabálytalanságért, teljesen jogosan.

Kinek a hibája volt? A Hogant fogó CB valószínűleg nézegeti majd ezt a videót az edzések előtt, biztos megkérdezik, mit miért csinált.
7; White könnyű TD futása
White a snap előtt a bal oldalról átmozog jobb oldalra, viszont a védők közül senki nem követi. Mivel White-nak volt ideje felgyorsulnia, és a gyorsasága mindenki előtt ismert, talán nem is lep meg senkit, hogy a LB nem ért oda rá, és ezzel egy könnyű(nek látszó) TD-t ért el a csapat.

Kinek a hibája volt? A csapat egyik legeredményesebb játékosát üresen hagyni nagy hiba, aminek meg is fizették az árát. Az őt fogó CB-t nem dícsérik meg.
+1; Mack levédekezése
Az első félidő végén készült ez az összeállítás. Tiszta sor, hogy Mack nem volt 100%-os állapotban, de hány sérültje volt a Patriotsnak, akiknél nem lehetett kifogásként emlegetni az állapotát. Öröm látni ezt az összeállítást, és végignézni azt, hogy hogyan hatástalanították a liga egyik legfélelmetesebb védőjét.

A két Next Gen Stat-os gif forrása: 1; 2
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges