Nyilatkozatok 6. hét - vs Broncos

Kép
Nyilatkozatok 6. hét

Head Coach Bill Belichick 

BB: Semmit sem csináltunk ma elég jól. Vissza kell térnünk a munkához, fejlődni, hogy jobban tudjunk teljesíteni. Ez minden. 

(a támadófal összetételéről, COVID, sérülések, félidei átszervezés) 

BB: Igen, nagy kihívást jelentett. Többek hiányoztak, volt, aki megsérült, vagy más poszton játszott, a srácok egy része nem játszott együtt, nem gyakorolt együtt. Vissza kell térnünk a pályára és gyakorolni, meg kell találni a csapatnak a folytonosságot, különösen a támadófal tekintetében. 

(az elmúlt hetekben mennyit edzettek felszerelésben) 

BB: Nem tudom. Egy százalékot szeretne hallani? Fogalmam sincs. 

(arról, hogy rozsdás volt a csapat, különösen Cam) 

BB: Azt hiszem pont ezzel kezdtem. Több időt kell együtt töltenünk, többet kell együtt gyakorolni, odafigyelni a kivitelezésre, mindent jobban kell csinálnunk. Ez nem kérdés. 

(a védelem munkájáról, jól védték a célterületet és megadták a lehetőséget a mérkőzés végén) 

BB: Ahogy már elmondtam, mindent jobban kell csinálnunk, támadás, védelem, speciális egység. Volt pár jó megmozdulás, de túl sokszor engedtük be őket a vörös zónába, túl sok hosszú játékot és túl sok mezőnygólt engedtünk. Sikerült meggátolni őket a TD szerzésben, mindenképpen ez a cél, de több pontot szereztek nálunk, tehát jobban kell védekeznünk és meg kell próbálni több pontot szerezni. 

(miért 2-pontos kísérletet próbáltunk extra pont helyett) 

BB: Úgy gondoltuk az a legjobb amit tehetünk. 

(mire lehet képes a csapat 1 hét gyakorlással a következő mérkőzésen) 

BB: Remélem ezen a héten már tudunk együtt gyakorolni. Szükségünk van rá. Majd meglátjuk. 

 

QB Cam Newton  

(az utolsó játéknál, arra számított, hogy N’Keal Harry kifelé fordul majd?) 

CN: Nem úgy sikerült a kivitelezés, ahogy kellett volna, és ez épp elég volt. Az a játék az én lelkemen szárad, tudtam, hogy meg fognak ütni. Csak próbáltam keresni egy olyan pontot, ahol meg tudja kaparintani a labdát. Volt egy védő, aki belül elvette a területet, próbáltam kifelé keresni a lehetőséget. 

(rozsdásnak érezte-e magát/magukat) 

CN: Mindenképpen, de profi sportolók vagyunk, így elvárható tőlünk, hogy elvégezzük a feladatokat, magas szinten, ma ezt nem tettük meg. Ha ilyen sokszor eladod a labdát, akkor igen csekély az esély a sikerre. Még így is volt esélyünk nyerni, meg kell találnunk ennek a módját. 

(a személyes COVID tapasztalatairól) 

CN: Őszintén szólva csak előre tekintek, ez már két hete volt, most keserűséget érzek a meccs miatt, próbálok arra fókuszálni hogy jobb legyek. Természetes mindenki tudja mi volt a szitu akkor, mi most, és nekem most innentől csak a jobb játékra kell koncentrálnom, úgyhogy ezt fogom tenni. 

// Cam a további COVID-os (személyes) kérdéseket elhárította // 

(arról, hogy nem igazán találták a ritmust, hogyan lehet ebben javulni) 

CN: A legfontosabb talán az lenne, hogy jobban vigyázzunk a labdára. Az eladott labdák megölik a támadásokat, megölik a mérkőzést. A lista velem kezdődik, nagyon frusztrált vagyok a teljesítményem miatt, nem végeztem jól a munkám. Képzelheted, hogy érzem magam, de nem közösen szánakozni gyűltünk most össze. Jön a következő mérkőzés, a következő lehetőség, egy nagyszerű gyakorlással teli hét vár ránk, már nagyon várom. 

(amikor földre vitték, mintha túl sokáig tartotta volna a labdát, mi ennek az oka) 

CN: Felkészültnek éreztem magam, tudtuk mire számíthatunk tőlük, készültünk rá. Igaz ez már vagy két hete volt, hogy láttuk őket, de hűek voltak ahhoz, amit a filmen is láttunk. Talán felesleges is elmondanom, hogy itt támadóegységünk nem volt eléggé termelékeny, minden dugattyúnak pörögnie kell, nem számít ki van bent, hogy ki van becserélve, hogy épp mi a szitu, csak mindenáron meg kell csinálni ami a dolgunk, majd aggódunk minden más miatt később. 

(mennyire bízik az elkapókban) 

CN: Extrém magas a bizalom. 

    

Forrás:

https://www.patriots.com/news/new-england-patriots-postgame-quotes-10-18 

 

 

Hozzászólás

Semmi olyant nem tudtunk meg, amit ne tudtunk volna. :(

Én azért megkérdeztem volna, hogy a 3. negyed utolsó percében a NE36-on a Denver 3. kísérleténél elkövetett Dodson szabálytalanságot (Illegal Use of Hand- 10 yard) miért töröltette, amikor McManus (aki idén a legjobb rúgok egyike!) korábban már 5 mezőnygólt berúgott, miközben a csapata képtelen volt TD-t elérni. Szerintem esélyt kellet volna adni az addig kiváló RZ védelmünknek ill. megpróbálni a rúgót 60+ tájára tolni. Ez a mérkőzés BB-nek is a leggyegébb meccseinek egyike volt, sokan 1-2 piros zászlót is hiányoltak, a CN TD-nél bedobotton kívül.

Minden tiszteletem annak, aki élőben végig szenvedte ezt a sz@rt... :-(