Ups & Downs - 13. hét: Patriots @ Chargers

Kép
Ups#13

Micsoda győzelem! A Patriots a Texans elleni mérkőzés után ismételten idegenben igyekezett elérni az 50%-os mérleget, ezúttal viszont sikerült is. A játék minden elemében felülmúlta az ellenfelet a csapat, az egyetlen dolog, ami hiányzott a repertoárból, egy védelem által szerzett touchdown, de az eredmény így is elképesztő, 45-0. A tegnapi meccsről nehéz lenne bárkit is kiemelni, nem volt olyan játékos, akinek ne lett volna legalább egy emlékezetes megmozdulása... Következzen az Ups(&Downs)!

UP

Gunner Olszewski: Ha akarnám sem lehetne mással kezdeni, de nem is akarom. Olszewski a tavalyi offszezon egyik nagy felfedezettje, az alapszakaszban azonban megsérült. Idén egészen elképesztő munkát végez visszahordóként, a múlthéten is majdnem szerzett egy punt return TD-t, most azonban összejött neki: 70 yardos punt return touchdownja az első ilyen jellegű hatpontosa volt a Patriotsnak 2014 óta (akkor Julian Edelman szerzett egyet a Broncos ellen). Olszewskinek ezen kívül volt még egy 61 yardos visszahordása is, összesen 145 yardot szerzett visszahordásból, ami 11 yarddal marad el a franchise rekordtól. Emellett a mérkőzés végén Stidhammel összehoztak még egy 38 yardos touchdownt is. Igazi hollywoodi sikersztori volt számára a vasárnapi meccs.

Chase Winovich - Josh Uche: A két michigani védőjátékos egy év elteltével kerültek a Patriotsba, és mindketten fontos tagjai lehetnek a Patriots védelmének a következő években. Winovich háromszor ütötte meg az ellenfél irányítóját, egyszer generált nyomást, valamint még egy interceptionje is volt. Uche életében először volt kezdő, és remekül szerepelt: Winovichhoz hasonló statisztikát hozott - az interceptiont leszámítva. Mindkettejüknek nagy szerepe volt abban, hogy az eddig remeklő újonc QB, Justin Herbert egyáltalán nem mozgott komfortosan.

Adrian Phillips - Ja'Whaun Bentley - Terez Hall: Phillips remekül játszott volt csapata ellen, 12 szerelést jegyzett, valamint volt egy leütött passza is, mindenhol ott volt a pályán. Bentley hat, míg Hall 5 tackle-lel fejezte be a meccset, mindketten jól mozogtak Mike szerepkörben. Ez különösen a draftolatlan újonc esetében nagy szó, pláne ha hozzávesszük a két leütött passzát is.

Stephon Gilmore: A tavalyi DPOY a szezon elején gyengébb formát mutatott, a sérülése óta azonban ismét elit szinten játszik, múlthéten DeAndre Hopkinsszal vívtak nagy csatát, amiből a cornerback jött ki győztesen, ezúttal pedig egy másik top elkapót, Keenan Allent vette le szinte teljesen a pályáról.

Adam Butler - Lawrence Guy - Deatrich Wise: Mindhárman egy-egy sackért voltak "felelősek", ezúttal sok stunttal operált a Patriots, amivel teljesen összezavarták a Chargers támadófalát. Az előbb említett Winovich és Uche remekül kötötték le az ellenfél figyelmét, ebből pedig a három nagytesó profitált.

Speciális egység: Ha már Olszewskiről szó esett, természetesen nem szabad szó nélkül elmenni az egész special team teljesítménye mellett. Talán itt volt a legjobban érzékelhető a különbség, a Patriotsé ugyanis az egyik, ha nem a legjobb ST, míg a Chargers a liga legvégén kullog. Punt return touchdown, blokkolt mezőnygól után visszahordott touchdown, ebből ha csak egy összejön egy szezon alatt, az már szép teljesítmény, a Patriots most ezt egy meccs alatt megcsinálta, és a 2018-as Bears elleni mérkőzés óta először szerzett egy találkozón két ST-touchdownt. Jake Bailey továbbra is remek puntokat rúg, roppant nehéz helyzetbe hozva ezzel az ellenfél támadóit.

Edzői stáb: Az idei szezonban több meccsen is furcsa döntéseket hozott az edzői stáb, a Chargers elleni gameplan azonban tökéletesre sikerült. Rögtön egy hosszú drive-ot vezetett a Patriots, amivel megalapozta az egész mérkőzést. Minden szempontból kontrollált találkozót tudhat maga mögött a csapat.

DOWN

-

Kép: Patriots.com

Hozzászólás

Ehhez nincs mit hozzátenni. Talán annyit, hogy Newton futásai fontosak voltak, sokat tettek a játékhoz. A passzjátéka viszont hervasztó.

Nekem úgy tűnt, sokkal többször hívta át a Playeket. Ráadásul elég hatékonyan tette ezt. Sajnos a passz játékban tényleg nem jeleskedett. Főleg a harmadik (vagy negyedik) negyedben látványosan aluldobott hosszú passz volt különösen fájdalmas...majdnem INT lett belőle, pedig TD lehetett volna.

Halihóóóóó!

Szerintem:

UP:

  • Optimizmus
    • Ha az ellen WRje elkapja és nem bántjuk (érünk hozzá) akkor majd Ő se fog sportszerűtlenül előre menni….
  • Chargers coaching team
    • Miután látták eddig hogy mennyire nem megy a támadójáték mindent megtettek, hogy edzhessen az offense-ünk, ST-nk
  • Képességek
    • Megtanultuk, hogy punt return esetén hogyan kell blokkolni 😊

 

DOWN:

  • Punt
    • Első punt touchback, második a 8 yardosra…   Ezek után érthetően inkább már nem is akartunk puntolni…
    • Bethel is visszadobja a 4 yardig, ahelyett hogy letenné az 1 yardoson
  • Fejlődés
    • Wino már nem csak ugrál, hanem el is kapja a labdát, azonban még mindig nem viszi vissza TD-re….
    • Butler még mindig csak leüti a passzt, sehol egy Wattos INT…
  • Most jutott csak eszembe… JC Jackson hány meccsen nem szerzett INT-t és nem is került nálam DOWN-ba (hát most felhívta magára megint a figyelmet, így ide is került pótlólag)
  • Punterünk nem tud rendesen ’Dab’-elni (https://www.patriots.com/video/cam-newton-teaches-jake-bailey-how-to-dab-on-the-sideline)
  • Wino már nem csak ugrál, hanem el is kapja a labdát, azonban még mindig nem viszi vissza TD-re….

Erre már nem tudok mit mondani. Max, hogy G.O. Mért csak majdnem egyenesen viszi vissza a lasztit és mért nem cikázik még vagy 78 yardot keresztbe is :D