Két újabb játékossal bővült a keret

Kép
background

Frissítés: Jordan Leggett mégsem lesz Patriots-játékos, minden bizonnyal a fizikai felmérőkön nem ment át, ezért nem igazolja le a csapat.

A hétfői nap folyamán újabb két játékos csatlakozott a Patriots keretéhez. Az elmúlt napokban már a csapatnál járt a TE Jordan Leggett és DT Darius Kilgo is, most mindketten a Patriotshoz szerződtek.

Jordan Leggettet a 2017-es draft ötödik körében választotta ki a New York Jets, de nem igazán tudta beverekedni magát a csapatba. Tavaly májusban a Jets megvált tőle, a Buccaneershez szerződött, ahol a gyakorlócsapatban és az 53-as rosteren is szerepelt. Július végén vált meg tőle a Tampa Bay.

Darius Kilgo neve ismerősen csenghet a Patriots szurkolóknak, 2016-ban ugyanis egy offseason során már a csapat tagja volt. Az 53-as keretbe nem tudta magát beverekedni, de a gyakorlócsapat tagjaként mégis Super Bowl győztesnek mondhatta magát a szezon végén. A következő szezon elején megvált tőle a Patriots, ezután szerepelt Jacksonvilleben, Houstonban és Tennesseeben is. 2019-ben a Detroithoz szerződött, de egy sérülés miatt az egész szezont ki kellett hagynia.

Forrás: Ian Rapoport

 

Hozzászólás

Kilgo (191 cm, 145 kg) 2x-es SB győztes, először a Denver-rel roster játékosként (9G), utána Velünk, mint PS tag. Többnyire NT-t játszik. Lehet Nálunk Allen backup-ja lesz?

Leggett (196 cm, 117 kg), Clemson-os, 17-ben  térdsérülés miatt egész évben IR. 18-ban játszott csak: 15G, 14 rec, 114 yard, 1 TD, 19-ben ide-oda ingázott a Tampa roster-e és PS-je között, de pályára nem lépett.

Legfrissebb: Legget mégsem!