Kinek a hibája volt? : 5. hét - @ Redskins

Kép
Kinek a hibája volt

Minden cikk úgy kezdődik, hogy a futójátékunkkal gond van, ez az első félidőben főleg megmutatkozott, de a második félidőre változtattunk, és beindult a futás is. A heti rovatban azt gondoltam, hogy górcső alá veszem a támadófal munkáját, hasonlóan, mint múlt héten Brady sikertelen passzait. 

Ezúttal két részre bontom a cikket: 5 db sikertelen futást elemzek, és azt a 4 sacket, amit Brady-n elkövetett az ellenfél. Bízom benne, hogy tudok mutatni pár érdekes dolgot, és rá tudok világítani arra, hogy mi volt a hiba.

Minden jelenethez legalább 2, de van, hogy 3 kép tartozik. Az első képen megmutatom, hogy mi lett volna az alap elképzelés. Futásnál azt, hogy ki kit blokkol(na), merre menne a futás, a sackkeknél pedig azt, hogy kinek mi volt a feladata az irányító megvédésében. 

Ennek megfelelően:

  • fekete színnel jelzem a blokkokat.
  • kék színnel a futás irányát. Ha szaggatott a vonal, akkor a futás opcionálisan két felé mehetne
  • sárgával akkor jelzem a blokkokat, ha opcionális, hogy merre menjen a blokk, a védő mozgásától függően, illetve van sárga akkor is, ha túl összemosódna a sok fekete (pl. 5. futásnál)
  • piros szín jelzi annak/azoknak a védőnek/védőknek a mozgását, akik megakadályozták a játékot

Ha bármi nem lenne egyértelmű, kérdezzetek nyugodtan, megpróbálom elmagyarázni a jelöléseket. A képeket szokás szerint megnézhetitek nagyobb méretben a jobb egérklikk, megnyitás új lapon kombinációval.

 

(Ismét köszönet Spigo-nak a Game Passért!)

 

1. Futás,  1&10, 1. negyed, 09:26, 0 yard

Középső futás volt az elképzelés, az első képen jelöltem, hogy kinek mi volt a dolga. Thuney volt a húzó Guard, az ő feladata volt blokkolni az 53-as számú LB-ert. 

 

Futás1-1

 

És lássuk a valóságot: Amikor Michel megkapja a labdát, 2 lehetősége van, hogy melyik lyukon fusson át, ezt jelöltem kékkel. Thuney keresztbe fut, de annyira a saját emberét (53-as) nézi, hogy nem is veszi észre az 55-ös LB-t. Sárgával jelöltem, hogy hogyan juthatna oda a blokkolandó emberéhez. A gond az volt, hogy Cannon és Izzo hiába kettőzte a védő játékost, az Cannon elfordította, egyenesen Thuney elé, aki így nem fért az emberéhez. Ha videó lenne, azt látnátok, hogy Thuney csak totyog, és akkor ér oda a LB-hez, amikor Michel már a földön fekszik. Végeredményben senki nem figyelt az 55-ös LB-re, aki így a lyukon átfutva 0 yardon szerelte Michelt.

 

Futás 1-2

 

2. Futás,  4&1, 1. negyed, 02:35, -2 yard

Negyedik kísérlet az ellenfél 22 yardosán, 1 yardot kellene megtenni. A csapat trükkös játékot választott, de nem jött be. Jobbra tervezett futni a csapat, ezúttal Cannon volt a húzó ember, aki a 24-es számú védőt blokkolta, és tőle jobbra ment volna a futás. 

 

Futás 2-0

 

És a valóság: Senki nem figyelt (ismételten) az 55-ös számú LB-re. Gyakorlatilag kettőzte Izzo és Mason a 91-es számú védőt, és a Washington LB-e akadálytalanul futott el mellettük.

 

Futás2-1

 

A harmadik képen az is látszik, hogy Edelman is elrontotta a blokkot. Ugyan a LB ért oda először, de a Washinton Safety-je is rendesen betakarta White-ot.

 

Futás2-2

 

3. Futás,  1&10, 3. negyed, 15:00, 2 yard

Michel állt fel futóként, előtte az újonc FB. Kékkel jelöltem a két opciót, hogy merre futhatott volna Michel. A Fullback a jobb oldali lyukon blokkolt.

 

Futás 3-0

 

És a valóság: láthatjátok, hogy Cannon és LaCosse szép lyukat nyitott a jobb oldalon, Edelman fellépett blokkolni a következő szintre. Michel viszont nem ezt az oldalt választotta, hanem balra ment. Ezen a képen még látszik, hogy Karras és Mason kettőzi a védőt, de Mason már menne a következő szintre, hogy blokkolja a LB-t. 

 

Futás3-1

 

Itt látható, hogy Karras mellett már átjutott a védő, illetve Mason csak balra tudja lökni a Washington LB-ét, pont a futó irányába. Ezzel vége is lett a futásnak, a LB simán földre vitte Michelt.

 

Futás 3-2

 

4. Futás,  1&10, 3. negyed, 07:40, 0 yard

Michel a futó, FB segítséggel. A fal itt jobbra próbálja tolni a védelmet, helyet csinálva a futónak. Thuney először jobbra blokkol, majd a következő szintre megy, blokkolni a LB-t. 

 

Futás4-0

 

És a valóság: a fal szépen tolja jobbra a védőket, de Newhouse nagyot hibázott, és el tud menni mellette az embere, ezzel 0 yardon szereli Michelt.  

 

Futás4-1

 

5. Futás,  2&3, 4. negyed, 10:01, -1 yard

Talán az egyik legrosszabbul sikerült futás. A fullback ezúttal Cannon mögött áll fel, de amásik oldalra jön át blokkolni. Mason ezúttal a húzó ember, neki kell balra besegítenie. 

 

Futás5-0

 

És a valóság: Káosz. Edelman elrontja a blokkját. Mason ugyanazt az embert blokkolná mint Edelman, de csak elvetődik mellette. Még a labda sincs Michelnél, de a fal bal oldala beszakadt. Pirossal jelöltem a két LB-t, akik simán átmennek a falon, vagy épp megkerülik azt.

 

Futás5-1

 

Itt csak beszámoztam, hogy hányan érnek oda a futónkra. Borzasztó.

 

Futás5-2

 

Most, hogy megnéztük a futást, lássuk azt a 4 sacket:

 

1. Sack,  3&10, 1. negyed, 11:02, -10 yard

A terv az volt, hogy egy rövid blokk után a futónk leválik, és megpróbál elszakadni a védőtől. Az elkapók is hasonló tervvel indultak a játéknak. A gond csak az, hogy 3 védő támadta Bradyt, a többi mind vissza ment védekezni az elkapókra. Tehát a 3 főt 5 falemberünknek kellett megállítani.

 

Sack1-0

 

És a valóság: Itt még az látható, hogy a futónk röviden megblokkolja a 91-es védőt, majd megy tovább. Ezen felül ét duplázást láthatunk. Eddig még rendben volt a játék.

 

Sack1-1

 

És itt jött a gond: Karrast és Masont az egyetlen védő falember rátolta Cannonra, aki így nem tudta felvenni az emberét (91-es LB). Így a LB-nek nem volt más dolga, mint megkerülni Karrast és Masont, és sebességből sackelni Bradyt.

 

Sack1-2

 

2. Sack,  1&10, 1. negyed, 06:11, -10 yard

Hasonló a helyzet: 3 védő 5+1 támadó, ugyanis ezúttal Michel ott marad blokkolni. Van egy 1-1 elleni páros (Karras), egy duplázás (Thuney és Newhouse), és egy triplázás (Michel, Cannon, Mason).

 

Sack2-0

 

És a valóság: Thuney-t érdemes nézni az első képhez képest. Elfordul, és a blokkolásban Karrasnak segít, ezzel egyedül hagyta Newhouse-t. Valószínűleg nem ez lett megbeszélve, ugyanis a play után Newhouse kérdőre is vonja Thuney-t. Végeredményben a 93-as védő így Newhouse és Thuney között átrobog, és sackeli Bradyt.

 

Sack2-1

 

3. Sack,  1&10, 1. negyed, 06:11, -10 yard

Ugyanaz a felállás, 5 támadó jut 3 védőre. Bal oldalt 2 védő, jobbra 1 áll fel. 

 

Sack3-0

 

És a valóság: Mason bealudt. Alapból nem is állt fel vele szemben senki, így nem értem, miért balra akar besegíteni, ahol hárman már blokkolnak 2 védőt.

 

Sack3-1

 

Cannon-t pedig egyszerűen 5yardot eltolja az egyetlen védő falember, egészen addig, amíg sackelni tudja Bradyt. Mason meg ott nézeget a Karras-Thuney páros mögött.

 

Sack3-2

 

4. Sack,  3&4, 3. negyed, 02:07, -9 yard

Itt 4 védő jut 5 falemberre és 2 segítőre. Gordon bal oldalt besegít a blokkolásba, majd lefordul és előre fut. Jobb oldalt LaCosse ugyanígy jár el. 

 

Sack4-0

 

És a valóság: Gordon emberét Newhouse veszi át. Karras Thuneynak segít be balra, és duplázza a védőt. Mason és Cannon duplázza az egy védőt, de alig tartják. 

 

Sack4-1

 

Itt pedig a végkifejlet: Newhouse-t simán megkerüli kívülről a védő, míg jobb oldalt a blokkoló párosunkat kerüli ki a 91-es védő. 

Sack4-2

 

Szumma szummárum van min javítani ezen a rövid héten!

Hozzászólás

 A fal munkája kétségtelen kritikán aluli volt, és nem mentegetem Őket, de kár, hogy nem nagyon látni a sack-es példáknál az elkapók helyzetét, mert lehet, hogy 1-2-őt el lehetett volna kerülni egy gyorsabb "körbeolvasással" vagy a zsebben fellépéssel. Az előbbire példaként az utolsó 2 képen balra mintha tisztán állna egy feléje forduló jogosult elkapónk úgy 10 yard-nyira, akit periférikusan látnia kellett TB-nek. Sajnos azt sem tudjuk, hogy az adott képek a snap-et követően hány mp elmúltával vannak. Egyébként az ezt megelőző snap-nél kb.4 mp-ig tartott a fal és mégis a tisztán álló!, felé forduló, LaCosse mellé/elé passzolt.:( Mivel a sack-ek közül 3 az első negyedben volt, reméljük a következő meccsen elejétől kezdve egy jobb fal lesz.

A munkádat meg nagyon köszönjük, precíz és jól érthető.

Igen, sajnos ez a szög nem ad mindenre magyarázatot. Azonban a faltól elvárható, és ebben biztosan egyetértünk, hogy öten három védőt feltartsanak ha kell 10 másodpercig is. Az utolsó sack kivételével 5 vs 3 volt, sőt a másodiknál 6 vs 3. Az egyértelmű, hogy a védő falemberek, LB-ek dinamikusabbak, mint a mi támadó falembereink, de a létszámfőlény az fölény.

A dicséretet és véleményeket köszönöm!

 Az 5 vs 3, 6 vs 3 véleményed vitathatatlan, így persze egyetértek. Szerintem viszont a WAS def. tartott a passzjátékunktól (amit ráadásul gyakran a felállásunk egyértelműen el is árult) és ezért volt a passrush csak 3(4) emberes, mert így hátul ember fölényben maradtak a kicsit maródi elkapóinkkal, a sack-ek pedig csak bónuszként jöttek Nekik. Talán még Ők is meglepődtek a visszanézéskor a tavaly elit Mason "magányosságán". :(

Igen, ez egy jó stratégia volt a részükről, hiszen ha 8 fő védekezik adott esetben 4 vagy 5 elkapón (vagyis helyesen elkapásra jogosult játékoson), akkor nehéz a dolga a támadónak, hogy ennyi túlerőt legyőzzenek. Szerencsére azért a legtöbbször sikerült, és a végeredmény eléggé megnyugtatóra sikeredett.

Hát én imádom ezeket az elemzéseket (a más témákban születetteket is), mert nem csak pusztán adatokat kapunk, hanem következtetéseket, véleményeket, tanulságokat - a hozzám hasonló fotelszurkolóknak sok-sok tanulnivalót jelentenek. 

Sok munka van benne és abszolút hasznos, köszönjük szépen!

Neked is köszönöm a dicséretet, az ilyenek tartják az emberben a lelket egy ilyen több órás (5-6 óra) cikk után. Idén nem sok ember szól hozzá sajnos ehhez a cikk típushoz, persze ki tudja, hányan olvassák. Tavaly azért volt, hogy 100 körüli komment érkezett, igaz, az talán a Titans vagy a Lions elleni vereség után lehetett, amikor "hangulat" volt :) Ez a cikk és az előző azért különösen összetett, mert ahhoz, hogy a megfelelő pillanatban készüljenek ezek a képek, rengetegszer el kell indítani a game-passt, illetve ahhoz, hogy mindenkinek a mozgását feltérképezze az ember, jó párszor vissza kell nézni újra és újra. Félre értés ne essék, nem panaszkodom, hiszen én hozakodtam elő ezzel az ötlettel tavaly, és szívesen csinálom, ha van rá "kereslet" :)

A pozitív és negatív visszacsatolás is fontos szerintem minden szerkesztőnek, hiszen azon látszik, hogy van, aki el is olvassa, amivel dolgozott az illető, és reflektál is rá. Illetve az még a tök jó dolog, ha kérdések, észrevételek, vélemények hangzanak el, amire aki akar, válaszol, és így egész jól át lehet beszélni a meccseket, cikkeket.

Szóval köszi ;)

Kedves Croaker!

 

Ezer köszönet ezért és minden előző és további cikkért, elemzésért. Én kb. az oldal indulását követően röviddel csatlakoztam és mindent elolvasok, viszont csak ritkán kommentelek, a chatet pedig már pár éve elengedtem. Még egyszer is köszi az áldozatos munkádat, ahogy a többi szerkesztőnek is! 🙏🏼 Go Pats!

A hozzászólások számában az is közre játszhat, hogy szerencsére rengeteg az oldalra felkerülő színvonalas tartalom. Néha csak nap végén tudok ránézni és máris 3 újabb cikket kell (!) elolvasnom. :) Szerintem részben e miatt lehet az, hogy néha csak a legutolsó cikkhez érkeznek kommentek.

Az elemzés egyébként kiváló, köszönet érte! Én Wynn visszatérését megváltásként várom! :) 

A hozzászólások számában az is közre játszhat, hogy szerencsére rengeteg az oldalra felkerülő színvonalas tartalom. Néha csak nap végén tudok ránézni és máris 3 újabb cikket kell (!) elolvasnom. :) Szerintem részben e miatt lehet az, hogy néha csak a legutolsó cikkhez érkeznek kommentek.

Az elemzés egyébként kiváló, köszönet érte! Én Wynn visszatérését megváltásként várom! :) 

:-)

Az a helyzet, hogy persze sokan visszanézünk jeleneteket, de 1-2 visszajátszásból csak nagyon felületesen lehet átlátni, hogy mennyire bonyolult játék is ez, egy-egy snap milyen "csapat-komplex" és egyéni küzdelmekből áll. Sokszor csak pislogok, hogy ezt a játékot hogy lehetett így elrontani, aztán a cikkedből látszik, hogy hány hiba vezetett odáig, hogy jónak indult játékok mennek a kukába. Emiatt abszolút hiánypótló, hogy így kielemezve kapjuk meg tőled ezeket.

Köszönjük mégegyszer! :-) :-)

Kiváló cikk, elemzés. Köszönöm

Kedves Croaker !

Nagyon sokan vannak szerintem hozzám hasonlóak, akik csak olvasunk, és nem akarunk vitába szállni veletek, csak élvezzük a remek cikkeket.

Thanks.

Pedig nyugodtan :) Semmilyen képesítésem sincs amerikai foci terén, sok meccset néztem, és az elemzéseim is az alapján születnek, amit sok visszanézéssel, visszatekeréssel, megfigyeléssel saját kútfőből kigondolok. Ennek ellenére ez korántsem 100%-os örök érvényű igazság, tehát szívesen várom a meglátásokat!

Nem lehetséges, hogy a 3. sacknél Mason az 55-ös LB-t nézte és várta? Ha kimegy segíteni jobbra Cannonnak, akkor az 55-ös LB robbant volna be Bradyre középett kb. érintetlenül.

Nem tudjuk mi volt ennél a snap-nél Mason feladata ill. esetleg miért döntött úgy, hogy az egyébként láthatóan nem rohamra készülő, középen zónázó, LB-t "figyelje" csak, de az biztos, hogy ez luxus felállásnak tűnik. Ha a LB mégis elhagyta volna a zónáját TB lerohanására, középen jelentős terület maradt volna az akkor már befelé (azaz a helyére) futó Gordonnak, aki biztos megkapta volna időben a labdát. Egyébként TB a középen érkező passrush-t tudja a legjobban kivédeni (ld. Bolden TD-jét ezen a meccsen!), s ezt valószínűleg a Redskins védők is jól tudták, ezért próbálkoztak főleg a OT-k irányában. Persze Én is csak spekulálok, azaz tévedhetek. :)