Kinek a hibája volt? 6. hét Chiefs

Jöttünk.Láttunk.Győztünk. Na de azért ez a meccs nem volt ilyen sima.-TORESPONT-
Amikor nekiültem válogatni a jeleneteket, úgy gondoltam, hogy könnyű dolgom lesz. Méghozzá azért, mert 83 pont volt a meccsen, biztos kellett hozzá jó pár hiba, hogy ez összejöjjön. Aztán ahogy haladtam előre az időben azt láttam, hogy rengeteg jól felrajzolt játék volt mindkét oldalon, amit nem is mondanék hibának, hogy az ellenfél nem tudta levédekezni. Sorra jöttek a blokkok a futásoknál, szépen felépült a játék, mondhatnánk, hogy "nincs itt semmi látnivaló". Aztán azért elérkeztem olyan részekhez, ahol azért akadt némi kivetnivaló, ezeket szeretném most prezentálni abból a szemszögből, ahogy én láttam. 

1; Majdnem TD 

Általában a sikertelen átadások nem képezik tárgyát az elemzéseknek, de ez egy olyan játék volt, ahol ha Mahomesnak kicsivel nagyobb rutinja van, akkor egy szép TD-t nézhettünk volna végig, sajnos meglehtősen távolról. Nagyon furcsa párosítás nekem az, amikor (sajnos akármilyen jól is játszott HT, nem tud fénysebességgel futni) az egyik lassabbnak tekinthető LB-ünk fogja az egyik leggyorsabb játékost. Fortuna velünk volt, maradjunk ennyiben.

HT_Hunt

Kinek a hibája volt? Mivel az átadás sikertelen volt, így Mahomes feje fájhat miatta, de nem Hightoweren múlt, hogy nem ő lett kiemelve a TD felelőseként.

2; Visszatérő hiba 

Sajnos nem először látjuk az alábbi jelenetet, ahol az ellenfél játékosa a falunk mögött átfutva üresen kapja meg a labdát. Tegyük hozzá, hogy ezt a Patriots is előszeretettel alklamazza, de azt sokkal szívesebben nézzük, mint ezt. A múlt héten ki lett emelve, hogy milyen szépen jammeljük a játékosokat már a LOS-on, amivel felborítjuk a játék időzítését. Sajnos ez most elmaradt, Chung pedig lemaradt.

Kelce_catch

Kinek a hibája volt? Talán kommunikációs hiba lehetett, vagy nem volt felkészülve Chung arra, hogy Kelce nem előre, hanem átlósan mozog.

3; Testvérek között szólva, ez nem volt szép jelenet

Valószínűleg a LOS-nél felálló Jason McCourty azt gondolta, hogy az ő oldalán felálló testvére védi a pálya hátsó részét, így ha abba az irányba érkezik futás vagy passz, akkor ketten hatástalanítani tudják a támadást. Mivel DMC a pálya közepe fele lépett fel, így szabad volt az út Hunt előtt.

Hunt_TD_DMC

Kinek a hibája volt? valamelyik McCourty testvér biztosan hibázott. Ha így tervezték a védekezést, akkor JMC lemaradt.

4;  Ismét lemaradt a védő

DMC a LOS mögött 2 yardra állt fel, és a feladata Hill követése volt. Hátul egy darab Safety volt, Harmon, aki nem a jó embert választotta ki, és pont az ellenkező irányba futott, mint Hill. Sebességben sajnos DMC verhető volt, így esélytelen volt, hogy utolérje a futót.

Hil_lTD-DMC

Kinek a hibája volt? Miért arra mozgott Harmon? Vagy miből gondolták, hogy DMC le tudja futni Hillt? Valószínűleg nem volt jó a matchup, szerencse, hogy a végén a Patriots örülhetett a győzelemnek, és reméljük ezt (is) kijavítják az edzők.

5;  Brady mesteri "átverése"

Tom Brady nem ma kezdte a focit. Mindenki tudja, hogy Edelman az egyik kedvenc célpontja. Ezt olyan jól elő is adta a duó, hogy három védő is beugrott a trükknek, előre lépett Edelman irányába, így megnyílt az út Hogan előtt. Tökéletes kivitelezés, nagyon fontos yardok.

Hogan_2nd_catch

Kinek a hibája volt? A védelem ezt benézte, nincs mit szépíteni rajta. Jó az "öreg a háznál".

6; Gronkowski nagyon fontos elkapása

Nagyon fontos volt, hogy a félpályától field goal távolságba jusson a csapat, hiszen már nem volt egy perc se hátra. Ezt egy csapásra megoldotta a TB-Gronk páros. Amit nem értek, hogy ilyen fontos pillanatban, ennyire kiélezett szituációban, miért hagyták 1-on-1-ben Gronkot, ráadásul Safety segítség nélkül? Mindenesetre nekünk jól jött, kényelmes FG távolságba jutott a csapat, és meg is nyerte a mérkőzést.

Gronk_hosszú_catch

Kinek a hibája volt? Szerintem ez egy nagyon rossz védekezés volt, rossz matchup. Meggyőzhető vagyok, hogy nem így van, de pont az egyik legnagyobb kulcsembert nem kettőzni, számomra nagy hiba. 

+1; Unfair küzdelem

Nem sok esélye volt a védőnek Trent Brownnal szemben, a mi békés arcú óriásunk eltakarította az útból a fele akkora méretű CB-t. Ezzel viszont nagy játékot készített elő, tehát ha fair, ha nem, a blokk nagyon kellett ahhoz, hogy Gronkowski fel tudjon gyorsítani. Csak így tovább!

Trent_takarít

Kinek a hibája volt? Nem is értem, miért állították oda azt a CB-et? Gronkot tudta volna blokkolni? Vagy mi volt a koncepció?