Matthew Slater marad!

Kép
Slater

A Patriots pénteken bejelentette, hogy Matthew Slater 2023-ban is a csapat tagja lesz!

A tavalyi szezon után az egyik legnagyobb kérdés az volt, vajon ráhúz-e még egy évet a veterán játékos, most meg is érkezett a válasz. A speciális egység kapitánya 2023-ban már 16. szezonját kezdi meg a Patriotsban, miután a 2008-as drafton az ötödik körben kiválasztotta a csapat. Robert Kraft, Bill Belichick is dicsérte Slatert, örülnek annak, hogy továbbra is a csapat része lesz. A játékos is boldog, hogy folytathatja NFL-karrierjét, ráadásul a Patriots színeiben.

A szerződéséről pontos információ egyelőre nem érkezett, de ezek után ez csupán részletkérdés.

Hozzászólás

Hát örülök is meg nem is. Örülök, mert Ő nemcsak a ST „kovásza” a pályán (Még tavaly is csak Schooler előzte meg a szerelések számában.), hanem a csapat „pszicho patronja” is az edzéseken és az öltözőben. (Néha azonban jó lett volna hallani/tudni, vajon mit mond/tesz az öltözőben mondjuk egy vereség után.) Igazi patrióta és nagyszerű ember is. Kicsit viszont szomorú, hogy nem nőtt fel mellette egy hasonló egyéniség, így 38 évesen is szükségünk van Rá.

Szerintem ebben semmi rossz nincs. Lehet már évek óta tudná valaki helyettesíteni, de nincs rá szükség. Amíg a pályán nem romlik a teljesítménye, miért vonulna vissza? A vezető szerepet meg senki nem akarja tőle átvenni, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem is tudná. 

Úgy gondolom, hogy az „örülök is, meg nem is” ill. a „szomorú vagyok” nem azt jelenti, hogy rossz igazolásnak tartom. Slater a pályán azon kevés játékosok egyike a ligában, aki kimondottan szeret játszani a ST-ben és félelmetesen hosszú tapasztalatával nagyon érti ezt a játékhelyzetet. Kellene egy fiatalabb ilyen, de úgy tűnik nincs a láthatáron. Ő szinte egy „utolsó mohikán”, mert korábban többen voltak Nálunk ilyenek. (pl. Ebner, King és társai.) Örökké nem játszhat. :) (Szerintem ST edzőnek is nagyszerű lehet majd!)

Nem bírom ki:)

Schooler és Cody Davis ugyanaz, mint Ebner és King. És általában háromnál több only ST playert nem szoktunk vinni.

Szóval nem értem a sopánkodásodat, mert Schooler egyértelműen az örököse Slaternek. Davis kiesését meg alaposan megérezte a punt egység, mert ő a protector, aki mellesleg a ligában a legjobb benne. A Bills ellen meg nem volt Schooler és nem is értünk oda..

Slater teljesítményét hozza valaki, akkor még nem tud elé kerülni, mert a leader faktor hatalmas előny az "öregnek". Mivel nem végtelen számú a roster, és max 3 only ST playerünk van, így nem tudom kit kellene még csatasorba állítani "utánpótlás" címén, amikor Schooler konkrétan újonc évén van túl. Szóval a pótlás is megvan Slater mögött.

Davis is lesérült az utolsó két évében, így spórolás címszóval, akár meg is válhatunk tőle. Akkor majd hozunk még egy ilyen embert, ahogy annak idején Justin Bethel is a spec.teambe érkezett.

Nem értem mitől lenne utolsó mohikán Slater, amikor minden csapatban vannak csak spec.teamerek. Ráadásul ugye nálunk már egy újonc vitte a prímet tavaly ebben a szerepben.

Szerintem a King (7 év), Ebner (8 év), Slaterrel együtt játszva erejük teljében 5 szezon, triót meg sem közelíti a Slater, Davis, Schooler trió, akik majdnem! egy szezont játszottak együtt és ahogy Te is írtad lehet nem is fognak még egyet. 2019 óta Bethel jött kimondottan ST tagnak nem igazán fiatalon, de jól játszott aztán tavaly ment. Valahogy az építkezést nem látom. De megnyugtattál, minden rendben lesz. Schooler (kedvelem!) a Slater utód gunner, Davis vagy egy jó új szerzemény protektornak, Slater a rutin és az ész. :)

Tehát amikor Ebner újoncként idekerült, vagy amikor King érkezett és első évébe lépett draftolatlanul, akkor az rendben van és nem kellett aggódni. Sőt, mivel a múltból nézünk vissza, ezeknek a srácoknak a kohéziójára hivatkozol, mintha így születtek volna együtt játszva. Na most ezek az arcok, akik most az etalont jelentik a példádban és az okvetetlenkedés szereplői, ugyanúgy 0 együtt eltöltött idővel startoltak, mert ez így normális.

Ha nem látod az építkezést, akkor javasolnék némi szemészeti vizsgálatot, hiszen egy amúgy elég jó Justin Bethelt sikerült lecserélni Schoolerre, ami a fiatalítás és a folytonos építkezés része. Ha ezt nem látod, akkor nem tudom mit nézel..

Amúgy a liga historikusan egyik legjobb ST játékosa (Slater) és legjobb protectora (Davis) mellett ott a fiatal utód, de ez aggodalomra ad okot neked. Na most, ha Slater helyett mást hozunk, teszem azt egy fiatalt, hogy lásd az építkezést, akkor az nem adna okot nagyobb aggodalomra a logikád alapján, hogy mennyit játszott együtt Schoolerrel?

Vagy ha egy füst alatt Davist is lecseréljük, és a teljesen eltüntetjük a veterán tapasztalatot, hogy lásd az építkezést, akkor nem kellene az egység miatt aggódni?

Ráadásul úgy hiányolod az építkezést, hogy összesen 3 embert szokás áldozni a rosteren erre, tehát nem lehet 4.-5. játékost is az 53-ba pakolni, hogy majd valamikor átvegyék az only ST szerepet évek múlva. És a 3 ember aki meg rosteren van, az konkrétan a posztján a legjobbak között van, vagy újonc volt és az utódlás miatt került oda.

Ezért nem bírtam ki, hogy ne reagáljak, mert csak megint a szokásos mindenbe belekontárkodás érkezett, ami mellőzött minden tényt, ráadásul még a saját logikának is ellentmondott..

 

Tovább okvetetlenkedek. Amikor a Slater, Ebner, King trió együtt kezdett játszani az életkoruk 30,27,22 volt, átlag 26,3, azaz fiatalon kezdtek együtt játszani. Az 5. együtt töltött évük végén ez 31,3 volt. Amennyiben idén a Slater, Davis, Schooler trió lesz, az átlag életkoruk 32,7. Amennyiben a tavalyi évet számítjuk együtt kezdésnek 31,6. És nem fognak 5 évig együtt játszani, talán egy évig se, sajnos... A jelenlegi képességeiket nem vitatom, bár Davis sérülése elég komoly volt, Slater-t az Isten óvja!, Scholler meg majd lehiggad.

A csapat elbocsájtotta DL LaBryan Ray-t és szerződtette a 30 éves OT C.McDermott-ot. Az utóbbi az előző szezon utolsó 6 meccsén 361 off. snap-et játszott RT-ként és a PFF szerint 3 hit, 8 siettetés és 0 sack a statja. Decemberben, amikor leigazoltuk a Jets PS-ből, mondta BB: "...megbízható...strapabíró...". (Forrás: Patspulpit)

Megy a pletyka rendesen, hogy Mac Jones-t esetleg cserélné a pats, gondolom mivel nem történik semmi, emiatt kilóra dolgoznak az újságírók. :)

A szezon befejeztével BB is kitérő választ adott, hogy Ő lesz-e a qb 23-ban, O’Brien se nagyon mondogatta még a nevét a közös munka kapcsán az elmúlt hetekben. Szóval engem inkább az lep meg, hogy csak most lett téma 🙂

 

"We are blessed to have a great young quarterback in Mac Jones as our quarterback. I'm a strong believer in him and his development", said Robert Kraft.

Ne zavard össze őket Kraft kijelentéseivel, mert azok csak akkor számítanak, ha éppen le kell szúrni BB-t valamiért és az asztalra kell csapni :) Honnan tudná ő ki a mi kezdő irányítónk? :)

Még a végén tájékozódni fontosabb lenne, mint a pletykákat beszivornyázni..

Ha legalább pletyka lenne, de ez konkrétan Albert Breer magánvéleménye, feltételezése volt. Nem hivatkozott forrásokra, és a szóhasználata is egyértelművé teszi, hogy ezek az ő gondolatai, nem a csapattól származó információk. Kb. olyan ez a helyzet, mintha leírnám, hogy el tudok képzelni olyan forgatókönyvet, amiben Justin Jefferson 2023-ban a Patriots játékosa lesz, majd az amerikai szurkolók erre hivatkozva azt ecsetelnék, hogy egyre erősebbek a Jefferson-Patriots házassággal kapcsolatos pletykák. :)

És akkor még Jeudyról szó sem esett, pedig őt is el tudom képzelni Pats-mezben. :D

Ez viszont a csapattól származik: 

"I'm very happy that we were able to bring in a new offensive coordinator to help develop our young quarterback. I think bringing in Bill O'Brien has been a big plus for our franchise. That was done with full cooperation with coach Belichick, and I'm very excited for our team for next year. I think he was an excellent choice. He has a learning-curve experience of our system. He knows Mac Jones. He knows how to build a great offense, and I'm excited to see what happens next year"

Mac Jones lesz a kezdő QB és BoB rendszerében nagy fejlődést vár BB és Kraft, ami úgy is lesz. Ennyi.

Nem neked szólt a kritika, egy állásponton vagyunk. Breer a Jones-cseréről ötletelt, arra írtam, hogy még csak pletyka szintjén sincs.

A "pletyka" nem pont azt jelenti per definitionem, hogy valaki kitalál valami hülyeséget, az meg terjed?

Annak pont megfelel. Például az FK cikk nem hangsúlyozza ki, hogy ez mennyire megalapozott(tlan), és még potenciális cserepartnereket is latolgat...

Elcserélni? Az idei év után még nekünk kellene fizetni, hogy elvigyék!:) Jövőre többet ér majd a győztes SB után!

Nem az a lényeg h Slater marad, hanem hogy Meyers marad-e?

Nekem is fontos Meyers, de fontos lenne DMC, JoJo és Cody Davis is. Persze a csapatvezetés fontossága számít. Ki tudja Ők hogyan spekulálnak a FA piacon, drafton? 

Meyers jó, de nem klasszis. Nagyon sajnálnám ha lelépne, de top fizut biztos nem fog kapni. Kérdés, mennyit akar/mennyit kínál érte a piac. Remélem aláír hozzánk egy korrekt 3-4 éves szerződést.

Mint szurkoló, Én elfogult vagyok Meyers-el, mert ha felé száll a passz sohase vagyok ideges. Az, hogy jó, talán senki nem vitatja, ám szerintem évről évre egyre jobb. Mondre-val ketten a fő láncmozgatók (tavaly 68 rec 38 FD), ha 17 meccset játszhatott volna talán megvan a közel 1000 yard. A legrégebben van Nálunk a WR-ek közül, talán kicsit rendszerfüggő is és akármit képzel el BoB jövőre, egy megbízható, jó útvonal futóra szükség lesz. Szerintem tudja Magáról, hogy nem elit/klasszis elkapó, főleg nem a számokon kívül, (ott dolgozzon Parker és Thornton) és talán egy csapatbarát szerződéssel is beéri, noha a spotrac  $12,5M-ra taksálja. Indulásnak talán Agholor pénze elég lenne...bár az ügynöke a dörzsölt Rosenhaus.

Inkább Jordan addison draftrol. Ha meyersnek 14-16 kell adni, akkor inkább trade Jerry judeyert és adni 20at. Vagy hozni brexton berrios félét olcsoert, aki viszont tipik slot elkapo, és gyorsabb mougekonyabb mint meyers...

Addison jó slotWR-nek tűnik, bár 22-ben kicsit visszaesett, de jó útvonalfutó, jó kezű, erőszakos elkapó. Jeudy-val nincsen bajom, de eddigi NFL pályafutása alapján nem tűnik megváltónak a WR corps-ba. Berrios elsősorban (remek) returner, olyan meg Nekünk van. Persze a draft meg trade olcsó lenne, kérdés, mit adnánk az utóbbiért?

Azt írtam félét. Nem őt. Nekünk prémium slot kell. Jeudy az. Pont. Tee higgins felé nagydarab külső nem kell. Az van nekünk. Ha nincs juedy valaki kell. Ha nincs prémium se drafty, akkor slot funkcióra olcsóbban is tudunk hozni mint meyers. Aki sokba kerülne és lassú ott. Nekünk nem 2. számú prémium kell